bankrablás

címke rss

Orbán még mindig 20 millióval tartozik

Itthon2003.02.03, 13:33

2002 nyarán leadott vagyonnyilatkozatához képest Orbán Viktor volt miniszterelnök vagyona nem változott jelentősen. Még mindig tartozik 20 millió forinttal egy banknak, amit XII. kerületi házukra fordított. Jövedelmei közé új tétel került: elnökségi tiszteletdíjat kap a Fidesztől, ami bruttó 770 ezer forint havonta.

Előzetesben a Moszkva téri bankrablók

Itthon2003.01.31, 16:37

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a két fiatalembert, akik korábban hatmillió forintot raboltak el az egyik budai bevásárlóközpontból. Az ő rokonaik igazoltak alibit a móri bankrablással gyanúsított K. Edének.

Móri bankrablás: újabb szál az ügyben

Itthon2003.01.31, 21:44

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a két fiatalembert, akik korábban hatmillió forintot raboltak el az egyik budai bevásárlóközpontból; rokonaik alibit igazoltak a móri bankrablással gyanúsított K. Edének.

12 milliót követelnek az Erste Banktól a móri szülők

Itthon2003.01.30, 17:45

Fejenként 6 millió forintos kártérítést és havi 50 ezer forintos életjáradékot követelnek az egyik móri áldozat szülei az Erste Banktól. A per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon, ahol vita alakult ki arról, hogy a banknak milyen biztonsági előírásokat kellett volna betartania.

Szinte mindenhonnan kizárják a mozgássérülteket

Itthon2003.01.28, 08:30

Egy most elkészült felmérés szerint a vizsgált 1074 fővárosi közintézmény alig több mint tíz százalékát, csupán 137-et minősítettek akadálymentesnek a szakemberek. Különösen nehezen juthatnak be a mozgáskorlátozottak a bankok, színházak, polgármesteri hivatalok többségébe.

Fegyveres bankrablás Nagytarcsán

Itthon2003.01.27, 19:01

Két fegyveres kirabolta a nagytarcsai takarékszövetkezetet. A támadók símaszkot viseltek, és kezükben fegyverrel az ott dolgozó három alkalmazottat a bevétel átadására kényszerítették.

Százmilliós csalások bankok ellen

Itthon2003.01.20, 15:45

Rekordösszegű, több százmilliós csalást követett el bankok kárára egy bűnözői csoport - írja  a Magyar Hírlap. A bűnbanda egyik külföldre szökött tagja egymaga 400 millióval rövidített meg több pénzintézetet. A lap által megkérdezett bankárok szerint ingatlanfedezettel felvett kölcsönök állhatnak az ügy hátterében. A Bankszövetség szerint a védekezéshez közös adatbázisra lenne szükség, létrehozásának azonban jogi akadályai vannak.

Begyűjtik a móri gyanúsítottak ismerőseit

Itthon2003.01.11, 09:22

A Népszava információi szerint rendőrségi offenzíva indult a móri bankrablás miatt előzetesben lévő Kaiser Ede és Hajdú László ismerősei után. A nyomozók a két gyanúsított összes korábbi bűntársát és ismerősét begyűjtik, bízva abban, hogy valamelyikük bizonyítékkal szolgál Kaiserék ellen.

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Kaisert

Itthon2003.01.09, 14:39

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Kaiser Edét, a móri bankrablás egyik gyanúsítottját. Kaisert egy pénzszállító kirablása miatt hallgatták ki.

Jutányos áron jutnak a polgári körök székházukhoz

Itthon2003.01.08, 16:55

A polgári körök kiszemelt VIII. kerületi székházát egy külföldi tulajdonú cégtől veszik meg. Egyelőre csak a vételár egy része, körülbelül 60 millió forint áll a Szövetség a Nemzetért Alapítvány rendelkezésére, ennek több, mint duplájára van szükség a ház megvásárlására és felújítására. A vételárat részletekben fizetik ki a további adományokból, ehhez a számlavezető bankjuk ad garanciát. A polgári körök szóvivője azt reméli, hogy fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.

Rendőrveréssel vádolják a móri gyanúsítottat

Itthon2002.12.20, 13:49

Pénteken kommandósok sorfala között vezették a bírósági tárgyalóterembe Kaiser Edét, a móri bankrabalás gyanúsítottját. Kaisert most nem bankrablással, hanem egy korábbi ügye miatt hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.

Bíróság előtt az egyik móri gyanúsított

Itthon2002.12.13, 09:58

Nagy rendőri készültség mellett kezdődött meg a móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottjának tárgyalása. Hajdú László egy másik ügyben, halált okozó közlekedési baleset miatt áll bíróság elé. Ítélet márciusban várható.

Bíróság elé áll az egyik móri gyanúsított

Itthon2002.12.11, 11:27

Pénteken kezdődik a nyolc halálos áldozatot követelő móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottjának pere - írja a Blikk. A héten várhatóan hivatalos személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítják meg Horváth Szilárdot is, akinek a neve a móri ügy kapcsán merült föl, de aki később tisztázta magát. Őt egy korábbi bűncselekménnyel kapcsolatban gyanúsítják.

