amerikai gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Fed
- dollár
- tõzsde
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óriási új olajkészletre lelt Brazília
Hatalmas új olajtartalékokat fedeztek fel Brazília partjainál, a kormány közleménye szerint az ország ezzel az egyik legnagyobb olajkitermelõvé válhat a világon. Brazília így az arab országokhoz hasonló nagy olajexportõrré válhatna, ami még az USA-nak sem lenne mindegy.
Soros nehéz idõket jósol az USA-nak
Soros György és Alan Greenspan egyaránt arra figyelmeztetett, hogy nehéz idõk jönnek az Egyesült Államok gazdaságára - egyikük szerint az évtizedek óta tartó túlköltekezés, másikuk szerint a lakáspiac visszaesése miatt. Az USA óriási hiteleket vett fel és most eljön a számlák kifizetésének ideje: a gazdaság súlyos korrekció elõtt áll - fogalmazott Soros a New York-i Egyetemen tartott elõadásában.
Megnyílt az elsõ amerikai Tesco
A legnagyobb brit kiskereskedelmi láncolat, a Tesco egy Los Angeleshez közeli kisvárosban, Hemetben nyitotta meg elsõ üzletét az Egyesült Államokban. A cég hamarosan újabb öt boltot nyit Dél-Kaliforniában.
Csökkent az amerikai alapkamat
Negyed százalékponttal 4,75 százalékról 4,50 százalékra mérsékelte irányadó célkamatát szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltõ szövetségi tartalékbank, a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A Fed legutóbb szeptemberben módosította az irányadó kamatot, akkor váratlanul 0,50 százalékkal csökkent az alapkamat.
Aranyba menekülnek a dollár áldozatai
Most érdemes aranyba fektetni. Utoljára ugyanis 1980-ban volt olyan drága az arany és a "fekete arany", vagyis a kõolaj, mint napjainkban. Az árfolyamok emelkedését viszont most nem elsõsorban egy közel-keleti olajválság okozza, hanem a világ energiafogyasztásának növekedése, és az Egyesült Államok gazdasági problémái, amelyek a dollár példátlan elerõtlenedéséhez vezettek.
Száz dollár fölé emelkedhet az olajár
Eddig sosem látott magasságba, 92,22 dollárra emelkedett pénteken nap közben az olaj ára New Yorkban, majd az ugyancsak csúcsnak számító 91,86 dolláron zárt. A nyersanyag ára már a múlt szerdán áttörte a 90 dolláros határt az amerikai nyersolajkészletek csökkenésének hírére, de itt sem állt meg - ebben az Iránnal szemben elrendelt washingtoni szankciók játszották a fõszerepet - írja a Napi Gazdaság.
Gyengébb a forint
Hétfõn gyengébb a forint, mert a hazai forgalom szünetel a többnapos piacszünet alatt. A héten szûk sávban várják a forintot, a Fed és a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése elõtt, írta a Dow Jones hírügynökség.
Német minisztert aggaszt a gyenge dollár
A német kormány aggódik a gyenge dollár miatt, de az Európai Központi Bank (EKB) értésre adta, hogy tõle senki sem számíthat segítségre. Az amerikai valuta ideiglenes lendülete hamarosan ismét kifulladhat.
Megugrott a japán kereskedelmi többlet
Csaknem negyed évszázados, 24 éves rekordot döntött meg Japán gazdaságának kereskedelmi többlete augusztusban. Az Európába és a többi ázsiai országba irányuló kivitel nõtt, így ez ellensúlyozta az Egyesült Államokba menõ stagnáló exportot.
A lakásvásárlók lehúzták az USA gazdaságát
Agresszív mértékben csökkentett - recessziót is valószínûsítõ - amerikai növekedési elõrejelzést tett közzé szerdán Londonban az egyik vezetõ befektetési ház, nem sokkal azután, hogy más nagy londoni intézetek is közvetlen recessziós veszélyre figyelmeztettek.
Cs�kkentett az MNB: tarthat� az infl�ci�s c�l
A v�rakoz�soknak megfelel�en csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank a Fed kamatcs�kkent�s�hez. A 25 b�zispontos v�g�s nyom�n az �j alapkamat 7,50 sz�zal�k. Simor Andr�s jegybankeln�k �vatoss�got �g�r a tov�bbiakra is, de tarthat�nak �t�li a 2009-es infl�ci�s c�lt.
A pénzpiacokat nyugtatja Bush és Bernanke
Erõsnek látja az amerikai gazdaság alapjait és az ingatlanpiaci válság ellenére optimista jövõjét illetõen George Bush, amerikai elnök. Ben Bernanke, a jegybank elnöke pedig azt mondta: megfelelõ szabályozási eszközökkel erejét veszik majd a jelzálogpiaci felfordulás miatti további pénzkieséseknek.
