árupiac
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A héten bajos lehet az EU olajfüggése
Ha a mai EU-csúcstalálkozón szankciókat vetnek ki Oroszországra, az válaszul elzárhatja a Lengyelországot és Németországot ellátó olajvezetékét - számol be több lap meg nem nevezett moszkvai forrásokra hivatkozva.
Csökken az infláció, mégis szigorú az EKB
Az eurózóna inflációja év/éves összehasonlításban 3,8 százalékra csökkent augusztusban a júliusi 4,0 százalékról - adta közre előzetes adatát az Eurostat. Ez minden bizonnyal a júliusi csúcsról körülbelül 20 százalékkal visszaesett olajárnak köszönhető, ami folyamatos üzemanyagár-csökkenést eredményezett augusztusban - írja a Napi Gazdaság.
Gustav emeli az olajárat
Pénteken jelentően emelkedtek a nyersolajárak a korai kereskedésben, a WTI típusú nyersolaj a hordónkénti 117, a Brent a 116 dollár közelébe kúszott annak hatására, hogy fokozódnak az aggodalmak a Gustav hurrikán miatt. Egyes elemzők szerint a Gustav komolyabb károkat okozhat a Mexikói-öböl mentén, mint 2005-ben a Katrina és a Rita okozott.
Nagy vihartól fél az olajpiac
Az olaj drágult a szerdai szintekhez képest, csütörtökön délelőtt a hordónkénti árfolyam megközelítette a 120 dollárt. Az áremelkedés hátterében a Gustav névre keresztelt vihartól való félelem áll.
- címkék:
- dollár
- árfolyam
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhő »
Két év múlva 3 százalékos lehet az infláció
Az infláció 2010 közepére csökkenhet 3,0 százalékra, ha viszont marad a jelenlegi erős forint és az olajár nem emelkedik, akkor akár 2009 végére is elérhető ez a mérték - mondta Kovács András Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elemzői stábjának helyettes vezetője kedden, Budapesten.
Grúzia megállította az olajár zuhanását
Minden hírre érzékenyen reagálnak az árupiaci befektetők, amelyek az utóbbi két kereskedési napon erős hullámzást okoztak az olaj árában. Hétfőn 1,2 dollárral, hordónként 115,80 dollárra ugrott az észak-amerikai könnyűolaj tőzsdei jegyzése azt követően, hogy az orosz parlament mindkét háza támogatta a két szakadár grúziai tartomány, Abházia és Dél-Oszétia elismerését - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Erősödik a dollár, javult a tokiói tőzsde
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn ütemesen emelkedett, bár a múlt heti veszteséget még nem pótolta be. A Hondával az élen jók voltak az autógyárak, miután a múlt hét végi olajpánik elmúlt: az olaj ára visszasüllyedt a múlt hét eleji szintjére. Nyertek a bankrészvények is, követve az amerikai versenytársak pénteki előretörését.
Esnek a határidős indexek New Yorkban
Az amerikai határidős indexek hétfőn csökkenni kezdtek a pénteki erősödés után, mert a befektetők elbizonytalanodtak az olaj árának világpiaci emelkedése és az ismét erősödő hitelezési aggályok miatt.
Irak betart a nagy olajcégeknek
Átgondolja Irak támogatását az Egyesült Államok. Az USA az elmúlt öt évben 48 milliárdot pumpált az iraki infrastruktúra újjáépítésébe, még többet a biztonsági intézkedésekre, most viszont felülvizsgálnák a további támogatások mértékét. Az olajnagyhatalom Irak ugyanis a 2008-as első félévben 79 milliárd dollár többletet könyvelhetett el a központi költségvetésben, amit természetesen elsősorban a megugrott olajbevétel gerjesztett.
1975 óta a legnagyobb nyersanyagdrágulás jön
Ha pénteken is folytatódik az e heti trend, akkor a nyersanyagok heti drágulása 33 éves rekordot dönthet. Ennek oka a Bloomberg szerint az olaj drágulása, amely kétheti csúcsra ért, illetve a dollár gyengesége miatt a befektetők bizonyos nyersanyagokba menekítik a pénzüket, alternatív invesztícióként.
