amerikai gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Fed
- dollár
- tőzsde
- gazdasági válság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A becslések szerint 3,1 százalékkal bővül az amerikai gazdaság
A harmadik negyedévben a vártnál valamivel kisebb mértékben, de az erős magánfogyasztástól és a két éve először növekvő üzleti beruházásoktól hajtva így is 3,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság összteljesítménye a kereskedelmi minisztérium csütörtökön kiadott első hivatalos becslése szerint.
Újabb recesszió következhet Amerikában
A Conference Board amerikai fogyasztói bizalmi indexe kilenc éve nem tapasztalt mélységbe zuhant októberben: a szeptemberi 93,7 pontról 79,4 pontra csökkent. Az index 14,3 pontos havi esése kiemelkedőnek számít, ilyen mértékű visszaesés a tavalyi szeptemberi merényletek óta nem történt.
Szerdán amerikai kamatcsökkentés várható
A gazdasági növekedés megtorpanását jelző, legutóbb nyilvánosságra került makromutatók nyomán a piaci szakértők döntő többsége szerint szerdai ülésén ismét csökkenti alapkamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Már a mostani, 1,75 százalékos kamatszint is 41 éves mélypontot jelent.
- címkék:
- alapkamat
- amerikai gazdaság
- jegybank
- Fed
- GDP
- Címkefelhő »
Nőtt a kamatcsökkentés reménye az Egyesült Államokban
Gyenge volt az amerikai gazdaság teljesítménye az elmúlt két hónapban és csak mérsékelten nőttek a kiskereskedelmi eladások - tartalmazta az úgynevezett Bézs Könyv, az amerikai gazdaság központjainak állapotáról az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által szerdán kiadott időszakos jelentése.
Akár 20 százalékot is eshet a dollár
A következő két évben 15-20 százalékkal is zuhanhat a dollár árfolyama az euróval és a jennel szemben főleg a növekvő amerikai folyómérleg-hiány miatt szükségessé váló kiigazítás, illetve a Bush-adminisztráció erősdollár-politikájának esetleges módosulása miatt - mondta a Morgan Stanley vezető közgazdásza egy befektetési konferencián Tokióban.
Újabb amerikai kamatvágás várható
A kétéves amerikai államkötvények hozamának hétfői alakulása és az állampapírok határidős kereskedésének adatai alapján szakértők egyértelműen újabb amerikai alapkamat-csökkentésre számítanak - írja a CNN Money. Elemzők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed döntéshozói még következő hivatalos ülésük előtt 0,25 százalékponttal mérséklik az amerikai alapkamatot.
A vártnál jobban nőtt az amerikai gazdaság
Az előzetesen közölt 1,1 százalék helyett 1,3 százalékkal bővült az Egyesült Államok GDP-je a második negyedévben, éves összevetésben - közölte a kereskedelmi tárca adatai alapján a Bloomberg hírügynökség. Elemzők szerint az élénkülő fogyasztás miatt a növekedés jelentősen gyorsul a szeptemberben végződő harmadik negyedévben.
Nem változtatott a kamatokon a Fed - zuhanás a Wall Streeten
Nem változtatott irányadó kamatlábán az Egyesült Államok jegybanki szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). A nyíltpiaci bizottság kamatdöntése, a borúlátó előrejelzések és az Irak elleni egyre valószínűbb háború lejtmenetbe taszította a Wall Street kereskedését.
Jóval olcsóbb Nagy Britanniánál az USA
Az euró bevezetése után több monetáris unióhoz tartozó állam polgárai fejezték ki tiltakozásukat a közös valuta okozta drágulás miatt. Legutóbb Görögországban és Olaszországban tiltakoztak a drágulás ellen, a németek pedig egyenesen "teuro"-nak, vagyis drága eurónak (németül: teure euro) nevezik a közös pénzt. Nagy Britannia nem tartozik a monetáris unióhoz, a szigetország árait hagyományosan az amerikai árakhoz hasonlítják. Az utóbbi időben a brit vásárlók nem véletlenül érezték úgy, hogy aránytalanul sokat fizetnek: az árak jócskán az Egyesült Államok árai fölé szöktek.
Száguld a Porsche a recesszióval szemben
A német Porsche sportautó-gyártó továbbra sem érzi a világgazdaság, különösképpen az amerikai gazdaság lassulását. A luxusautó-gyártó jelentősen növelte eladásait és profitját a júliussal végződött üzleti évben.
