Apple
címke rss- kapcsolódó címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iPad
- Apple Inc.
- iOS
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az elemzõk szerint rossz iPhone-okat veszünk
A szakértõk adatai alapján a legtöbben inkább olcsóbb, régebbi iPhone okostelefont vásárolnak.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Végre az alvást is követi majd az új Apple Watch
A rivális termékek évek óta képesek figyelni az alvásunkat, de hamarosan az Apple Watch is megkapja ezt a funkciót.
- címkék:
- alvás
- okosóra
- Apple Watch
- Apple
- Címkefelhõ »
Mindenki felfigyelt a startupra, melynek appja térbeli modelleket készít
Internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerûen lehet térbeli modelleket készíteni egy magyar startup applikációjával. A Shapr3D alkalmazásra a világ egyik vezetõ IT cége, az Apple is felfigyelt, olyannyira, hogy zsinórban háromszor lett kiemelt applikáció az Apple Keynote-on. A 2015-ben alapított vállalkozás most egy másik technológiai óriáscéggel, a Microsofttal kezdett közös fejlesztésbe.
- címkék:
- startup
- Shapr3D
- Microsoft
- Apple
- Címkefelhõ »
Az Apple társalapítója attól fél, hogy az iPhone lemarad
Steve Wozniak aggódik, hogy az összehajtható kijelzõk miatt lemarad az iPhone a mezõnytõl.
- címkék:
- Steve Wozniak
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »
MacBook Prók hangszóróit gyilkolta az Adobe Premiere
Elsõre hihetetlenül hangozhat, de nem ez az egyetlen ilyen alkalmazás.
Elkerülheti idén az 5G az iPhone-t
Az Intel csak mérnöki példányokat szállít a modemébõl.
- címkék:
- iPhone
- 5G
- Apple
- Címkefelhõ »
Már nem az Apple a világ leginnovatívabb cége
A Fast Company által kiadott éves jelentés a 17. helyre számûzte az Apple-t.
- címkék:
- okostelefon
- technológia
- üzlet
- Apple
- Címkefelhõ »
Saját hitelkártyát adhat ki az Apple
Jutalékot kaphat a kártyával végrehajtott tranzakciók után.
- címkék:
- hitelkártya
- Goldman Sachs
- Apple
- Címkefelhõ »
Fontos app tért vissza az Apple Watch-ra
A rivalizálás ellenére a Google Keep jegyzetelõ ismét elérhetõ az Apple okosórákon.
- címkék:
- jegyzet
- app
- Google Keep
- Apple Watch
- watchOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Az Apple is univerzális appokat akar
Futtathatóak lehetnek majd az iOS appok a macOS-en.
- címkék:
- iOS
- macOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Más országokban is EKG-képes lehet az új Apple Watch
Az Apple Watch Series 5 állítólag újabb piacokra hozza el idén az EKG funkciót.
- címkék:
- EKG
- okosóra
- Apple Watch
- Apple
- Címkefelhõ »
Így tehet tönkre egy barátságot az egyik iPhone-funkció
Az Apple egyik reklámja a bokeh effektet népszerûsíti, ami a jelek szerint barátságokat is megrendíthet.
- címkék:
- reklám
- iPhone
- okostelefon
- fotó
- Apple
- Címkefelhõ »
Jöhet a 16 hüvelykes MacBook Pro
Az új iPhone-okról és egy monitorról is jött információ.
Közelednek a piros iPhone XS modellek
Az Apple ezzel is szeretné felpörgetni az aktuális okostelefonjainak az eladásait.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iPhone XS
- Apple
- Címkefelhõ »
Mélyen belenyúlna a kiadók zsebébe az Apple
A várható prémium hírszolgáltatás bevételeinek 50 százalékára tart igényt az Apple.
Felminõsítették az országot, és rekordmagas lett a tavalyi magyar GDP
Európa legnagyobb tetõnaperõmû-parkja épül Gyõrben. Több mint ötödével nõtt az építõipar 2018-ban, és a Tesco, valamint a Dunaferr dolgozói is örülhetnek a béremelésnek. A héten a Nissan is közzétette negyedéves jelentését, amelybõl kiderült, hogy komoly gondok vannak a japán autógyártónál. Az Airbus háza táján sincs minden rendben, mert bejelentették, hogy leállnak a SuperJumbo gyártásával a vártnál alacsonyabb eladási számok miatt. A hét gazdasági összefoglalója.
