BBC News
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- kékfény
- USA
- Izrael
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egymást lövik a hatalomért harcoló palesztinok
Kilenc ember megsebesült, amikor összecsaptak a Hamász és a Fatah palesztin szervezetek fegyveresei Gázában - írja a BBC. A napok óta tartó villongások oka a hatalom megosztása.
Félmegoldás született Darfúrról
A kis felkelőcsoportokon úszhat el a darfúri béke, mivel az ellenállók három csoportja közül kettő bejelentette, nem írta még alá a békemegállapodás tervezetét - írja a BBC. Az ellenállók legnagyobb csoportja és a szudáni kormány ugyanakkor meg tudott állapodni pénteken délután.
Vadászgépek biztosításával szállt le egy utasszállító Skóciában
Közelebbről meg nem határozott biztonsági riadó miatt, harci gépek kíséretében a skóciai Prestwick repülőterén szállt le szerdán az ír Ryanair légitársaság Párizs és Dublin között közlekedő járata. A BBC meg nem erősített információja szerint pokolgéppel fenyegették meg a társaságot.
A lényeget kihagyják az EU-csúcson
Visszafogott reformokkal próbálnak javítani az EU helyzetén a tagállamok vezetői csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójukon. A BBC szerint a lényegi átalakításokat alig támogatják a gyengélkedő EU-ban.
Kultikus figurává vált a kövér gyalogló
Fogyasztótúrának indult, de önismereti út lett egy amerikai férfi vállalkozása. A depressziós, ezért nagyevő és elhízott Steven Vaugh már majdnem keresztülgyalogolt az USA-n, eközben felfedezte magát, de őt is felfedezték. Honlapját százezrek látogatják, tévés show-kba hívják, kiadók és reklámcégek udvarolnak neki - írja a BBC.
Zenével, vitákkal indult az iraki parlament
Három hónappal a választások után, több halasztás után megkezdte munkáját az iraki parlament. A képviselők zongorakíséretre vonultak be és a Koránt recitálták, majd nem tudtak megegyezni semmiben. A BBC szerint a frakciók közti viták hetekkel késleltethetik a kormány megalakulását.
Újabb kilenc csoportos öngyilkost találtak Japánban
Kilenc olyan ember holttestét találta meg a rendőrség Japánban, akik csoportosan vetettek véget életüknek - írja a BBC. A hasonló akciók száma folyamatosan növekszik, a távol-keleti országban a világon az egyik legmagasabb az öngyilkosok aránya.
Orvosi tiltakozás a guantanamói kényszeretetés miatt
Nyílt levélben tiltakozott több mint 250 orvos a guantanamói amerikai támaszponton végrehajtott kényszertáplálás gyakorlata ellen - írja a BBC. A Guantanamón fogva tartott, terrorista tevékenységgel vádolt rabok éhségsztrájkját próbálták durva kényszeretetéssel letörni. Ennek során a rabok orrán bevezetett katéteren juttattak táplálékot az ellenállók szervezetébe. Az orvosok szerint azonban a raboknak joguk van megtagadni az ellátást.
Diákokat ejtett túszul Franciaországban egy volt tanár
Túszul ejtett 20 embert és elbarikádozta magát egy nyugat-franciaországi iskolában az intézmény egyik korábbi tanára. A férfi a munkavállalási problémákról akar nyilatkozni a sajtónak - írja BBC.
Bush váratlanul Afganisztánba utazott
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett George W. Bush amerikai elnök. Ez az első elnöki szintű amerikai látogatás a közép-ázsiai országban azóta, hogy 2001-ben hadműveletet indított az USA a tálib rendszer megdöntésére - írja a BBC. A legújabb felmérések szerint Bush népszerűsége újabb történelmi mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban.
Mutogatni tanítják az amerikai katonákat Irakban
Számítógépes programmal oktatják az iraki testbeszédre az amerikai katonákat - írja a BBC. A program felhívja a figyelmet többek között arra, hogy ujjal mutogatni nem tanácsos.
Mégsem találtak túlélőket a sárlavina alatt
Téves volt az a hír, hogy ötven túlélőre bukantak hétfőn Fülöp-szigetek középső részén, ahol pénteken sárlavina borított be egy falut. A helyszínen dolgozó mentőalakulatok eddig 84 holttestet hoztak felszínre a sár alól. A BBC szerint a korábban feltételezettnél kevesebb halott lehet, de így is ezer eltűntet tartanak számon.
- címkék:
- Fülöp-szigetek
- sárlavina
- túlélő
- sár
- BBC News
- Címkefelhő »
Újabb sokkoló képeket közöltek az iraki fogolykínzásról
Egy ausztrál tévétársaság újabb képeket közölt az iraki Abu Graib börtönben 2003-ban elkövetett fogolykínzásokról. A sokkoló képek a Pentagon szerint hitelesek, de már a fogolykínzásokkal kapcsolatos korábbi vizsgálatoknál is ismerték őket - írja a BBC.
