államháztartás

címke rss

Új büdzsé helyett reformot várnak az elemzők

Gazdaság2006.04.18, 10:34

Nem látják szükségesnek a pótköltségvetés összeállítását az [origo] által megkérdezett elemzők. A márciusi hiányadatok ellenére elemzők úgy látják, a kormány, ha kellőképp fegyelmezetten költ, kihúzza az évet a meglévő költségvetéssel. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint pótköltségvetés helyett inkább államháztartási reformmal kellene rendbe szedni a büdzsét.

Arányaiban volt már nagyobb hiány is

Gazdaság2006.04.11, 18:03

Egyáltalán nem kivételes eset, hogy az év első három hónapjában nagyon magas az államháztartás hiánya. Az elmúlt 8 év adataiból az derül ki, hogy az éves tervhez képest 1999-ben, Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején volt a legmagasabb a hiány, közel 70 százalékos aránnyal. Abszolút számban azonban a 2006-os adat viszi el a pálmát.

A hiány lefaragására szavaz a külföld

Archívum2006.04.10, 17:42

Az elszabadult deficit csak szűk manőverezési lehetőséget ad a következő kormánynak, így bárki nyeri is a választásokat, legfontosabb feladata az államháztartás rendbetétele lesz. A nemzetközi elemzők nincsenek meggyőződve arról, hogy a pártok elkötelezettek az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen hiánycél elérése mellett.

Kockázatokat lát és kiigazítást kér az MT

Gazdaság2006.04.10, 16:00

A Monetáris Tanács szerint alapvetően egészséges a pénzügyi intézményrendszer, de továbbra is akadnak kockázati tényezők. A testület szerint a gazdaság pályája hosszú távon nem fenntartható. Ezt jelzi, hogy továbbra is emelkedik az államháztartás tartozása, és az ország GDP-arányos nettó külföldi adóssága. A testület szerint egyre nagyobb szükség van a költségvetési kiigazításra, ellenkező esetben a piac kényszeríti majd ki a forint gyengülését. A Monetáris Tanács nem nyúlt az alapkamathoz, így az továbbra is 6 százalékon áll.

Nem csak az árvíz növeli a hiányt

Gazdaság2006.04.05, 09:28

Az eddig árvízi védekezésre fordított 7,3 milliárd forint várhatóan növelni fogja az éves államháztartási deficitet, ám egy ekkora összeg nem befolyásolja lényegesen a hiány mértékét.

Elküldték a hiányjelentést Brüsszelbe

Archívum2006.03.31, 12:04

Elkészítette jelentését az államháztartás helyzetéről a KSH, az MNB és a PM. Az EU tagok mindegyike készít ilyen jelentést az Európai Bizottság tájékoztatására. A jelentés szerint az államadósság jobb mint a maastrichti kritériumokban előírt. A PM szerint idén összesen 5 százalék körül alakul majd a GDP arányos államháztartási hiány.

Megmaradt a 6 sz�zal�kos alapkamat

Gazdaság2006.03.31, 21:27

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa h�tf�i �l�s�n tov�bbra is v�ltozatlanul hat sz�zal�kon hagyta a jegybanki alapkamatot. A d�nt�s megfelel azt elemz�i v�rakoz�soknak. A Monet�ris Tan�cs szerint a konjunktur�lis adatok kedvez�ek. A tan�cs ugyanakkor figyelmeztetett a nemzetk�zi kock�zatv�llal�si hajland�s�g cs�kken�s�re, �s ezen kereszt�l az �llamh�ztart�si reform sz�ks�gess�g�re. J�rai Zsigmond jegybankeln�k szerint a Monet�ris Tan�cs nem reag�l kisebb �rfolyamv�ltoz�sokra.

Járai: Az euró bevezetéséhez átalakítás kell

Gazdaság2006.03.29, 16:02

Ahhoz, hogy 2010-ben az eurót be lehessen vezetni az államháztartásban nagy átalakítást kell végrehajtani - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán egy székesfehérvári sajtóbeszélgetésen.

