adótartozás

címke rss
Ezek a hírességek szerepelnek a NAV legnagyobb adótartozóinak listáján

Ezek a hírességek szerepelnek a NAV legnagyobb adótartozóinak listáján

Bíró Ica és Berki Krisztián is szerepelt a NAV legnagyobb adótartozóinak listáján.

Ismert nevek szerepelnek a legnagyobb adótartozók között

Gazdaság2020.03.09, 15:37

Összesen hárommilliárd forintot hajtana be a NAV azon a cégen, amely vezeti az adóhatóság legutóbb közzétett, adóhiányosokat felsoroló listáját. A huzamosabb ideje adótartozással rendelkezők között feltűnik Bíró Ica, Berki Krisztián és egy "zöldpolitikus" is.

Itt az új feketelista a nagy összegű adótartozókról

Gazdaság2020.01.15, 15:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján negyedévente közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáját. Már elérhető az idei első lista, mely a tavaly év végi állapotokat tükrözi.

Csúnyán lebukott a momentumos Soproni Tamás az adótartozásával

Itthon2019.10.03, 10:44

Bár perrel fenyegetőzött Soproni Tamás annak kapcsán, hogy az Origo arról írt, hogy a Terézvárosi Önkormányzat vizsgálatot indított a politikus egyik cége ellen, amiért nem fizette meg az egyik helyi adót, azonban a momentumos politikus azzal már nem büszkélkedett el, hogy valóban volt tartozása, amit azóta egyébként nagyon gyorsan befizetett.

Az olasz hatóságokkal egyezkedik a Gucci az adótartozásai miatt

Gazdaság2019.04.25, 14:32

A francia Kering luxusmárkákat gyűjtő cégcsoport legalább 1,3 milliárd eurót fizet ki annak érdekében, hogy rendezze vitás ügyét az olasz hatóságokkal, mivel a hozzá tartozó Gucci divatmárka nem fizette be az adókat – állítja a Reuters három különböző forrásra hivatkozva.

Ezek a cégek kerültek be a milliárdosok klubjába az adóhatóságnál

Gazdaság2019.04.17, 17:28

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 85 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, közülük 52 társaság, 33 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közzétett, 2019. március 29-ei állapotot tükröző adatokból.

Némileg nőtt az adóhatóságnak hosszabb ideje tartozók száma

Archívum2019.01.23, 13:34

Némileg emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) huzamosabb ideje tartozók száma a negyedik negyedévben - derül ki a NAV honlapján kedden közzétett adatokból.

A Facebook és a Google is tartozik a NAV-nak

Gazdaság2019.01.23, 13:09

Némileg emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartozók száma a negyedik negyedévben - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.

Cristiano Ronaldo milliárdokat fizet az adóhatóságnak, felfüggesztettet is kapott

Life.hu2019.01.22, 14:38

Nem áll jól a szénája Cristiano Ronaldónak. Kiderült: milliárdokat kell fizetnie a spanyol adóhatóságnak, de a felfüggesztett börtönbüntetéssel is szembe kell néznie. 

Kevesebb a hosszabb időn át tartozó cég ma Magyarországon

Archívum2018.10.17, 14:41

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.

Egy ügyes trükkel megtudhatjuk, van-e adótartozásunk

Archívum2018.09.07, 10:04

A késedelmi pótlék speciális képződmény, a rá vonatkozó szabályozás pedig akár kellemetlen meglepetéseket is okozhat. Érdemes ezért körültekintően utána nézni, nem lapul-e a sarokban egy kis elmaradt befizetés, különben akár az adókönnyítéstől is elbúcsúzhatunk – figyelmeztet az adózóna.hu szakértője, Kocsis Zoltán.

Kevesebben és kevesebbel tartoznak a NAV-nak

Gazdaság2018.08.17, 10:36

2015 végéhez képest 15 százalékkal kevesebben, mintegy 269 ezren tartoznak a NAV-nak, és a hátralékuk több mint 20 százalékos csökkenést mutat - mondta Sors László, a NAV vezetője a Növekedés.hu gazdasági portálnak adott interjújában. Sikertörténetnek nevezte az online pénztárgépek bevezetését, amellyel napi 30 milliárd forint forgalomra lát rá a NAV, az élelmiszer-automaták bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat.