Londoni elemzők írnak Gyurcsány táncáról
A brit BBC is megemlékezett arról a felvételről, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lejt különös táncot. Londoni elemzők szerint a választási harc eldöntésénél sikert hozhat Gyurcsány tánca. A felvétel állítólag nászajándékba készült.
Fiúörökösért szorítanak a japánok Kiko hercegnőnek
Gyermeket vár a japán császár második fiának felesége. Japánban nagy a várakozás, hogy Kiko hercegnő fiút szüljön, mivel erre már 40 éve nem volt példa családban - írja a BBC. A császárnak nincs fiúunokája, ami problémákat okozhat a trónutódlásban, és bár szó van arról, hogy lehetővé tegyék a női öröklést, ezt sokan ellenzik.
Megtámadták az elsüllyedt óceánjáró irodáját
Betört a tömeg a Vörös-tengeren pénteken elsüllyedt óceánjáró hajót üzemeltető társaság irodájába - írja a BBC. Az embereket az dühítette fel, hogy nem kaptak kielégítő információkat rokonaikról, illetve kiderült, hogy a legénység cserben hagyta a hajó utasait.
- címkék:
- Vörös-tenger
- Iroda
- hajó
- óceánjáró
- BBC News
- Címkefelhő »
A háború a levegőben lóg az iráni bloggerek szerint
Politikai spekuláció, értelmetlen erőfitogtatás - a BBC által átbogarászott iráni internetes naplók szerzőinek egy része szerint ez áll Teherán és a nyugati hatalmak atomvitájának hátterében, aminek elmérgesedéséért elsősorban az iráni politikai vezetést hibáztatják. Másik részük úgy véli, Iránnak is joga van atomenergiához, sőt nukleáris fegyverekhez is. A jelek szerint igazából csak egy dologban értenek egyet: a háború a levegőben lóg. Ezt a félelmüket a legújabb fejlemények is erősíthetik, Irán ugyanis bejelentette, hogy ha ügye az ENSZ BT elé kerül, az a diplomácia végét jelenti.
Nem jutnak dűlőre az iráni atomvitában
Nem jutottak megegyezésre Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, illetve Irán képviselői az iráni atomprogramról folytatott hétfői megbeszéléseken - írja a BBC. Az egyezkedés hétfőn vacsorával folytatódik.
Kőzápor elől bújnak az ENSZ-katonák a kakaó országában
Továbbra sem csillapodnak az összetűzések Elefántcsontparton, ahol fiatalok hétfő óta sakkban tartják az ENSZ békefanntartóit - írja a BBC. Tüntetők ezrei vonult az utcára azt követően, hogy az ENSZ megbízottai a parlament feloszlatását javasolták. Az elnökkel szimpatizáló fiatalok kőzáporára könnygázzal válaszolnak az ENSZ egységei.
Elbeszélnek egymás mellett a hatalmak Irán ügyében
Fenyítés, korlátozás, tárgyalás - mindhárom lehetőség felmerült annak kapcsán, hogy mi legyen az atomprogramját újrakezdő Irán sorsa. Az USA és európai szövetségesei az ososzokat és Kínát győzködik Teherán megfeddéséről, kedden azonban Moszkva és Peking is világossá tette: egyelőre nem támogatnak semmiféle kemény fellépést - írja a BBC.
25 év siralomház után végezték ki az aggastyánt
Kedden kivégezték Kalifornia legidősebb halálra ítéltjét. A 76 éves Clarence Ray Allen egy gyilkosság megszervezése miatt várt 1980 óta a kivégzésre. A férfit szeptemberben majdnem elvitte egy szívinfarktus, Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó mégsem kegyelmezett - írja a BBC.
Szudáni menekültekkel végzett az egyiptomi rendőrség
Tíz ember életét vesztette, miután rendőrök dúltak fel egy menekülttábort Egyiptomban. A táborban lakó 3000 szudáni menekült jobb ellátást akart - írja a BBC.
Újabb tömegsírt fedeztek fel Irakban
Vízvezeték fektetésekor fedeztek fel egy újabb tömegsírt Irakban, Kerbela városában. A sír feltehetőleg azoknak a siíta lázadóknak a holttestét rejti, akikkel 1991-ben végeztek Szaddám Huszein katonái - írja a BBC.
Ósdi villamosok járják New Orleans utcáit
Három és fél hónappal a Katrina hurrikán pusztítása után újraindult a villamosközlekedés New Orleans-ban - írja a BBC. Mivel azonban a vihar teljesen latrolta a várost és tönkre tette a vadonat új villamosokat, ezért nosztalgia szerelvényeket állítottak üzembe.
