arab forrongások

címke rss

Nőket és gyerekeket tart fogva a líbiai vezetés az ENSZ szerint

Nagyvilág2011.11.24, 10:23

Becslések szerint hétezer külföldit, nőket és gyerekeket tartanak fogva Líbiában, a börtönöket a korábbi lázadók csoportjának katonái irányítják - olvasható az ENSZ legfrissebb jelentésében. A világszervezet diplomatái szerint vannak olyanok, akiket a bőrük színe miatt kínoztak meg, de olyanok is, akiket bosszúból hurcoltak el és vetettek börtönbe.

A jemeni elnök aláírta a megállapodást a hatalom átadásáról

Nagyvilág2011.11.23, 21:19

Szaúd-Arábiában írta alá a hatalom átadásáról szóló szerződést a jemeni elnök szerdán. A ceremónia után Ali Abdullah Száleh nem tért vissza Jemenbe, hanem orvosi kezelésre az Egyesült Államokba utazott.

A szabadság fojtogatja Egyiptomot

Nagyvilág2011.11.21, 11:00

A közelgő választásokat is veszélybe sodorhatja Egyiptomban a hétvégén elszabadult erőszak, amely a demokráciával kecsegtető szavazás előtt újra csatatérré változtatta a kairói Tahrír teret. A diktátorát februárban elkergető országban bizonytalanság és félelem uralkodik az első szabad parlamenti választás előtt. A hadsereg hatalmától és az iszlamisták térnyerésétől rettegő emberek nem tudták kivárni, hogy hová visz a demokrácia.

Lemondott az egyiptomi kormány

Nagyvilág2011.11.22, 10:31

Benyújtotta lemondását az egyiptomi kormány az országot vezető katonai tanácsnak. Közben a kairói Tahrír téren, a tavaszi, Hoszni Mubarak hatalmának véget vető tüntetéssorozat fő helyszínén ismét ezrek gyülekeznek, és a feszültség kirobbanni látszik. Az elmúlt három nap összecsapásaiban több mint húsz ember halt meg, és 1800 megsebesült.

Katonák és rendőrök támadtak a kairói tüntetőkre

Nagyvilág2011.11.20, 23:57

Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren. Rendőrök és katonák könnygázzal és gumibotokkal támadtak a Belügyminisztérium épülete felé tartó tömegre, és kiszorították a térről a tiltakozókat, ők azonban estére visszafoglalták a teret. Az összecsapások halálos áldozatainak a száma vasárnap késő estére tizenháromra emelkedett.

Polgárháborúhoz kezd hasonlítani a szíriai helyzet

Nagyvilág2011.11.17, 18:48

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint egyre inkább polgárháborús állapotok uralkodnak Szíriában, miután pár napja dezertőrök egy csoportja támadást intézett a hadsereg egyik kulcsfontosságú bázisa ellen. A nemzetközi közösségek egyelőre eltérő állásponton vannak a helyzet megoldását illetően: a török miniszterelnök szerint a külföldi nagyhatalmaknak azért nem érdekük közbeavatkozni, mert Szíriának nincsenek olyan nyersanyagforrásai, mint Líbiának.

Fogy a levegő a tiltakozásokat vérbe fojtó szíriai rezsim körül

Nagyvilág2011.11.16, 17:20

Nap mint nap véres összecsapásokat folytat az ellenzéki erőkkel, és egyre jobban elszigetelődik a március óta zajló rendszerellenes tüntetéseket kíméletlenül leverő szíriai rezsim. Az arab országok többsége ellene fordult, a befolyásos Szaúd-Arábia is jelezte, hogy szívesen venné, ha távozna az elnök, sőt Irán is keresi a kapcsolatot az ellenzékkel.

Dezertőrök támadtak egy katonai bázisra a szíriai főváros közelében

Nagyvilág2011.11.16, 11:24

Megtámadta a légierő titkosszolgálatának épületét a hadseregből kiugró katonák egy csoportja a szíriai főváros közelében szerda hajnalban - közölte egy szír ellenzéki csoport. Az eset jelentőségét az adja, hogy a márciusban kezdődött tiltakozások óta ez a legnagyobb horderejű  támadás, valamint az, hogy az elnök elleni eddigi tüntetések és akciók csak a fővárostól távol zajlottak. A harc hírét hivatalos állami források nem erősítették meg.

