államadósság

címke rss

Visszaüthet a nagy görög megszorítás

Archívum2010.05.19, 14:33

Éppen a drasztikus megszorító intézkedések mellékhatása révén kerülhet két év múlva államcsődközeli helyzetbe Görögország - jósolja az egyik nagy nemzetközi gazdaságelemző intézet. A német kancellár szerint a tét immár az euró és az európai egység megőrzése, ehhez pedig fel kell adni azt a gyakorlatot, hogy az országok tartósan lehetőségeik fölött élnek.

Nekilátnak a spórolásnak a spanyolok

Archívum2010.05.12, 17:22

Kemény megoszorító intézkedéseket sürgős bevezetését jelentette be Spanyolország miniszterelnöke, a görög típusú krízis elkerülése végett. Koránt sem biztos azonban, hogy a megszorítás elegendőnek bizonyul.

All int mondott az EU a 750 milliárdos csomaggal

Gazdaság2010.05.11, 18:33

Az Európai Központi Bank korábbi munkatársa szerint a 750 milliárd eurós hitelkeret megszavazásával - pókerben használt kifejezéssel élve - "all int" mondott az IMF és az EU. A jelenlegi gazdasági helyzetben minden bizonnyal kötvénykibocsátásokra kényszerülnek a Európai Unió tagállamai abban az esetben, ha a 750 milliárdos hitelkeret rájuk eső részét ténylegesen elő kell teremteniük. Németország 123 milliárd euróra vállal garanciát, ami közel hatszorosa annak, mint amit eddig sikerült elfogadtatni a törvényhozással.

Fidesz: A 750 milliárdos csomag csak átmeneti nyugtató

Archívum2010.05.10, 13:14

A Fidesz szóvivője szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nem gyógyítja meg az eurózónát, csak átmeneti nyugtatóként szolgál. A gondot a költségvetési fegyelmezetlenségben és az adatok elégtelen szolgáltatásában látja, s ebben összehasonlította a görög és a magyar költségvetést.

Spanyolország Magyarországgal egy kalapban az adósságpiacon

Gazdaság2010.05.14, 15:09

Miközben jelentősen romlott Görögország adósságpiaci megítélése kedden, a spanyol államadósságra visszafizetésésére köthető biztosítások árfolyama elérte a magyar árazási szintet. Vagyis a befektetők ugyanannyira bíznak a spanyol és a magyar adósság törlesztésében.

IMF: A spanyolok nem k�rtek seg�lyt

Gazdaság2010.05.04, 20:18

Spanyolorsz�g nem k�rt p�nz�gyi seg�ts�get a Nemzetk�zi Valutaalapt�l - k�z�lte a szervezet kedden. Zapatero spanyol minisztereln�k �r�lt h�resztel�snek nevezte a seg�lyk�relemr�l sz�l� piaci pletyk�kat.

A jó hírünkön múlhat, megússzuk-e a görög ragályt

Gazdaság2010.05.03, 11:09

Eddig nem terjedt át Magyarországra a görög válság, ami nem meglepő annak fényében, hogy a magyar gazdaság egészségesebb képet mutat, mint a görög, de hiba lenne hátradőlni, a mai számok ugyanis nem jelentenek garanciát a későbbiekre. Az új kormány intézkedései és kommunikációja is befolyásolhatja, hogy a piacok bizalma megmarad-e, és némi szerencsére is szükségünk lehet a stabilitás megtartásához.

A hétvégén fény derülhet a görög csomag részleteire

Archívum2010.04.30, 19:10

Szombaton zárulhatnak a görög mentőcsomagról és a görög gazdaság teljes átalakításáról szóló tárgyalások

ING: Magyarország érzékeny a görög válságra

Archívum2010.04.29, 12:04

Az ING pénzügyi szolgáltató társaság elemzése szerint az Európai Unió új tagállamai közül Magyarország a leginkább érzékeny a görög válság tovaterjedő hatásaira, mert az új tagok közül Magyarországnak legnagyobb az államadóssága.

Rekordmagasságba ért a görög csődkockázat

Archívum2010.04.19, 12:17

Az izlandi hamu miatt nem tudott elutazni a Nemzetközi Valutaalap és az eurózóna tárgyalódelegációja Athénba hétfőn, ezért videókonferencián szerdára halasztották az ülést. Közben a görög kötvényekért a piacon elvárt kamat rekord magasságba emelkedett, ami a befektetők bizalmának csökkenését mutatja.

Hétfőn látogat Athénba az IMF-delegáció

Archívum2010.04.15, 17:08

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója delegációt küld Athénba, hogy tárgyalásokat kezdjenek a görög kormány képviselőivel egy lehetséges, többéves IMF-hitelprogramról.

Hétéves mélységben a magyar kincstárjegy hozama

Gazdaság2010.04.13, 13:49

Az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján 5 százalék alá süllyedt a három hónapos kincstárjegy hozama, erre legutóbb hét évvel ezelőtt volt példa.

