Az utolsó mozielőadás: az amerikai álom vége

Ötven évvel ezelőtt mutatták be az amerikai mozik Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás című remekművét, a koreai háború előestéjén egy texasi kisvárosban játszódó keserű felnövéstörténetet. 

Hetvenéves lett a Szende

Hetvenéves földöntúli tekintet

A most hetvenéves (1949. december 4.) Jeff Bridges alakjában mintha lenne valami nem evilági. Tekintetével és arcjátékával egyszerre sugároz emberi érzéseket, és mintha éppen csak belecsöppent volna a halandók nyüzsgésébe, valami éteri átszellemültséggel és rácsodálkozással lebegne a többiek fölött. Innen nézve karrierjének egyik kulcsfilmje a Csillagember (1984), amelyben valóban űrhajótörést szenvedett földönkívülit alakított, aki egy autóbalesetben meghalt férfi DNS-ének segítségével ölt emberi alakot. S ugyanígy: kulcsszerep a flegma bárzongorista az Azok a csodálatos Baker fiúk-ból (1989), a megváltásra váró cinikus rádiós A haalászkirály ...

Peter Bogdanovich: Hollywood célkeresztben

Célpontok, Az utolsó mozielőadás, Mi van, doki?, Papírhold, Az ötcentes mozi, És mindenki nevetett, Pénzeszsák – a 80 éves Peter Bogdanovich legjobb filmjei egyszerre árulkodnak alkotójuk emberszeretetéről és mozgókép iránti rajongásáról. 

Jeff Bridges: Elhozták Brad Pitt fejét egy üvegdobozban

Huszonnyolc évvel a Tron után Jeff Bridges ismét ellátogat az áramvonalas motorok és neonfényű frizbik világába. A 61 éves Oscar-díjas színész egy párizsi szállodában mesélt nekünk a Tron: Örökség című, óriási költségvetésű 3D-s látványosságról. Elárulta, hogy szerepelne-e A nagy Lebowski második részében, hogy miért nem jött be neki a Social Network, és hogy melyik testrésze szokott megfájdulni a netezéstől. Szóba jött még a bolond zen, az azonnali kielégülés, valamint Brad Pitt levágott feje is. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol kilenc másik kollégával együtt faggattuk Bridgest.)

[origo] filmklub

Karlovy Vary: Új Hollywood-nosztalgia

Új Hollywood nem most volt, helyesebben van, hanem a 70-es években történt, de újra divatos. A korszak legendái az utóbbi időben filmfesztiválokon turnéznak, és arról mesélnek, milyen volt császárnak lenni, és azt csinálni, amit akartak. Az Új Hollywood ugyanis arról szólt, hogy az 50-es és 60-as évek musicalfilmjei, történelmi tablói és negédes romantikázása után az amerikai stúdiók bevállalták, hogy a valóságról készítenek filmet, méghozzá a fiatalok valóságáról. Maskülönben szép lassan kiöregedett volna a közönségük.

Istenem, miért!?

Senki nem állíthatja, hogy a színészek tévedhetetlenek lennének. A legkörültekintőbben átgondolt életműbe is becsúszik egy-két szerep, amely később hatalmas tévedésnek bizonyul. Miközben Samuel L. Jackson mérgeskígyókkal hadakozva csinál hülyét magából a mozik vásznain, az [origo] filmklub megmutatja, hogy nem ez az első eset, hogy egy jobb sorsa érdemes színész csúnyán mellényúlt.