Bloomberg

címke rss

Elhúzódó pangásra számít a Microsoft

Archívum2002.01.18, 11:27

A várakozásoknál gyengébb nyereségadatokat tett közzé a Microsoft: a szoftvergyártó óriáscég nyeresége a tavalyi utolsó negyedévben 13 százalékkal 2,28 milliárd dollárra csökkent, míg árbevétele 18 százalékkal, 7,74 milliárd dollárra nőtt éves összevetésben - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A Microsoft közölte azt is, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben a személyi számítógépek iránt tovább csökken a kereslet az első fél évben.

Bizakodó az SAP

Archívum2002.01.23, 12:35

Forgalmának 15 százalékos idei növekedésére számít a német SAP, a világ legnagyobb üzleti szoftvereket gyártó cége - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A vállalat beszámolt arról is, hogy tavalyi utolsó negyedéves nyeresége 319 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 367 millióról.

Nokia: szomorú jelen, fényes jövő

Archívum2001.11.27, 16:36

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia kedden közölte: jövőre árbevétele akár 15 százalékkal is bővülhet az élénkülő kereslet hatására. A vállalat arra számít, hogy 2002-ben 420-440 millió mobiltelefont értékesít. A cég ugyanakkor azt is bejelentette, hogy idén a tervezett 390 helyet mindössze 380 millió készüléket ad el - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Intel: jó eredmény, borúlátó jóslat

Archívum2002.01.16, 09:48

Részvényenkénti 15 centes negyedik negyedéves nyereségről számolt be helyi idő szerint kedden este az Intel, a világ legnagyobb chipgyártó vállalata - közölte a Bloomberg hírügynökség. Elemzők előzetesen 11 centes papíronkénti eredményt valószínűsítettek. A cég ugyanakkor a vártnál gyengébb első negyedévre számít.

Váratlan gazdasági növekedés az Egyesült Államokban

Archívum2002.02.28, 14:51

A kormányzat első, 0,2 százalékos becslésével szemben csütörtökön a Kereskedelmi Minisztérium azt közölte, hogy az Egyesült Államok gazdasága 1,4 százalékkal bővült a tavalyi év utolsó negyedévében, éves szinten - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. Elemzők 0,9 százalékos növekedésre számítottak.

Kevesebb autót vesznek Nyugat-Európában

Archívum2002.03.13, 12:39

Februárban 1,4 százalékkal kevesebb új autót vettek Nyugat-Európában, mint egy évvel korábban - közölte az Európai Autógyártók Szövetségének adatai lapján a Bloomberg hírügynökség. Az adatokból kiderül: azok a márkák növelték piaci részesedésüket, melyek a közelmúltban új modelleket dobtak piacra.

Harmadik negyedéve csökken a japán GDP

Archívum2002.03.08, 09:57

A tavalyi év utolsó negyedévében 1,2 százalékkal csökkent a japán GDP, így sorrendben már a harmadik negyedéve tart a visszaesés. Erre legutóbb a második világháború idején volt példa - írja a Bloomberg hírügynökség.

rossz felejtsd el

Gazdaság2002.04.16, 14:11

A világ legnagyobb vállalati kötvénycsődje valósult meg, amikor az NTL Inc. képtelen volt kifizetni hitelezőit az április 15-ei határidőig. Ezért az NTL megegyezett a hitelezőkkel, hogy évente 800 millió dollárral csökkenti a kamatkifizetéseket, cserébe pedig átadja 100 százalékos részesedését az angliai és az írországi üzletágában a kötvénytulajdonosoknak - írja a Bloomberg.

Tesco: 61 százalékos profit-növekedés Kelet-Európában és Ázsiában

Archívum2002.04.10, 12:50

A legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco Plc. a februárral végződő hat hónapban 15 százalékkal növelte nyereségét, amelyet elsősorban a társaság kelet-európai és ázsiai leányvállalatainak forgalom-növekedése, valamint a kozmetikai cikkek, illetve CD-k és DVD-k iránt megnőtt kereslet okozott. A társaság külföldi részlegeinek nyeresége 61 százalékkal, 119 millió fontra nőtt az elmúlt évben - írja a Bloomberg hírügynökség.

A Deloitte megveheti az Arthur Andersent

Archívum2002.03.11, 11:26

Az Enron energiakereskedő vállalat csődje miatt bírósági eljárás elé néző Arthur Andersen könyvvizsgáló amerikai lapértesülések szerint tárgyalásokat folytat a rivális Deloitte & Touche-sal, amely megvásárolná bajba került vetélytársát - írja a Bloomberg hírügynökség.

Váratlanul nőtt az uniós infláció

Archívum2002.04.02, 13:40

Márciusban az erősen emelkedő olajárak miatt az előző havinál és a várakozásoknál is nagyobb, 2,5 százalékos volt az éves infláció az euróövezetben - közölte előzetes becslésként az uniós statisztikai hivatala. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint a vártnál nagyobb pénzromlási ütem és a gazdasági növekedés beindulása miatt az uniós jegybank csütörtökön változatlanul hagyja irányadó kamatát.

