Bahrein

címke rss

Omán: új sláger Dubai helyett

[origo] utazás2008.02.12, 15:44

Az Arab-öböl országai közül Dubai és Katar mellett talán az Ománi Szultánság mutatta a legnagyobb fejlődést az elmúlt 30 évben. Az ország eközben megőrizte a több ezer éves történelméből megmaradt emlékeit, kiegészítette a mai kor szinte kötelező velejáróival és egy olyan egyedülálló turisztikai kínálattal jelent meg, hogy a szakemberek a jövő legnagyobb siker desztinációjként tartják számon. Omán, a térség hagyománytisztelő országai közé tartozik, és csak a legutóbbi években vált kitárulkozóbbá a külföldi utazók előtt.

Közös piacba tömörültek az olajmonarchiák

Archívum2008.01.01, 17:45

Közös piacot hozott létre hat Perzsa-(Arab)-öböl menti ország. Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Kuvait, Omán és Bahrein vámunióra lépett, és egybeek mellett lehetővé teszik maguk között a szabad munkaerőáramlást. 2010-től közös valuta bevezetését is rebesgetik.

Ellenzéki gyűlést oszlattak fel Bahreinben

Nagyvilág2007.12.23, 17:53

Gumibotokkal, valamint könnygáz és gumilövedékek bevetésével oszlatott fel a rohamrendőrség egy ellenzéki gyűlést pénteken Bahrein fővárosában. Legkevesebb egy embert kórházba szállítottak.

Ománi kapus és két négygólos a hét csapatában

Sport2007.12.10, 09:51

Nem akármilyen csapat állt össze ezen a héten rovatunknak köszönhetően, korábban ugyanis sohasem volt arra példa, hogy a tizenegy labdarúgó közül ketten is mesternégyest szereztek az adott héten. Most viszont ez a helyzet, de még a balhátvéd is kétszer volt eredményes, és mindegyik mezőnyjátékos legalább egy góllal hívta fel magára a figyelmet.

Lelőttek két amerikai katonát a bahreini támaszponton

Nagyvilág2007.10.22, 11:30

Egy lövöldözés során meghalt két amerikai katoona a bahreini amerikai haditengerészeti támaszponton. A körülmények egyelőre nem ismertek, de azt már közölték, hogy nem merénylet történt.

Ománban kutat gáz után a Mol

Archívum2007.09.13, 09:03

A Mol Nyrt. megkétszerezi az ománi gázkutatásra szánt összeget az eddigi kedvező eredmények alapján. A több tízmillió dolláros projektben 3-4 évnyi szeizmikus mérés, majd két kutatófúrás, végül kedvező esetben a termelés következik.

Rendkívüli trópusi ciklon az Arab-tenger felett

Időjárás2007.06.04, 12:02

Az Indiai-óceán északkeleti részén, az Arab-tenger felett egy meglehetősen erős trópusi ciklon alakult ki, amely errefelé ritka eseménynek számít. A viharobjektum hétfőn a legerősebb, a széllökések megközelítik a 300 km/órát. Várhatóan szerdán, lényegesen legyengülve Ománban ér partot.

Állampolgárságába került az illegális futás

Sport2007.01.07, 11:47

Engedély nélkül szerepelt egy izraeli maratoni futóversenyen, ezért az illetékesek visszavonták a bahreini állampolgárságát a kenyai származású Mushir Salem Jawhernek. A Bahreini Atlétikai Szövetség törölte versenyzői listájáról a vétkest, aki megnyerte a viadalt.

Titkos adatokkal kereskedett egy amerikai haditengerész

Nagyvilág2006.12.04, 19:17

Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy amerikai haditengerész egy katonai számítógép ellopásában és az azon lévő titkos adatoknak egy meg nem nevezett külföldi kormánynak való kiszolgáltatásában. A 22 éves Ariel J. Weinmann tengerészaltisztet a haditengerészettől való elbocsátásra és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik, kizárva a bármikori feltételes szabadlábra helyezést.

Bahreini ügyvédnőt választottak az ENSZ-közgyűlés elnökévé

Nagyvilág2006.06.08, 20:33

Egy bahreini ügyvédnőt és a nők jogainak szószólóját választották meg csütörtökön az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Sejha Haja Rasíd al-Halifa a harmadik nő a testület élén, és az első olyan, aki egy közel-keleti országból érkezett. Hazájában a királyi bíróság jogtanácsosaként tevékenykedik.