30 év börtön 11 vádlottnak félmilliárdos csalásért

Itthon2002.12.09, 17:37

Hűtlen kezelés és csalás miatt összesen 30 év börtönt osztott ki 11 vádlottra a Legfelsőbb Bíróság hétfőn. A vádlottak fiktív hitelgaranciákkal és hamis igazolásokkal vettek fel nagy összegű kölcsönöket észak-magyarországi bankfiókoktól. Az ügyletek során egymás között adtak-vettek autókat, kastélyokat, üzemeket, bárokat és cégeket.

65 milliós hitelt vett fel más házára

Itthon2002.12.09, 15:45

Hamis személyi okmányokkal vett fel egy banktól 65 millió forintos hitelt egy nő Budapesten. A fedezetül megjelölt ingatlan nem is az ő tulajdonában volt. A csalót a rendőrség keresi.

Vámcsalás hamis bankbizonylatokkal

Itthon2002.11.28, 21:07

A Volánspedíció kft.-n akarja behajtani a vámhatóság azt a 470 millió forint vámtartozást, amit egy importőr cég nem fizetett be az elmúlt években. A cég 219 alkalommal hamis banki bizonylatokat mutatott be a vámosoknak. A cégért azonban a vámügynök Volánspedíció vállalt kezességet. A Volánspedíció szerint a vámhatóság mulasztott, a Vám- és Pénzügyőrség szerint a hibás a Volánspedíció, amelyen keresztül a hamis bizonylatok eljutottak hozzá.

Szuperbiztos cellában a móri gyanúsított

Itthon2002.11.20, 07:42

Összeverekedett cellatársával a nyolc áldozatot követelő móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottja - tudta meg a Színes Mai Lap. Kaiser Edét emiatt hétfőn átszállították a Gyorskocsi utcai intézetbe, ahol a whiskys rabló egykori cellájában tartják fogva. A nap minden órájában kamerák figyelik, zárkájában semmi személyes holmit nem tarthat.

Újabb hosszabbítás a móri ügyben

Itthon2002.10.24, 16:25

Jövő év március 24-ig ismételten meghosszabbította a móri bankrablás két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a napokban a bíróság. Az indoklás szerint tovább erősödött az alapos gyanú a két férfi ellen a móri rablógyilkosság kapcsán.

Kétmilliót rabolt egy motoros tolvaj

Itthon2002.10.21, 11:48

Gázspray-vel lefújt egy bankból éppen kilépő férfit, majd elrabolta kétmillió forintot tartalmazó táskáját egy motoros tolvaj Csepelen.

Rejtett őrök és kamerák a bankokban

Itthon2002.10.18, 17:24

Már január elsejétől életbe léphet a bankbiztonság szigorításáról szóló kormányrendelet, melyet a móri bankrablás után kezdtek előkészíteni. A tervezet szövege még nem nyilvános, de feltehetőleg tartalmazza, hogy a biztonsági őröknek átláthatatlan helyiségekből kell figyelniük, és az állandóan működő kameráknak rejtve kell lenniük.

Másik perében sem vallott K. Ede

Itthon2002.10.16, 19:05

Nem tett vallomást K. Ede, a móri bankrablás gyanúsítottja egy másik, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt ellene folyó per tárgyalásán szerdán.

Februárig tovább nyomoznak a Postabank-ügyben

Itthon2002.10.03, 12:06

Jövő februárig meghosszabbították a Postabank volt vezetői elleni nyomozást. Emellett a Postabank könyvvizsgáló cégeitől 170 milliárd forint kártérítést követelnek polgári peres eljárásban a magyar állammal együtt a bank korábbi nagytulajdonosai.

Kiveszik a gránátot a Bazilikából

Itthon2002.10.02, 15:24

Szerdán 13 órakor megkezdték a Szent István-bazilika falában talált gránát eltávolítását a tűzszerészek. Mindenképp szeretnék sötétedés előtt befejezni a munkát. A falbontás után derül ki, hogy a gránát mozdítható állapotban van-e. Néhány épületet kiürítettek a környéken, a szomszédos iskolát és bankot is. A tűzszerészek szerint a gránát felrobbanása halálos sérülést is okozhat.

Százhúszmilliót kaptak a móri áldozatok hozzátartozói

Itthon2002.09.28, 09:52

Eddig mintegy 120 millió forintot fizettek ki a móri bankrablásban elhunytak hozzátartozóinak. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületen keresztül az eddigi közel 62 millió forint mellett csütörtökön 58 millió forintot osztott szét az erre a célra felállított bizottság - derül ki az egyesület Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleményéből.

Három állami cég egymilliárdját keresik

Itthon2002.09.13, 06:34

Két számlavezető bank felelősségét vizsgálja meg ma a Legfelsőbb Bíróság (LB) gazdasági tanácsa egy gyanús pénzügyi tranzakció miatt. Eltűnt ugyanis három felszámolás alatt álló állami vállalat csaknem egymilliárd forintja. A pénz - az adatok szerint- végül egy nem létező ügyvezető utasítására került egy olyan cég számlájára, amelyet Magyarországon sosem jegyeztek be.

Bankrablási kísérlet Letenyén

Itthon2002.09.10, 21:20

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a bank alkalmazottaitól megijedve viccnek próbálta feltüntetni rablási kísérletét a Zala megyei Letenyén.

