adminisztráció

címke rss

Több mint 60 magyar cég a régió 500-as toplistáján

Gazdaság2010.09.09, 18:36

Több mint hatvan magyar cég került be a régió legnagyobb 500 vállalata közé. A Deloitte felméréséből az is kiderül, hogy a magyar társaságok árbevétele kevésbé esett vissza a régiós átlaghoz képest.

A vártnál jóval nagyobb lesz a német növekedés

Archívum2010.09.09, 14:37

A korábban jelzettnél másfélszer nagyobb mértékben, 3,4 százalékkal bővülhet idén a német gazdaság az ifw kutató intézet szerint.

Visszaesett a német export, megtört a lendület

Archívum2010.09.08, 10:42

Németország kivitele csökkent júliusban, ami elemzők szerint a feldolgozóipari rendelésállomány csökkenésével együtt arra utal, hogy veszít lendületéből az Európai Unió legnagyobb gazdaságának növekedése.

Megszüntetik a Volán cégek igazgatóságait

Archívum2010.09.07, 17:58

Megszűnik 19 Volán társaság igazgatósága a 2010. szeptember 13. és 20. közötti időszakra összehívott rendkívüli közgyűléseken - jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

Több mint 100 ezer cég csődölhet be Németországban

Archívum2010.09.07, 17:43

Németországban több mint 100 ezer vállalkozást veszélyeztet a fizetésképtelenség egy kedden bemutatott vizsgálat eredménye szerint.

A szállítás hajtja a német szolgáltató szektort

Archívum2010.09.06, 14:11

Leginkább a szállítás és a logisztika hozta lendületbe a német szolgáltató szektort, ami először növekedett a második negyedévben a gazdasági válság óta.

A társasági adóbevétel 260 milliárddal lehet kevesebb

Archívum2010.09.06, 07:42

Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint - írta a Világgazdaság.

Idén már több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen

Archívum2010.09.06, 11:18

Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19 százalékos.

Drágul az acél Európában

Archívum2010.09.06, 12:00

Októberben jelentősen emelni fogják áraikat a főbb németországi és európai acélgyártók, különösen az autóipari és gépipari felhasználók számára - írta hétfői számában a Handelsblatt.

Harmadával több pénzügyi szolgáltató ellen indult felszámolás

Archívum2010.08.30, 09:42

Konszolidálódik a pénzügyi szolgáltatók piaca. Az ágazatban egy év alatt jelentősen, 34 százalékkal több vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők. Eközben az új cégek alakítása gyakorlatilag stagnál - derül ki az Opten felméréséből.

Bizakodóbb a hangulat az euróövezetben

Archívum2010.08.30, 12:38

A vártnál kissé jobban javult az üzleti hangulat az euróövezetben augusztusban - tette közzé az erre vonatkozó adatokat az Európai Bizottság hétfőn.

A magyar elektronikai ipar veri a régiót

Gazdaság2010.08.26, 13:18

A hazai elektronikai gyártóipar 15 százalékkal járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, amivel a legjelentősebb ágazat idehaza, de éllovas régiónkban is - állítja a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tanulmánya.

Csalódást okoztak a tartós iparcikkek megrendelései Amerikában

Archívum2010.08.25, 16:21

A vártnál kisebb mértékben nőttek a tartós fogyasztási cikkekre júliusban adott megrendelések az Egyesült Államokban - jelentette szerdán az amerikai kereskedelmi minisztérium, aminek nyomán esni kezdtek a nyugat-európai tőzsdék.

Románia Magyarország mellett van a földmoratórium ügyében

Archívum2010.08.24, 15:17

Románia az Európai Tanácsban szavazatával támogatni fogja, hogy Magyarországon meghosszabbíthassák a termőföld külföldiek számára történő eladásának tilalmát.

Tovább tizedeli a válság a hazai autóipari beszállítókat

Archívum2010.08.24, 10:48

Nem enyhült a válság nyomása az autóipar hazai beszállítóin, az első félévben 7 cég ellen indult felszámolás, miközben 2009-ben egész évben 9 ellen - derül ki az Opten felméréséből.

Erősebb fokozatba kapcsol a német gazdaság

Archívum2010.08.17, 18:31

Jóval meghaladhatja a 2 százalékot a német gazdaság idei növekedése, noha áprilisban még csak 1,4 százalékra becsülte a bővülést a német kormány.

Befékezett az orosz ipar

Archívum2010.08.16, 16:07

A vártnál kisebb mértékben bővült az orosz ipari termelés júliusban, az 5,9 százalékos növekedés a legkisebb az elmúlt nyolc hónapban.

Közbeszerzés nélkül vehetik a termelői árut a közintézmények

Gazdaság2010.08.16, 12:57

Nem vonatkozik a közbeszerzési kötelezettség 2010. szeptember 15-től a nyers húsra, a zöldségre, a gyümölcsre, a tejre és tejtermékekre, a mézre, a tojásra és a gabonára - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Deloitte: A cégek csak töredékét használják ki a k+f-kedvezményeknek

Gazdaság2010.08.04, 15:44

A hazai kutatás-fejlesztési tevékenységgel összefüggő adókedvezmények köre nemzetközi szinten is kiemelkedő a Deloitte szerint, sok hazai vállalat mégsem él az igénybe vehető kedvezményekkel, mert nem ismeri azokat.

