adózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adó
- NAV
- devizapiac
- nyereség
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Világbank: Egyre könnyebb a magyar cégek élete
Az utóbbi időben több szempontból is könnyebb lett a magyarországi gazdasági társaságok működése, a javulás világviszonylatban is jelentős - áll a Világbank friss jelentésében. A nemzetközi szervezet szerint leginkább a befektetők védelme terén lenne még mit javítani.
MAX néven egyesültek az adótanácsadók és a könyvelők
Négy szakmai szervezet megalapította a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségét (MAX), amelynek elnökévé egy évre Zara Lászlót választották meg.
Az adókat okolja a szenvedő magyar szeszipar
Negyedével esett vissza a Zwack értékesítése az elmúlt hónapokban, és ha kisebb mértékben is, de az egész magyar szeszipart sújtja a fogyasztás csökkenése. A bevételek apadását az adóterhek növekedésére vezeti vissza a szeszipari szövetség, amely szerint az ősztől szabadjára engedett otthoni pálinkafőzés is nyomot hagyhat az eladási számokon.
Tovább hízott a tartós adótartozással rendelkezők listája
Tovább nőtt azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a száma, akik több mint fél éve jelentős adótartozással rendelkeznek - derül ki az APEH csütörtökön közzétett friss adóslistájából. A listán olyan cégek is szerepelnek, amelyeket nevük alapján eleve csődbement adósoknak szántak, mint a "Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft" és a "Sokasara Kft".
Jön az egységes ételutalvány - interjú az adóügyekért felelős helyettes államtitkárral
Évente kell számítani jelentősebb adóváltozásokra, az évközi módosításokat szeretnénk elkerülni - mondta az [origo]-nak Balog Ádám, az adóügyekért felelős helyettes államtitkár. Balog szerint egyelőre nincs napirenden az eva és az ekhó megszüntetése, a megújulási kártya január 1-jétől jelenhet meg, a hidegételes és a melegételes utalvány közötti különbséget pedig megszüntetik, és jön az egységes ételutalvány.
Brüsszel már érdeklődik a távközlési válságadóról
Az Európai Bizottság egyelőre csak érdeklődik a távközlésre kivetett 61 milliárd forintos válságadóról, de a megkeresés arra is figyelmeztet, hogy bármilyen külön sarcolás tilos, ha az nem kötődik az ágazat működéséhez.
Spar: Felfoghatatlan és törvényellenes a válságadó
A Sparnak legalább 5,5 milliárd forintjába fog kerülni a magyar kormány által kivetett válságadó - közölte az osztrák Spar hálózat vezetője, aki hozzátette, hogy az Európai Unióban ijesztőnek tartja az intézkedést.
- címkék:
- adózás
- kiskereskedelem
- válságadó
- Spar
- Címkefelhő »
Die Welt: A német cégek károsnak tartják a válságadót
Károsnak és diszkriminatívnak tartják a Magyarországon működő német cégek az Orbán-kormány válságadójat, s van amelyik a jogi válaszlépések megtételét vizsgálja - olvasható a Die Welt cikkében.
Csak jövőre fizetnék a válságadót az üzletláncok
A kereskedelmi üzletláncokra idénre kivetett 30 milliárd forintos válságadót csak jövő januárban fizetnék be a cégek - többek között ezt kéri az Országos Kereskedelmi Sövetség (OKSZ) a kormánytól. További kérésük, hogy az adót ne az árbevételre, hanem az árrésre számolják ki. Kéréseikről egyeztetést kezdeményeztek a kormánnyal.
A röghöz kötött cégeket sarcolja meg a kormány - elemzők a válságadóról
Megosztottak az [origo] által megkérdezett elemzők Orbán Viktor szerdán bejelentett terveivel kapcsolatban: van olyan vélemény, mely szerint túlzás ekkora mértékű válságadót kivetni, és van olyan is,hogy csak időt akar nyerni a kormány, a kérdés pedig az, hogy ezalatt felpörög-e a magyar gazdaság. Az egyik elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány csak azon cégek zsebébe nyúl, amelyek nem tudnak könnyen külföldre települni.
- címkék:
- adózás
- foglalkoztatás
- akcióterv
- hiány
- Címkefelhő »
Orbán: Az adócsökkentéssel Bulgária példáját követjük
Orbán Viktor szerint Magyarország a bolgár példát követi az adórendszerben életbe léptetett és tervezett változtatásokkal.
Pórszombaton koccintottak az első szabadon főzött pálinkával
Egy pórszombati erdész tüskéskörtéből készítette az első szabadon főzött pálinkát, amit a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztató hitelesített.
