afgán konfliktus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afganisztán
- USA
- Oszama bin Laden
- támadás
- Pakisztán
- legfrissebb
- legrégebbi
Nemzeti és vallási ellentétek feszítik az afgán Északi Szövetséget
A terrorizmus és Oszama bin Laden, illetve a tálibok elleni amerikai hadműveletek egyelőre a csapatok felvonulásában merülnek ki. Valódi harcot eddig csupán a felettébb vegyes összetételű Északi Szövetség indított. A szövetségben részt vevők azonban korábban vallási vagy nemzetiségi alapon is egymás ellenfelei voltak.
Nagy-Britanniába vezetnek a Maszud-gyilkosság nyomai
A The Times értesülései szerint Nagy-Britanniába vezetnek az afganisztáni tálibellenes Északi Szövetség parancsnoka, Ahmed Sah Maszud ellen végrehajtott merénylet szálai. A két férfi egy bin Ladenhez kapcsolódó iszlám fundamentalista csoport tagja volt.
Visszaszorulnak a tálibok
A tálib hatalommal szemben álló afgán Északi Szövetség utóbbi hetekben újra megerősödött katonai alakulatai jelentős hadi sikereket értek el: az elmúlt napokban visszafoglaltak több települést. A szövetség egyik vezetője közölte: csak akkor támogatnák a bevonuló amerikai csapatokat a tálibok ellen, ha az ország ENSZ-védnökség alá kerülne.
Felgyújtották az USA volt nagykövetségét Kabulban
Szerdán Kabulban többezer tüntető felgyújtotta az Egyesült Államok volt nagykövetségét. A tüntetők bin Ladent éltető jelszavakat skandáltak. Az utóbbi időben ez volt a legnagyobb hasonló jellegű demonstráció az afgán fővárosban
Pakisztán nem engedi be a menekülteket
Pakisztán nem nyitj meg határát a megegülő afgánok előtt. Ugyanakkor hajlandó menedéket nyújtani azoknak, akik már átjutottak a határon.
A tálibellenes erők Kabul ellen készülődnek
Kabul elleni offenzívára készülődik a tálibellenes Északi Szövetség, amely a tervek szerint a várható amerikai csapások után közvetlenül indítana rohamot az afgán főváros ellen.
Nem vesz részt Pakisztán az Afganisztán elleni akcióban
Pakisztán nem vesz részt Afganisztán elleni akcióban, de nem is nyújt menedéket a terroristáknak.
Többen ülnek bin Laden franciaországi emberei közül
A kedden letartóztatott Kamel Daudi annak a francia-algériai embernek volt a társa, aki bin Laden egyik európai kulcsembere volt. A szaúdi terrorista megrendelésére merényletet készítettek elő a párizsi amerikai nagykövetség ellen. Öngyilkos merénylő vezetett volna neki az épületnek robbanószerrel megrakott kamiont.
A tálibok semmiféle kompromisszumra nem hajlandók
A tálib vezetés szerdán ismét kijelentette, hogy nem tudja, hol tartózkodik Oszama bin Laden, de kiadatásáról különben sem gondolkozik a kormány, és semmiféle engedményre nem hajlandó. A kompromisszum nem tartozik az iszlám hagyományok közé - mondta a tálibok pakisztáni nagykövete.
Pakisztán csak humanitárius válság esetén nyitja meg határait
Jelenleg több mint három és fél millió afgán menekült tartózkodik Pakisztán és Irán területén, a menekekültek áradata azonban továbbra is nő. Pakisztán kijelentette, csak akkor nyitja meg határait, ha Afganisztánban humanitárius válság veszélye áll fenn .