A Fed kamatv�g�sa er�s�tette a forintot
Szerd�n reggel az eur�t 251,70/80 forinton jegyezt�k a budapesti bankk�zi kereskedelemben, szemben a kedd d�lut�ni 254,50/60 forinttal. Ahogy az v�rhat� volt, a Fed 50 b�zispontos kamatcs�kkent�se nagyot lend�tett a forint �rfolyam�n.
A forint is a Fed kamatdöntésére vár
Az euró 255,30/50 forinton nyitott kedd reggel a bankközi piacon, majd átmeneti erõsödést követõen lassan, de folyamatosan gyengülni kezdett. Négy órakor az eurót 254,50/60 forinton jegyezték, szemben a hétfõi 254,75/80 forinttal.
Drasztikus vágás mellett döntött Amerika
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kedden fél százalékponttal 4,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, felülmúlva a szakértõi várakozásokat. Az amerikai tõzsde indexe a Dow Jones, azonnali komoly emelkedéssel reagált a hírre, és közel 2 százalékos pluszban állt kilenc óra elõtt kicsivel. A dollár viszont erõsen gyengül az euróval szemben.
Zuhanás követheti a változatlan amerikai kamatot
Rég nem látott feszültséggel várják a piacok az USA jegybankjának szerepét betöltõ Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testületének keddi döntését. A befektetõk világszerte azt találgatják, mit lép holnap az Egyesült Államok jegybankja.
Tesped az USA gazdasága
A világ legnagyobb kötvényalapjának a vezetõje az amerikai gazdaság stagnálás közeli állapotára számít. Ennek feloldására hamarosan kamatvágások sorazat indulhat be.
- címkék:
- USA
- kamat
- amerikai gazdaság
- Fed
- Címkefelhõ »
Trichet: Még nincs vége a hitelválságnak
A pénzügyi piacok jelenlegi válsága az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint kiigazítás, amely érezhetõ kilengéseket okoz, ezért további vizsgálatra van szükség a helyzetelemzéshez. A Fed elnöke szerint pedig a világ országainak együtt kell mûködniük a gazdasági stabilitás érdekében.
A Fehér Ház nem fél az összeomlástól
A Fehér Ház szerint nem valószínû, hogy a jelzálogpiaci válság miatt recesszióba fordul az amerikai gazdaság. Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter elõzõ esti hasonló nyilatkozata után pénteken Ed Lazear, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója a CNBC televízióban igyekezett megnyugtatni a piac szereplõit .
A Fed-kamat gyors csökkentését várja az OECD
Gyors kamatcsökkentést ajánl az amerikai jegybanknak (Fed) az OECD. A párizsi székhelyû gazdasági együttmûködési és fejlesztési szervezet a szerdán kiadott elõrejelzésében csökkentette az USA gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát. A szervezet a japán jegybanknak és az európainak (ECB) azt tanácsolja, hogy ne emeljenek kamatot.
Dél-Amerika kétarcú gazdasága
Latin Amerikában az utóbbi idõben egyre jobban terjednek a populista, radikális jelszavak, amelyek forradalmat, vagy ahogy Hugo Chávez venezuelai elnök nevezi, 21. századi szocializmust hirdetnek. Eszerint a "fehér elit" egy kis csoportja tartja elnyomás alatt az õslakos többséget, akiknek mérhetetlen szegénységét csak súlyosbítják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az USA által rájuk erõszakolt szabadpiaci reformok.
Árkartell miatt perelik az olaj-óriásokat
Kaliforniai benzinkút-tulajdonosok csoportja kerestet nyújtott be az Egyesült Államok San Franciscó-i kerületi szövetségi bíróságához, azzal vádolva három olajipari óriásvállalatot, hogy mesterségesen magas szinten rögzítették a benzin árát az Egyesült Államokban 1998 és 2001 között.
Tartósan kedvezõ a világgazdasági hangulat
A jelzáloghitel-piaci válság ellenére lendületben marad az amerikai gazdaság a következõ hónapokban is, mivel ellenõrzés alatt lehet tartani a hitelpiac likviditási gondjait - közölte Gernot Nerb, az Ifo gazdaságkutató intézet vezetõ közgazdásza.
Ism�t emelkedhet a BUX
Emelkedtek a vil�g t�zsd�i h�tf�n, �s kedden reggel az �zsiai piacok. �gy ims�t felfel� veheti az ir�nyt a magyar r�szv�nypiac is.