A választások miatt javult Magyarország megítélése az adósságpiacon

Gazdaság2010.04.12, 18:26

A londoni piacon hétfőn csökkent   a magyar adósságtörlesztés-biztosítási tranzakciók árazása, ami azt jelzi, a piac kedvezően fogadja a választási eredményt.

Négyszázalékos volt a tavalyi hiány

Gazdaság2010.04.01, 11:26

A kormány által megcélzott 3,9 százalék helyett 4 százalékos volt tavaly a GDP-arányos államháztartási hiány a KSH adatai szerint. Az államadósság az éves GDP 78 százalékára rúg. A pénzügyminiszter szerint az eltérés "jelképes".

Rekord méretű új adósság a német költségvetésben

Gazdaság2010.03.19, 15:09

Rekord méretű, 80,2 milliárd euró új adósságot  irányoz elő a német parlament alsóháza, a Bundestag által pénteken jóváhagyott, 2010-re szóló költségvetés. A példátlan eladósodást tartalmazó büdzsét a kormánypárti képviselők szavazataival fogadták el, az ellenzéki honatyák többsége ellene szavazott. A 2010-es költségvetési évre előirányzott összkiadások 320 milliárd euróra rúgnak.

Kaszinót és repülőt is elad az eladósodott görög állam

Archívum2010.03.17, 14:10

Jelentős privatizációt indít el a görög kormány, hogy forrásokat szerezzen a tetemes államadósságának mérséklésére. Az állam megválik banki és egyéb vállalati részesedésétől, eladja a népszerű kaszinóját, de megválik repülőgépektől is.

Európai adósságközpont jöhet a hitelminősítő mellé

Gazdaság2010.03.05, 12:49

A belga kormányfő központi adósságkezelő szervezet létrehozását javosolja az euróövezet tagországainak. Pár nappal ezelőtt az eurózóna pénzügyminiszterei pedig egy saját hitelminősítő megalapítását vetették fel.

Magyarország nem nyúlt a görög trükkhöz az adósságkezelő szerint

Gazdaság2010.02.26, 10:59

Az ÁKK vezérhelyettese szerint Magyarország nem alkalmazott olyan devizacsere-ügyleteket, amilyenekkel Görögország elrejtette államadósságának valós mértékét az uniós intézmények elől.

Erste: Magyarország a pofonoktól lett éltanuló

Gazdaság2010.02.19, 11:30

A kelet-közép-európai országok jelentős mértékű költségvetési hiány lefaragása érdekében megtették az első lépéseket, így a jövőben kevésbé fájdalmas évekre számíthatnak, mint az euróövezet államai - derül ki az Erste Group legfrissebb elemzéséből, amely szerint Magyarország kiemelkedik a régiós mezőnyből. Az Erste szakértői hozzáteszik, költségvetési intézkedések miatt 2015-re, 2016-ra csúszhat az euró bevezetésének időpontja a térség több országában.

A Wall Street segített leplezni a görög adósságot

Gazdaság2010.02.15, 15:06

Több eurót használó ország is alkalmazhatott olyan könyvelési trükköket, amelyek Görögország jelenlegi, csődközeli helyzetéhez vezettek - írja a New York Times. A devizaügyleteknek álcázott hitelek elrejtésében a Wall Street nagybankjai közreműködtek.

Elkapkodták a jól fizető magyar kötvényeket

Archívum2010.01.27, 09:46

Komoly érdeklődés mellett adott el kedden Magyarország két milliárd dollárnyi kötvényt, amit ugyan olcsóbban sikerült kibocsátani az eredtileg tervezettnél, de így is viszonylag drága volt a forrásbevonás.

Magyarország többet fizetne a dollárért, mint a törökök

Gazdaság2010.01.26, 17:13

Magyarország magasabb kamatot kínál a dollárkötvényére, mint a bóvlikötvényeket kibocsátó Törökország egy amerikai hírügynökség szerint. Magyarország öt éve nem bocsátott ki dollárban jegyzett papírokat, most azért van erre szükség, mert a kormány úgy döntött, hogy nem hívja le az IMF és az EU 2008-as, 20 milliárd eurós hitelkeretének fennmaradó részét.

Kelet-Európa lekörözte Görögországot

Gazdaság2010.01.19, 18:59

A befektetők szemében az eurót bevezetését tervező kelet-európai állam, köztük Magyarország sokkal megbízhatóbb, mint a közös devizát már használó Görögország.

Bokros alkotmányba írná az adósságplafont

Gazdaság2010.01.16, 12:52

Alkotmányban rögzítené a magyar államadósság maximális mértékét Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje. A megoldás nem példa nélküli: Lengyelország már több éve a legfelsőbb törvényben szabályozza főbb gazdasági adatait.

Amerikai adósságválság jöhet

Archívum2009.12.15, 17:34

Az óriásivá duzzadó államadósság az Egyesült Államokban gazdasági válságot idézhet elő; a törvényhozásnak és a Fehér Háznak egy-két éven belül ellenlépéseket kell tennie - figyelmeztetett egy kétpárti szakértői csoport, amelynek tanulmányát a keddi The Washington Times ismertette.

