Alkotmánybíróság

címke rss

Szegedi professzort jelöl alkotmánybírónak a Fidesz

Itthon2005.11.07, 17:30

A Fidesz Balogh Elemér szegedi jogászprofesszort jelölte az Alkotmánybíróságba. Balogh a 2002-es önkormányzati választáson indult a szegedi polgármesteri székért egyebek mellett a Fidesz támogatásával.

Jövőre eltüntetik az apró szakokat

Itthon2005.10.28, 10:26

Jövőre már csak az új rendszerben lehet továbbtanulni: a szakok nagy része eltűnik. A bölcsészképzésben hatalmas átalakulások lesznek, az apró szakok beolvadnak 13 alapszakba, a magyar például tíz szakot egyesít. Kevesebb lesz a jogász és a kommunikáció szakos is. Az első három év után csak a diákok harmada mehet tovább ingyen. Mielőtt a felvételi tájékoztató megjelenne, az [origo] használati utasítást készített a Bologna-rendszerhez, összegyűjtötte azt is, hogy mely szakok szűnnek meg.

Alkotmányellenes az új felsőoktatási törvény

Itthon2005.10.25, 16:16

Alkotmányellenes az új felsőoktatási törvény több pontja az Alkotmánybíróság keddi döntése szerint. A május 23-án elfogadott jogszabályt Mádl Ferenc korábbi államfő küldte meg véleményezésre a testületnek, mivel úgy látta, az több ponton is ellentétes az alaptörvénnyel. Az oktatási minisztérim úgy véli: az alkotmányossági kifogások nem érintik a törvény legfontosabb elveit, a bolognai típusú képzésre való áttérés nem áll le.

15 éve nem akaszthatnak fel senkit

Itthon2005.10.24, 15:18

Október 24-én van a halálbüntetés eltörlésének tizenötödik évfordulója. Noha a magyar lakosság nagyobb része, hasonlóan a kelet-európai országokéhoz, valószínűleg még ma is a visszaállítása mellett foglalna állást, Európában ma már egyetlen országban sem hajtanak végre halálos ítéletet.

A skizofrének járnak legrosszabbul a drága recepttel

Itthon2005.10.14, 09:39

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Pszichiátriai Társaság a magánorvosi receptírás korlátozása miatt. A magánorvosok októbertől ugyanis nem írhatnak fel gyógyszereket kiemelt támogatással. A pszichiáterek szerint a skizofrén betegek orvosváltásra kényszerülhetnek a korlátozás bevezetése miatt, ez pedig visszavetheti a kezelésüket, sőt az öngyilkosság kockázata is nőhet. Az ombudsman indokoltnak tartja, hogy a társaság az Alkotmánybírósághoz fordult.

Bihari Mihály lesz az Alkotmánybíróság elnöke

Mindentudás egyeteme2005.10.11, 13:49

Az Alkotmánybíróság (AB) titkos szavazáson korábbi előadónkat, Bihari Mihályt választotta meg a testület jövőbeli elnökének. A politológus professzor november 12-én veszi át a hivatalt Holló Andrástól, az AB jelenlegi vezetőjétől.

Bihari Mihály az Alkotmánybíróság új elnöke

Itthon2005.10.11, 14:00

Bihari Mihályt választotta titkos szavazással a jelenleg tíztagú Alkotmánybíróság negyedik elnökének. Bihari novembertől tölti be posztját három éven át, addig Holló András marad az elnök. Azt, hogy milyen arányban döntöttek az új elnökről, nem közölte az Alkotmánybíróság. Bihari neve legutóbb lehetséges köztársaságielnök-jelöltként merült fel.

Az Országgyűlés módosította a felsőoktatási törvényt

Itthon2005.10.10, 19:25

Az Országgyűlés hétfőn módosította a felsőoktatási törvényt, igazítva azt ezzel a bolognai folyamathoz.  A kormánypárti képviselők által beadott módosító javaslat szerint a kormány szabályozná az új képzési rendszer részleteit. Minderre azért van szükség, mert az ezt szabályozó új törvény jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van. A Fidesz még a szavazás előtt bejelentette, ha az Országgyűlés igennel szavaz az indítványra, Alkotmánybírósághoz fordul.

Kedden új elnököt választ az Alkotmánybíróság

Itthon2005.10.06, 16:07

Új elnököt választ kedden az Alkotmánybíróság. Holló András jelenlegi elnök mandátuma ugyanis novemberben lejár.

