atomerőmű

címke rss

Atomerőművet vásárolna egy német művész

Archívum2011.11.02, 13:23

Egy leállított atomerőmű hűtőtornyát vásárolná meg Anselm Kiefer, német művész. Egyelőre nem lehet tudni, mire használná a panteonának nevezett épületet.

Fukusimai vizet ivott a japán kormányszóvivő

Archívum2011.11.02, 07:19

Az újságírók kérésére fukusimai vizet ivott a japán kormányszóvivő, aki ezzel bizonyította, hogy az ottani víz biztonságos, bár hozzátette, hogy ezt adatokkal is alá kell támasztani. A kormányszóvivő a BBC szerint ideges volt, amikor megitatták vele a vizet.

Erdőkben tárolják a sugárszennyezett fukusimai földet

Archívum2011.10.24, 12:43

Állami tulajdonú erdőkben helyezik el ideiglenesen a fukusimai atombaleset során sugárszennyezetté vált földet, takarmányt és hulladékot, miután a japán kormány engedélyt adott erre. Az erőmű tulajdonosa urániumbányákban levő érdekeltségeit adná el, hogy ki tudja fizetni a baleset károsultjait.

Távozik a paksi atomerőmű vezérigazgató-helyettese

Archívum2011.10.14, 13:26

Távozik posztjáról Süli János, a paksi atomerőmű vezérigazgató-helyettese, korábbi vezérigazgató - írja pénteki számában a Tolnai Népújság. A lapnak nyilatkozó Süli János azt mondta, nem önként megy el Paksról, ahol 31 éve dolgozik.

Kiszáll az atomenergia-iparból a Siemens

Archívum2011.09.18, 14:15

"Ez a fejezet számunkra lezárult" - jelentette ki a Siemens energiaipari nagyvállalat vezérigazgatója, és egyben közölte, hogy a német kormány törekvéseivel összhangban a cég kivonul az atomenergia-iparból.

Egy évtizedig eltarthat lebontani a fukusimai erőművet

Archívum2011.09.14, 16:31

Számos technológiai kihívással jár a fukusimai erőmű biztonságos lebontása, állapította meg a japán Atomenergetikai Bizottság a márciusi szökőárban megsérült atomerőműről. A folyamat valószínűleg több mint egy évtizedig tart majd többek között azért, mert új robotokat kell építeni a fűtőelemek kiemelésére.

Robbanás egy francia atomhulladék-tárolóban

Archívum2011.09.12, 21:03

Egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek a robbanásban. Francia médiajelentések szerint elterjedt, hogy radioaktív anyagok kerülhetnek a levegőbe, de a hatóságok szerint nincs szivárgás.

Nyilvánosságra kell hozni a paksi szerződéseket

Archívum2011.09.09, 13:56

A paksi atomerőmű tervezett bővítésének összköltségét, a projekt eddigi eredményeit és a kapcsolódó szerződéseket is nyilvánosságra kell hoznia a Magyar Villamos Műveknek - döntött a Fővárosi Bíróság.

Leállítja atomerőműveit Japán

Archívum2011.09.06, 07:45

A szigorú szabályok miatt "nehéz" lesz új atomerőművet építeni Japánban az ország ipari minisztere szerint. Az országban 54 atomreaktor van, és közülük jelenleg mindössze 11 működik, de "a számuk előbb-utóbb nulla lesz".

Bőröndnyi atomerőmű készül a Holdra

Archívum2011.08.30, 13:55

Bőrönd méretű atomerőművek termelhetnék az elektromos energiát a leendő Hold- és Mars-telepek számára. A minierőmű a Földön nyolc lakóházat láthatna el árammal. Az eddig tervezett napkollektoroknál jóval hatékonyabban működő reaktorok alkalmazása fölgyorsíthatja a bolygók meghódítását, hangzott el az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) éves szakmai konferenciáján.

Nem a fűtőanyag miatt robbant a fukusimai erőmű

Archívum2011.08.29, 11:42

A hűtés leállása miatt le kellett fúvatni az elpárolgó fűtővízből származó gőzt és hidrogént a fukusimai atomerőműnél. Most bizonyíték van arra, ami korábban csak feltételezés volt: a negyedik reaktorblokk épületének teteje azért repült a levegőbe, mert a harmadik blokkból oda áramlott a hidrogén.