Sebesültjei is vannak az újabb tüntetésnek a WTO-csúcson
Újabb tüntetést tartottak a globalizáció-ellenes erők szombaton Hongkongban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tanácskozásának színhelyén. Az összecsapásokban a BBC információi szerint negyvenegyen megsebesültek.
Bush felvetette az iraki kivonulás lehetőségét
George W. Bush amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy jövőre megkezdik az Irakból történő kivonulást az amerikai csapatok. A Fehér Ház bejelentette: amennyiben az iraki biztonsági erők elég felkészültek lesznek, akkor 2006 nyarán hazahívják az amerikai katonák egy részét. Az elhúzódó hadműveletek miatt folyamatosan csökken Bush népszerűsége, a BBC tudósítója szerint épp ezért dobták be a lehetőséget, hogy már nincs messze a háború vége.
A Vatikán nem akar meleg papnövendékeket
Egy kedden nyilvánosságra hozott vatikáni állásfoglalás szerint ki kell zárni a papi hivatásból a homoszexuális jelentkezőket. A dokumentum szerint csak akkor lehet kivételt tenni melegekkel, ha bizonyítani tudják, hogy korábban legalább három éven át le tudták gyűrni vonzalmukat. Bár az ajánlás elítéli a melegek hátrányos megkülönböztetését, kizárja a papi hivatásból a meleg kultúra támogatóit is - írja a BBC.
850 akasztás után rúgták ki a főhóhért
Kirúgták a szingapúri főhóhért, miután megjelent a képe és a neve az ausztrál újságokban egy péntekre tervezett kivégzés kapcsán. A hóhérnak egy drogcsempészés miatt elítélt vietnami születésű ausztrál állampolgárt kellett volna felakasztania - írja a BBC.
Megvan Afrika legelső női elnöke
A libériai választás szavazatainak 90 százalékos összesítése után biztosnak tűnik, hogy Ellen Johnson-Sirleaf személyében először lesz afrikai országnak választott női vezetője. A Vaslady a jelenlegi adatok szerint 59 százalékot kapott - írja a BBC News.
14 milliárd szárnyas beoltását ígéri Kína
300 ezer állatot már levágtak, mégis további 14 milliárd madár beoltásáról döntött a kínai főállatorvos a madárinfluenza elleni védekezés jegyében - írja a BBC News. Vietnamban két város teljes baromfiállományának kényszervágását rendelték el.
- címkék:
- Kína
- Vietnam
- madárinfluenza
- beoltás
- BBC News
- Címkefelhő »
Lenyúlták a szerencsepénzt a kútmosók
Őrizetbe vett a római rendőrség három kútmosót, akik egyszerűen zsebre tették az olasz főváros híres szökőkútjának, a Trevinek a medencéjébe dobált szerencsepénzeket. A takarítók 1200 eurót (kb 300 ezer forintot) zsákmányoltak - írja a BBC News.
- címkék:
- Róma
- rendőrség
- takarító
- BBC News
- Címkefelhő »
Hangfegyver védte a luxushajót a kalózoktól
Úgynevezett nagy hatótávolságú hangforrással védtek meg a kalózoktól egy luxushajót a szomáliai vizeken. A különleges hangfegyver 300 méteren túl hat, és súlyos halláskárosodást okoz - írja a BBC News.
- címkék:
- Irak
- halláskárosodás
- luxushajó
- BBC News
- Címkefelhő »
Az aranylabdás elnökjelölt áll jobban Libériában
Kedden tartják a libériai elnökválasztás második fordulóját, ahol George Weah aranylabdás labdarúgó és Ellen Johnson-Sirleaf korábbi pénzügyminiszter közül kell választaniuk a szavazóknak. A fiatalok kedvencének számító Weah az egy hónappal ezelőtti első körben 28, míg a nők és a tanult elit körében népszerű Vaslady 20 százalékot szerzett. A BBC News helyszíni tudósítója szerint ennek ellenére megjósolhatatlan a végeredmény.
Hiába várták a rangon aluli melegcsókot a brazilok
"Mindenki erre a csókra várt" - nyilatkozta az America című brazil szappanopera forgatókönyvírója a sorozat befejező része előtt, amit azért néztek meg több millióan, mert mindenki arra számított, hogy a nagybirtokos fia, csókolózni fog apja béreslegényével, de a várva várt jelenet elmaradt - írja a BBC News. A szerző szerint a tévétársaság vágta ki a csókot, a televízió szerint azonban le sem forgatták.
- címkék:
- Brazil
- csók
- befejező rész
- BBC News
- America
- Címkefelhő »
Diszkrimináció a francia álláspiacon
A Párizs környékén napok óta tartó zavargások felhívták a világ és a francia közvélemény figyelmét a külföldi származású francia fiatalok elégedetlenségére. Frusztrációjuk egyik forrása a francia többség hátrányos megkülönböztetése, ami már az álláskeresésnél, később a munkahelyen is tetten érhető. Az egyetemi végzettségű észak-afrikai származású fiatalok között ötször nagyobb a munkanélküliség mint "őslakos" társaiknál - derül ki a BBC News tudósításából.
