Athén

címke rss

Kiss Gergely: Az olimpia olyan, mint a legdurvább vizsga nyolcszor

Vendégszoba2004.06.15, 16:46

Az Euroliga-győztes Domino-BHSE, illetve a világbajnoki és olimpiai címvédő magyar válogatott vízilabdázója, Kiss Gergely a Társalgóban kijelentette: Kemény Dénes együttese már egy jó átlagteljesítménnyel is döntőbe juthat Athénban, míg csúcsforma esetén egész biztosan ott lesz a fináléban. Az egykori vándormadár és leendő jogász szélső szereti a rockot, a Keresztapa-trilógiát és a történelmi regényeket, elmondja, mi a teendő víziszony ellen, a foci-Eb döntőjében holland-angol párharcot vár, utóbbi válogatott himnuszát pedig legszívesebben a Warpigs együttes előadásában hallaná.

Női kéziseink és a kajakosok is megkezdik a felkészülést Athénra

Sport2004.06.14, 15:48

A kézilabdásoknál a női válogatott szerdán, a férfi együttes pedig június 28-án kezdi el a felkészülést az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára, a kajakosok és kenusok jövő hétfőtől edzőtáboroznak az év csúcseseményére fókuszálva - hangzott el a MOB által szervezett hétfői háttérbeszélgetésen, amelynek vendégei Mocsai Lajos, Skaliczki László és Angyal Zoltán voltak.

Kővágó bronzérmes a sevillai GP-n

Sport2004.06.05, 21:34

A diszkoszvető Kővágó Zoltán bronzérmet szerzett a sevillai atlétikai Grand Prix-viadalon. Az ugyanebben a számban ötödikként záró Varga Roland teljesítette az olimpiai A-szintet, így a vb-ezüstérmes Fazekas Róbert, valamint Kővágó és a spanyolországi versenyen hetedik helyezett Máté Gábor mellett ő a negyedik magyar, akit ebben a számban indítani lehetne a nyári játékokon. Közülük azonban csak hárman szerepelhetnek Athénban.

Földön, vízen, levegőben védik Athént

Sport2004.05.27, 16:48

A görögök minden szükséges és lehetséges intézkedést megtettek az ötkarikás játékok biztonsága érdekében - erről számolt be Gáll Mariann, az athéni nagykövetség első titkára, a magyar csapat olimpiai attaséja, aki a MOB képviseletében vett részt az olimpia biztonságáról Athénban tartott háromnapos nemzetközi konferencián.

Janics Natasa Athénról álmodik

Sport2004.05.26, 19:19

Janics Natasa a hazai sportélet legnagyobb szenzációját produkálja ezen a tavaszon: előbb a szolnoki válogatón legyőzte a kajakkirálynőt, Kovács Katalint, majd vasárnap a poznani kajak-kenu világbajnokság ötszázas döntőinek napján megnyerte az egyest. Jelenleg neki áll az indulás 500 egyéniben az athéni olimpián. A tizenegyszeres világbajnok Kovácsnak azonban elegendő legyőznie Janicsot a két és fél hét múlva esedékes második, szegedi válogatón ahhoz, hogy mégiscsak ő képviselje színeinket a görög fővárosban.

Kajak-kenu Eb: 18 érem és 3 kvóta a mérleg

Sport2004.05.24, 11:32

A magyar kajak-kenu válogatott minden idők második legjobb teljesítményét nyújtotta a vasárnap befejeződött poznani olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon a 10 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérem megszerzésével.

Másfél milliárdos támogatás az olimpiára

Sport2004.05.22, 14:04

Másfél milliárd forint szétosztásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság a január 31-i, pénteki ülésén, amelyen a szervezet harminchét olimpiai sportág (és szövetség) számára rendszerezte a rendelkezésre álló összeget. Az eredményesség alapján 461 millió, szakmai alaptámogatásként 179 millió, központi edzőtáborok és létesítmények igénybevételére 200 millió, olimpiai műhelytámogatásként 150 millió, a kvalifikációs versenyeken történő szereplésre 250 millió forintot kaptak a szakszövetségek.

Edzőtábor a Villában

Való Világ 32004.05.20, 10:07

A magyar sportolók is keményen készülnek Athénba, hogy összemérhessék magukat a világ legjobbjaival. A lakók az ő tiszteletükre a mai napon megrendezik a Villa Összetartás napját, egy napra edzőtáborrá változik a Villa, a lakók meg sportolókká.

Janics remekelt, Joób javított a kajak-kenu Eb-n

Sport2004.05.20, 18:39

Mindössze két magyar egység lesz érdekelt a péntek délelőtti 1000 m-es középfutamokban a poznani olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon, a többi számban - egy kivétellel - legközelebb csak a döntőben szállnak vízre Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapatának tagjai. A  délutáni 500 m-es előfutamokból négy magyar egység kvalifikálta magát egyenes ágon a döntőbe.

Az Eb-n még szerezhetnek kvótát kajakosaink

Sport2004.05.19, 11:20

Csütörtöktől vasárnapig Poznanban rendezik a kajak-kenu Európa-bajnokságot, amely a magyar csapat számára az utolsó kvótaszerzési lehetőséget kínálja az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára. Angyal Zoltán szövetségi kapitány 5-6 aranyéremre és további 3-5 ötkarikás indulási jog megszerzésére számít.