Letartóztatás a Flórián téri bankrablás ügyében

Itthon2002.08.29, 14:00

Előzetes letartóztatásban van a két héttel ezelőtti Flórián téri fegyveres bankrablás egyik gyanúsítottja. Társát még keresik a rendőrök.

Vallomást tett az egyik móri gyanúsított

Itthon2002.08.29, 06:43

Az egyik móri gyanúsított, Kaiser Ede vallomást tett. Minden vádat tagad a férfi, aki ellen csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezik a rendőrség, és akit egy ember sem ismert fel, mint lehetséges elkövetőt.

Újabb ügyek a móri gyanúsítottak listáján

Itthon2002.08.26, 14:27

A móri rablógyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Hajdú Lászlót és Kaiser Edét újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg. A nyolc ember életét követelő rablógyilkosság egyik gyanúsítottjáról kiderült, hogy Csádban és Boszniában fegyveres bevetésekben vett részt, mialatt az idegenlégióban szolgált.

Nyilvános autópálya-szerződések

Itthon2002.08.26, 17:04

Jogerős ítéletben kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság az MFB-t, hogy hozza nyilvánosságra az autópálya-szerződéseket. Korábban Magyar Bálint szabad demokrata oktatási miniszter még ellenzéki képviselőként indított pert az állami bank ellen, mert üzleti titokra hivatkozva nem tették hozzáférhetővé alvállalkozóikkal kötött szerződéseiket.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról

Itthon2002.08.22, 07:21

A Fejér megyei Móron május 9-én dél után nem sokkal két fegyveres lépett be az Erste Bank fiókjába. A támadók a helyiségbe lépve rálőttek az alkalmazottakra, majd kirabolták a bankot, és gyalog elmenekültek. Hatan a helyszínen, ketten kórházba szállításuk után vesztették életüket.

Rendőri belépő az egyik móri gyanúsítottnál

Itthon2002.08.22, 07:15

Belépője volt a móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottjának, Kaiser Edének a Teve utcai rendőrségi székházba - írja a Blikk. Többször is használta valaki a belépőt, amihez szakértők szerint apja révén (aki egykor rendőr volt) juthatott a feltételezett elkövető.

Bankrablás a Flóriánnál

Itthon2002.08.15, 11:59

Kirabolta két fegyveres, álarcos férfi a budapesti Flórián téri üzletközpontban lévő bankfiókot csütörtök délelőtt.

Nincs közvetlen bizonyíték a móri ügyben

Itthon2002.08.08, 13:57

Csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezik a rendőrség a móri bankrablással kapcsolatban előzetes letartóztatásba helyezett Hajdú László és Kaiser Ede ellen. A legfontosabb bizonyíték eddig az, hogy több tanú is felismerte az egyik gyanúsítottban azt a férfit, aki a rablás alatt a bank ajtajában állva küldte el a járókelőket. A két férfit meggyanúsították a tavaly szeptemberi budaörsi fegyveres rablással is. Ekkor a tettesek rálőttek egy Opelben ülő férfire és elvették pénzestáskáját, majd egy Trabanttal elmenekültek.

Állami hitel Medgyessy romániai barátjának

Itthon2002.08.07, 19:29

A helyettes kormányszóvivő szerint Medgyessy Péter nem működött közre abban, hogy az állami tulajdonú Eximbank állami garancia mellett több mint 10 millió euró (2,5 milliárd forintnyi) hitelt nyújt a magyar miniszterelnök egyik erdélyi barátjának. Mudura Sándor, de elsősorban szoros üzleti partnere, a Bihar megyei Önkormányzat alelnöke, Kiss Sándor többször is hangoztatta, hogy évtizedes barátság köti őket Medgyessy Péterhez, akit legutóbbi romániai látogatásán a Mudura család napokra vendégül is látott. A Betonútnak ez lesz az első beruházása, amelynek végén egy bevásárlóközpont kulcsait adják át a tulajdonosoknak. Banki illetékeseek ...

Mór: a rendőrség tagadja az ausztriai elfogást

Itthon2002.08.07, 10:30

Ausztriában még júniusban elfogtak egy férfit, aki állítólag a május 9-i, 8 emberéletet követelő móri bankrablás ügyében is gyanúsított lehet - írta szerdán a Die Presse című bécsi újság. Az ORFK tagadja, hogy a móri bankrablás miatt körözték az Ausztriában elfogott férfit.

Mór: a nyomozás végéig titkolják a bizonyítékokat

Itthon2002.08.02, 17:19

A nyomozás lezárultáig a rendőrség nem tárja az ügyvédek és a nyilvánosság elé azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján K. Edét és H. Lászlót a móri bankrablás elkövetésével gyanúsítják. Az ügyben a sajtó találgat, a rendőrök pedig cáfolnak. Az [origo] összeállításából kiderül, hogy milyen hírek röppentek fel eddig, és mi az, ami biztosan tudható az ügyben.

Mór: az ügyvédek elé tárják a bizonyítékokat

Itthon2002.08.01, 15:33

Csütörtök délután tekinthetik meg a móri bankrablással gyanúsított K. Ede és H. László védőügyvédjei azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján a rendőrség a tett elkövetésével gyanúsítja a két férfit.