Magányossági rekordot döntöttek a britek
Egy felmérés szerint minden eddiginél több magányos ember él Nagy-Britanniában - írja a BBC News. A legtöbb egyedül élő, 25-44 éves férfi, akik ráadásul szenvednek is a magánytól, mert elszoktak mindennapi életük szervezésétől.
Bagdadi szállodáknál robbantottak
Külföldi vállalkozók és újságírók által lakott szállodák ellen intéztek öngyilkos merényletet Bagdadban. A három robbanás legkevesebb 11 emberrel végzett - írja a BBC News.
"George, eredj és harcolj" - mondta az Úr Bushnak
Isteni sugallatra indított harcot az afganisztáni terroristák és az iraki rezsim ellen George Bush amerikai elnök. Legalábbis ezt állítja Nabil Szaát volt palesztin külügyminiszter, aki előtt 2003-ban tárta fel vallási buzgalmát az amerikai elnök. A palesztin politikus a BBC egy jövő héten induló, az izraeli-palesztin diplomáciáról szóló dokumentumsorozatában beszél erről. Bush további támogatást kért az amerikai közvéleménytől az iraki harcokhoz.
Utcai vérengzésbe torkollott a rendőr megkenése
Három ember meghalt, 60 gépjármű - köztük 20 rendőrautó - pedig kiégett, amikor a katonaság és a rendőrség utcai harcba kezdett Nigéria legnagyobb városában, Lagosban. Az összetűzés azért robbant ki, mert egy katona megpróbált megakadályozni egy rendőrt abban, hogy csúszópénzt fogadjon el - írja a BBC News.
Megindulnak a törökök az EU felé
Hosszú huzavona után jutottak megegyezésre az EU külügyminiszterei hétfőn arról, hogy megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal - írja a BBC News. Hétfőn este a török kormány is rábólintott az új feltételekre. A késve elfogadott megállapodás miatt elhalasztották a csatlakozási tárgyalások délután 5 órára tervezett megnyitóját. A sokak által ellenzett török csatlakozás kapcsán az [origo] összegyűjtött néhány érdekes adatot Törökországról, amelyek segíthetnek eldönteni, jó vagy inkább rossz a török EU-csatlakozás.
Amnesztiát hirdetnek Algériában
Az algériai lakosság elsöprő többsége támogatta azt az elnöki javaslatot, melynek értelmében amnesztiát kaphatnak az észak-afrikai országban azok, akiket a polgárháború idején zártak börtönbe - írja a BBC News. A polgárháborúban több mint 100 ezer ember vesztette életét.
- címkék:
- Algéria
- kékfény
- polgárháború
- BBC News
- Címkefelhő »
Milliókat fenyegetnek a madárinfluenza mutánsai
Akár 150 millió áldozata is lehet egy következő madárinfluenza-járványnak - állítja az ENSZ szakértője. David Nabarro szerint a vírus mutánsai okozhatnak problémát, a pusztítás mértéke pedig csak attól függ, hogy hol üti fel a fejét legközelebb a betegség, amelyet már a világ szinte minden tájára széthurcoltak a fertőzött madarak - írja a BBC News. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) pénteken elhatárolódott a szakértő kijelentéseitől.
20 évig tartották fogva illegálisan a pszichiátrián
Közel 20 évig tartottak egy német nőt törvénytelenül elmegyógyintézetben Németországban. Vera Stein fizikai roncsként került ki 47 évesen az intézményből. A BBC beszámolója szerint Vera Stein esete közel sem egyedi, viszonylag gyakori az indokolatlan, ezért törvénytelen kényszergyógykezelés Németországban.
Elkapták a londoni merénylet egyik kiötlőjét
Az egyiptomi főváros közelében elfogták a félszáz emberéletet követelő múlt heti londoni robbantásos merényletek egyik fő gyanúsítottját. A merénylet egyik kiötlőjeként számon tartott Magdy al-Nashar 2000-ben az USA-ban hallgatott kémiát az Észak-Karolinai Egyetemen. A BBC arról tájékoztatott, hogy nem katonai jellegű, hanem az al-Kaidára jellemző robbanószert használtak a múlt heti londoni merénylet elkövetői. A Scotland Yard főparancsnoka azt mondta, hogy bizonyosra vehető a merénylők al-Kaida-kapcsolata, és halálukkal nem csökkent az újabb támadás veszélye.
Putyin kisajátítaná a vodkagyártást
Állami monopóliumot akar bevezetni a vodkagyártásban Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint rengeteg a silány minőségű termék, ami évente 40 ezer orosz halálát okozza - írja a BBC News.
