árak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- piac
- infláció
- Magyarország
- olajpiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újdonságok, programok a svájci télben
Siklóernyőzés, tradicionális falusi hangulat, luxus és jurta sátrak, 3000-es csúcsok és világ legészakibb teaültetvénye. Irány Svájc!
- címkék:
- Svájc
- Alpok
- árak
- tél
- Címkefelhő »
Fórián: Lassabban, de nőni fognak az árak
Tavaly, hosszú idő után először, a mezőgazdasági termékek kínálata elmaradt a kereslettől, ezért volt sokkszerű áremelkedés az egész világon - mondta a Vendégszobában Fórián Zoltán agrárelemző. Az Agrár Európa Kft. igazgatóját a bioüzemanyagok terjedésének hatásairól és az uniós támogatásokról is kérdezték olvasóink, sőt szóba került, megéri-e manapság befektetésként magyar termőföldet venni.
Építőipar: nőnek az árak, esik teljesítmény
Éves összehasonlításban lassult az építőipari termelés visszaesése márciusban a februárihoz képest, a kiigazított adatok alapján a termelés 12,6 százalékkal csökkent, míg februárban még 19,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Teherán nem csökkentené a kitermelést
Az iráni olajminiszter szerint az olajpiac telített és az árakra nem hatna semmiféle termelésnövelés a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) részéről. Golamhosszein Nozari szerint - aki a Fars hírügynökségnek nyilatkozott - ezért nincs szükség rendkívüli OPEC-értekezletre sem.
Luxus spanyol módra - a csillogó Marbella
Szeretne találkozni Sean Conneryvel, Antonio Banderassal, esetleg Ross-al a Jóbarátokból? Vonzza a csillogás, a homokos tengerpart, az elegáns boltok és persze a spanyol konyha? Ez esetben Marbellán, a Costa del Sol legelegánsabb és persze legdrágább üdülőhelyén érdemes látogatást tenni. Persze az árak itt jóval magasabbak, mint bármely más tengerparti városban Spanyolországban, cserébe viszont a szállodák, a kiszolgálás, az éttermek és a szórakozási lehetőségek a legmagasabb igényeket is kielégítik.
Júliustól drágul a gáz
Júliustól 10-11, októbertől pedig 10 százalékot valamivel meghaladó lakossági gázáremelés várható. Miközben a hazai árak tavaly és az idén év vége között 30 százalék körüli emelkedést mutatnak majd, addig az import több mint 60 százalékkal drágulhat - írja a Népszabadság.
- címkék:
- gázár
- árak
- gáz
- import
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A sziget, ahol nem érdemes sietni
Szűk velencei eredetű utcácskák, díszes, Párizst idéző épületek és paloták, buja növényzet, szikrázóan kék tenger és egyszerű, bájos falvak, gazdag történelmi örökség. Ha mindezt egyszerre szeretnénk látni, két dolgot tehetünk: elutazhatunk egy európai körutazásra, vagy ellátogathatunk Korfu szigetére, ahol mindez 600 négyzetkilométeren fellelhető.
Profitrekordot döntött a British Airways
Hét év óta először fizet osztalékot a British Airways annak köszönhetően, hogy az elmúlt üzleti évben több mint kétszeresére nőtt a vállalat profitja az üzemanyag árak drasztikus emelkedése ellenére. Eközben a cég vezérigazgatója jelezte: lemond 700 ezer fontos prémiumáról a heathrow-i repülőtér új termináljának márciusi megnyitásakor keletkezett káosz miatt.
Megháromszorozta nyereségét az INA
Megháromszorozta adózott eredményét a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA olaj- és gázipari csoport az idei év első negyedében a kiskereskedelmi árak emelésének, illetve a kőolaj-és földgázértékesítés növelésének köszönhetően. Az adózott eredmény 596 millió kuna volt az egy évvel korábbi 186 milliót követően, miközben az árbevétel 25 százalékkal 6,24 milliárd kunára nőtt 5 milliárdról (1 kuna hozzávetőleg 34 forint).
- címkék:
- INA
- árak
- devizapiac
- nyereség
- Mol
- Címkefelhő »
Veres: az áfa nem befolyásolja az árakat
- címkék:
- Veres János
- adó
- árak
- versenyképesség
- Címkefelhő »