- címkék:
- adózás
- jövedéki adó
- pálinkafőzés
- Címkefelhő »
Az APEH véget vet a tömeges vagyonosodási vizsgálatoknak
A Napi Gazdaság szerint a jövőben nem indít tömeges méretekben vagyonosodási vizsgálatokat az adóhivatal.
- címkék:
- adózás
- adó
- vagyonosodási vizsgálat
- APEH
- Címkefelhő »
Átírná az áfatörvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium
Az agrártárca az áfatörvény módosításával tenné olcsóbbá az alapvető élelmiszereket.
- címkék:
- adózás
- élelmiszer
- áfa
- adócsökkentés
- Címkefelhő »
MSZP: Nőellenes intézkedésekre készül a kormány
Nőellenes intézkedés lenne, ha a kormány bevezetné az úgynevezett gyermektelenségi adót - mondta Szanyi Tibor az MSZP kampányfőnöke. Ennek lehetőségéről korábban Boross Péter korábbi miniszterelnök beszélt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont rossz ötletnek nevezte gyermektelenségi adó bevezetését.
- címkék:
- Szanyi Tibor
- adózás
- MSZP
- Címkefelhő »
A legjobban kereső magyar 1,2 milliárdot vitt haza tavaly
Társasági adóból 100 milliárddal, személyi jövedelemadóból 130 milliárd forinttal kevesebb adó folyt be tavaly, mint 2008-ban az APEH tájékoztatása szerint. Tavaly a legnagyobb évi kereset 1,2 milliárd forintot tett ki, ami jelentősen elmarad a 2008-as 3,4 milliárdos topjövedelemtől.
Hétfőig kell bevallani az alkalmi foglalkoztatottak közterheit
Az új szabályozás szerint naponta 500 forint közterhet kell fizetni az alkalmi munkavállalók után, az augusztusról szóló bevallást hétfőig kell beadniuk a munkaadóknak az APEH-hez elektronikus úton.
Obama 200 milliárd dolláros adókedvezménnyel rázná fel a gazdaságot
Az amerikai vállalkozások leírhatják adójukból a beruházásaik költségét, ezzel élénkítené az amerikai gazdaságot Barack Obama. Az intézkedés 200 milliárd dollárt szabadít fel a cégeknél.
Új Szó: maradnak a járulékok, de nő az áfa Szlovákiában
Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
- címkék:
- Szlovákia
- adózás
- adó
- áfa
- járulék
- bér-fizetés
- Címkefelhő »
Újabb adó helyett hozzájárulást várnak a német energiaszolgáltatóktól
- címkék:
- adózás
- adó
- megújuló energia
- Címkefelhő »
Extraadóval fenyegeti az atomerőműveket Merkel
A német kancellár a fűtőelemek után fizetendő adón felül további adó kivetésével fenyegette meg az atomerőművek üzemeltetőit.
Rászáll a hatóság a görög adócsalókra
Idén öt milliárd dollár bírságot kíván kiróni az adócsalókra a görög hatóság.
- címkék:
- Görögország
- adózás
- bírság
- adócsaló
- Címkefelhő »
Megadóztatná a nyersanyagfogyasztást az EU
A nyersanyagokra kivetett adóval akarja hatékonyabb felhasználásra és takarékosságra nevelni az EU lakosait és cégeit az Európai Bizottság - áll egy kiszivárgott dokumentumban. Az EB szerint a drágítással a GDP is növelhető.
A letelepedő vállalatoknak nem csak az adózás számít
A Közép-Kelet Európa országaiban megtelepedni kívánó nemzetközi vállalkozások legfontosabb telephelyválasztási szempontjai között nincs az első hétben az adózási környezet, állapítják meg friss tanulmányukban a vezetési tanácsadással foglalkozó IFUA Horváth & Partners szakemberei.
- címkék:
- adózás
- Címkefelhő »
Szlovák-magyar adómeccs: 3-2
A korábbi kiütéses öt-nulláról ugyan három-kettőre javította Magyarország a Szlovákiával vívott adómeccs eredményét, de még mindig szomszédunk vezet. A kisebb mértékű társasági és személyi jövedelemadó, bár komoly gondolkodásra késztetheti a befektetőket, de összességében még mindig kisebb terhek sújtják a vállalkozásokat Szlovákiában, mint idehaza. Szlovákiában éppen ezért nem is számítanak arra, hogy tömegesen vonulnának át - vagy vissza - cégek a határ déli oldalára.