Nem tart a Fidesztől az EBRD

Archívum2009.11.25, 10:45

A 2010-es parlamenti választások nem fogják érinteni azt a pártok közötti konszenzsut, miszerint dolgozni kell az euró átvételén - fejtette ki Jeromin Zettelmeyer, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elemzési központjának igazgatója.

Tovább nőtt az államháztartás finanszírozási igénye

Archívum2009.11.16, 14:27

Az MNB statisztikái szerint a GDP 6 százalékára nőtt az államháztartás finanszírozási igénye, ami az államadósság növekedésével van összefüggésben.

Elhunyt a K�d�r-korszak bank�rkir�lya

Gazdaság2009.10.27, 17:07

Elhunyt Fekete J�nos, a Magyar Nemzeti Bank egykori els� eln�khelyettese, a K�d�r-korszak legismertebb �s legellentmond�sosabb bank�ra, aki legut�bb azzal ker�lt a figyelem k�z�ppontj�ba, hogy 2006-ban �llami kit�ntet�se �tad�sakor nem fogott vele kezet S�lyom L�szl� k�zt�rsas�gi eln�k. Feket�t kritikusai az orsz�g elad�s�t�s�val v�dolt�k, szerinte azonban az �jj��p�t�sben vett r�szt.

Jelentősen csökkent a devizahitelesek tartozása

Archívum2009.10.01, 13:41

A márciusi, 80 százalék fölötti mértékről 77 százalékosra mérséklődött a bruttó államadósság. A forinterősödés több mint 900 milliárddal csökkentette a devizaadósok összesített tartozását.

Karvalits: 2011-re az �lre t�rhet Magyarorsz�g

Gazdaság2009.09.29, 16:01

A magas �llamad�ss�g �s k�lts�gvet�si hi�ny lass�tani fogja gazdas�g helyre�ll�s�t az Eur�pai Uni� keleti orsz�gaiban, de a ma az egyik legink�bb elmaradottnak sz�m�t� Magyarorsz�g 2011-ben az �lre t�rhet, k�sz�nhet�en az els�k�nt meghozott f�jdalmas reformoknak - nyilatkozta a Reutersnek Karvalits Ferenc, az MNB aleln�ke.

Elszaladt a lengyel államadósság

Archívum2009.09.28, 11:36

Lengyelország államadóssága jövőre a hazai össztermék (GDP) 54,7 százalékára növekszik az idei 49,8 százalékról a kormány számításai szerint. Tavaly az államadósság a GDP 47,1 százalékát tette ki.

Átírja a tavalyi költségvetést a négyes metró

Itthon2009.09.06, 22:06

A tavalyi és a tavalyelőtti költségvetési hiány is nő, miután kiderült, hogy az EU a reméltnél kevesebb pénzt ad a négyes metróra. A főváros szerint a megmaradó pénzt akár a négyes metró második szakaszára is elkölthetnék, ez azonban nem lesz egyszerű: a fővárost szorítja az idő, mert a szigorú EU-s szabályok szerint nem mindegy, meddig használják fel a pénzt. Ha pedig másra akarjuk elkölteni a pénzt, akkor be kell bizonyítanunk, hogy a beruházással jól jár a társadalom.

Szerbia mentesül a Koszovóra jutó államadósság alól

Archívum2009.08.26, 20:35

A Világbank mentesítette Szerbiát annak a csaknem 550 millió dollárnyi államadósságnak a megfizetése alól, amellyel Koszovó tartozik a nemzetközi pénzügyi intézménynek - közölte szerdán Mladjan Dinkic szerb miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter.

Már a GDP 76,9 százaléka a bruttó államadósság

Gazdaság2009.08.17, 09:44

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2009 második negyedévével záruló egy évben a GDP 4,7 százalékát (1224 milliárd forintot) tette ki, míg az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 76,9 százaléka (19 967 milliárd forint) volt 2009 második negyedévének végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Négy százalékot bukott az OTP, 274 körül az euró - válsághíradó

Archívum2009.08.17, 22:48

Veszteséggel zárt a pesti tőzsde és 4 százalék felett bukott az OTP. A reggeli gyengülés után 274 körül ingadozott a forint. A GDP 76,9 százalékára nőtt az államadósság szintje, és 4,7 százalékára az államháztartás hiánya a második negyedévben éves összevetésben. Nem hozzák nyilvánosságra a bankárfizetéseket a külföldi többségi tulajdonú, nem hazai székhelyű bankok. Válsághíradó kedd hajnalban.

Kedvezőbb hitelfeltételeket kínál az IMF

Gazdaság2009.07.24, 11:47

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a pénzügyi válság miatt rugalmasabbá tette a hitelfeltételeit, a lépés az összes hitelfelvevő tagországra általános érvénnyel, a már megkötött szerződésekre is vonatkozik. A módosításról szóló döntés Magyarországot kedvezően érinti - közölte a Pénzügyminisztérium.