WikiLeaks: Hiába ácsingóztak a paksi atomra az amerikaiak

Archívum2011.08.28, 11:08

Jó lehetőségeket láttak az amerikaiak több magyar beruházásban is azok szerint a diplomáciai táviratok szerint, amelyeket szerdán hozott nyilvánosságra a WikiLeaks, de egyelőre semmi jele, hogy közelebb kerültek volna hozzájuk. Az egyik a Paksi Atomerőmű bővítése, amelyben az oroszok komoly vetélytársai lehetnek az amerikai érdekeknek, a másik projekt pedig egy nanotechnológiai fejlesztés, amely azonban bedőlni látszik.

Téves atomriasztás miatt pánikoltak Szlovákiában

Archívum2011.08.18, 22:12

Tévesen szólalt meg az egyik szlovákiai atomerőmű szirénája, de az ott élők egy ideig nem tudták, hogy valóban veszélyben vannak-e, vagy csak tesztelik a riasztást.

Késhet a teljes leállítás a fukusimai erőműben

Archívum2011.08.17, 17:09

Eredetileg 2012 januárjára tervezte a Fukusima-1 atomerőmű hidegleállását az üzemeltető cég, a Tokyo Electric Power Co. A vállalat most bejelentette: rendszeresen meghibásodnak a sugárszennyezett hűtővizet szűrő berendezések, így nem biztos, hogy tartani tudják az stabilizálás menetrendjét a márciusi földrengésben megsérült erőműnél.  

Két hét alatt átkelt az óceánon a fukusimai atomszennyezés

Archívum2011.08.16, 17:09

Két nappal a fukusimai atomerőművet ért földrengés után kezdték a japán szakemberek tengervízzel hűteni a részben leolvadt nukleáris fűtőanyagot. Két héttel később, március 28-án,  kaliforniai légkörkémikusok azt észlelték, hogy megnőtt a radioaktív kénvegyületek mennyisége a La Jollában vett légmintákban. Az elemzés kiderítette, hogy a szennyezés a megsérült atomerőműből származik.

Tízezer dolgozót küld el a német E.on

Archívum2011.08.10, 11:31

Tíz év óta először volt veszteséges negyedéve idén az E.Onnak, ami miatt jelentősen visszaesett az első féléves profitja. A visszaesés a német atomerőművek leállításának kormányzati programjára és az atomenergiára kivetett adóra vezethető vissza. A német energiacég tízezer ember kirúgását tervezi 2015-ig, a vezérigazgató szavai arra utalnak, hogy nem csak Németországban.

A tűpárnának és a sugárveszély hiányának is örültek Pesten a fukusimai diákok

Archívum2011.07.26, 08:28

Sokan vesztették el közeli hozzátartozójukat, és szinte mindannyian folyamatos sugárveszélyben élnek azok közül a Fukusima környékén élő japán diákok közül, akik hétfőn érkeztek két hetes pihenésre Magyarországra. A diákokat Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, magyar és japán diplomaták és helyi diákok fogadták agyagcsuporral és népi motívumos tűpárnával a Liszt Ferenc repülőtéren.

A szombati japán földrengésben nem sérült meg az fukusimai erőmű

Archívum2011.07.23, 14:04

Szombaton földrengés volt abban a japán prefektúrában, ahol a márciusi súlyos földrengés és szökőár pusztított, de a mostani földmozgás jóval kisebb erejű volt.

Műszaki hiba miatt leállítanak egy nukleáris reaktort Japánban

Archívum2011.07.16, 12:35

A hűtési rendszer üzemzavarát jelezték a műszerek az Ohi atomerőműben, ezért a létesítményt üzemeltető cég úgy döntött, kézi vezérléssel leállítják az egyes reaktort. Az Ohi atomerőműben legutóbb öt éve történt komolyabb rendkívüli esemény.

A brit kormány az új atomerőművekre alapozza energiapolitikáját

Archívum2011.06.23, 20:00

A fukusimai katasztrófa után az atomenergiával szemben megnyilvánuló bizalmatlanság ellenére Nagy-Britannia úgy döntött, hogy új atomerőműveket épít. A brit kormány nyolc helyszínt jelölt meg. Az új létesítményekre azért van szükség, mert a régi erőműveket sorra bezárják.

