adócsalás

címke rss

Nagy összegű életbiztosítás és minimálbér is gyanús az adóhivatalnak

Gazdaság2011.09.16, 13:42

Augusztus végéig több mint nyolcszáz vagyonosodási vizsgálatot fejezett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és tízből kilenc esetben eltitkolt adóra bukkantak - írja a Magyar Nemzet a hivatalra hivatkozva.

Zsebre dolgozó plasztikai sebészt talált a NAV

Itthon2011.09.10, 15:59

Egy adóellenőrnő buktatott le egy zsebre dolgozó plasztikai sebészt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombat reggel. A közlemény szerint egy neves sebészről van szó, aki 900 ezer forintot vett át, de nem adott számlát. A NAV több hasonló ellenőrzésre készül a luxusszolgáltatást végzők körében.

Elkapták a disznóvásárlással milliárdos kárt okozó adócsalókat

Gazdaság2011.09.09, 13:52

Kiemelkedően magas értékű adócsalásra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A szállított sertések Hollandiából, uniós ügyletben áfamentesen érkeztek Magyarországra, és két közbülső álvevőn keresztül kerültek a tényleges megrendelőhöz - állította a hivatal. Az érintett vállalkozás azonban úgy reagált: a vád hamis, mindvégig a szabályok betartásával járt el.

Gyümölcsvásárlással követett el százhatvanmilliós adócsalást egy agrárcég

Gazdaság2011.08.25, 10:02

Egy Csongrád megyei agrárvállalkozás összesen 3685 tonna áru megvásárlását hamis bizonylatokkal igyekezett igazolni. A csalásért akár tizenkét év börtönt is kaphat a cég vezetője.

Turkálókban adta el a Vöröskeresztnek gyűjtött ruhákat egy Fejér megyei cég

Itthon2011.08.23, 10:31

A Magyar Vöröskereszt nevében gyűjtött használt ruhát egy Fejér megyei cég, de a több mint ezer tonna ruha nagy részét eladta. A bevételből kilónként csak 15 forintot utalt át a segélyszervezetnek.

Csuklyával a fején tartották fogva a kínai ellenzéki művészt

Nagyvilág2011.08.11, 11:13

Csuklyát kellett viselnie, a mosdóra külön engedéllyel mehetett ki, és éjjel-nappal két katona őrizte egy alig négy négyzetméternyi cellában a legismertebb kínai művészt, az áprilisban adócsalás vádjával letartóztatott Aj Vejvejt. A művész letartóztatása óta nem beszélhet a sajtóval, egy hozzá közel álló ismerőse azt mondta a BBC-nek, Vejvej minden percben úgy érezte, hogy "közel áll a halálhoz".

Több mint 30 millió forintot titkolt el az adóhatóság elől egy budapesti étterem

Archívum2011.08.10, 12:11

Többszöri büntetés után sem adott nyugtát egy budapesti étterem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal próbavásárlást végző munkatársainak, ezért a NAV vizsgálatot indított az éttermet üzemeltető vállalkozás ellen. A vizsgálat szerint 33 millió forint forintnyi bevételt titkolt el a cég.

Adócsalás gyanúja miatt házkutatást tartottak az Electro Worldnél

Gazdaság2011.07.11, 13:40

Több száz milliós adócsalás gyanúja miatt tartott a múlt hét közepén házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a csődvédelembe tartó Electro World cégcsoportnál - írja a Napi Gazdaság.

Állítólag szabadon engedték Aj Vejvejt, a legismertebb kínai művészt

Nagyvilág2011.06.22, 18:39

A kínai hírügynökség szerint szabadon engedték a világszerte ismert kínai avantgárd művészt, Aj Vejvejt, akit áprilisban tartóztattal le adócsalás vádjával. Aj Vejvej családja azonban a BBC-nek azt nyilatkozta, semmit sem tudnak a művész szabadon engedéséről.