Autóipar - a trenddel szemben
A globálissá váló recesszió a gazdaság majdnem minden szegmensére nagy hatással van. Esnek a high-tech társaságok részvényei a világ tőzsdéin, tömeges elbocsátásokról kapunk hírt, a termelés csökkentését jelentik be a legtöbb cégnél, és általában profit warning profit warningot követ. A gazdaság élénkítésének érdekében a legtöbb jegybank, köztük az amerikai jegybank (Fed) és az Európai Központi Bank (ECB) is kamatcsökkentésekkel igyekszik élénkíteni a világgazdaságot és egyben nagyobb fogyasztásra ösztönözni a lakosságot. Mindezen próbálkozások ellenére a vállalatok költségoptimalizálásra törekszenek (hatalmas elbocsátási hullám, eggyesülések, ...
Az év végére élénkülhet a német gazdaság
A várt érték felével nőtt az amerikai gazdaság
A második negyedévben 1,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a szerdán közzétett előzetes hivatalos becslés szerint. Az előzetes konszenzus 2,1 százalékos éves szintre számolt GDP-növekedést jósolt a júniussal végződött három hónapra - írta a Wall Street Journal.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gazdaság
A második negyedévben az előzetes becslésnél és a várakozásnál valamivel nagyobb mértékben, 1,5 százalékkal javult éves összevetésben az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön kiadott végleges adatsora szerint.
Borúlátó képet fest az IMF az amerikai gazdaságról
Élesen bírálja az Egyesült Államokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szervezet szerint az amerikai gazdaság gyengélkedésén kívül a Bush-kormányzatnak a valóságot elfedő, derűlátó jóslatai is aggodalomra adnak okot, és a gazdaság fellendítése érdekében meghozott védőintézkedések is negatívan hatnak az USA eredményeire. Az IMF szerint az amerikai gazdaság jövője sokkal bizonytalanabb, mint szeptember 11-e után.
- címkék:
- USA
- amerikai gazdaság
- gazdaság
- IMF
- Címkefelhő »
Az iraki számla 80 milliárd dollár is lehet
George W. Bush és Dick Cheney alelnök folyamatosan keresi az okokat az Amerikai Egyesült Államok Irak elleni újabb háborújához. Politikai és biztonsági érveket persze sokat fel lehet sorolni, egy azonban biztos: a világgazdaságnak egy háborús konfliktus most egyáltalán nem hiányzik. Az olajárnak meglehetősen nagy hatása van az inflációra és a növekedésre - egy újabb tőzsdei bukás pedig még annyira sem jönne jól manapság.
Autógyártók a környezetvédelem ellen
Kalifornia az USA első tagállama, ahol a törvényhozás szabályozni kívánja az üvegházhatásért felelős gázok kibocsájtását. Az autógyártók, és kereskedők szerint az üzlet végét jelentheti, ha kaliforniában elfogadják a törvénytervezetet.
USA: 1,1 százalékos GDP-növekmény
Az amerikai kormányzat csütörtökön végleges adatként közölte, hogy éves szinten 1,1 százalékkal nőtt az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei április-június közötti negyedéves időszakban.
USA: változatlan a Fed alapkamata
A többségi várakozásnak megfelelően nem változott az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) több mint négy évtizedes mélyponton lévő irányadó egynapos kamata a monetáris ügyekben illetékes nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén, jóllehet a meglehetősen bizonytalan amerikai konjunktúra-kilátások közepette több piaci szereplő akár 50 bázispontos kamatcsökkentést is el tudott volna képzelni.
Nem változtatott kamatot a Fed
Az elemzők WorldCom-botrány előtti várakozásainak megfelelően nem változtatott irányadó kamatán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága a szerdai ülésén. Az irányadó kamat így 1,75 százalékon maradt, ami 40 éves mélypont.
Köddé foszló kamatcsökkentési várakozások
Egyre kevesebb esélyt adnak a szakértők a kamatcsökkentésre az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) keddi ülése előtt. A Reuters felmérése szerint a Fed legnagyobb 22 partnere közül, csak a Morgan Stanley elemzői számítanak újabb kamatvágásra.
Csökken a világ gazdasági növekedése
Az amerikai gazdaságnak a vártnál kisebb bővülése miatt a Morgan Stanley visszafogta a világ idei és jövő évi GDP növekedési kilátását.
USA: közel 160 milliárd dollár lesz a költségvetési hiány
Az Egyesült Államok központi költségvetése ebben ez évben 157 milliárd dolláros deficitet érhet el, a Kongresszusi Költségvetési Iroda legújabb jelentése szerint. Ez a hiány éles fordulat a tavalyi évhez képest, amikor is 127 milliárd dollár többletet könyvelhettek el Amerikában.
USA: 1400 milliárd dolláros veszteség
Az amerikai részvénytőzsde három legfontosabb mutatója az év második negyedévében 1400 milliárd dolláros árveszteséget mutatott, és egyelőre nincs trendfordulást kiváltó hír. Ez pedig jórészt meghatározza a világ többi tőzsdéjének mozgását is, hiszen még mindig a Wall Street az iránytű a nemzetközi részvénypiacon.
