betegség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- egészség
- rák
- koronavírus
- halál
- kórház
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mérgező baktériumok juthatnak az agyba, több millióan betegedhetnek meg emiatt
A nedves, mocsaras környezetben található mikrobák egy gyakori és jól ismert nemzetségének kulcsszerepe lehet a Parkinson-kór kialakulásában; az élőlény olyan vegyületeket termel, amelyek az agysejtekben lévő fehérjéket toxikus csomók kialakítására késztetik.
Súlyos betegségéről beszélt Polgár Tünde, sokan aggódnak érte
Polgár Tünde korábban beszélt súlyos betegségéről, akkor azt mondta, már túl van rajta és nagyon odafigyel az egészségre. A legutóbbi képei alapján többen is úgy gondolják, hogy nem mond igazat a magyar luxusfeleség és aggódnak az állapotáért.
Nagy bejelentést tett a súlyos beteg Christina Applegate
2021-ben jelentette be Christina Applegate, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, mely egy súlyos idegrendszert támadó, autoimmun betegség. A Rém rendes család egykori sztárja akkor még bízott állapota javulásában, de most bejelentette a visszavonulását.
Ezért szállították át a börtönkórházba Galambos Lajost
Ahogy azt a Life is megírta, kedden a baracskai börtönből a berettyújfalui börtönkórházba szállították át Galambos Lajost. Akkor még az ügyvédje sem tudta, miért volt erre szükség, de azóta kiderült, mi volt az oka.
Újabb részletek a börtönkórházba szállított Lagzi Lajcsi állapotáról
Mint azt korábban írtuk, Lagzi Lajcsit épp egy héttel ezelőtt, április 26-án mentő szállította a baracskai börtönbe, ahol az eddigi értesülések szerint egyre rosszabb lett az állapota. A közműlopásért három és fél évre elítélt zenész megpróbálta elkerülni a rá kiszabott letöltendő börtönbüntetését úgy, hogy egészségügyi állapotára hivatkozva kérelmet nyújtott be a halasztásról. A kérelmét másodfokon is elutasították, ami nagyon megviselte, de kénytelen volt bevonulni. Valószínűleg rosszul viseli a körülményeket, ugyanis ma már át kellett szállítsák a Büntetés Végrehajtás berettyóújfalui központi kórházába. Lagzi Lacsi állapotáról moost ...
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- kórház
- betegség
- börtön
- ügyvéd
- ápolás
- Címkefelhő »
Szalmonellajárvány kitörését okozó termékeket hívnak vissza az USA-ban
A General Mills visszahívja a Gold Medal lisztjeit, mivel azok szalmonellát tartalmazhatnak. Eddig 12 amerikai államban betegedtek meg a fogyasztók a termékek miatt, közülük párat kórházba kellett szállítani.
Évek óta fáradt volt és szédült - kiderült, hogy halálos beteg
A 32 éves Faye Walsht végstádiumú bélrákkal diagnosztizálták mindössze néhány héttel az esküvője előtt. A nő és párja, Chris döbbenten fogadták a hírt, amelyet az orvosok decemberben közöltek velük.
- címkék:
- betegség
- rák
- család
- Címkefelhő »
Nem javul a Família Kft. sztárjának állapota, súlyos műtét vár rá
Mint azt korábban írtuk, a 95 éves színész, Baranyi László egészségi gondokkal küzd az utóbbi időben. Először a koronavírus gyengítette le a szervezetét, majd színházi balesete és az azt követő sorozatos elesések nehezítik a gyógyulását. A színész elárulta, hogyan érzi magát most és talált-e megoldást a problémájára.
Boantrópia: így hívják azt a betegséget, amikor valaki tehénnek képzeli magát
Van egy olyan betegség, amiben az érintettek tehénnek képzelik magukat. Ennek a neve: boantrópia, és ugyan ritka, de létező pszichológiai rendellenesség - írja a Fanny magazin.
Életveszélyes férgeket találtak emberek agyában
Létezik egy egysejtű parazita, ami képes befolyásolni az elménk működését, és így kockázatvállalóbbá tehet minket. A toxoplazmózis kórokozója két génre támaszkodik, hogy kicselezze immunrendszerünket, állapította meg egy friss tanulmány.