Szennyezett levegőt engednek ki a fukusimai atomerőműből

Archívum2011.06.19, 11:28

Kinyitják a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű második reaktorának ajtaját, hogy csökkentsék odabent a magas páratartalmat. Az üzemeltető cég szerint emiatt kis mennyiségű radioaktív levegő kerül majd a szabadba.

Hasad-e a magyar atom?

Archívum2011.06.16, 08:37

A japán cunamikatasztrófa eddigi legjelentősebb energiapolitikai hatása, hogy a német kancellár meghirdette: országa végleg kiszáll az atomenergiából. Az olaszok népszavazáson döntöttek az erőművek újranyitása ellen. Itthon viszont szokatlan politikai egységgel döntöttek Paks bővítése mellett. Kinek van itt igaza?  

Bírósági döntés ellenére is csak részadatokat közöltek a paksi bővítés költségeiről

Archívum2011.06.09, 15:50

Bírósági döntésre megkapta az Energiaklub a paksi atomerőmű bővítését megalapozó Teller-projekt szerződéseit. Ezekből kiderül: eddig közel 470 millió forintot költöttek a szerződéses megbízásokra - közölte a szervezet csütörtökön. A projekt összköltségét az ítélet ellenére sem közölte az atomerőmű.

Akadályozzák a japán városok az atomerőművek újraindítását

Archívum2011.06.09, 12:16

Az önkormányzatok tiltakozása miatt jövő áprilisra leállhat mind az ötvennégy atomreaktor Japánban. A japán gazdasági minisztérium szerint évi 40 milliárd dolláros kiadással járhat, ha más fűtőanyag után kell nézniük a hőerőműveknek.

Svájc is lemond az atomenergiáról

Archívum2011.06.08, 13:47

Elfogadta a svájci parlament a Zöldek határozatát, amely szerint Svájc lemond az atomenergia hasznosításáról, "amilyen gyorsan csak lehet". Ez azt jelenti, hogy újabb atomerőművet már nem lehet építeni, a meglévők pedig üzemidejük lejárta után bezárnak az alpesi országban.

Döntött a német kormány: 2022-ig fokozatosan szerelik le az atomerőműveket

Archívum2011.06.06, 12:13

Nem egyszerre, hanem fokozatosan állítja le 2022-ig atomerőműveit Németország a német kormány által hétfőn elfogadott törvény értelmében. Az országban összesen 17 atomerőmű van, a legidősebbeket már az idén tavasszal lekapcsolták az energiahálózatról.

Atomerőműből vidámpark

Archívum2011.06.02, 19:21

Egy forradalminak szánt megoldásnak indult, több milliárd eurós összeget emésztett fel, ma pedig már gyerekek és szüleik szórakoznak a kibelezett épületekben. A németországi Kalkarban egy atomerőmű helyén vidámpark üzemel, amelyet évente 600 ezer látogató keres fel.

Népszavazást tartanak Olaszországban az atomenergia hasznosításáról

Archívum2011.06.01, 18:32

Az olasz kormány megpróbálta megakadályozni, hogy népszavazást tartsanak a nukleáris energia hasznosításáról, de a semmítőszék szerdán elfogadta a baloldali pártok érvelését, ezért már nyomják a szavazócédulákat. A voksolást június 12-én és 13-án tartják meg.

Alábecsülték a szökőár veszélyét Japánban egy jelentés szerint

Archívum2011.06.01, 08:09

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentése szerint a japán hatóságok alábecsülték annak a veszélyét, hogy földrengés és szökőár sújthatja a fukusimai atomerőművet, amely a márciusi természeti katasztrófában sérült meg. A küldöttség jelentése szerint azonban Japán gyorsan reagált a vészhelyzetre.

Szaúd-Arábia 16 atomreaktort épít 2030-ra

Archívum2011.06.01, 10:25

A következő tíz évben 7-8 százalékkal is nőhet Szaúd-Arábia energiaszükséglete, ezért az arab ország a következő húsz évben 16 atomreaktort épít, összesen több mint 100 millió dollárért.