Kinevezték az első női bírót Bahreinben

Nagyvilág2006.06.06, 19:53

Először neveztek ki nőt bírói tisztségre Bahrein történetében - közölte a BNA hivatalos hírügynökség. Bahrein ezáltal az első konzervatív iszlám monarchia lett, ahol a bírói kar tagjai között nő is van.

Briegel Bahreinre váltotta Albániát

Archívum2006.05.22, 12:42

A bahreini labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lett Hans-Peter Briegel, aki két hete távozott az albán nemzeti csapat kispadjáról.

Jacko Bahreinben csinál új lemezt

Archívum2006.04.19, 13:06

A közel-keleti "száműzetést" választó Michael Jackson öt év után újra stúdióba vonul, hogy új albumot készítsen, a megjelenés jövőre várható.

53-an haltak meg a bahreini hajóbalesetben

Nagyvilág2006.03.31, 11:51

Legalább 53 halottja van egy bahreini kirándulóhajó szerencsétlenségének. A feltehetően túlterhelt jármű csütörtök este borult fel Bahrein partjai előtt. A fedélzeten helyiek és nyugati turisták is utaztak, az áldozatok hovatartozását még nem tudták megállapítani. A mentőegységek eddig 63 túlélőt mentettek ki a hajó körülbelül 130 utasa közül.

A vb-selejtezőcsoportok végeredménye

Sport2006.03.06, 18:02

Cikkünkben a 2006-os németországi világbajnokság selejtezőcsoportjainak a végeredményét tekinthetik meg.

F1: gyors a Ferrari új V8-as motorja

Gphírek2005.11.22, 11:24

A Forma-1-es Ferrari-istálló jelenleg Bahreinben teszteli új V8-as erőforrását, s noha arra ügyelt, hogy egy az egyben ne legyen összehasonlítható az idei V10-essel, a számokból kiolvasható gyorsasága.

A FIFA elutasította Bahrein óvását

Archívum2005.11.21, 19:15

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította a bahreiniek óvását, akik azért tiltakoztak a szervezetnél, mert a Trinidad és Tobago elleni világbajnoki pótselejtező visszavágójának utolsó pillanataiban a kolumbiai Oscar Julian Ruiz Acosta játékvezető érvénytelenítette az ázsiai együttes egyenlítő találatát, ami a hosszabbítást jelentette volna.

A pályán a svájciak, az öltözőben a törökök nyertek

Sport2005.11.18, 07:10

Szigorú büntetést helyezett kilátásba a világbajnoki pótselejtezőben Svájc ellen elbukott törökökkel szemben Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

A Forma-1 2006-os menetrendje

Archívum2005.11.17, 12:08

Ausztrália a Nemzetközösségi Játékok miatt csak harmadik, a szezon Bahreintől Brazíliáig tart.

Ausztrália 11-esekkel jutott ki, a törökök majdnem csodát tettek

Sport2005.11.17, 08:53

Négy elbukott pótselejtező után 2006-ban végre ott lesz a világbajnokságon Ausztrália labdarúgó-válogatottja, amely hazai pályán, Sydneyben ledolgozta egygólos hátrányát Uruguayjal szemben, majd tizenegyesekkel (a két büntetőt fogó Schwarzer kapus vezérletével) 4-2-re diadalmaskodott. Az első vb-részvételre készülő csapatok csatáját Trinidad és Tobago nyerte, a karibiak 1-0-s diadalt arattak Bahreinben. Az európai pótselejtezőkön a csehek kettős győzelemmel búcsúztatták a norvégokat, a spanyolok az otthoni 5-1 után Pozsonyban ikszeltek a szovákok ellen, a törökök majdnem csodát tettek a svájciak ellen, de a 4-2-es győzelem is a helvvétek ...

A csehek és a spanyolok fél lábbal már a vébén

Sport2005.11.16, 18:17

Csehország idegenbeli győzelemmel, Svájc, Spanyolország és Uruguay hazai diadallal került közelebb a 2006-os labdarúgó-világbajnoksághoz. Az Eb-ezüstérmes csehek Norvégiában nyertek 1-0-ra, a helvétek a törököket győzték le 2-0-ra, a dél-amerikaiak az ausztrálok ellen szereztek egygólos előnyt, míg a hispánok 5-1-re kiütötték a szlovákokat a pótselejtező első mérkőzésén. Bahrein 1-1-es döntetlent ért el Trinidad és Tobago vendégeként, így kedvezőbb helyzetből várhatja a szerdai visszavágót.

Váratlanul Irakba érkezett az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2005.11.11, 11:47

Meglepetésszerűen Irakba érkezett pénteken Condoleezza Rice. Az amerikai külügyminiszter gépe Moszulban szállt, le ahova Bahreinből érkezett.

