baloldal

címke rss

A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az Elk.rtuk miatt

Itthon2022.03.13, 19:34

Minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy producertársam, Helmeczy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni – jelentette ki Kálomista Gábor producer az Origónak adott interjúban. Az Elk.urtuk című politikai krimi társproducere a film TV2-n való sugárzása kapcsán hozzátette, hogy a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik. Kálomista Gábor arról is beszélt az Origónak, mit gonndol ...

Soros György is fegyvereket akar küldeni Ukrajnába

Itthon2022.03.12, 14:34

Vadászgépeket szállítana Soros György az ukrajnai háborúba. A tőzsdespekuláns a Project Syndicate nevű portálon értekezett arról, hogy a MiG-ek bevetése döntheti el az általa harmadik világháborúnak titulált fegyveres konfliktust, hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek, milliárdos spekulánshoz hasonlóan a magyar baloldal is agresszív háborús propagandát folytat, már a harcok kirobbanása előtt elkezdték azt a kampányukat, amellyel növelték az esélyét, hogy hazánk is belesodródjon a konfliktusba.

Csizmadia László a Békemenetről: A baloldal háborút indított Magyarország ellen, most is provokálni fognak

Itthon2022.03.12, 10:08

A baloldal háborút indított Magyarország kormánya ellen, háborút indított a nemzetvédők és a kereszténység ellen is. Ezt sürgősen be kellene fejezni, és egy nemzeti minimumot kellene kiépíteni az együttműködés érdekében – mondta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke a Békemenet kapcsán. Az idei Békemenet fő szlogene „No war, Békemenet!", amelynek lényege, hogy a háborúra nemet mondunk, és mint minden háború esetén, most is mindent a békének kell felülírnia – tette hozzá, majd kiemelte, hogy ezzel a baloldallal nem lehet együttműködni, mert kimutatta a foga fehérjét. Csizmadia László úgy látja, hogy a budapestiek meegunták ...

Világosan kiderült: a baloldal nem a béke pártján áll

Itthon2022.03.11, 13:16

Megkérjük Gyurcsány Ferencet, hogy tartsa féken az embereit, ne öntsenek olajat a tűzre és ne veszélyeztessék Magyarország és a magyar emberek biztonságát - közölte Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.

Bayer Zsolt a Békemenetről: Magyarország szabadsága és függetlensége a tét!

Itthon2022.03.11, 12:06

Nem azokat az időket éljük, amikor másokra várhatunk, mert most mindenkinek meg kell tennie a magáét, ugyanis utóbb és utólag már késő lesz: végérvényesen és visszavonhatatlanul késő - mondta Bayer Zsolt publicista az Origónak adott interjúban a március 15-re szervezett Békemenet kapcsán. Bayer úgy véli, hogy nincs mire várni, mert a baloldal nem árul zsákbamacskát, elmondta, mire készül. Úgy látja, hogy most ismét Magyarország szabadsága és függetlensége a tét. A publicista szerint, ha a baloldal most lerombolná az országot és az eddig elért eredményeket, azt már nem lehetne visszafordítani.

Baseballütő, léc, üvöltözés - így oldotta meg sérelmeit bűntársaival a baloldal rákospalotai jelöltje

Itthon2022.03.10, 16:32

A Mandiner információi szerint csoportosan, felfegyverkezve követett el garázdaságot és magánlaksértést a politikus.

Úszómedencés, pálmafás villája van Horváth Csabának

Itthon2022.03.10, 08:56

Zugló vesztegetési pénzek elfogadásával gyanúsított baloldali polgármestere legalább tízmillió forintot költött arra, hogy méregdrága egzotikus pálmafákat telepíttessen budai luxusvillája kertjébe. Erről értesült a Metropol MSZP-s forrásokból. A növényeket külön erre a célra épített, gázzal fűtött speciális üvegház védi a hidegtől. A havonta elégetett gáz legalább négy-öt család fűtési számláját teszi ki. Az üvegházak fűtését a korrupcióval gyanúsított politikus távirányítóval is tudja szabályozni...

Márki-Zay Péter súgógépes beszédét is vágni kellett

Itthon2022.03.10, 08:39

A súgógép sem tudta kordában tartani az összevissza beszélő Márki-Zay Pétert, jöttek a vágók kárt menteni, ezért csúszott a szerdai baloldali programbemutató, írja a Magyar Nemzet oldalán a Mediaworks Hírcentrum.

Erkölcstelen gazembernek nevezik saját szövetségesei a baloldal államfőjelöltjét

Itthon2022.03.10, 08:15

Az Országgyűlés csütörtökön szavaz az új köztársasági elnökről. A baloldal jelöltje Róna Péter, aki korábban teljes káoszt és gigaveszteséget okozott a buszgyártással foglalkozó kaposvári NABI-nál, az átláthatóság teljes hiányát állapították meg, majd kirúgták őt és fiát a cégből. A vállalat azóta meg is szűnt. Simor András korábbi baloldali jegybankelnök arra hívta fel a figyelmet a baloldali köztársaságielnök-jelölttel kapcsolatban, hogy ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleménye szerint egy teljesen erkölcstelen figura. Király Júlia, az MNB volt alelnöke pedig ...