- címkék:
- GDP
- naperõmû
- Nissan
- Apple
- Címkefelhõ »
Ezt irigylik az Androidból az iPhone-tulajdonosok
A másik oldal is megszólalt: kiderült, hogy mit hiányolnak az iPhone készülékek felhasználói.
- címkék:
- android
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Egyre többet költenek appokra az iPhone-tulajdonosok
Amerikában 36 százalékkal többet költöttek appokra az iPhone-felhasználók, mint egy évvel korábban.
Újra kaphatóak Németországban a régebbi iPhone-ok
Csak épp mostantól Intel helyett Qualcomm modem van bennük.
Majdnem 10 milliárd dollárt fizetett a Google az Apple-nek
Mindezt azért, hogy továbbra is a Google maradjon az alapértelmezett keresõ az Apple készülékein.
Bennfentes kereskedelemmel vádolják az Apple egykori jogászát
Gene Levoff, az Apple egykori vezetõ jogászát azzal vádolják, hogy bennfentes információk birtokában kereskedett a vállalat részvényeivel és tett szert szép haszonra.
A 2019-es iPhone-ok is lassú töltõt kaphatnak
Állítólag nem csak lemond az USB-C-re váltásáról az Apple, de marad az 5 wattos lassú töltõ is.
- címkék:
- iPhone
- USB
- TöLTõ
- Apple
- Címkefelhõ »
Dollármilliárdokat kaszál az Apple a Google keresõvel
A Google fizet azért az Apple-nek, hogy a telefongyártó készülékein a Google keresõje legyen az alapértelmezett. Most az is kiderült, hogy pontosan mennyit.
- címkék:
- pénz
- Apple
- Google keresõ
- Címkefelhõ »
A szakértõ szerint elõbb-utóbb az Apple végleg eltûnik Kínából
Ian Bremmer, az Eurasia Group alapító vezérigazgatója arról beszélt egy konferencián, hogy az Apple üzleti modellje nem lesz mûködõképes Kínában és ezt a folyamatosan csökkenõ eladások is visszaigazolják. A szakértõ szerint 5-10 éven belül az Apple teljesen kiszorulhat Kínából.
- címkék:
- Kína
- okostelefon
- eladás
- jelentés
- Apple
- Címkefelhõ »
Ezeket irigylik az iPhone-tulajoktól az androidosok
Több dologra is féltékenyek az androidos felhasználók.
- címkék:
- android
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Csalódás lehet az iPad Mini 5
Maradhat a régi kinézet, de javulhat a teljesítmény.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- iPad mini
- Apple
- Címkefelhõ »
Nem csökkenti az új iPhone-ok árát az Apple
A gyenge eladások ellenére úgy néz ki, hogy nem lesz alacsonyabb a 2019-es iPhone-ok vételára.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Borzasztó hírt kapott az Apple
Viszont legalább sikerült visszakapcsolnia a csoportos FaceTime-ot.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- FaceTime
- Apple
- Címkefelhõ »
Újabb életet menthetett az Apple Watch
Ezúttal az elesést érzékelõ funkció volt az, amely segíthetett megmenteni egy férfi életét.
- címkék:
- egészség
- okosóra
- Apple Watch
- Apple
- Címkefelhõ »
Új Animojikat hozhat az iOS 12.2
A legújabb béta arra utal, hogy négy új Animojin dolgozik az Apple.
- címkék:
- iPhone
- frissítés
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Kilophatóak a macOS-bõl a jelszavak
Szokatlan okból nem tudja javítani a hibát az Apple.
Minden adott, hogy az Apple felvásárolja a Netflixet
A J.P. Morgan szerint már csak idõ kérdése, hogy az Apple felvásárlásokra költse a rendelkezésére álló felhalmozott pénzt. Az egyik elemzõ azt is elmondta, hogy mely vállalat lenne a leglogikusabb és legkifizetõdõbb a kaliforniai techcég számára.