A NAV 230 millió forintnyi áfacsalást állapított meg egy cégnél

Gazdaság2011.06.21, 19:12

Közel 230 millió forintnyi fizetési kötelezettséget állapított meg az adóhatóság egy áfával trükköző betéti társaságnál. A cég papíron értékesített importtermékeket, de valódi áruforgalom nem történt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ügyvéd nélküli kihallgatás vár az adócsalások gyanúsítottjaira egy javaslat szerint

Itthon2011.06.14, 20:05

A parlament alkotmányügyi bizottsága kedden módosító javaslatot nyújtott be a büntető törvénykönyvhöz. Az indítvány létrehozza a kiemelt ügyek kategóriáját, ezek közé tartozik majd az ötvenmillió forint feletti adócsalás, a 400 millió forintot meghaladó követelések érvényesítésére indított perek, a hivatali visszaélés és a korrupciós bűncselekmények is. A javaslat szerint az ilyen ügyek gyanúsítottjait 72 órán belül ki kell hallgatni, és a kihallgatáson nem vehet részt a gyanúsított védője.

Vádat emeltek Győzike ellen

Life.hu2011.06.05, 22:39

Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt Gáspár Győző és felesége ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.

Tízmilliós adócsalás miatt indult eljárás Győzike ellen

Tévé2011.06.03, 10:36

Bár a hatóság nem nevezte meg, kikről van szó, de az információk alapján szinte biztos, hogy Gáspár Győző és felesége az a két személy, akik ellen adócsalás miatt nyomozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanú szerint színlelt szerződésekkel kerülték el több mint 10-10 millió forint adó befizetését, a hatóság szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

280 milliós adócsalást lepleztek le a szabolcsi adóellenőrök

Gazdaság2011.05.26, 09:44

Akár nyolc év börtönt is kaphat az a szabolcsi ügyvezető igazgató, akinek cége mintegy 280 millió forint adót nem fizetett meg egy ingatlaneladás után.

Milliókért vadásznak majd a kamu külföldi rendszámokra

Auto2011.05.23, 13:35

Ellenőrzésekre és többmilliós bírságra számíthatnak a külföldi rendszámmal trükközők. A büntetés a be nem fizetett regisztrációs adó és az áfa duplája lehet, ami drágább kocsiknál akár a tízmillió forintot is elérheti. Az [origo]-nak nyilatkozók szerint nem csak a csalókkal, de a szerintük túl magas adóval is baj van.

Több mint négy év letöltendő börtönt kapott Stadler József adócsalásért

Itthon2011.05.16, 12:48

Stadler József akasztói vállalkozót 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, valamint 67 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte hétfőn első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egyebek mellett adócsalásért.

Milliárdos adócsalás gyanújával nyomoznak a Mecseki Erdészeti Zrt.-nél

Itthon2011.05.10, 10:40

Az Új Dunántúli Napló értesülése szerint kétmilliárd forint adót csalhatott el, és jogosulatlanul igényelt vissza áfát a Mecseki Erdészeti Zrt. Az adóhivatal nyomoz az ügyben, és a lap úgy tudja, hogy a cég gazdasági vezetőjét a napokban a munkahelyéről vezették el az adónyomozók.

Pest megyei számlagyárat lepleztek le pénzügyi nyomozók

Itthon2011.04.22, 10:06

Öt embert meggyanúsítottak, 34 helyszínen házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy számlagyár utáni nyomozás során. A valótlan számlák áfa-tartalma meghaladja a 61 millió forintot.

Kahn adócsalás miatt kapott súlyos pénzbüntetést

Sport2011.04.21, 16:58

Közel hétezer euró értékben vett Dubajban ruhákat, de a müncheni repülőtéren nem vámoltatta el őket Oliver Kahn, a Bayern München és a német labdarúgó-válogatott korábbi kapusa. A landshuti kerületi bíróság adócsalás miatt 125 ezer eurós bírságot szabott ki az egykori játékosra.

Fiktív számlákkal csapta be a magyar államot és az Uniót egy magyar cég

Gazdaság2011.04.15, 08:46

Összesen 170 millió forint értékű adócsalást követett el egy Bács-Kiskun megyei társaság, amely fiktív számlákkal hívott le pénzeket az uniós és a magyar költségvetés pályázati forrásaiból.

Ablakmosóval félmilliárdos adócsalást elkövetőket kaptak el a vámosok

Gazdaság2011.03.31, 10:37

A pénzügyőrök által leleplezett cég nagy mennyiségű szélvédőmosó folyadékot szállított Szlovákiába, majd onnan visszahozták az árut, és eladták Magyarországon.