Privatizációba menekül a lengyel kormány

Archívum2009.07.22, 17:13

A lengyel kormány 36,7 milliárd zlotys (2343 milliárd forint) privatizációs programot hirdetett szerdán, elemzők szerint utolsó tartalékait éli fel, az államadósság növekedését enyhítendő.

Magyarorsz�g 6,75 sz�zal�kot fizet az �j k�tv�nyre

Gazdaság2009.07.17, 16:23

A v�rakoz�soknak megfelel� fel�ra lett az �j magyar eur�k�tv�nynek, az indul� kamat 6,75 sz�zal�k. Elemz�k szerint egy�rtelm� siker a kibocs�t�s, amellyel Magyarorsz�g elindult a piaci finansz�roz�s fel�, �s elk�pzelhet�, hogy j�v�re m�r nem kell a nemzetk�zi p�nz�gyi szervezetek - p�ld�ul a Nemzetk�zi Valutaalap - seg�ts�g�t k�rni az orsz�g finansz�rozhat�s�ga �rdek�ben.

Jövőre a piacról finanszírozhatja magát Magyarország

Gazdaság2009.07.17, 12:37

Piaci hírek szerint ez sikeresnek is bizonyult a magyar eurókötvény kibocsátása, a részleteket ma teszik közzé. Elemzők szerint mindez azt jelenti, hogy élni tud a központ a kedvező nemzetközi hangulat adta lehetőséggel, és nőtt az esélye, hogy jövőre nem kell megújítani a nemzetközi szervezetekkel kötött hitelkeret-megállapodást - írja a pénteki Napi Gazdaság.

Oszkó: Magyarországnak bizonyítania kell

Gazdaság2009.07.14, 12:46

Magyarországnak most azt kell bebizonyítania, hogy az ország a piacról tudja finanszírozni magát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden a köztévében. Ebből a szempontból kedvező hír, hogy az állampapírok keddi aukcióján a hozamok csökkentek, vagyis a magyar állam az elmúlt hónapokhoz képest alapcsonyabb, 9,06 százalékos hozam ígéretével tudott vevőket találni az államadósságot részben finanszírozó diszkont kincstárjegyekre.

Magyarország kevésbé kockázatos Kaliforniánál

Gazdaság2009.07.09, 19:23

A legkockázatosabb adósok közé került londoni szakelemzők csütörtöki kimutatása szerint a súlyos költségvetési gondokkal, már-már fizetésképtelenséggel küszködő amerikai Kalifornia állam. Határidős adósságpiaci törlesztésbiztosítási díja (CDS) immár számos kelet-európai szuverén adósét, köztük Magyarországét is meghaladja.

T�bb k�tv�nyt dob piacra a magyar �llam

Gazdaság2009.06.26, 18:19

A befektet�i hangulat javul�s�ra baz�rozva�az eddigin�l t�bb �llampap�r �rt�kes�t�s�vel pr�b�lkozik az �llamad�ss�g-kezel� K�zpont.�Noha a�hozam m�g minidig magas, az �llam igyekszik visszat�rni a piaci alap� finansz�roz�shoz.

A PM 80 százalékos adósságrátára számít

Archívum2009.05.24, 08:16

Az idei év végén - 295 forintos euró árfolyammal számolva - 80 százalék körül alakulhat az adósságráta - derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb összeállításából.

Nem teljesíti saját kritériumait az EU

Gazdaság2009.04.22, 17:09

Az uniós országok tavaly jelentősen emelték államháztartási deficitjüket - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. A statisztikai hatóság azt is közölte, hogy az államadósságot is növelték uniós szinten: az a GDP 61,5 százalékig ment fel az egy évvel korábbi 58,7 százalék után.

A GDP 73 százaléka az államháztartás adóssága

Archívum2009.04.01, 18:54

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2008-ban a GDP 3,4 százalékát, a háztartások nettó finanszírozási képessége a GDP 0,8 százalékát, a nem pénzügyi vállalatok nettó finanszírozási igénye pedig a GDP 5,4 százalékát érte el, így a nemzetgazdaság finanszírozási igénye a GDP 8,6 százaléka volt, az államháztartás adóssága pedig a GDP 73 százaléka - közölte az MNB szerdán.

�llamk�tv�nyt venne vissza Magyarorsz�g

Gazdaság2009.03.13, 16:14

Az �llamad�ss�g Kezel� K�zpont (�KK) a tervek szerint jelent�s mennyis�g�, 2010-2012-ben lej�r� k�tv�nyt v�s�rol vissza a nemzetk�zi finansz�roz�si program seg�ts�g�vel - jelentette be egy �zleti konferenci�n az �KK helyettes vezet�je.

Aggódnak a hitelminősítők Romániáért

Gazdaság2009.03.13, 16:18

Romániának nagyobb értékű pénzügyi keretre lehet szüksége a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mint amennyit Magyarország kapott, mert nem biztos, hogy a magyarországihoz hasonló méretű védőháló elég lesz a román gazdaság finanszírozási igényeihez, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtöki elemzésében.