Kész távozni a jemeni elnök, de csak a választások után

Nagyvilág2011.11.15, 00:45

Kilencven nappal azután, hogy sikerül megállapodni a részletekről az Öböl-menti országok tanácsával, hajlandó átadni a hatalmat - mondta a Reuters hírügynökség szerint Ali Abdullah Száleh jemeni elnök hétfőn.

Lemondana a szíriai elnök helyében a jordániai király

Nagyvilág2011.11.14, 20:15

Távoznia kell a hatalomból a szíriai elnök Bassár el-Aszadnak a jordán király szerint. Szíriában hét hónapja tartanak az ellenzéki megmozdulások utáni véres megtorlások. Hétfőn a Szíria elleni szankciók szigorításáról döntöttek Brüsszelben az Európai Unió országainak külügyminiszterei.

Kizárták a civileket gyilkoló Szíriát az arab elitből

Nagyvilág2011.11.12, 21:26

Az Arab Liga hosszas tanácskozás után úgy döntött, felfüggeszti Szíria tagságát, miután az többszöri felszólításra sem vetett véget a vérontásnak. Szíriában a kormányerők hónapok óta tankokkal lövik az ellenzéki megmozdulások helyszíneit, becslések szerint eddig 3000 civilt öltek meg a katonák.

Év végén folytatódik Mubarak bukott egyiptomi elnök pere

Nagyvilág2011.10.30, 15:26

A februárban elűzött volt egyiptomi elnök tárgyalását azért halasztották el, mert a bírói tanács még nem döntötte el, hogy lecseréli-e az ügyet tárgyaló bírákat. Megfigyelők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a volt elnök ügyét azért húzzák-halasztják, mert a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése.

Megfenyegette a szíriai elnök a nyugatot

Nagyvilág2011.10.30, 11:04

Ha a nyugat beavatkozik Szíriában, baj lesz - ezt üzente a Sunday Telegraph-nak adott nyilatkozatában Bassar el-Aszád szíriai elnök a rezsimjét ért fenyegetésekre válaszul. Aszád először adott interjút egy nyugati újságnak, mióta hét hónappal ezelőtt a távozását követelő ellenzéki megmozdulások kezdődtek, melyekre a rezsim vérengzésekkel válaszolt. Háromezer ember - köztük több száz gyerek - halt meg eddig a katonák támadásaiban.

Kapcsolatba léptek Kadhafi fiával a nemzetközi ügyészek

Nagyvilág2011.10.28, 16:48

A Nemzetközi Büntetőbíróság pénteki közleménye szerint a múlt héten megölt volt líbiai vezető fiának felajánlották, hogy ha feladja magát, mindaddig ártatlannak tekintik, amíg a vádak ellenkezője nem bizonyosodik be.

Erőszakos tüntetés tört ki a választási eredmény miatt Tunéziában

Nagyvilág2011.10.28, 08:03

Egy mérsékelten iszlamista párt kapta a szavazatok 41,47 százalékát a hivatalos eredmények szerint a tunéziai alkotmányozó választásokon. Az ország középső részén lévő Szidi Búzidban kétezer diák egy üzletember jelöltlistáinak érvénytelenítése miatt kezdett tüntetni, éjszaka a  városházát is felgyújtották.

Teafőzéssel töltötte utolsó napjait Kadhafi

Nagyvilág2011.10.26, 08:37

Volt testőrparancsoka szerint Kadhafi nehezen viselte, hogy elveszítette hatalmát, és a végsőkig azt hitte, hogy a líbiai nép még mindig szereti őt. Az észak-afrikai országot negyven éven át irányító vezető utolsó heteiben elhagyott házakban bujkált, idejét olvasással, jegyzetek készítésével és teafőzéssel töltötte.

Még nem választott a sör és Allah között a felszabadult Tunézia

Nagyvilág2011.10.25, 17:08

Iszlamista párt kerül hatalomra Tunéziában a vasárnapi választások után. A párt vezetője szerint tiszteletben tartják majd a világi értékeket, de sokan attól tartanak, hogy az eddigi diktatúrát újabb elnyomás követi majd. Hasonlóan hatalomátrendeződés zajlik a diktátora uralma alól idén felszabadult Egyiptomban és Líbiában. Behozta a hatalomba az iszlamistákat az arab tavasz.

Elhagyta Szíriát az amerikai nagykövet

Nagyvilág2011.10.24, 13:52

Az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövete elhagyta Szíriát a diplomáciai képviselet elleni ismételt támadásokra hivatkozva. Aszad elnök hívei csütörtökön tojással dobálták meg Robert Fordot, amikor egy szíriai ellenzéki vezetővel találkozott.