Megint olcsóbb lett az olaj
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kedd reggel 111,17 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 0,77 dollárral olcsóbb a hétfői zárónál. Folytatódott a tegnapi ármérséklődési tendencia azután, hogy kiderült, a Fay trópusi vihar el fogja kerülni a Mexikói-öbölt.
- címkék:
- Brent
- London
- dollár
- árupiac
- olajpiac
- Mexikói-öböl
- WTI
- Címkefelhő »
Hétfőn bizonytalan kezdet várható
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok vegyesen kezdenek. Az olaj és az euró hirtelen drágulása nyugtalanítja a piacot, de ez várhatóan csak átmeneti lesz. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont körüli nyereséggel kezdhet, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 négy pont körüli előrelépéssel indulhat.
Leállt a vasúti olajtranszport Grúziában
A British Petroleum hétfőn bejelentette, hogy leállította az azerbajdzsáni nyersolaj Grúzián át történő vasúti szállítását azután, hogy az egyik vasúti hidat szombaton felrobbantották.
Csökkent az olaj ára pénteken
Pénteken a WTI tipusú nyersolaj ára több mint egy dollárral a 114 dolláros hordónkénti árszint alá csökkent. A befektetők arra számítanak, hogy az amerikai, és a többi vezető ipari ország gazdaságának lassulása a továbbiakban is a nyersolaj iránti globális kereslet csökkenésére hat majd. A japán, a német, a francia és az olasz gazdaság is lassult a második negyedben.
A Wal-Mart seg�tett az amerikai t�zsd�ken
Viszonylag j� napot z�rtak az amerikai t�zsd�k. Seg�tette a j� hangulatot a vil�g legnagyobb �ruh�zl�nc�nak, a Wal-Martnak a kedvez� eredm�nyekr�l sz�l� besz�mol�ja, �s az, hogy az olaj �ra cs�kken�snek indult, �gy a fogyaszt�s �jra n�veked�snek indulhat az Egyes�lt �llamokban.
Óriásit zuhant az ezüst ára
Az arany ára péntekre 800 dollár alá süllyedt, amire nyolc hónapja nem volt példa - írja a Bloomberg. Az ezüst az elmúlt két év legnagyobb esését produkálta, miközben a dollár erősödik, a nyersanyagok pedig egyre olcsóbbak.
Drágul az olaj
Már a második üzleti napja drágul a nyersolaj az ázsiai kereskedésben, közelítve a hordónkénti 117 dolláros árhoz. A drágulás fő oka, hogy az amerikai benzinkészletek a vártnál erősebben mérséklődtek az amerikai kormányzati jelentés szerint.
Azeri gázt venne Oroszország
Oroszország megerősítette: kész azeri földgázt vásárolni, piaci áron. Az orosz gázvásárlás szándékát a múlt hónapban jelezte Dmitrij Medvegyev orosz elnök, miután júniusban Alekszej Miller Gazprom-vezér felajánlotta: világpiaci áron vásárolnának.
Ismét elapadt az orosz olaj Csehországban
Ismét a szokásosnál kevesebb olaj érkezik Csehországba a Barátság vezetéken Oroszországból, augusztus első napjaitól fogva, közölte kedden a vezeték csehországi üzemeltetője, megjegyezve, hogy ez már máskor is előfordult, nem csak idén.
Grúzián múlhat az EU energiaellátása
Grúzia esetleges összeomlása után az EU kiszolgáltatottá válhat az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb gázipari vállalatának. A transzszibériai vasúthálózat konkurens nélkül bonyolíthatja majd az eurázsiai szárazföldi kereskedelmet és egy fontos, Oroszországot elkerülő olajvezetékre is ráteheti a kezét a Kreml.
Átrendeződőben a devizapiac
Soha nem esett annyit az euró a dollárral szemben, mint múlt pénteken. A közös valutát immár 1,5 dolláron jegyezték, ami a február végi állapotnak felel meg: egy nap alatt annyit zuhant az árfolyam, amennyit röviddel ezelőtt egy-két hét alatt emelkedett - olvashatjuk a Népszabadságban.