Adócsalás miatt vizsgálják a Google-t Kínában

Techbázis2011.03.31, 13:57

A Google érdekeltségébe tartozó három vállalat ügyében folytattak le eljárást adócsalás miatt Kínában, és most a Google maga van soron - jelentette csütörtökön a Csingcsi Zsipao (Jingji Ribao) gazdasági napilap adóhivatali forrásokra hivatkozva.

Nyolc év után először jelent meg a bíróságon Berlusconi

Nagyvilág2011.03.28, 11:39

Szokásától eltérően Silvio Berlusconi hétfőn elment a milánói bíróságra, amely egyik korrupciós ügyét tárgyalja. Az olasz miniszterelnök korábban bejelentette, hogy kész annyi meghallgatásra elmenni, amennyit "munkája megenged". A BBC szerint az együttműködési készség egyik oka a kormányfő felhígult mentelmi joga.

Adócsalással vádolják a mozisztárt!

Life.hu2011.03.11, 08:50

Al Pacino bár állítja, önhibáján kívül maradt el az adók befizetésével, most mégis adócsalással vádolják.

"Érinthetetlen volt" - magyar szál a szlovák nagyvállalkozó adócsalási ügyében

Nagyvilág2011.03.07, 16:44

Valóságos birodalmat épített ki magának a Sátoraljaújhely környéki szlovák borvidéken az a milliárdos adócsalással gyanúsított szlovák üzletember, akit a héten vettek őrizetbe a szlovák hatóságok. Most már a magyar hatóságok is érdeklődnek Mikulas Vareha iránt, akinek arcképe a szülőföldjén óriásplakátokról és falinaptárakról néz vissza, erejét pedig magánhelikoptere, limuzinja és hatalmas faépítményei is mutatták. Helyszíni riport.

Berlusconi hétfőnként elmegy a szexbotránya miatti tárgyalásra

Nagyvilág2011.03.05, 20:24

A szexuális visszaélésekkel gyanúsított Silvio Berlusconi ügyvédei szerint önmagát kívánja védelmezni az április 6-án kezdődő perben, ezért a korábbiaktól eltérően jelen lesz a bírósági tárgyalásokon. Miniszterelnöki elfoglaltságai miatt azonban csak hétfőnként.

Milliárdos adócsalásról kezdődött per Kecskeméten

Itthon2011.02.15, 11:53

Huszonhét vádlott ült a vádlottak padjára kedden, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A vád szerint számlagyárat hoztak létre 2003-ban, és közel egymilliárd forintot csaltak el fiktív számlázással.

Több mint hatmilliárd forint adót csaltak el őrző-védő cégek tavaly

Gazdaság2011.02.07, 09:02

Az adóhatóság kiemelten ellenőrizte 2010-ben az őrző-védő cégeket, melyek összesen 6,6 milliárd forintnyi adót nem fizettek be - közölte a Napi Gazdaság. A pénznyerő automaták üzemeltetői azonban alig akadtak fenn a rostán.

Adócsalással gyanúsítják egy jegyellenőröket foglalkoztató cég vezetőjét

Gazdaság2011.01.17, 16:36

Egy jegyellenőröket foglalkoztató cég vezetőjét 44 millió forintos adócsalással gyanúsítja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. A cégvezetőt őrizetbe vették, a gyanú szerint tavaly március és november között havonta 143 bejelentett ellenőrt foglalkoztatott, de adót nem fizettek utánuk. Az ügyet a BRFK segítségével göngyölítette fel az adóhatóság, de azt nem árulta el, hogy az érintett cég ellenőrei milyen vállalat számára végeztek jegyellenőrzést.

Koltai Róbert cáfolja a tanúvallomásáról szóló hírt

Itthon2010.12.27, 19:57

Közleményben cáfolta a rendőrségi tanúvallomásáról megjelent információkat Koltai Róbert. A színművész közölte, hogy a fia ellen folyó nyomozás során hetekkel ezelőtt tett vallomást, és hozzátette: "A vallomásomban foglaltak és a médiumokban megjelentek teljes mértékben ellentétesek egymással."

Koltai Róbert szerint ártatlan adócsalással gyanúsított fia

Itthon2010.12.16, 11:03

Koltai Róbert színművész szerint ártatlan fia, P. Koltai Gábor, akit adócsalással és okirat-hamisítással gyanúsítanak. P. Koltai jelenleg előzetes letartóztatásban van, szülei azóta nem beszélhettek vele - írja a Bors.

