BKV

címke rss

Kisiklott a fogaskerekű

Itthon2019.08.01, 16:56

A fogaskerekű az Adonisz utcánál siklott ki. Információink szerint a baleset idejében többen is utaztak rajta, de nem sérült meg senki. 

Kiderült, mekkora támogatásból vehet új buszokat jövőre a főváros

Gazdaság2019.07.19, 13:51

A Magyar Közlönyben már olvasható az a kormányhatározat, melyből kiderül, hogy a kormány a központi költségvetés terhére 3,26 milliárd forintot szán 2020-ban Budapest új buszainak beszerzésére.

Forgalmi változások az Üllői út – Ferenc körút csomópontnál

Itthon2019.07.01, 16:17

A Budapesi Közlekedési Központ közleménye szerint 5-6 hetes időtartamra megszűnik az Üllői útról a József körútra, illetve a Ferenc körútra való balra kanyarodási lehetőség július 2-től, keddtől várhatóan két-három hetes időszakra a 4-es és a 6-os villamos vonalának felújítása miatt. A Nagykörútra kanyarodni mind a Kálvin tér, mind a Nagyvárad tér felől érkezőknek csak kis kerülővel lesz lehetőség.

Különleges védelemmel látják el a Combino villamosokat

Gazdaság2019.06.17, 11:04

Egy ismert hazai fejlesztésnek köszönhetően – a mozgólépcsők gumikorlátjai és a metrószerelvények után – immár a Combino villamosokon is megtalálható az a különleges felületvédelmi bevonat, ami igazi paradigmaváltást jelent a nem kívánt vírusok és baktériumok elleni harcban.

Mától már van egy BKK-járat, amire lehet mobiljegyet venni

Itthon2019.06.03, 15:24

Elindult hétfőn a budapesti közlekedési mobiljegy, azaz a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa.

Milliárdok maradtak meg a BKV-nál

Gazdaság2019.05.28, 14:06

A BKV tavaly 6 milliárd forinttal jobb eredményt ért el, mint a terveiben szerepelt - írja az Origóhoz eljuttatott közleményében a társaság.

Csütörtöktől ismét mindkét irányban járható az Etele út

Itthon2019.05.22, 17:17

Csütörtöktől ismét mindkét irányban lehet majd használni Budapesten az Etele utat, amelyet az 1-es villamosvonal meghosszabbítása miatt zártak le, de útszűkületre továbbra is számítani kell.

Meglepő indokkal állította le a metrót a volt BKV-s

Itthon2019.05.16, 11:01

Kedden este néhány percre le kellett állítani a 4-es metró forgalmát a Bikás park megállóban, mivel egy férfi azzal hívta fel a diszpécsert, hogy két kislány szorult a metró alá. A férfi szerint viszont nem így történt az eset – írja a Bors.

Alstom-botrány: Levelezése buktathatja le Medgyessy Péter bizalmasát

Itthon2019.04.11, 11:07

Az Alstom-ügyben szerdán a hat gyanúsított közül négy ellen vesztegetés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádlottak nevét az ügyészség titkolja, annyit bizonyosan tudni, hogy közöttük nincs közszereplő. A Magyar Nemzet információi szerint korábban gyanúsítottként hallgatták ki Toll Károlyt, Medgyessy Péter exkormányfő bizalmasát, aki a négy személy egyike lehet. Eközben a napilap birtokába kerültek azok az e-mailek, amelyeket korábban az Egyesült Királyság nyomozói szereztek be. A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Toll Károly volt az egyik legfontosabb közvetítő a francia Alstom, a BKV és a politika közöttt. ...

Az M3 metróvonal déli szakaszán elkezdődik a pótlóbuszok útvonalának kialakítása

Itthon2019.03.08, 19:25

Végéhez közeledik a metróvonal északi szakaszának felújítása, és hamarosan indulnak a rekonstrukciós munkák a déli szakaszon – írja közleményében a BKV Zrt., amit a BKK is megosztott közösségi oldalán.