Magyarország adósságcsapdában van

Gazdaság2009.03.12, 12:13

Az államháztartás egyenlegében 4-5 százalékos elsődleges többletre lenne szükség ahhoz, hogy megálljon az államadósság további növekedése - mondta Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Erste: Félrevezető adatok miatt büntetik a régiót

Archívum2009.03.06, 15:13

A jelentős kelet-európai érdekeltségekkel rendelkező Erste Group szerint a térség eladósodottságának mértéke közel sem olyan vészes, ahogy azt általában beállítják. Az osztrák bankcsoport szerint máshogy kellene számolni, mert a félreértés is oka a gazdasági mélyrepülésnek.

Simor András szerint most már lépni kéne

Gazdaság2009.03.12, 17:27

Kiskapuk keresése helyett hozzá kell látni a maastrichti kritériumok teljesítéséhez - mondta a HVG-nek Simor András jegybankelnök, aki szerint határozott, komoly érvágást jelentő lépéseket kell tenni.

Tovább nőtt az államadósság

Gazdaság2009.03.13, 16:33

A GDP 73 százalékára nőtt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 2008 végére, míg nettó finanszírozási igénye a GDP 3,1 százalékát tette ki tavaly - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.

Fiskális alkoholizmus és furcsa kompromisszumok

Vélemény2009.02.12, 18:43

Most, hogy a lejáró államadósságunkat a külföldi hitelezők nem hajlandók megújítani és 300 forintot kell adnunk egy euróért, az Országgyűlés szokatlan és nagy egyetértéssel létrehozta a Költségvetési Tanácsot önmaga kordában tartására. A mögöttes feltételrendszer azonban kibeszéletlen kompromisszumoktól terhelt, a helyzet mégsem reménytelen. Mit várhatunk a testülettől, és hogyan segíthetünk neki?

Egyharmadával nőtt a román államadósság

Gazdaság2009.02.04, 18:07

Románia eladósodottsága uniós szinten még mindig alacsonynak számít, de az utóbbi időkben aggasztó mértékben növekszik az államadóssága - a jelenség oka a költségvetés magasabb finanszírozási igénye. Az IMF szerint Románia gazdasága zsugorodni fog az idén.

N�tt a lakoss�g tartoz�sa

Gazdaság2008.12.31, 14:45

Az �llamh�ztart�s finansz�roz�si ig�nye az elm�lt egy �vben a GDP 2,7 sz�zal�k�ra r�gott. Az �llamh�ztart�s brutt�, konszolid�lt, n�v�rt�ken sz�m�tott ad�ss�ga pedig a GDP 64,4 sz�zal�ka volt 2008 harmadik negyed�v�nek v�g�n - der�l ki a Magyar Nemzeti Bank adataib�l.

Hatalmas hozamzuhan�s

Gazdaság2008.12.09, 17:11

Az �llampap�rpiac kitett mag��rt cs�t�rt�k�n. �ri�si hozames�s�volt a magyar pap�rok m�sodlagos piac�n, a hozamok 41-92 b�zisponttal estek, ami nagyon j� a magyar �llamad�ss�g esetleg �jrafinansz�roz�sa szempontj�b�l. Ez ugyanis azt jelentheti, hogy az �llampap�rok k�vetkez� aukci�j�n olcs�bban tudja mag�t finansz�rozni az �llamkincst�r.

Ezen a héten is leminősítették Magyarországot

Gazdaság2008.11.17, 18:41

Visszaminősítette egy fokozattal a magyar szuverén adósosztályzatot hétfőn a Standard & Poor's, arra hivatkozva, hogy a külső pénzügyi-gazdasági környezet romlása "kedvezőtlenül hat" a magyar gazdaságra. Az indoklásban található azonban egy furcsa kitétel is, amely szerint a magyar államadósság nőhet a nemrég kapott IMF-hitel miatt. Az IMF azonban éppen az adósságállomány olcsóbb hitelre cserélésére adott pénzt, nem pedig újabb eladósodáshoz járult hozzá. Az S&P a Fitch és a Moody's korábbi hasonló döntései után osztályozta le Magyarországot. A Budapesti Értéktőzsde a leminősítés bejelentésekor minimálisan gyengült, aztán visszaálltt ...

Segít az IMF, de nagy ára lesz

Gazdaság2008.11.13, 10:51

Magyarország hatalmas, 20 milliárd eurós IMF-hitelkeretet kapott, cserében korlátoznia kell a bérek és a nyugdíjak kifizetését. Az 5400 milliárd forintos hitelből, ha nem a pénzügyi szektorra, az államadósság törlesztésére és a forint védelmére kéne fordítani, a kínai nagyfalhoz hasonló hosszúságú autópályát építhetnénk, vagy elvihetnénk a négyes metrót Szolnokig.

Öt évvel Románia előtt az ország

Archívum2008.11.04, 13:33

Gazdasági nehézségei ellenére Magyarország legalább öt évvel Románia előtt van - írja keddi számában a Ziarul Financiar című román napilap. Az újság elemzi a magyar gazdaság állapotát: az államadósság és a közszféra szerkezete a legnagyobb probléma.

