biztonság

címke rss

Leleplezi a gyártóspecifikus hibákat a Google

Techbázis2020.10.03, 10:26

Már beszámol az androidos szoftverekben általa talált sebezhetőségekről.

Már a kávéfőzőt is tönkreteheti egy zsarolóvírus

Techbázis2020.09.29, 12:22

Terjednek az okosotthonokba szánt IoT-s eszközök, de a jelek szerint elképesztően sérülékenyek, és emiatt tönkre is mehetnek.

Biztonságos szórakozást nyújt a Raktárkoncert

Kultúra2020.09.22, 11:46

A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak, szeptember 21-étől, azaz tegnaptól pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a közel 200 koncert bármelyikét. A projekt egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően a produkció honlapján és közösségimédia-felületein bepillanthatunk a kulisszák mögé is.

Kerüld el a szén-monoxid-mérgezést

Life.hu2020.09.19, 21:12

A hideg idő egyre közeleg, s ilyenkor nem árt egy szakemberrel kitisztíttatni és felülvizsgáltatni a fűtőberendezésünket, főleg ha nyílt lánggal égő készülékkel rendelkezünk, ezeknél ugyanis fennáll a lehetőség, hogy a szén-monoxid veszélyes mennyiségűre dúsul a lakásban, ez pedig mérgezést vagy akár halált is okozhat.

A koronavírus ellenére is biztonságos a véradás

Itthon2020.09.19, 20:20

A véradások biztonságosak a járványhelyzetben is, fokozottan fertőtlenítenek és hétfőtől a donoroknak is maszkot kell hordaniuk - mondta az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Így védhetjük meg gyermekeinket az online térben

Gazdaság2020.09.08, 13:56

A koronavírus okozta veszélyhelyzet idején a szülők a saját bőrükön is tapasztalhatták, hogy nagy szükség van a gyermekek online védelmére. Most először szembesülhettek az otthonokba beszivárgó ilyen jellegű kockázatokkal, amelyekre meg kell találniuk a megfelelő válaszokat. Cikkünkben ehhez nyújt segítséget a Digitális Jólét Program szakértője.

Praktikus segítséget kapnak a cégek a járvány elleni védekezéshez

Gazdaság2020.09.03, 12:58

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésében, a kockázatok csökkentésében segíti a hazai vállalkozásokat új, online elérhető kiadványával. A Vállalati Fehér Könyv tudományos-szakmai megalapozottsággal, nemzetközi esettanulmányokat ismertetve tesz gyakorlati védekezési, munkaszervezési javaslatokat az őszi-téli időszakra. Alapvető célja, hogy a folyamatos és biztonságos működés fenntartása érdekében praktikus segítséget nyújtson a nem egészségügyi ellátást nyújtó vállalkozások, szervezetek számára a következő járványhullámra való felkészülésben.

Meglepő szám: eddig ennyi intézmény alkalmazott iskolaőrt

Life.hu2020.09.02, 16:15

Szeptembertől 423 intézményben léptek szolgálatba iskolaőrök. Ám ez a szám még növekedhet.

Így állította meg Magyarország az illegális migránsok százezreit

Itthon2020.08.26, 12:21

Jelentősen megváltoztatta Európát az öt évvel ezelőtt tetőző migrációs válság. Hónapokon keresztül ellenőrizetlenül több százezer illegális bevándorló, köztük terroristák érkeztek a kontinensre.  Az Orbán-kormány elsőként épített határzárat a migráció megfékezésére, és ezzel sikerült a folyamatot lassítani, Magyarországot pedig megvédeni. Brüsszel durva támadásokkal reagált a magyar döntésekre, de mára már rengeteg országban elismerik, hogy helyesek voltak, főleg azért, mert egyértelműen bebizonyosodott, hogy a migráció és a terrorizmus között szoros összefüggés van. Most a fél évtizeddel ezelőtti legfontosabb itthoni történéseket iidézzük ...

Teljes kudarc az elmúlt öt év európai migrációs politikája

Itthon2020.08.23, 10:40

Teljes kudarcnak nevezte az elmúlt öt év európai migrációs politikáját Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Nagyon súlyos zsarolóvírus-támadás érte a Canont

Techbázis2020.08.09, 11:54

10 TB felhasználói adat van veszélyben, továbbra sem tudni, hogy hozzáfértek-e a fotókhoz.

Egy innovatív pékség üzembe állította a világ első kenyérautomatáit

Gazdaság2020.08.06, 13:15

Annak érdekében, hogy a járvány időszakában is biztosítsák a biztonságos vásárlást, kenyérautomatákat állított fel egy lengyel pékség.