- címkék:
- befektetés
- felvásárlás
- Apple
- Netflix
- Címkefelhõ »
Remek formában van a magyar gazdaság
A héten megérkezett az új 500 forintos, és Debrecen is örülhetett, mert a városba óriásberuházás érkezett. Az Apple nyilvánosságra hozta negyedéves jelentését, amelybõl kiderült, hogy a cég pocsék évet zárt Kínában. A Tesco magyarországi dolgozói viszont örülhetnek, mert a vállalat cáfolta, hogy boltokat zárnának be, vagy elbocsátások jönnének.
A Spotify nyakában az Apple Music
Immáron több mint 50 millió fizetõs ügyfele van az Apple zenei streamingszolgáltatásának.
- címkék:
- zene
- streaming
- Apple Music
- Apple
- Címkefelhõ »
Várni kell a FaceTime kritikus javítására
Csak a jövõ héten adja ki a kémkedésnek elejét vevõ patchet az Apple.
Az Apple Pencilt is kezelhetik az új iPadek
Állítólag az iPad mini 5 és a 2019-es iPad is támogatják majd az Apple Pencilt.
- címkék:
- iPad
- táblagép
- tablet
- Apple Pencil
- Apple
- Címkefelhõ »
Ez a három gyártó viszi a hátán a prémium mobilok piacát
2018-ban a prémium kategóriát az Apple, a Samsung és a Huawei uralták.
- címkék:
- okostelefon
- Samsung
- Apple
- Huawei
- Címkefelhõ »
Ezek lesznek a jövõ évtized részvényei
Bár számos befektetõnek nehezére esik kellõ türelemmel tekintetni egy-egy vállalatra és annak részvényére, sokszor a keményebb idõszakok ellenére is megéri a higgadt kivárás. Egy elemzés összegyûjtötte, jelenleg mely papírokról mondható el, hogy a jövõ évtized részvényei lehetnek.
Pénzt kínált a Facebook a felhasználóknak személyes adataikért
A Facebook számára fizetett önkéntesek három éven át hozzáférést biztosítottak legszemélyesebb adataikhoz. A résztvevõknek a Facebook Research nevû alkalmazás kellett feltelepíteniük telefonjukra, ezáltal pedig a vállalat mindent látott, amit csinálnak.
Apple: zuhanó árfolyam, gyenge eladások és összeomlás a kínai piacon
Az Apple nyilvánosságra hozta elsõ negyedéves pénzügyi jelentését, amely javarészt megfelelt a Wall Street várakozásainak, legalább is annak környékén alakult, kivíve az iPhone eladásokat. Az Apple számára lassan elkerülhetetlen lesz csökkenteni az iPhone-ok árát.
Kritikus bugok miatt leállt a csoportos FaceTime
Bármelyik felhasználó után kémkedni lehetett a szolgáltatással.
- címkék:
- kémkedés
- FaceTime
- Apple
- Címkefelhõ »
Fantasztikus okból csúszott a Mac Pro
Manapság nehéz ügynek bizonyulhat nem Kínában tömeggyártani.
- címkék:
- USA
- számítógép
- gyártás
- Mac Pro
- Apple
- Címkefelhõ »
Három új iPadrõl árulkodik az iOS kódja
Az iOS 12.2 béta kódjában utalást találtak három új Apple táblagépre.
- címkék:
- iOS
- táblagép
- tablet
- Apple
- Címkefelhõ »
Továbbra is az Apple-t csodálja a világ
Az utóbbi hónapok nehézségei ellenére a Fortune szerint az Apple a világ legnagyszerûbb vállalata.
- címkék:
- Tim Cook
- üzlet
- Fortune
- Apple
- Címkefelhõ »
Saját akkumulátoron dolgozhat az Apple
Soonho Ahn vezeti majd az Apple akkufejlesztését - az LG-nél és a Samsungnál is dolgozott.
- címkék:
- iPhone
- Apple
- akkumulátor
- Apple
- Címkefelhõ »
Látja az üzletet az emberiség tragédiájában az Apple
Reményei szerint több iPhone fogyhat a klímaváltozás miatt.