Börtönbe vonult a színész

Life.hu2010.12.10, 16:56

Wesley Snipes filmszínész csütörtökön bevonult egy pennsylvaniai börtönbe, hogy megkezdje hároméves szabadságvesztése letöltését.

Adócsalásért vonult börtönbe Wesley Snipes

Film2010.12.10, 14:45

Wesley Snipes színész csütörtökön bevonult a pennsylvaniai Lewis Run-i McKean Szövetségi Korrekciós Intézetbe, hogy megkezdje hároméves szabadságvesztése letöltését. A Penge-filmek főszereplőjét még 2008-ban ítélték el, mert 1999 és 2001 között nem adott le adóbevallást, és 15 millió dollárral károsította meg az államot. Snipes fellebbezett a döntés ellen, de a bíróság nem volt hajlandó újratárgyalni az ügyet. Snipes azzal védekezett, hogy a tanácsadójára hallgatva nem vallotta be azt az adót, amit 40 millió dolláros jövedelme után kellett volna bevallania. Ügyvédje a legfelsőbb bírósághoz fellebbezett. Snipes a börtönbe vonulássa ...

Adócsaló filmkészítőkre csapott le a VPOP

Gazdaság2010.12.23, 12:28

Különösen nagy értékre elkövetett adócsalást derített fel a Vám- és Pénzügyőrség: filmek gyártásával és értékesítésével foglalkozó cégek fiktív számlákkal 2,3 milliárd forinttal károsították meg az államot. Három embert őrizetbe vettek.

MTV: Koltai Róbert fia is előzetesbe került adócsalás gyanúja miatt

Film2010.12.08, 21:38

P. Koltai Gábor filmproducert is őrizetbe vette a rendőrség abban az akcióban, amelyet nagy értékre elkövetett adócsalás miatt indított a Vám- és Pénzügyőrség - közölte szerda este a Magyar Televízió Híradója. A filmproducert csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással is gyanúsítják. P. Koltai Gábor (középen, szemüvegben) a Magic Boys című film sajtótájékoztatóján 2009-ben Az MTV szerint Koltai Róbert és Pogány Judit fiának ügyében négy darab 3D-s animációs film számláit vizsgálják a hatóságok. A gyanú szerint a filmek három producere fiktív számlákkal igazolta az állami támogatás elköltését. A Vám- és Pénzzügyőrség ...

Vagyonosodási vizsgálaton bukott félmilliárdot egy adócsaló

Gazdaság2010.12.08, 11:00

Több mint félmilliárd forintot követel az APEH egy fémhulladék-kereskedelemben is érdekelt magánszemélytől a vagyonosodási vizsgálat lefolytatása után. Az "adózó" eltitkolt jövedelme forrásaként többek között mások adócsalásból származó jövedelmére hivatkozott.

Másfél milliárd forintos adócsalás Pest megyében

Gazdaság2010.12.01, 13:29

A pénzügyőrök lebuktattak egy csoportot, akik két éve importáltak az Európai Unióból számítástechnikai eszközöket úgy, hogy adóbevallást nem-, vagy valótlan adattartalommal nyújtottak be. 1,4 milliárd forintos adócsalással gyanúsítják őket.

Százötven milliós adócsalás Békésben

Archívum2010.11.20, 11:14

Kétéves nyomozás után kilenc emberre csaptak le Gyulán a pénzügyőrök, összesen 150 milliós áfacsalással gyanúsítják őket.

Félmilliárdos adócsalással bukott le egy gabonakereskedő

Gazdaság2010.11.15, 14:18

A vámhatóság lebuktatott egy debreceni gabonekereskedő céget, amely 2006-ban és 2007-ben összesen közel 500 millió forintos adócsalást követett el.

Tovább hízott a tartós adótartozással rendelkezők listája

Itthon2010.10.28, 20:33

Tovább nőtt azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a száma, akik több mint fél éve jelentős adótartozással rendelkeznek - derül ki az APEH csütörtökön közzétett friss adóslistájából. A listán olyan cégek is szerepelnek, amelyeket nevük alapján eleve csődbement adósoknak szántak, mint a "Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft" és a "Sokasara Kft".