Adótartozások miatt elveszítheti vagyonát Weisz Fanni

Archívum2018.07.30, 07:26

Adótartozásokat halmozott fel Weisz Fanni, kft.-je kényszertörlés alatt áll. 2023-ig nem is alapíthat új céget. Veszélyben van a teljes vagyona.

Ön nem hitt Győzikének? Rosszul tette! – A showman valóban ártatlan

Itthon2018.06.21, 11:33

Győzike az adóhatóság legfrissebb döntése szerint mégsem sikkasztotta el édesapja cégének a pénzét. A hatóság ezen a héten kézhez vett döntése szerint adót sem csalt.

Adótartozása miatt lefoglalták az árukészletet és az autóját

Itthon2018.06.05, 11:10

Zárolta az adóhatóság egy Pest megyei állateledel-kereskedő bankszámláit, és lefoglalta a vállalkozás 41 millió forintot érő árukészletét és autóját, miután a kereskedő nem vallotta be több mint 200 milliós áru eladását, amivel 60 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

Milliárdokkal tartozik a NAV legnagyobb adósa

Gazdaság2018.04.17, 10:28

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 98 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt az első negyedévben, a lista élén március végén a budapesti székhelyű Optic Objekt Kft. állt 3,106 milliárd forint tartozással, amiből 1,647 milliárd forint adóhiány, 1,459 milliárd forint pedig bírság volt.

Bármikor kérhető a fizetési könnyítés

Archívum2018.04.06, 11:55

Az idén lépett életbe az a szabályozás az adózás rendjéről szóló törvényben, amely szerint automatikusan kérhető fizetési könnyítés bármilyen adó vagy adók módjára behajtandó tartozás esetén. A rendelkezés egyaránt vonatkozik cégre és természetes személyekre, a kikötés annyi, hogy a tartozás legfeljebb 500 ezer forint lehet.

Katások, még az idén fizetni kell

Archívum2017.12.19, 15:47

A kisadózó vállalkozásoknak érdemes figyelniük arra, hogy még az idén rendezzék adótartozásukat, különben elveszítik kataalinyiságukat. Amennyiben az évet százezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja egy vállalkozás, elveszíti kataalanyiságát.

Gáspár Beának nem lesz kész karácsonyra a szakácskönyve

Archívum2017.12.13, 11:28

Elképesztő dolgokról mesélt Gáspár Bea: háttérbe kellett szorítania minden álmát a családja érdekében. 

Gáspár Győző: "Háborút fogok indítani"

Archívum2017.11.15, 14:50

Óriási adótartozása miatt végrehajtást indított a NAV Gáspár Győző ellen. Mivel a háza lányának, Evelinnek a nevén van, nagy értékű bútorait árverezheztik el december 7-én, egy nyilvános árverés keretében. Győzike Skype-on nyilatkozott a Mokkának.

Egy férfi több mint 1,2 milliárddal tartozik a NAV-nak

Gazdaság2017.10.12, 20:20

Nem ő az egyetlen, akinek milliárdos tartozása van.

Brutális összegű adótartozással felszámolták Kasza Tibi volt cégét

Life.hu2017.04.18, 08:04

Felszámolás miatt megszűnt Kasza Tibi és Kasza Gábor cége, a Két Utazó Kft., amelyet 2003-ban alapítottak a testvérek, majd öt év után kiszálltak belőle.

Harmadával kevesebb végrehajtás indult adótartozás miatt tavaly

Gazdaság2017.04.12, 16:02

Az adótartozások behajtására a 2015-ösnél 35 százalékkal kevesebb, mintegy 538 ezer esetben indított végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly - közölte a feketelista.hu a hatóság adatait elemezve.

Félezer milliárd adóhiány – itt a nagy adósok feketelistája

Gazdaság2017.03.17, 15:23

Az országban a legnagyobb adós egy Práter utcai lakásba bejegyzett cég: több mint 3,9 milliárd forint adóhiánya van, amire csaknem 8,5 milliárd forint rakódik rá a kamatok és a büntetések miatt.  Az elmúlt évben 627 cégnév szerepelt a nagy adóhiánnyal rendelkező cégek listáján, ez 120-szal több, mint 2015-ben.

Adótartozását bankkártyával is kiegyenlítheti

Gazdaság2017.01.31, 09:50

Interneten keresztül bankkártyával is kiegyenlíthető lesz az adótartozás: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén fokozatosan vezeti be az új szolgáltatást - közölte a NAV.