A Renault rovására növelte piaci részesedését a Peugeot Citroen

Archívum2002.02.13, 13:05

Európa második legnagyobb autógyártója, a PSA Peugeot Citroen a tavalyi második félévben 19 százalékos profit-növekedést könyvelhetett el, amit elsősorban az alsó kategóriás kocsik forgalmának növekedése okozott. A Peugeot tavaly 14,4 százalékosra növelte piaci részesedését a rivális Renault rovására - írja a Bloomberg hírügynökség.

Gyengén teljesített az AOL Time Warner

Archívum2002.01.30, 13:58

A vállalatfelvásárlásokkal összefüggő kiadások növekedése és a reklámbevételek csökkenése miatt nőtt a világ legnagyobb média- és internet-vállalata, az AOL Time Warner vesztesége a tavalyi év utolsó három hónapjában - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.

Egyesül a svéd Telia és a finn Sonera

Archívum2002.03.26, 16:15

A svéd állami távközlési társaság, a Telia 67 milliárd koronáért - mintegy 6,5 milliárd dollárért - részvénycsere formájában felvásárolja a finn Sonerát. Az erről szóló megállapodást kedden jelentette be a két társaság. Az egyesüléssel az első határokon túli távközlési fúzió valósul meg Európában - írja a Bloomberg hírügynökség.

Nyolc éve először szűkült az eurózóna gazdasága

Gazdaság2002.03.12, 12:38

A tavalyi év utolsó három hónapjában a valutaunió gazdasága negyedéves összevetésben 0,2 százalékkal szűkült, míg éves összehasonlításban 0,6 százalékkal nőtt - közölte az unió statisztikai hivatala. Az Európai Bizottság szerint a válság elérte mélypontját: a testület az idei első negyedévre 0,1-0,4, a másodikra pedig 0,4-0,7 százalékos gazdasági növekedést jósol.

Tovább nőhet az amerikai munkanélküliség

Archívum2001.11.19, 11:29

A jövő év első negyedévében rendkívül kevés amerikai vállalat - a megkérdezettek 16 százaléka - kívánja bővíteni alkalmazotti létszámát - közölte a Bloomberg gazdasági hírügynökség a Manpower szokásos negyedéves munkaerőpiaci felmérésére hivatkozva.

Az Imperial Tobacco-é a német Reemtsma

Archívum2002.03.07, 11:13

A brit Imperial Tobacco Plc, Európa ötödik legnagyobb dohánygyára csütörtökön bejelentette, hogy 5,22 milliárd euróért megvásárolja a német Tschibo csoporttól a Reemtsma dohánygyár 90 százalékos tulajdonrészét - írja a Bloomberg hírügynökség.

A Jurassic Park III segített a Vivendin

Archívum2002.02.11, 11:34

A legnagyobb európai médiacsoport, a Vivendi Universal média- és távközlési üzletága a kedvezőtlen gazdasági feltételek ellenére tavaly 9 százalékkal növelte forgalmát - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. Az árbevétel bővülése elsősorban a Jurassic Park III és a U2 sikerének köszönhető.

Argentína nem fizet

Archívum2001.11.02, 13:24

Akár globális pénzügyi válsághoz vezethet, ha a világtörténelem eddigi legnagyobb adósságával küzdő argentin gazdaság megsegítésére csütörtökön bejelentett intézkedések kudarcba fulladnak. Az ország elnöke közölte: a 132 milliárd dollárnyi adósság törlesztőrészleteit a jelenlegi feltételekkel nem fizetik, és felajánlotta a befektetőknek, hogy állampapírjaikat cseréljék fele akkora kamatozású államkötvényekre.

Az OPEC idén már nem bővíti termelését

Archívum2002.03.01, 15:32

A világgazdasági növekedés lassulása és az olaj iránti kereslet mérséklődése miatt az OPEC idén minden bizonnyal már nem bővíti termelését - mondta a Bloomberg hírügynökségnek Ali Rodriguez, az olajkartell főtitkára.

A terrortámadás miatt veszteséges a Swiss Re

Gazdaság2002.02.26, 14:22

A Swiss Re svájci viszontbiztosító táraság több mint száz év óta először könyvelhet el éves veszteséget, amelyet a tavaly szeptember 11-i terrortámadások után benyújtott 2,95 milliárd svájci frankos követelés okozott - írja a Bloomberg hírügynökség. A nagy vetélytárs Munich Re 1,9 milliárd dolláros követelésre számít a merényletek után.

Súlyos recesszió Japánban

Archívum2001.12.07, 12:13

Tíz év alatt harmadszor süllyed recesszióba a japán gazdaság: az ország GDP-je a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. A japán kormány arra számít, hogy a világ második legerősebb gazdaságának válsága jövőre sem enyhül.

Váratlan gazdasági növekedés az Egyesült Államokban

Archívum2002.01.30, 15:03

A kereskedelmi tárca előzetes adatai szerint 2001 utolsó negyedévében 0,2 százalékkal bővült az Egyesült Államok gazdasága éves összevetésben; elemzők előzetesen 1,1 százalékos GDP-csökkenést valószínűsítettek - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A meglepően jó adatok elemzők szerint a tavaly márciusban kezdődött gazdasági megtorpanás végét jelzik.