Móri bizonyítékok a védőügyvédeknél

Itthon2002.08.01, 18:45

Bizonyítékokat, a házkutatási és a helyszíni szemle jegyzőkönyveit ismerhették meg a móri bankrablással gyanúsított két férfi ügyvédei csütörtökön. A rendőrség nem adta azonban ki a védőknek azt a bizonyítékot, aminek alapján K. Edét és H. Lászlót előzetes letartóztatásba helyezték, illetve a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Fegyveres rablás a bank előtt

Itthon2002.07.30, 15:58

Egy fegyveres férfi kirabolta az egyik taxivállalat pénzszállító emberét Budapesten. A rabló hatmillió forintot zsákmányolt.

Nem hajlandók hazugságvizsgálatra a móri gyanúsítottak

Itthon2002.07.29, 18:54

A múlt héten kért, úgynevezett kereszt DNS eredményére, és a poligráfos vizsgálathoz szükséges beleegyezésre vár az ORFK ahhoz, hogy tovább lépjen a móri gyilkosság ügyében folyó nyomozásban. A rendőrség továbbra is a nyilvánosságra nem hozott bizonyítékokra támaszkodik, és még keres egy harmadik lehetséges tettest is.

DNS-vizsgálat: a gyanúsítottak valószínűleg nem jártak a móri bankban

Itthon2002.07.26, 08:39

A héten előzetes letartóztatásba helyezett két gyanúsított DNS-vizsgálata nem igazolta, hogy a két férfi követte el a móri rablógyilkosságot - tudta meg a tv2. A DNS-vizsgálat hivatalos eredményét péntekre ígérték a rendőrök. A csütörtökön meghallgatott tanúk - a korábbiakkal ellentétben - nem erősítették meg, hogy a két fiatalember valamelyikét látták a móri bankban.

Videók a móri bankrablással kapcsolatban

Itthon2002.07.25, 14:35

Újabb filmeket nézhet meg az [origo]-n a móri bankrablással kapcsolatban. Nyilatkozik az egyik gyanúsított szomszédja H. Lászlóról, illetve a letartóztatásról.

Nem találtak bizonyítékot a móri bankrablás egyik gyanúsítottjánál

Itthon2002.07.25, 17:49

A rendőrség csütörtökön tartott házkutatást abban a csepeli ingatlanban, ahol az egyik móri gyanúsítottat letartóztatták. Ügyvédje szerint azonban semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak. A nyomozók bevetnek bombakereső kutyákat lőszer és robbanóanyag után kutatva, és átkutatják a gyanúsítottak korábbi búvóhelyeit is. A nyolc áldozatot követelő bankrablással gyanúsított két budapesti fiatalembert szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

Előzetesben a móri bankrablás gyanúsítottjai

Itthon2002.07.24, 17:36

Két 27 éves magyar állampolgárt gyanúsít a rendőrség a móri bankrablás elkövetésével. A feltételezett tetteseket hétfőn fogta el a rendőrség speciális szolgálata. Az egyik gyanúsítottban több tanú felismerte azt a férfit, aki állítólag a bankfiók ajtajában állt a rabláskor. A bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a két gyanúsítottat. A DNS-vizsgálatok eredménye várhatóan péntekre készül el. Mindkét ügyvéd meg van győződve védence ártatlanságáról, bár alibit egyelőre nem tudtak felmutatni.

Elfogták a móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Farkast

Itthon2002.07.23, 08:45

A Blikk úgy tudja, hogy a móri, nyolc halálos áldozatot követelő vérengzés miatt keresett Farkas Róbertet fogták el a kommandósok hétfőn. A rendőrök ezt nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

Kommandósok tartóztattak le két embert

Itthon2002.07.22, 14:47

A rendőrség kommandósai őrizetbe vettek két embert hétfőn - az MTI úgy tudja, hogy a móri bankrablással való esetleges kapcsolatukat is vizsgálják.

Mór: az alvilág segítségére számítanak

Itthon2002.07.12, 16:42

A móri vérengzés elkövetői eddig nem kerültek elő, ezért a nyomozók bíznak abban, hogy az egyre nagyobb rendőri nyomás alatt álló alvilág is megmozdul az ügyben, és saját védelme érdekében segít a rendőrségnek kézre keríteni a tetteseket. A szerdán elfogott férfi is más ügyben állt körözés alatt, de a móri bankrablás miatt fogták el.

Kommandósok csaptak le egy móri gyanúsítottra

Itthon2002.07.11, 16:06

A móri bankrablással kapcsolatban hallgatja ki a rendőrség azt a férfit, akit szerdán fogtak el a különleges egység tagjai egy budaörsi benzinkútnál - tudta meg csütörtökön az MTI. Az ORFK hírzárlatot rendelt el az ügyben

Milliókat loptak a motoros tolvajok

Itthon2002.07.10, 16:28

Motoros tolvajok lepték meg az egyik orosházi szövetkezet pénztárosát, nem sokkal azután, hogy kilépett a bankból a szövetkezet dolgozóinak fizetésével. Az egyik tettes kikapta a pénztáros kezéből a több millió forinttal teli táskát, majd a társa által vezetett motorral elmenekült a helyszínről.

