atomenergia

címke rss

Fókuszban az urán

Nagyvilág2021.02.09, 12:38

Ma már minden mérvadó szakmai szervezet és felelősen gondolkozó szakember egyetért abban, hogy a globális klímavédelmi, ellátásbiztonsági és versenyképességi célok elérésének érdekében az atomerőművek és a megújulók részarányának nagymértékű növelésére van szükség, miközben a fosszilis, különösen a szénerőművek részarányát radikálisan csökkenteni kell.

Alkotmányjogász atomszakértők

Itthon2021.01.29, 09:46

Azon már kicsit sem lepődöm meg, hogy a Párbeszéd és az LMP történész-szociológus és humánszervező-közgazdász végzettségű „atomszakértő" tandeme – Kocsis-Cake Olivio és Keresztes László Lóránt – Paks II. ügyében egymásra licitálva „atomszakért", viszont a jelek szerint most sikerült egy újabb magaslatot is bevenniük: immár az alkotmánybíráknál is jobban értenek az alaptörvényhez.

Egy majdnem blackout: a megújulók miatt elsötétülhet Európa

Nagyvilág2021.01.28, 16:30

A villamos energia a világ fejlettségének mai szintjén olyanná vált számunkra, mint a levegő vagy a víz. Ez csak akkor tudatosul bennünk, amikor hirtelen elsötétül minden, leáll a fűtés, nem működik a hűtőszekrény, nem folyik a csapból a víz, mert nincs, ami fenntartsa a nyomást a rendszerben, ráadásul még egy kávét sem tudunk főzni, mert a kávéfőző is árammal működik. A világjárvány idején szó szerint élet-halál kérdése, hogy van-e, ami működtesse a lélegeztetőgépeket. Szerencsére az európai országok összekapcsolt villamosenergia-rendszerei jobbára megbízhatóan működnek, viszont figyelmeztető jel, hogy egy hete, 2021. január 8-án, ...

A koronavírus-járvány ellenére minimálisan csökkent a hazai áramfogyasztás

Gazdaság2021.01.13, 11:26

Az emberiséget sújtó koronavírus-járvány és a gazdasági recesszió következtében az előzetes becslések alapján 2020-ban globálisan 2 százalékkal csökkenhetett a villamosenergia-fogyasztás. Az Európai Unióban ennél nagyobb mértékű, átlagosan 4-5 százalékos csökkenéssel kell számolni, de például Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság esetében csaknem 6 százalékos volt a fogyasztás mérséklődése. Magyarországon tavaly márciusig fogyasztásnövekedés, április és szeptember között csökkenés, az utolsó negyedévben viszont többszázalékos növekedést tapasztalhattunk. 2020-ban hazánkban éves szinten összességében csak mintegy 1,4 szzázalékos ...

Globális kihívások - globális és nemzeti válaszok

Itthon2021.01.08, 11:30

Bízhatunk abban, hogy a bolygót sújtó koronavírus-járvány elleni küzdelemben a kifejlesztett vakcináknak és a tömeges oltásnak köszönhetően már küszöbön áll az áttörés, és mielőbb visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba. Ha túl leszünk a globális járványon, az emberiség újult erővel koncentrálhat a legsúlyosabb kihívásra, a klímaváltozásra. Erről, továbbá az európai és a hazai energetikai kérdésekről, valamint a Paks II. projektről is kérdeztük a portálunkon rendszeresen publikáló atomenergetikai szakértőt, Hárfás Zsoltot.

Részletes vizsgálatoknak vetik alá az új paksi fűtőelemek cirkóniumburkolatát

Tudomány2020.12.14, 19:54

Részletes vizsgálatoknak vetik alá az új paksi fűtőelemek cirkóniumburkolatát az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Energiatudományi Kutatóközpontjában.

A megújuló energiaforrások a tárolás megoldatlansága miatt nem képesek önmagukban biztosítani a villamosenergia-ellátást

Itthon2020.11.25, 08:34

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd Magyarországért „atomszakértő” országgyűlési képviselője a legutóbbi véleményemre írt válasza ismét csak arról tanúskodik, hogy szakmai érveimre nem tud tényekre alapozott ellenérvekkel felelni. Mert nincsenek érvei! Ezért inkább személyeskedik és vagdalkozik. Az atomenergetika – tetszik vagy sem a zöldeknek – köszöni szépen él és virul. Ez egyértelmű tény. Magyarország és a térség országaiban Romániában, Lengyelországban Csehországban feltett szándék, hogy új atomerőművi blokkok épüljenek. Az erőteljes mértékben támogatott megújuló energiaforrások az ipari méretű energiatárolás megoldatlansága miatt ...

Ősi civilizáció vagy a természet hozta létre az első atomreaktorokat?

Tudomány2020.11.06, 10:40

A véletlennek köszönhetően fedezték fel a világ eddig ismert legősibb atomreaktorait, melyek közel kétmilliárd évesek, és legalább százezer évig termelték az energiát. Keletkezésük pontos körülményei még ma sem ismertek; a tudomány szerint természetes folyamatok hozták létre őket, míg az összeesküvés-hívők az idegenek kezét sejtik a dologban.

Atomadu a klímajátszmában - nagy kihívás előtt áll a globális atomenergetikai ipar

Nagyvilág2020.11.04, 11:48

A világjárvány sem tudja feledtetni a globális problémák egyik legsúlyosabbikát, a klímaváltozás ügyét, amely a pandémia közepette is élénken foglalkoztatja a kormányokat és a nagy, nemzetközi szervezeteket. Néhány hete figyelmet keltett a Nemzetközi Energia Ügynökség a World Energy Outlook 2020 című kiadványával, amely bemutatja a koronavírus-járvány energetikai ágazatra gyakorolt hatását, felsorolja a tiszta energia használatára való áttéréshez szükséges rövid távú intézkedéseket, és hitet tesz az új nukleáris kapacitások létesítése mellett, rámutatva, hogy ezek nélkül nem lehet a klímacélokat megvalósítani.

Áramot termel a negyedik orosz VVER-1200 típusú blokk is

Nagyvilág2020.10.24, 12:14

A Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés második blokkját 240 MW-os teljesítményszinten először kapcsolták rá az oroszországi villamosenergia-átviteli hálózatra. A Paks II. Atomerőműhöz hasonló, a világ legkorszerűbb, 3+ generációs, VVER-1200 típusú egysége Oroszországban már a negyedik olyan atomerőművi blokk, amely klímabarát villamosenergia-termelést tesz lehetővé, miközben garantálja az ellátásbiztonságot, valamint a versenyképes árú áramot. A hálózatra kapcsolás hivatalosan a blokk „születésnapját" is jelenti.