Megtörnék a vb-átkot az ausztrálok

Sport2005.11.11, 15:11

Huszonhét válogatott már páholyban érezheti magát a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban, az öt kiadó helyért pedig szombaton és szerdán mérkőznek meg a csapatok három európai és két interkontinentális pótselejtező keretében. Az öreg kontinensen spanyol-szlovák, norvég-cseh és svájci-török csatákra kerül sor, Uruguay és Ausztrália négy év után ismét egymás kárára harcolhatja ki a részvételt, míg Bahrein, valamint Trinidad és Tobago először juthat ki a legnagyobb futballeseményre.

F1: ismét új időpontban a Magyar Nagydíj

Archívum2005.10.27, 09:50

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai bejelentése szerint a 2006-os Forma-1-es idény március 12-én kezdődik Bahreinben, s október 22-én zárul Brazíliában. A Magyar Nagydíjra az ideinél egy héttel később, augusztus 6-án kerül sor.

Négy vb-résztvevő már megvan Ázsiából

Sport2005.09.20, 09:30

Japán, Irán, Dél-Korea és Szaúd-Arábia is kvalifikálta magát a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra az ázsiai zónából, miután a selejtező ötödik fordulójában mind a négy válogatott győzött.

Jacko Bahreinben relaxál

Kultúra2005.07.01, 12:14

Michael Jackson a világszerte nagy érdeklődéssel kísért perének fáradalmait piheni ki az arab miniállamban, ahol a királyi családdal ápolt jó viszonya miatt látják szívesen.

Räikkönen ünnepelne

Gphírek2005.04.21, 11:31

A Bahreinben harmadik helyen zárt Kimi Räikkönen reméli, hogy a Forma-1-es világbajnokság vasárnapi imolai futamán folytatja a pontgyűjtést, s közelebb kerül a legjobbakahoz.

Coulthard pénzt ajánlott Villeneuve-nek

Gphírek2005.04.06, 09:22

David Coulthard, a Forma-1-es Red Bull-istálló pilótája elnézést kért Jacques Villeneuve-től, amiért a Bahreini Nagydíj utolsó előtti körében kilökte a pályáról.

Alonso erőt fitogtatott, Schumi harmadik Bahreinben

Gphírek2005.04.03, 12:44

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj első időmérő edzésén, amelyen magára talált a Ferrari. Michael Schumacher rég nem látott magasságokba, egészen a harmadik helyig "emelkedett", csupán az egyre tisztuló pályán utolsóként induló két pilóta előzte meg. A második helyet a toyotás Jarno Trulli csípte el előle.

Alonso nyert, Schumacher kiesett Bahreinben

Gphírek2005.04.03, 16:36

Megmerevedtek az erőviszonyok a Forma-1-ben, az előző, Malajziai Nagydíjhoz hasonlóan Bahreinben is Fernando Alonso, valamint Jarno Trulli végzett az első két helyen. A dobogó harmadik fokára Kimi Räikkönen állhatott fel, a Ferrari pedig újabb kudarcot könyvelhetett el magának. Michael Schumacher a 12. körben kiesett, míg Rubens Barrichello az utolsó percekben veszítette el a még egy pontot jelentő nyolcadik helyet. A futam hőse az ötödik Pedro de la Rosa volt, aki előzéseivel bemutatta, milyen az igazi autóversenyzés.

Trulli a dobogóról álmodik

Gphírek2005.04.01, 14:09

A sepangi versenyen második Jarno Trulli bízik abban, hogy a Forma-1-es világbajnokság hétvégi harmadik futamán ismét dobogóra állhat.

Bahreini Nagydíj

Gphírek2005.03.30, 10:21

A világbajnokság harmadik futama.

A Ferrari az új autóval megy Bahreinbe

Gphírek2005.03.24, 16:18

Michael Schumacher, a Ferrari hétszeres Forma-1-es világbajnok pilótája szerdán először tesztelte az istálló új, F2005 kódjelű modelljét. A heti adatok elemzése után a csapat csütörtök délután úgy döntött, hogy az új gépet viszi Bahreinbe.

Válságülést tartott a Ferrari

Gphírek2005.03.23, 10:49

Válságüléssel reagált a Forma-1-es Ferrari-istálló a gyenge idénykezdetre, a tanácskozáson az elnök Luca di Montezemolo is megjelent.

Button jövőre a Williamsé lehet

Gphírek2005.03.22, 12:59

Jenson Buttonnak tavaly nem sikerült a BAR-tól a Williamshez igazolnia, szerződése értelmében azonban az idei szezon végén elhagyhatja a gárdát. Cserére készül a Red Bull, Bahrein után Vitantonio Liuzzi ülhet Christian Klien helyére.