- címkék:
- klímaváltozás
- iPhone
- Apple
- Címkefelhõ »
Meghal a kijelzõ a MacBook Prókban
A jelek szerint alapvetõ tervezési hiba okozza a problémát.
- címkék:
- notebook
- laptop
- Macbook Pro
- Apple
- Címkefelhõ »
Továbbra is az App Store hozza a sok pénzt
2018-ban 88 százalékkal magasabb árbevételt hozott az Apple alkalmazásboltja, mint a Google Play Áruház.
Ezt tudjuk az iPhone XI kamerájáról
Az eddig kiszivárgott specifikációk nagy változásokat jeleznek.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- kamera
- Apple
- Címkefelhõ »
Frissülhet idén az iPad és az iPad Mini
Utoljára 2015-ben érkezett új modell a Minibõl.
Európában is felhalmozódtak az iPhone-készletek
A szolgáltatóknál egyre jobban felhalmozódnak Észak-Amerikában és Nyugat-Európában az iPhone-ok.
- címkék:
- Európa
- iPhone
- okostelefon
- üzlet
- Apple
- Címkefelhõ »
Taslit kapott Németországban az Apple
Félrevezetõen kommunikálta az iPhone-ok betiltását.
- címkék:
- Németország
- iPhone
- per
- bíróság
- Apple
- Qualcomm
- Címkefelhõ »
Ilyen lehet az iPhone XI prototípusa
A kiszivárgott, renderelt képeken horizontális elrendezésû kamera látható.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
6 éves mélypontra kerülhet a mobilpiac
A Credit Suisse szerint ebben a negyedévben 19 százalékkal eshet vissza az okostelefonok gyártása.
- címkék:
- android
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »
Árcsökkentésekre készülhet az Apple
További árcsökkentések jöhetnek Kínában: az Apple a meglévõ felhasználói elvesztésétõl tart.
- címkék:
- Kína
- iPhone
- okostelefon
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Hivatalos akkus tok jött az új iPhone-okhoz
Hazánkban is forgalmazza a Smart Battery Case-t az Apple.
- címkék:
- telefontok
- iPhone XS
- iPhone XR
- Apple
- Címkefelhõ »
[Frissítve] A Huawei lekaratézhatja az Apple-t
A világ második legnagyobb mobilgyártójává válhat az idén.
- címkék:
- mobilipar
- Apple
- Huawei
- TrendForce
- Címkefelhõ »
Senkit nem kényszeríthet a rendõrség telefonja feloldására
Fontos döntés született az Egyesült Államokban, miszerint a hatóságok nem kényszeríthetnek senkit arra, hogy biometrikus azonosítójával - ujjlenyomatával vagy arcával - feloldja a telefonját. A döntést vegyesen fogadták, mert egyrészt ugyan nagyobb biztonságot jelent a felhasználóknak, ugyanakkor viszont hátráltathatja is a nyomozást.
11 millió mobilakkut cserélt ki tavaly az Apple
Keményen odacsapott a vállalatnak a telefonlassítási botrány.
- címkék:
- iPhone
- akkumulátor
- akku
- Apple
- Címkefelhõ »
Eladta az egyik veséjét egy iPhone-ért, rosszul járt
Egy kínai fiatalember a barátai elõtt akart felvágni az Apple legújabb készülékeivel. Sajnos azonban a családjának nem volt pénze rá, így drasztikus módszerhez folyamodott, aminek sajnos nem lett jó vége.
- címkék:
- iPhone
- iPad
- Apple
- Címkefelhõ »
Gyorsabb Wi-Fi-re válthatnak a 2019-es iPhone-ok
Dizájnban nem igazán újítanak az idei Apple okostelefonok, de belül annál többet fejlõdhetnek.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- wifi
- Apple
- Címkefelhõ »
Sok minden eldõlhet most Amerikában
A múlt héten a Delta AirLines gyorsjelentésével megkezdõdött a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon, de igazán mától, a nagy amerikai bankok jelentésével pörög fel. A makroadatok és a gyorsjelentések miatt izgalmas hét következhet, várhatóan magas volatilitással.