60 dollár fölé emelkedett az olajár
Hétfőn tovább emelkedtek az olajárak, mivel továbbra sincs jele a kereslet csökkenésének. Az áremelkedés másik oka az új iráni elnök és az Egyesült Államok közötti ellentétektől való félelem - írja a BBC News.
Továbbra is 60 dollárhoz közelít az olajár
Az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 40 centtel 58,97 dollárra csökkent az ázsiai kereskedelemben. A Brent 37 centtel 57,95 dollárra süllyedt. A szakértők szerint ennek ellenére 60 dollár fölé emelkedhet az olajár - írja a BBC News.
Hűséggel küzdene az AIDS ellen a pápa
XVI. Benedek pápa szerint az önmegtartóztatás és a hűség hatékonyabban véd a HIV-vírus terjedése ellen, mint a gumi óvszer. Csak az egyház tanításai bizonyultak hatékonynak a kegyetlen kór ellen - idézi a pápa Vatikánba látogató afrikai püspököknek tartott beszédét a BBC News.
Nem szavaznak a britek az EU-alkotmányról
A BBC értesülései szerint nem terjeszti be az EU-alkotmányról szóló népszavazásra vonatkozó törvénytervezetet a brit kormány. Ez azt jelentheti, hogy 2006-ban nem lesz népszavazás Nagy-Britanniában az alapszerződésről, melyet a franciák után a hollandok is elutasítottak a napokban. A kormány hivatalosan hétfőn jelenti be, mi lesz a népszavazással.
55 dollár fölött az olaj ára
55 dollár fölé emelkedett az olaj hordónkénti ára, mert kezdődik a vezetési szezon és a hurrikános időszak Amerikában. Az tavalyi év azonos időszakához képest idén 40 százalékkal drágább az olaj - írja a BBC News.
Helikopterrel indult első útjára XVI. Benedek pápa
Először tette ki a lábát vasárnap a Vatikánból pápává választása óta XVI. Benedek. A pápa a dél-olaszországi Bariba látogat - írja a BBC News.
Faláb és döglött homár várja gazdáját Párizsban
Egy aranytömb, egy műfogsor, egy döglött homár, egy temetkezési urna - többek között ezek a tárgyak várják gazdájukat a világ egyik legrégebbi talált tárgyakra specializálódott irodájában - írja a BBC News. Az iroda évente 43 ezer kisebb-nagyobb kincset juttat vissza tulajdonosához. A gazdátlan tárgyakat egy év után elárverezik.
24 órás sztrájkba lépett a BBC
Felvételről sugározza számos tévé és rádióadását hétfőn a BBC. A társaság alkalmazottjai ugyanis hajnalban 24 órás sztrájkba léptek a tervezett drasztikus elbocsátások miatt. Ez azonban csupán az első sztrájknap, május végén 48 órán keresztül nem dolgoznak majd a BBC-sek.
A britek szerint a bicikli a legjobb találmány
A brit BBC rádió egyik műsorának honlapján arról szavazhattak a hallgatók, hogy melyik a legjelentősebb találmány 1800 óta. A szavazást elsöprő többséggel a bicikli nyerte. Az internetes szavazáson a számítógép harmadik, az internet az ötödik lett. Az [origo] is kíváncsi olvasói véleményére: írják meg, mit tartanak a legfontosabb találmánynak!
Exit poll: elkopott a Labour nagy előnye
A nyolc éve kormányzó brit Munkáspárt nyerte a csütörtökön tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat a BBC és az ITV tévé által a szavazóhelyiségek zárásának pillanatában közölt első exit poll-becslés szerint, de alsóházi többsége az eddiginél csaknem száz mandátummal kevesebb.
Robbantás és lövöldözés végzett 23 irakival
Ismét merényletekre ébredt Irak. Csütörtök reggel egy öngyilkos robbantó végzett 13 emberrel, egy fegyveres pedig 9 járőröző rendőrt mészárolt le, és megöltek egy biztonsági őrt is - írja a BBC News.
- címkék:
- Irak
- merénylet
- lövöldözés
- robbantás
- BBC News
- Címkefelhő »
Öngyilkos merénylet végzett 60 emberrel Irakban
Öngyilkos merénylet végzett legkevesebb 60 emberrel Észak-Irakban. Az akció a BBC News szerint összefüggésbe hozható az új iraki kormány megalakulásával.
- címkék:
- Irak
- merénylet
- összefüggés
- BBC News
- Címkefelhő »
Feketepiacon vett olcsó AIDS-gyógyszert a brit állam
Kelet-Európába és a fejlődő világba, főleg Afrikába szánt, a piaci árnál jóval olcsóbb AIDS-gyógyszereket vásárolt feketepiaci közvetítőktől a brit állami egészségügy (NHS) a BBC vasárnapi feltáró riportja szerint. A brit közszolgálati rádió által megszólaltatott szakértők szerint az olcsó AIDS-gyógyszerek feketekereskedelme ma már csaknem olyan hasznot ígér, mint a kokainé.