Idén 1400 milliárddal nőhet az államadósság

Gazdaság2006.03.29, 11:38

A központi költségvetés számviteli szabályok szerint nyilvántartott bruttó adóssága, 2005 végén 12 744,2 milliárd forint volt, februárban viszont már elérte a 13 161 milliárd forintot, s a prognózis szerint 2006 végére 14 144,9 milliárd forintra emelkedik - áll a Pénzügyminisztérium által az államháztartás állapotáról közzétett jelentésében, amelyet az államháztartási törvény szerint a választások előtt egy hónappal kell közzétennie a kormányzatnak.

Gazdasági csapdában az ország

Gazdaság2006.02.23, 18:23

Magyarország "makropénzügyi csapdahelyzetbe" került -állítja Rácz Margit, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója. Szerinte mielőbb fájdalmas államháztartási reformokra van szükség a folyó fizetési mérleg és az államháztartás deficitjének mérséklése érdekében.

Bokros átláthatóbb költekezést akar

Gazdaság2006.02.17, 16:10

Átláthatóbb költségvetést sürgetett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a HBLF az államháztartási reformról szóló konferenciáján. Bokros szerint szigorítani kell a költséggazdálkodáson. A konferencián szintén részt vevő Marek Belka, volt lengyel miniszterelnök szerint csak a válság teremt konszenzust a társadalomban a reformok iránt.

A vártnál kisebb az államháztartás hiánya

Gazdaság2006.02.07, 18:36

Januárban a vártnál kisebb hiány alakult ki az államháztartásban. A deficit 140,4 milliárd forint, míg az előrejelzés 176,1 milliárd forintos hiánnyal számolt.

A hi�ny miatt ingadoz�bb a forint �rfolyama

Gazdaság2006.01.26, 10:49

A kor�bbin�l j�val sz�lesebb, 243 �s 256 forint k�z�tti s�vban ingadozott az eur� �rfolyama 2005 negyedik negyed�v�ben. A jegybank szerint ez els�sorban az �llamh�ztart�s magas hi�nya miatt alakult �gy.

Litvánia eleshet a 2007-es euróbevezetéstől

Gazdaság2006.01.25, 15:30

A minden maastrichti követelményt teljesítő Litvánia eleshet az egy éven belüli euróövezeti csatlakozástól az infláció valamelyes gyorsulása miatt. Jóllehet inflációja eddig alatta volt a valutauniós jegybank árstabilitási küszöbének, amelyet évek óta maga az euróövezet is átlép, áll a Fitch Ratings elemzésében.

A monetáris politika nehéz éve lesz 2006

Gazdaság2006.01.24, 13:06

Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezően alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak és milyen hatásokat váltanak ki.

Bokros: Szerkezeti reformok kellenek

Gazdaság2006.01.20, 15:39

Az államháztartás hiányát lefaragni, az államháztartás terjedelmét csökkenteni ma már nem lehet komoly szerkezeti reformok nélkül Magyarországon - mondta Bokros Lajos pénteken.

Elemzők szerint nem változik az alapkamat

Gazdaság2006.01.19, 17:50

Marad a hatszázalékos alapkamat a monetáris tanács hétfői ülésén az [origo] által megkérdezett elemzők szerint. A szakértők egybehangzóan állítják: az inflációs adatok és kilátások akár kamatcsökkentést is indokolnának, azonban az államháztartás és a forint helyzete nem indokolja, hogy a monetáris tanács hozzányúljon a hat százalékhoz. A reuters elemzői sem számítanak változásra, ugyanakkor 2013-ra várják az euró bevezetését.

Az eur� megint 250 forint alatt j�r

Gazdaság2006.01.17, 16:34

Az eur� jegyz�se napk�zben sz�k, 249,80 �s 250,50 forintos s�vban ingadozott. A forint jelent�s forgalom melletti enyhe er�s�d�s�ben sem a 2005-�s infl�ci�s adatok, sem az �llamh�ztart�s janu�ri v�rhat� hi�nya nem j�tszott szerepet.