- címkék:
- Kína
- tõzsde
- gyorsjelentés
- részvény
- Apple
- FedEx
- Címkefelhõ »
Tömeggyártásba kerülhetett az Apple AirPower
A vállalat még 2017 szeptemberében jelentette be a vezeték nélküli töltõt.
Nyugdíjba vonulnak a 2012-es iMacek
Január végétõl nagy mázli kell majd a szervizeltetésükhöz.
- címkék:
- számítógép
- iMac
- macOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Még nem értek véget az Apple kínjai
A múlt hónap végén állítólag megint mérsékelték az iPhone-ok gyártását.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- üzlet
- Apple
- Címkefelhõ »
Máris pletykálnak az idei iPhone-okról
Idén is három okostelefont mutathat be az Apple.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »
Ezzel egyszerre is tölthetõ egy iPhone és egy Apple Watch
A Griffin a CES-en mutatta be az új vezeték nélküli töltõit az Apple eszközeihez.
Strapabíró akkus tok érkezett az iPhone-okhoz
Védelmet és extra üzemidõt is garantál az iPhone készülékekhez a Mophie új tokja.
- címkék:
- iPhone
- akkumulátor
- tok
- CES 2019
- Apple
- Mophie
- Címkefelhõ »
Veszélyes, ha egy cég tárolja az ujjlenyomatunkat és arcképünket?
Egyre felkapottabb téma az Egyesült Államokban, hogy az olyan vállalatok, mint a Google és a Facebook használhatják-e a felhasználók biometrikus adatait anélkül, hogy erre engedélyt kérnének tõlük. A jogi csata elsõ színhelye Illinois állam, ahol egy megkérdõjelezhetõ törvény biztonsági hálót nyújt a techvállalatoknak, amelyek következmények nélkül férhetnek hozzá a felhasználók ujjlenyomatához és arcképéhez.
Drasztikus lépést jelenthet be az Apple
Az Apple 10 százalékkal visszafoghatja az új iPhone modellek gyártását az idei elsõ negyedévben. A Nikkei Asian Review értesülései szerint a techóriás decemberben jelezte beszállítóinak, hogy csökkentsék a készülékek gyártását.
Lázadnak az Apple ellen a fejlesztõk és a legnagyobb vállalatok
Az Apple és az Alphabet régóta alkalmazott gyakorlata - miszerint 30 százaléknyi jutalékot kérnek a fejlesztõktõl minden alkalmazáson belül történt vásárlás után - egyre nagyobb ellenállásba ütközik. A Netflix már tavaly úgy döntött, hogy erre a szolgáltatásra nem lehet feliratkozni a mobilapplikáción belül, az õ példájukat pedig más cégek is követhetik. Amennyiben ez megtörténik, az Apple és az Alphabet hatalmas pénzektõl eshet el.
- címkék:
- jutalék
- pénz
- Netflix
- Apple
- Címkefelhõ »
Sokkolta a piacot a Samsung, gyengélkedik az LG
A Samsung jelentése jócskán aláment az elemzõi várakozásoknak, de ugyanez elmondható a világ második legnagyobb televíziógyártójáról, az LG-rõl is. Míg a Samsung negyedéves bevétele 18 százalékkal múlta alul a várakozásokat, addig az LG-nél vélhetõen 80 százalékkal csökken a cég tavalyi utolsó negyedévi várható üzemi nyeresége, a 2017-es év utolsó negyedévéhez viszonyítva..
- címkék:
- bevétel
- Samsung
- LG
- Apple
- Címkefelhõ »
A legrosszabbra készülnek az Apple beszállítói
Miután az Apple csökkentette az elõirányzott eredményeit, a beszállítók a legrosszabbtól tartanak.
- címkék:
- Kína
- iPhone
- okostelefon
- üzlet
- Apple
- Címkefelhõ »
Bakizott a Huawei, iPhone-ról kívántak boldog új évet
A kínai Huawei tavaly elõzte meg az Apple-t a mobiltelefongyártók versenyében és jelenleg õk rendelkeznek a második legnagyobb piaci részesedéssel. A két óriás folyamatosan harcol egymással, ezért nyilvánvalóan nem örültek a Huawei-nél, amikor a cég hivatalos Twitter oldalára kiírt új évi köszöntést egy iPhone-ról posztolták a bakizó kollégák.