Alkotmányellenes az ügynöktörvény

Itthon2005.10.04, 13:23

Az Alkotmánybíróság döntése szerint a májusban elfogadott ügynöktörvény alkotmányellenes. A jogszabály megszüntetné az ügynökök, a hálózati személyek és a hivatásos alkalmazottak személyére és működésére vonatkozó adatok titkosságát, így bárki megismerhetné, hogy ki működött együtt az előző rendszer állambiztonságával. Jelenleg csak a közszereplők adatai nyilvánosak. Az MSZP a döntés után úgy vélte: nekik nincs tennivalójuk. A Fidesz csak annyi módosítást támogatna, hogy tételesen sorolják fel, ki számít közszereplőnek. Az SZDSZ pedig kibővítené a közszereplők körét.

Kiutasíthatják a kamerákat a próbafülkékből

Itthon2005.10.03, 19:21

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában alkotmányellenesnek találta a vagyonvédelemről szóló törvény több pontját. Az Ab azt kifogásolta, hogy a törvény lehetővé tette volna, hogy olyan helyeken is használjanak kamerát, mint például a próbafülkék vagy a mosdók. Az Ab szerint az intim helyzetben történő megfigyelés sérti az emberi méltóságot. A jogszabály miatt még Mádl Ferenc köztársasági elnök fordult a taláros testülethez.

Alkotmánybírákat választhat a parlament

Itthon2005.09.26, 06:44

Két alkotmánybíró-jelöltről szavaznak hétfőn a parlamentben. A testület két új tagja Bragyova András és Kovács Péter lehet. Utoljára több mint fél évtizede, 1999 júniusában választott alkotmánybírákat az Országgyűlés.

Ab: Alkotmányellenesek a 13. havi fizetésre vonatkozó szabályok

Itthon2005.09.12, 20:12

Alkotmányellenesek a 13. havi fizetésre vonatkozó egyes rendelkezések az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése szerint, ezért azokat a testület visszaható hatállyal megsemmisítette. A Pénzügyminisztérium ennek pénzügyi hatásairól az írásos alkotmánybírósági döntés tanulmányozása után nyilatkozik - mondta Pichler Ferenc, a tárca kabinetfőnöke.

Az Alkotmánybírósághoz fordult egy volt rákbeteg

Itthon2005.09.09, 08:52

Az Alkotmánybírósághoz fordult egy volt rákbeteg, mert úgy látja, hogy a prosztatadaganatos betegeket Amerikában jobban gyógyítják, mint itthon. Emellett egy kiadványt is terjeszt, melyben arra bíztatja a férfiakat, hogy menjenek szűrővizsgálatra.

Lábady nem akar alkotmánybíró lenni

Itthon2005.09.01, 15:52

Nem vállalja újra a jelölést Lábady Tamás volt alkotmánybíró. Igaz, az SZDSZ is bejelentette, hogy nem támogatják volt alkotmánybírók újbóli megválasztását.

A négy új alkotmánybíróból kettő régi lesz

Itthon2005.08.30, 11:24

A közel egy éve húzódó vita az új alkotmánybírákról várhatóan szeptember 12-én megoldódik: a már tavasszal kijelölt két új bíró mellett meghosszabbítják Holló András mandátumát, és visszatérhet a testületbe Lábady Tamás.

Helyhiány miatt rakják ki a tévéket a parlamentből

Itthon2005.08.08, 11:43

Technikai akadálya van annak, hogy valamennyi kereskedelmi tévé közvetítsen a Parlamentből, ugyanis nem férnek el - közölte az igazságügyi miniszter. Petrétei József szerint ez nem sérti a sajtószabadságot. A közelmúltban öt kereskedelmi tévé és az újságíró-szövetség is az Alkotmánybírósághoz fordult azért, mert a plenáris üléseken nincs lehetőség saját képanyag készítésére.

Mádl álma nem teljesült

Itthon2005.08.04, 13:24

Az elnöki tisztről leköszönő Mádl Ferenc egyszer sem tévedett: ha egy törvényt az Alkotmánybíróságnak elküldött, akkor az legalább részben biztosan megsértette az alaptörvényt. Visszafogott elnök volt, aki kerülte a feltűnést és a konfliktusokat, bár óvatosan többször is méltatlankodott Medgyessy Péter volt kormányfő vagy a baloldali koalíció működése miatt. Sok energiát fektetett a határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügyébe, de erőfeszítései kudarcot vallottak. Pedig ez volt az egyetlen ügy, amelyben éveken át kezdeményezőként lépett fel.

