becsapódások

címke rss

Megtalálták a becsapódás nyomait a Tempel-1 üstökösön

Tudomány2011.02.16, 08:50

A Stardust-NEXT-űrszonda 181 kilométerre haladt el a Tempel-1 magja mellett hétfőről keddre virradó éjszaka. A műszerek a terveknek megfelelően üzemeltek, az első képeken egyértelműen azonosíthatók azok a felszínformák, amelyeket néhány éve a Deep Impact örökített meg.

Autónyi kisbolygó halad el este a Föld mellett

Archívum2011.02.09, 09:04

Közel három méter átmérőjű az a szikladarab, amely szerda este halad el bolygónk mellett. A kozmikus látogató közelítése kis mérete és biztonságos távolsága miatt veszélytelen.  

Az USA nem fél a 2036-os orosz kisbolygótól

Archívum2011.02.04, 08:38

Nagyon kicsi az esély arra, hogy az Apophis kisbolygó 2036-ban eltalálja a Földet, közölték a NASA szakemberei csütörtökön. Szerintük az oroszok által tervezett konferencia elsietett, és mai tudásunk alapján a becsapódás lehetőségével kapcsolatos aggodalmaik túlzóak.

Titanic-méretű kisbolygó ütközhetett a Jupiternek

Archívum2011.02.01, 09:39

A korábbi feltételezésekkel ellentétben Naprendszerünk legnagyobb bolygójába, a Jupiterbe nem üstökös, hanem egy Titanic-méretű aszteroida csapódott be 2009-ben - állítják a NASA szakemberei, akik az Icarus című nemzetközi bolygótudományi folyóiratban számoltak be legújabb kutatási eredményeikről.

Az oroszok egyre jobban aggódnak a 2036-os földsúroló kisbolygó miatt

Tudomány2011.02.01, 15:22

Egy konferencia összehívását sürgetik orosz szakemberek, ahol Oroszország és az Európai Unió kutatói találkoznának, hogy egyeztessenek az Apophis kisbolygó becsapódásának veszélyéről és az esetleges védekezési módszerekről.

Aminosavak főttek a meteoritokban

Tudomány2011.03.30, 11:52

A kisbolygók és meteorikus testek ütközésekor fellépő forróság lebontja az aminosavakat. Egy Szudán felett két éve felrobbant test maradványai alapján azonban sok szerves molekula össze is állhat a magas hőmérsékletről lehűlő anyagban.

Bruce Willisnek igaza volt: jó az atombomba kisbolygó ellen

Tudomány2010.12.15, 23:24

A kilométeresnél kisebb veszélyes kisbolygók ellen mégis hatásos lehet egy atombomba felrobbantása a felszínükön. Egy új szimuláció alapján veszélytelen, apró töredékekre esne szét az égitest. Ez az utolsó esély a védekezésre, ha már csak néhány hét lenne hátra a találkozóig.

Ismeretlen objektum rejtőzhet a Naprendszer peremén

Tudomány2010.12.09, 17:23

A Jupiternél is nagyobb tömegű test rejtőzhet a Naprendszer peremvidékén. Létezésére egy modell utal, amely szerint ez a test lódíthatja a Naprendszer belső részébe az üstökösöknek közel negyedét.

Online kalkulátor: mekkora becsapódás kell a teljes pusztuláshoz?

Tudomány2010.11.05, 09:41

Ha kisbolygó ütközik a Földnek, globális katasztrófa történhet, és akár az egész emberiség kipusztulhat. Interaktív alkalmazást készítettek, amellyel szimulálhatók a különböző típusú becsapódások következményei.

Amerika mentené meg a Földet: bolygóvédelmi iroda alakul

Tudomány2010.10.27, 20:30

Mit tehetnénk a becsapódás elkerülésére, ha egy veszélyes kisbolygó közelítene a Földhöz? Elméleti forgatókönyvek már léteznek, konkrét cselekvési tervek alig. Ezt az állapotot szüntetik meg most az Egyesült Államokban. A tervezett bolygóvédelmi iroda főleg az USA erőforrásaira alapozna, de más államok is kivehetik részüket a munkából.