- címkék:
- tõzsde
- piac
- amerikai gazdaság
- részvénypiac
- BÉT
- Fed
- BUX
- Címkefelhõ »
Fell�legzett a forint a Fed-d�nt�sre
Er�s�d�sbe fordult a forint �rfolyama a bankk�zi devizapiacon p�ntek d�lut�n, a Fed kamatcs�kkent�s�t k�vet�en. Az eur�t f�l h�romkor 257,20/25 forinton jegyezt�k, k�t forinttal gyeng�bben az el�z� d�lut�ni 259,20/45 forintn�l. A fordulatot megel�z�en az �rfolyam 262,50 forintn�l is j�rt napk�zben.
Olcsóbbá tette a kölcsönt a Fed
A bankoknak nyújtott hitelek kamatát 6,25 százalékról 50 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a Fed. A váratlan lépés a piacokon kialakult hitelválság miatti aggodalmon könnyít. A Fed alapkamata 5,25 százalék maradt.
M�nuszban z�rt a t�zsde
Hektikus kereseked�si nap ut�n 336,43 pontos gyeng�l�ssel, 25 558,16 ponton z�rt p�nteken a Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 1,30 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l.
Fed: �jabb h�tmilli�rd a p�nzpiacoknak
�jabb egynapos likvidit�sn�vel� aukci�val szerd�n h�tmilli�rd doll�rral seg�tette a p�nzpiacokat az amerikai Fed. Cs�t�rt�k�n 24 milli�rd doll�rt tett hozz�f�rhet�v� a piacoknak, p�nteken �sszesen 38 milli�rdot.
Messze van a 280 forintos eur�
Az amerikai ingatlanpiac probl�m�i miatt az USA eredetileg 2,8 sz�zal�kos gazdas�gi n�veked�se legal�bb f�l sz�zal�kkal lesz kisebb 2007-ben. Az els�sorban az energia�rak miatt emelked� kamatl�bak hat�s�ra a lak�spiacon megt�bbsz�r�z�d�tt a fizet�sk�ptelen �gyfelek sz�ma, ez pedig a glob�lis hitelpiacot, azon bel�l a bizonytalanabbnak tartott felt�rekv� orsz�gokat�is negat�van �rinti. A forint gyeng�l�se�is e�k�ls� hat�soknak tudhat� be, ugyanakkor er�s t�maszt ad a magyar deviz�nak, hogy javul az orsz�g egyens�lyi helyzete.
Hitelválság jelei mutatkoznak Európában
A 2001. szeptemberi terrortámadásra nem reagált olyan hevesen az Európai Központi Bank, mint a tegnapra kialakult pénzpiaci helyzetre. A lépést az indokolta, hogy egyre valószínûbb: az USA másodlagos jelzáloghitel-piacának válságát Európa sem úszhatja meg teljesen szárazon - olvasható a Napi Gazdaságban.
A Fed d�nt�se miatt emelkedett a BUX
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 262,98 pontos emelked�ssel, 28 571,30 ponton nyitott szerd�n. A keddi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,93 sz�zal�kos er�s�d�s.
A Fed alapkamat 5,25 sz�zal�k maradt
Az �ltal�nos v�rakoz�soknak megfelel�en, v�ltozatlan szinten, 5,25 sz�zal�kon tartotta az alapkamatot az amerikai sz�vets�gi tartal�kbank (Fed) kamatalak�t� Ny�ltpiaci Bizotts�ga (FOMC) kedden.
A Fed ismét hagyta a kamatot
Lassan egy éve nem mozdítja az irányadó alapkamatot az amerikai jegybank, a szint továbbra is 5,25 százalék. A piacok kisebb erõsödéssel fogadták a döntést, de egyes elemzõk jövõbeni kockázatokra figyelmeztetnek.
Felvásárlástól tartanak a nagy cégek
Németországban és az USA-ban sem látják szívesen a külföldi felvásárlókat. A közelmúltban olyan értesülések jelentek meg, melyek szerint egyes vezetõ német nagyvállalatok esetlegesen külföldi kézbe kerülhetnek, ami nagy aggodalmat váltott ki politikusi körökben. A helyzetet csak súlyosbítja, ha a vevõjelölt állami tulajdonban van - írja a Világgazdaság.
Ingyenes tömegközlekedést fontolgatnak az USA-ban
A személyautók és a tömegközlekedési eszközök használata közötti óriási költséghatékonysági eltérés az Egyesült Államok három nagy agglomerációjában - Chicagóban, San Franciscóban és New Yorkban - szinte egyidejûleg került a figyelem központjába - írja a Világgazdaság.