Tízmilliókat örököl évente az állam

Itthon2008.10.13, 08:56

Évente 8,5-11 millió forintot örököl az állam. A hagyatékok értékesítéséből származó bevételt az államadósság csökkentésére fordítják - írja a Népszabadság.

Lépések a piac kiszáradása ellen

Gazdaság2008.10.10, 21:40

Az Államadósság Kezelő Központ a piacokon kialakult rendkívüli helyzet miatt forintállampapírok kibocsátásának csökkentéséről döntött pénteken - tájékoztatott a szervezet.

Nem gond a magyar adósság finanszírozása

Gazdaság2008.10.03, 21:05

A magyar államadósság finanszírozása eddig nem okozott gondot, és ha nem következik be nemzetközi összeomlás, ezután sem jelent problémát - mondta Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MAKLOSZ) konferenciáján az MTI-nek.

Devizaad�sok is seg�tik a forintot

Gazdaság2008.10.03, 20:58

A v�ls�g miatt kialakult forr�shi�nyos helyzet az �llamad�ss�g finansz�roz�s�ban�gondokat okozhat - nyilatkozta a Napi Gazdas�gnak J�rai Zsigmond A�kor�bbi jegybankeln�k�szerint ugyan sebezhet� a forint, �m a magyar deviz�nak a kamatpr�mium mellett a lakoss�gi devizahitelek is t�maszt ny�jtanak.

Ezer tonna apr�p�nz folyt be az MNB-be

Gazdaság2008.10.01, 16:58

Vissza�rkezett az ezredik tonna apr�p�nz a Magyar Nemzeti Bankba. A v�rtn�l t�bb egy- �s k�tforintos �ramlott vissza, ami nagyr�szt j�t�kony szervezetek �ltal szervezett gy�jt�seknek k�sz�nhet�. Az MNB a vissza�rkezett �rm�ket f�mhullad�kk�nt �rt�kes�ti, ami az �llamad�ss�got, v�gs� soron az ad�fizet�k terheit cs�kkenti.

Leírhatjuk az államadósságot

Gazdaság2008.09.05, 07:11

Vége a szocializmus korából örökölt állami tartozások behajtásának: a lényegében egyetlen jó adós Oroszország a 2007-es zárszámadás szerint - céges megrendeléseken keresztül - tavaly 2 milliárd forintot fizetett vissza, fennálló tartozása pedig 280 millió forintra csökkent - írja a pénteki Napi Gazdaság.

Románia eladósodik

Archívum2008.08.18, 15:30

Tizenhat és fél százalékkal nőtt Románia külső adóssága: az első félév végén 44,794 milliárd euró volt a közepes és hosszú lejáratú tartozás, egy évvel korábban 38,423 milliárdnál tartott, jelentették a Román Nemzeti Bankban.

Nőtt a 3 hónapos DKJ hozama

Archívum2008.08.12, 14:11

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi, 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján ajánlatok összege ismét csaknem háromszorosa volt a meghirdetettnek, a hozam 2 bázisponttal emelkedett.

Csökkent a 6 hetes DKJ hozama

Archívum2008.08.11, 13:07

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) likviditási diszkont kincstárjegy aukcióján a korábbinál alacsonyabb meghirdetett összeget alacsonyabb túljegyzés fogadta, a hozam 8 bázisponttal emelkedett.

Az R&I is leminősítette hazánkat

Archívum2008.07.28, 08:46

Az eddigi A- szintről BBB+ szintre rontotta le a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank hosszú távú, idegen devizában denominált adósságainak minősítését a Rating & Investment Information (R&I) minősítő társaság - tájékoztat a Világgazdaság.

Romolhat az adós államok helyzete

Archívum2008.07.24, 18:13

Az EU-gazdaság már észlelhető lassulása "kétségtelenül" hatni fog a tagországok költségvetési teljesítményeire, és a már most is viszonylag nagy hiányokkal és adósságállománnyal küszködő, alacsony költségvetési rugalmasságú országok - köztük Magyarország - szuverén adósbesorolása nyomás alá kerül, ha romlanak a költségvetési eredmények, áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban kiadott átfogó féléves elemzésében.

Kevesebb állampapír került forgalomba

Archívum2008.07.24, 17:59

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) első félévi nettó állampapír kibocsátása a tervezett 730 milliárd forinttal szemben 699 milliárd forint volt, a második félévi nettó kibocsátási terv 442 milliárd forint - jelentette be Borbély László András vezérigazgató-helyettes az ÁKK csütörtöki budapesti tájékoztatóján.

"Ennek legalább lennének nyertesei"

Vendégszoba2008.07.04, 16:42

"Ez a program sem fájdalommentes" - ismerte el a Vendégszobában Barabás Gyula, a nemrég ismertetett, a magyar gazdaságnak kiutat mutató "Kilábalás" című tanulmány egyik szerzője. Az egyébként az OTP Bank ügyvezető igazgatójaként dolgozó szakembert olvasóink egyebek mellett a nyugdíjról, az államadósságról és a jelenlegi reformokról kérdezték, de beszélt arról is, mi lehet a következménye a tétlenségnek.