Már Athénban is lehetnek transzszexuális sportolók

Sport2004.05.18, 13:59

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó tanácsának döntése szerint már az augusztusi athéni játékokon is részt vehetnek transzszexuális sportolók.

Hat érmet nyertek a magyarok az úszó-Eb-n

Sport2004.05.17, 09:58

Bő egy héten át vendégeskedtek a medencesportok európai kiválóságai Madridban, s a 27. Európa-bajnokság úgy vonulhat be a sportág históriás könyvébe, hogy a spanyolok mindent egybevetve jó gazdának bizonyultak, még ha akadtak is hiányosságok, zökkenők a szervezésben. A magyarok két arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták az Eb-t.

Újságírókat állítottak elő Athénban

Sport2004.05.17, 11:46

Az athéni olimpia szervezőbizottsága (ATHOC) a szabályok betartására szólította fel a nemzetközi sajtó képviselőit.

Autót kaptak az Athén Klub tagjai

Sport2004.05.14, 13:53

Az olimpikonjaink támogatására két éve szerveződött Athén Klub ötven tagja csütörtöktől Opel Astra Viva autókkal közlekedhet, a "kiválasztottak" személyes használatra december 15-ig kapták meg a gépjárműveket.

Zelezny Athénban is győzelemre tör

Sport2004.05.13, 12:05

Negyedik olimpiai győzelmére készül Jan Zelezny, a csehek kiváló gerelyhajítója, aki ennek megfelelően igyekszik körültekintően összeállítani idei versenyprogramját.

Szélsőbaloldali szervezet fenyegeti az olimpiát

Sport2004.05.13, 15:43

A Forradalmi Harc elnevezésű szélsőbaloldali csoport vállalta magára a múlt szerdán elkövetett athéni robbantásokat, egyúttal nem kívánatosnak nevezte az augusztusi olimpiára a görög fővárosba érkező látogatókat.

Robbantások Athén közelében

Nagyvilág2004.05.13, 08:17

Gázpalackból készítet robbanószerkezetek léptek működésbe egy Athén közeli kisvárosban. A csekély anyagi kárt okozó detonációk annak a banknak a helyi fiókjánál történtek, amely az olimpia egyik nemzeti támogatója.

Irak hat olimpikont küldhet Athénba

Sport2004.05.13, 09:51

A függetlenségét június 30-án visszanyerő Irak hat sportolót küldhet az athéni nyári játékokra, leszámítva a labdarúgó-válogatottat, amely önerőből harcolta ki a szereplés jogát.

Athén nagytakarítást tart az olimpia alatt

Sport2004.05.11, 09:15

Athén tisztántartására általános "mozgósítást" rendelt el az olimpia idején Dora Bakogianni, a főváros polgármestere.

A szállodaárak elriasztják a nézőket az olimpiától

Gazdaság2004.05.10, 12:33

Irreálisan magas árakat kérnek egy-egy szobáért a görög szállodások az olimpiai játékok idejére. Nem ritka, hogy a szokásoshoz képest hat-nyolcszorosra nőttek az árak, de még az Athéntól 600 kilométerre lévő Chalkidiki-félszigeten is dupla árat számítanak fel egy szobáért. A drágaság következtében 10 százalékkal kevesebb a foglalás Athénban, mint tavaly ilyenkor - írja a Világgazdaság.

Fegyveresek őrzik a sportolókat Athénban

Sport2004.05.10, 13:25

Ausztrál sajtóértesülés szerint az amerikai, a brit és az ausztrál sportolók 24 órás fegyveres őrizetet kapnak az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpia idején. A Melbourne Herald Sun szerint az 50 ezer rendőr és katona mellett egyes delegációk külön védelmet kapnak.

Triatlon: Molnár és Kuttor is ott lesz Athénban

Sport2004.05.09, 22:30

Molnár Erika olimpia kvótát szerzett, miután az 51. helyen végzett a portugáliai Madeirán zajló triatlon világbajnokságon, s így megőrizte pozícióját az első ötvenben a sportág ötkarikás rangsorában. Molnár a vb előtt 45. volt, s a vártnál gyengébb szereplése ellenére is csak két helyet csúszott vissza, így indulhat az athéni nyári játékokon. Kuttor Csaba a 60. helyen végzett vb-n, s így megőrizte pozícióját az első ötvenben a sportág ötkarikás rangsorában, így szintén ott lesz Athénban.

Molnár és Kuttor Athénért hajt a triatlon-vb-n

Sport2004.05.07, 16:17

Vasárnap a portugáliai Madeirán sorra kerülő olimpiai távú - 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás - triatlon-világbajnokság után lezárul a sportág kvalifikációja az athéni ötkarikás játékokra.

Hamis bombariadó egy görög komphajón

Nagyvilág2004.05.06, 06:50

Bombarobbantással fenyegettek meg egy görög komphajót az Athén közelében fekvő Pireusz kikötőben. A tűzszerészek nem találtak robbanóanyagot a hajón.

Óriás magyar küldöttség utazik Athénba

Sport2004.05.05, 15:25

Már csak száz nap van hátra az athéni nyári olimpiai játékok rajtjáig, s a visszaszámlálás e kerek számhoz érkezett pontján a Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatóján a magyar csapat új formaruháját is megcsodálhattuk.