Büntetné a drága benzinkutakat az USA
Az olajár áttörte a hordónkénti 70 dolláros szintet, ahogyan ismét növekednek az aggodalmak az USA és az Irán közötti feszültségek miatt. A félelmeket elsõsorban az Egyesült Államok Irán partjaitól nem messze folytatott tengerészeti gyakorlatozásai gerjesztették. Az észak-amerikai üzemanyagárak rekordot döntöttek; a törvényhozás az USA-ban példátlanul árfelhajtást tiltó törvényt alkotott.
A Nabucco-vezeték sorsát félti Európa
Új gázimport-vezetékkel erõsítené közép-ázsiai pozícióit Oroszország. A lépés várható volt, a bõvítés híre mégis sokkolta a nyugati világot, mert Oroszország elvásárolhatja az európai országok (és az USA) elõl azt a gázt, amelyet az építendõ Nabucco-vezetékben szeretnének látni.
Az USA a legversenyképesebb
Az Amerikai Egyesült Államok maradt a világ legversenyképesebb országa, a szárnyaló deficit ellenére is. Magyarország Csehország és Szlovákia mögött a harmincötödik.
Iráni üzlete miatt büntetné az OMV-t az USA
Washington élesen bírálta az OMV osztrák olaj- és gázipari nagyvállalat tervezett iráni földgázügyletét, amelyben viszont sem az Európai Unió, sem az osztrák külügyminiszter nem lát semmi kivetnivalót, írta kedden a Die Presse. Az "iráni szankciós törvény" alapján az USA meg is büntetné az európai céget.
A térség energia-ellátását félti az USA
Konzultációkat folytat az amerikai kormány a közép-európai országokkal az energiaellátás biztonságáról, amelyeken szóba kerül a Nabucco földgázvezeték és a cseppfolyós földgáz fogadására alkalmas közel-keleti, észak-afrikai vagy közép-ázsiai tengeri kikötõk építése is. Az EU-ban pedig "csodálkozást keltett" a magyar álláspont - írta egy osztrák lap.
Eur�pa a r�szv�nypiacon el�zi az USA-t
Az els� vil�gh�bor� ut�n most el�sz�r haladja meg ism�t az eur�pai t�zsd�k �sszes�tett piaci t�ke�rt�ke az USA r�szv�ny�llom�ny�nak �rt�k�t. Az eur�pai r�szv�nyek 2003 �ta 160 sz�zal�kkal dr�gultak, m�g az �szak-amerikai pap�rok csak 70 sz�zal�kkal.
Jóváhagyták a nyitott égboltot
Az Európai Unió közlekedési miniszterei tegnap jóváhagyták az USA és az EU között létrejött légi egyezményt, amely megnyitotta a transzatlanti légi közlekedési piacot. A liberalizáció következményeként olcsóbban lehet majd átszelni az Atlanti-óceánt.
Maradt az amerikai alapkamat
A várakozásoknak megfelelõen 5,25 százalékon tartotta az amerikai alapkamatot az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A jelentések szerint a bizottsági tagok döntése egyhangú volt. A New York-i tõzsde vezetõ részvényindexe, a DJIA 60 pontot, azaz csaknem fél százalékot ugrott fel a Fed kamatdöntését követõen, míg Nasdaq technológiai piac vezetõ indexe is közel hasonló arányban lendült fel.
Új idõszámítást vezetnek be az USA-ban
Három héttel meghosszabítják a nyári idõszámítást az Egyesült Államokban idén. A lépéstõl végsõ soron az üvegházgáz-kibocsátás csökkenését várják, de van, aki az éjszakai bûnözés csökkenését is. A pontos idõhöz kötött szállítóvállalatok többletköltségektõl tartanak.
Még nem módosul az amerikai alapkamat
A Wall Street pénzügyi elemzõi azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed következõ ülésén - sorrendben immár hatodszor - szinten tartja az irányadó kamatot, és csak minimális esélyt látnak arra, hogy az év közepe elõtt kamatot csökkentene.
Az érzelmek mozgatják a részvénypiacokat
Továbbra is érezteti együttes hatását a kínai tõzsde múlt heti zuhanása és az amerikai gazdaság miatti aggodalom. Az elemzõk egyelõre nem látják a dominóeffektus végét, amely már az árupiacokon is jelentkezett.
Kalózmásolatok miatt támadja az USA Kínát
A kalózmásolók megfékezésére akarja az Egyesült Államok rászorítani Kínát a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO). Az amerikai könyv- és zenekiadók, valamint a filmvállalatok jelentése szerint a kínai kalózmásolatok évente milliárd dolláros károkat okoznak.
