Air France
címke rss- kapcsolódó címkék:
- British Airways
- légi közlekedés
- American Airlines
- Franciaország
- utazás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vallási jelkép viselése csak munkaruha alatt? - munkahelyi perpatvar
A British Airways megtiltotta egyik dolgozójának kereszt alakú medálja viselését. A cég döntését azzal indokolta, a légitársaságnál dolgozók vallási szimbólumot csak munkaruha alatt viselhetnek. A sértett vallási diszkriminációra hivatkozva pert fontolgat a légitársaság ellen, a vallási szervezetek vezetõi és a konzervatív párt egy képviselõje is tiltakozik - írja a The Sun.
Kereszt viselését tiltották Angliában
Pert fontolgat a British Airways ellen egyik dolgozója, amiért nem engedélyezték számára, hogy szolgálat közben látható helyen viselje a láncán lógó keresztet. A cég arra hivatkozik, hogy a keresztet lehet ruha alatt is hordani, míg például a turbánt vagy a fejkendõt nem lehet ilyen módon elrejteni.
Felemás volt az idei turisztikai szezon
Az idei turisztikai fõszezon meglehetõsen vegyes képet mutat a júniusi és júliusi adatok alapján az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium értékelése szerint. A focivébé és a nyár eleji rossz idõjárás ellenére a Balatonon például jó szezont zártak.
Megszenvedte a terror-riadót a British Airways
A forgalom növekedésével együtt is 40 millió fontjába (több mint 16 milliárd forint) került a British Airwaysnek a súlyos fennakadásokat okozó augusztusi londoni terrorriadó, áll a legnagyobb brit légitársaság keddi közleményében.
Egyesülhet az Alitalia és az Air France
Olasz üzleti körökben azt pletykálják, hogy az olasz állam meg akar szabadulni az Alitalia légitársaságban birtokolt csaknem 50 százaléknyi részvényétõl.
A British Airways az év légitársasága
A British Airways (BA) kapta a 2006. év légitársasága díjat a légiközlekedési szaktekintélyének számító Skytrax-tól, ami a magyar utasoknak is referencia, hiszen a BA és a Malév nemrégiben kötött székmegosztási megállapodás alapján a Malév-utasok a BA járatain is utazhatnak Londonba.
Jelentõs járatbõvítés az Easyjetnél
Az Easyjet, Európa vezetõ diszkont légitársasága hivatalosan is bejelentette, hogy jelentõs járatbõvítést és járatsûrítést hajt végre legnagyobb bázisán, a Gatwick reptéren, amelynek célja, hogy alternatívát nyújtson a British Airways üzleti utasainak.
Õsztõl nem repül Heathrow-ra a Malév
A Malév és British Airways a hétvégén bejelentette, hogy székmegosztási (code share) megállapodást kötött, ami döntõ lépés a magyar nemzeti légitársaságnak a oneworld légiszövetséghez történõ csatlakozásában. A Malév ugyanakkor értékesítette a londoni Heathrow repülõtéren meglévõ leszállási jogait, így a társaság gépei novembertõl Gatwicken szállnak le.
Tíz év után nyereséges Európában a BA
Tovább javította üzleti eredményeit a British Airways a március 31-én zárult 2005/2006. üzleti évben. Ebben az idõszakban a légitársaság 8,5 milliárd fontos árbevétel mellett, 620 millió font adózás elõtti eredményt ért el. Egy évvel korábban a profit 513 millió font volt - tájékoztatta a társaság csütörtökön az [origo]-t.
Jövõre már mobilozni is lehet a repülõgépeken
Az Air France francia légitársaság bejelentette, hogy 2007-tõl elsõként engedélyezi utasainak, hogy repülés közben is használják mobiltelefonjaikat - írja a Tourism Insight.
Az állami rész 50 százalék alatt az Alitaliában
A londoni Walter Capital Management befektetõ társaság lett az Alitalia második legnagyobb részvényese, miután a decemberi egymilliárd eurós részvénykibocsátás során 8,2 százalékos tulajdonrészre tett szert - közölte az olasz Consob tõzsdefelügyelet.
Párizs megvonta a leszállási jogot a kameruni légitársaságtól
A francia légiforgalmi felügyelet (DGAC), súlyos biztonsági hiányosságokra hivatkozva, pénteken megvonta a leszállási engedélyt egy kameruni légitársaság gépeitõl.