Ön miért szereti Magyarországot?
A BBC News arra kérte olvasóit, írják meg, miért jó Afrikában élni. Elsősorban az okos emberek, a szép nevek, a mosoly és a természetesség miatt - derül ki a válaszokból. Az [origo] arra kíváncsi, mit gondolnak olvasóink Magyarországról. Szeretnek-e itt élni, és ha igen, miért? Esetleg utálják? Írják meg véleményüket!
BBC lapszemle - 2005. március 11.
A legtöbb európai napilap megemlékezik az egy évvel ezelőtti madridi vonatrobbantásokról.
Először hallgatott a vasárnapi áldáson a pápa
Kórházi ágyából osztott vasárnapi áldását a pápa, aki nem tud beszélni, ezért szövegét egy segítője olvasta fel mellette állva. Ilyenre nem volt példa II. János Pál 26 éve tartó pápasága alatt egyszer sem - írja a BBC News.
Több száz halott és eltűnt a pakisztáni áradásokban
Legalább 230 halottja van a pénteki pakisztáni gátszakadás és a két hete tartó esőzések miatt kialakult áradásoknak. Az áldozatok száma azonban tovább emelkedhet, 400 embert eltűntként tartanak nyilván - írja a BBC News.
- címkék:
- Pakisztán
- gátszakadás
- áradás
- BBC News
- Címkefelhő »
Elkapták a tömeges öngyilkosságra buzdító férfit
Letartóztattak egy amerikai férfit, mert a gyanú szerint tömeges öngyilkosságot szervezett február 14-ére az interneten. A rendőrség vizsgálja, hogy komolyak voltak-e szándékai vagy tréfált - írja a BBC News.
- címkék:
- Kanada
- rendőrség
- internet
- BBC News
- Címkefelhő »
Megöltek egy BBC-tudósítót Szomáliában
Agyonlőtték szerdán a BBC televízió afrikai riportműsorainak vezető producerét és tudósítóját Szomáliában - jelentette szerda este a brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság.
Földet evett 35 napig az eltűnt férfi, de túlélte
Élve találtak rá pénteken egy 35 nappal korábban elveszett férfira, aki egy elhagyott gombatelep barlangrendszerében rekedt - írja a BBC News. A táptalajt és a fákat ette, így sikerült túlélnie.
- címkék:
- Franciaország
- kékfény
- BBC News
- Címkefelhő »
Al-Kaida-tagokat tartóztattak le Németországban
Két feltételezett al-Kaida-tagot tartóztatott le vasárnap reggel a néemt rendőrség. Az őrizetbe vett férfiakat merényletek előkészítésével gyanúsítják - írja a BBC News.
Ingyen pizza miatt bukik a kanadai miniszter
Ingyen szállíttatott kampánycsapatának pizzát egy étterem illegális bevándorló tulajdonosával a kanadai bevándorlási miniszter - írja a BBC News. Cserébe azt ígérte, hogy segít megúszni a kitoloncolást.
- címkék:
- Kanada
- bevándorlás
- pizza
- BBC News
- Címkefelhő »
Egy román asszony 67 évesen szült
Kielégítő állapotban van az a csecsemőt, amelyet egy 67 éves asszony hozott világra Romániában - írja a BBC News. Az anya a legidősebb életkorban szülő asszony az eddigi feljegyzések szerint.
- címkék:
- Románia
- anya
- feljegyzés
- BBC News
- Címkefelhő »
Másodszor is nekifutnak a horvátok az elnökválasztásnak
Vasárnap tartják a horvát elnökválasztás második fordulóját, miután a két héttel ezelőtti első körben egy jelölt sem tudta megszerezni a szavazatok 50 százalékát. Ezúttal már csak a balközép pártok által támogatott Stipe Mesic jelenlegi elnök és Jadranka Kosor, a jobbközép által támogatott miniszterelnök-helyettes verseng - írja a BBC News.
Repülőjáratok indulnak Kína és Tajvan között
Kína és Tajvan megegyezett, hogy a holdújév alkalmából repülőgépjáratokat indítanak a két ország között - írja a BBC News. A repülőforgalom 1949-ben, Tajvan elszakadásakor szűnt meg a két ország között, így a mostani megállapodás különleges jelentőségű. Annak ellenére is, hogy az új járatok csak egy hónapig üzemelnek majd.
- címkék:
- Kína
- Tajvan
- holdújév
- elszakadás
- BBC News
- Címkefelhő »
Katonákat küldtek a kitörést tervező börtönlakók ellen
Katonák és rendőrök vették körbe Mexikó legjobban őrzött börtönét, miután az egymással versengő drogbárók háborúba kezdtek az épület falain belül - írja a BBC News. A hatóságok attól tartanak, hogy a bandák tömeges kitöréssel próbálkoznak.