A Fed elnöke az infláció miatt aggódik
Ben Bernanke, a Fed elnöke bizakodóan nyilatkozott az amerikai gazdaság egészségi állapota felõl, de jelezte, hogy a Fed jobban aggódik az inflációs, mint az amerikai ingatlanpiaci fejlemények miatt.
Amerikai tél emeli az olajárat
Miután januárban az olaj ára 50 dollár alá került hordónként, most ismét megközelítette a 60 dollárt. Az emelkedést az USA-ban beállt fagyok és havazás okozták, ami rögvest a kereslet felfutásához és így a készletek csökkenéséhez vezetett.
Maradt az amerikai kamatszint
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) a várakozásoknak megfelelõen változatlanul hagyta szerdai ülésén az irányadó célkamatot. A jegybank vezetõi azonban továbbra is tartanak az inflációtól, így elképzelhetõ emelés a közeljövõben.
- címkék:
- infláció
- amerikai gazdaság
- célkamat
- Fed
- Címkefelhõ »
Richter-gy�gyszer ker�lt az amerikai piacra
N�h�ny milli� doll�ros bev�telre sz�m�t a Richter Gedeon az USA piac�ra �jonnan bevezetett term�ke forgalmaz�s�t�l, amely a Merck and Co. Inc. gy�gyszer�nek generikus v�ltozata.
Rekordmagas növekedés Kínában
Több mint tízéves rekordot döntött meg a kínai gazdasági növekedés. A kínai gazdaság éves összevetésben 10,7 százalékkal nõtt a 2006-os évben. A növekedés hajtóereje leginkább a befektetések és az export volt. A kínai kormányzat továbbra is megpróbálja lassítani a fejlõdést, amelynek egyre több negatív oldala mutatkozik.
Bush energiapolitikai tervei irreálisak
Tíz év alatt húsz százalékkal akarja csökkenteni az USA benzinfogyasztását az Egyesült Államok elnöke, George Bush, méghozzá a biokomponens arányának növelésével. Az ágazat képviselõi támadják az elképzelést, szerintük piaci alapon kéne ösztönözni az energiatakarékosságot.
A lakosság elöregedésétõl tart a Fed elnöke
Komoly gazdasági problémának tartja a lakosság elöregedését az amerikai szövetségi bankrendszer, a Fed elnöke. Ben Bernanke csütörtökön az amerikai törvényhozásnak címzett beszédében fiskális lépéseket sürgetett.
Európa optimistább az USA-nál
Kontinensünkön kezdenek beérni a reformok, a tengerentúlon viszont erõsödnek a kockázati tényezõk. Európa üzleti bizakodási indexét a nagy országok húzzák fel - írja a Világgazdaság.
Az USA recessziójától tart a világgazdaság
Lendületben marad a világgazdaság 2007-ben is, de a növekedés iramát olyan folyamatok befolyásolják majd, amelyeknek alakulását nem lehet elõre jelezni. Ezzel együtt jövõre is 4 százalék fölött bõvülhet a globális gazdaság - írja a Népszabadság.
A kamatemel�sek �ve volt 2006
Trendford�t�nak tekinthet� a 2006-os �v mind az eur�pai, mind az amerikai jegybanki kamatpolitik�ban. Az amerikai jegybank (Fed) az �v k�zep�n felhagyott az addig �vekig folytatott kisz�m�that� kamatemel�ssel, �s j�nius �ta szinten tartja alapkamat�t. Az Eur�pai K�zponti Bank (EKB) ugyanakkor az �vekig alacsonyan tartott kamatszintet kezdte el feltorn�zni. Magyarorsz�gon nem volt kamatciklus a d�nt�sek mindig az adott helyzetre reag�ltak.
USA: a kender a legkedveltebb haszonnövény
Évente 35 milliárd dollárnyi marihuanát termelnek az Egyesült Államokban - derül ki egy frissen megjelent tanulmányból. A kábítószer alapanyaga az indiai kender, amely így a legnagyobb értékben termelt "haszonnövénynek" számít az országban.
Lassuló dinamizmus jellemzi a világot
Nem jelenti világgazdasági recesszió kezdetét, hogy a világ teljes termelésének volumenbõvülése a következõ két évben várhatóan 3,2, illetve 3,3 százalékra csökken. Simai Mihály akadémikus, a Világgazdasági Kutatóintézet professzora szerint az ázsiai gazdaságok dinamizmusa ellensúlyozhatja a fejlettek lassuló tempóját.
A Fed nem változtatott az alapkamaton
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) keddi ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot, sorrendben negyedszer. A döntés megfelelt a szakértõk várakozásának.