Kevesebb állami, több magánadósság

Gazdaság2008.07.01, 18:10

A nemzetgazdaság nettó adósságállománya 2008. március végén 47,8 milliárd euró (a GDP arányában 46,8 százalék) volt, ebből a kormányzati szektor részesedése 15,3 milliárd a magánszektoré 32,5 milliárd euró. A negyedévben a kormányzaté 1,3 milliárddal csökkent, a magánszektoré 2,3 milliárddal emelkedett.

M�g 2018-ban sem lesz eur�nk?

Gazdaság2008.06.18, 17:52

Megoszlik az elemz�k v�lem�nye arr�l, hogy t�z �ven bel�l mennyi az es�lye az eur� magyarorsz�gi bevezet�s�ben. R�vid t�von nem l�tnak erre es�lyt, a korm�ny 2009-re �g�r eur�strat�gi�t. Jelenleg a magyar �llamad�ss�g rendk�v�l nehezen finansz�rozhat�, mert a befektet�k nem b�znak a hazai gazdas�gban. Emiatt, illetve egy rejt�lyes maastrichti krit�rium miatt tov�bb h�z�dhat az eur� bevezet�se.

Magas az államháztartási hiány

Gazdaság2008.05.16, 11:00

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás finanszírozási igénye a 2008 első negyedévével végződő elmúlt egy évben a GDP 4,0 százaléka, 1043 milliárd forint volt, a névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság pedig a GDP 67,2 százaléka volt 2008 első negyedévének végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.

Romolhat a magyar költségvetés helyzete

Archívum2008.04.23, 18:57

A www.budapesttimes.hu honlapon a magyar költségvetési fegyelem 2010-ig esedékes fellazulásáról olvashatunk. Az oldal késleltetett bevételekkel, fokozódó politikai nyomással és magasabb hitelköltségekkel támasztja alá a kormányzati költségek növekedését valószínűsítő hipotézisét.

Szlovákia: nő az infláció, de lesz euró

Archívum2008.04.16, 10:07

Szlovákiában márciusban 3,6 százalékra gyorsult a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció a februári 3,4 százalékról és a januári 3,2 százalékról, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán, EU-szabvány szerint számolva. Tavaly márciusban 2,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció.

Növekszik a fogyasztás Szlovákiában

Archívum2008.04.09, 13:08

Szlovákiában a kiskereskedelmi forgalom februárban 16,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári, 15,6 százalékos éves növekedés után, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán. Tavaly februárban az éves növekedés csak 4,4 százalékos volt, tavaly egész évben is csak 5,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom 2006-hoz képest.

Csökkent a német államadósság

Archívum2008.03.31, 16:12

A német államadósság tavaly még a GDP 65 százalékát érte el, de 2006-hoz képest az ország adósság helyzete javult, hiszen akkor az adósság aránya még 67,6 százalékon állt. Az euróövezet tagállamai részére előírt 60 százalékos felső határtól ugyanakkor még mindig messze van, közölte a Bundesbank, emlékeztetve, hogy 2001 óta ezt a követelményt Németország még egyszer sem teljesítette.

Bulgária idő előtt törlesztett

Archívum2008.03.25, 13:40

Bulgária összesen mintegy 267 millió euró értékben törlesztette hat hitelét - és  benne 12,8 millió eurónyi kamatot -  a Világbanknak a hitelek lejárati ideje előtt - jelentette be a bolgár pénzügyminisztérium.

A Déli Áramlat nem halad át a büdzsén

Archívum2008.02.28, 14:06

A Déli Áramlat magyarországi szakasza megépítésének a magyar felet terhelő 700 millió eurós költsége sem az államadósságot, sem az államháztartás hiányát nem növeli - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.

A GDP 5,6 százaléka volt a finanszírozási igény

Archívum2008.02.18, 11:25

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a bruttó hazai termék (GDP) 5,6 százalékát tette ki 2007-ben, a névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság a GDP 65,9 százaléka volt, míg a háztartások nettó finanszírozási képessége, pénzügyi megtakarítása 2007-ben a GDP 1,7 százalékát érte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint.

Változik az ÁKK adósságfinanszírozása

Gazdaság2007.12.20, 17:03

Az államadósság kezelésében jövőre csökken a kibocsátott és a piacon lévő kincstárjegyek állománya, valamint a forintban történő bruttó kibocsátás, nő viszont a devizafinanszírozás. A nettó állampapír-kibocsátás és adósságfinanszírozás várhatóan megegyezik az idei szinttel.

Politikai lazaság hizlalta az államadósságot

Gazdaság2007.12.14, 17:56

Elsősorban egyszeri gazdaságpolitikai döntések okozták, hogy az államháztartás rekordnagyságú hiánnyal zárt a bruttó hazai termékhez (GDP) képest - mondta Romhányi Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) vezető közgazdásza a Magyar Közgazdasági Társaság és a Pénzügyi Szemle közös pénteki, budapesti rendezvényén.