Tunéziában tartják az "arab tavasz" első szabad választását

Nagyvilág2011.10.23, 16:11

Az észak-afrikai ország az első az "arab tavasz" államai közül, ahol eljutottak a választásokig. A szavazás fő esélyese az en-Nahda mérsékelt iszlamista párt, a végső eredmények hétfőre várhatók. A szavazás tisztaságát külföldi megfigyelők is ellenőrzik.

A lázadók vezetője sajnálja, hogy megölték Kadhafit

Nagyvilág2011.10.23, 14:46

Líbia ideiglenes miniszterelnöke azt mondta a BBC-nek, hogy élve szerette volna elkapni Moammer Kadhafi volt líbiai vezetőt, hogy kérdőre vonja a tetteiért.

Az elfogott, vérző Kadhafi még életben - videó

Nagyvilág2011.10.21, 09:03

Egy terepjáró motorháztetején ül véres fejjel Moammer Kadhafi líbiai vezető, feltehetően az utolsó felvételek egyikén, amelyen még életben van. Felkavaró képek!

"Kegyelmezzetek!" - Hogyan halt meg Kadhafi?

Nagyvilág2011.10.21, 20:08

Egymásnak és az elfogott diktátorról készült mobiltelefonos felvételeknek is ellentmondó beszámolók láttak napvilágot Moammer Kadhafi líbiai vezető haláláról. Ami biztosnak tűnik, hogy még élt és kegyelemért könyörgött, amikor a lázadók kezére került.

A DNS-vizsgálat szerint nem valódi volt Kadhafi haja

Nagyvilág2011.10.21, 12:16

Vért és DNS-mintát vettek a líbiai hatóságok Moammer Kadhafi holttestéből. A hajminták azonban a halottkém jelentése szerint nem valódiak, ami erősíti azt a korábbi híresztelést, hogy Kadhafi hajbeültetésen esett át. A megbuktatott líbiai vezetővel halálos fejlövés végzett, várhatóan pénteken temetik.

Videók Kadhafi megöléséről, ünneplő lázadókról

Nagyvilág2011.10.20, 16:25

Csütörtökön megölték a líbiai lázadók Moammer Kadhafi elűzött líbiai vezetőt. Videók a győzelmet ünneplő, és az egykori vezetőt az utcán vonszoló lázadókról. Figyelem, megrázó képek!

Megölték Moammer Kadhafit, örömünnep tört ki a líbiai utcákon

Nagyvilág2011.10.20, 17:29

A líbiai miniszterelnök megerősítette azokat a korábbi bejelentéseket, amelyek szerint egy csütörtöki katonai akcióban meghalt Moammer Kadhafi, az ország előző vezetője. Katonák szerint a gyomrán érte a lövés a szülővárosában rejtőzködő Kadhafit, akinek testét egy felvétel szerint az utcán vonszoltak. A líbiai városokban örömünnep tört ki.

Váratlanul Tripoliba érkezett az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2011.10.18, 13:59

A Líbiát jelenleg irányító Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőivel találkozik Tripoliban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Az előre be nem jelentett látogatás a líbiai-amerikai kapcsolatok erősítését is szolgálja.

Rekordot dönt idén a menedéket kérők száma az ENSZ szerint

Nagyvilág2011.10.18, 20:00

Nem az arab forrongások miatt van csúcson a menedéket kérők száma, a legtöbben ugyanis idén is Afganisztánból és Kínából érkeztek az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága adatai szerint. Idén az első fél évben csaknem 200 ezren kértek menedéket a fejlett országokban, de az év végére a számuk elérheti a 420 ezret.

Szíria tagságának felfüggesztéséről tárgyal az Arab Liga

Nagyvilág2011.10.16, 14:25

Szíria tagságának felfüggesztéséről döntő rendkívüli ülést tartanak vasárnap a szervezet székhelyén, Kairóban az Arab Liga külügyminiszterei - jelentette az AP hírügynökség egy magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva. A szíriai kormányerők vasárnap egy emberi jogi aktivista temetésén tüntetőkre nyitottak tüzet.

Tüntetők törtek be Szíria berlini követségére

Nagyvilág2011.10.09, 08:48

Harminc ember hatolt be Szíria berlini nagykövetségére, a naykövetnek a német rendőrség segítségét kellett kérnie. A feldühüdütt tüntetők azután gyűltek össze a követség előtt, hogy Szíriában egy ismert ellenzéki temetésén a tömegbe lőttek a kormányerők. A szíriai ellenzéki megmozdulások elleni állami megtorlásnak tavasz óta csaknem háromezer áldozata van már.