Erősödéssel nyitott a forint

Archívum2006.01.11, 10:15

A térségbe áramló tőke nagysága és a piacok lendülete a régiós devizák drágulását okozza, amelytől a forint az államháztartási bizonytalanságok miatt várhatóan elmarad.

Borulhat a büdzsénk londoni elemzők szerint

Gazdaság2006.01.09, 15:30

Továbbra is az eredményszemléletben számolt idei államháztartási hiánycél jelentős túllépésére és az euróbevezetés négyévi csúszására számítanak londoni elemzők. Teszik ezt azzal együtt, hogy központi kamatemelést egyelőre nem várnak.

A vártnál kisebb lehet az áht hiánya

Gazdaság2006.01.05, 08:58

Várhatóan az eddig számítottnál kisebb lesz az államháztartás 2005-re szóló hiánya - derült ki Kiss Péternek egy csütörtök reggeli televíziós hírműsorban elmondott szavaiból. A tavalyi évi hiányról délután 17 órakor ad részletes tájékoztatást a Pénzügyminisztérium.

A vártnál 40 milliárddal kisebb az áht hiánya

Gazdaság2006.01.05, 17:46

Mintegy 40 milliárd forinttal lett kisebb az államháztartás tavalyi hiánya a korábban előrejelzettnél.

Idén nő a cseh államháztartás hiánya

Gazdaság2006.01.03, 16:26

A cseh kormány az idén körülbelül 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít - jelentette be Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter január 3-án. A tavalyi hiány messze alatta maradt a kormány és az Európai Bizottság által előrejelzett értéknek, tehát Csehország jól halad az euróövezeti csatlakozáshoz vezető úton. 

A büdzsé csak fél évre szól elemzők szerint

Gazdaság2005.12.29, 09:52

Az euró 2010-es céldátumának teljesítéséhez, szakértők szerint az államháztartás kiigazítására lenne szükség már a választások után. Bár a pótköltségvetés intézménye létezik, a koalíció megkerülhetővé tette; így elegendő lenne a konszolidációhoz a költségvetési törvény módosítása.

Jelentős üzletek, elmaradó reformok idén

Gazdaság2006.01.02, 19:48

Az idén olyan jelentős üzletek születtek, mint az Antenna Hungária és a Budapest Airport Rt. eladása, vagy a Hankook Magyarországra csábítása. Ugyanakkor nem mérséklődött az államháztartás és a fizetési mérleg hiánya és a szükséges reformok közül még az adórendszer átalakítása sem valósult meg.

Engedmény a színlelt szerződéseknél

Állás 20112005.12.23, 09:09

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el, január elsején pedig már hatályba is lép az államháztartásról szóló törvény módosítása, amely szerint azok a cégek is kaphatnak állami támogatást, amelyeknél néhány munkavállalót színlelt szerződéssel foglalkoztatnak - írja a Napi Online.

Csalódást kelt az adakozó költségvetés

Gazdaság2005.12.20, 18:58

Sokak pénztárcáját érinti a jövő évi költségvetés, amit hétfőn este 196 igen szavazattal és hét ellenszavazattal fogadott el a parlament. Eszerint csökkennek az adók, emelkedik a hallgatói normatíva, a gyed, a közszférában dolgozók április 1-től számíthatnak béremelésre. A gazdasági szakértők azonban csalódásként értékelik az új törvényt, amit szakszerűtlennek, sőt kártékonynak tartanak.

J�rai: tarthatatlan az �llamh�ztart�s helyzete

Gazdaság2005.12.19, 18:30

A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�nak h�tf�i d�nt�se �rtelm�ben tov�bbra is hat sz�zl�k marad a jegybanki alapkamat. A�test�let k�zlem�ny�ben felh�vta a figyelmet a� k�lts�gvet�si politika hi�nyoss�gaira �s megeml�ti, hogy emiatt min�s�tette le az orsz�g ad�ss�g�t�a�Fitch.�

Spekulációs támadás érheti a forintot

Gazdaság2005.12.16, 17:54

A jegybanki alapkamat 0,5 százalékos emelkedésére, az államháztartás és fizetési mérleg jelentős hiányának fennmaradására számít jövőre a Gazdasági Növekedés Nemzetközi Központja (ICEG). A társaság nem zárja ki a forint hirtelen gyengülését sem 2006-ban.