Államcsődöt hozhat az elöregedés

Archívum2007.09.19, 18:04

A közfinanszírozási helyzet nagyon jelentős romlásával, az államadósság robbanásszerű növekedésével kell számolniuk a világ legfejlettebb gazdaságainak és Magyarországnak is a következő fél évszázadban a társadalom elöregedésével járó egyre nagyobb költségek miatt. Kivéve, ha költségvetési kiigazításokat valósítanak meg, vagy megreformálják az időskori ellátáshoz kapcsolódó kiadásokat - áll a Standard & Poor's éves elemzésében.

A GDP 60 százaléka felett az államadósság

Archívum2007.08.16, 11:10

A névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 65,6 százaléka volt a második negyedév végén, a pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás finanszírozási igénye pedig a GDP 6,2 százalékát tette ki a 2007 második negyedévvel végződő utolsó négy negyedévben - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank.

Államadósságot gerjeszthet a MÁV

Gazdaság2007.08.06, 10:41

Akár egy százalékkal is növelheti az államadósság kimutatott mértékét, ha a MÁV Start Zrt. - az uniós szabványoknak megfelelően - 2008 januárjától elszámolástechnikai szempontból az államháztartás része lesz.

Barclays: 45 milliárd fontos ajánlat az ABN-re

Gazdaság2007.04.23, 15:47

Óriási, 45 milliárd fontos ajánlatot tett a londoni Barclays bank a holland ABN Amróra. Ez az összeg közelíti a magyar államadósságot, de lehet, hogy még rá is ígérnek, ugyanis az amszterdami pénzintézet egy szintén brit konzorcium rivális ajánlatáról is tárgyal.

T�lzott infl�ci�cs�kkent�s is n�velte a hi�nyt

Gazdaság2007.01.20, 13:39

A n�vekv� k�lts�gvet�si kiad�sok, a fenntarthatatlan �llamh�ztart�si hi�ny� a n�vekv� �llamad�ss�g valamint a�roml� k�ls� egyens�ly volt az �ra az infl�ci� t�l gyors cs�kkent�s�nek - �rta az elm�lt hat �v gazdas�gpolitik�j�t �rt�kel� cikk�ben�Sur�nyi Gy�rgy kor�bbi jegybankeln�k a N�pszabads�gnak.

Kiadásai harmadát jólétre költi az állam

Archívum2006.09.08, 14:03

Az állam a saját működtetésére, a jóléti kiadásokra, valamint az államadósság kezelésére arányaiban kevesebbet költött 2005-ben, mint egy évvel korábban - derül ki a múlt évi zárszámadási törvényből, amely a napokban került a parlament elé.

Végkiárusítás Olszországban

Archívum2006.09.05, 09:21

A nagyvállalatokban megmaradt tulajdonrészek, illetve az állami ingatlanvagyon értékesítéséből remélt bevétellel csökkentené az olasz államadósságot a baloldali kormány. A költségvetési kiadásokat jövőre 15 milliárd euróval faragnák le, elkerülendő az újabb leminősítést.

Vitára kész a konvergenciaprogram

Gazdaság2006.08.26, 13:15

Nyilvánosságra hozta a kormány a konvergenciaprogram vitaanyagának végleges változatát, amelyet a jövő héten bocsátanak társadalmi vitára. A pénteken délután nyilvánosságra hozott anyag egy kicsit visszafogottabbnak vázolta az államadósság növekedését, azonban a főbb keretszámok megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozottakkal. A konvergenciafolyamat két legnehezebb éve továbbra is 2007-2008 lesz.

Londoni elemzők: A 2014-es euró sem biztos

Gazdaság2006.08.18, 17:44

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a magyar konvergenciaprogram pénteken kiszivárgott részletei alapján már a 2012-es euróövezeti csatlakozás sem tűnik bizonyosnak, sőt a 2014-es belépési dátumot is kockázatok terhelik, bár a GDP-arányos államadósság önmagában nem feltétlenül lesz akadálya az euró magyarországi bevezetésének.

A Coface leminősítette Magyarországot

Archívum2006.07.04, 17:01

A Coface hitelminősítő, amely nem az országok államadóssága, hanem az országokban működő cégek fizetőképessége alapján minősít, 2006 második negyedében általában is a globális szállítói kockázatok növekedését tapasztalta.

Az államadósság 85 százalékot nőtt 2000 óta

Gazdaság2006.06.01, 14:53

Csaknem megduplázódott 2000 óta az államadósság - mutat rá az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ figyelmeztet, hogy az adósság további növekedése - különösen a kamatok emelkedése mellett - a költségvetés mozgásterének további beszűkülését okozhatja.

Magyarország engedett az iraki adósságból

Gazdaság2006.05.05, 15:49

Magyarország elengedte a vele szemben fennálló iraki államadósság 80 százalékát, 184 millió dolláros tartozást - közölte Pichler Ferenc, a pénzügyminiszter kabinetfőnöke.