Alig nőtt az eurózóna gazdasága

Archívum2002.01.10, 13:14

Az előzetes adatoknak megfelelő mértékben, 0,1 százalékkal bővült a valutaunió gazdasága a harmadik negyedévben az előzőhöz képest; éves összevetésben 1,4 százalékos GDP-növekedést regisztrál az unió statisztikai hivatala - közölte csütörtökön a Bloomberg hírügynökség. Szakértők valószínűnek tartják, hogy az eurózóna gazdasági teljesítménye a negyedik negyedévben csökkent.

Túljutott a mélyponton az európai gazdaság

Gazdaság2002.01.08, 13:39

Decemberben egy éve először emelkedett az Európai Bizottság bizalmi indexe: a mutató értéke 98,8-ra nőtt a novemberben regisztrált 98,6-ról - közölte a Bloomberg hírügynökség. Elemzők az eredményt úgy értékelték, hogy Európa gazdasága túljutott a visszaesés mélypontján, és idén már a növekedés gyorsulására lehet számítani.

Bizakodóbb európai cégvezetők

Archívum2002.01.02, 12:09

Az európai cégvezetők decemberben optimistábbak voltak saját vállalatuk kilátásait illetően, mint egy hónappal korábban, bár a Reuters beszerzési menedzserindexe továbbra is az ipari termelés csökkenését valószínűsíti - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. Szakértők szerint a valutaunió gazdasági visszaesése elérte mélypontját.

Csökkenő infláció és ipari termelés az eurózónában

Archívum2001.12.18, 12:48

A pénzromlás éves üteme novemberben 2,1 százalékos volt, míg az ipari termelés októberben 2,7 százalékkal csökkent éve szinten - közölte kedden a Bloomberg hírügynökség. Szakértők szerint az adatok egye valószínűbbé teszik, hogy az Európai Központi Bank a jövő év elején újabb kamatcsökkentéssel élénkíti a gazdaságot.

Folytatódhat az olajár-háború

Archívum2001.11.23, 11:40

Oroszország egyelőre nem adta be a derekát: az OPEC által várt 500 ezer helyett mindössze 50 ezerrel hajlandó csökkenteni olajexportját a világpiaci olajárak emelkedése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség Viktor Hrisztyenkó első miniszterelnök-helyettesre hivatkozva.

100 milliárd dollár gazdaságélénkítésre

Archívum2001.10.04, 14:20

Az Egyesült Államok kormánya a terrortámadások után mintegy 90-125 milliárd dollárt költ a gazdaság élénkítésére és a megingott fogyasztói bizalom helyreállítására. Bush elnök a legnagyobb amerikai vállalatok vezetői előtt ismét ígéretet tett az állami beavatkozásra, aminek nyomán jelentősen emelkedtek szerdán a tőzsdeindexek - közölte a Bloomberg hírügynökség.

Év végi hajrá a Nokiánál

Archívum2001.12.11, 12:51

Akár a korábban előre jelzettnél nagyobb nyereséggel is zárhatja negyedik negyedévét a finn Nokia. A világ legnagyobb mobiltelefon gyártó cége azt is közölte, hogy továbbra is fenntartja, hogy a vállalat árbevétele az év utolsó három hónapjában 20 százalékkal nő a harmadik negyedéveshez képest - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.

Kétéves mélyponton az olajár

Archívum2001.11.15, 10:56

Miután szerdán az OPEC úgy döntött, hogy csak akkor szűkítik a szervezet termelését, ha azok az olajtermelő országok, amelyek nem tagjai az olajkartellnek, is hasonlóan cselekszenek, az olaj világpiaci ára kétéves mélypontjára zuhant. Csütörtök délelőtt a londoni olajtőzsdén a Brent olajféleség ára decemberi szállításra 17,99 dollár volt.

Akár 40 százalékkal csökkenhet az RTL nyeresége

Gazdaság2001.12.07, 09:36

A legnagyobb európai tévétársaság, az RTL pénteken közölte: a csökkenő reklámbevételek miatt éves, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye akár 40 százalékkal is mérséklődhet éves összevetésben - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. Az RTL az utolsó európai médiacsoport, amelyik csökkentette eredményvárakozását.

Újabb mélyponton a japán gazdaság

Archívum2001.11.29, 10:38

A japán ipar termelése októberben 0,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, így 13 éves mélypontjára süllyedt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az ipar termelése január óta csökken, és elemzők szerint a közeljövően nyilvánosságra kerülő GDP- és munkanélküliségi-adatok is azt jelzik, hogy a világ második legerősebb gazdasága egyre súlyosabb válságba süllyed.

Európában is közeleg a recesszió

Archívum2001.12.04, 13:08

Mind az üzleti szféra, mind pedig a fogyasztók egyre borúlátóbban látják a jövőt az eurózónában: az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe 5 és fél éves, fogyasztói bizalmi indexe pedig négyéves mélypontra süllyedt novemberben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az Európai Központi Bank csak a jövő év elején csökkenti ismét irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.