Az infláció gyorsulásától tart a Fed-elnök
A New York-i értéktõzsde részvényei mérsékelt gyengüléssel reagáltak az amerikai jegybank vezetõjének arra a kedd esti kijelentésére, hogy kényelmetlenül magas az amerikai maginfláció, komoly aggodalmat okozna, ha tovább emelkedne és nem csökkenne, mint ahogy õ és más illetékesek várják.
Korrupció emészti az iraki újjáépítési segélyt
Az USA 18 milliárd dolláros iraki rekonstrukciós programja a végéhez közeledik. A nyerészkedés, a korrupció, a rossz gazdálkodás és az állandó fegyveres lázongás azonban mind szerepet játszott a pénzek ellenõrizhetetlen szétfolyásában. Például egy 3 millió dolláros munka megszerzéséhez olykor ennek az összegnek akár a felét is vesztegetésre kell fordítani.
- címkék:
- USA
- Irak
- dollár
- amerikai gazdaság
- korrupció
- Címkefelhõ »
Sokba kerültek az elmaradt hurrikánok
Felsültek az idõjósok az idei atlanti-óceáni hurrikánszezon elõrejelzésével. A jó hír azonban nem mindenkinek jó. A károktól való félelem komoly anyagi veszteséget okozott - írja a Napi Gazdaság.
Drágák az elhízott dolgozók
Becslések szerint az USA munkaadóinak évente több mint 13 milliárd dollárba kerülnek az elhízással öszszefüggõ egészségbiztosítási kifizetések és betegszabadságok. A dolgozók egészségének javítására költött minden dollár háromszorosan megtérül.
- címkék:
- USA
- dollár
- amerikai gazdaság
- egészség
- Címkefelhõ »
Több tonna GMO-rizs került piacra
Több tonna olyan amerikai eredetû rizst vásárolhattak az elmúlt hónapokban a magyar fogyasztók, amely nem engedélyezett, génmódosított (GMO) fajtát tartalmazott - mondta Deák Ferenc, az agrártárca osztályvezetõje.
- címkék:
- Deák Ferenc
- USA
- piac
- amerikai gazdaság
- GMO
- Tesco
- Címkefelhõ »
Már nem az USA a legversenyképesebb
Svájc az elsõ, Magyarország pedig mindössze a 41. azon a listán, amely versenyképességük szerint rangsorolja a világ országait - írja a Napi Gazdaság.
Az USA helyett Európa kap több orosz gázt
Az Egyesült Államok helyett az európai piacokra szállítja a Stokman-mezõrõl a földgáz legalább felét Oroszország. Ez rossz hír az érintett amerikai vállalatoknak - írja a Napi Gazdaság.
Egyre olcsóbb az olaj
Új hathavi mélypontokra esett a kõolaj ára a szabadpiacon hétfõ reggel. Az árzuhanást az amerikai gazdasági növekedés hirtelen lassulására utaló, múlt héten megjelent adatokkal magyarázzák.
A jüan leárazására szólítja Kínát a G7
A világ hét legfejlettebb gazdaságának pénzügyminiszterei "flexibilisebb jüan-politikát" követelnek Kínától. A legnagyobb gazdasági hatalmak képviselõi a szingapúri IMF-csúcs elõtt vitatták meg a világgazdaság legfontosabb kérdéseit. A vita végkövetkeztetése az volt, hogy Ázsia lelassításával lehetne újra felpörgetni az USA gazdaságát.
Csúcson az USA külkereskedelmi hiánya
Még soha nem volt olyan nagy az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya, mint júliusban. Az elemzõk számítottak ugyan a hiány növekedésére, de arra nem, hogy az valamivel meghaladja a januári 68,59 milliárd dolláros rekordszintet.
A gazdaságban még mindig kísért 9/11
A World Trade Centert (WTC) ért öt évvel ezelõtti támadások a világgazdaság pénzügyi központját célozták. A kezdeti sokk után a gazdaság meglepõen rugalmasnak bizonyult, de a hatóságok reagálása a katasztrófára sok gazdasági problémát még súlyosbított is a világban.
Még mindig hat a gazdaságra szeptember 11.
Az öt évvel ezelõtti repülõgépes terrortámadás a számítások szerint 40 milliárd dolláros veszteséget eredményezett az amerikai légitársaságoknak, csaknem egy tucat vállalat csõdbe ment és megszûnt 150 ezer álláshely - írja a Napi Gazdaság.
Hadüzenet az online fogadóirodáknak
Az Egyesült Államokban letartóztatták a világ egyik legnagyobb - Magyarországon is tevékeny - online fogadóirodájának brit elnökét. Õ egy hónap alatt az internetes szerencsejáték-iparban a második õrizetbe vett cégvezetõ - írja a Népszabadság.