Sok a baleset az őzek párzási időszaka miatt

Itthon2020.08.03, 16:42

Két súlyos baleset is történt a hétvégén Győr-Moson-Sopron megyében. Mind két karambolról egy, az úton átszaladó őz miatt történt. A napokban van az állatok párzási időszaka, ilyenkor jóval aktívabbak és bátrabban ugranak ki az útra. Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakember azt tanácsolja az autósoknak, motorosoknak, hogy minden hasonló esetben fékezzenek, de mielőtt beletaposnánk a fékbe nézzenek bele a tükörbe, hogy van-e mögöttünk valaki. Dr. Borbély Zoltán az Origónak elmondta, hogy ha az autós betartja a sebességhatárt, de így is elkerülhetetlen a baleset, akkor nem a sofőr felelős a balesetért. 

Várólistával indult a Mozilla VPN-je

Techbázis2020.07.28, 12:19

6 országban már elérhető a Mozilla VPN-szolgáltatása, a többiben várólistára kell feliratkozni.

Koronavírus: szexlyukakat alakítottak ki a biztonságos szex érdekében

Life.hu2020.07.24, 11:14

A kanadai Brit Columbia tartomány járványmegelőzési központja hivatalos tájékoztatót adott ki a "szexügyről", miszerint miképp lehet a lehető legbiztonságosabbaan szexelni a koronavírus-járvány idején.

Biztonságosak a hazai kalandparkok

[origo] utazás2020.07.24, 09:52

Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat tapasztalatai szerint. A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek is újra üzembe állhatnak - derül ki az ITM közleményéből.

Bő 1 TB adat szivárgott ki hongkongi VPN-ektől

Techbázis2020.07.20, 12:23

Ezért érdemes kerülni az ellenőrizhetetlen megoldásokat.

Fizetős VPN-t indított a Mozilla

Techbázis2020.07.15, 16:39

Első körben hat országban vált elérhetővé az anonimizáló.

A Zoomon keresztül támadható a Windows 7

Techbázis2020.07.13, 16:52

Átvehető a PC-k feletti irányítás egy sérülékenység miatt.

Koronavírus: ezekbe az országokba veszélyes utazni

Life.hu2020.07.13, 16:31

Hazánk egész Európában az egyik legbiztonságosabb ország a járvány szempontjából. A világban azonban nem mindenhol volt ennyire sikeres a védekezés. Mutatjuk hova nem ajánlott utazni!

Egy Irakot megjárt katona tippjei: Így tudd biztonságban a gyereked!

She2020.07.09, 15:43

Mindenki látta a videót, amikor anyukák bőszen hajtogatták, hogy a gyereküket senki nem tudja elcsalni a játszótérről, hisz nem állhatnak szóba idegenekkel.

Így tedd biztonságossá a kerted a kutyád számára

Life.hu2020.07.01, 20:30

Sokan gondolják úgy, hogy a kutyák számára elegendő a kert nyújtotta tér, ahol szaladgálhatnak, szagolgathatnak. Ám elfelejtik, hogy bizony komoly veszély is fenyegetheti négylábú kedvenceiket a ház körül. Most összeszedtük a legfontosabb óvintézkedéseket, amiket minden felelős kutyatartónak meg kellene tennie a kertjében.

Kritikus javítást kap a Windows 10

Techbázis2020.07.01, 12:55

Szokatlan módon a Microsoft Áruházon át érkezik a patch.

Jobb félni a böngészők kiegészítőitől

Techbázis2020.06.20, 14:43

Újabb felfoghatatlan méretű adatlopásra derült fény.

A Zoom biztonságosabbá teszi a videóhívásokat

Gazdaság2020.06.18, 08:10

A videókonferenciák lebonyolítására szakosodott Zoom bejelentette, hogy változtatnak korábbi álláspontjukon és biztosítják a felhasználók számára a végpont-végpont közötti titkosítást.

Kártevő elleni védelem kerül az Intel processzoraiba

Techbázis2020.06.16, 16:53

Két ravasz támadási formát próbál megakadályozni a CET.

