beruházás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- devizapiac
- fejlesztés
- Szijjártó Péter
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
2,1 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések három vidéki vállalatnál
Három vidéken mûködõ magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelõ program csütörtöki szerzõdésátadó rendezvényén, Budapesten.
Magyarország a harmadik helyen áll a visszapillantó tükrök exportjában
Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele elõzi meg a magyart, amiben jelentõs szerepe van a magyar családi tulajdonban lévõ, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor.
Több mint félmilliárd forintos beruházás valósul meg a 125 éves soproni sörgyárban
Versenypiaci pozíciójának erõsítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.
- címkék:
- beruházás
- gazdaság
- sörgyár
- Sopron
- Címkefelhõ »
Sosem látott összértékû vasúti fejlesztések készülnek el Magyarországon
Korábban sosem látott összértékû vasúti fejlesztések fejezõdnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára a 2021. évi vasútfejlesztésekrõl tartott sajtótájékoztatón.
A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott a kormány
A járvány kezdete óta 1434 beruházást finanszírozott 1676 milliárd forint értékben a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Kiskunhalason.
Szijjártó Péter: A világjárvány alatt 1676 milliárd forintnyi beruházás érkezett Magyarországra
Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra, és mindez a világjárvány alatt történt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- beruházás
- Címkefelhõ »
Több mint 10 milliárd forint értékû dél-koreai nagyberuházást jelentettek be Magyarországon
Állami támogatással a többszörösére bõvíti a magyarországi termelését az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján Budapesten.
- címkék:
- beruházás
- gazdaság
- Dél-Korea
- Sangsin
- Címkefelhõ »
Régóta várt új utakat adnak át idén
Országszerte zajlanak a közútfejlesztések. A 2021-ben befejezõdõ legjelentõsebb közúti beruházással Magyarország elsõként építi ki a kelet-közép-európai országokat összekapcsoló Via Carpatia gyorsforgalmi folyosó rá esõ elemeit. Egy Tisza-hidat is magába foglaló szakasszal bõvül a Békéscsaba magas színvonalú bekötését szolgáló M44. Az osztrák határnál két autóút kiépítésével válik gyorsabbá és biztonságosabbá a közlekedés: elkészül a tavaly Sopronig elért M85 meghosszabbítása és a Budapestet elkerülõ közúti folyosó legnyugatibb eleme, az M80 - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
- címkék:
- beruházás
- gazdaság
- közútfejlesztés
- ITM
- Címkefelhõ »
A japán vállalatok döntõ szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében
A japán vállalatok döntõ szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.
- címkék:
- Japán
- beruházás
- gazdaság
- vállalatok
- Címkefelhõ »
Új járványügyi laboratóriumi részleget épít a SYNLAB kormányzati támogatással
A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán, a 281 millió forint összértékû beruházásból a kapacitásbõvítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek. A cég 2021 elsõ felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén szerdán Budapesten.
Újabb beruházás segíti a koronavírus elleni küzdelmet
A magyar tudás világszinten is jelentõs szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 3DHISTECH Kft. beruházását bejelentõ sajtótájékoztatón Budapesten.
Ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei
Újrainduló KFI-bértámogatás, cégfelvásárlás az energiapiacon, megállapodás Magyarország és Japán között sertéshús szállításáról, és számos újdonság az idei évre: az Origo összefoglalója 2020 utolsó, 2021 elsõ napjainak gazdasági híreirõl.
Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából
A nagyszabású beruházás-ösztönzési programoknak köszönhetõen elmondható: soha nem zártunk még ilyen sikeres évet a beruházások szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõi Facebook-bejegyzésében.
Felújítási kölcsönnel bõvül az otthonteremtési program, és újabb autóipari beruházás érkezik az országba
Új elemmel bõvül az otthonteremtési program, Gödöllõn pedig 14 milliárd forintos autóipai beruházás valósulhat meg. A bejelentés szerint, jövõre is jut pénz a távfûtési rendszerek korszerûsítésére. Kínában óriási gáztartalékra bukkantak, és újabb gondok merültek fel a Boeing 737 Max gépei körül. Összefoglaló.