Irán nyerte az Ázsia-kupa bronzérmét

Sport2004.08.06, 18:36

Irán labdarúgó-válogatottja végzett a harmadik helyen a Kínában zajló Ázsia-kupán, miután a bronzmérkőzésen legyőzte Bahrein együttesét. A 10 ezer néző előtt rendezett összecsapás hat gólt és három kiállítást hozott.

Japán-Kína döntő lesz az Ázsia-kupán

Sport2004.08.04, 06:51

A papírformának megfelelően a házigazda kínai és a japán labdarúgó-válogatott jutott a döntőbe a Kínában zajló Ázsia-kupán. Előbbi együttes tizenegyesekkel verte Iránt, utóbbi 4-3-ra múlta felül Bahreint.

Ázsia-kupa: Irán kiejtette Dél-Koreát

Archívum2004.07.31, 17:52

A továbbjutást már pénteken kiharcoló házigazda Kína, valamint Bahrein után a címvédő Japán, illetve Irán biztosította a helyét a labdarúgó Ázsia-kupa elődöntőjében.

Ázsia-kupa: Bahrein és Kína a 4 között

Archívum2004.07.30, 19:07

Pénteken a házigazda Kína, valamint Bahrein jutott be a labdarúgó Ázsia Kupa elődöntőjébe.

Rosszul rajtolt a Bröndby és a Hajduk Split

Sport2004.07.26, 09:04

Egyre több bajnokság veszi kezdetét az öreg kontinensen, a hét végén például Horvátországban és Dániában is elindult a pontvadászat, és a címvédő egyik országban sem tudott nyerni. Ázsiában eközben javában zajlik a kontinensvadászat, és az A csoportban véget is ért a küzdelem, innen Kína és Bahrein ment tovább a legjobb nyolc közé.

Japán továbbjutás az Ázsia-kupán

Sport2004.07.24, 17:08

A címvédő Japán magabiztosan győzött Thaiföld ellen, míg Omán és Irán csapata döntetlent játszott egymással a Kínában zajló labdarúgó Ázsia-kupa D csoportjának 2. fordulójában.

Japán nehezen nyert az Ázsia-kupán

Sport2004.07.21, 06:54

A 2002-es világbajnokságon nyolcaddöntős Japán a vártnál nehezebben, mindössze egy góllal győzte le Omán együttesét a Kínában zajló labdarúgó Ázsia-kupa D csoportjának első fordulójában. A kvartett másik találkozóján Irán az esélyeknek megfelelően könnyedén győzte le Thaiföld csapatát.

Ázsia-kupa: kínai ötös Indonézia ellen

Sport2004.07.21, 20:12

A kínai labdarúgó-válogatott a hazai rendezésű Ázsia-kupa A csoportjának második fordulójában fölényes győzelmet aratott Indonézia felett. A kvartett másik összecsapásán Katar döntetlent játszott Bahreinnel.

Schumacher Bahreint is meghódította

Gphírek2004.04.05, 09:36

Michael Schumacher ellenállhatatlan: a Ferrari hatszoros világbajnok német pilótája a Forma-1-es világbajnokság harmadik futamát, a Bahreini Nagydíjat is tükörsimán nyerte, így százszázalékos teljesítménnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt. A Ferrari-egyeduralom jegyében Rubens Barrichello lett a második, Jenson Button pedig Juan Pablo Montoya autójának meghibásodása miatt zsinórban másodszor állhatott fel a dobogóra. A McLaren válsága tovább tart, Kimi Räikkönen és David Coulthard is kiesett, s sajnos így járt Baumgartner Zsolt is: a Minardi magyarja a 18. helyről kényszerült kiállni a 47. körben.

A Ferrari miatt nem változhat az időmérő

Gphírek2004.04.02, 12:53

Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú ura elárulta, hogy ugyan sokan szeretnék, a Ferrari miatt mégis lehetetlen megváltoztatni az időmérő edzések lebonyolítását.

Montoya: Schumi másolja a beállításokat

Gphírek2004.04.02, 13:11

Számtalan érdekes hír látott napvilágot a Forma-1-es Bahreini Nagydíj előestéjén: Juan Pablo Montoya jó szokása szerint újfent beszólt Michael Schumachernek, Ralf Schumacher a Renault-t "fényezte", Scott Dixon meg kapcsolatba lépett a Toyotával. Ami a futamot illeti, a szervezők cáfolták, hogy megpróbáltak halasztást kérni Bernie Ecclestone-tól, valamint tagadták azt is, hogy a fentebb említett idősebb Schumacher külön elbánásban részesülne. Ami a hőmérsékletet illeti, hűvösebb van, mint amire előzetesen számítani lehetett.