Időre végeznek az M3-as metró felújításával

Itthon2019.02.13, 18:01

Nem igaz a szakszervezetek nyilatkozata arról, hogy a BKV tényként kezeli a késést az M3-as felújításával kapcsolatban – derül ki a BKV Zrt. közleményéből, amelyet lapunkhoz is eljuttattak. A kivitelező garantálta, hogy a felújítás határidőre véget ér. A közlemény teljes szövegét változtatás nélkül közöljük. 

Hihetetlen: 9 millió forintot hagytak el egy év alatt az utasok a BKV-n

Itthon2019.01.08, 11:23

Rengeteg pénzt, és sok furcsa talált tárgyat őriznek a BKV erre szakosodott részlegén. Eddig 400 ezer forint volt a legnagyobb talált összeg egyben - írja honlapján a Ripost.

Szabadnapos rendőr fékezte meg az őrjöngő utast a buszon

Itthon2018.12.23, 09:39

Egy budapesti nyomozó helyezte magát szolgálatba péntek éjjel egy budapesti buszon - számolt be honlapján a rendőrség. 

Bagdy Gábor: A fővárost nem érte pénzügyi veszteség

Itthon2018.12.05, 17:38

Az elektronikus jegyrendszer projektje kapcsán a főváros teljes egészében ura a helyzetnek, a projektet a főváros sikeresen be fogja fejezni, a szállítói szerződés felmondásával a fővárost nem érte kár - hangzott el Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes, Borbély Lénárd és Wintermantel Zsolt fővárosi képviselők sajtótájékoztatóján.

Ünnepi díszítésű BKV busz közlekedik decemberben

Itthon2018.12.03, 15:38

A Mikuláshoz és karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal díszített különleges busz is közlekedik majd az ünnepi fényvillamos mellett a fővárosban december 6. és 23. között minden héten csütörtöktől vasárnapig.

Minden egy helyen, amit a hosszú hétvégén a közlekedésről tudnia kell

Itthon2018.11.01, 12:52

Módosított menetrend szerint közlekednek mától hétfőig a BKV jártai. Ez azonban előnyt is jelenthet, mert például a 3-as metró végig, pótlóbuszok nélkül közlekedik majd. Rengeteg lesz az utas a vonatokon is, ezért ott mentesítő járatok is lesznek.

Alstom-ügy: Medgyessy Péter még nem vallott

Itthon2018.09.27, 08:15

Noha több éve folyik a büntetőeljárás az Alstom korrupciógyanús ügyleteivel összefüggésben, a hatóságok még mindig nem hallgatták ki Medgyessy Péter volt kormányfőt, így továbbra sem tudni, hogy miként került a volt miniszterelnök feleségének bankszámlájára a francia cégóriástól származó több mint százmillió forintnyi euró - írja a Magyar Idők.

Olyan dolgot jelentett be a BKV, amit csak szeretni lehet

Gazdaság2018.09.04, 10:44

Felelős vállalatként a BKV Zrt. arra törekszik, hogy az utazóközönség számára olyan higiéniai környezetet biztosítson, ahol védve vannak a kórokozóktól, írja a társaság az Origóhoz eljuttatott közleményében, melyben az ennek érdekében megtett lépéséről számol be.

Leáll a forgalom a 61-es villamos vonalán

Itthon2018.09.02, 23:00

A szombat esti viharos esőzés több villamosvonalon fennakadásokat okozott: a vágányokra került hordalék, leszakadt ágak és az esővíz okozott gondot. A 61-es villamos vonalán, a Kelemen László utcánál a hatalmas mennyiségű víz kimosta a sínek alól a zúzottkő ágyazatot. Amíg a hibát nem javítják, a BKV Zrt. szünetelteti a 61-es villamos forgalmát. 

Egyre több nő jelentkezik járművezetőnek a BKV-nál

Itthon2018.08.30, 07:27

Mintegy tíz százalékkal nőtt az elmúlt években a villamosvezetőnek jelentkezők között a nők aránya, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a villamosok 40 százalékát nők vezetik a fővárosban – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) a Világgazdaságot.