Július végéig átlagosan több mint 50 ezer forintot kaptak vissza az adózók
Július végéig fejenként valamivel több mint 50 ezer forintot fizetett vissza az szja-bevallóknak az adóhivatal. Ez a tavalyinál 14 százalékkal nagyobb összeget jelent.
- címkék:
- adózás
- szja
- adóbevallás
- APEH
- Címkefelhő »
VG: Adóparadicsomi terhelést jelent a 10 százalékos nyereségadó
Adóparadicsomi terhelést jelent a bevezetett 10 százalékos társasági nyereségadó Magyarországon, olyannyira, hogy a több vállalkozást "gyanúsnak" minősítenének a hazai jogszabályok, ha nem az Európai Unión belül működnének - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- adózás
- adó
- adóparadicsom
- társasági adó
- Címkefelhő »
Néhány héten belül szabadon lehet pálinkát főzni
Heteken belül 50 liter mennyiségig szabadon főzhető pálinka, bejelenteni sem kell a tevékenységet.
- címkék:
- adózás
- szabályozás
- pálinka
- orbán-csomag
- Címkefelhő »
Hétfőtől kaphatnak APEH-levelet a késedelmi pótlékosok
Július 19-én kezdte meg az APEH a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Sorrendben a gazdálkodó szervezetek, a magánszemélyek, majd az egyéni vállalkozók számíthatnak az értesítőre, az elektronikus bevallók viszont nem kapnak ilyen figyelmeztetést.
- címkék:
- adózás
- adó
- késedelmi pótlék
- APEH
- Címkefelhő »
8 forinttal olcsóbb gázolajért lobbiznak a fuvarozók
Literenként nyolc forintot igényelhetnének vissza a gázolaj jövedéki adójából a fuvarozók, ha a kérésüknek megfelelően a kormány bevezetné a kereskedelmi gázolaj intézményét. Ezáltal többen tankolnának itthon, és nőne a költségvetés bevétele - állítja a fuvarozók egyesülete.
Feketén adják-veszik a magyar bor felét
Számla nélkül kerül forgalomba a magyar bor 45 százaléka, ami az ágazat legsúlyosabb gondja a szakemberek szerint, akik egységes szerkezetben oldanák meg a problémákat.
Az adóemelés után is érdemes Romániában tankolni
Jól járhatnak a határ menti magyarországi üzletek és vendéglők, tankolni azonban az 5 százalékos áfa-emelés után is Romániában lesz érdemes. A román partnerekkel kereskedő magyarországi vállalkozóknak arra kell felkészülni, hogy a további gazdasági visszaesés szűkiti kiviteli lehetőségeiket.
- címkék:
- Románia
- adózás
- kereskedelem
- áfaemelés
- Címkefelhő »
KPMG: Mexikóban a legkisebb a cégek adóterhe
A KPMG tanácsadó cég nemzetközi felmérése szerint a végek adóterhelése az Egyesült Államok két szomszédjánál a legalacsonyabb, míg franciaországban a legmagasabb. Magyarország nem szerepelt a felmérésben.
- címkék:
- Mexikó
- USA
- Kanada
- adózás
- társasági adó
- KPMG
- Címkefelhő »
A Pálinkatanács egyeztetne a kormánnyal az otthoni pálinkafőzésről
Nem ellenzi a pálinkafőzés szabályainak könnyítését, de egyenlő feltételeket kér a Pálinka Nemzeti Tanács, amely egyeztetni kíván a kormánnyal az Orbán Viktor által bejelentett otthoni főzés engedélyezésének feltételeiről.
Varga Mihály: A családi adózást könnyebb lesz bevezetni, mint elmagyarázni
A gyermeknevelés költségei nem lesznek adókötelesek - mondta csütörtökön egy rádióműsorban Varga Mihály államtitkár, és hozzátette: a családi adózást könnyebb lesz bevezetni, mint elmagyarázni.
Bezárt egy fővárosi APEH-iroda, egy pedig elköltözött
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Krisztina kőrúti központi épületében nyitott új kirendeltséget az adóhatóság.
- címkék:
- adózás
- APEH
- Címkefelhő »
Több társasági adó folyhatott volna be
A külföldi cégek hazai leányvállataitól többszáz milliárd forint társasági adó folyhatott volna be, ha Magyarország külön elbánást kért volna az uniótól - állította egy szakértő a budapesti adókonferencián.
- címkék:
- adózás
- társasági adó
- leánycég
- APEH
- Címkefelhő »
A szuperbruttót eltörölné, a minimálbért megemelné a kormány
Túl bonyolultnak tartja a kormány a szuperbruttó intézményét, ezért eltörölné az adórendszerből. Járulékcsökkentésre ugyanakkor nincs lehetőség egyelőre.