Az Európai Parlament megszavazta az EU-alkotmányt
Az Európai Parlament szerdai ülésén nagy töbséggel megszavazta az Európai Alkotmányt. A képviselők felszólították a tagországok kormányait, hogy ismertessék meg állampolgáraikkal az európai alapszerződés előnyeit - írja a BBC News.
Négy rendőrt megöltek a perui túszejtők
Legkevesebb négy rendőrrel végeztek a perui túszejtők, akik elfoglaltak egy rendőrőrsöt Peru Apurimac tartományában - jelentette a BBC. Az államfő korábban rendkívüli állapotot rendelt el a tartományban.
Amerika elengedte Irak összes tartozását
Pénteken az Amerikai Egyesült Államok elengedte Irak összes, több mint 4,1 milliárd dollárnyi adósságát. A Washingtonban tartott ünnepéjes ceremónián Colin Powell amerikai külügyminiszter egy "új kezdetként" értékelte a tartozások eltörlését - írja a BBC News.
Kapcsolatban van az EU a Hamásszal
Kapcsolatban áll az Európai Unió a Hamász palesztin szélsőséges szervezettel - állítja egy Hamász-vezető. Haled Masaal a BBC-nek nyilatkozva elmondta: annak ellenére tartja szervezetével a kapcsolatot az EU, hogy azt korábban terrorszervezetnek minősítette. Az Unió 2003-ban hivatalosan minden kapcsolatot megszakított a Hamásszal, miután a palesztin szélsőségesek egy véres merényletben megöltek öt izraeli katonát.
Drogszondával ellenőrzik az ausztrál sofőröket
Drogellenőrzést vezettek be az ausztrál utakon. Az Ausztrália déli részén lévő Victoria állam útjain azért indítanak drogszondáztatást, hogy visszaszorítsák a kábítószer-fogyasztás miatt bekövetkezett balesetek számát - írja a BBC News. Az út menti drogellenőrzés eddig egyedülálló a világon.
Kísértetet árulnak az eBayen
Apja sétapálcáját árulja az eBay aukciós oldalon egy nő. Így próbál megszabadulni szellemétől, ami házában kísért - írja a BBC News.
- címkék:
- Amerika
- szellem
- eBay
- BBC News
- Címkefelhő »
Elnézést kér a BBC az álszóvivő megszólaltatása miatt
Elnézést kért és belső vizsgálatot indított péntek este a BBC, miután története egyik legkínosabb átverésének eset áldozatául egy álszóvivő részéről, aki az amerikai Dow Chemical vegyipari cég nevében "felelősséget vállalt" az indiai Bhopalban éppen húsz éve bekövetkezett ipari katasztrófáért.
Tizenkét halott egy iraki öngyilkos merényletben
Tizenketten meghaltak az iraki Ramádiban, amikor egy öngyilkos merénylő a tömegbe hajtott és felrobbantotta a gépkocsiba rejtett pokolgépet - írja a BBC News. A halottak többsége iraki rendőr.
Félmilliót kérnek a Szűz Máriát ábrázoló pirítósért
Több mint félmillió forint a kikiáltási ára egy félig megevett pirítósnak az eBay internetes aukciós oldalon. A felajánlott tárgy tulajdonosa szerint csodálatos erővel bír, Szűz Máriát ábrázolja, tíz év alatt semmilyen jelét nem mutatta az öregedésnek, egyszer pedig milliós kaszinónyereményhez juttatta felfedezőjét - írja a BBC News.
- címkék:
- Szűz Mária
- internet
- pirítós
- BBC News
- Címkefelhő »
Megharapta a rendőrkutyát a fülön csípett bliccelő
Megharapott egy rendőrkutyát egy férfi Kansas Cityben. A taxidíjat elbliccelő férfi megütötte és megharapta a kutya gazdáját is, amikor az megpróbálta őrizetbe venni - írja a BBC News. Csak kábítólövedékkel tudták ártalmatlanná tenni.
A maffiáról tanulnak az olasz joghallgatók
Különórát indítottak a római joghallgatóknak, ahol a szervezett bűnözés és az olasz maffia felépítését és működését ismerhetik meg - írja a BBC News. Korábban nem volt hasonló oktatás Olaszországban, a római egyetem tanárai szerint azonban a leendő jogászok túl keves tudnak egyik legfőbb ellenségükről.
Minden idők legnagyobb kokainfogása az USA-ban
Az elmúlt két hónapban soha nem látott mennyiségű kokaint foglalt le az amerikai partiőrség - írja a BBC News. A zsákmány eléri a 37 tonnát, ami az éves kolumbiai kokaintermés tizede. Értéke meghaladja a 2 milliárd dollárt.