Meghosszabbították a móri nyomozást

Itthon2002.07.08, 16:22

Két hónappal hosszabbította meg az ügyészség a rendőrség kérésére a móri bankrablás ügyében folyó nyomozást. A vizsgálatok vezetője szerint érdemi részeredményeik vannak, de látványos előrelépés nem történt az ügyben. A véres rablásnak nyolc áldozata volt.

Az ügyvédeken veszekszenek a móriak

Itthon2002.07.01, 12:24

A móri bankrablás hat áldozatának hozzátartozói azt kérik, hogy a nevükben ne tegyen nyilatkozatot a másik két áldozat hozzátartozóinak ügyvédje, Magyar György. Azt is kérik, hogy a sajtó "egyes munkatársai is tartsák tiszteletben gyászukat".

A Fehér Gyűrű nem pereli az Erste Bankot

Itthon2002.07.01, 19:44

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület nem kezdeményez kártérítési pert az Erste Bankkal szemben, mert jogászai szerint jelenleg nem állapítható meg minden kétséget kizáróan a bank felelőssége a májusban történt bankrablás kapcsán.

Az Erste Bank nem fizet életjáradékot

Itthon2002.06.28, 14:00

Ötvenmillió forinttal támogatja a móri bankrablás áldozatainak családtagjait az Erste  Bank. A bankvezetés és a jogi képviselő ugyanakkor úgy véli, hogy kártérítési felelősség nem terheli a bankot, mert a pénzintézet nem felelős a történtekért. Szombaton demonstrációra készülnek a hozzátartozók a támogatások elosztását végző egyesület ellen. Az egyik család már megbízást adott egy ügyvédnek, hogy pert indítson a bank ellen.

Életjáradékért tüntetnek a móri hozzátartozók

Itthon2002.06.28, 10:12

Demonstrációra készülnek a támogatások elosztását végző Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ellen szombaton a május 9-i vérengzés áldozatainak hozzátartozói. A kártérítési perhez ma két banki alkalmazott családja is csatlakozik.

Újabb perek az Erste ellen Mór miatt

Itthon2002.06.27, 16:10

A móri fegyveres bankrablás áldozatainak hozzátartozói közül már három család szándékozik pert indítani az Erste Bank ellen - nyilatkozta Magyar György ügyvéd. A fegyveres rablásban meghalt biztosítási szakember hozzátartozóitól már megkapta a megbízást a jogi eljárás lefolytatására. A bank móri fiókját májusban rabolták ki, amelynek során a támadók nyolc ember halálát okozták.

Mór: nincs egyezség, perlik az Erste Bankot

Itthon2002.06.26, 11:37

Az Erste Bank elutasította a móri vérengzésben elhunytak hozzátartozóinak jogi képviselőjének kérését, hogy peren kívül állapodjanak meg az áldozatok kárpótlásáról, ezért Magyar György ügyvéd pert indít a bank ellen. Az Erste jogásza szerint elháríthatatlan terror-jellegű támadás történt Móron, ezért a bankot nem terheli felelősség.

Az MFB-elnök fontolgatja a fellebbezést

Itthon2002.06.25, 20:06

Baranyay László még nem döntötte el, hogy munkaügyi bírósághoz fordul-e menesztése miatt. Kedden újságíróknak azt mondta, hogy a bank és Defend akciói nem számítanak megfigyelési ügynek.

Az MFB összes cégénél fejcserék várhatók

Itthon2002.06.25, 13:04

Saját, bizalmi emberét küldi Csintalan Sándor helyett a Defend élére az MFB. A biztonsági cég irányítása körültekintő munkát igényel, ezért a bank fenntartja a jogot az új ügyvezető megnevezésére - mondta az MFB kommunikációs igazgatója. Csintalan utódának kilétét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Az [origo] megtudta: nem csak a Defend első emberét küldi el az MFB, hanem a bank többségi tulajdonában lévő összes cégnél várhatók személyi változások.

Csintalant menesztik a Defend éléről

Itthon2002.06.25, 06:41

A héten menesztik Csintalan Sándor volt szocialista politikust a Defend éléről - tudta meg a Népszabadság. Csintalan május óta vezeti a defendet, miután barátjától, Földi Lászlótól megvásárolta. A Defend most azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Magyar Fejlesztési Banknál előkerült adatokból az derült ki: a titkosszolgálatok irattáraihoz, banki titkokhoz, adótitkokhoz is hozzáférhetett az őrző-védő cég. Ebben az ügyben az ORFK hétfőn feljelentés-kiegészítést rendelt el.

Az MFB összes cégénél fejcserék várhatók

Itthon2002.06.25, 16:44

Saját, bizalmi emberét küldi Csintalan Sándor helyett a Defend élére az MFB. A biztonsági cég irányítása körültekintő munkát igényel, ezért a bank fenntartja a jogot az új ügyvezető megnevezésére - mondta az MFB kommunikációs igazgatója. Csintalan utódának kilétét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Az [origo] megtudta: nem csak a Defend első emberét küldi el az MFB, hanem a bank többségi tulajdonában lévő összes cégnél várhatók személyi változások.

