Alkotmánybíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Fidesz
- belpolitika
- pártpolitika
- parlament
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megsemmisítették a kórháztörvényt
Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában megsemmisítette a kórháztörvényt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták érdemben újra, hanem változtatás nélkül elfogadták. A törvény kapcsán Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több párt és szakmai szervezet is az Alkotmánybírósághoz fordult. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a parlamentben napirend előtti beszédében sajnálatát fejezte ki az AB döntése miatt, ugyanakkor hozzátette: megnyugtató, hogy a testület nem a törvény tartalmának vizsgálata alapján helyezi hatályon kívül a jogszabályt.
Jövő héten tárgyalja az Ab a kismamák jövedelempótlékát
Az Alkotmánybíróság (Ab) a jövő héten kedden kezdi meg a kismamák jövedelempótlékának visszamenőleges kifizetésével kapcsolatos, a családtámogatási törvényt érintő indítvány tárgyalását. Az indítványozók szerint a Legfelsőbb Bíróság egy alkotmányellenes jogszabály alapján döntött arról, hogy öt év helyett csak három évre visszamenőlegesen, kamatok nélkül jár a kismamáknak az elmaradt jövedelempótlék.
Újpest és Óbuda sem tilthatja be a prostitúciót
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a III. és a IV. kerületi önkormányzat egy-egy rendeletét, melyben gyakorlatilag kitiltották a prostituáltakat a kerületből.
Az újpesti polgármester bírálja az Alkotmánybíróság döntését
Politikai motivációt vélt felfedezni szerdán az újpesti polgármester abban, hogy az Alkotmánybíróság alig másfél hónap alatt eljárt egy nyáron hozott kerületi határozat ellen benyújtott panasz kapcsán, amely a prostituáltak tevékenységét volt hivatott szabályozni a kerületben.
Mádl nem kötelezte el magát gyűlöletbeszéd-ügyben
Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden hivatalában fogadta Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét. Kuncze a gyűlöletbeszéd elleni törvénymódosítás miatt kérte a találkozót. Mádl közölte: a parlament által elfogadott törvény elolvasása után, amennyiben alkotmányossági aggályai merülnek fel, az Alkotmánybírósághoz fog fordulni.
Levett talárral várja Holló a vendégeit
Levett talárral, azaz nem alkotmánybíróként várja Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant vitáik elsimítása érdekében. A két prominens jogász a szegedi bíróság által primitívnek kikiáltott és ezért csökkentett kártérítésre ítélt romák esetén vitázott a nyilvánosság előtt.
Az Alkotmánybírósághoz kerülhet a gyűlöletbeszéd-törvény
Szerdán egyeztet a két kormányzó párt a büntető törvénykönyv tervezett módosításáról. Az MSZP büntetné a gyűlöletbeszédet, az SZDSZ szerint viszont csak a társadalmi fellépés segít, nem a büntetés. A kisebbik kormánypárt szerdán azt javasolja: érjék el, hogy a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól arra vonatkozóan, alkotmányos-e a szólásszabadság ilyen szintű korlátozása.
Alkotmánybíróság előtt a kórháztörvény
Kedden folytatja az Alkotmánybíróság a kórháztörvény vizsgálatát. A kórháztörvénnyel kapcsolatos Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányértelmezésre irányuló indítványa is, mely szintén szerepel az AB keddi ülésének napirendjén.
Ma dönt az Alkotmánybíróság a Mécs-bizottságról
Az Alkotmánybíróság (AB) ma nyilvános határozathirdetést tart a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat ügyében. Az indítványozók szerint alkotmánysértő a vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési határozat.
Alkotmánysértő volt a titkosszolgálati múlt kutatása
Az Alkotmánybíróság (AB) az alaptörvénybe ütközőnek tartja a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló Mécs-bizottság létrehozását és annak tevékenységét. Az AB kifogásolta többek között, hogy a testültet megállapításai ellen nem élhettek jogorvoslattal az érintettek. Az Országgyűlést felszólították arra, hogy jövő márciusig törvényben rögzítsék a vizsgálóbizottságok pontos jogkörét. Mécs Imre, a testület egykori elnöke szerint jóhiszeműen jártak el. Demeter Ervin, a bizottság korábbi alelnöke viszont úgy véli: a határozat figyelmezteti a kormánypártokat arra, hogy az alkotmányossági szabályokat bee ...