Újra büntetnék a gyűlöletbeszédet

Itthon2005.07.18, 17:36

Újra és újra előkerül a gyűlöletbeszéd büntethetővé tételének gondolata. Legutóbb az MSZP jogi és közigazgatási tagozata állt ki emellett, és a kezdeményezésüket a miniszterelnök is támogatja. A gyűlöletbeszéd szankcionálását két éve szavazta meg a parlament, azonban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség miatt megsemmisítette az erről született jogszabályt.

TASZ: az eddigi legszigorúbb drogtörvény készül

Itthon2005.07.18, 15:09

A Társaság a Szabadságjogokért Egyesület szerint minden idők legszigorúbb drogtörvénye készül. Az Igazságügyi Minisztériumban viszont úgy vélik, hogy a szigorítás minimális, amit muszáj bevezetniük az Alkotmánybíróság korábbi határozata miatt. A jogvédők többek között azt kifogásolják, hogy a tervezet szerint súlyosabb büntetés jár egy füves cigi átadásáért az iskolában, és hogy továbbra sem tesznek különbséget az egészségre veszélyes, és kevésbé veszélyes kábítószerek között, holott ez uniós előírás.

Pechje van az OM-nek az érettségivel

Itthon2005.07.18, 12:19

Többéves előkészítés után indult el a kétszintű érettségi gépezete, az Oktatási Minisztérium (OM) mégsem tudta megúszni botrányok és alkotmánybírósági, ombudsmani elmarasztalások nélkül. A pechsorozat még nem ért véget, legutóbb az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy igazságtalan előnyt kaptak a korábban érettségizettek. Az [origo] összegyűjtötte az OM érettségis bakijait.

Liberális maradna a drogtörvény

Itthon2005.07.14, 08:22

Továbbra is megúszhatnák a börtönt azok a 21 éven alatti fiatalok, akik közös szórakozás alkalmával droggal kínálják kiskorú társaikat - írja a Népszabadság a drogtörvény új tervezetéről. A lap szerint, ha ilyen formában rábólint a parlament a tervezetre, az ellentétes lehet az Alkotmánybíróság korábbi döntésével.

Alkotmánybíróság: mulasztott a kormány az érettségivel

Itthon2005.07.12, 17:40

Alkotmányellenesen mulasztott a kormány, amikor a felvételi pontok számításában igazságtalan előnyt adott a korábban érettségizetteknek - állapította meg az Alkotmánybíróság. Az ide vonatkozó rendeleteket azonban nem semmisítik meg, mert az alkotmánybírák szerint az anarchiát okozna. A problémával szülői szervezetek fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a korábban érettségizők most "pénzen vett plusz hét ponttal" juthattak be az egyetemekre.

Az esztétikum miatt tilthatják a koldulást Pesten

Itthon2005.06.24, 10:00

Megtiltanák a koldulást a Hősök terén, a Várban, a Váci utcában és a Vörösmarty téren egy MDF-es javaslat alapján. Az indoklás szerint a társadalom és a gazdaság érdeke is, hogy a koldusok ne lepjenek el minden helyet. Kaposvár és Szeged hasonló intézkedései miatt Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő korábban az Alkotmánybírósághoz fordult, döntés azonban még nem született.

Alkotmányt kapnak az érettségizettek a kormánytól

Itthon2005.06.23, 16:26

A kormány által használt szlogennel felcímkézett ("Lendületben az ország") alkotmányt kap minden érettségiző a bizonyítványához ajándékba. A Fidesz szerint öniróniára vall, hogy a kormány az alaptörvényt osztogatja a fiataloknak, miközben az Alkotmánybíróság jelenleg is vizsgálja az érettségi és felvételi pontszámítási rendszerét.

Mádl nem írta alá a kisebbségi választást

Itthon2005.06.22, 07:00

Mádl Ferenc köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a kisebbségi választásról szóló törvénnyel. Az elnök szerint nem tűnik alkotmányosnak, hogy a legtöbb szavazatot kapó kisebbségi képviselő a települési önkormányzatnak is tagja lesz.

A tollas csalást kizárja az új választási törvény

Itthon2005.06.20, 17:31

A négy parlamenti párt megállapodott a választási eljárási törvény módosításáról. A javaslat, amely rendezni próbálja az Alkotmánybíróság által észrevételezett hiányosságokat, rendelkezik a külföldön történő szavazás lebonyolításáról, valamint egyértelműsít bizonyos pontokat, így például a politikai hirdetésekkel kapcsolatos szabályszegés szankcionálását és a jogorvoslati eljárásokat.