Svájcból vásárol buszokat a BKV

Itthon2018.08.22, 07:56

Új szóló és csuklós buszok beszerzését ígéri a BKV a közeljövőben, de első körben Svájcból szerez be használt járműveket a szerdai Világgazdaság szerint.

A partra sodródott egy BKV-hajó

Itthon2018.08.03, 19:34

Kisodródott a part menti kövekre egy menetrend szerint közlekedő BKV-hajó a Parlament környékén péntek délután, az utasokat tűzoltóhajó segítségével tették partra.

Autóval ütközött egy busz Budapesten, tizenegy ember megsérült

Itthon2018.08.01, 20:12

Autóval karambolozott egy BKK busz Budapesten, a Rákóczi úton.

Kővel dobtak meg egy kislányt a 136E buszon

Itthon2018.07.25, 18:31

A Margó Tivadar utca és az Árpád utcai megálló között járt a busz, amikor valaki megdobta egy kővel.

Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását

Itthon2018.05.29, 14:03

Megérkezett a 3-as metró utolsó felújított szerelvénye is Budapestre. Az orosz vállalat 222 metrókocsit varázsolt újjá.

Így közlekedik a BKV a pünkösdi hosszú hétvégén

Itthon2018.05.17, 18:30

Pünkösd miatt a BKV-járatok és a vonatok menetrendje is más lesz a hétvégén.

Késsel esett egymásnak két BKV-sofőr

Itthon2018.05.07, 19:48

Azonnal kirúgta a BKV azt a két sofőrt, akik viperával és késsel estek egymásnak még május 5-én a XIV. kerületi Erzsébet királyné útjánál.

Pótlóbuszok járnak a csepeli HÉV helyett hétvégén

Itthon2018.04.14, 06:19

Karbantartási munkálatok miatt szombaton és vasárnap a teljes vonalon pótlóbusz jár a csepeli (H7-es) HÉV helyett.

Módosított útvonalon jár a 15-ös és a 115-ös busz

Itthon2018.02.22, 21:00

A 15-ös és a 115-ös autóbusz módosított útvonalon jár várhatóan hétfőn kora délutánig, mert az V. kerületi Október 6. utcában beszakadt az út – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök este az MTI-t.

Rövidített útvonalon fog járni a kisföldalatti

Itthon2018.02.22, 19:06

Síncsere miatt két márciusi hétvégén is rövidített útvonalon közlekedik a kisföldalatti – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Ezekre a járatokra figyeljünk péntek este

Itthon2018.02.22, 19:02

Rendezvények miatt péntek délután és este változik több fővárosi tömegközlekedési járat menetrendje – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Órákig villamosozott egy halott Budapesten

Itthon2018.02.16, 13:15

A 17-es villamoson leállt egy 73 éves férfi szíve. Hat és fél órát utazott úgy, hogy senki sem vette észre, hogy meghalt. Korábban soha nem volt baja a szívével- írja a Bors.

Hibrid buszokat állított forgalomba a BKV

Itthon2018.02.13, 17:20

Használt hibrid buszokat állított forgalomba a BKV Budapesten. A Volvók Dél-Pesten teljesítették első napjukat.

Rozsdásodnak a kétéves CAF-villamosok

Itthon2018.01.31, 13:16

A BKV maga is elismerte, hogy "a járművek burkoló lemezeinek szélein korróziós elváltozások" jelentek meg, ezt jelezték is a tulajdonos BKK-nak, illetve a villamosokat gyártó spanyol cégnek, a CAF-nak is. Utóbbi felel a karbantartásért, várhatóan kijavítják a hibát.

Lerúgtak a buszról egy 15 éves lányt Budapesten

Archívum2018.01.19, 12:30

Egy 15 éves lányt rúgtak le a buszról Budapesten, az eset fényes nappal történt.

Két szakszervezet elfogadta a BKV béremelési javaslatát

Itthon2018.01.04, 09:31

A BKV 2018-ra 12 százalékos béremelést ajánlott, ezt két munkavállalói szervezet elfogadta, és a harmadik is kész aláírni azt - így cafeteriával együtt akár 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Marad a baleset óta bevezetett lassítás a kettes metrónál

Itthon2017.12.26, 13:09

A BKV egyelőre nem oldja fel a sebességkorlátozást a 2-es metró Pillangó utca és Örs vezér tere közötti szakaszán.