Kétszáz dolláros olajár fenyeget
Veszélyes olajellátási válság fenyeget, amely 200 dollár fölé is szoríthatja az energiahordozó árát, figyelmeztet egy brit tanácsadó intézet a BBC internetes oldalán.
Javulnak az inflációs mutatóink
Javulnak az inflációs mutatók Magyarországon, köszönhetően az erős forintnak, az olajárak csökkenésének, a gázárak emelkedésének ellenére. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 5,6 százalékra fog csökkenni az infláció, valamint az éves átlag 5 százalék körül alakul majd - írja a Napi Gazdaság.
�sszeesett az orosz t�zsde
H�t sz�zal�kkal esett az orosz t�zsde p�nteken. Mindez a gr�z konfliktusra, az olaj �res�s�re �s az olajc�gek elleni monop�liumellenes vizsg�latokra vezethet� vissza.
Bizonytalan az olajár alakulása
Bizonytalanul alakult a kőolaj ára a szabadpiacon. Csütörtökön elemelkedett az addig elért, háromhavi mélypontról, mert alkalmi aggodalmak lehetőséget adnak némi áremelésre: kurd lázadók a héten megrongálták a Bakuból a törökországi Ceyhan kikötőjébe tartó, napi egymillió hordó kapacitású olajvezetéket, és a helyreállítás tovább tarthat a vártnál. Péntekre azonban ismét eluralkodott a piacon a borúlátás a nemzetközi gazdasági kilátások iránt, a legfrissebb adatsor szerint az amerikai kőolaj- és terméktartalékok a múlt héten a vártnál is jobban nőttek, tovább csökkenő keresletet valószínűsítve.
Újabb gázáremelés vár ránk
Alig egy hónapja maradt az energiaügyi miniszternek arra, hogy döntsön az október elsejétől érvényes új földgázárakról, hiszen az árváltozást 30 nappal korábban, vagyis szeptember elsején be kell jelenteni - áll í Napi Gazdaság hasábjain.
Három hónapja nem volt ilyen olcsó az olaj
A kínálat újabb növekedésére az olajpiacon a West Texas olajfajta hordójáért a kereskedők kedd délben már csak 118 dollárt adtak. Ezzel párhuzamosan a Nyugat-Európában használt Brent olajfajta ára a keddi napon két 2,2 dollárt esett - áll a BBC internetes oldalán.
Nem fognak változni az üzemanyagárak
Egyelőre nem várható változás az üzemanyagok, a dízel és a benzin árszerkezetében, mert a finomítói kapacitások képtelenek követni az európai, ezzel együtt a magyar gázolajigényeket. A két üzemanyag árkülönbsége mostanra 7-8 százalékos eltérést mutat a benzin javára, holott korábban a gázolaj volt ennyivel olcsóbb - írja a Napi Gazdaság.
New York izmosodott
Er�s�dtek a vezet� New York-i t�zsdemutat�k kedden, mindenekel�tt a javul� fogyaszt�i hangulat �s a cs�kken� olaj�r nyom�n.
Kvóta fölött termelt olajat az OPEC
Júliusban az egymást követő harmadik hónapban nőtt az OPEC kőolajtermelése, elsősorban azért, mert többet termelt Szaud-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre.
Újra megy az orosz olaj Csehországba
Csehországban ismét a korábbi, normális szinten van az orosz olajszállítás a júliusi csökkenés után: az Unipetrol finomító pénteki közlése szerint a nap során szállított olaj mennyisége már körülbelül megfelel az oroszok által ígéretnek.
Csökkent az olaj ára a szabadpiacon
Olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, május óta a legalacsonyabb az ára. Júliusban 11 százalékkal lett olcsóbb, ez a legnagyobb egyhavi árveszteség volt 2004. december óta. Az OPEC-tag Nigériában ismétlődő szabotázscselekmények hatását ellensúlyozza, hogy a dollár a héten erősödött. Az OPEC elnöke hosszabb távra 70-80 dolláros árat valószínűsített a lanyhuló kereslet miatt, a BP vezérigazgatója az OECD-országok benzinfogyasztásának 5-10 százalékos csökkenését jósolta idénre, augusztus közepéig várhatóan napi 140 ezer hordóval növelik ezen országok az exportjukat.