Ezeknek a trükköknek már nem dől be az adóhivatal

Archívum2016.12.28, 11:46

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (EKÁER) lévő adatok alapján elvégzett ellenőrzések alkalmával több jogsértést is feltártak. 

Tízezer katás elbukhatja a kedvező adózási formát

Archívum2016.12.16, 10:28

Nem választhatja tovább a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) az a kisvállalkozó, aki az évet 100 ezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja; az év végéig azonban még rendezhetik adótartozásukat a katások - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Cicciolina retteg az adóhatóságtól

Life.hu2016.12.01, 12:16

Az egykori pornószínésznő őszintén mesélt az elvárásairól, a terveiről és a félelmeiről is.

Durva adatok, minden második cég tartozik a NAV-nak

Gazdaság2016.03.14, 11:23

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, amelyek, illetve akik adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió, magánszemélyek esetében a10 millió forintot. A NAV honlapjának legutóbbi, 2015. utolsó negyedévi listáján 224 név, köztük 153 cég neve olvasható. Tavaly a nagy adóhiányosok sora összesen 736 üggyel bővült – tájékoztat a Feketelista.hu. 

Nem szűnik meg a behajthatatlan adótartozás

Gazdaság2015.11.11, 12:24

Több forrásból is eljut az információ a NAV-hoz, ha valaki ki tudná fizetni korábbi adótartozását, mégis úgy tesz, mintha nem lenne semmilyen vagyona. Ilyenkor újra megkíséreli behajtani a korábban sikertelenül követelt tartozást a NAV. Több példa is igazolja, hogy a behajthatatlannak tűnő hátralék nem szűnik meg, sőt gyakran meg is térül.

A NAV-ot ajándékozással sem lehet becsapni

Gazdaság2015.11.10, 10:37

Több forrásból is eljut az információ a NAV-hoz, ha valaki ki tudná fizetni a korábbi adótartozását, mégis úgy tesz, mintha nem lenne semmilyen vagyona. Ilyenkor  a NAV újra megkíséreli behajtani a korábban sikertelenül követelt tartozást.

Nyilvános a NAV szégyenlistája

Gazdaság2015.10.29, 08:58

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak szeptember végén 3597 magánszemély és egyéni vállalkozó tartozott legalább 180 napja folyamatosan, egyenként több mint 10 millió forinttal.

Hiába téved a NAV, oda lehet a lakás, mire ez kiderül

Gazdaság2015.10.07, 12:23

Már a bürokráciacsökkentő törvénycsomag első paragrafusában elrejthetett egy hatalmas szigorítást a kormány. Közigazgatási perekben a jogerős ítélet után hiába fordulunk a bírósághoz, rövid határidőn belül valószínűleg végrehajtják a határozatot. Adóvizsgálatnál ez például azt jelentheti, hogy hiába nyújtunk be keresetet a NAV ítélete ellen, az adóhatóság még annak döntése előtt viheti a lakást vagy a kocsit.

Újabb Barca-sztár került bajba adótartozás miatt

Sport2015.09.25, 21:29

A Sao Paulo állami bíróság 48 millió dollárnyi összeget fagyasztott be Neymarnak, az FC Barcelona labdarúgójának, valamint családtagjainak számláin.

Nincs minden veszve, ha lecsap a végrehajtó

Gazdaság2015.06.22, 12:10

Az adóhatóság nemrég szigorított végrehajtási gyakorlatán: amint lehet, azonnal beszedi az adózóktól a tartozást. Az adótartozás egy összegben és azonnali fizetése sokszor  a csőd szélére sodorja a vállalkozásokat, pedig van lehetőség a teher csökkentésére.

Már nem sokáig utalhatja el az adótartozását

Gazdaság2015.05.20, 14:57

Nem csak az adóbevallás határideje van ma, de sokaknak az adóbefizetést is máig kell elintézniük. A szabályok szerint pedig a számlánkról is le kell vonnia a banknak a pénzt, nem elég az elutalást elindítani. Az éjfél előtt internetbankolók tehát biztosan késni fognak.

Celebek, volt politikusok a NAV szégyenlistáján

Gazdaság2015.10.02, 11:11

Győzike, Zuschlag János, Vitézy Tamás és Volner János Jobbik-alelnök is képbe kerül a NAV legutóbbi szégyenlisáján. A legtöbb adóval tartozók listára kormányközeli cégek és elítélt politikusok, nagyvállalkozók is felkerültek.