Közel negyven ember halt meg a szombati jemeni összecsapásokban

Nagyvilág2011.09.25, 10:29

A jemeni elnök visszatérése után kiújultak az összecsapások az államfő lemondásáért tüntetők, az ellenzéket támogató katonák és a kormányerők között. A fővárosban zajló szombati harcokban a tömegbe lőttek, és rakétákat dobtak a város központi terére, közel negyvenen haltak meg. Egy embert az egyik szemtanú szerint a nyílt utcán, sétálás közben lőttek agyon a kormányerők.

Visszatért hazájába a jemeni elnök, a fővárosban kiújultak a harcok

Nagyvilág2011.09.23, 15:08

Három hónappal az után, hogy túlélt egy merényletet, meglepetésre visszatért Jemenbe Ali Abdalláh Száleh elnök, aki eddig Szaúd-Arábiában kezeltette magát. Az elnök visszatérésével fennáll a polgárháború kitörésének a veszélye Jemenben.

ENSZ-közgyűlés: Kivonultak a nyugati diplomaták az iráni elnök beszéde alatt

Nagyvilág2011.09.22, 20:55

A diplomaták nem először tüntettek kivonulással Mahmúd Ahmadinezsád beszéde ellen. Az iráni elnök ismét az Egyesült Államokat vádolta meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások megszervezésével, nem szólt viszont sem az arab forrongásokról, sem a teheráni atomprogramról.

"Háborús állapotok" uralkodnak Lampedusán

Nagyvilág2011.09.21, 21:25

A lampedusai polgármester szerint tarthatatlan a helyzet. A szigetre több tízezer menekült érkezett Tunéziából és Líbiából. Az észak-afrikai bevándorlók egy csoportja összecsapott a rendőrséggel és a helyi lakosokkal.

Nyomulós törökök vágnának rendet a közel-keleti káoszban

Nagyvilág2011.09.21, 09:39

Izraelt elkényeztetett gyereknek nevezte és hatalmas sikerrel turnézta végig a diktátoraikat elzavaró észak-afrikai országokat Recep Tayyip Erdogan török kormányfő a múlt héten. Törökország valószínűleg ráérzett, hogy a segítsége nélkül nehezebben boldogulnak a Közel-Keleten a nyugati országok, amivel saját befolyását erősítheti. Amíg nem szorítja sarokba túlságosan Izraelt.

Két nap alatt több mint ötvenen haltak meg a jemeni harcokban

Nagyvilág2011.09.19, 23:28

Fellángoltak a jemeni ellenzék és a kormányhű erők közötti harcok vasárnap és hétfőn, helyiek állítása szerint a katonaság fegyvertelen civileket is támadott. A halálos áldozatok száma meghaladta az ötvenet.

Izrael kiürítette jordániai nagykövetségét

Nagyvilág2011.09.15, 09:55

Hatalmas tüntetésre készülnek a jordániai Ammánban az izraeli nagykövetség ellen, Izrael attól tart, megismétlődnek a múlt pénteki kairói események.

Több százezer ellenzéki követelte az államfő lemondását Jemenben

Nagyvilág2011.09.14, 08:06

"Nincs alku, nincs manőverezés, az elnöknek távoznia kell" - skandálta több százezer ellenzéki tüntető Jemenben kedden. Az ellenzékiek azért vonultak az utcára, mert szerintük az államfő csak taktikázik, de nem akar lemondani.

Bin Laden képével és Zavahri hangjával üzent az al-Kaida

Nagyvilág2011.09.13, 13:24

Egyórás videofelvétellel üzent az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az Egyesült Államok elleni terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából. A felvételen megszólaló Ajman az-Zavahri szerint az arab országokban zajló népi forradalmak az Egyesült Államok vereségét jelentik.

USA: Magyarországon vallásszabadság van, de erős az antiszemita retorika

Nagyvilág2011.09.14, 08:19

A magyar kormány általánosságban érvényt szerez a vallásszabadságnak - fogalmaz az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadságról szóló legújabb nemzetközi jelentésben. A dokumentum az arab tavasz országaiban újfajta elnyomásra figyelmeztet.