Felvették a munkát a British Airways dolgozói
Közép-európai idõ szerint 21 órától korlátozott számban ismét indít és fogad a British Airways Heathrow repülõtere, miután a sztrájkoló közel 1000 BA-dolgozó felvette a munkát.
Káosz várható a londoni reptéren
Pénteken sem indít és fogad járatokat a British Airways a londoni Heathrow repülõtéren. A British Airways repülõtéri alkalmazottai munkabeszüntetéssel fejezik ki együttérzésüket azzal a 800 dolgozóval, akiket a repülõgépekre ételeket szállító cég bocsátott el.
Túl késõn ért földet az Airbus Torontóban
Túl késõn ért földet Torontóban az Air France légitársaság héten balesetet szenvedett repülõgépe, amely letért a kifutópályáról és kigyulladt - közölte pénteken egy magas rangú nyomozó és a kanadai sajtó.
Rendben volt az Air France-gép a torontói leszálláskor
Az Air France-gép balesetének körülményeit vizsgáló szakértõk a rendelkezésre álló elsõ adatok szerint nem tártak fel rendellenességet a repülõgép leszállása közben - közölte a vizsgálat vezetõje.
Kigyulladt egy Air France gép a torontói repülõtéren
Leszálláskor túlszaladt a kifutópályán és kigyulladt kedden egy repülõgép Toronto Pearson nemzetközi repülõterén.
Mindenki túlélte a torontói repülõbalesetet
Az Air France légitársaság tájékoztatása szerint nincs halálos áldozata a torontói repülõtéren történt balesetnek. A társaság gépe túlfutott a kifutópályán, és kigyulladt.
Álpilótát vettek õrizetbe a párizsi repülõtéren
A terrorizmusellenes harcra szakosodott francia rendõri ügyosztály egy tisztje õrizetbe vett szerdán egy férfit a párizsi Charles de Gaulle repülõtéren, mert az Air France légitársaság pilótájának adta ki magát.
Eljárást indult a Concorde-katasztrófa-ügyben
Bûnvádi eljárást indított egy francia vizsgálóbíró emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt csütörtökön a Continental Airlines amerikai légitársaság ellen a Concorde szuperszónikus utasszállító repülõgép öt évvel ezelõtti párizsi tragédiája ügyében - közölte az amerikai vállalat ügyvédje.
Visszafordult a BA New York-i járata
Visszafordult az Atlanti-óceán felett szerda este a British Airways New Yorkba tartó járata, miután az amerikai hatóságok közölték, hogy az egyik utas neve szerepel a terroristagyanús személyek nyilvántartásában, és a repülõgépnek nem fogják megengedni a leszállást amerikai területen.
Brit gép kényszerleszállása Amszterdamban
Biztonsági okok miatt kényszerleszállást hajtott végre egy brit utasszállító Amszterdamban. A British Airways járatát holland vadászgépek kísérték.
Kényszerleszállás Ferihegyen és Horvátországban
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways egyik repülõgépe Ferihegyen vasárnap délelõtt. A gép pilótája menet közben rendellenességet tapasztalt az egyik hajtómûnél. Egy magyar Cessna viszont Horvátországban kényszerült kényszerleszállást végrehajtani a rossz idõjárás miatt. A gép megsérült, de az utasok nem.
Kést csempésztek a repülõre
Húszcentis rugóskést csempésztek a legnagyobb brit bulvárlap munkatársai a British Airways Kuvaitból Londonba tartó járatára a héten - írja a Népszabadság.
Rakétavédelemet kapnak a Londonba járó izraeli gépek
A harci repülõgépeken megszokott rakétavédelemmel látják el már a jövõ hónaptól az izraeli El Al légitársaság Londonba közlekedõ utasszállító repülõgépeit, mert izraeli biztonsági szakértõk a Heathrow repülõteret a magas kockázati kategóriába sorolják - írta a The Sunday Times. A lap szerint - jóllehet fenntartásokkal - a British Airways is tanulmányozza hasonló védelmi rendszer felszerelésének lehetõségét.