Halálra ítélt adók: a tévédíjtól az öröklési illetékig
A kormány számos kis adót, köztük a tévékészülék adóját és több illetéket is eltörölne - derült ki az adózásért felelős államtitkár tájékoztatóján.
- címkék:
- adózás
- illeték
- bankadó
- Címkefelhő »
Egykulcsos, 16 százalékos szja-n gondolkodik a kormány
Egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését mérlegeli a kormány a többek között a gazdaságról is szóló háromnapos rendkívüli ülésén - közölte a miniszterelnöki szóvivő. Korábban épp a kormányfő utasította el az egykulcsos adó bevezetését, a szóvivő szerint azonban dolgoznak azon, hogy megtalálják családoknak kedvező elemeket ebben a rendszerben.
- címkék:
- adózás
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Amikor 50 százalék az eva
Hétfő éjfélig adhatják be az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallást a cégek. Az adó választására jogosító bevételi értékhatár átlépésére érdemes odafigyelni a számlázásnál, mert május közepe óta 50 százalékos adó terheli az ilyen tételeket.
- címkék:
- adózás
- adóbevallás
- eva
- átalányadózás
- APEH
- Címkefelhő »
Adóbevallás: fizet, aki rosszul becsült
Hétfő éjfélig kell bevallaniuk a vállalkozásoknak a múlt évre vonatkozó társasági adót és számos más terhet. Súlyos bírságra számíthatnak azok a cégek, amelyek tavaly év végén rosszul becsülték meg az eredményüket.
- címkék:
- adózás
- bírság
- társasági adó
- különadó
- APEH
- Címkefelhő »
Fontos adóhatáridők járnak le hétfőn
Május utolsó napja igazi adóbevallási csúcs a naptárban, ekkor kell nyilatkozni a társasági adóról, a különadóról, az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva), de nem feledkezhetnek meg a vállalkozók az iparűzési adóról sem.
- címkék:
- adózás
- adóbevallás
- eva
- társasági adó
- APEH
- Címkefelhő »
Hogyan válasszunk könyvelőt, kiktől óvakodjunk?
Az ideális könyvelő olcsó, dörzsölt, kommunikatív, s nem utolsó sorban közel van az irodája - így foglalhatók össze azok az ismérvek, amelyek alapján könyvelőt választanak a vállalkozások. A jó könyvelőnek nem feladata, hogy teljesítse az ügyfél adózással kapcsolatos vágyálmait, a túl egyszerű hírdetésektől pedig érdemes óvakodni.
- címkék:
- adózás
- adócsalás
- vállakozás
- könyvelés
- APEH
- Címkefelhő »
Kezelhetőbb számviteli szabvány a kkv-k számára
A korábbinál jóval rövidebb, új nemzetközi számviteli szabványt (SME IFRS) mutattak be a kis- és középvállalkozások számára. Az új szabvány szerint készített beszámoló kevesebb munkával és költséggel készíthető el.
Aggódnak a pénzügyőrök a kormány tervei miatt
Aggódik a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) szakszervezete a kormány összevonási terve miatt, szerintük sokan veszíthetik el állásukat az átszervezésben. Az érdekvédők szerint a bizonytalanság a bevételek begyűjtését veszélyezteti.
- címkék:
- adózás
- kormánybiztos
- pénzügyek
- VPOP
- Címkefelhő »
Magyar Nemzet: Kétezer adórendőr lepheti el az országot
Akár kétezer ember is munkát kaphat a az új kormány terveiben szereplő adórendőrségnél - írja a szombati Magyar Nemzet.
Verseny nélkül tenné eladhatóvá az állami vagyont a Fidesz
Egy kedden benyújtott fideszes törvényjavaslat alapján megszűnne az önálló adóhivatal: összevonnák a vámhatósággal, és kormánybiztos felügyelné az egyesülő szervezetet. Megszűnne a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács is, helyette a nemzeti fejlesztési miniszter gyakorolná az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat. A Fidesz szándéka szerint versenyeztetés nélkül lehet majd eladni az az állami vagyont, ha a kormány így látja jónak.
Felgyorsította az elektronikus bevallás az adózást
Közel 2,1 millió adóbevallás érkezett bő egy héttel a határidő lejárta előtt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz. Ennek nagy része már elektronikusan érkezett, ami felgyorsította az átlagos bevallási időt - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- adózás
- adó
- adóbevallás
- APEH
- Címkefelhő »