Feljelentés-kiegészítés az MFB-megfigyelés miatt

Itthon2002.06.24, 15:02

Feljelentés-kiegészítést rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság az új vezetés által vélelmezett, a Magyar Fejlesztési Banknál történt megfigyelésekkel és titkos adatok kezelésével kapcsolatban. Az MFB a múlt héten tett feljelentést a rendőrségen, mert szerintük a bank korábban titkosan és törvénytelenül figyeltetett meg cégeket, embereket. A pénzintézet tulajdonában álló Defend Kft, amely valóban végzett megfigyeléseket az MFB-nek, tagadta a vádakat.

Baranyay szerint törvényesen figyeltettek meg

Itthon2002.06.24, 18:34

Baranyay László, az MFB menesztett vezetője lényegében megerősítette, hogy a pénzintézet megfigyeltetett cégeket, embereket. Mindezt azzal magyarázta, hogy például új munkatársak felvételénél az MFB nem kérhetett állami szervektől információkat, ezért jött kapóra a részben az MFB tulajdonában lévő, magánnyomozást is végző Defend. Továbbá azért volt szüksége a banknak a megfigyelésekre, hogy a pénzintézet kapcsolat rendszerébe ne kerüljenek olyan emberek, üzlettársak, üzleti csoportok, akik az állami tulajdonra károsak lehetnek.

A móri bankrablás tettesét lőhették le Belgiumban

Itthon2002.06.21, 08:40

A rendőrség megerősítette, hogy a móri rablógyilkossággal kapcsolatban felvették a kapcsolatot a belga nyomozókkal. Belgiumban ugyanis két héttel ezelőtt a rendőrök lelőttek egy magyar útlevéllel rendelkező férfit, aki társaival egy pénzszállítót akart kirabolni.

Nem segít a móri ügyben a belga szál

Itthon2002.06.21, 10:52

Egy belgiumi bűneset miatt, amelynek magyar szereplői voltak, a helyi rendőrség megkereste a magyar bűnüldözőket. A hasonlóságok miatt a nyomozók elképzelhetőnek tartották, hogy az elkövetőknek köze lehetett a móri bankrabláshoz. A Belgiumban lelőtt magyar rablóval kapcsolatban azonban nem találtak olyan szálat, ami segíthetné a móri ügy felderítését.

Milliárdokba kerülhet a bankbiztonság megerősítése 

Itthon2002.06.21, 06:38

Akár több milliárd forintba is kerülhet a bankoknak, ha meg akarnak felelni azoknak a biztonsági követelményeknek, amelyeket a Pénzügyminisztérium (PM) tervez. A móri rablás után nyilvánvalóvá vált, hogy radikálisan erősíteni kell a biztonságot. Valószínűleg növelik a kamerák számát, és előírják az időzáras berendezések alkalmazását is. A biztonsági őrök a jövőben nem csak a személyüket ért támadáskor szeretnék használni fegyverüket.

Titkos adatok kerülhettek ki az MFB-től

Itthon2002.06.21, 18:38

A Magyar Fejlesztési Banknál többek között az APEH-től, a Nemzetbiztonsági Hivataltól, kereskedelmi bankoktól származó adatokat talált az új vezetés, sőt olyan személyekről is találtak dossziékat, akiknek semmiféle kapcsolatuk nem volt a pénzintézettel - értesült az [origo]. Úgy tudjuk, az adatok nagy része kikerült a banktól. A rendőrség csak hétfőn dönt, hogy megindítja-e a nyomozást.

Vizsgálatok sora az MFB-ben

Itthon2002.06.20, 06:21

A Népszabadság értesülései szerint a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósága levélben szólította fel Baranyay László elnök-vezérigazgatót: a jövő heti igazgatósági ülésen adjon számot munkájáról, hogy ezt követően dönthessenek arról, kifizetnek-e neki 150-200 millió forint végkielégítést. Rendkívüli felmondással akarnak megválni Baranyaytól: őt okolják azért, hogy 1,5 milliárd forint kár érte a bankot egy ügylet miatt.

Kártérítést követelnek a móri hozzátartozók

Itthon2002.06.18, 12:50

A véres móri bankrablás egyik áldozatának hozzátartozói általános kártérítést igényelnek az Ertste Banktól, mondván hogy a móri fiók biztonsági rendszere hiányos volt. A család ügyvédje azt szeretné elérni, hogy a család jövedelme ezután is akkora legyen, mintha az édesapa még élne. A bank szerint biztonsági rendszerük megfelel a törvényi előírásoknak. Az áldozatok hozzátartozóit pedig az első pillanattól támogatják.

Részben nyilvánosak lesznek az autópálya-szerződések

Itthon2002.06.17, 16:20

A Magyar Fejlesztési Bank módosította álláspontját, és immár hajlandó bizonyos szerződéseket nyilvánosságra hozni - jelentette be az autópálya-építést finanszírozó állami bank jogi képviselője a Magyar Bálint által indított per kezdetén. Erre 15 napja van a pénzintézetnek, ha azonban azokat a szerződéseket továbbra is üzleti titokként kezeli, amelyekre az SZDSZ-es politikus kíváncsi, július 15-én ismét a bíróságon találják magukat.