Terrortámadást akadályoztak meg a Krím-félszigeten

Nagyvilág2020.06.10, 15:35

Terrortámadást sikerült megakadályozni a Krím székvárosának számító Szimferopol piacán, a merénylet előkészítésével vádolt öt orosz állampolgárt őrizetbe vették - tudatta szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Harry és Meghan elképesztő összegeket költ testőrökre

Gazdaság2020.05.31, 17:28

Harry herceg és Meghan Markle nem sajnálják a pénzt, ha a biztonságukról van szó - hamarosan hihetetlen összeget fognak testőrökre költeni új otthonukban. 

Hatalmas átalakuláson mehetnek keresztül a repülőterek

Gazdaság2020.05.28, 13:19

Noha a koronavírus-járvány súlyos negatív hatást gyakorolt az idei turizmusra, egyes szakértők szerint hosszabb távon pozitív következményei is lehetnek az átalakulásoknak, különösen a repülőtereken. A szükséges technológiák ugyanis már rendelkezésre állnak, most viszont várhatóan felpörögnek majd a fejlesztések a járványügyi védekezések miatt.

Komoly biztonságtechnikával védik Szilágyi István özvegyét

Life.hu2020.05.27, 15:43

Jolika néni a tragédia óta egyedül él, emiatt nem tud nyugodtan aludni, mert fél. Szerencsére egy biztonságtechnikai cég vezetője felajánlotta a segítségét.

Új terv, hogy biztonságosabb legyen a repülés a koronavírus miatt

Gazdaság2020.05.25, 20:02

Egy francia mérnök szintén a távolságtartást elősegítő fedélzeti üléskoncepcióval állt elő: a székek háttámlájára és a középső ülőhelyre helyezett két védőpanelből álló Plan Bay megfelelő módot kínálhat az utasok közötti távolságtartásra.

Matolcsy György: A biztonság felé fordul az emberiség

Gazdaság2020.05.18, 18:00

Sorsfordító év 2020, akárcsak 1956 volt, akkor a szabadság, most a biztonság felé fordul az emberiség - véli Matolcsy György jegybankelnök a Nökedés.hu portálon megjelent írásában.

Minden feltétel adott a hazai biztonságos élelmiszer-ellátáshoz

Gazdaság2020.05.15, 08:01

Felértékelődött a biztonságos élelmiszer-ellátás szerepe, a veszélyhelyzet ráadásul a vásárlói tudatosságot is erősíti. Nagy István agrárminiszter szerint éppen ezért nagyon fontos, hogy hazánk a válság ideje alatt is megőrizze a mintegy 25 millió ember ellátására képes termelési kapacitásokat, s ha lehet, még tovább növelje az élelmiszer-gazdaság versenyképességét.

Hosszú távon is megváltoznak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai

Gazdaság2020.05.14, 08:32

Hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai, a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a pluszköltségek ellenére fenntartják majd a vállalkozások, ami némi megtakarítást is jelenthet ugyanakkor a csökkenő betegállománynak, az elterjedtebb otthoni munkavégzésnek köszönhetően, a felértékelődő egészségvédelem pedig a biztonságosan termelő cégeknek kiegyensúlyozottabb forgalmat generálhat - hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papír termékeket gyártó a piacvezető vállalatcsoport, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója a cég közleményében. Emellett a kiskereskedelemben, a turizmusban és vendééglátásban, ...

Megvédi az Android visszagombját a Samsung böngészője

Techbázis2020.05.12, 13:19

Kiiktatja a visszaélések lehetőségét a Samsung Internet, egyelőre csak a bétában érhető el a funkció.

A magyar szinkronstúdió, amely megoldotta, hogy a koronavírus idején a színészek otthonról dolgozhassanak, majd járványügyi szakemberekkel a stúdiókat is biztonságossá tették

Kultúra2020.05.09, 19:32

Bor Zoltán, a Direct Dub Studios szinkronstúdió tulajdonosa és vezetője alig több mint egy héttel a járvánnyal kapcsolatos korlátozások bevezetése után jelentette be, kidolgoztak egy olyan módszertani és technológiai megoldást, amely lehetővé teszi a színészeknek és a szinkronrendezőknek, hangmérnököknek és más munkatársaknak, hogy otthonról dolgozzanak a járvány idején. A még nem egészen 3 éve alapított Direct Dub Studios olyan sorozatok szinkronmunkáit készítette, mint például a TV2-n látható NCIS Los Angeles, az HBO-n sugárzott Időbevándorlók, vagy a Netflixen vetített film, a Két pápa. Az online technika kezdetben kizárólag a dookumentum-, ...