Otthon nélkül maradhat Ganxsta Zolee édesanyja

Archívum2015.03.25, 17:24

Kassai Ilona 87 éves Kossuth-díjas színésznőtől adótartozásai miatt elvehetik a lakását.

Több mint ezer milliárddal tartoznak a legnagyobb adósok

Gazdaság2015.02.24, 12:16

Az elmúlt évben összesen 3 549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot, közölte a feketelista.hu. 2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent, míg a listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1 138 milliárd forintot.

183 milliárd forintot inkasszózott le tavaly a NAV

Gazdaság2015.01.28, 14:52

Az inkasszó továbbra is a leghatékonyabb módszer, amivel az adóhatóság a pénzéhez jut. Komoly problémát okoznak a nem működő cégek, amelyek már 2500 milliárd forinttal tartoznak a NAV-nak.

8 milliárddal tartozik az államnak egy apátfalvi cég

Gazdaság2014.11.28, 07:48

8,2 milliárd forinttal tartozik az államnak egy lakatlan apátfalvi házba bejegyzett cég. Az utcabeliek a vállalat nevét sohasem hallották, és két éve látták itthon utoljára a házigazdát, aki jogász. Régen a vámhivatal egyik vezető munkatársa volt.

2160 milliárd forintra nőtt az összesített adótartozás

Gazdaság2014.05.30, 08:06

Az elmúlt egy év alatt 8,6 százalékkal nőtt a vállalkozások és magánszemélyek adótartozása, és elérte a 2160 milliárd forintot, az adósok száma 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyit – írja a Népszava a Feketelista.hu adataira hivatkozva.

A NAV feketelistáján van az egyik új párt jelöltje

Itthon2014.03.12, 11:24

A bőkezű állami támogatásban részesülő új pártok között olyan is van, amelynek egyik meghatározó jelöltje rajta van a legnagyobb adótartozók listáján. A NAV-felsorolás szerint az egykori MDF-es Racker Béla legalább tízmillióval tartozik az adóhatóságnak.

2100 milliárd forint után fut a NAV

Gazdaság2014.01.23, 16:53

Tavaly összesen több mint 822 ezer esetben rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóvégrehajtást cégek és magánszemélyek ellen. Ez a szám rekord, az egy évvel korábbihoz képest 4,9 százalékos növekedést jelent.

Kevesebb cégtől hajtana be több adót a NAV

Gazdaság2013.11.22, 09:31

Számszerűen kevesebb adósnál, de a korábbinál magasabb adóhiányt állapítottak meg a NAV ellenőrei az év eddig eltelt részében. Folytatódnak a felturbózott adóellenőrzések.

CBA: Téved a NAV

Gazdaság2013.10.31, 13:42

Összesen 80 milliárd forintot követel a NAV kétszáz cégtől, illetve magánszemélytől, a legnagyobb adósok szégyenlistájának huszadik helyén felbukkant egy CBA-társaság is, de az áruházlánc szerint tévesen.

A Pesti Est, Gyulai Húskombinát - kinek van a legnagyobb adótartozása?

Gazdaság2013.10.25, 19:26

A magánszemélyeken és az egyéni vállalkozókon kívül a céges szégyenlistát is közzétette a NAV. Ide legalább százmilliós adótartozással lehetett felkerülni. Akadnak ismerősök a listán.

1307 Egyéni vállalkozó a NAV szégyenlistáján

Archívum2013.10.25, 14:18

3956 Magánszemély és egyéni vállalkozó szerepel a NAV most publikált "szégyenlistáján", amin a 180 napnál hosszabb ideje, 10 millió forintot meghaladó tartozással nyilvántartott adózok kapnak helyet.

Vonakodva adózunk, jóval többel tartozunk

Archívum2013.09.03, 16:13

Magyarországon romlott az adózási morál – derül ki a feketelista.hu elemzéséből. Az adóvégrehajtások száma, ahogy természetesen a kintlévőségek összege is, korábban nem tapasztalt mértékűre nőtt.

Gázkereskedő és filmes cég vezeti az adósok listáját

Gazdaság2013.09.19, 15:56

A legtöbb pénzzel egy gázszolgáltató cég tartozik az államnak. A magánszemélyek közül pedig egy győri férfi felejtett el befizetni 176 millió forintot.