Surányi: Ne rohanjunk az eurózónába

Gazdaság2005.12.08, 17:49

Az euró bevezetése nélkül is rendbe kell tenni az államháztartást, a folyó mérleget - mondta Surányi György. A jegybank volt elnöke szerint tudatában kell lenni annak, hogy az euró gyors bevezetése egyáltalán nem oldja meg a csatlakozó országok problémáit.

Jobb a vártnál a novemberi hiány

Gazdaság2005.12.06, 18:06

Jobb lett a vártnál az államháztartás novemberi hiánya. A deficit 135,5 milliárd forint volt. A hiány az első 11 hónapban a GDP 5,37 százaléka.

Bankszövetség: társadalmi megegyezés kell

Gazdaság2005.12.05, 17:18

Az államháztartást rendbe kell tenni, ezért társadalmi közmegegyezésre, és a politikai erők összefogására van szükég a ciklusokon átnyúló reformokhoz, méghozzá minél előbb - véli a Magyar Bankszövetség.

Nehezen teljesíthető a konvergenciaprogram

Gazdaság2005.12.02, 15:56

Gazdasági elemzők eltérően ítélik meg a kormány legújabb konvergenciaprogramját. Az elképzelés szerint az államháztartás idén a bruttó hazai termék (GDP) 8 százalék körül várható hiánya jövőre 4,7 százalékra csökken, majd a következő két esztendőben évente 1,4 százalékkal mérséklődik.

Gyengült a forint

Archívum2005.11.29, 16:42

Kedden délután gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Egy eurót 251,65/75 forinton jegyeztek. Kereskedők szerint a piacot nem rázta meg az OECD kedvezőtlen jelentése a magyar államháztartásról.

A büdzsé miatt aggódik az OECD

Gazdaság2005.11.29, 14:33

Erőteljes a magyar gazdaság bővülése az OECD szerint. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint azonban aggasztóan alakul a költségvetés. A szervezet féléves jelentése szerint Magyarországon a pénzügyi stabilitás megteremtésének kell elsőbbséget kapnia. Az OECD szerint amennyiben nem lesz kiigazítás az államháztartásban, emelni kell majd az MNB jelenleg irányadó 6,0 százalékos kamatszintjén. A szervezet szerint a térségben Szlovákia produkálja majd a legnagyobb - 5,6 százalékos - gazdasági növekedést.

Szigorítások követhetik a gazdasági csodát

Gazdaság2005.11.28, 18:57

Egyedülálló gazdasági produkció - az államháztartás és a fizetési mérleg óriási hiánya mellett rendkívül alacsony infláció - várható jövőre Magyarországon. A következő évben viszont könnyen a költségvetési kiadások csökkentése, adóemelés és az infláció felpörgése követheti a választási év laza gazdaságpolitikáját.

Hónapokig nem módosul a magyar alapkamat

Gazdaság2005.11.25, 09:08

Nem emel kamatot hétfőn a Nemzeti Bank - vélik a pénzügyi elemzők a Reuters novemberi felmérésében és jelentősen felfelé módosították az államháztartás jövő évi hiányáról szóló előrejelzésüket.

Gyurcsány haladékot kért Barrosótól

Archívum2005.11.21, 08:01

Három év haladékot kért Gyurcsány Ferenc kormányfő az államháztartás kiigazítására José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől a hétvégi találkozójukon.

Almunia: az államháztartás a "sötét oldal"

Gazdaság2005.11.18, 13:53

Az euróövezeti csatlakozásra úgy kell felkészíteni a gazdaságot, hogy a lehető legtöbb előnyt tudja majd kiaknázni abból; a felkészülés kulcsa a maastrichti kritériumok legfegyelmezettebb betartása, hangoztatta Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyekért felelős tagja.