Ferrari-fölény a bahreini szabadedzéseken

Gphírek2004.04.02, 16:54

Annak ellenére, hogy idén kerül sor az első Bahreini Nagydíjra, a Forma-1-es világbajnokság harmadik futamának szabadedzései a mindenki számára ismeretlen pályán is a Ferrari sikerét hozták: az első edzésen a pontverseny hatszoros győztese, Michael Schumacher lett a leggyorsabb Rubens Barrichello előtt, a másodikon pedig Barrichello került az első helyre, Schumacher csak negyedik lett. Baumgartner Zsolt jól szerepelt, különösen a második edzésen, amikor is négy pilótát, valamint a mért kör nélkül zárt Kimi Räikkönent megelőzve a 20. helyen végzett, ráadásul ő volt a legjobb a Minardi-Cosworth három versenyzője közül.

Amit a Bahreini Nagydíjról tudni kell

Gphírek2004.03.31, 13:13

A Forma-1-es világbajnokság harmadik futamára Bahreinben kerül sor, a száguldó cirkusz résztvevői először versenyezhetnek a szahíri ringen.

Új gumikkal támad a Bridgestone

Gphírek2004.03.30, 11:27

A pazar malajziai eredmények után a Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, a Bahreini Nagydíjon is legyőzné a Bridgestone riválisát, a francia Michelint-t.

Schumi forró futamot vár Bahreinben

Gphírek2004.03.30, 17:48

Az eddigi két futamon biztosan győztes Michael Schumacher tart attól, hogy a hétvégi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon döntő szerepet játszik majd a sivatagi forróság és a homok. A melbourne-i szezonnyitón, majd a sepangi futamon is rosszul szereplő McLaren-Mercedes két versenyzője, David Coulthard és Kimi Räikkönen  bízik abban, hogy a harmadik viadalon már jó eredményt ér el. Jenson Button biztos abban, hogy hatalmas közönségsikert hoz a Bahreini GP.

Rettegés a Bahreini Nagydíj előtt

Gphírek2004.03.26, 13:08

Szigorú biztonsági intézkedések bevezetéséről döntött a Bahreini Nagydíj szervezőbizottsága, a Forma-1-es pilóták többsége ugyanis tart egy esetleges terrortámadástól.

Rendőrblokád az arab Big Brother-tüntetésen

Tévé2004.03.02, 13:08

Több százan tüntettek az Arab-öböl szigetországában, Bahreinben a valóságshow beszüntetését követelve. A tiltakozó akció résztvevői szerint a műsor iszlámellenes, és ezen az sem változtat, hogy a reality helyi változatában külön imaszoba is rendelkezésre áll.

Mindjárt kész a bahreini pálya

Gphírek2004.01.13, 11:44

A tervezettnél gyorsabban épül a pálya Bahreinben, ahol első alkalommal kerül sor Forma-1-es versenyre április 4-én.

Ralf Schumacher áradozik Bahreinről

Gphírek2003.12.16, 19:27

A Williams-BMW-t erősítő Ralf Schumacher kedden utcai autóval ment körbe, majd áradozott a bahreini Forma-1-es pályáról, amelyen minden bizonnyal április 4-én futják az első nagydíjat. Peter Sauber hozzájárul ahhoz, hogy Forma-1-es csapatának új pilótája, Giancarlo Fisichella jövőre teszteljen a Ferrarinál.

Szlovák politikust szerződtetett a Minardi

Gphírek2003.11.17, 13:05

Paul Stoddart, a Forma-1-es Minardi-istálló csapatfőnöke szerződtetné az algériai, jelenleg a Forma-3-ban versenyző Nasszim Szaidot. A tervezett lépéstől az arab piacra való betörést, a szlovák Jirko Malcharek képviselő leigazolásától pedig bankszámlája gyarapodását reméli. Előrukkolt egy másik ötlettel is: eltörölné a kék zászlós figyelmeztetéseket, hogy izgalmasabbá váljanak a futamok.

A görögök is betörnének a Forma-1-be

Gphírek2003.09.22, 12:25

Kína, Bahrein, valamint Törökország sikerén felbuzdulva a görög kormány is úgy határozott, Forma-1-es pálya építésébe kezd. Mark Webbert istenítik a Jaguarnál, főnöke Schumacher-szintű pilótának tartja.