BKV busz és autó karambolozott Kispesten

Itthon2017.11.26, 10:23

Egy BKV busz és egy autó ütközött össze Kispesten, a Lehel utca és a Vak Bottyán utca kereszteződésében - tudatta a Katasztrófavédelem.hu.

BKV: a buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik

Itthon2017.11.14, 14:50

A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak - akár főállásban, akár besegítői munkakörben - akiknek megvan minden szükséges képesítésük - közölte a BKV Zrt. A vállalat arra reagált, hogy a Népszava azt írta: akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban.

Irodai dolgozókat, szerelőket vet be a BKV buszsofőrként

Itthon2017.11.14, 10:10

Akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban - írta a Népszava kedden.

BKV/BKK: nem a metrópótlás, hanem balesetek okoztak fennakadást a fővárosi közlekedésben

Itthon2017.11.08, 21:56

Nem a metrópótlás, hanem balesetek okoztak forgalmi zavarokat Budapesten szerdán - közölte a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleményében.

Bolla Tibor: Ez egy sokk lesz Budapestnek

Itthon2017.10.19, 16:11

Természetesen a 3-as metró vonalára érkező szerelvények között lesznek olyanok, amik teljesen újak lesznek, mivel az orosz cég talált olyan rossz állapotban lévő kocsikat, amiket már nem lehetett felújítani, ezért utánygyártásra volt szükség - mondta Bolla Tibor a Századvég Gazdaságkutató konferenciáján. A BKV vezérigazgatója közölte, hogy egy óriási sokk lesz a fővárosnak a 3-as metró vonalának a felújítása.  

Ez a HÉV helyett pótlóbusz jár a hétvégén

Itthon2017.10.14, 08:47

Pótlóbusz jár a H5-ös, szentendrei HÉV helyett Békásmegyer és Szentendre között szombaton és vasárnap.

Leáll a 4-6-os villamos a jövő hétvégén

Itthon2017.10.12, 09:07

A 4-es és a 6-os villamos helyett 2017. október 21-én és 22-én (szombaton és vasárnap) pótlóbuszok járnak a Széll Kálmán tér M és a dél-budai végállomások között. Ebben az időszakban a Margit körút és a Fényes Elek utca kereszteződésében (2017. október 22-én), a Margit hídon, a Margit híd, szigeti bejáró előtt, az Erzsébet körút és a Barcsay utca kereszteződésében, a József körút 41. szám előtt, a Ferenc körút 25. szám előtt és a Petőfi hídon pályakarbantartási munkát végeznek.

Pótlóbusz jár a csepeli HÉV helyett a hétvégén

Nagyvilág2017.10.06, 20:40

Pótlóbusz jár a H7-es, csepeli HÉV helyett szombaton és vasárnap karbantartási munkálatok miatt.

Fidesz: Felháborító a Hagyó-ítélet

Itthon2017.09.29, 13:53

Túl enyhének nevezte a Hagyó-ügyben született ítéletet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus szerint az ítélettől függetlenül egymást érik a különböző korrupciós botrányok a szocialista térfélen. Hagyó Miklós ítéletét a Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette.

Megkezdődtek a bértárgyalások a BKV-nál

Itthon2017.09.14, 22:15

Megkezdődtek csütörtökön a bértárgyalások a BKV és a szakszervezetek között.

Szerdától lezárják a mozgólépcsőt a Batthyány téren

Itthon2017.09.04, 18:32

Szerdától elkezdik felújítani a Batthyány tér metró- és HÉV-állomáson az aluljáróból a térre vezető mozgólépcsőt, amely ezután gyorsabban, nagyobb szállítási kapacitással áll majd az utasok rendelkezésére. A felújítás ideje alatt az aluljáróból a Batthyány tér a villamosmegálló, valamint a tér északi oldala felé vezető lépcsőn át érhető el.