Hullámzó piacon gyengült a forint

Archívum2005.11.18, 16:20

A forint egész nap nyomás alatt volt, amit előbb az EU szakbizottságának, majd Almunia pénzügyi biztosnak a magyar államháztartás helyzetével kapcsolatos figyelmeztetéseivel magyaráztak a piacon.

A PM 179 milliárdos hiányt vár novemberre

Gazdaság2005.11.16, 15:49

A Pénzügyminisztérium (PM) 179,5 milliárd forint hiányt vár novemberre és 218 milliárdos többletet decemberre az államháztartásban; így tartható lehet a korábban prognosztizált 4,6 százalékos GDP arányos pénzforgalmi hiány.

Számítási módszeren vitázik az MNB és a PM

Gazdaság2005.11.14, 20:03

Jövőre akár 8,9 százalék is lehet a GDP-arányos államháztartási deficit a Magyar Nemzeti Bank szerint. Így legkevesebb 5,5 százalékos költségvetési kiigazítás kellene az euró 2010-es bevezetéséhez. A Pénzügyminisztérium szerint azonban a jegybank nem a nemzetközi módszertan szerint számol.

Vártnál kisebb az államháztartás hiánya

Archívum2005.11.07, 17:40

Októberben a vártnál 39,9 milliárd forinttal kisebb mértékben nőtt az államháztartás hiánya, ezért a január óta felhalmozott deficit a bruttó hazai termék (GDP) 0,19 százalékával alacsonyabb lett az előrejelzettnél.

Újabb uniós pénzügyminiszteri intő várható

Gazdaság2005.11.07, 09:01

Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi ülésükön várhatóan megállapítják, hogy Magyarország nem tett eleget korábbi ajánlásaiknak, mely a GDP-arányos államháztartási deficit 2008-ra 3 százalék alá szorításához szükséges intézkedésekről szólt.

Veres János reálisnak tartja a 2010-es eurót

Archívum2005.10.22, 08:48

Veres János továbbra is reálisnak tartja a lehetőséget az euróbevezetés feltételeinek teljesítésére 2008-ra, kitart az euró 2010-es bevezetése mellett. A pénzügyminiszter szerint, ha sikerül megállapodni az államháztartási reform lépéseiben, akkor a célok teljesíthetőek.

A 2006-os költségvetést kritizálja az ÁSZ

Gazdaság2005.10.21, 15:52

Az államháztartási elszámolást érintő módszertani különbségek a 2006-os költségvetési hiány megvalósulásának kockázatát növelik - állapítja meg az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ emellett indokoltnak tartja a nagy ellátórendszerek reformjának felgyorsítását is.

Enyhén korrigált a tőzsde

Archívum2005.10.20, 17:50

Elemzők szerint az Európai Bizottság jelentése a magyar államháztartás hiányáról egybecsengett az elemzők által várt számmal, így az nem fordítja meg a piaci hangulatot. A BUX-index minden esetre közel 500 pontot erősödve 20 194 ponton zárt csütörtökön.

Nem lesz elnéző velünk az EU

Gazdaság2005.10.19, 10:37

A korábbiaknál élesebben bíráló jelentés várható az Európai Bizottságtól a magyar államháztartás alakulásáról, miután a deficit jelentősen meghaladja a korábban számítottat. A jelentést csütörtökön adják ki Brüsszelben.

Az államháztartási hiány 6 százalék lehet

Gazdaság2005.10.18, 11:52

A GDP növekedése és az infláció egyaránt 3,6 százalékra mérséklődik 2005-ben, míg az államháztartás hiánya elérheti a GDP 6 százalékát az ICEG Európai Központ legfrissebb előrejelzése szerint. A prognózis 2006-ra 6,6 százalékos deficittel számol a nyugdíjkorrekció hatásai nélkül.

Járai: kemény reformok kellenek az euróért

Archívum2005.10.18, 16:25

Kemény reformok kellenek az euró bevezetéséhez; az államháztartásban jelentős átalakításra lenne szükség, a költségvetés finanszírozási igényét csökkenteni kell - mondta Járai Zsigmond a jegybank elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság keddi rendezvényén.