Olajat találtak a Mexikói-öbölben
Hatalmas kõolajlelõhelyet fedeztek fel a Mexikói-öbölben. Az olaj az USA tartalékait több mint 50 százalékkal növelheti.
Vége lehet az amerikai álomnak
Bár az USA gazdasága az utóbbi években jónak mondható növekedést produkált, az amerikaiak azonban nem tudnak õszintén örülni a fellendülésnek. Közelebbrõl vizsgálva kitûnik: a polgárok igen súlyos árat kénytelenek fizetni a gazdaság fellendítéséért. Ahhoz, hogy a gazdaság motorja felpörögjön, egyre fájóbb mértékben kell lemondani a korábban megszokott életmódról.
Recesszió elõtt az amerikai gazadaság
Recessziós veszélyt jelez az amerikai szuverén adósság invertálódott hozamgörbéje, áll a Moody's Investors Service pénteki londoni elemzésében. Más londoni elemzõk megosztottak az amerikai recesszió esélyeit illetõen.
Oroszország megfenyegette az USA-t
Oroszország csütörtökön azzal fenyegetõzött, hogy megnyírbálja az amerikai szárnyas- és vöröshús-importra vonatkozó kedvezményeket, ha Washington három hónapon belül nem támogatja az orosz felvételi kérelmet a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO).
A merénylet-terv miatt esnek a BA részvényei
Légitársaságok és utazási cégek részvényei estek csütörtök reggel a tõzsdén Londonban, miután a Scotland Yard elõzõ éjszaka egy Anglia és az USA közti gépek felrobbantására készülõ összeesküvést leplezett le. Az Egyesült Királyság minden repterén megerõsítették a biztonságot, késések várhatók.
Nem változott az amerikai kamatszint
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) keddi ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot. Ez megfelelt a piac várakozásának, ugyanakkor a Fed fenntartotta egy újabb emelés lehetõségét is.
- címkék:
- piac
- amerikai gazdaság
- célkamat
- Fed
- Címkefelhõ »
JP Morgan: nem nõ az amerikai alapkamat
Szinten tartja az alapkamatot augusztus 8-i ülésén az amerikai jegybank - véli legújabb, pénteki értékelésében a JP Morgan.
Csökkent a nyomás a forinton
A várakozásoknak megfelelõen az amerikai Federal Reserve (Fed) csütörtökön 5,25 százalékra emelte irányadó kamatát. Ez volt megszakítás nélkül a 17. kamatemelése, legutóbb május 10-én vitte fel kamatát a Fed, akkor is 25 ponttal, 5 százalékra. Elemzõk szerint a FED kamatemelése csökkentette ugyan a nyomást a forinton, azonban az MNB továbbra sem dõlhet hátra.
Bush után ment az USA-ba Kóka
Az õszödi kormányülés helyett Amerikában folytatott tárgyalásokat Kóka János gazdasági miniszter. A miniszter befektetõkkel folytatott tárgyalásokat. Mint Kóka János a Világgazdaságnak elmondta: ki kellett használnia a Bush látogatás miatt Magyarországra irányuló figyelmet.
Csaknem ezer amerikai cég Magyarországon
Az amerikai vállalatok magyarországi befektetéseinek értéke majdnem 9 milliárd dollár. Az USA kereskedelmi partnerlistáján Magyarország az 57. helyen szerepel, megelõzve többek között Portugáliát, Görögországot, Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Szlovéniát.
USA: megvan az új pénzügyminiszter
Henry Paulsont, a Goldman Sachs jelenlegi elnök-vezérigazgatóját nevezte ki pénzügyminiszternek kedden George Bush amerikai elnök a leköszönõ John Snow helyébe.
Erõsödik a forint
Erõsödött a forint a bankközi devizapiacon. Az euróval 261 forint körül kereskednek, ez egy forinttal erõsebb, mint a csütörtöki záróérték. A kereskedõk csendes napra számítanak, ugyanis ünnep miatt zárva vannak a piacok az USA-ban és Londonban.
- címkék:
- USA
- London
- euró
- devizapiac
- piac
- amerikai gazdaság
- Címkefelhõ »
A britek még mindig fizetik a hadikölcsönt
Nagy-Britannia 2006. december 31-ig visszafizeti második világháborús kölcsönei maradékát, amelyeket az Egyesült Államoktól vett fel. Az európai gyõzelem napjának (május 9.) 61. évfordulója után egyes országok még mindig nem törlesztették az USA-nak amúgy igen kedvezõ hadikölcsöneiket. Sõt, akad még rendezetlen elsõ világháborús adósság is.