Ralf Schumacher helyett Gené indul Monzában

Gphírek2003.09.13, 12:00

A pénteken még optimistán nyilatkozó Ralf Schumacher a csapatvezetéssel történt egyeztetés után úgy döntött, hogy nem vállalja a szombat-vasárnapi folytatást a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, helyette a Williams-BMW tesztpilótája, Marc Gené szerepel a második időmérő edzésen és a futamon.

2005-től Isztambul is F1-es házigazda lesz

Gphírek2003.09.11, 14:13

Azok után, hogy biztossá vált, 2004-től Bahreinnel és Kínával bővül a Forma-1-es versenynaptár, Bernie Ecclestone Törökországgal is hétéves szerződést kötött: Isztambulban először 2005 augusztusában rendeznek versenyt.

F1: Bahreinben nem lehet pezsgőzni

Gphírek2003.09.07, 12:14

Ha a jövő évi Forma-1-es naptárba valóban bekerül a Bahreini Nagydíj, akkor azon a versenyen a legjobb pilótáknak le kell mondaniuk az eredményhirdetéseknél szokásos pezsgőzésről.

2004-től Forma-1 már a Közel-Keleten is

Gphírek2003.09.01, 16:03

Április 4-én rendezik az első Forma-1-es Bahreini Nagydíjat - jelentette be Hans Geist, a pálya általános igazgatója. 2005-től Törökország is F1-es futamot fog rendezni, a török kormány garanciát vállalt a költségek egy részére.

Tízezrek tüntettek a háború ellen

Irak2003.03.22, 17:27

Világszerte összesen többtízezer ember tüntetett szombaton az Iraki háború ellen. Svédországban lét miniszter is részt vett a háborúellenes megmozduláson. A tiltakozók és a rendfenntartók egyedül Bahrein fővárosában, Manamában tűztek össze.

Bahrein Forma-1-es pályát épít

Gphírek2003.03.19, 11:57

A bahreini parlament megszavazta a Forma-1-es pálya építéséhez szükséges 200 millió dolláros támogatást, s ha a munkálatok idejében befejeződnek, akkor még lehet remény arra, hogy az itteni futam bekerüljön már a jövő évi versenynaptárba is.

Kramnyik döntetlenre végzett a számítógéppel

Sport2002.10.19, 19:08

Bahreinben az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a Deep Fritz számítógépes program elleni nyolcjátszmás páros mérkőzés nyolcadik partijában a 21. lépésben maga kínálta a döntetlent. Az összecsapás 4-4-re végződött, az orosz világbajnok 800 ezer dollárt kapott nyereményként.  A meccs első félidejében Kramyyik stratégiai elképzelése tökéletesen érvénysült, kétpontos előnyre tett szert. A Deep Fritz a második félidőre magához tért, és elsősorban Kramnyik hathatós támogatásával kiegyenlített.

Kramnyik-Deep Fritz: az utolsó partira maradt a döntés

Sport2002.10.17, 21:46

Bahrein fővárosában, Manamában döntetlennel zárult az Einstein csoport világbajnoka és a Deep Fritz számítógépes program mérkőzésének hetedik játszmája. A szombati befejező összecsapás előtt 3,5-3,5-re áll a csata és Kramnyik játszik majd világossal.

Deep Fritz sötéttel is legyőzte Kramnyikot

Sport2002.10.15, 21:44

Bahrein fővárosában, Manamában a hamburgi ChessBase cég számítógépes programja, a Deep Fritz az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik elleni nyolcjátszmás páros mérkőzés hatodik partijában ismét győzött. A mérkőzés első félidejét még kétpontos hátránnyal záró program az ötödik játszmában világossal győzött, majd a hatodik partiban sötéttel higgadtan hárította Kramnyik taktikai fenyegetéseit. Kramnyik először terelte taktikai útra a csatározást, de nem járt túl a nyolc processzoron futó Deep Fritz "eszén".

A Deep Fritz győzött az ötödik partiban

Sport2002.10.13, 19:57

Bahrain fővárosában, Manamában kétnapos szünet után az ötödik partival folytatódott az Einstein csoport világbajnokának és az egyik legerősebb számítógépes program, a Deep Fritz nyolcjátszmás páros mérkőzése. A párviadal első félidejét Kramnyik 3-1-es vezetéssel zárta, a negyedik játszmában "megkegyelmezett" a Fritz-nek. A szabad napokat a program fejlesztői jól kihasználták, a megtervezett stratégiával elkerülték a vezércserét. Kramnyik gyengébb napot fogott ki, hátrányos állásban egylépéses tisztelnézéssel vesztett, így előnye egy pontra csökkent.