Hármas robbantás Athénban

Nagyvilág2004.05.05, 14:42

Három bomba robbant fel egy rendőrőrsön Athén központjában, egy negyedik pokolgépet pedig a tűzszerészek semmisítettek meg szerda hajnalban. A detonációban csak egy rendőrtiszt sérült meg könnyebben, mivel egy telefonhívás hatására még a robbanások előtt lezárták a környéket. Az esettel nagyon komolyan foglalkozik a görög rendőrség, mivel alig három hónap van hátra az olimpia kezdetéig.

Áldatlan athéni állapotok 100 nappal az olimpia előtt

Sport2004.05.04, 15:27

Szerdától már csak 100 nap van hátra az athéni olimpia augusztus 13-ai nyitó ünnepségéig, és a görög szervezők az egyre gyűlő elmaradások miatt már csak a csodában bizakodnak.

Világbajnok nőikajak-négyesünk már Athénra készülhet

Sport2004.05.01, 17:09

A világbajnoki címvédő Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Viski Erzsébet kvartett már készülhet az augusztus 13-án kezdődő athéni játékokra, miután magabiztosan nyerte meg a szolnoki kajak-kenu olimpiai és Európa-bajnoki válogató szombati egyetlen 500 m-es döntőjét.

Kovács Antal viszi a zászlót Athénban

Sport2004.04.28, 22:41

A férfi és női vízi-, illetve kézilabdacsapat mellett 139 további versenyző, azaz összesen 195 magyar sportoló vehetne részt az athéni olimpián, ha holnap kezdődne - hangzott el a MOB szerda délutáni elnökségi ülésén.

Szolnokon Athénért is eveznek kajak-kenusaink

Sport2004.04.26, 16:05

Az év eleji melegvízi edzőtáborok és a többhetes hazai felkészülés után a hétvégén Szolnokra irányul a kajak-kenu iránt érdeklődők figyelme: péntektől vasárnapig a Tisza-parti városban rendezik meg a sportág első olimpiai válogatóját, amely egyben a május 20. és 23. között sorra kerülő poznani Európa-bajnokságra is kvalifikál.

Éremért megy Athénba a magyar atlétacsapat

Sport2004.04.26, 16:05

Nagy csapattal, egy-két érem és az 1-6. helyezések alapján 11-13 olimpiai pont megszerzésének reményében készül az athéni ötkarikás játékokra az atlétikai válogatott. Mérei László szakmai igazgató a MOB hétfői kapitányi háttérbeszélgetésén elmondta, hogy 32-35 versenyző részvételére számít.

Kósz Zoltán: A megújulás rögös útját járom

Vendégszoba2004.04.26, 18:12

Kósz Zoltán nem tudja még, hogy tagja lesz-e az Athénba utazó válogatott keretnek, de ha igen, akkor egyvalamit nem szeretne: második lenni. A világbajnoki címen kívül szinte mindent  megnyert kapus elmondása szerint nem lenne képes vízilabda nélkül élni, legközelebbi célja pedig az, hogy a szezon végén bajnoki címet ünnepelhessen a Vasassal. A térde még mindig fáj, kedvenc játékostársa Benedek Tibor, szívesen nyitna pólóiskolát, és szeretne megtanulni gitározni is.  Ahogy Társalgóban járt élsportolóink többségét, olvasóink Kószt is kérdezték a magyar labdarúgásról, ő azonban egyedülálló módon megvédte a futballistákat.

Balzsay Athénban is öklözhet

Sport2004.04.24, 20:02

A 75 kg-os Balzsay Károly olimpiai kvótát szerzett az ökölvívók göteborgi kvalifikációs viadalán, miután bejutott a viadal fináléjába. Ugyanez a bravúr nem sikerült az 57 kg-os Kertész Henriknek, aki az elődöntőből nem tudott továbblépni.

Olimpia a fegyverek árnyékában

Sport2004.04.21, 16:46

Amikor 1997. szeptember 5-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 106., lausanne-i ülésén a 2004-es nyári játékok megrendezéséért folytatott versenyfutásban Athén - a végső szavazáson - 66:41 arányban legyőzte Rómát, világszerte jelképes - és sok helyütt nem is jelképes - vastaps fogadta a döntést. Hiszen ez az ítélet már 1989-ben kijárt volna a görög fővárosnak, amikor Baden-Badenben az 1996-os olimpia lebonyolítását - minden várakozásra rácáfolva - Athénnal szemben Atlantának adományozták.

Deák-Bárdos Mihály: Az olimpiai arany kárpótolni fog

Vendégszoba2004.04.19, 17:55

Deák-Bárdos Mihály  a Társalgóban többször is kijelentette, jelenleg semmi sem fontosabb a számára, mint hogy aranyérmet nyerjen az athéni olimpián. Ennek érdekében az edzéseken túl a mentális felkészülésre is nagy hangsúlyt fektet, és még a focizásról is hajlandó lemondani, hogy elkerülje a sérülésveszélyt. A négyszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok birkózót alaposan megdolgoztatták az olvasók, a sportágáról vonatkozó kérdéseken kívül különösen a sakkozásról kialakult véleményét kellett aprólékosan kifejtenie.

Nagy Orsolya is kivívta a kvótát

Sport2004.04.17, 18:19

Szombaton a belgiumi Gentben rendezték meg a vívók olimpiai kvalifikációs európai zónaversenyét, amelyen női kardban Nagy Orsolya kvótát szerzett, s így már végleges, hogy tizenöt versenyzőnk utazik Athénba.