Életjáradékot kérnek a móri árvák

Itthon2002.06.17, 23:10

A móri bankrablás áldozatainak árván maradt gyermekei jogi képviselője szerint, kártérítési igényt jelentettek be az Erste Bank felé.  Bárándy Péter igazságügy-miniszter nemrég a bank hiányos biztonsági rendszerét hibáztatta a gyilkosságokért.

Károkozással vádolják az MFB-vezért - nem kap végkielégítést

Itthon2002.06.14, 08:18

A Népszabadság információi szerint a Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságának pénteki ülésén javasolják, hogy Baranyay László elnök-vezérigazgató rendkívüli felmondással távozzék a pénzintézettől. Így munkajogilag megindokolható, ha a bank eltekint a végkielégítés kifizetésétől. Mint ismert, egyébként a bankvezér 150-200 millió forint végkielégítésre számíthat. Baranyayt károkozással is vádolja az igazgatóság.

Bárándy: perelhetnék a móri bankot a hozzátartozók 

Itthon2002.06.13, 06:33

Az Erste Bank egyelőre nem kommentálja az igazságügyi miniszter szerdai nyilatkozatát, miszerint kártérítési pert indíthatnának a móri áldozatok hozzátartozói a pénzintézet ellen. Bárándy Péter szerint a móri bankfiók biztonsági rendszerének hiányossága miatt haltak meg nyolcan a bankrablás során.

Bárándy: Perelhető a móri bank

Itthon2002.06.13, 18:53

Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerint egy per során kideríthető lenne, hogy a móri Erste Bank megtett-e mindent az ott dolgozók éa az ügyfelek biztonsága érdekében.

Vádemelés Ausztriában egy magyar rabló ellen

Itthon2002.06.10, 11:22

Gondatlannságból elkövetett emberölés és betörés miatt Ausztriában emelnek vádat  V. Tibor 42 éves magyar állampolgár ellen, aki szombatra virradóra betört egy karintiai bankba, majd menekülés közben halálos balesetet okozott.

Halálos karambolt okozott Ausztriában egy magyar bankrabló

Itthon2002.06.08, 15:01

Egy 39 éves magyar férfi szombatra virradóra megpróbált betörni egy osztrák bankba, majd menekülés közben autójával nekiment egy szembejövő járműnek, amelynek vezetője életét vesztette. A magyar férfinál diplomata útlevelet talált az osztrák rendőrség.

Felmentések sorozata az állami cégeknél

Itthon2002.06.07, 17:24

A titkoszolgálatoktól a bankokig minden, a politikától elvileg mentes területet érintenek a kormányváltás után azonnal megkezdődött és máig folytatódó vezetőcserék. A minisztériumok után most a három titkosszolgálat, a Vegyépszer, az MFB, a Magyar Posta, majd nem sokkal korábban a rendőrség, a Köztársasági Őrezred, az egészségbiztosító, az adóhivatal és az ÁPV Rt. élén volt változás.

Milliárdokba kerülhet a bankfiókok megerősített védelme

Gazdaság2002.06.07, 12:49

A móri bankrablást követően a Pénzügyminisztérium ígéretet tett egy olyan törvénytervezet megalkotására, amely jelentős szigorításokat és kötelező érvényű előírásokat tartalmaz a bankfiókok biztonságtechnikai megerősítéséről. A napokban szétküldött tervezet máris vita tárgyát képezi, ugyanis a megvalósítás milliárdos terheket jelenthet a bankszektornak - írta a Világgazdaság.

Felülvizsgálják az MFB volt vezetőjének szerződését

Itthon2002.06.06, 14:54

A Magyar Fejlesztési Bank új vezetése megvizsgálja Baranyay László, a pénzintézet leváltott elnök-vezérigazgatójának szerződését. Baranyay ugyanis mintegy 150 millió forintos végkielégítést kapott az állami tulajdonú banktól.

Minden banki ügyfelet lefotóznának

Itthon2002.06.05, 15:12

A móri bankrablás kapcsán a bankbiztonság megszigorításáról készül kormányrendelet. Erről tárgyalt ma az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága. Az elképzelések között szerepel az is, hogy az őrök ne az ügyféltérben, hanem egy elkülönített helyiségben tartózkodjanak, és az, hogy megfelelő kamerarendszer kerüljön a bankokba. Új ötlettel állt elő egy fideszes képviselő, e szerint minden egyes belépőről rögzített kép készülhetne a nagyobb bankokban.

Emberöléssel is gyanúsítható Horváth Szilárd

Itthon2002.06.04, 22:13

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a napokban emberölés bűntettének elkövetésével is meggyanúsítja a móri bankrablással korábban összefüggésbe hozott Horváth Szilárdot - értesült rendőrséghez közel álló körökből kedden az MTI.

Szigorodnak a bankbiztonsági szabályozók

Itthon2002.06.03, 08:51

Jelentős biztonsági átalakításokat igényel majd a pénzintézeteknél az a kormányrendelet, amelynek tervezetét máris elkészítette a Pénzügyminisztérium által megbízott munkabizottság - írja a Népszava. A jövőben az értéktárgyakon kívül szigorúbban védenék a pénzintézetekben dolgozókat és az ügyfeleket is. A tervezet több eleme a móri bankrablás tapasztalatai alapján készült.