Autó méretű szikla húz el kedden délben mellettünk

Archívum2010.10.12, 10:23

Kedden dél körül egy hatméteres kisbolygó halad el a Föld mellett viszonylag közel, de biztonságos távolságban. Kis mérete miatt becsapódása esetén sem jelentene veszélyt a Föld felszínére.

Így húzott el mellettünk a két kisbolygó

Archívum2010.09.09, 10:36

A Holdnál ötször, illetve kétszer közelebb húzott el a Föld mellett szerdán két kisbolygó. Az égitestek nagysága egy személyautóhoz, illetve kisebb teherautóhoz fogható. Földtávolságuk valóban kicsi volt, de becsapódásuktól nem kellett tartani.

Nem meteor miatt haltak ki Észak-Amerika mamutjai

Tudomány2010.09.01, 16:49

A dinoszauruszokhoz hasonlóan az észak-amerikai nagytestű állatok 13 000 évvel ezelőtti kihalását is sokan szeretnék egy meteorit becsapódással magyarázni. Most az egyik utolsó ütőkártya is kiesett az elmélet támogatóinak kezéből, mivel nem találják azokat a pici gyémántokat, amelyeket a becsapódásnak kellett volna létrehozni.

A Jupiternél is volt tűzijáték augusztus 20-án - újabb becsapódás

Tudomány2010.08.23, 09:25

Augusztus 20-án egy kisebb kisbolygó vagy üstkösmag találhatta el a Jupitert. A Japánból megfigyelt felvillanást a bolygó légkörében megsemmisült égitest okozhatta. Hasonló jelenséget két hónappal ezelőtt is tapasztaltak.

Kisbolygó csapódhat a Földbe 2182-ben

Tudomány2010.07.28, 09:44

Nem kizárt, hogy 2182-ben egy 560 méter átmérőjű kisbolygó eltalálja majd a Földet. Az ütközés esélye jelenleg nagyjából egy az ezerhez - ez azonban a következő évtizedek megfigyelései során jelentősen pontosodhat. Ez az eddigi legnagyobb valószínűségű becsapódás, amit előre jeleztek.

Új krátert fedeztek fel Afrikában

Archívum2010.07.23, 09:25

Egyiptom déli részén egy új, 45 méter átmérőjű krátert azonosítottak. A becsapódásnyomot egy közel egy méter átmérőjű test robbanása okozhatta néhány ezer évvel ezelőtt.

Huszonötezer új kisbolygót fedeztek fel

Tudomány2010.07.22, 10:12

Sok ezer Földünkhöz közeli, eddig ismeretlen kisbolygót fedezett fel a WISE-űrteleszkóp. Megfigyelései a becsapódások valószínűségének pontosabb becslésében is közreműködhetnek.

Teljesen elégne a Föld - az eddigi legjobb film egy gigantikus becsapódásról

Tudomány2010.09.07, 12:07

A legvadabb filmrendezők képzeletét is felülmúlja az eseménysor, amelyet egy több kilométer átmérőjű kisbolygó becsapódása okozna a Földünkön. A mellékelt animáció egy ilyen katasztrófa fő lépéseit mutatja be.

Atombombával a kisbolygók ellen

Archívum2010.06.28, 16:14

Mit tehetnénk, ha egy nagy kisbolygó tartana a Föld felé? Amikor kevés időnk van a védekezésre, a szakértők egy része szerint drasztikus megoldás kell: atombombával megváltoztatni az égitest mozgását. Korábban felmerült, hogy ha ekkor széttörik az objektum, még rosszabb lesz a helyzet - egy új modell alapján azonban ez nem minden esetben szükségszerű.