Mádl szerint alkotmányellenes az ügynöktörvény

Itthon2005.06.14, 16:32

Az Alkotmánybírósághoz küldte az államfő az ügynöktörvényt, mivel egyes rendelkezései álláspontja szerint alkotmányellenesek. Mádl Ferenc szerint a módosítás megfelelő alkotmányos indokok nélkül korlátozza az ügynökök személyes adatainak védelmét. Az ügynökkérdés rendezése így még tovább húzódhat.

Folytatódik az elnökválasztás

Itthon2005.06.07, 07:17

A hétfői eredménytelen forduló után kedden folytatódik a köztársaságielnök-választás, amelynek két jelöltje továbbra is Szili Katalin házelnök és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke. A második forduló 10 órakor kezdődik, a harmadik pedig 13 órakor.

Nem írta alá Mádl az új felsőoktatási törvényt

Itthon2005.06.01, 10:17

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá az új felsőoktatási törvényt. Mádl véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte az új törvényt, mert szerinte a törvény több pontja is ellentétes az alkotmánnyal.  

Elfogadták az ügynöktörvény módosítását

Itthon2005.05.30, 18:43

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az  úgynevezett ügynöktörvény módosítását előírányzó törvényjavaslatot, melynek szocialista készítői előzőleg arra kérték a köztársasági elnököt, hogy jogkörénél fogva kérjen alkotmányossági normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Az Alkotmánybíróság neutrális

Mindentudás egyeteme2005.05.26, 14:32

A Magyar Alkotmánybíróság sikerét annak köszönheti, hogy neutrális, pártpolitikától mentes és munkáját szakmai alapon végzi - állítja Holló András, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke, akit Sólyom László előadása után kérdeztünk. 

Sólyom Lászlót egyelőre nem foglalkoztatja az államfői poszt

Vendégszoba2005.05.26, 11:30

Mivel egyetlen párt sem jelölte, így egyelőre nem tekinti magát köztársaságielnök-jelöltnek Sólyom László, aki a Mindentudás Egyetemén az alkotmánybíróságokról tartott előadást. Az Alkotmánybíróság (AB) első elnöke szerint pártok sosem próbáltak meg közvetlenül nyomást gyakorolni a taláros testületre, az AB helyzetét azonban meg tudja nehezíteni, ha a parlament sokáig húzza az alkotmánybírák kinevezését.

Alkotmányellenesen kérnek másolási díjat a periratokért

Itthon2005.05.25, 15:59

Az Alkotmánybíróság szerint sérül a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jog azzal, hogy sokszor horribilis összegű másolási illetékeket kell fizetniük azoknak a gyanúsítottaknak és vádlottaknak, akik a nyomozati vagy perirataikhoz hozzá akarnak jutni. Az Országgyűlésnek év végéig ingyenessé kell tennie a másolást a terheltek vagy védőik számára.

A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul a felsőoktatási törvény miatt

Itthon2005.05.24, 12:46

A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul az új felsőoktatási törvény miatt. A párt szerint a jogszabály tizenkét ponton ellentétes az alaptörvénnyel. Az  MDF is aggályosnak tartja a hétfőn elfogadott új felsőoktatási törvényt, ezért nem is támogatja azt.

AB: Ismét mulasztott az Országgyűlés

Itthon2005.05.23, 16:04

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárási törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét és ezzel összefüggésben az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértését állapította meg hétfőn kihirdetett határozatában.

Alkotmánybíróságnál a vagyonvédelmi törvény

Itthon2005.05.20, 14:56

A köztársasági elnök pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult, mert kifogásolhatónak találja a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény több rendelkezését.

Az alkotmány őrei

Mindentudás egyeteme2005.05.19, 08:35

"Az Alkotmánybíróság egyrészt kikényszerítette, hogy a politika betartsa az alkotmányt; másrészt ítéleteivel logikus rendszert épített belőle" - fogalmazott lapunknak adott őszi interjújában (Élet és tudomány 2004/43) a magyar rendszerváltásról Sólyom László alkotmányjogász. Ezúttal arról kérdeztük, hogy milyen eszközei vannak a "taláros testület"-nek arra, hogy őrködjön az alkotmányosság felett.

Jogszerűen titkolózik az Alkotmánybíróság

Itthon2005.05.05, 12:51

Jogerősen elutasították a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatok kiadása érdekében az Alkotmánybíróság ellen indított keresetét. A jogvédők azért indítottak pert az Alkotmánybíróság ellen, mert a testület nem adta ki egy országgyűlési képviselő alkotmánybírósági indítványát.