Vita a brit olimpikonok biztonsági őrizetéről

Sport2004.04.16, 18:01

Különlegesen kiképzett fegyveres rendőröket akar Athénba küldeni a brit olimpiai csapat folyamatos őrzésére a Scotland Yard, a görög kormány azonban a pénteki brit sajtó értesülése szerint egyelőre ingerülten elveti az ötletet.

Pazar szállás, félkész létesítmények Athénban

Sport2004.04.15, 19:59

Tökéletes, minden eddiginél kényelmesebb, jobban felszerelt olimpiai falu várja Athénban a magyar sportolókat - összegezte az augusztus 13-án kezdődő ötkarikás játékok helyszínén tett kétnapos villámlátogatást Molnár Zoltán, a csapat vezetője.

Márkus Gergely is futott az olimpiai lánggal

Sport2004.03.29, 16:38

Márkus Gergely, az athéni ötkarikás játékok triatlonversenyének igazgatója 500 métert futhatott az olimpiai lánggal.

Thorpe 200 gyorson ott lesz Athénban

Sport2004.03.29, 16:36

Ha 400 m gyorson nem is, 200-on kiharcolta a lehetőséget magának Ian Thorpe arra, hogy olimpiai bajnok legyen Athénban.

Thorpe nem indulhat 400 gyorson az olimpián

Sport2004.03.27, 11:50

Ian Thorpe-ot óriási megdöbbenésre rontott rajt miatt kizárták a sydneyi ausztrál olimpiai válogatón, így nem védheti meg ötkarikás bajnoki címét Athénban 400 méter gyorson.

George Michael fellép az olimpián

Kultúra2004.03.24, 11:08

George Michael, a Wham egykori énekese fellép a nyári olimpiai játékokon Athénban.

Visszatáncolás és sülve-fővés Athénban

Sport2004.03.22, 15:10

Még ideiglenes tetőt sem kap az athéni olimpia úszóversenyeinek, amellett vízilabda-mérkőzéseknek is otthont adó uszoda. A véglegesnek tekinthető hétvégi döntést a görög szervezők jelentették be, hozzátéve, hogy az ATHOC, az augusztusi nyári játékokat szervezőbizottság döntését jóváhagyólag támogatta az új görög kormány is.

Öt-hét érem az elvárás a légfegyveres Eb-n

Sport2004.03.22, 13:38

A szerda esti ünnepélyes megnyitóval kezdődik, s vasárnapig tart Győrben a légfegyveres Európa-bajnokság, amelyen óriási mezőny, összesen 43 ország 586 versenyzője vesz részt. A magyar csapat - kihasználva a hazai rendezést - minden számban a maximálisan indítható három fővel képviselteti magát, a cél 5-7 dobogós helyezés.

Sorsdöntő párbajtőr Világkupa előtt a magyarok

Sport2004.03.16, 21:39

Vívásban eddig férfikard- és nőipárbajtőr-csapatunk, valamint a tőröző Mohamed Aida szerzett olimpiai kvótát, s a hét végén férfi párbajtőrözőink sorsa is eldől. A feladat nem könnyű: a hét végi vancouveri Világkupa-versenyen az olimpiai bajnok olaszokkal meccselnek az athéni részvételért.

Kovács Antal is ott lesz Athénban

Sport2004.03.15, 18:40

Az olimpiai bajnok Kovács Antal aranyéremmel tért vissza tízhónapos kényszerpihenője után a prágai A-kategóriás cselgáncsversenyen, s ezzel kvótát szerzett az athéni játékokra. A térdműtéten átesett paksi klasszis a fináléban a februári Hungária-kupán diadalmaskodó szlovák Pálkovács Zoltánt verte meg yukóval.

Mohamed Aida (vívás)

Sport2004.03.15, 15:13

A Világkupa-viadalokon sorozatosan jó eredményeket ért el, utoljára éppen Athénban lett bronzérmes.

Mohamed Aida is ott lesz Athénban

Sport2004.03.15, 13:39

A férfi kard- és a női párbajtőrcsapat után a tőröző Mohamed Aida is biztos olimpiai indulónak számít.

Storcz Botond nem izgulja túl az olimpiát

Sport2004.03.12, 17:39

Storcz Botond már-már hazajár Ausztráliába. A sydneyi ötkarikás játékok előtt és tavaly is itt készült a nyári versenyekre, s nincs ez másként az idén sem. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Athén előtt elsősorban a csapathajókra koncentrál, együtt lakik Kammerer Zoltánnal, és nem idegeskedik.

Athén hadgyakorlattal készül az olimpiára

Sport2004.03.11, 09:12

Újabb nagyszabású hadgyakorlat kezdődött az augusztusi olimpiának otthont adó Athénban és négy további görög városban.

Pálinger aranyéremre és magánóvodára vágyik

Vendégszoba2004.03.11, 18:40

Olimpiai chatsorozatunk következő vendége Pálinger Katalin, a Dunaferr világklasszis válogatott kézikapusa volt, aki elmondta, mindent elkövetnek, hogy Athénban is olimpiai döntőt játszhasson a csapat. Pálinger szerint Mocsai Lajosnak a kisujjában van a szakma, szerinte Siti Eszternek és Farkas Ágnesnek igenis helye van a válogatottban, s reméli, a bajnoki címet idén és jövőre is megnyeri a dunaújvárosiakkal. Ha már az esküvőt el kell halasztani egy esztendővel az olimpia miatt.