Egyre többen Zuschlag és Stadler mellett

Gazdaság2013.07.25, 10:38

A második negyedévben - az előző hasonló periódushoz hasonlóan - valamivel több, mint 1800 vállalkozás került fel a NAV feketelistájára. Magánszemélyből és egyéni vállalkozóból már összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozók felsorolásában.

Zuschlag több mint 10 millióval tartozik

Gazdaság2013.04.26, 09:03

A börtönben ülő Zuschlag János az egyike a legalább 10 millió forint adóval tartozó magánszemélyeknek. A cégeknél többnyire kis kft-k vannak a listán, jellemzően áfatrükközés gyanújűval.

Egyre többen lógnak sok adóval

Gazdaság2013.01.29, 16:31

A Malév, az Elcoteq, a Herz Szalámigyár, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra, Stadler József, Gáspár Győző és a felesége is rajta van az adóhatóságnak tartozó nagy adósok szégyenlistáján.

Adózók, akiket a legjobban üldöz a NAV

Gazdaság2013.01.23, 11:42

Összesen több mint 24 milliárd forint adóval tartozik a NAV-nak a 150 legnagyobb, 2012 végén jogerőssé vált adótartózást felhalmozó cég és magánszemély, míg az emiatt kiszabott büntetés és késedelmi kamat összege meghaladja a 19 milliárd forintot. Az éllovas cég működésének alig másfél évében 1,6 milliárdos tartozást hozott össze - ismerteti a listát a Napi Gazdaság.

Másfél millióan lógnak az államnak

Gazdaság2012.12.11, 12:55

Több mint százezerrel nőtt azon cégek és magánszemélyek száma, akik tartoznak az államnak. A legnagyobb adós cégek száma csökkent, de csak azért, mert sokukat lepasszolta a NAV egy követeléskezelőnek, így már nem szerepelnek a statisztikában.

Egy év, több mint kilencvenezer új adós

Gazdaság2012.11.29, 07:22

Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót. A hatóság sok esetben nem talált vagyontárgyat, legális jövedelmet.

Zsebből fizette kétmilliós adótartozását

Archívum2012.10.11, 12:16

A pesti vállalkozónak tizennégyezer pár cipőt hoztak külföldről, de tartozása miatt a revizorok le akarták foglalni a szállítmányt. A férfi ekkor zsebből elővette a kétmillió forintot.

A parkolóból vitték el az adós autóját

Itthon2012.06.21, 11:27

Az egyik Tolna megyei bevásárlóközpont parkolójában adótartozás miatt lefoglalt és forgalomból kivont gépjárművet találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, amelyet a helyszínről azonnal elszállíttattak - írja a Teol.hu.

Közzéteszi az adósai feketelistáját Kaposvár

Itthon2012.05.04, 15:24

A kaposvári önkormányzat is úgy döntött, hogy honlapján és hirdetőtábláján is kifüggeszti az adósai feketelistáját. Az adóhátralékosok pellengérre állításának ötlete Hódmezővásárhelyről származik, és már több önkormányzat is követte a példát. Kaposvár szerint erre az adófizető polgárok védelme érdekében van szükség.

Rendezte adótartozását Paul Hogan

Nagyvilág2012.05.01, 22:16

Megegyezett az adóhatósággal Paul Hogan ausztrál színész, a Crocodile Dundee-filmek főszereplője, akin nyolc éve követeltek 150 millió ausztrál dollárt. Állítólag a filmjei bevételét próbálta meg eltitkolni.

Wang és Chen a legtöbb adóval tartozó magánszemély Magyarországon

Gazdaság2012.04.28, 14:09

Tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek száma, miközben egyre kevesebb az adós cég. A tartós adósok között található a Herz Szalámigyár, az Electro World, több hotel és az akasztói vállalkozó, Stadler József is. A legtöbb pénzzel, 2,6 milliárd forinttal egy cég tartozik a NAV-nak, a magánszemélyek listáját 450-450 millió forinttal két, ugyanabban a budapesti társasházban lakó adózó vezeti.

Pamela Anderson is rajta van az adóhatóság feketelistáján

Gazdaság2012.04.16, 08:04

A kaliforniai adóhatóság frissen nyilvánosságra hozott listája szerint Lionel Richie és Pamela Anderson is adósa a szövetségi kormánynak.

Tiszavasváriban is nyilvánosságra hozzák az adósok nevét

Itthon2012.01.05, 13:40

Ezerforintnyi adótartozás is elegendő lesz ahhoz, hogy valaki a nevével, címével és a hátralék pontos összegével együtt felkerüljön arra az adóslistára, amelyet márciusban tesz közzé a tiszavasvári önkormányzat.