USA: rekord külkereskedelmi hiány
Rekord hiánnyal zárt az Egyesült Államok májusi külkereskedelmi egyenlege a pénteken kiadott adatok szerint azt mutatva, hogy ismét élénkült az amerikaiak kereslete a külföldön gyártott autók, tévékészülékek és ruházati cikkek iránt.
Egyesült Államok: 5,6 százalékos GDP növekedés
Az első negyedévben 5,6 százalékkal nőtt éves szintre számolva az amerikai gazdaság összkibocsátásának értéke a pénteken kiadott, első felülvizsgált adat szerint. A Federal Reserve az amerikai gazdasági élénkülés jelei ellenére óvatos, és nem változat monetáris politikáján.
Az USA termelékenysége 1,1 százalékkal nőtt
Az idei második negyedévben - a vártnál valamivel gyorsabban - 1,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektorainak termelékenysége. Az előzetesként kiadott új második negyedévi adat az első negyedévről ugyancsak előbb előzetesen megjelentetett 8,6 százalékot, majd 8,4 százalékon véglegesített adatot követi.
- címkék:
- USA
- mezőgazdaság
- amerikai gazdaság
- Címkefelhő »
Lovaggá ütik Alan Greenspant
Nagy Britannia tiszteletbeli lovagi címet adományoz Alan Greenspannek, az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő Federal Reserve (FED) elnökének. Az indoklás szerint Greenspan a világgazdaság stabilitását megőrző lépéseiért kapja a címet, írja a BBC News.
Nem csökkentette kamatát az EKB
Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára november 8-án csökkentette irányadó rátáját, a változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimumot, meglepően erős fél százalékponttal 3,25 százalékra. A marginális hitelkamatot hasonló arányban 4,25 százalékra, a betéti kamatot 2,25 százalékra mérsékelte.
Havonta 60-80 ezren keresnek állást a világhálón
Az online álláskeresés népszerűsége - bár Magyarországon is egyre nő -, még messze elmarad a fejlett internetkultúrával rendelkező országokban mért szinttől. A szakemberek szerint ez elsősorban a világhálóhoz való hozzáférés alacsonyabb szintjével magyarázható. Itthon elsősorban a fiatalok és a magasan képzettek használják az internetes adatbázisokat munkaerőpiaci értékük felmérésére.
Acélügyben egyeztet az EU és az USA
Alig szűkült az amerikai gazdaság
Az előzetesen becsült 1 százalékkal szemben mindössze 0,4 százalékkal szűkült az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség a kereskedelmi tárca adatai alapján. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás nyomán mérséklődtek az üzleti beruházások és visszaesett a magánfogyasztás, ami a GDP csökkenéséhez vezetett. Elképzelhető, hogy a következő negyedévben véget ér Amerika példátlan, 10 éves gazdasági fejlődése.
2002 elejére kilábalhat az amerikai gazdaság a recesszióból
A már korábban is a növekedés és a visszaesés mezsgyéjén egyensúlyozó amerikai gazdaság a szeptember 11-ei terrormerényletek hatására átkerült a határvonal recessziós oldalára, de a visszaesés jó eséllyel enyhe lesz. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő vezető közgazdásza szerint már a jövő év elején elkezdődhet a fellendülés.
- címkék:
- amerikai gazdaság
- recesszió
- Címkefelhő »
Túl a mélyponton az amerikai gazdaság?
A Kmart kereskedelmi lánc a légitársaságok szeptemberi nagy leépítéseihez hasonló mértékű elbocsátásokra kényszerül. A többi amerikai cég azonban a gazdasági növekedés újraindulásának első jelei nyomán inkább visszaveszi az elküldött dolgozókat. Ebből is látszik, mekkora a különbség a konjunkturális hullámzás és a rossz menedzsment között.
Az amerikai gazdaság megindult felfelé
Az amerikai vállalati botránysorozatok közepette szinte elsikkadt az a némi optimizmusra okot adó jelentés, amely szerint az amerikai vállalati bevételek a második negyedévben a vártnál jobban, a makrogazdasági mutatóknál pedig sokkal jobban alakulnak. Míg a Bush-kormányzat hivatalosan is bejelentette, hogy öt év után először a szövetségi költségvetés hiánnyal zár, 165 milliárd dollár mínusszal, elemzők szerint a mostani negyedév lesz öt egymást követő negyedév óta az első, amikor a vállalati bevételek éves szinten növekedést mutatnak.
Beismerte a kreatív könyvelést a Qwest
Az amerikai Qwest távközlési társaság a legújabb tag a kreatív könyvelést beismerő vállalatok sorában - tudósít a BBC. A denveri székhelyű társaság, mely 14 USA tagállam legnagyobb távközlési szolgáltatója, az Igazságügy minisztérium, és a Gazdasági Felügyelet vizsgálatának hatására bevallotta: 1999 óta megtévesztették a befektetőket.