Gyengébben nyitott a forint
Szerdán reggel gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon. Az euróval 261,25/50 forinton kereskedtek, több mint egy forinttal erõsebben a keddi 260,10/20 forintnál.
Kamatot emelt a Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed Nyíltpiaci Bizottsága szerdán negyed százalékponttal 5,00 százalékra, öt éve legmagasabb szintre emelte irányadó célkamatát. Az egyhangúlag meghozott döntés megfelelt a piaci várakozásnak.
Tovább emelte a kamatot a Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed Nyíltpiaci Bizottsága kedden negyed százalékponttal 4,75 százalékra emelte irányadó célkamatát, és jelezte, hogy további emelésre lehet szükség. Az egyhangúlag meghozott döntés megfelelt a piaci várakozásnak.
Új szabály született a génkezelt kukoricára
Az USA-ból származó, géntechnológiával módosított takarmányok behozatali rendjét szabályozza három miniszter közös rendelete. A jogszabály a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
Az USA elsõ negyedéve: 4,8 százalékos bõvülés
Az Egyesült Államok GDP-je éves szintre számolva, szezonális kiigazítással 4,8 százalékkal bõvült az elsõ negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest - közölték az amerikai kereskedelmi minisztériumban elsõ becslésként.
A Fed döntése jótékonyan hatott a tõzsdére
A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe, a BUX 61,37 pontos emelkedéssel, 22.890,51 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,27 százalékos erõsödés.
Amerikai kamatemelés gyengíti a forintot
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) nyíltpiaci bizottsága (FOMC) kedden fejezi be hétfõn kezdõdött, kétnapos ülését, amelyen várhatóan a kamat növelésérõl határoz. Ez gyengíti a forinttal együtt az összes régiós devizát.
Milliókba kerültek az exit pollok
Exit pollnak nevezhetõ, vagyis a szavazóhelyiségbõl kilépõk megkérdezésén alapuló kutatást a múlt vasárnap csak két csoport végzett: a Tárki, illetve a Forsense a Századvég Alapítvánnyal közösen. A kutatók több mint 15-15 ezer szavazót értek el. Az alkalmazott módszereknek és a kutatásra költött összegeknek jártunk utána.
Kína kivonná tõkéjét az USA-ból
Kína csökkentené amerikai befektetéseit - közölte Cseng Szi-vej, a kínai parlament alelnöke. A bejelentés a dollárárfolyam visszaesését idézte elõ az értéktõzsdén.
Lassan nõ a magyar életszínvonal
A magyar életszínvonal az amerikai felét érheti el 2020-ra - írja a Világgazdaság. A 2005-ös 38 százalékról 2020-ra 51 százalékra emelkedhet az egy fõre jutó, vásárlóerõ-paritáson mért magyar GDP az USA mutatójához képest.
USA: hetven év kell a nemi emancipációhoz a gazdaságban
Még mintegy 70 év szükséges ahhoz, hogy egyforma számban foglaljanak helyet nõk és férfiak a legnagyobb 500 amerikai vállalat igazgatótanácsában, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a "gyengébb" nem térnyerése - derül ki egy friss jelentésbõl.
Nyugdíjasok növelik az amerikai hiányt
Az amerikai költségvetési hiány miatt aggódik Ben Bernanke, az USA jegybankjának elnöke. Bernanke szerint most kell úrrá lenni a hiányon, ugyanis az öregedõ amerikai társadalom a késõbbiekben újabb költekezésre sarkallja majd az államot.
Nyolcmillió dollárt érnek Greenspan emlékei
Elkeltek Alan Greenspan, az amerikai jegybank legendás elnökének emlékei. A FED-vezér emlékiratait a Penguin Press jelenteti meg 2007-ben. Szakértõk szerint a kiadó 8 millió dollárt kap majd a könyvért Greenspan. Sokan azt várják a könyvtõl, hogy Greenspan végre a magánvéleményét mondja majd az amerikai gazdaságról, a visszafogott, sokféleképpen értelmezhetõ FED-elnöki nyilatkozatok helyett.
Kína 2050-re legyõzi a G7-et
Kína 2050-re megduplázza gazdaságának méretét a Pricewaterhouse elemzõcég szerint. A jelentés szerint Kína gazdasága maga mögé utasítja majd a német, a brit és a francia gazdagságot. A jelentés vásárlóerõ szempontjából hasonlítja össze a gazdaságokat: ez alapján Kína már az USA gazdaságának 76 százalékát tudhatja magáénak.
- címkék:
- Kína
- USA
- amerikai gazdaság
- G7
- PwC
- Címkefelhõ »