Az Apple a Samsung televíziókba is belopta magát
Az Apple bejelentette, hogy partneri megállapodást köt a dél-koreai elektronikai óriással, a Samsunggal. Hamarosan a Samsung okostévéiben is elérhetõ lesz az Apple egyik saját médiakezelõ platformja, az iTunes, valamint a felhasználók a telefonjukról és iPadjükrõl már vezeték nélkül is egyszerûen a tévéképernyõre vetíthetik, amit szeretnének.
Durván szórták a pénzt az emberek az App Store-ban karácsonykor
1,22 milliárd dolláros rekord ünnepi árbevételnek örülhetett az Apple.
- címkék:
- App Store
- iOS
- app
- Apple
- Címkefelhõ »
Emelkedik a gyed, jön a gyod, tovább nõnek a bérek
Az Apple nem csak a tõzsdén került bajba, hiszen Németországban betiltják bizonyos készülékei értékesítését. Magyarországon januártól olcsóbban vásárolhatunk tartós tejet, emelkedik a gyed, és mindemellett idén is folytatódhat a bérnövekedés. A héten az is kiderült, hogy mely ország jelentheti a legnagyobb problémát a világgazdaságnak 2019-ben. A hét gazdasági összefoglalója.
Már az Alphabet is többet ér, mint az Apple
Tovább száguld lefelé az Apple tõzsdei árfolyama, Warren Buffet 3,8 milliárd dollárt veszített emiatt.
- címkék:
- tõzsde
- üzlet
- pénz
- Apple
- Címkefelhõ »
Nem érkezett meg az Apple vezeték nélküli töltõje
A 2018-as évben sem jelent meg az Apple sokat ígérõ vezeték nélküli AirPower töltõje.
- címkék:
- vezeték nélküli töltõ
- töltés
- Apple
- Címkefelhõ »
Szétverték az Apple részvényeit
Az Apple csütörtökön 6 éve nem látott egynapos zuhanást produkált a tõzsdén, miután a vállalat bejelentette, visszafogja a termékeladásokra vonatkozó elõrejelzését. A pofon akkora volt, hogy széles körben érintette a teljes amerikai tõzsdét.
- címkék:
- tõzsde
- részvény
- iPhone
- technológia
- Apple
- Címkefelhõ »
Betiltották több iPhone-modell forgalmazását Németországban
Megtiltotta több iPhone okostelefon modell németországi forgalmazását a müncheni tartományi bíróság, arra hivatkozva, hogy a gyártó amerikai Apple megsértette volt partnere, a Qualcomm egyik szabadalmát. A tiltás azonnal életbe lépett, mert a szintén amerikai Qualcomm letétbe helyezte a bíróság által megkövetelt 1,34 milliárd eurós biztosítékot.
- címkék:
- Németország
- iPhone
- Apple
- Címkefelhõ »
Milyen jövõ vár a szupersztár részvényekre?
A tavalyi év egyik legizgalmasabb eseménye az amerikai technológiai sztárvállalatok részvényeinek mélyrepülése volt. Míg 2018 elején ezek a papírok voltak a csúcson, és mindenki igyekezett lecsapni rájuk, az év végére az összes sztárvállalat medvepiaci tartományba csúszott. Vajon 2019-ben felállhatnak a pofonokból a gigászok?
Durván csökkentek az iPhone-eladások
Az Apple az akkucserés akciót is okolja a problémáért.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »
Ha prémium mobil, akkor Apple vagy Samsung
A harmadik negyedévben a prémium okostelefonok piacán az Apple és a Samsung dominált.
- címkék:
- okostelefon
- prémium
- Samsung
- Apple
- Címkefelhõ »
Visszaeshet az iPhone XS Max gyártása
A Citi Research szerint félbe vágják az Apple iPhone XS Max gyártását.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- iPhone XS
- Apple
- Címkefelhõ »
Kigyulladt egy iPhone XS Max
Ohioban történt az elsõ ilyen eset, az áldozat pedig úgy döntött, bepereli az Apple-t.