- címkék:
- USA
- kokain
- kokainfogás
- BBC News
- Címkefelhő »
Kivándorolnának Bush elől az amerikaiak
Az amerikai választás másnapján rekord számú amerikai látogatott a kanadai bevándorlási hivatal oldalára, ahol a letelepedéssel kapcsolatos információkat lehet találni. A feltételezések szerint a Bush újraválasztásával elégedetlen amerikaiak szeretnének Kanadába költözni - írja a BBC News.
Zarkávi mészároltatta le az iraki katonákat
Abu Muszab az-Zarkávi jordán terrorista csoportja az interneten tette közzé, hogy ők állnak a közel 50 iraki katona hétvégi lemészárlása mögött. Biztonsági szakemberek szerint a tetteseket valaki "belülről" értesítette a katonák útjáról, így hajthatták csak végre a mészárlást - írja a BBC.
A bagdadi blogger híradót szerkeszt
Salam Pax mostanában híradót szerkeszt. A bagdadi blogger az iraki háború kezdetén vált világhírűvé, amikor az interneten közölt naplójában részletesen beszámolt életéről az ostromlott városban. Salam Pax most a BBC egyik műsorának készít rövidfilmeket Irakról. Sokak szerint ő a leghitelesebb tudósító az országban: járja a városokat, beszélget emberekkel, és közben mindent felvesz.
A prédikátor és az ügyvéd versengett az USA-elnökségért
Mindkét fél ünnepelt, bár szakértők szerint döntetlenre végződött George W. Bush amerikai elnök és demokrata kihívója, John Kerry második televíziós vitája péntek este. A fő téma ismét Irak volt. A BBC tudósítója szerint lényeges különbség a jelöltek stílusában volt: Bush úgy beszélt, mint egy prédikátor, Kerry pedig, mint egy ügyvéd.
Bombariadó az Athén-New York járaton
Bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre Londonban vasárnap este az Olympic görög légitársaság Athénból New Yorkba tartó repülőgépe. A görög gépen 290 utas tartózkodott, akiket a 11 fős személyzettel együtt a leszállás után evakuáltak. A BBC szerint előzőleg egy görög újsággal telefonon egy idősnek hallatszó férfi közölte, hogy a repülőgépen robbanószerkezet van.
Blair: a hírszerzés hibázott, de a háború jogos volt
A hírszerzési információk, amelyekre az iraki háború alapult, egyes elemeikben hibásak voltak, de a világ biztonságosabb lett azáltal, hogy Szaddám Huszein egykori diktátor már nincs a helyén - mondta vasárnap a BBC-nek Tony Blair brit kormányfő. Blair közölte, hogy nem fogadja el Kofi Annan ENSZ-főtitkár nyilatkozatát, miszerint az amerikai-brit fegyveres beavatkozás az ENSZ alapokmányával ellentétes, és így törvénysértő volt.
Tajvan jól járhat a kínai hatalomváltással
Feladta minden hivatalos pozícióját Csiang Cö-min, Kína egykori erős embere. Csiang Cö-min a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának hétvégi ülésén adta át utolsó tisztségét, a katonai bizottság elnöki posztját utódjának, Hu Csin-taonak, aki már eddig is állam- és pártelnök volt. A BBC által idézett megfigyelők szerint több jelentős változás is várható Kína politikájában.
Annan szerint törvénytelen volt az iraki háború
Kofi Annan ENSZ-főtitkár a BBC rádiónak nyilatkozva szerdán kijelentette, hogy az Irak 2003-as lerohanására vonatkozó amerikai döntés törvénytelen lépés volt, amely ellenkezett az ENSZ alapokmányával. A londoni kormány a brit főügyész határozatára hivatkozva elutasította Annan érveit.
Véletlen robbanás vezethetett a vérfürdőhöz
Továbbra is harcolnak a menekülö terroristákkal Beszlanban a biztonsági erők. Eddig a túszdráma hetvenkilenc áldozatát sikerült azonosítani. Jelentések szerint több mint százötvenen haltak meg. A BBC 646 sebesültről számolt be. A katonák még harcolnak a szökött terroristákkal. Szemtanúk szerint a vérfürdőt egy véletlen robbanás indíthatta el. Az orosz vezérkar bejelentette, hogy az iskola ostroma nem előre megtervezett hadművelet volt. A túszejtők között arab zsoldosok is vannak. A biztonsági erők eddig húsz terroristával végeztek. Az orosz vezetés továbbra is hallgat.
Powell lemondta athéni útját
Colin Powell, amerikai külügyminiszter mégsem utazik szombaton Görögországba, hogy megtekintse az olimpiai játékok záróünnepségét - jelentette be az amerikai külügyi tárca illetékese. Pénteken több ezren tüntettek a görög fővárosban az amerikai politikus tervezett látogatása ellen - írja a BBC News.
Szaddám megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit
Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor 1991-ben, az első öbölháború után megsemmisítette valamennyi tömegpusztító fegyverét - jelentette ki szerda este a BBC televízióban Dzsafar el-Dzsafer, az iraki atomprogram egykori irányítója.