Mégsem lehetett olyan nagy a robbanás a Jupiteren

Tudomány2010.06.07, 10:02

Ismét eltalálta egy kisbolygó vagy üstökösmag a Naprendszer legnagyobb bolygóját. A becsapódó test feltehetőleg néhány száz méter átmérőjű lehetett. 1994-ben és 2009-ben is volt ilyen esemény. A Jupiter "bombázásai" arra utalnak, hogy a Naprendszer nem is annyira nyugodt hely, mint ahogy eddig gondoltuk.

Rakéta lehet a Föld mellett elhaladt rejtélyes objektum

Archívum2010.05.31, 08:24

Ismeretlen kisbolygónak tekintett objektum haladt el a Föld mellett. Jellemzőit tekintve azonban nem hasonlított a többi égitestre, és részletes elemzése során kiderült: egy elkóborolt orosz rakétafokozat térhetett vissza bolygónkhoz.

Kétszer nagyobb a veszélyes, 2011-ben visszatérő kisbolygó

Archívum2010.04.30, 08:05

Négyszáz méteres, tehát a vártnál kétszer nagyobb volt a 2005 YU jelű kisbolygó, amely egy hete haladt el a Föld közelében. Becsapódása nem várható a közeljövőben, de sok hasonló társa keringhet a közelben, észrevétlenül.

Elhaladt mellettünk a kisbolygó

Archívum2010.04.09, 11:40

A 2010 GA6 jelű kisbolygó magyar idő szerint csütörtökön éjfél körül haladt le a Föld mellett. Legkisebb távolsága bolygónktól 434 000 kilométer volt, amely alig több a Hold átlagos földtávolságánál.

Becsapódások is termelhették az élet molekuláit

Archívum2010.03.30, 11:06

Meglepő eredményt hozott egy új kutatás: a becsapódó üstökösmagok anyagában az ütközés pillanatában olyan kémiai reakciók zajlanak le, amelyek aminosavakat is termelhetnek.

Kifordult krátert fotóztak a Marson

Tudomány2010.03.13, 18:09

Ritka negatív becsapódásnyomot fényképeztek a bolygón, az egykori kráterből csak az annak belsejében lerakódó üledék maradt meg.

Új krátereket találtak a Földön

Tudomány2010.03.13, 18:11

Az elmúlt napokban két új kráter felfedezése is napvilágot látott. Az egyik egy sokéves kutatással megalapozott azonosítás, amelynek eredménye magyar közreműködéssel született. Ez az első becsapódásnyom, amit Japánban találtak. A másik pedig egy érdekes, de még bizonytalan felismerés: Afrikában az erdőirtás eredményeként rajzolódott ki egy nagy kráter körvonala.  

Egyértelműen meteor volt a Magyarország feletti tűzgömb magyar csillagászok szerint

Tudomány2010.03.02, 16:03

Egy körülbelül egyméteres szikladarab lépett be a Föld légkörébe, és semmisült meg nagy magasságban hazánk felett. A jelenségre vasárnap éjszaka, 23.25-kor került sor, és a borult ég ellenére sok helyről látták az országból. Egyre több beszámoló érkezik a Magyar Csillagászati Egyesülethez, és egy videó alapján már nyilvánvaló, hogy most sincs szükség "ufós" magyarázatokra.

Összeütközött két kisbolygó

Tudomány2010.10.13, 22:06

Két égitest ütközött össze a Mars és a Jupiter között. A robbanásban sok törmelék szóródott szét, és ezt sikerült a Földről azonosítani. Az esemény biztonságos távolságban történt, de jól mutatja, hogy a kisbolygók térségében ma is vannak látványos események.

Film a szerdán itt járt kisbolygóról

Archívum2010.01.14, 11:24

Fénycsíkot hagyott csak a felvételeken az égitest, amely tegnap húzott el a Föld mellett. A 2010 AL30 jelű objektum a Holdnál háromszor közelebb haladt el bolygónk közelében, de a becsapódás lehetősége fel sem merült.