Újabb gazdaság- és családvédelmi intézkedéseket, további nagyberuházásokat jelentettek be a héten
Újabb, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a családok és a vállalkozások védelmét szolgáló intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor kormányfõ. Az intézkedések négy fõ elemét ismertetve hangsúlyozta: "jó okkal bízhatunk abban, hogy nemcsak honfitársaink tízezreinek az életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni." A gazdaságvédelmi intézkedések mellett számos új beruházást jelentettek be. Külföldi cégek valósítanak meg munkahelyeket védõ illetve teremtõ fejlesztéseket, de kormányzati támogatásokat kapnak hazai vállalatok beruházásai is. A héten tették le az új magyarországi harcjármûgyár alapkövét, a Magyar ...
Támogatást kap három svéd tulajdonú vállalat 5,8 milliárd forint értékû beruházása
Három nagy multinacionális svéd tulajdonban lévõ vállalat döntött úgy, hogy Magyarországra újabb beruházásokat hoz, 5,8 milliárd forint értékû fejlesztéseikhez a magyar kormánytól 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak, ezáltal 7500 munkahelyet tudnak megvédeni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Újabb 8,7 milliárd forint vállalati beruházást támogat a kormány
A kormány újabb 4 magyar vállalat támogatásával 8,7 milliárd forintnyi beruházáshoz járul hozzá - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország jelenlegi legnagyobb, 18 milliárdos egészségügyi beruházása indul
Új épülettel bõvül a tatabányai Szent Borbála Kórház, a 18 milliárd forint értékû beruházás Magyarország jelenlegi legnagyobb volumenû egészségügyi fejlesztése - jelentette be Bencsik János fideszes országgyûlési képviselõ, miniszterelnöki biztos a kivitelezési és tervezési szerzõdés ünnepélyes aláírása alkalmából.
Két bajor vállalat indít Magyarországon beruházásokat
Két bajor vállalattal - a Rosenbergerrel és a Knaus Tabberttel - állapodott meg a kormány újabb magyarországi beruházásokról - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- beruházás
- bajor
- Címkefelhõ »
Újabb egészségipari beruházások indulnak Magyarországon
A járvány okozta válság megmutatta, hogy a gazdaság sérülékenysége csak úgy csökkenthetõ, ha a világpiacon is versenyképes termékek gyártását szorgalmazza a kormány. Az egészségipart támogató költségvetési források így többszörösen megtérülhetnek - hangsúlyozta Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program (ETP) keretében született három újabb szerzõdés aláírását követõen.
- címkék:
- Varga Mihály
- beruházás
- egészségügy
- Címkefelhõ »
Újabb száz munkahelyet teremt egy német cég beruházása
A beruházások most aranyat érnek - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bock Hungária Kft. stratégiai partnerségi szerzõdésének aláírásán kedden Nemesvámoson. A német cég száz munkahelyet teremt a Veszprém megyei településen.
Új üzemcsarnok építését jelentette be egy orvosi eszközöket gyártó vállalat
Új üzemcsarnokot épít Zsámbékon a Medicontur Kft., a 622 millió forintos beruházáshoz 248 millió forintos állami támogatást kapa cég, amely így 300 magyarországi dolgozója munkahelyét tudja megvédeni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Zsámbékon.
Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást
Lélegeztetõgépek és a fertõtlenítõszerek területén is erõsödik Magyarország önellátása, annak köszönhetõen, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videója alatti bejegyzésben.
Újabb milliárdos magyarországi autóipari fejlesztést jelentettek be
A kormány tíz éve elindított és mára sikertörténetté vált keleti nyitás programjának meghatározó szereplõje az indiai Apollo Tyres, amely újabb milliárdos fejlesztést valósít meg magyarországi gyárában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a cég hétfõi beruházásbejelentõ sajtóeseményén, Gyöngyöshalászon.
Újabb dél-koreai nagyberuházás érkezik Magyarországra
Új gyárat épít Gödöllõn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn, a beruházást bejelentõ sajtótájékoztatón Budapesten.