A rendőrök az ördöggel is megalkudnának a móri rablókért

Itthon2002.05.29, 09:52

Készek vagyunk vádalkut kötni a bűnözőkkel, az elítélteknek pedig támogatnánk kegyelmi kérvényét, ha használható információt nyújtanának a móri bankrablással kapcsolatban - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos rendőr-ezredes. Kovács úgy véli, hogy a rendőrség "még az ördöggel is megalkudna", ha tudna a móri rablókról valamit.

Szekszárdról érkezik az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2002.05.28, 10:09

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte Orbán Péter országos rendőrfőkapitány leváltását a miniszterelnöknél. Utódja a miniszter javaslata alapján Salgó László, Tolna megyei főkapitány lehet. Orbán hétfőn azt mondta az [origo]-nak, hogy az új belügyminiszter még nem kereste meg őt. A főkapitány menesztése a móri vérengzés után többször felmerült, ám ő minden esetben tagadta, hogy erről hivatalosan szó esett volna.

Szekszárdról érkezik az új országos rendőrfőkapitány

Itthon2002.05.28, 15:31

Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte Orbán Péter országos rendőrfőkapitány leváltását a miniszterelnöknél. Utódja a miniszter javaslata alapján Salgó László, Tolna megyei főkapitány lehet. Orbán hétfőn azt mondta az [origo]-nak, hogy az új belügyminiszter még nem kereste meg őt. A főkapitány menesztése a móri vérengzés után többször felmerült, ám ő minden esetben tagadta, hogy erről hivatalosan szó esett volna.

A rendőrök az ördöggel is megalkudnának a móri rablókért

Itthon2002.05.28, 13:46

Készek vagyunk vádalkut kötni a bűnözőkkel, az elítélteknek pedig támogatnánk kegyelmi kérvényét, ha használható információt nyújtanának a móri bankrablással kapcsolatban - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos rendőr-ezredes. Kovács úgy véli, hogy a rendőrség "még az ördöggel is megalkudna", ha tudna a móri rablókról valamit.

Nem hajlandó hazugságvizsgálatra Horváth

Itthon2002.05.24, 12:13

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd nem hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak, sőt milliós kártérítési igénnyel fordul a rendőrséghez. A móri nyomozás egyre több szálon fut, Farkas Róbert holléte továbbra is ismeretlen a rendőrség előtt.

Horváth ügyvédje szerint a rendőrök húzzák az időt

Itthon2002.05.24, 16:37

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd jogi képviselője szerint védence már rég vallomást tett volna, és valószínűleg a hazugságvizsgálatnak is alávetette volna magát, ha a rendőrség ezt valóban akarná. A jogi képviselő szerint a rendőrség az időt húzza azzal, hogy Horváthot még mindig nem hallgatták meg, mert már ők is sejtik, hogy nem tudják meggyanúsítani a móri rablással.

Nem hajlandó hazugságvizsgálatra Horváth

Itthon2002.05.24, 11:57

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd nem hajlandó alávetni magát hazugságvizsgálatnak, sőt milliós kártérítési igénnyel fordul a rendőrséghez. A móri nyomozás egyre több szálon fut, Farkas Róbert holléte továbbra is ismeretlen a rendőrség előtt.

Horváth ügyvédje szerint a rendőrök húzzák az időt

Itthon2002.05.24, 16:57

A móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárd jogi képviselője szerint védence már rég vallomást tett volna, és valószínűleg a hazugságvizsgálatnak is alávetette volna magát, ha a rendőrség ezt valóban akarná. A jogi képviselő szerint a rendőrség az időt húzza azzal, hogy Horváthot még mindig nem hallgatták meg, mert már ők is sejtik, hogy nem tudják meggyanúsítani a móri rablással.

Bátrabb őrök és forgóajtó a bankrablások ellen

Itthon2002.05.23, 11:02

Az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának ülésén a meghívottak abban egyetértettek, hogy szigorúbb szabályokra van szükség a bankok és ügyfeleik védelme érdekében, a bevethető eszközökről azonban már nem tudtak egyezségre jutni. A legnagyobb vita a biztonsági őrök elrejtéséről alakult ki.

Orbán Viktor a halálbüntetés mellett

Itthon2002.05.22, 10:40

Orbán Viktor ügyvezető miniszterelnök szerint a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás után Magyarországnak komolyan meg kell fontolnia a halálbüntetés bevezetését. A volt MSZP-s igazságügyminiszter szerint lelkiismeretlen dolog az emberek érzelmeivel játszani, noha a miniszterelnök is tisztában van, hogy milyen nemzetközi szerződéseket kellene felrúgni a halálbüntetés bevezetése miatt. Ha megvalósulna Orbán óhaja, akkor Magyarország elvesztené Európa Tanácsban lévő tagságát, és az EU-ba sem vennék fel az országot.

Az egyik áldozat apja üldözőbe vette a móri rablókat

Itthon2002.05.22, 19:53

A móri rablógyilkosok egyike udvariasan elküldte a bankba készülő ügyfeleket, mialatt társa kirabolta a fiókot. A rendőrségnek sikerült rekonstruálnia, mi történt május 9-én, déli tizenkét órakor a móri Erste Bankban. A rendőrség nyolc szálon végzi a nyomozást.