Kramnyik őrzi előnyét

Sport2002.10.11, 07:26

Bahreinben, az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a Deep Fritz számítógépes program elleni nyolcjátszmás páros mérkőzés félidejében 3-1-re vezet. A viadal negyedik partijában Kramnyik "megkegyelmezett" ellenfelének, s csereakcióval a pontosztozkodás irányába terelte az összecsapást. A világbajnok ezúttal is alkalmazta a jól bevált taktikát, a korai vezércsere  világosnak kedvezett.

Nyolc év múlva jöhet az "arab euró"

Archívum2002.10.11, 12:09

Hat Arab-öböl menti ország - Szaud-Arábia, Bahrein, Katar, Omán, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek - jegybankjainak elnöke a héten Rijádban találkoztak, hogy monetáris unió kialakításáról, és közös valuta bevezetéséről tárgyaljanak. Az érintett országok az Európai Unió és az Európai Központi Bank tapasztalatait is kikérték az euró zökkenőmentes bevezetéséről. Az "arab eurót" 2010-ben vezetnék be - írja a BBC News Online.

Kramnyik sötéttel is győzött, előnye két pont

Sport2002.10.08, 21:37

Bahrein fővárosában, Manamában a Deep Fritz számítógépes program világossal elszenvedte második vereségét is. Az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik a nyolcjátszmás páros mérkőzés harmadik partijában korai vezércsere után ismét bizonyította, hogy  a program "gondolkodása" túlzottan is sablonos, a királyszárnyi duplagyalog gyengeségét túlértékelte. Kramnyik a futópár erejét kihasználva sikerrel ostromolta a világos gyalogcentrumot, majd bástyáival betört a Fritz állásába. A döntő áttörés után rövid ideig tartott a program ellenállása, Kramnyik 2,5-0,5-re vezet.

Kramnyik a második partiban győzött a Deep Fritz ellen

Sport2002.10.06, 20:31

Bahrein fővárosában, Manamában zajló nyolcjátszmás páros mérkőzés második partijában az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik az 57. lépésben feladásra kényszerítette a hamburgi ChessBase cég nyolc processzoron futó Deep Fritz sakkprogramját. Kramnyik az elfogadott vezércsel általa kedvelt változatában a gyors vezércsere mellett döntött, majd új tervvel láthatóan meglepte a programot. A világos tisztek egyre jobban uralták a sakktáblát, a cserekombinációval a világbajnok nyert bástyavégjátékra egyszerűsített, 1,5-0,5 arányban vezet.

Kramnyik döntetlennel nyitott a Deep Fritz ellen

Sport2002.10.05, 16:15

Bahreinban békés döntetlennel kezdődött meg az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik és az egyik legerősebb számítógépes program, a Deep Fritz nyolcjátszmás páros mérkőzése. A spanyol megnyitás berlini változatának legnagyobb ismerője, Kramnyik simán egyenlített ki. A "küzdő felek" láthatóan csak kóstolgatták egymást. A moszkvai Oroszország - Világválogatott mérkőzésen Polgár Judit Garri Kaszparovot legyőzte a variban. A viadal második összecsapását vasárnap játsszák.

Bahrein 2004-ben futamot rendez

Gphírek2002.09.17, 12:57

Bernie Ecclestone és Bahrein főhercege, Saikh Salman bin Hamed Al Khalifa Monzában bejelentette: hosszúvávú szerződést kötöttek Forma-1-es futamok rendezésére.

Késsel akart a pilótafülkébe rontani egy arab férfi

Nagyvilág2002.01.25, 12:33

A cseh légitársaság Dubai-Prága között közlekedő járatán egy arab férfit az utasok fékeztek meg, mert késsel akart a pilótafülkébe rontani.

Ománban senki sem okozott csalódást Gelleinek

Sport2001.12.11, 18:21

Kellő lelkiismeret-furdalást éreztünk, amikor Gellei Imre szövetségi kapitányt kedden délután mély álomból ébresztettük fel, hiszen a válogatott nem sokkal azelőtt érkezett haza az ománi túráról.

Gellei: "Hiányzott a frissesség a magyar csapat játékából"

Sport2001.12.09, 17:43

"Az otthoni mínuszból érkezve az itteni 30 fokos melegre nehéz volt átállni, emiatt hiányzott a frissesség a csapat játékából" - értékelte vasárnap Gellei Imre szövetségi kapitány az előző esti mascati mérkőzést, amelyen a ligaválogatott gólnélküli döntetlent játszott a vendéglátó Omán együttesével.