- címkék:
- okostelefon
- akkumulátor
- iPhone XS
- Apple
- Címkefelhõ »
Xiao Wang rosszul tette, hogy odaadta a veséjét egy iPhone-ért
Egész életére megnyomorodott és dialízisre szorul az a férfi, aki 7 éve a veséjét adta egy iPhone 4 okostelefonért.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »
Ismerkedõs és fotós is van 2018 legjobb mobilos alkalmazásai között
A Google és az Apple egyaránt készít összegzéseket az év végére olyan alkalmazásokból, melyek szerintük az adott évben a legjobbak voltak. Ezekre mindig kifejezetten érdemes odafigyelni, és adott esetben kipróbálni õket, úgyhogy most megmutatjuk, milyen appok emelkedtek ki 2018-ban!
- címkék:
- android
- Apple
- Címkefelhõ »
Milliárd dollárokat veszített saját magán az Apple
Kész csõdnek bizonyult a vállalat részvényvásárlási programja.
- címkék:
- részvény
- tõszde
- részvényvásárlás
- Apple
- Címkefelhõ »
Nem lehet már az iTuneson elõfizetni a Netflixre
Androidon májusban szûnt meg az közvetett fizetési lehetõség.
- címkék:
- iTunes
- App Store
- Netflix
- Apple
- Címkefelhõ »
Jól becsapta egy fejlesztõ az iPhone-felhasználókat
Olyan programmal verték át az embereket, amely az Alexa asszisztens beállítását segítette a leírás szerint.
- címkék:
- Alexa
- iOS
- app
- okoshangszóró
- Amazon
- Apple
- Címkefelhõ »
Perli a Siri héber hangja az Apple-t
Sokként érte, hogy az õ hangján beszél az asszisztens.
- címkék:
- Izrael
- per
- bíróság
- Siri
- hangasszisztens
- Apple
- Címkefelhõ »
Erõsen megzuhantak az Apple részvényei
Az eladásokkal és a betiltással kapcsolatos jelentések hatására nagy mélységbe zuhant az Apple tõzsdei árfolyama.
- címkék:
- tõzsde
- iPhone
- Apple
- Címkefelhõ »
Sok iPhone-on leállt a mobilnet
Világszerte számos iPhone készüléken jelentkezett a hiba az iOS 12.1.2-es frissítés hatására.
- címkék:
- iPhone
- frissítés
- iOS
- Apple
- Címkefelhõ »
Jobban keresnek, akik iOS-re fejlesztenek
2018-ban több iOS-es fejlesztõ kereste meg az elsõ 1 millió dollárját, mint androidos.
Az Apple szerint a gyárilag görbe iPad Pro is minõségi termék
A vállalat egyik ügyvezetõje szerint megütik az Apple minõségi mércéjét a görbe táblagépek.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- iPad Pro
- Apple
- Címkefelhõ »
Tovább rugdosná az Apple-t a Qualcomm
Az Apple állítólag kapkodott az iOS 12.1.2-es frissítésével, hogy elkerülje a kínai helyzet további romlását.
Az Apple sztori egy hatalmas képgalériában
Arról nem lehet vita, hogy az Apple a technológiai szektor egyik leginnovatívabb, legbefolyásosabb és legfontosabb vállalata. A bõ 40 éve alapított cég története bõvelkedik a katartikus csúcspontokban, de azért a sistergõs bukások sem hiányoznak. A konszern mindenesetre a szegmensben egyedüli módon elképesztõen elhivatott rajongótáborral büszkélkedhet, akik közül sokan szinte vallásos hevülettel imádják a márkát.
- címkék:
- Steve Jobs
- képek
- iPhone
- iPod
- iMac
- iPad
- sztori
- Apple
- Címkefelhõ »
Részben betiltották Németországban az iPhone mobilokat
Ettõl függetlenül aki szeretne, az vásárolhat a régebbi modellekbõl.
Van, ahol a magas árak miatt nem megy az Apple-nek
Egy jelentés szerint azért vallott kudarcot Indiában az Apple, mert túl drágák az okotelefonjai.
- címkék:
- India
- iPhone
- okostelefon
- Apple
- Címkefelhõ »