Az olimpia hajrájához értek a görögök

Sport2004.03.04, 13:06

Kevan Gosper NOB-alelnök kijelentette, mindenki azt akarja, sikeres legyen az athéni olimpia, ő személy szerint úgy gondolja, hogy az is lesz. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető diplomatája e véleményének akkor adott hangot, amikor a görög fővárosban értékelte a világsajtó 210 meghívott képviselője előtt az athéni előkészületek állását, bő öt hónappal az ötkarikás játékok kezdete előtt.

Majoros István (birkózás)

Sport2004.03.01, 15:16

A kötöttfogású, 55 kg-os Majoros István az újvidéki kvalifikációs versenyen elért eredményével mehet Athénba.

Haller: Az olimpiát is meg akarjuk nyerni

Vendégszoba2004.02.28, 14:56

Olimpiai chatsorozatunk első vendége 15 ével ezelőtt kajakozni szeretett volna, de tévedésből egy evezősklubban kötött ki. Elítéli a doppingot, kedvenc sportága a 200 női mell - komolyra fordítva a szót: szívesen snowboardozik, quadozik. Haller Ákos gőzerővel készül Athénra társával, Pető Tiborral, október óta folyamatosan edz, a végső siker érdekében még egyetemi tanulmányait is elhalasztotta. Mert vallja, mint minden versenyt, természetesen azt is meg akarja nyerni.

A XXVIII. nyári olimpiai játékok helyszínei

Sport2004.02.26, 07:31

A XXVIII. nyári olimpiai játékokat Athénban és környékén, illetve a foci okán egyéb városokban húsznál is több helyszínen rendezik. A létesítmények készültével párhuzamosan mi is igyekszünk bemutatni a stadionokat, a csarnokokat - minden ötkarikás területet.

Utazhat Athénba a Faragó-csapat

Sport2004.02.26, 19:47

A várakozásnak megfelelően hatalmas fölénnyel, 14 góllal verte Új-Zéland legjobbjait a magyar nőivízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai selejtező csütörtöki csoporttalálkozóján. Miután a házigazda olaszok utolsó csoportmérkőzésükön 7-5-re verték a spanyolokat, eldőlt, hogy a Faragó-csapat mindenképpen a második helyen végez a B-jelű ötösben, így utazhat az augusztus 13-án kezdődő athéni ötkarikás játékokra.

Mindent Athénról

Sport2004.02.25, 09:59

Hogyan jussunk el a görög fővárosba? Látnivalók, szállás, étkezés. Jótanácsok, fontos tudnivalók.

Athénért pólózik a női válogatott

Sport2004.02.22, 13:10

Hétfőtől vasárnapig négy év után a legfontosabb próba vár a magyar nőivízilabda-válogatottra: az olaszországi Imperiában rendezik meg a Faragó Tamás irányította csapat és további kilenc nemzeti együttes részvételével azt a nemzetközi tornát, amely az athéni olimpiára selejtez.

Athént és Isztambult betemette a hó

Tudomány2004.02.17, 10:54

A híradások meteorológiai rovatában gyakran szerepelt az idei télen Görögország és Törökország. Elsősorban a rekordmértékű hideg és hómennyiség miatt. Pár napja Athént és Isztambult betemette a hó. Az előrejelzések azonban még koránt sincs vége az időjárási megpróbáltatásoknak.

Káoszt okozott Athénban a szokatlan havazás

Nagyvilág2004.02.13, 17:03

Közlekedési káoszt okozott a hirtelen visszatérő tél több európai nagyvárosban. Athénban és Isztambulban hatalmas közlekedési dugók alakultak ki a ritkán látott havazás és a szokatlan hideg miatt. A görög és a török repülőtereken több járatot törölni kellett. A hónak talán a török iskolások örülnek a legjobban: a zord időjárás és a közlekedési nehézségek miatt ugyanis iskolaszünetet rendeltek el több török nagyvárosban. A Malév törölte péntek esti athéni járatát.

Hó lepte be az Akropoliszt

Nagyvilág2004.02.12, 20:16

Két centiméteres hó borította be az Athéni Akropoliszt. A havazás komoly gondokat okozott Görögország középső részén, az autósok órákig vesztegeltek a torlódásokban. Eközben Törökország is a havas-viharos időjárásra készül, az iskolákban kétnapos szünetet rendeltek el, az állami alkalmazottakat korábban hazaengedték.

A havazás okoz gondot Török- és Görögországban

Nagyvilág2004.02.12, 21:02

Erős havazások okoztak súlyos közlekedési nehézségeket Törökország és Görögország egyes részein. Csütörtök este több mint négy év óta először havazott Athén, a görög főváros központjában.

Athénra készül a távolugrás világcsúcstartója

Sport2004.02.08, 14:54

A sporttörténelem egyik nagy visszatérését koronázná siker, ha Mike Powell, a férfi távolugrás világcsúcstartója kiharcolná az Egyesült Államok olimpiai csapatába kerülést. A 40 éves atléta, aki az 1991-es tokiói világbajnokságon 895 cm-rel Bob Beamonnak az 1968-as mexikói olimpia óta fennálló rekordját adta át a múltnak, 1997-ben, 33 évesen visszavonult. Egy idő után azonban megunta, hogy rettenetesen elhízott, kemény edzésekbe kezdett, és májusban, a Modesto Relays elnevezésű tervezi újra kezdeni a versenyzést. Végső célja, hogy kiharcolja az athéni részvételt a válogatón.