Kényszerleszállás rothadó gyümölcsök miatt
Valószínûleg rothadó gyümölcsök által kibocsátott gázok okoztak tûzriadót vasárnap a British Airways egyik óriásgépén, amely kényszerleszállást hajtott végre Írországban. A gép 372 utassal a fedélzetén Miamiból tartott Londonba, amikor az út vége felé a biztonsági berendezések tüzet jeleztek a rakodótérben. Az elsõ vizsgálat szerint egy rakomány rothadó gyümölcs bocsáthatott ki olyan gázokat, melyeket a tûzjelzõ berendezés füstnek érzékelhetett.
Kényszerleszállást hajtott végre a British Airways torontói járata
Kényszerleszállást hajtott végre még brit területen péntek este a British Airways Londonból Torontóba tartó járata, miután a pilótafülke megtelt füsttel.
Szaúd-arábiai terrortámadásra figyelmeztetnek a britek
Eltanácsolta szaúd-arábiai utazásuktól a brit állampolgárokat a brit külügyminisztérium. A Foreign Office terrortámadástól tart, és azoknak akik mégis elutaznak az arab országba azt tanácsolják, kerüljék a nyilvános és nagy tömeget vonzó helyeket. Biztonsági okokra hivatkozva a British Airways is törölte egy rijádi járatát.
Ismét járatokat törölt a British Airways
Az elõzetes bejelentésnek megfelelõen nem szállt fel vasárnap a British Airways délutáni washingtoni járata, amelyet terrortámadás veszélyére hivatkozva ismét - az év eleje óta sokadszor - töröltek. Szintén nem fog felszállni a hétfõi rijádi British Airways-járat.
Újabb repülõjáratok maradtak a földön
Három légitársaság hat vasárnapi és hétfõi járatát törölték terrorfenyegetés miatt - amerikai tanácsra. A brit pilóták ezért azt kérték a brit kormánytól, hogy vizsgálja meg az információk hitelességét, különösen az amerikai hírszerzés iraki háborút megelõzõ, utóbb megkérdõjelezett tevékenységének fényében.
A Continental Airlines sem repül Amerikába
Már három légitársaságot érint az amerikai terrorfenyegetettség. A British Airways és az Air France után ugyanis a Continental Airlines is úgy döntött, hogy vasárnap Glasgow-ból Los Angelesbe tartó gépe is a kifutópályán marad. A másik két társaság összesen öt vasárnapi és hétfõi járatát törölte, mivel attól tartanak, hogy az al-Kaida terrorszervezet eltéríti a gépeket.
Terrorveszélyben a brit és a francia járatok
A legújabb hírszerzési információk szerint jelenleg a British Airways és az Air France Amerikába tartó járatait fenyegeti leginkább terrorista-támadás. Az illetékesek attól tartanak, hogy terroristák próbálnak eltéríteni egy Londonból vagy Párizsból induló járatot.
Terrorfenyegetés miatt harmadszor töröltek egy brit járatot
Harmadszor is megtagadták a felszállást a British Airways 223-as, Washingtonba tartó járatától. Az Egyesült Államok biztonsági okokból tagadta meg a gépnek, hogy amerikai légtérbe lépjen. Szerdán vadászrepülõk kísérték a gépet, a csütörtöki és pénteki járatot törölték, majd szombat délután felszállhatott a gép, de csak jelentõs késleltetés után. Vasárnap azután a következõ járatot ismét töröltették.
Gépeltérítéstõl tartott a brit légitársaság
Közvetve megerõsített londoni értesülés szerint azért törölték két napon át a British Airways egy-egy washingtoni járatát, mert mindkét gép utaslistáján feltûnt egy terroristagyanús név. Szombati sajtóhírek szerint ugyanakkor a hatóságok elfogtak egy e-mailt is, amelybõl készülõ merényletre következtettek.
Újabb BA járatokat töröltek
Törölték a British Airways szombati rijádi járatát - közölte pénteken késõ este Londonban a legnagyobb brit légitársaság, alig néhány órával azután, hogy ugyanaznap - már az utasfelvétel közben - bejelentették a délutáni washingtoni járat törlését is. Ez utóbbi járat már csütörtökön sem szállhatott fel Londonból.
Terrorfenyegetés miatt töröltek repülõjáratokat
Törölte a brit kormánytól kapott, biztonsági jellegû értesítés után a washingtoni járatát csütörtökön a British Airways. Emellett az Aeromexico mexikói légitársaság is törölte egyik Los Angelesbe induló járatát, miután az Egyesült Államok kormánya fenyegetésrõl szóló értesüléseket osztott meg a mexikói kormánnyal.
Bûnözõk õrködtek az Air France járatain
Egykori bûnözõk - köztük egy elítélt gyilkos - is szolgáltak biztonsági õrként az Air France járatain - írja a Guardian brit napilap. A speciális munkára alkalmazott személyeket egy külsõ cég vette fel, amely azóta már csõdbe ment.
Terrorveszély : Air France-járatokat töröltek
Biztonsági megfontolásokból törölték az Air France francia légitársaság hat, Párizs és az egyesült államokbeli Los Angeles között közlekedõ járatát - jelentették be szerdán este Párizsban.
Magyar emberé lett a Concorde orrhegye
A magyar származású, New Yorkban élõ Gáspár Ferenc vásárolta meg a mintegy 120 millió forintnak megfelelõ 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülõgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfõn Londonban. A 120 árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentõsebb, és becsült értékének tízszeresén ütötték le.
Bombával viccelõdött a pilóta
Letartóztatták azt a francia másodpilótát, aki viccbõl bejelentette: cipõbomba van az egyik gépen a New York-i repülõtéren.
Még mindig utasok ezrei várnak a Heathrow-n
A British Airwaysnek keddig nem sikerült ledogoznia lemaradását, még mindig utasok ezrei várnak a londoni Heathrow repülõtéren. A légiutasok még akkor rekedtek a földön, amikor a brit légitársaság földi személyzete elõre be nem jelentett sztrájkba lépett szombaton. A dolgozók a társaságnál tervezett 13 ezres leépítési program ellen tiltakoztak.
Váratlan sztrájk miatt áll a Heathrow-i repülõtér
A Londonból induló összes belföldi és európai - köztük mindkét budapesti - járatát törölte szombatra a British Airways, miután folytatódott a cég földi kiszolgáló alkalmazottainak elõzõ este kezdõdött, elõre be nem jelentett sztrájkja a londoni Heathrow repülõtér legnagyobb forgalmú terminálján, az 1-esen.
Földet ért az utolsó Air France Concorde
Utolsó útjáról, New Yorkból Párizsba érkezett és sikeresen földet ért az Air France AF 001 lajstromjelû szuperszonikus gépe.
Az Air France elajándékozza Concorde-jait
A világ több repülõgép múzeuma értékes kiállítási tárggyal lesz gazdagabb: az Air France elajándékozza a forgalomból kivonásra kerülõ szuperszonikus utasszállítóit.
A búcsúzó Concorde-okon szeretkezni is lehet
A brit légitársaság szeretné, ha az utolsó Concorde-járatok utasai a lehetõ legjobban éreznék magukat a gépeken. Nem szóltak rá emiatt arra a spanyol párra sem, amely teljesen megfeledkezve magáról, szeretkezni kezdett a fedélzeten.
Leszállásra kényszerült a Concorde
New York helyett a kanadai Halifax repülõterén szállt le az Air France egyik Concorde-ja. A szuperszonikus gépen hajtómûproblémák léptek fel.
Visszafordult a Concorde
Technikai hiba miatt vissza kellett fordulnia egy New Yorkba tartó Concorde-nak, mivel a pilóták nem tudták a hangsebesség eléréséhez szükséges pozícióba állítani a gép pilótafülkéjét.
Privatizálnák az Air France-t
A francia kormány eladná az Air France légitársaságban meglévõ többségi részének jelentõs hányadát, de csak akkor, amikor a piaci viszonyok ezt megengedik - közölték szerdán a francia kormány illetékes miniszterei.
Újabb mûszaki hiba egy Concorde-on
A British Airways vizsgálatot rendelt el, mert a múlt héten az egyik Concorde menet közben elvesztette a kormánysíkjának egy részét. A pilóták furcsa rázkódást éreztek leszálláskor, de gond nélkül tették le a gépet, senki nem sérült meg.
Skizofrén exrendõr volt a gépeltérítõ
A franciaországi Rhone megyei rendõrkapitányság szerint az Alitalia és az Air France közös Bologna-Párizs légijáratát szerdán délután eltéríteni próbáló olasz férfi "feltehetõen elmebeteg", és ezt az olasz hatóságok - tényként - megerõsítették.