Megkezdte mûködését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ
Már zajlik az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékû mûtárgy-költöztetése, lezárult a korszerû restaurátormûhelyek kialakítása, és megkezdõdött a munka az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban. A Liget Budapest projekt keretében felépült csúcsmodern múzeumi háttérintézménynek köszönhetõen a Szépmûvészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum több mint 300.000 mûtárgya kerül biztonságos és méltó körülmények közé.
Varga Mihály: Jelentõs beruházások segítik a gazdaság újraindulását
1700 munkahely megvédésérõl és 18 milliárd forintnyi beruházásról írtunk alá megállapodást négy magyarországi vállalkozással – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalán megjelent videós bejegyzésben.
10 milliárdos komplex szállodafejlesztés indul Szolnokon
Százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos wellness, sport-, konferencia szálloda és rehabilitációs központ épül Szolnokon a Holt-Tisza partján - jelentette be a térség fideszes országgyûlési képviselõje online sajtótájékoztatón.
- címkék:
- beruházás
- támogatás
- gazdaság
- Szolnok
- Címkefelhõ »
Kiderült, mennyi az átlagkereset, brutális bírság járhat a kettõs termékminõségért
A héten ismét több magyarországi beruházást jelentettek be, amelyekkel remgeteg munkahely megvédése valósul meg. Emellett a KSH adataiból kiderült, hogy mennyit kerestek átlagosan a magyarok szeptemberben, milyen volt októberben az ipari termelés, de az otthonteremtési programmal kapcsolatban is új részleteket jelentettek be. A hét gazdasági összefoglalója.
Újabb koreai cég valósít meg beruházást Magyarországon
A koreai Kiswire cég beruházása a legmagasabb technológiai színvonalat hozza Magyarországra, amely komoly kutatás-fejlesztési eredményekre épül, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdasági dimenzióváltás gyorsabban megtörténjen - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kiswire Szentgotthárd Kft. támogatási szerzõdésének átadási ünnepségén, Szentgotthárdon.
Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást
A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben - mondta a pénzügyminiszter a közösségi oldalra feltöltött videójában.
Egymilliárd forintos beruházás Tatabányán
A fém-felületkezeléssel foglalkozó Aalberts Surface Treatment Kft. a kormány versenyképesség-növelõ támogatási programjának segítségével egymilliárd forintot meghaladó beruházást hajt végre, melyhez 440 millió forint támogatást kapott - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.
Több milliárd forintos beruházást valósít meg az IBM
Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a beruházás hétfõi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- beruházás
- IBM
- Címkefelhõ »
Újabb munkahelyvédõ beruházások és a pénzügyeket egyszerûsítõ intézkedések a héten
A héten ismét bejelentettek több fontos gazdaságvédelmi intézkedést is, valamint további beruházások is Magyarországra érkeznek, amelyek segítik majd megvédeni a munkahelyeket és újakat is teremtenek. A kormány továbbra is fontosnak érzi a kutatók munkáját, akik további 3 milliárd forintos támogatásba részesülnek. A hét gazdasági összefoglalója
1,1 milliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál
Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kõbányán, a X. kerületben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentõ pénteki sajtótájékoztatón a vállalat budapesti gyárában.
A kormány támogatja a sajóbábonyi vegyipari beruházást
Jelentõs, 4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségû sajóbábonyi székhelyû Kischemicals Kft. - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédõszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkõletételén.
Fantasztikus látványtervek egy hazai nagyváros különleges új hídjáról
Egy egész Miskolc közlekedésére kiható, komplex beruházás van folyamatban, amelynek része egy Y alakú híd kivitelezése is. Már bemutatták a projekt látványterveit is.
12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlõdnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkezõ BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem 3 ezer munkahelyet véd meg a térségben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.
Fontos jogszabályok 2021-re a magyar Országgyûlésben, kapunyitás a Távol-Keleten
A héten a parlament elfogadta a családi gazdálkodási forma megújításáról szóló törvényt, az MNB pedig a kihasználtság miatt 1000 milliárd forintos hitelkeret-növelésrõl döntött. Pályázat nyílik a hátrányos helyzetû települések cégei számára, amelynek keretösszege ötmilliárd forint lesz. Emellett aláírták a világ legnagyobb szabadkereskedelmi szerzõdését, a Tesla pedig ismét menetel a tõzsdén, így Musk már a világ harmadik leggazdagabb embere. A hét gazdasági összefoglalója.