Javított eredményén a Chevron
A kettes számú amerikai olajcég, a Chevron pénteken közölte, hogy 5,98 milliárd dollár volt a második negyedévi, s ezzel 11,14 milliárd dollár a félévi adózott eredménye, míg egy évvel korábban az eredményadatok 5,38 és 10,01 milliárd dollár voltak. Az eredmény eszerint 10-11 százalékkal javult, részvényarányosan számolva kisebb mértékben, miként az elemzők várták.
- címkék:
- dollár
- árupiac
- olajpiac
- Chevron
- Címkefelhő »
Az olajár megdobta a Shell profitját
Harminchárom százalékos eredményjavulást ért el a Royal Dutch Shell, Európa vezető olajipari vállalata, jóllehet a nigériai politikai zavargások jelentős termeléskiesést jelentettek számára. Az idei második negyedévet 11,6 milliárd eurós adózott nyereséggel zárta, elsősorban az olaj drágulásának köszönhetően.
Lejtőn az olaj ára
Szerda reggel kissé még kevesebbe kerül a kőolaj a szabadpiacon, miután kedden, május óta a legalacsonyabbra süllyedt az ára. Az OPEC-tag Nigériában ismétlődő szabotázscselekmények hatását ellensúlyozza, hogy a dollár kedden erősödött, az OPEC elnöke hosszabb távra 70-80 dolláros árat valószínűsített a lanyhuló kereslet miatt, a BP vezérigazgatója az OECD-országok benzinfogyasztásának 5-10 százalékos csökkenését jósolta idénre, és az amerikai ingatlanforgalmi adatok is az olajtermék-kereslet csökkenését valószínűsítik.
Tengizi �gyletre k�sz�lhet a Mol
A vil�g hatodik legnagyobb olajlel�hely�t, Tengizt a Fekete-tengerrel �sszek�t� olajvezet�kben szerezhet tulajdonr�szt a magyar olajt�rsas�g. Om�n ugyanis eladja 7 sz�zal�kos �rdekelts�g�t, �s az el�v�s�rl�si joggal rendelkez��Oroszorsz�g �s Kazahszt�n�mellett �ll�t�lag sz�ba ker�lt a Mol is potenci�lis vev�k�nt.
Az OPEC nem keménykedik
Kedden két dollárt meghaladó mértékben csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, elsősorban arra a bejelentésre, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) a csökkenő olajárak mellett sem tervez termeléscsökkentést.
Er�s es�s a New York-i t�zsd�ken
Er�teljesen cs�kkentek a vezet� New York-i t�zsdemutat�k h�tf�n a keresked�s v�g�n. Ism�t a p�nz�gyi szektor probl�m�i aggasztj�k a befektet�ket, mik�zben a vegyes negyed�ves v�llalati besz�mol�k �vatoss�gra intik �ket az amerikai gazdas�g �llapot�t illet�en.
A magas olajár dobta meg a BP profitját
A British Petrol olajipari óriás 6 százalékos profitnövekedést jelentett be 2008 második negyedévére, ami nagyrészt az olajár erőteljes emelkedésének köszönhető - írja a BBC internetes oldala.
Óriásit bukott a Ryanair
Az ír Ryanair légitársaság negyedéves profitja az üzemanyagköltségek emelkedése miatt 85 százalékkal esett, noha árbevétele 12 százalékkal nőtt. A cég egyidejűleg arra figyelmeztetett, hogy az idei évet akár 60 millió euró veszteséggel is zárhatja, ha továbbra is magas marad az olajár és csökkennek a viteldíjak.