Veterán mérnökök önként dolgoznának a fukusimai atomerőműben

Archívum2011.05.31, 10:37

Nyugdíjas szakemberekből álló 200 fős csapat jelentkezett önként dolgozni a sérült fukusimai atomerőműbe - közölte a BBC. A magát képzett veterán hadtestnek nevező csoport tagjai azt állítják, hogy őket nem veszélyezteti annyira a sugárzás, mint a fiatalokat.

Pert indít az atomerőművek bezárása miatt az E.On

Archívum2011.05.31, 21:39

Kártérítési eljárást indít a német állam ellen az E.On energiaipari vállalat az atomadó és az atomerőművek bezárása miatt. A hétfőn bezárt nyolc német reaktor közül kettő az E.Oné, a cég szerint a leállás miatti kára több milliárd euróra rúghat.

Összes atomerőművét bezárja Németország 2022-ig

Archívum2011.05.30, 07:54

A német kormány hétfő éjszakai döntése nyomán 2021-ig 17 atomerőművet zárnak be Németországban, 2022-ben pedig a maradék három atomerőművet is bezárják, ha sikeresen végrehajtották a beígért energiapolitikai fordulatot. A fukusimai atomkatasztrófa után átmenetileg bezárt hét atomerőművet a német kormány döntése szerint már nem indítják újra.

Kisebb tűz ütött ki a Fukusima-2 atomerőműben

Archívum2011.05.27, 09:06

Lángra kapott az egyik reaktorhoz kapcsolódó áramelosztó szekrény a Fukusima-2 atomerőműben pénteken. Az üzemeltető vállalat szerint a lángokat rögtön eloltották, és nem kerültek radioaktív anyagok a levegőbe. A fukusimai atomerőművek környékén pénteken 4,7-es fokozatú földrengés történt.

Fellegi: Meg fog térülni a Mol-bevásárlás

Archívum2011.05.27, 12:26

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint felesleges spekulációk alapján megítélni a Mol-csomag megvásárlását, szerinte a tranzakció két-három éven belül meg fog térülni az államnak. A tárcavezető közölte, a kormány a közeljövőben kiírja az új mobiltendert, és azt biztosnak nevezte, hogy a paksi erőmű a most induló felüvizsgálat szigorú követelményeit teljesíteni fogja.

Alábecsülte a cunamiveszélyt a fukusimai atomerőmű üzemeltetője

Archívum2011.05.27, 15:44

Nem gondolták, hogy létezik olyan erejű cunami, mint amelyik tünkretette a fukusimai atomerőművet - derült ki az üzemeltető jelentéséből.

Lezuhanó repülőkre is tesztelik az atomerőműveket az EU-ban

Archívum2011.05.25, 16:42

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak szakértői abban, hogy emberek előidézte katasztrófahelyzetek szempontjából is elvégzik majd az uniós atomerőművek állapot- és biztonsági kockázatfelmérését. A kompromisszum szerint a terrorakciók kockázataival külön foglalkoznak. A vizsgálatokat mind a 143 erőműre elvégzik, köztük Paksra is.

Ismét baj van a fukusimai erőművel a teljes leolvadás miatt

Archívum2011.05.24, 13:24

A korábbi feltételezésekkel ellentétben nemcsak részleges, hanem úgynevezett teljes zónaolvadás volt a márciusi földrengésben megsérült fukusimai atomerőmű egyes reaktorában, vagyis az egész fűtőanyag leolvadt. Az üzemeltető elismerte: a kettes és a hármas blokkban is részleges leolvadás történt. Mindez tovább bonyolítja a reaktorok leszerelését. Magyarországon eközben gyakorlatilag visszaállt a fukusimai balesetsorozat előtti szintre a levegőből kimutatható radioaktív anyagok szintje.

Így öntötte el a szökőár a japán atomerőművet

Archívum2011.05.23, 11:10

Öt méter magas, sáros, piszkos tengerár kavarog az 1-es és 2-es reaktorépületben: eddig nem látott fotókat tett közzé a súlyosan megsérült japán atomerőmű üzemeltetője arról, hogyan tört be a cunami a Fukusima Daiicsibe. A Tepco az elmúlt években ismételten alulbecsülte az erőművet fenyegető veszélyt és nem vette számításba a figyelmeztetéseket.