MTV: Adócsalás gyanújával tartottak házkutatást az Omninvestnél

Itthon2010.10.28, 08:35

Nyomozást indított a VPOP a H1N1-vakcinát fejlesztő Omninvest Kft. ellen, és házkutatást is tartottak a cégnél - értesült a Magyar Televízió Híradója. A tévé szerint a vámosok jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás gyanúja miatt is nyomoznak, és több kötetnyi dokumentumot lefoglaltak. A gyanú szerint a cég nem az előírások szerint használta fel a 2006-ban kapott 2 milliárd forintos állami támogatást.

Betonacélban utaztak a milliárdos áfacsalók

Gazdaság2010.10.07, 12:45

Hamis számlák kiállításával 1,7 milliárd forint forgalmi adó befizetését kerülték ki magyar és német adócsalók, akik ráadásul még 200 millió forintot vissza is igényeltek betonacél behozatal nyomán. A vámparancsnokság vádemelési javaslata alapján akár 8 év is kiszabható az elkövetőkre.

Többmilliárdos számlagyárat talált a VPOP

Gazdaság2010.10.06, 10:55

Több mint száz ügyfele volt annak a több cégből álló számlagyárnak, amelyet a napokban számolt fel a vámhatóság. A társaságokat kizárólag abból a célból hozták létre, hogy fiktív számlákat bocsássanak ki.

Már a francia kormánypártot is elérte a Sarkozyt szorongató botrány

Nagyvilág2010.09.09, 17:12

A francia kormánypárt központjában tartott házkutatást a rendőrség, amely adócsalás és illegális pártfinanszírozás miatt nyomoz. A gyanú szerint Nicolas Sarkozy pártjának korábbi pénztárnoka 150 ezer eurót vett át törvénytelenül a L'Oréal  kozmetikai cég örökösétől. A több hete tartó nyomozásban a rendőrök most először vizsgálták a párt szerepét.

Stadler szerint mások miatt vádolják adócsalással

Itthon2010.07.21, 19:15

Stadler József szerint kivédhetetlen, hogy hibás számlák kerüljenek a cégeihez más vállalkozásoktól, de azt állítja, megalapozatlanul vádolják újra adócsalással. A vállalkozó az adóhátralékát viszont azzal magyarázza: nem tud arról, hogy tartozna az adóhatóságnak.

Adócsalás miatt vádat emeltek Stadler József ellen

Itthon2010.07.20, 13:25

Visszaesőként elkövetett adócsalással vádolta meg az ügyészség Stadler József vállalkozót, aki korábban négy és fél évig volt fegyházban adócsalás miatt. Stadler öt és fél éve szabadult feltételesen.

Négy embert őrizetbe vettek a francia vagyonbotrányban

Nagyvilág2010.07.15, 15:59

Őrizetbe vették Liliane Bettencourt, Franciaország leggazdagabb asszonyának négy közeli munkatársát, akiket a milliárdosnő körül kipattant adócsalási botrány miatt hallgatnak ki. A gyanú szerint a L'Oréal örökösnője adóparadicsomokba menthette ki vagyona egy részét. Az ügy a politikát is elérte: a hozzá kapcsolódó illegális pártfinanszírozási botrány Nicolas Sarkozy francia elnök pozícióját is megrengette.

Vádemelés indul egy 2,5 milliárdos szegedi adócsalás miatt

Archívum2010.06.23, 12:33

Adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűncselekmény miatt javasol vádemelést a pénzügyőrség két szegedi cégvezetővel szemben, akik számítástechnikai eszközökkel kereskedve 2,5 milliárd forintnyi adó megfizetését kerülték el.

A neten is kutakodik az APEH adócsalók után

Itthon2010.06.12, 09:19

Az internetet figyeli napi nyolc órában az APEH több tucat alkalmazottja, akik többek közt adócsalásgyanús hirdetésekre vadásznak - írja a Magyar Nemzet. A közelmúltban például ötszáz, elektronikus árverési oldalakon nagy tételben hirdető embernek küldött figyelmeztető levelet az adóhatóság.

Halottaktól vásárolt a negyedmilliárd forintos adócsaló

Gazdaság2010.06.01, 13:51

Halott őstermelőktől is vett papíron terményeket az a közép-dunántúli vállalkozó, akit jelentős adócsalással vádol az adóhatóság.