16 milliárd forintos beruházást valósít meg a Vajda-Papír kormányzati támogatással
Erõsödnek a magyar vállalkozások beruházási igényei, ezért a kormány 40 milliárdról 80 milliárd forintra emeli a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program idei keretét - jelentette be Varga Mihály. Dunaföldváron, a Vajda-Papír újabb gyáregységének digitális alapkõletételén Varga Mihály azt is elmondta, hogy a vállalat 16 milliárd forint értékû beruházásához, amely 600 munkahelyet véd meg és 50 új munkahelyet teremt, a kormány 5,5 milliárd forintos támogatást nyújt a program keretében.
Szijjártó Péter: A munkahelyek megõrzése érdekében támogatja a kormány a beruházásokat
A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- beruházás
- Címkefelhõ »
31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál
Elbírálták a versenyképes Közép-Magyarország operatív program pályázatait, amelynek köszönhetõen Budapesten és Pest megyében 31 milliárd forintnyi beruházás indulhat el 1300 magyar vállalkozásnál, mindez pedig 37 ezer munkahely megvédését segíti - mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Bõvülhet a keret az Egészségipari Támogatási Programban
Újabb egészségipari beruházások indulnak a kormány Egészségipari támogatási programjának (Etp) köszönhetõen, amelyre 50 milliárd forintot különítettek el, azonban az újabb pályázók programjait látva a keret akár tovább is emelkedhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a program újabb három támogatási szerzõdésének aláírási ünnepségén, Budapesten.
Újabb 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások
Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Több mint 3 milliárd forintból valósult meg az ország egyik legjelentõsebb természetvédelmi beruházása
Több mint 3 milliárd forintból valósult meg hazánk egyik legjelentõsebb természetvédelmi beruházása - jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelõs államtitkára kedden, a Legelõtavak élõhely-kezelése a Hortobágyon" címû LIFE projekt zárórendezvényén.
Ismét bõvül a csok, jelentõs beruházások, és a Rubik-kockát gyártó cég eladása
A héten újabb magyarországi nagyberuházásokat jelentettek be, ahogy a csok bõvítésérõl is fontos hír érkezett. Megtudhattuk azt is, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetõen folyamatosan csökken az álláskeresõk száma, és magyar tulajdonba került több energetikai vállalat. Az USA-ban korábban soha nem volt mértékû GDP-növekedést mértek a harmadik negyedévre, és eladják a világ egyik legismertebb magyar játékát, a Rubik-kockát gyártó cége. A hét gazdasági összefoglalója.
Több mint 8 milliárd forintos, több száz munkahelyet teremtõ beruházást jelentettek be
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja a Sick Kft. 8,2 milliárd forintos beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kunszigeten.
A kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország mûködõképességét
Az emberek életének és egészségének védelme mellett a kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország mûködõképességét, megvédje a munkahelyeket és újakat hozzon létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zalaegerszegen, a Tungsram Kft. versenyképesség-növelõ támogatási szerzõdésének átadásán.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- beruházás
- gazdaság
- Címkefelhõ »
Bejelentés a csokról, a hitelmoratórium meghosszabbítása és új beruházások
Illetékmentesség jön a csokos ingatlanvásárlásoknál, és megkezõdik a 13. havi nyugdíj visszaépítése - mindkét esetben már januártól lehet számítani ezekre a változásokra. Több új magyarországi beruházás érkezik az elmúlt idõszak hasonló nagy fejlesztései mellé. Meghosszabbodik a hitelmoratórium és adócsökkentés jön jövõre a Szép-kártyáknál - ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei.
Százmillió dollárt költ Mexikóban az Amazon
Az Amazon bejelentette, hogy 100 millió dolláros beruházást hajt végre Mexikóban, aminek következtében új raktárakat nyit az országban. Ráadásul megnyílik az elsõ szállítói központ is a mexikói fõváros térségén kívül, így még gyorsabb lesz a termékek célba juttatása.