Ötszörös szállodai árak Athénben az olimpia alatt

Gazdaság2004.01.07, 11:52

Az athéni szállodák öt-hatszorosára, míg a vendéglők 60-80 százalékkal emelik áraikat az olimpia idején, mert a görög fővárosban nagyon kevés a szállodai férőhely - írja szerdai számában a Népszabadság.

Öt házat kapnak a magyarok az olimpiai faluban

Sport2004.01.07, 17:30

A nyári olimpiák történetében első alkalommal, hét hónappal az ünnepélyes megnyitó előtt a Magyar Olimpiai Bizottság megkapta az olimpiai falu teljes, részletes tervdokumentációját. Ezek szerint a magyar csapat számára öt házat jelöltek ki.

D. Tóth Kriszta: Őszinteség mindenáron

Vendégszoba2004.01.06, 11:54

Férjéről, a ruhátlan magazinszereplésre szóló felkérésekről és kolléganőivel ápolt kapcsolatáról is mesélt az MTV Híradójának műsorvezetője, aki a szakmai kérdések kapcsán elmondta, nem kellett, hogy őt az RTL Klub nevelgesse, mert ezt a szülei már megtették a kereskedelmi csatorna helyett.

Kétszáznál több sportolónk indulhat Athénban

Sport2003.12.22, 15:46

Az előirányzatot túlteljesítve jövőre Athénban várhatóan 200-nál több magyar sportoló állhat rajthoz. Ha most kezdődne az olimpia, akkor 15 sportágban 112 versenyző és 3 csapat, azaz 155 sportoló indulhatna.

A franciák szerint elbízta magát a Mocsai-csapat

Sport2003.12.15, 17:44

A francia válogatott nagy bátorságról és eltökéltségről tett tanúbizonyságot azzal, hogy vert helyzetből fordítva legyőzte a magyar csapatot, és ezzel megnyerte a nőikézilabda-világbajnokságot - összegezte a vasárnap esti, zágrábi döntőben (32-29) történteket az AFP hírügynökség. A mieinket természetesen nagyon megviselték a történtek, egyelőre csak azok a játékosak voltak hajlandóak nyilatkozni, akik kevesebb bizonyítási lehetőséget kaptak.

Bűnösnek találták a görög terroristákat

Nagyvilág2003.12.08, 14:53

Kilenc hónapos per után a bíróság bűnösnek találta a görög November 17. (N17) terrorszervezet tavaly elfogott vezérkarát. A szervezet tizenkilenc tagját terrorizmussal, emberöléssel és rablással vádolták. Az 1975 óta tevékenykedő terroristákat 2002 nyarán fogta el a görög rendőrség. A különleges bíróságnak januárig kell döntenie az N17-tagok büntetéséről.

Tüntetnek a becsapott görög prostituáltak

Nagyvilág2003.12.05, 18:40

A görög prostituáltak egyesülete tüntetéseket helyezett kilátásba, mivel ígérete ellenére a kormány úgy döntött, hogy mégsem enyhít a prostitúciót szigorúan szabályozó 1999-es törvényen. Az egyesület pénteken jelentette be elhatározását, az első demonstrációt már hétfőn megtartják az athéni parlament előtt.

Török és kínai aranyak a súlyemelő-vébén

Sport2003.11.16, 12:54

Úgy tűnik, hogy a török Halil Mutlunak bejött a súlycsoportváltás, hiszen az 56 kg-os kategória atlantai és sydneyi olimpia súlyemelő bajnoka a vancouveri vb-n a 62 kg-ban is verhetetlennek bizonyult.

Hat robbantás Athénban

Nagyvilág2003.11.14, 11:48

Öt robbanószerkezet lépett működésbe péntek hajnalban athéni bankok előtt, egy pedig az egyik ellenzéki párt épületénél. A detonációknak nincs sérültje. A hatóságok szerint egy anarchista csoport a tettes.

Bombamerényletet hiúsítottak meg Athénban

Nagyvilág2003.11.12, 08:41

Egy eddig ismeretlen csoport kísérelt meg bombát robbantani egy athéni bank előtt. A bombát a rendőrség hatástalanította.

Százak rekedtek egy vírus miatt egy óceánjárón

Nagyvilág2003.10.31, 15:36

Többszáz brit turista betegedett meg egy nagyon fertőző gyomor-vírus következtében egy óceánjáró hajón. A hajót ezért a végcélnál, Athén mellett nem is engedték kikötni. A hányással, hasmenéssel járó megbetegedés általában egy-két napig tart, addig arra kérték az utasokat, hogy maradjanak a kabinjukban.

Athén a terrortámadásokra is felkészült

Sport2003.10.29, 15:16

A görög kormány illetékese visszautasította az Egyesült Államok külügyminisztériumának azon felvetését, miszerint Görögország nincs felkészülve arra, hogy a jövő évi olimpia alatt kivédjen egy vegyi vagy biológiai terrortámadást.

Közelebb kerültek Athénhoz női pólósaink

Sport2003.10.28, 19:20

A magyar nőivízilabda-válogatott a februári olaszországi olimpiai selejtezőről csoportmásodikként is kijut a jövő évi athéni ötkarikás játékokra - derült ki a kvalifikációs torna lebonyolítási rendjéből, amelynek részleteit most tette közzé honlapján a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA).