Nincs ok tőzsdei pánikra az amerikai pénzügyminiszter szerint
- címkék:
- tőzsde
- amerikai gazdaság
- Címkefelhő »
További szabálytalanságokra figyelmeztetett az amerikai jegybankelnök
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) "kényeztető" pénzügypolitikát választott, tekintettel arra, hogy a jobb gazdasági kilátásokra még várni kell - mondta Alan Greenspan, a Fed elnöke kedden, washingtoni szenátusi meghallgatásán. Még további szabálytalanságokra derülhet fény a vállalati üzleti könyvekben - tette hozzá.
Greenspan: a beruházások növekedése ellenére lassú ütemű a fellendülés
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, Alan Greenspan szerint már mutatkoznak a vállalati befektetések élénkülésének első jelei a gazdaságban, és a vállalati nyereségek csökkenő tendenciája valószínűleg fordulat előtt áll. Szakértők szerint Greenspan derúlátóbb elemzése alapján nem várható kamatemelés a Fed nyíltpiaci bizottságának május 7-i ülését követően.
USA: a GDP alá került a részvények értéke
A becsült, éves szintre számolt második negyedévi GDP-érték 88 százalékára süllyedt a tőzsdén forgó amerikai törzsrészvények összesített piaci értéke a 2000 első negyedében mért, 148 százalékos GDP-arányos rekord tőkeértékről - áll a Moody,s Investors Service új összesítésében.
USA: 6,1 százalékos GDP-növekmény
Az első negyedévben a vártnál sokkal gyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt éves szintre számolva az amerikai gazdaság teljesítménye. A kormány korábbi, első felülvizsgálati becslése 5,6 százalékos éves növekedést valószínűsített az idei első három hónapra a tavalyi utolsó negyedévben mért 1,7 százalékos végleges GDP-növekedés után. A Reuters előzetes konszenzusa a végleges adatra is 5,6 százalékot jósolt.
- címkék:
- USA
- amerikai gazdaság
- negyedév
- Reuters
- GDP
- Címkefelhő »
Változatlanul hagyta az alapkamatot a Fed
Kétéves mélyponton a dollár
A dollár két éve nem látott mélypontra került az euróval és a japán jennel szemben a kedvezőtlen amerikai gazdasági adatok, főként a folyómérleg hiány hatására - írja a Bloomberg. A hiány nehezen lesz pótolható, mondták a szakértők.
Nem csökken az amerikai leminősítések száma
Az amerikai gazdaság már érezhető fellendülése ellenére egyelőre nem javul a vállalati szektor adósi minősége, a visszaminősítések száma a második negyedévben sem csökkent érdemben az előző három hónapról - áll a Moody,s Investors Service nemzetközi hitelminősítő friss összefoglalójában.
Késhet az amerikai kamatemelés
A kedvezőtlen munkaerőpiaci trend lassíthatja az amerikai gazdaság fellendülését, így a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed csak augusztusban emeli irányadó kamatát. A hírügynökség emlékeztet: Alan Greenspan jegybankelnök a tíz évvel ezelőtti recesszió idején is figyelembe vette a munkaerőpiaci folyamatokat.
A vártnál kevésbé nőtt az amerikai ipari termelés
USA: váratlan csökkenés a termelői árindexben
A várt minimális emelkedés helyett 0,4 százalékkal csökkent májusban a termelői árindex az Egyesült Államokban, az amerikai munkaügyi minisztérium adatai szerint. Ez hat hónapja a legnagyobb ütemű csökkenés.
USA: 60 százalékkal zuhant a működőtőke-beáramlás
Tavaly több mint 60 százalékkal zuhant a külföldi közvetlen befektetések értéke az Egyesült Államokban az előző évhez képest - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium éves jelentésében.
USA: jobb a vártnál a májusi beszerzőimendzser-index
Májusban 55,7 pont volt, vagyis már robusztus növekedést jelzett az amerikai feldolgozó szektor teljesítményét mérő, az Országos Beszerzési Menedzseri Szervezet (ISM, korábbi nevének rövidítésével NAPM) által összeállított és hétfőn közzétett átfogó beszerzőimendzser-index.
USA: kétéves csúcson a termelői árindex
14 hónapja a legnagyobb havi ütemben, 1 százalékkal nőtt a termelői árindex az Egyesült Államokban, márciusban - közölte pénteken az amerikai Munkaügyi Minisztérium. Az indexet az élelmiszer- és energiahordozók vitték fel. Az élelmiszer- és energiahordozó-árak nélkül számolva csak 0,1 százalékkal emelkedett a nagybani árszint.