Döntetlen Ománban

Sport2001.12.08, 22:09

Döntetlent játszott Ománban a magyar labdarúgó ligaválogatott. Az ázsiai ország hírügynökségének információja szerint a találkozón nem született gól.

Az OPEC elégedett, de további exportcsökkentést kér

Archívum2001.12.06, 16:34

A kőolajexportőr országok szervezete, a 11 tagországot számláló OPEC elégedett a minap bejelentett 150 ezer hordós orosz exportcsökentéssel, de a szervezet véleménye szerint az olajár összeomlásának elkerülése érdekében a kvóták szigorú betartására, és további csökkentésekre van szükség. Az OPEC Norvégiát 150 ezer, Mexikót 120 ezer, Ománt 50 ezer, Angolát pedig 30 ezer hordós termeléscsökkentésre kéri naponta.  

Négyen megsérültek az Ománba utazó keretből

Sport2001.12.06, 15:46

A szerdai bajnoki mérkőzéseken az Omán elleni barátságos találkozókra készülő ligaválogatott négy futballistája - Tököli Attila, Terjék Lajos, Böőr Zoltán és Pomper Tibor - szenvedett könnyebb sérülést. Gellei Imre szövetségi kapitány Zavadszky Gábort, Molnár Balázst és Szanyó Károlyt hívta be a helyükre. 

Gellei kihirdette az Ománba utazó keretet

Sport2001.12.04, 15:18

Kedden délelőtt minden vitás kérdés tisztázódott, s eldőlt, hogy az előzetes terveknek megfelelően elutazik csütörtökön a labdarúgó ligaválogatott Ománba, ahol december 8-án és 10-én előkészületi mérkőzésen találkozik az ázsiai ország A csapatával.

Ománba utazik a ligaválogatott

Sport2001.12.02, 19:17

December 8-án és 10-én Ománban játszik előkészületi mérkőzést a magyar labdarúgó ligaválogatott. Gellei Imre szövetségi kapitány irányításával az NB I-ben szereplő legjobb játékosok az ázsiai ország A-csapatával találkoznak.

Nagy-Britannia

Nagyvilág2001.10.15, 12:20

Nagy-Britannia az egyetlen NATO-ország az USA-n kívül, mely részt vesz az Afganisztán elleni katonai akcióban. A támadás diplomáciai előkészítésében is komoly szerepet vállaltak a britek, Tony Blair az utóbbi hetekben tucatnyi találkozón vett részt Omántól Washingtonig.

A britek hónapokig tartó háborúra számítanak

Nagyvilág2001.10.11, 16:41

A brit vezérkari főnök szerint hosszú hónapokig, akár a jövő nyárig is folytatódni fog az Afganisztán elleni katonai akció. Michael Boyce megerősítette, hogy a hadművelet következő fázisában sor kerülhet szárazföldi erők, köztük a brit hadsereg jelenleg Ománban tartózkodó hegyi vadászainak, a gurkáknak a bevetésére is.

Még semmi sem dőlt el az U17-es vébén

Sport2001.09.18, 12:44

A második forduló is befejeződött a trinidadi U17-es világbajnokságon, és a mezőny kiegyensúlyozottságát jól jelzi, hogy egyetlen csoportban sem dőlt még el a továbbjutás kérdése, vagyis az utolsó játéknapon is lesz miért izgulni. Egyetlen válogatott van, amelynek már nincsen esélye arra, hogy bejusson a legjobb nyolc közé, Omán számára az utolsó találkozó már tét nélküli lesz.

Szaúdi siker Ázsiában

Sport2001.09.01, 21:06

Ázsiában is zajlanak a világbajnoki selejtezők, már csak tíz gárda van versenyben. Pénteken három találkozót játszottak, amelyből az Egyesült Arab Emírségek-Katar találkozó hozta a legnagyobb meglepetést: a vendégek győzelme egyben azt jelentette, hogy az emírségek szövetségi kapitánya, Abdullah al-Saker lemondott posztjáról.

Bahreinban Forma-1-es pálya épül

Gphírek2001.07.22, 01:29

Éveken belül újabb helyszínnel gyarapodhat a gyorsasági autósport helyszíneinek listája. Bahrein ugyanis 2003 közepére tervezi új, Forma-1-es versenypályájának átadását, amelyet a tervek szerint 79 millió dolláros beruházással készítenének el. Favaz bin Mohammed Al Khalifa sejk az Ifjúsági és Sportbizottság részéről bejelentette, hogy a versenypálya felépítésének 79 milliós költsége már a rendelkezésükre áll.

Előző
  • 1
  • 2
Következő