Birgit Fischer visszatér

Sport2003.10.28, 18:55

Visszatér a versenypályára Birgit Fischer, Németország legeredményesebb olimpikonja. A dpa hírügynökség úgy tudja: ezt szerdán jelenti be hivatalosan a hétszeres ötkarikás aranyérmes, 41 éves kajakos.

Görögország nem adja ki Guszinszkijt

Nagyvilág2003.10.14, 23:19

A Vlagyimir Guszinszkij elleni büntetőeljárást az orosz hatóságok nem szüntetik meg - közölte a moszkvai főügyészség arra reagálva, hogy Athén kedden elutasította a volt orosz médiacézár kiadatására vonatkozó moszkvai kérelmet.

Csollánynak nem kell az athéni szabadkártya

Sport2003.10.11, 18:00

A magyar tornaszövetség elnöksége hétfőn hallgatja meg a férfi és női válogatott szövetségi kapitányának, Vereckei István és Maráczi Márta beszámolóját az augusztusi anaheimi vb-ről. A sportág egyetlen olimpiai kvalifikációs versenyén csupán egy kvótát szereztünk, ezt névre szólóan Gál Róbert. A már visszavonult olimpiai bajnok Csollány Szilveszter nem tart igényt szabadkártyára, pedig lenne rá esély, hogy kapjon.

Könnygáz a görög rendőrökre

Nagyvilág2003.10.09, 20:01

A rohamrendőrség oszlatott fel egy rendőrtüntetést Athénban. Több száz görög rendőr, tűzoltó és kikötői hatósági tiszt fizetésemelést követelt a pénzügyminisztérium előtt, amikor kollégáik könnygázgránátokat lőttek ki rájuk, majd végigkergették őket Athén utcáin. Görögországban a hónap eleje óta egymást érik a sztrájkok.

Athénért is vívnak a havannai vébén

Sport2003.10.02, 17:51

Egy arany és még két-három érem megszerzése a magyar szakvezetés célkitűzése a Havannában vasárnap kezdődő vívó-világbajnokságon. Olimpiai kvótákat nem osztanak a világversenyen, ám mégis lesz mód bebiztosítani a jövő évi athéni ötkarikás játékokon való részvételt.

Görögország: eltűntek a kóbor kutyák Athénból

Nagyvilág2003.10.01, 20:08

Görög kutyabarátok azzal vádolják az athéni hatóságokat, hogy megmérgeztek és elégettek több mint háromezer kóbor kutyát a jövő évi olimpia előtti "tisztogatás" jegyében, de a vádat az illetékesek tagadják.

Felborult a magyar táncosok busza Görögországban

Nagyvilág2003.09.29, 12:06

Huszonhárom magyar táncos - a Duna Táncegyüttes tagjai - sérült meg egy buszbalesetben Görögországban. A sérültek állapotát stabilizálták, de többek még műtétre várnak. A szállítható állpotban lévőkért különbuszt indítanak Budapestről. A tánccsoportot szállító autóbusz valószínűleg akkor borult fel, amikor egy autó oldalról beleütközött az Athénból Thesszalonikibe vezető úton.

Éjszaka rendeznék az evezősversenyeket Athénban

Sport2003.09.11, 17:08

Az athéni olimpia szervező bizottsága (ATHOC) komolyan fontolgatja, hogy az evezősversenyeket éjszaka rendezzék, ugyanis az augusztusban rendszeres orkán erejű szél általában jelentősen mérséklődik abban a napszakban a pályán és környékén.

Phelps letaszítaná Thorpe-ot a gyorsúszás trónjáról

Sport2003.09.09, 16:10

Az amerikai úszófenomén Michael Phelps a 2004-es athéni olimpián legalább hét, de inkább több aranyat akar nyerni, többek között olyan gyorsúszószámokban is diadalmaskodva, amelyekben jelenleg még az ausztrálok világcsúcstartó kiválósága, Ian Thorpe a legjobb.

Robbantások Athén központjában

Nagyvilág2003.09.05, 06:48

Egy rendőr sebesült meg azokban a robbantásokban, amelyek az Athén központjában lévő igazságügyi komplexumban történtek péntek hajnalban. A hatóságok szélsőséges csoportokat gyanítanak az eset mögött.

Őrizetben az orosz sajtómágnás

Nagyvilág2003.08.23, 21:13

Athén nemzetközi repülőterén szombaton őrizetbe vették Oroszország egyik legismertebb üzletemberét, Vlagyimir Guszinszkijt, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben egy 250 millió dollár értékű csalás miatt.

Athén felé menetel a Dream Team

Sport2003.08.22, 11:17

Első két mérkőzésén könnyed győzelmet aratott az Egyesült Államok NBA-játékosokból álló kosárlabda-válogatottja az amerikai kontinens Puerto Ricóban zajló olimpiai kvalifikációs tornáján. Duncanék előbb Brazíliát, majd a Dominikai Köztársaság legjobbjait verték.

Nem ajánlott a görög földrengés helyszínére utazni

Nagyvilág2003.08.14, 16:54

A Külügyminisztérium azt tanácsolja a magyar turistáknak, hogy néhány napig napig ne utazzanak a földrengés által sújtott görög Lefkáda-szigetre. A tárca tudomása szerint a csütörtök reggeli, 6,4-es erősségű földmozgásnak nincs magyar sérültje.