Ultimátumot adott az új görög kormány az adócsalóknak

Archívum2011.11.14, 14:11

Nyilvánosságra hozza az új görög kormány azoknak a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak az adatait, akik, illetve amelyek november 24-ig nem fizetik be 150 ezer euró, vagy azt meghaladó adótartozásukat.

Adótartozás miatt félmilliárd forintnyi kínai árut foglaltak le a vámosok

Gazdaság2011.11.08, 10:59

Hétkamionnyi kínai árut foglaltak le a vámosok hétfő éjjel Budapesten, mert egy cipőt és ruhát forgalmazó kereskedő korábban a Szlovákiában vámkezelt termékek után nem fizette meg az áfát.

NAV: 200 milliárd forint felett a céges tartozások

Gazdaság2011.10.25, 17:40

A 180 napon túl tartozó tartozó több mint kétezer cégből csupán mintegy háromszáz a még működő vállalkozás, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az adóhatóság. A tartósan adós magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma 24 százalékkal emelkedett.

Magyar Nemzet: Senkinek sem kellett 1,8 milliárd forint visszajáró adó idén

Gazdaság2011.10.17, 07:03

Nagyjából másfélmillió embernek küld levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptemberben és októberben túlfizetésről, adótartozásról vagy a késedelmi pótlék elmaradásáról. Miközben az adófizetők tíz százaléka többet fizetett be a kelleténél, addig a legálisan dolgozók 23 százaléka elmaradással küzd - írja a Magyar Nemzet.

Harminchatmillió forint értékű rágógumit foglalt le az adóhatóság

Gazdaság2011.09.28, 10:41

Adótartozás miatt többtonnányi rágógumit foglalt le az adóhatóság Fejér megyében, egy vámkezelésre jelentkező cégnél.

Helyi adóval tartozók listáját hozza nyilvánosságra Hódmezővásárhely

Itthon2011.09.21, 18:54

Nyilvánosságra hozza a hódmezővásárhelyi önkormányzat azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a listáját, akik a törvényben meghatározott határidőt követően több mint egy héttel sem fizetik meg a helyi adókat - jelentette be Korsós Ágnes, a város címzetes főjegyzője.

Zsebből fizettek ki nyolcmillió forint adótartozást távol-keleti kereskedők Budapesten

Gazdaság2011.09.16, 12:23

Attól tartva, hogy elviszik az áruikat, az egyik fővárosi ázsiai bevásárlóközpont kereskedői néhány óra alatt a helyszínen fizettek ki nyolcmillió forintnyi adótartozást.

Majdnem hárommilliárddal tartozik az adóhivatalnak a legnagyobb adós

Gazdaság2011.07.31, 11:45

155 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011 második negyedévében. A legnagyobb adótartozása egy cégnek van, a bírságokat is beleszámítva 2,99 milliárd forint a hátralék, míg a magánszemélyek közül 267 millió forinttal tartozik a legnagyobb adós.

Magyar Nemzet: Minden tizedik magyarnak van köztartozása

Gazdaság2011.07.21, 08:06

A lakosság egytizedétől követel pénzt az adóhivatal: több mint egymillió embernek van kisebb-nagyobb köztartozása - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A lapban az áll, az adóhatóság a magánszemélyektől összesen 170 milliárdot, a hazai cégektől 2100 milliárdot hajtana be.

Adócsalóktól gyűjtene pénzt a görög állam

Gazdaság2011.07.11, 12:49

Mintegy 900 000 vállalkozás és magánszemély 41 milliárd euró adóval és bírsággal tartozik a fizetőképessége határán lévő görög államnak, amely a legnagyobb tartozóktól gyűjtené be a pénzt.

Nicolas Cage nem normális - 13 bizonyíték

Film2011.04.19, 19:33

Nicolas Cage a hétvégén New Orleansban részegen tetoválást akart csináltatni, majd az utcán üvöltözött a feleségével, ezért letartóztatták. Az Oscar-díjas színész ugyan már szabadlábon van (köszönhetően egy fejvadász-rajongójának, aki letette érte a tizenegyezer dolláros óvadékot), de koránt sem ez volt az első eset, hogy balhéba keveredett. Összeszedtük Cage leghajmeresztőbb húzásait.