Kínzóosztagok nyomaira lelt a Reuters Líbiában

Nagyvilág2011.09.06, 21:50

A hadseregtől és a rendőrségtől független kínzóosztagok dolgoztak Kadhafinak - erre talált bizonyítékot a Reuters állítása szerint. Az osztag elektromos sokkolással gyűjtött információt a lázadókról, és szomjaztatták az elfogottakat. A Nigerbe tartó konvojról közben vita folyik, az átmeneti tanács szerint aranyat és pénzt szállítottak, és Kadhafi emberei utaztak rajta, ez azonban nem bizonyított.

Hordágyon vitték be a bíróságra Hoszni Mubarakot

Nagyvilág2011.09.05, 12:53

Mentőautóban érkezett a bíróságra Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, akit korrupcióval és a tüntetők megöletésével vádolnak. A per harmadik napján több összecsapás volt Kairóban.

Géppuskákkal lő egy ellenzéki várost a szíriai hadsereg

Nagyvilág2011.08.29, 12:49

Körbezárta a szíriai hadsereg a rendszerellenes tüntetések egyik központjának számító Rasztan városát. 40 harckocsi és 20 busznyi katona érkezett a városhoz, majd géppuskából tüzelni kezdtek.

Brazil karikaturista rajzain forrong a világ

Kultúra2011.08.28, 13:13

Carlos Latuff Twitteréről bárki rendelhet tüntetéseken plakátokra tűzhető karikatúrát akár egy-két órás határidővel. A webkettes művész az arab világ tavaszi felbolydulásakor futott be, és Líbiáról is szorgalmasan gyártja karikatúráit. Van, aki Banksyhez hasonlítja, mások szerint antiszemita.

"Győzelemig vagy halálig" - Kadhafi hangfelvételen üzent

Nagyvilág2011.08.24, 12:26

Moammer Kadhafi líbiai vezető egy szerda hajnali hangfelvétel szerint ígéretet tett a "győzelemre vagy halálra" abban a harcban, melyet megfogalmazása szerint az agresszió ellen vív. Kadhafi szerint a lázadók által kedden elfoglalt bunkerének elhagyása taktikai lépés volt, de azt továbbra sem tudni, hol van.

Kadhafi előkerült fia esküt tett a lázadók elleni harcra

Nagyvilág2011.08.23, 09:01

Megjelent Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi Tripoli központjában keddre virradóan, ahol éljenző hívei társaságában azt mondta, hogy apja épségben van. Korábban a kormányellenes lázadók azt közölték, hogy őrizetbe vették Szeif al-Iszlámot. Közben a NATO harci gépei Kadhafi tripoli rezidenciáját bombázták keddre virradóra is.

"Itt az idő, hogy félreálljon!" - üzente Magyarország Szíria elnökének

Nagyvilág2011.08.23, 17:16

Elvesztette legitimációját, ezért félre kell állnia Szíria elnökének - közölte kedden a magyar Külügyminisztérium, amely felszólította Bassár el-Aszad elnököt a "tömeges mészárlás" leállítására. A külügy szerint a szíriai elnök "kíméletlen önkényt" gyakorol, Magyarország viszont a brutalitással dacoló néppel rokonszenvez.

Több mint kétezren haltak meg a szíriai tüntetők elleni támadásokban

Nagyvilág2011.08.23, 10:08

Szíriában elérte a 2200-at a demokráciát követelő tüntetések elnyomása során megölt emberek száma - jelentette be hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

A szíriai elnök szerint az ő rendszere nem bukik meg

Nagyvilág2011.08.22, 09:00

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint országának rendszerét nem fenyegeti az összeomlás, annak ellenére sem, hogy hónapok óta tartanak Szíriában a kormányellenes tüntetések. Az elnök a szíriai állami tévének adott nyilatkozatában reformokat és jövőre parlamenti választásokat ígért.

Kadhafi rezidenciáját ostromolják a felkelők - hírek percről percre

Nagyvilág2011.08.23, 00:44

A líbiai főváros, Tripoli 95 százalékát ellenőrzésük alá vonták hétfő estére a Moammer Kadhafi ellen lázadó csapatok. A város központjában ünneplő tömegek fogadták őket, de közben harcokról is érkeztek jelentések. Kadhafi egy tévényilatkozatban harcra szólította híveit, miközben főhadiszállása körül hatalmas csata dúl tankjai és a felkelő csapatok között. Kövesse az eseményeket percről percre!

Robbanások és fegyverropogás Líbia fővárosában

Nagyvilág2011.08.21, 11:35

Szombaton napközben még egy Tripolitól harminc kilométerre levő várost foglalták el a felkelők, estére már a fővárosban dördültek el lövések.