Káté 64 kilósan fog Athénban bokszolni

Sport2003.07.14, 12:19

Káté Gyula három éve, még 57 kilós tinédzserként a budapesti junior világbajnokságon tette le névjegyét egy aranyéremmel - a magyar ökölvívósport mindmáig egyetlen junior világbajnoki címével. Azóta rengeteget izmosodott az MTK-s fiatalember, belenőtt, sőt lényegében ki is nőtte a 60 kilós kategóriát, a bangkoki vb után fel is megy a 64 kilósok közé, ami 177 centis testmagasságát tekintve abszolút logikus döntés.

Rögös út vezet az athéni olimpiára

Sport2003.06.19, 11:45

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén kiemelt téma lesz, hogy alig több mint egy évvel az athéni játékok előtt hol tartunk is valójában. S bár ezt az igen egyszerű kérdést is lehet bonyolítani s több oldalról megközelíteni, most ragadjunk le a szigorú tények mellett: eddig férfikézilabda-válogatottunk, valamint az egyéni sportágakban, háromban együttesen hat versenyzőnk kvalifikálta magát. S bár ez első hallásra nem tűnik túl soknak, a NOB által a kvótaszerzésre kijelölt időszaknak még nagyon az elején vagyunk. Sőt, egyes sportágakat tekintve még ott sem.

Árverési rekord Londonban

Nagyvilág2003.05.21, 19:40

Az eddigi legmagasabb áron kelt el egy XIX. századi fénykép egy londoni árverésen: a licitálók 789 654 euróra tornászták fel Joseph-Philibert Girault de Prangey francia fényképész egyik 1842-es keltezésű, Athénről készült felvételét.

3,8 millió forintért kelt el az athéni toll

Nagyvilág2003.05.20, 19:08

3,8 millió forintért kelt el az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter aláírta az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A Polgár Galéria keddi árverésén elkelt tollért kapott összeget a Rádió C, az első magyarországi roma rádió anyagi nehézségeinek enyhítésére ajánlották fel. Az eseményen Kovács László külügyminiszter bejelentette: a külügyi tárca további 4 millió forinttal támogatja a rádiót. A Medgyessy Péter által használt toll a Nemzeti Múzeumba kerül. 

Félmillióról indul a licit az EU-tollra

Nagyvilág2003.05.07, 10:34

Félmillió forintos kikiáltási árról indul a Polgár Galéria árverésén az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter írta alá az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A befolyó összeget az anyagi nehézségekkel küzdő Rádió C javára ajánlják fel, az aukciós ház pedig lemond árverezési jutalékairól.

Bíróság előtt az athéni tüntetők

Nagyvilág2003.04.18, 06:36

Pénteken áll bíróság elé Athénban négy olyan fiatal, akik részt vettek a tüntetéseken az aláírási ceremónia napján. Nyolcvan másik tüntető ellen is eljárás indult, ők azonban szabadlábon várhatják ítéletüket.

A balkáni országok felvétele a téma az EU-ban

Nagyvilág2003.04.17, 14:52

Többek között az új tagok szomszédaival való kapcsolat megújításáról, a balkáni és más országok uniós taggá válásáról és Ciprus ügyéről tanácskoztak az Európai Unió, a csatlakozó országok és a leendő tagok vezető politikusai csütörtökön Athénban. Az Európai Konferencia nevű rendezvényen részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Kovács László magyar külügyminiszter a bővítés folytatása és az Unión belüli és azon kívüli Európa egysége mellett érvelt.  

Minden uniós vezető aláírta a bővítési szerződést

Nagyvilág2003.04.16, 18:04

Befejeződött az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés aláírása Athénban. Az ünnepségen minden tagállam és jelölt vezetője három perces beszédet mondott, majd aláírta a szerződést. A magyar delegáció képviselői, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter délután háromnegyed négykor írta alá Magyarország nevében az Európai Unió bővítéséről és ezzel Magyarország csatlakozásáról szóló dokumentumot.

Európa Athénban van

Nagyvilág2003.04.16, 13:57

Európa összes országának állam- vagy kormányfője Athénba érkezett az Európai Unió történetének legnagyobb bővítését jelentő szerződés ünnepélyes aláírására. A 40 ország vezetői mellett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is részt vesz a csúcson. Már szerda délelőtt vita alakult ki az EU irányításáról a régi és új tagok között. Magyarország a nagy tagállamok által támogatott elnöki rendszer ellen foglalt állást nyolc másik jelölttel együtt.

Újabb tüntetés Athénban: EU, USA egyre megy

Nagyvilág2003.04.16, 18:21

Békésen feloszlott az újabb, szerda délután kezdődött tüntetés az EU-csúcsnak otthont adó görög fővárosban. A célpont ezúttal az amerikai nagykövetség volt. A több tízezres tömeg az EU bővítése és az iraki háború ellen tiltakozott. Az amerikai követség felé haladva több brit zászlót elégettek, a brit nagykövetséget pedig vörös festékes zacskókkal dobálták meg. Ezúttal nem csaptak össze a tüntetők és a rendőrök - jelentette Magyari Péter, az [origo] helyszíni tudósítója.

Feloszlatták az EU-ellenes tüntetést Athénban

Nagyvilág2003.04.16, 16:10

Az athéni rendőrség nem sokkal dél után feloszlatta az EU- és háború-ellenes tüntetést a görög fővárosban - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A rendőrök könnygáz-gránátokat vetettek be a demonstrálók ellen, mikor azok megpróbálták áttörni azt a kordont, amely elválasztotta őket az EU-csúcs helyszínétől. A felvonulók délután 5 órára újabb gyülekezőt hirdettek.