Tíz cég tartozik egymilliárdnál is többel az adóhatóságnak

Gazdaság2011.03.10, 11:50

Több mint 45 milliárd forintnyi adóval és 38 milliárdnyi bírsággal tartoztak a magyar cégek és magánszemélyek az adóhatóságnak a tavalyi utolsó negyedévben. A legnagyobb adós egy miskolci vállalat, amelynek több mint 12 milliárdot kellene befizetnie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Emailekkel gyorsítja az adóbehajtást az APEH

Gazdaság2010.11.23, 09:25

Új elektronikus információkérő rendszerrel gyorsítja fel a magánszemélyek adótartozásának behajtását az APEH - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az adóhivatal eddig papír alapú leveleken tudakolta a hazai bankoktól, hogy melyiküknél vezetnek számlákat az adósok, egy hónapja azonban áttért az emailes adatkérésre, hogy meggyorsítsa a felderítést és a pénzbeszedést.

Tovább hízott a tartós adótartozással rendelkezők listája

Itthon2010.10.28, 20:33

Tovább nőtt azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a száma, akik több mint fél éve jelentős adótartozással rendelkeznek - derül ki az APEH csütörtökön közzétett friss adóslistájából. A listán olyan cégek is szerepelnek, amelyeket nevük alapján eleve csődbement adósoknak szántak, mint a "Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft" és a "Sokasara Kft".

Krokodil Dundee-nak megtiltották, hogy elhagyja Ausztráliát

Archívum2010.08.26, 15:22

Az ausztrál hatóságok nem engedik, hogy Paul Hogan, a Krokodil Dundee-t megformáló hetvenéves, Los Angelesben élő ausztrál színész elhagyja Ausztráliát - tette közzé a színész ügyvédje. Hogan múlt héten az édesanyja temetésére utazott Ausztráliába, ahol kézhez kapta az adóhatóság végzését, mely szerint nem távozhat az országból. A hatóságok öt éve nyomoznak Hogan állítólagos adótartozása miatt: az MTI információja szerint azzal vádolják a színészt, hogy az 1986-os Krokodil Dundee-val keresett 38 millió ausztrál dollárnyi jövedelmét nem adózta le, hanem offshore számlákra menekítette. Az ügy egy nagyobb nyomozás része, melynek keretéében ...

A csatornán jött a balsors: Nick, a 100 milliós adótartozást nyögő falu

Archívum2010.08.06, 12:31

Hogyan kerül egy néhány száz lelkes Vas megyei falu az adóhatóság feketelistájára? A helyszínen kiderül: egy csatornaberuházás miatt a helyi önkormányzat gyakorlatilag megszűnt. Az államnak 100 milliós összeggel tartozó Nick község lakói nem izgatják magukat, de a polgármestert gyötri a lelkiismerete. Riport.

Százmilliókkal tartozik egy fővárosi cég a XVIII. kerületnek

Itthon2010.06.23, 15:05

A XVIII. kerület szocialista polgármestere szerint a fővárosi közgyűlésben ülő szocialisták akadályozták meg, hogy a főváros kifizesse egyik cége több százmilliós adótartozását a kerületi önkormányzatnak. A Cséry-telepet üzemeletető cég nem fizetett helyi ingatlanadót, mert úgy értelmezte a törvényt, hogy mentes az alól. A bíróság azonban már jogerősen kimondta, hogy fizetnie kell.

Pamela Anderson félmillió dollárral tartozik

Tévé2010.04.16, 10:56

A Baywatch egykori sztárjának 493 ezer dolláros adótartozása van, és nem ő az egyetlen híresség, aki nem fizetett be minden járandóságot az államnak.

A PETA ajánlatot tett Aretha Franklinnek

Női Lapozó2008.03.28, 18:32

A PETA állatvédő szervezet "visszautasíthatatlan" ajánlatot tett Aretha Franklin énekesnőnek: kifizetik helyette közel húszezer dolláros adótartozását, ha megígéri, hogy soha többet nem visel szőrmebundát.

Alkotmánysértő lehet az adótartozás leemelése a lakossági számláról

Gazdaság2004.07.19, 12:37

Vizsgálatot indított az ombudsman helyettese annak tisztázására, hogy nem okoz-e alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot, ha a vállalkozók adótartozását a lakossági folyószámláról korlátlanul hajtják végre, s ezzel ellehetetlenítik a családok mindennapi megélhetését.

Előző
  • 1
Következő