Kudarcot vallottak a kárfelmérő robotok a fukusimai atomerőműben

Archívum2011.05.18, 09:05

A márciusi baleset óta először léptek be szerdán a megrongálódott fukusimai erőmű kettes reaktorblokkjába a kárfelszámolást végző szakemberek. Korábban robotokkal próbálták elvégezni a munkát, de bepárásodtak a rájuk szerelt kamerák lencséi.

Sosem látott eseményekre is tesztelik a paksi erőművet

Archívum2011.05.18, 11:06

Nem sikerült megállapodniuk az európai atomenergia-hivataloknak, hogy a fukusimai nukleáris baleset után milyen szempontok szerint ellenőrizzék az európai nukleáris erőműveket. A paksi erőművet elvileg úgy tervezték, hogy átlagosan 10 000 évente egyszer bekövetkező külső események ellen is védve legyen, de elképzelhető, hogy ott is szigorítani kell majd.

Új blokkok létesülhetnek a Paksi Atomerőműben

Archívum2011.05.16, 09:16

Az új energiastratégia keretében egyharmaddal csökkentenék a villamosenergia-termeléshez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást, ehhez akár új blokkokat is építenének a Paksi Atomerőműben - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.

A terrorcselekményekre is kiterjesztenék az atomerőművek ellenőrzését az EU-ban

Archívum2011.05.11, 21:10

Az Európai Bizottság elnöke az esetleges repülőgép-katasztrófákra, és terrorcselekményekre is kiterjesztené az európai uniós atomerőművek stressztesztjét. José Manuel Barroso szerint a kockázatok lehetséges legszélesebb körét vizsgáló ellenőrzésekre van szükség.

A világ legkevésbé vonzó munkája - videón a fukusimai mentés

Archívum2011.05.11, 17:04

Radioaktív részecskéket kiszűrő berendezéseket szereltek be a balesetsorozatot szenvedett fukusimai erőműben - erről közölt videókat az üzemeltető cég. A szűrőkre azért van szükség, hogy a dolgozók biztonságosabb körülmények között dolgozhassanak, és végre zárt, a tengert nem szennyező hűtőrendszert lehessen kiépíteni a részlegesen leolvadt reaktoroknál.

Merkel szakértői tíz évet adnának még az atomerőműveknek

Archívum2011.05.11, 11:13

Az atomenergiáról való teljes lemondást ajánlja, és ezt legkésőbb 2021-ig megvalósíthatónak is tartja az a bizottság, amelyet Angela Merkel kancellár bízott meg a vizsgálattal. A szakértőket meglepte a végleges leállás felgyorsítása, Merkel június közepére ígért döntést.

Hazamehettek személyes tárgyaikért a fukusimaiak

Archívum2011.05.10, 09:10

Sugárfertőzés elleni ruhában bemehettek otthonaikba a japán földrengésben megsérült fukusimai atomerőmű melletti faluban a lakók, de csak azért, hogy összepakolják legszükségesebb holmijaikat.

Leállítják a Hamaoka atomerőművet Japánban

Archívum2011.05.09, 14:28

Földrengésveszélyes helyen fekszik, ezért ideiglenesen leállítják a Japán középső részén fekvő Hamaoka atomerőművet.

A vihar miatt leállt egy amerikai atomerőmű

Archívum2011.04.28, 20:28

Áramkimaradást okozott az Amerikán átvonuló vihar egy alabamai atomerőműben, de a biztonsági rendszer megakadályozta a reaktor túlhevülését. A viharok több mint 247 emberéletet követeltek országszerte.

Három futballpálya területű új védőburok épül Csernobilban

Archívum2011.04.27, 18:53

Egyre romlik a csernobili szerencsétlenség után nyolc hónap alatt felhúzott betonszarkofág állapota. Azért, hogy biztonságosan elszigeteljék, és robotok segítségével szétbonthassák a megrongálódott építményt, egy hatalmas acélhangárt építenek fölé. A 29 ezer tonnás létesítmény várhatóan 2014-re készül el.

Újabb városok lakosságát telepítik ki Fukusima környékéről

Archívum2011.04.22, 09:07

A sérült fukusimai atomerőmű húsz kilométeres körzetéből már kiköltöztették az embereket, a japán kormány most úgy döntött, hogy további városokat is ki kell üríteni - közölte a Kjodo japán hírügynökség.