Tönk szélén a hűtő- és konzervipar
A tartósan erős forint a tönk szélére juttathatja az egyébként is a jövedelmezőség határán mozgó hazai zöldség- és gyümölcsfeldolgozó konzerv- és hűtőipart. Mivel mindkettő alapvetően magyar alapanyagból állítja elő és 60-70 százalékban exportálja termékeit, az erős forint gyakorlatilag veszteségessé teszi és ellehetetleníti az ágazatban eddig talpon maradt vállalkozásokat - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Putyin betett a Mechelnek
Pénteken jelentősen csökkentek a moszkvai tőzsdemutatók a befektetők aggodalmára, miután csütörtökön az orosz kormányfő komolyan bírálta az egyik nagy acélipari vállalatot árpolitikája miatt, miközben teljes titoktartás közepette szinte kicsempészték Oroszországból a brit BP olajcég orosz vegyes vállalata, a TNK-BP angol vezérigazgatóját, akitől a közös cég orosz befektetői hosszú ideje igyekeznek megszabadulni.
Kevesebb fapados lesz Európában
Vegyes felvágottra hasonlít manapság a diszkont-légitársaságok piaca. Európában sok cég visszavesz a kapacitásából, ezt nagyon megérzik a repülőtér-üzemeltetők, Ázsiában viszont újak indulnak, s a meglévők is növelik járatsűrűségüket, sőt továbbiakat is indítanak. Az biztos, hogy a most véglegesített téli menetrendi időszakban sokan lehúzhatják a redőnyt az egekbe szökött üzemanyagárak, az éles verseny és a stagnáló kereslet miatt - tájékoztat a Világgazdaság.
Jövőre visszatér az olcsó 100 dolláros olaj
Nem győzik lefelé módosítani az olajkereslet bővülésére vontakozó becsléseiket az elemzők: legutóbb a tekintélyes Lehman Brothers bankház és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is megfelezte idei keresletbővülési előrejelzését. Jövőre egyenesen csökkenésre számítanak, az árak pedig visszatérhetnek a 100 dolláros szint alá. Egyik szemünk sír, a másik nevet, a nagyobb áresés ugyanis kedvezőtlenül hathat Magyarország adósságfinanszírozására is.
Olajkincs bújik az Északi-sark jege alatt
A Föld még feltáratlan gázkészleteinek közel harmadát rejti az Északi-sarkkör, és mintegy 90 milliárd hordó olaj is van ott, körülbelül ugyanannyi, mint a jelenlegi teljes ismert orosz olajkészlet, állapították meg amerikai kutatók, a valaha végzett legátfogóbb vizsgálat keretében.
Csökkent a Daimler nyeresége
A második negyedben 25 százalékkal csökkent a Daimler nyeresége, a Chryslerben való részesedésének költségei, valamint a kőolaj és a nyersanyagok, elsősorban az acél drágulása miatt. A Mercedes-Benz, a Smart és a Maybach gyártója csökkentette az év egészére vonatkozó nyereség előrejelzését a gazdasági növekedés lassulására, valamint a termelési költségek növekedésére hivatkozva.
Líbia leállítja a svájci olajszállítást
Líbia leállítja svájci olajszállításait, tiltakozásul az ellen, hogy a genfi rendőrség nemrég őrizetbe vette Hannibal Kadhafit, Moammer Kadhafi líbiai elnök 32 éves fiát - közölték Tripoliban az állami tengerészeti szállítási vállalatnál.
Kisebb a kereslet, olcsóbb lesz az olaj
A korábbi előrejelzéseknél jóval kisebb lesz az idén a világgazdaság olajkeresletének növekedési üteme, és így az olajárak is hamarosan fordulóponthoz érkeznek, jósolta szerdán az egyik vezető londoni befektetési csoport. Az olajpiaci fordulatot más nagy londoni házak is most már mind nagyobb biztonsággal valószínűsítik.
Nőtt a dízel-, csökkent a benzinfogyasztás
Míg a járműüzemanyag ára tavaly június óta 15,6 százalékkal emelkedett, addig a fogyasztás 0,6 százalékkal nőtt az idén az első félévben a tavalyi első félévhez képest, miután a benzin fogyasztás-csökkenését ellensúlyozta a gázolaj felhasználás bővülése.
- címkék:
- árupiac
- gázolaj
- olajpiac
- Címkefelhő »
Putyin: Csehország kapjon olajat!
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök hétfőn utasította az orosz kormány illetékeseit, hogy szavatolják Csehország kőolajellátását.