Azonosítatlan objektum érkezik ebédszünetben

Archívum2010.01.13, 08:52

Tíz méter átmérőjű égitest halad el ma a Föld mellett, háromszor közelebb a Holdnál. A 2010 AL30 jelzéssel ellátott objektum egy apró kisbolygó lehet, ám az is elképzelhető, hogy emberkéz készítette űreszköz - talán egy rakétafokozat, amely egy űrszondát indított útjára.

Az oroszok akarják megmenteni a világot a fenyegető kisbolygótól

Tudomány2009.12.31, 14:44

Az orosz űrügynökség bejelentette, hogy megkezdték az előkészületeket egy, a Földet várhatóan veszélyeztető kisbolygó eltérítésére. Az Apophis nevű égitest 2029-ben és 2036-ban halad el bolygónk mellett, s az oroszok - nemzetközi együttműködésben - az első alkalmat használnák fel arra, hogy módosítsák pályáját. Ezáltal, vélik, elkerülhető lenne, hogy amikor másodszor ideér, becsapódjon a kisbolygó.

Mit látnánk egy Földet veszélyeztető kisbolygóról?

Tudomány2009.12.21, 10:19

2029. április 13-án az Apophis kisbolygó mindössze 29 ezer kilométernyi távolságra lesz a Föld felszínétől. A közeli találkozóról látványos animáció készült, amely azt mutatja, mit látnánk a kisbolygóról.

Veszélyes közelségben húzott el egy kisbolygó mellettünk

Tudomány2009.11.15, 09:53

A legnagyobb közelség előtt mindössze 15 órával fedezték fel azt a kisbolygót, amely november 6-án egy földátmérőnyire haladt el mellettünk.

Kisbolygó robbant Indonézia felett

Tudomány2009.10.27, 15:02

Indonéziai Szulavézi-szigete felett egy 10 méteres kisbolygó robbant fel két hete. A NASA a napokban közölte az esemény elemzését. A robbanásról filmfelvétel is készült.

Csak húszméteres krátert ütöttünk a Holdon

Archívum2009.10.12, 15:47

Precíz robbanás, halvány villanás, a friss kráter hősugárzása - ezeket az eredményeket hozta az LCROSS program két tervezett becsapódása. A szakemberek sikerről és hatalmas adatmennyiségről beszélnek, a nagyközönség hiányolja a kirepült anyag látványos felhőjét. Az eddigi elemzések szerint az első robbanástól közel 20 méter átmérőjű és 4 méter mély kráter keletkezett.

Tervezik a gravitációs kisbolygóvontatót, a Földet megmentő űreszközt

Archívum2009.09.01, 15:31

A Földet becsapódással veszélyeztető kisbolygókat olyan űreszközzel is el lehetne téríteni pályájukról, amely hosszabb időn át az adott égitest mellett halad. Hosszú évek alatt a szonda és a kisbolygó között ébredő gyenge gravitációs kölcsönhatás elegendő lenne a szükséges hatás kiváltásához.

Új honlap indult a veszélyes kisbolygók követésére

Tudomány2009.08.19, 09:36

Asteroid Watch a NASA új honlapjának a neve, ahol a Földünket becsapódással veszélyeztető kisbolygókkal kapcsolatos friss információk áttekinthetők. Az egyik újdonság egy radarfelvételekből készített animáció egy tripla kisbolygóról.

Nem az üstökösmagok felelősek a nagy kihalásokért

Archívum2009.07.29, 08:22

A korábban becsültnél sokkal kevesebb üstökösmag csapódhatott a Földbe egy új modell alapján. A Jupiter és a Szaturnusz részben el is térítette a veszélyes kométákat, de azok eleve kevesebben lehettek, mint eddig feltételezték. Ennek megfelelően nem biztos, hogy a nagy kihalásokért üstökösmagok becsapódásai felelnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő