Afganisztán
címke rss- kapcsolódó címkék:
- afgán konfliktus
- USA
- Oszama bin Laden
- Kabul
- támadás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik az afganisztáni mentőakcióban részt vevő első repülőgép
Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban részt vevő első magyar repülőgép - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Putyin nem akar afgán szélsőségeseket Oroszországban
Nem szabad beengedni Oroszországba a menedékkérők álcája alatt érkező szélsőségeseket Afganisztánból - jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egységes Oroszország kormánypárt képviselőivel tartott találkozóján.
Egymást tapossák halálra a menekülő emberek Afganisztánban
Egy héttel Kabulnak a tálibok általi elfoglalása után teljesen világossá vált – függetlenül attól, mit kommunikál a Joe Biden amerikai elnököt mentegetni próbáló baloldali sajtó –, hogy a szélsőséges iszlamista lázadók bizony nem változtak meg. Sajtóhírek alapján házról házra járva hajtóvadászatot tartanak a nyugati megszállókkal korábban együttműködők után kutatva, egyes helyeken pedig nyilvános kivégzéseket is rendeztek. Hangzatos ígéreteikkel ellentétben pedig a nők jogait sem tartják tiszteletben. Az amerikaiak által ellenőrzött kabuli reptéren közben továbbra is káosz uralkodik, vasárnapi hír, hogy egymást taposták agyon vagy ppréseltek ...
Hét embert megöltek a kabuli repülőtér közelében
Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat - derült ki vasárnap a brit védelmi minisztérium közleményéből. A Figaro arról ír, hogy agyontaposták, illetve összepréselték őket.
Orbán Viktor: Mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg, és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Arról is beszélt, hogy mivel szépen gyarapodott az idei évben a gazdaság, arra is lehetőség lesz, hogy a nyugdíjasok nyugdíjprémiumot kapjanak, és a családosok visszakaphatják az idén befizetett adójukat.
Kibertámadás érte az amerikai külügyminisztériumot
Nemrég kibertámadás érte az amerikai külügyminisztériumot, egy súlyos incidens lehetőségéről értesítették a védelmi tárca illetékes osztályát - jelentette a Fox News hírcsatorna szombaton.
Módosítják az amerikai evakuálás menetét az Iszlám Állam fenyegetése miatt
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt új módokat kell találnia az amerikai hadseregnek, hogy a kabuli repülőtérre el tudja juttatni az evakuálásra kijelölt személyeket - közölte szombaton egy magas rangú amerikai tisztségviselő.
- címkék:
- Afganisztán
- evakuáció
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Felszólították a német és az amerikai állampolgárokat, hogy ne menjenek a kabuli repülőtérre
Németország és az Egyesült Államok szombaton felszólította az Afganisztánban rekedt állampolgárait, hogy tartsák távol magukat a kabuli repülőtértől, amin keresztül jelenleg is több ezren próbálnak meg elmenekülni a radikális iszlamista tálibok kezére került országból.
Ötszáz beoltott emberből egy betegszik meg
Jelentős migrációs hullámra számítanak az afganisztáni helyzet miatt, a német belügyminiszter 500 ezer és 5 millió közé tette az Afganisztánt elhagyók számát. Ahhoz, hogy a 2015-ös hullám ne ismétlődjön meg, a környező országokat kell támogatni - minderről Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője az Origó kérdésére a kötelező kvótával kapcsolatban elmondta: ilyen jogcímen egyetlen embert sem fogunk befogadni. Előretolt műveleti bázist hoztak létre Kabulhoz közel, ahová kimenekítik az embereket - hangzott el még a szombati Kormányinfón. A mostani negyedéves adatokat tekintve megvalósítható a kormány azon íggérete, ...
- címkék:
- Gulyás Gergely
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Több ezren próbálnak bejutni a kabuli repülőtér területére
Hat nappal az afganisztáni tálib hatalomátvétel után még mindig több ezer ember próbált kétségbeesetten bejutni a kabuli nemzetközi repülőtér területére szombaton, hogy elmeneküljön az országból.
- címkék:
- Afganisztán
- migráció
- Címkefelhő »
Schmidt Mária: Az afgánok, a nők és a gender
1963-ban a leköszönő Harald Macmillan brit miniszterelnök azzal a figyelmeztetéssel adta át fiatal utódjának a stafétabotot, hogy: „mindaddig, amíg nem akarod elfoglalni Afganisztánt, minden rendben lesz." Schmidt Mária írását a Látószög blog közölte.
- címkék:
- Schmidt Mária
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Ötmillió afgán migráns: egyre veszélyesebbek Gyurcsány és Karácsony leleplezett hazugságai
A tálibok afganisztáni hatalomátvétele után újabb óriási migrációs hullám indulhat el. Még a nemzetközi baloldali sajtó is arról ír, hogy legalább félmillióan vehetik célba Európát, a valóság azonban ennek a tízszerese is lehet. Brüsszel és az európai baloldal jól láthatóan megint az illegális bevándorlók betelepítésén dolgozik, gátlástalanul megismételnék a 2015-ös migrációs válság idején történteket. Most, amikor minden eddiginél nagyobb a veszély, érdemes felidézni a Gyurcsány Ferenc és Brüsszel utasításait maradéktalanul követő Karácsony Gergely néhány héttel ezelőtti elszólását. A Die Zeitnek mondottakból kiderült: bár a kampánnyban ...
Az amerikai választók több mint fele nem tartja alkalmasnak Bident az Egyesült Államok vezetésére
Egy ezer szavazó megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás eredményei szerint a válaszadók 52 százaléka azt mondta, Biden fizikai vagy mentális állapota miatt nem alkalmas az elnöki tisztségre, míg 46 százalék ezzel ellentétes véleményen volt - írta a Newsmax konzervatív amerikai hírportál.
Nyilvános utcai kivégzésekkel és embervadászattal üzennek a tálibok a Biden-hazugságnak
Embervadászatot folytatnak a tálibok Afganisztánban. Házról házra járnak, és az előző, törvényes afgán kormánnyal együttműködő embereket keresik: katonákat, rendőröket, hivatalnokokat. Ha nem találják őket, a rokonaikat ölik meg. A Deutsche Welle egyik újságírójára napok óta vadásznak, miután nem találták, az egyik rokonát egyszerűen fejbe lőtték.
- címkék:
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Megrázó videót posztolt Szinetár Dóra: "Sikítani tudnék a tehetetlenségtől"
Szinetár Dóra éppen kisfiát altatta el, majd végigfutotta a híreket és teljesen összeszorult a szíve attól, amit az afgán gyermekek helyzetéről olvasott.
Az afgán dráma kellős közepén Biden alelnöknője éppen Vietnámba utazik
Joe Biden amerikai elnök alelnöke, Kamala Harris Vietnámba utazik, az Afganisztánban történt drámai események ellenére - írja a Fox News.
- címkék:
- Joe Biden
- USA
- Afganisztán
- Vietnám
- Címkefelhő »
Rálőttek egy a kabuli repülőtérre tartó német férfire
Rálőttek a kabuli repülőtér felé tartó egyik német állampolgárra Afganisztánban, a férfi állapota stabil, nemsokára útnak indítják Németország felé - jelentette be a német kormányszóvivő pénteken Berlinben tartott sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Afganisztán
- lövés
- Címkefelhő »
Az Afganisztánból kimenekített embereket szállító harmadik gép is megérkezett Varsóba
Megérkezett Varsóba az Afganisztánból kimenekített embereket szállító harmadik lengyel repülőgép péntekre virradóra - jelentette be a kormányfői hivatal vezetője.
- címkék:
- Afganisztán
- Varsó
- repülőgép
- mentés
- landolás
- Címkefelhő »
Vadászhatnak a tálibok azokra, akik segítettek az amerikai, vagy a NATO-erőknek
A tálib fegyveresek egyre intenzívebben keresik azokat az afgánokat, akik az amerikaiaknak, vagy a NATO-erőknek dolgoztak Afganisztánban.
- címkék:
- USA
- Afganisztán
- tálibok
- keresés
- segítő
- NATO
- Címkefelhő »
Már 18 ezer embert evakuáltak Afganisztánból
Több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta - közölte pénteken újságírókkal a NATO egyik tisztségviselője, hozzátéve, még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen.
- címkék:
- Afganisztán
- tálib
- Címkefelhő »
Dollármilliárdos értékű afganisztáni aranyat őriznek New York-ban
Washington befagyasztotta Afganisztán, illetőleg az afgán jegybank amerikai bankokban lévő pénzeszközeit, a döntés értelmében a néhány napja a tálib szélsőségesek által uralt országból már nem férhetnek hozzá a dollármilliárdokban mérhető tartalékokhoz. Így például a New York-i Federal Reserve Bankban letétbe helyezett, becslések szerint 1,25 milliárd dollárt érő 22 tonnányi aranyrúdhoz sem. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is beszüntette az országba irányuló hitelek folyósítását. A részletekkel a BBC és a Quartz jelentkezett.
- címkék:
- arany
- gazdaság
- tálib
- Afganisztán
- IMF
- Címkefelhő »
A tálibok már leállították az Indiával folytatott kereskedelmet
Az Indiai Exportszervezetek Szövetsége (FIEO) közölte, hogy a tálibok - akik vasárnap több mint két évtized után ismét átvették az ellenőrzést teljes Afganisztán felett - leállítottak minden Indiához kötődő árumozgást. A részletekről a Mint számolt be.
Brit védelmi miniszter: A Nyugat gyengeséget mutat, felbátorodnak a terroristák Afganisztán után
Ben Wallace brit védelmi miniszter aggasztónak tartja azt, hogy az afganisztáni kivonulás miatt a nagy ellenlábasok - például Oroszország - nem tartják eléggé elszántnak a Nyugatot, a terroristák pedig felbátorodnak.
Már Frankfurtban van az Afganisztánból kimentett 26 magyar
Csütörtök hajnalban megérkezett a németországi Frankfurtba az 26 magyar állampolgár, akiket Afganisztánból menekítettek ki repülőgéppel - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Joe Biden szellemi állapota okozhatta az Egyesült Államok kabuli összeomlását
Az amerikai csapatok botrányos, szervezetlen és minden logikát nélkülöző afganisztáni kivonulását - valójában menekülését - hiába próbálta meg Joe Biden elnök minden létező körülményre ráfogni, néhány napon belül bebizonyosodott, hogy az Afganisztánban kialakult drámai helyzetért gyakorlatilag egyedül ő a felelős. A legfrissebb információk szerint az amerikai hírszerzés számtalanszor figyelmeztette a szövetséges afgán hadsereg felkészületlenségére, a tálibok előretörésére és a teljes tálib hatalomátvétel valószínűségére. Amikor Biden minden figyelmeztetésüket lesöpörte, a kongresszus hírszerzési bizottságának demokrata tagjain keressztül ...
Az amerikai védelmi miniszter szerint nem történt összetűzés a tálibokkal
Nem történt összetűzés a tálibokkal, és a parancsnokaikkal fenntartott "kommunikációs vonalaink továbbra is nyitottak" - mondta szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Lloyd Austin, amerikai védelmi miniszter.
A tálibok, Biden Amerikája és Brüsszel közösen szabadíthatják migránsok millióit Európára
Az Egyesült Államok (és az általa vezetett NATO-koalíció) Afganisztánban töltött mintegy 20 évig tartó korszaka gyorsan és megdöbbentő módon ért véget, amikor a tálibok pár nappal ezelőtt harc nélkül elfoglalták az ország fővárosát, Kabult is, és ezzel gyakorlatilag az egész államot ellenőrzésük alá vonták. Az afgán elnök, a kormánytagok és már a jegybank elnöke is elmenekült az országból, és - ahogy írtuk - az amerikai hadsereg távozása is inkább menekülés, mint kivonulás. A pánik és a káosz közepette a szakértők és a világ vezetői rettegnek attól, hogy a hatalomátvételt - a tálibok ígérete ellenére - erőszak és megtorlás kíséri maajd, ...
- címkék:
- gazdaság
- segély
- tálib
- ópium
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Rendkívül súlyos hiba: Bidenék kirakták Twitterre, hogy CIA-ügynökökkel tárgyalnak, akiknek az arca is látható
A Fehér Ház közzétett egy képet a közösségi oldalán, amely alapján Joe Biden elnök egyedül ül Camp David-i rezidenciája egyik konferenciatermében. Előtte egy képernyő volt, amelyen Kamala Harris alelnök és más virtuális megbeszélésen részt vevő többi tisztségviselő arcai voltak láthatóak, ide értve a CIA-ügynökök arcát is. Ez az eset egy újabb bizonyíték Biden és csapata inkompetenciájára, hiszen tikosszolgák, titkosügynökök arcképét soha nem szabad nyilvánosságra hozni, nemzetbiztonsági okok miatt.
Teljes kudarc a holland mentési kísérlet, utasok nélkül szállt fel a gép Afganisztánban
A holland repülőgép fél órát várakozott a földön miután arra lett kényszerítve, hogy utasok nélkül hagyja el az afgán fővárost. Túl kevés idő állt a rendelkezésre a holland külügyminiszter tájékoztatása szerint. Óriási sorok és torlódás nehezíti az evakuálási kísérleteket. Kedden reggel egy német gép mindössze 7 utast tudott kimenekíteni az afgán fővárosból - írja a Politico.
Önálló magyar mentőakció indul Kabulba
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt az Afganisztánban rekedt magyar állampolgárokról. Kedden a minisztérium azt közölte, 26 magyar állampolgár kihozataláról hazánk már megállapodott egy katonai szövetségessel. Rajtuk kívül még más magyar állampolgárok is jelentkeztek a minisztériumnál, kihozataluk pontos részleteit azonban biztonsági okokra hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra. Az államtitkár kiemelte, Magyarország nem fog olyan elvi nyilatkozatot tenni, hogy befogadják az afgánokat, azonban egy csoport esetében tesznek kivételt, akik a magyar csapatookat ...
Obama engedte szabadon az egyik tálib vezetőt, aki az afganisztáni hatalomátvétel egyik vezéralakja
Khairullah Khairkhwa 2014-ben szabadult a Guantanamo-öböli börtönből, ahova 2002-ben került. Bár Obamát figyelmeztették a lépés veszélyeiről, mégis elengedte a férfit, aki most a kabuli hatalomátvétel egyik vezéralakja - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Az amerikai hadsereg nem kivonul, hanem elmenekül Afganisztánból
Egyre kritikusabb helyzetben van az Egyesült Államok Afganisztánban. A Biden-kormány saját bevallása szerint is több mint 10 ezer amerikait kellene kimenekíteni az országból, az amerikai katonák azonban már csak a repülőteret tartják ellenőrzés alatt, gyakorlatilag azt is azért, mert a tálibok nem támadják. Az azonban erősen kérdéses, hogy minden amerikai el tud-e jutni a repülőtérre - bár a szélsőséges iszlamisták azt ígérték, hogy a külföldieket átengedik (az afgánokat már visszaküldik). Joe Biden, akinek döntései az összeomláshoz vezettek, továbbra sem ismeri el a felelősségét. Annak ellenére sem, hogy kiderült: a hírszerzés időbben ...
Emberi maradványokat találtak a Kabulból felszállt katonai gép futóműházában
Az amerikai légierő kedden közölte: emberi maradványokat találtak az afgán fővárosból felszállt C-17-es katonai gép futóműházában, a körülményeket vizsgálják.
Biden és Johnson is részt vesz a G7-ek Afganisztánnal foglalkozó ülésén
Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit kormányfő kedden telefonon megállapodott abban, hogy részt vesznek a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) jövő heti, Afganisztánról szóló virtuális csúcstalálkozóján - tudatta közleményében a Fehér Ház és a Downing Street.
- címkék:
- Joe Biden
- Boris Johnson
- Afganisztán
- ülés
- G7
- Címkefelhő »
Nem kizárt, hogy augusztus 31. után is maradhatnak amerikai diplomaták Kabulban
Nem kizárt, hogy amerikai diplomaták augusztus 31. után is az afgán fővárosban, Kabulban maradhatnak, amennyiben szavatolt a biztonságuk - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Angela Merkel már az afgán migránsok Európába telepítéséről tárgyalt
Az első akcióval kimenekített hét ember után második próbálkozásra már 125 embert szállítottak el Kabulból kedden a német hadsereg (Bundeswehr) afganisztáni mentési műveletében, amellyel kapcsolatban Angela Merkel kancellár szoros együttműködésről egyezett meg francia, brit és olasz partnerével. A német kancellár közben az ENSZ menekültügyi főbiztosságának vezetőjével már a migránsok befogadásáról tárgyalt.
A tálibok nem engedik be az afgánokat a repülőtérre
A tálibok lezárták a kabuli repülőteret, így hiába zajlik az evakuálás, az afgánok nem tudnak oda eljutni - írja az AFP a német védelmi minisztériumra hivatkozva.
- címkék:
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Biden Vietnam óta nem látott katasztrófát okozott Afganisztánban
Elnézve a Joe Biden vezette Egyesült Államok látványos afganisztáni kudarcát, akarva-akaratlanul előjön a Vietnam-párhuzam, hiszen kísértetiesen hasonló felvételek készültek 2021 Kabuljáról és 1975 Saigonjáról. Mindkét fővárosból repülőkkel és helikopterekkel próbálták meg kimenekíteni az amerikai nagykövetség munkatársait, illetve a megszálló erőkkel együttműködő civileket. Sokak szerint Afganisztán lett Joe Biden Vietnamja. Mindezek dacára a demokrata elit még mindig a saját párhuzamos világában él, Biden elnök semmilyen ellentmondásra nem hajlandó érdemi magyarázatot adni, a CNN kabuli munkatársa csadorba öltözve pedig arról „tuddósít", ...
Törökország 295 kilométeres falat épít az afgán menekültáradat ellen
Erdoğan is beveti a sokat kritizált „magyar módszert" a menekültek áradatával szemben - írja a Mandiner az AFP francia nemzeti hírügynökségre hivatkozva.
Német államfő: Az afganisztáni helyzet a Nyugat szégyene
A Nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő kedden. Frank-Walter Steinmeier a berlini hivatalában egy pódiumbeszélgetést felvezető beszédében kiemelte, hogy a tálibok elől menekülő afgánokkal zsúfolt kabuli repülőtéren uralkodó állapotokat mutató felvételek "szégyenletesek a politikai Nyugat számára". Ezekért az "emberi drámákért mi is felelősek vagyunk" - jelentette ki. Eközben hét embert sikerült elszállítani repülővel Kabulból a német hadsereg (Bundeswehr) mentési műveletének első, helyi idő szerint hétfői akciójával.
- címkék:
- Afganisztán
- evakuálás
- németek
- Címkefelhő »
Görögország nem akar az EU bejárata lenni az Afganisztánból menekülők számára
Görögország nem akar az Európai Unió bejárata lenni az Afganisztánból menekülő emberek számára, ezért Athén azt szorgalmazza, hogy az EU közösen lépjen fel a válság megoldása érdekében - közölte kedden Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter.
A jegybankelnök is elmenekült Kabulból, Gánit okolja a káoszért
Az afgán jegybank elnöke is elmenekült Kabulból, mint az afgán kormány tagjai, de Adzsmal Ahmadi egy hétfő esti Twitter-bejegyzésében Asraf Gáni államfőt és "tapasztalatlan tanácsadóit" okolta azért, hogy a tálib lázadók olyan gyorsan át tudták venni a hatalmat, és hogy totális káosz alakult ki az országban.
Brit külügyminiszter: Nem szabad megengedni, hogy Afganisztán újra a Nyugat ellen irányuló terrortámadás bázisa legyen
A nyugati hatalmaknak pragmatikusan kell viszonyulniuk a tálibok felé, és igyekezniük kell mérséklő hatást gyakorolni az új afgán vezetésre - mondta a brit külügyminiszter kedden, a Sky News hírtévének adott nyilatkozatában.
- címkék:
- Afganisztán
- Nagy Britannia
- tálib
- MTI
- Címkefelhő »
Varsó három katonai repülőgéppel menekít ki a lengyelekkel korábban együttműködőket Kabulból
Két lengyel katonai repülőgép úton van, a harmadik pedig rövidesen elindul Kabulba, hogy kimenekítsen mintegy száz embert - zömében afgánt -, aki korábban együttműködött a lengyel katonai, illetve diplomáciai misszióval - közölte kedd reggel a varsói kormányfői hivatal vezetője.
- címkék:
- Afganisztán
- Lengyelország
- Kabul
- Címkefelhő »
Az iszlamista tálibok szóvivőjének lehet Twitter-fiókja, míg Donald Trumpnak nem
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy míg az iszlamista tálibok szóvivőjének, Zabihullah Mujahidnak lehet Twitter-fiókja, addig az Amerikai Egyesült Államok volt elnökének, a republikánus Donald Trumpnak nem. Ez a tény rávilágít a baloldalhoz kötődő tech óriások szokásos kettős mércéjére.
Általános amnesztiát hirdettek minden állami tisztviselő számára a tálibok
Afganisztánban a totális hatalmat megszerző tálib lázadók bejelentették kedden, hogy büntetlenséget biztosítanak minden állami tisztviselőnek, és felszólították őket, hogy térjenek vissza munkahelyükre.
- címkék:
- Afganisztán
- tálibok
- amnesztia
- Címkefelhő »
Döbbenetes képek: több száz afgán zsúfolódik össze egy amerikai teherszállító repülőn
640, a tálibok elől menekülő afgán zsúfolódott össze egy amerikai teherszállító repülőben, miután az iszlamista szélsőségesek elfoglalták Kabult, és átvették az irányítást az ország fölött.
- címkék:
- Afganisztán
- migráció
- Címkefelhő »
Újraindult a forgalom a kabuli repülőtéren
Újraindult a forgalom a kabuli nemzetközi repülőtéren - jelentette be Hank Taylor amerikai tábornok hétfőn a Pentagonból.
- címkék:
- Afganisztán
- Kabul
- Címkefelhő »
Az összeomlást előidéző Biden megszólalt, szerinte mindenki hibás, csak ő nem
Joe Biden, az Egyesült Államok demokrata elnöke Washingtonban állt a nyilvánosság elé, hogy az afgán helyzetről tájékoztassa az országot. Kiemelte, hogy kitart a döntése mellett, miszerint ki kellett vonni az amerikai csapatokat, majd az afgán hadsereget és a korábbi elnököt hibáztatta azért, hogy a szélsőséges tálibok gyakorlatilag néhány hét leforgása alatt elfoglalták a teljes országot.
- címkék:
- Joe Biden
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Volt amerikai belbiztonsági miniszter: Bidennek nem volt terve a tálib-invázió megállítására
Joe Bidennek "nem volt terve" arra, hogy megállítsa a tálibokat Afganisztán elfoglalásában, és ezzel komoly válságot okozott, hasonlót ahhoz, mint ami a déli határon kialakult - jelentette ki Chad Wolf, korábbi amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter hétfőn a Fox & Friends című műsorban.
Macron: Újabb bevándorlási hullámok érhetik el Európát
Az afganisztáni ingatag helyzet azzal a következménnyel járhat, hogy újabb bevándorlási hullámok érhetik el Európát - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, hozzátéve, hogy emiatt Franciaország Németországgal és más európai államokkal együtt kezdeményezi, hogy átütő és összehangolt választ adjanak erre a kihívásra a tranzitországok segítségével.
Donald Trump lemondásra szólította fel Joe Bident
Donald Trump volt amerikai elnök felszólította utódját, Joe Bident, hogy "megszégyenülve mondjon le" pozíciójáról az afganisztáni kivonulás kezelése és egyéb ügyek miatt.
Merkel: Nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat
A tálibok elől Afganisztánból menekülő emberek ügyében nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.
Janez Jansa: Az afgán káosz a NATO történetének legnagyobb veresége
Az afganisztáni káosz és a modern fegyverek tálib kézre juttatása "a NATO történetének legnagyobb veresége" - írta Janez Jansa szlovén kormányfő hétfőn a Twitter-oldalán, hozzátéve: Szlovénia, mint szövetséges, osztozik a felelősségben.
- címkék:
- Janez Jansa
- Afganisztán
- Szlovénia
- Címkefelhő »
Német külügyminiszter: Rosszul ítéltük meg a helyzetet, és ezen nincs mit szépíteni
"Rosszul ítéltük meg a helyzetet, és ezen nincs mit szépíteni" - mondta a német külügyminiszter hétfőn Berlinben a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztánról.
- címkék:
- Afganisztán
- Németország
- Címkefelhő »
Az ENSZ főtitkára szerint a világnak össze kell fognia az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben
Felszólította hétfőn New Yorkban a nemzetközi közösséget az ENSZ főtitkára, hogy fogjon össze az afganisztáni terrorfenyegetéssel szemben, ne engedje, hogy a dél-ázsiai ország ismét terrorszervezetek működési helyévé vagy menedékévé váljék.
- címkék:
- Afganisztán
- ENSZ
- Címkefelhő »
Magyar Levente: Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán migránsokat
Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közmédiának adott interjújában. Ez tekinthető a magyar kormány hivatalos álláspontjának az afgán kérdésben.
Mutatjuk a tálibok legfőbb vérszomjas vezetőit
Ha megnézzük az új afganisztáni tálib vezetés kulcsfiguráit, akkor teljesen világos lesz előttünk, hogy egyikük sem jutott volna el erre a szintre, ha korábban nem kaptak volna valamilyen segítséget a Nyugattól. Mindegyikük túlélte a 2001-es amerikai inváziót, viszonylag nyugodt körülmények között átvészelték az elmúlt 20 évet. Mindez világosan bizonyítja, hogy a Nyugat teljes alkalmatlansága is kellett ahhoz, hogy a szélsőséges iszlamista tálibok két évtized után ismételten Afganisztán teljhatalmú urai legyenek.
- címkék:
- Afganisztán
- tálibok
- Címkefelhő »
Emberek kapaszkodnak fel mozgó repülőgépekre Kabulban és zuhannak le, amikor felszállnak - videó
Egy nappal azt követően, hogy az iszlamista szélsőséges tálibok elfoglalták Kabult, és átvették az irányítást az ország fölött, több ezren próbálnak elmenekülni az országból. Németország tervei szerint legalább 10 ezer embert akarnak kimenteni az országból. Az uniós külügyminiszterek pedig kedden tartanak rendkívüli ülést a kialakult helyzetről.
- címkék:
- Afganisztán
- Kabul
- Címkefelhő »
Ománba menekült Asraf Gáni afgán elnök
Ahogy az Origo is beszámolt róla, hatalmas káoszt, összeomlást hagy maga után Biden Amerikája Afganisztánban. A tádzsikisztáni Dusanbe érintésével Ománba távozott Asraf Gáni afgán elnök, aki vasárnap hagyta el Kabult, még mielőtt a kormányellenes tálibok bevonultak az afgán fővárosba - írta hétfőn az Interfax a tádzsik hatóságokra hivatkozva.
- címkék:
- Afganisztán
- Omán
- Címkefelhő »
Hatalmas káoszt, összeomlást hagy maga után Biden Amerikája Afganisztánban
Elfoglalták teljes Afganisztánt a tálibok múlt hétvégén. Miután a talibán lázadók már a fővárost is körbekerítették, az afgán elnök, Ashraf Ghani külföldre menekült. Bejelentette azt is, hogy beleegyezett a lemondásba. Ideiglenes kormány jön, állítólag a belügyminiszter vezetésével, de nyilvánvalóan mindent a tálibok irányítanak, akik békés hatalomátvételt ígérnek, közben már bevezették az iszlám törvénykezést, a saríát. Kabulban kitört a pánik: az emberek megrohanták a bankokat és az üzleteket, aki csak teheti, menekül az afgán fővárosból. Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, azz ...
Öt ember lelőttek a kabuli repülőtéren, fegyverrel oszlatják a tömeget amerikai katonák - videó
Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására - közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő. A Reuters azt írja, hogy legalább öt embert megöltek.
- címkék:
- Afganisztán
- Kabul
- lövöldözés
- repülőtér
- tálib
- Címkefelhő »
A tálibok szerint vége a háborúnak Afganisztánban
A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik - jelentette ki a tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap az al-Dzsazíra katari székhelyű tévének nyilatkozva.
- címkék:
- Afganisztán
- tálib
- Címkefelhő »
Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről
Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről, amelynek "szinte minden alkalmazottja" a repülőtéren várja a kimenekítést - közölte vasárnap a washingtoni külügyminisztérium.
- címkék:
- Afganisztán
- tálib
- Címkefelhő »
Boris Johnson: Nem szabad egyoldalúan elismerni a tálibokat Afganisztán kormányaként
A nyugati országoknak nem szabad egyoldalúan elismerni a tálibokat Afganisztán kormányaként, hanem egységesen kell fellépniük - jelentette ki vasárnap Boris Johnson brit kormányfő.
- címkék:
- Boris Johnson
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Franciaország megerősíti katonai jelenlétét az emírségekben, hogy kimenekítse állampolgárait
Franciaország megerősíti katonai jelenlétét az Egyesült Arab Emírségekben, hogy megkönnyítse állampolgárai kimenekítését Afganisztánból, miután a kabuli francia nagykövetséget az afgán főváros repülőterére helyezték át - jelentette be vasárnap a francia külügyminisztérium.
- címkék:
- Franciaország
- Afganisztán
- Címkefelhő »
A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban
A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet - közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.
- címkék:
- Afganisztán
- Kabul
- Címkefelhő »
Afganisztáni mentőakcióra készül a német hadsereg
Az Afganisztánban maradt németek, helyi segítőik és családtagjaik kimentésére készül a német hadsereg (Bundeswehr) vasárnapi sajtóértesülések szerint.
- címkék:
- Afganisztán
- Németország
- hadsereg
- Címkefelhő »
Az Egyesült Államok evakuálja az amerikai nagykövetség személyzetét
Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
- címkék:
- Afganisztán
- Egyesült Államok
- tálib
- Címkefelhő »
Recep Tayyip Erdogan: Törökország mindent megtesz Afganisztán stabilitásáért
Törökország és Pakisztán mindent megtesz annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzet mihamarabb stabilizálódjon - jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök Isztambulban, Arif Alvi pakisztáni államfő jelenlétében, egy Pakisztán számára gyártott hadihajó vízre bocsátási ceremóniáján.
- címkék:
- Erdogan
- Afganisztán
- Törökország
- Címkefelhő »
Az amerikai katonák még ki se vonultak, a kormány már összeomlott
Asráf Gáni afgán elnök elhagyta az országot, és Tádzsikisztán irányába távozott - jelentette a Reuters egy magas rangú belügyi tisztségviselőre hivatkozva.
- címkék:
- Asráf Gáni
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Az afgán kormány harc nélkül átadja az országot a táliboknak
A már az afgán főváros kapujába is eljutott tálib lázadók és a kormány is békés hatalomátadásra készül mindkettő vasárnapi nyilatkozatai szerint.
- címkék:
- Afganisztán
- tálib
- Címkefelhő »
Csehország a repülőtérre menekítette diplomatáit az afgán fővárosból
Csehország vasárnap a kabuli nemzetközi repülőtérre menekítette az afgán fővárosban dolgozó diplomatáit - jelentette be Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter szombaton Prágában.
Ausztria kitart az afgán menekültek kitoloncolása mellett
Ausztria kitart az országban tartózkodó, menekültstátusszal nem rendelkező afgánok kitoloncolása mellett, és nem csatlakozik azokhoz a nyugati országokhoz, amelyek az afganisztáni helyzet, illetve a tálibok előrenyomulása miatt a kitoloncolás felfüggesztése mellett döntöttek. Ezt Karl Nehammer konzervatív néppárti (ÖVP) belügyminiszter jelentette be szombaton Bécsben.
- címkék:
- Afganisztán
- Ausztria
- migráns
- Címkefelhő »
A tálibok elfoglalták Kandahárt
A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt is. A tálibok egyik szóvivője a Twitteren péntekre virradóra jelentette be, hogy csapataik "teljességgel megszállták Kandahárt". Egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az afgán hadsereg erői visszavonultak a városból. Csütörtökön két tartományi székhely, Gazni és Herát városa került a szélsőségesek kezére.
- címkék:
- Afganisztán
- Kandahár
- tálib
- Címkefelhő »
Újabb hatalmas migránshullám fenyegeti Európát
Közel 20 évvel azt követően, hogy George Bush akkori amerikai elnök megindította a Tartós Szabadság nevű hadműveletet, az amerikai erőket Joe Biden mostani elnök bejelentése szerint augusztus 31-ig kivonják Afganisztán területéről. A birodalmak temetőjének nevezett közép-ázsiai országgal az Egyesült Államok sem tudott mit kezdeni, a szakértők szerint a tálib lázadók pedig hetekkel az amerikai katonák kivonulása után az ellenőrzésük alá tudják vonni egész Afganisztánt. Ez után komoly migrációs hullám várható, amellyel meg kell birkóznia Iránnak, Törökországnak és természetesen az Európai Uniónak is. Az amerikai katonai jelenlétnek gyyakorlatilag ...
Küszöbön egy újabb migrációs hullám
A 2015-ös migrációs válság minden korábbinál jobban polarizálta az európai politikai közvéleményt. Amíg kezdetben az Európai Unió nyugati tagállamai a Wilkommenskultur szellemében az ellenőrizetlenül beérkezett, idegen kultúrájú tömegek befogadását propagálták, a közép-európai tagállamok – Magyarország vezetésével – következetes migrációellenes politikát folytattak. Noha a koronavírus-járvány megtörte az Európába vándorolni kívánó tömegek lendületét, az elmúlt év során újra felerősödött a migrációs tendencia. Ez permanens veszélyeket rejt magában, hiszen Európa szomszédságában egyre több olyan válsággóc jelenik meg, amelyek újabb, bbármikor ...
Újabb tartomány székhelyét szerezték meg a tálibok Afganisztánban
Egy napon belül már a harmadik, három napon belül pedig már a negyedik afganisztáni tartomány székhelyét vonta uralma alá a tálib mozgalom - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- címkék:
- Afganisztán
- tálib
- Címkefelhő »
Elfoglalták az első tartományi székhelyet, Zarándzsot a tálibok - videó
Elfoglalták pénteken az afganisztáni Nimrúz tartomány székhelyét, Zarándzsot a kormány ellen fegyveres felkelést folytató, radikális iszlamista tálibok - közölte a tartományi rendőrség.
- címkék:
- Afganisztán
- tálibok
- Címkefelhő »
A tálibok agyonlőtték az afgán kormány sajtófőnökét
A tálib lázadók pénteken Kabulban agyonlőtték az afgán kormány sajtófőnökét - jelentette be a tálibok egyik szóvivője.
- címkék:
- Afganisztán
- Kabul
- merénylet
- Címkefelhő »
Lányként születnek, fiúként nevelkednek: afgán lányok, akik megtapasztalják a férfilétet
Afganisztánt választották meg annak az országnak, ahol a legrosszabb lánynak születni, itt 44 év a nők várható átlagos életkora. Ennek is köszönhető, hogy nagyon sok kislány gyerekkorábant fiúnak öltöztetnek be, egészen a pubertásig, amikor is újra lányként kell folytatniuk az életüket.
- címkék:
- Afganisztán
- magazin
- gyerek
- férfilét
- női sors
- Címkefelhő »
Megöltek negyven tálib fegyverest Afganisztánban
Az afgán kormánycsapatok negyven tálib fegyveressel végeztek, köztük a szélsőségesek egyik jelentős parancsnokával a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte a hadsereg pénteken.
- címkék:
- Afganisztán
- Laskargáh
- merénylet
- Címkefelhő »
Afgán migrációs hullám fenyegeti Európát
Jóval nagyobb a magyar határon feltartóztatott, magukat afgán állampolgárnak valló migránsok száma az amerikai csapatok kivonása óta. Idén már összesen több mint 52 ezer illegális bevándorló érkezett a tavalyi év hasonló időszakának 17 ezres adatához képest – mondta az Origónak Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
- címkék:
- Afganisztán
- Címkefelhő »
Sebastian Kurz beteg ideológiának nevezte az iszlamizmust
Az elmúlt években tapasztalt tömeges migrációval az antiszemitizmus és a homofóbia is megérkezett Európába – mondta Sebastian Kurz a Bildnek nyilatkozva. Az osztrák kancellár szerint Brüsszelnek minél hamarabb lépéseket kell tennie, hogy ne induljanak el újabb migrációs hullámok Afganisztánból a kontinens felé. Kurz egyúttal sürgette a menekültstátusra nem jogosult afgán migránsok kitoloncolását Ausztriából. A kancellár interjúját a Magyar Hírlap szemlézte.
Egy katonai bázisra viszik az amerikai hadsereg afgán segítőit
Átmenetileg egy virginiai katonai bázison helyezik el az amerikai hadsereg Afganisztánból kimenekített mintegy 2500 afgán segítőjét és családtagjaikat - jelentette be hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Kivonult a NATO Afganisztánból
Csaknem két évtized után a NATO feltűnés nélkül véget vetett afganisztáni missziójának - értesült a dpa német hírügynökség pénteken diplomáciai és katonai forrásoktól.
- címkék:
- USA
- Afganisztán
- kivonulás
- NATO
- Címkefelhő »
Az amerikai hadsereg húszezer afgán segítője kér kimenekítést
Mintegy húszezer, az amerikai hadseregnek segítő, egyebek mellett tolmácsként közreműködő afgán kérte, hogy az Egyesült Államok menekítse ki őket - közölte csütörtökön a Fehér Ház, jelezve, hogy a szám nem tartalmazza a családtagokat.
Migránsok haltak meg Kelet-Törökországban egy buszbalesetben
Buszbalesetben legalább tizenkét migráns vesztette életét, huszonhat pedig megsérült Kelet-Törökországban - közölte az Anadolu állami hírügynökség vasárnap.
Vajon miért hívják Kabul rózsájának Karácsony Gergely párttársát? - videó
Egyre többször lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy a Párbeszéd politikusa Szabó Tímea idegen érdekeket szolgál. Hogy miért becézik sokan Karácsony Gergely társelnök-társát, Szabó Tímeát „Kabul Rózsájának"? Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője járt utána a Facebookon bemutatott videójában.
Katonai és egyéb járművek tucatjait hagyták hátra az Afganisztánból kivonuló amerikaiak - galéria
Több mint 90 százalékban végrehajtották az amerikai csapatkivonást Afganisztánból - közölte kedden az amerikai középső parancsnokság (Centcom).
- címkék:
- USA
- Afganisztán
- csapatkivonás
- hadsereg
- Címkefelhő »
Afganisztánban tombol az erőszak, miután az amerikaiak elhagyták a bagrami légi támaszpontot
Az afgán kormányerők 24 órán belül több mint 300 tálib lázadót öltek meg Afganisztán több tartományában - közölte szombaton a kabuli védelmi minisztérium. Az országban azonnal eluralkodott az erőszak, hogy csaknem húsz év után az amerikai hadsereg katonái pénteken kivonultak az afganisztáni Bagram légi támaszpontról, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálibok ellen indított háború egyik központja volt. A tálibok jelezték: örülnek a lépésnek, és azonnal támadásba lendültek.
- címkék:
- Afganisztán
- csapatkivonás
- tálibok
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Ha nem sikerül stabilizálni Afganisztánt, újra tömeges migrációs hullámok indulnak
Ha nem sikerül stabilizálni Afganisztánt, ott újra súlyossá válik a terrorfenyegetettség és újra tömeges migrációs hullámok fognak megindulni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti konferencián.
Rakétatalálat ért egy kórházat Afganisztánban - videó
Rakétatalálat ért egy kórházat szerdán a kelet-afganisztáni Kunár tartományban, a támadás következtében koronavírus és gyermekbénulás elleni vakcinák is megsemmisültek, hivatalos források a kormányellenes tálibokat gyanúsítják a támadás elkövetésével.
- címkék:
- Afganisztán
- kórház
- rakétatámadás
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: A járvány és a migráció ördögi kört alkotnak egymással
A járvány és a migráció ördögi kört alkotnak egymással, mivel minél több helyen jelenik meg a járvány, annál többen indulnak meg az emberek, és minél többen indulnak meg, annál nagyobb a járvány további terjedésének a veszélye - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Ebben az országban még mindig tombol a járvány: rekordot döntött a halottak és a fertőzöttek száma
ekordot döntött csütörtökön Afganisztánban az egy nap alatt feljegyzett koronavírus-fertőzöttek és a fertőzés következtében életüket vesztők száma - derül ki az afgán egészségügyi minisztérium adataiból.
Szijjártó Péter: Komolyan kell foglalkozni a migráció kérdésével
A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát komolyan kell foglalkozni, nehogy baj legyen, jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
Újabb fontos körzetet rohantak le a tálibok Afganisztánban
Újabb fontos körzetet foglaltak el a tálib lázadók az észak-afganisztáni Tahár tartományban - közölték pénteken helyi tisztségviselők.
- címkék:
- Afganisztán
- támadás
- tálibok
- Címkefelhő »
Aknamentesítésen dolgozó munkásokat végeztek ki a tálibok Afganisztánban
Aknamentesítési munkálatokon dolgozó tíz munkást gyilkoltak meg egy támadás során az észak-afganisztáni Baglán tartományban - közölte szerdai közleményében a helyi belügyminisztérium.
- címkék:
- Afganisztán
- tálibok
- aknamentesítés
- Címkefelhő »
Hazaérkeztek az afganisztáni külszolgálat utolsó magyar katonái
- címkék:
- Afganisztán
- katona
- Címkefelhő »