Ismét elmarad az Alkotmánybíróság ülése

Itthon2005.04.13, 10:58

Az április 18-19-i alkotmánybírósági ülések is elmaradnak, mert a testület határozatképtelen lenne. Ezt megelőzően márius 21-22-én sem tudott ülésezni a testület. Az AB létszáma ugyanis jelenleg nyolc fő, ezért ha valaki hiányzik,  határozatképtelenné válik a testület.

Nincs egyezség a taxik fix tarifájáról

Itthon2005.04.13, 16:19

Hiába találkozott szerdán szinte az összes érintett szervezet képviselője, továbbra sem tudtak közös nevezőre jutni a taxizás új szabályairól. A Gazdasági Versenyhivatal nem támogatja a fix tarifa bevezetését, sőt kilátásba helyezte, hogy Alkotmánybírósághoz fordul, ha mégis bevezetnék azt. A taxisok képviselői a fix tarifát elfogadnák, bár a tervezett összeggel és a házhoz rendelési díj bevezetésével nem mindenki ért egyet.

Környezetvédelmi okokból alkotmányellenes a Balaton-törvény

Itthon2005.04.04, 15:38

Több ponton is alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a négy évvel ezelőtt meghozott balatoni területrendezésről szóló törvényt. A testület többek között azt kifogásolta, hogy a törvény túl széles jogkört biztosít a közigazgatási szerveknek, és ezért félő, hogy a gazdasági és idegenforgalmi érdekek kerekednek felül a tó védelméhez fűződő környezetvédelmi szempontokkal szemben.

Elvennék az alkotmánybíró-jelölést a képviselőktől

Itthon2005.03.30, 12:00

Egy szocialista javaslat kivenné a parlament kezéből az alkotmánybíró-jelölés jogát, ha 15 napon nem tudnának jelöltet állítani. Ezt az alkotmánymódosítást azzal indokolják, hogy lassan két éve képtelen új bírákat választani az Országgyűlés, amellyel a saját maguk által hozott törvényeknek nem tesznek eleget. 

Alkotmánybíróság dönthet a koldulásról

Itthon2005.03.24, 13:28

A Társaság a Szabadságjogokért és a Menhely Alapítvány közös indítvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz. Azt kérik, hogy a testület semmisítse meg azokat az önkormányzati rendeleteket, melyek kitiltják a koldusokat Kaposvár és Szeged egyes területeiről.

Több egyházi pénzért harcolnak az Alkotmánybíróságon

Itthon2005.03.23, 14:13

Egyszerre fordult az Alkotmánybírósághoz három képviselő, valamint a katolikus, protestáns és evangélikus egyház a költségvetési támogatások megkurtítása miatt. A képviselők szerint a egyházi intézményeknek juttatott támogatások megvonása ellentétes a magyar állam és a Vatikán között létrejött 1997-es szerződéssel.

Novemberre teljesen ellehetetlenülhet az Alkotmánybíróság

Itthon2005.03.22, 17:57

A héten nem tudott ülésezni az Alkotmánybíróság, mivel nem tudott minden alkotmánybíró megjelenni az ülésen. Az Országgyűlés mulasztásából csak nyolc bíró van a tizenegy helyett, annyi, amennyi a működéshez éppen elegendő. Novemberben azonban újabb alkotmánybírónak jár le a mandátuma, ha addig nem tudnak megegyezni a pártok az új bírákról, akkor teljesen ellehetetlenül a testület.

Az AB-hez fordult egy képviselő a koldulás tiltása miatt

Itthon2005.03.04, 18:02

Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult Béki Gabriella SZDSZ-s képviselő amiatt, hogy több város önkormányzata kitiltotta a kéregetőket a belvárosból. Eddig ilyen rendeletet hozott Kaposvár, Szeged, valamint hasonló lépésre készül Pécs is.

Az Ab-nél támadják az igazságtalan érettségit a szülők

Itthon2005.02.24, 17:28

Az Alkotmánybírósághoz fordul két szülői szervezet, azt kérve, hogy semmisítsék meg a kétszintű érettségire vonatkozó rendeletnek a pontszámításra vonatkozó részét. A szülők szerint ugyanis a korábban érettségizettek igazságtalanul előnyt élveznek a most érettségizőkkel szemben. Az Oktatási Minisztérium szerint viszont a kétszintű érettségi új szabályozása kiállja az alkotmányosság próbáját.