Ötödével kevesebb bor készülhet idén

Archívum2010.08.02, 14:11

Az átlagos évi 3,5 millió hektoliter helyett idén várhatóan 3 millió hektoliter újbor készülhet, s a szüret is két héttel később kezdődik a szokásosnál.

Volt lejjebb a lakáspiacon

Gazdaság2010.07.30, 11:16

Több mint harmadával esett vissza a lakásokra kiadott használatbavételi, illetve építési engedélyek száma az első félévben, ráadásul utóbbiak zuhanása még gyorsult is a második negyedévben.

Szarvas Ferenc lett a MÁV elnöke

Archívum2010.07.28, 20:43

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait.

Orosz állami oriáscégeket kínálnak eladásra

Gazdaság2010.07.26, 12:56

Tíz orosz állami óriásvállalat kisebbségi tulajdonrészét kívánja értékesíteni Moszkva, melyből magyar pénzre átszámolva 6550 milliárd forint bevételt terveznek.

Argentína vámháborút kezdett Kína ellen

Gazdaság2010.07.23, 16:57

Argentína dömping-ellenes vámokat vezet be kínai konyhai robotgépekre, poliészter textíliákra és fátyol függönyökre - számolt be a döntésről a kínai sajtó.

Megszerezte a B&P Braun & Partners az Adverticum Zrt. negyedét

Archívum2010.07.22, 17:01

A B&P Braun & Partners 26 százalékos minősített kisebbségi részesedést szerzett az online hirdetés-kiszolgálás piacán piacvezető Adverticum Zrt.-ben - közölte a B&P Braun & Partners Magyarország.

Újabb fogyasztói csoportokra csapott le a GVH

Gazdaság2010.07.22, 15:33

A GVH - a Swiss Invest 2009 Hungary Kft. és az Euromobilien Hungary Kft. után - két újabb fogyasztói csoportokat szervező vállalkozás számára tiltotta meg a reklámozást, amíg ügyükben határozat nem születik. A hatóság szerint a Hungarian Economy Partners Kft. és az Exit Finance Constitution Kft. megtévesztő módon hirdeti szolgáltatásait.

Végletekig leegyszerűsített adórendszert ígér Orbán

Gazdaság2010.05.21, 11:31

A kisebb adók eltörlését, az adórendszer egyszerűsítését, középszintű közigazgatási átalakítást és a kkv-pályázatok egyszerűsítését ígérte a nemzeti konzultáció szerdai fordulóján Orbán Viktor leendő miniszterelnök.

Havonta, fejenként 23 ezer forintot visz el a bürokrácia

Gazdaság2010.05.05, 09:34

Hatalmas összeg, évente 2800 milliárd forint megy el adminisztrációra Magyarországon - írja a szerdai Napi Gazdaság a Deloitte kutatására hivatkozva.

Sokat lehet spórolni a külföldi terjeszkedésen

Archívum2010.05.03, 12:11

A magyar kis- és középvállalatok mérföldekkel rosszabb feltételekkel indulnak a nemzetközi piacok meghódítására, mint a nagyvállalatok. Nem biztos, hogy céget is kell alapítani külföldön a terjeszkedéshez, sokat lehet spórolni a külkereskedelmi képviselet vagy fióktelep létesítésével, illetve az adóregisztrációval.

Fennakadás lehet az agrártámogatások benyújtásánál

Gazdaság2010.07.22, 11:57

Akár komolyabb fennakadást is okozhat, hogy az agrár-környezetvédelmi (AKG) programmal kapcsolatos területazonosítási kérelmek (TAK) benyújtásával igencsak elmaradtak a termelők - hívja fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Agrárkamara (MA).

Újraindul a befektetőbarát önkormányzatok programja

Gazdaság2010.07.22, 12:06

Harminc önkormányzat részvételével indul újra idén az ITD Hungary Befektetőbarát Önkormányzatok Programja - mondta el Kilián Csaba, az ITD Hungary vezérigazgatója kedden a program megnyitóján.

Lízingszövetség: olcsóbb lesz a lízing, mint a hitel

Archívum2010.04.23, 10:10

A idén március 1-én életbe lépett fogyasztási hiteleket szabályozó törvény hatására hónapokon belül olcsóbbá válik a pénzügyi lízing, mint a hitel - mondta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára, aki ennek ellenére a június 11-én hatályba lépő hitelezési korlátozások miatt inkább visszaesést vár a piacon.

Adórendszert egyszerűsítene és kitolná az eurót Járai

Gazdaság2010.04.19, 13:49

Járai Zsigmond szerint az új kormány feladata egyebek mellett egyszerűsíteni az adórendszert és csökkenteni az elvonásokat. A volt pénzügyminiszter nem látja realitását az euró bevezetésének.

K&H: A kkv-k bíznak az új kormányban

Gazdaság2010.04.19, 13:31

A kkv-k körében közvetlenül az országgyűlési választások előtt végzett kutatás során kiderült, nagy bizalommal várják az új kormány gazdaságpolitikáját, és leginkább a közterhek csökkentésében látják versenyképességük növekedésének lehetőségét.

Személyes ügyfélszolgálati irodát nyit Pesten az NFÜ

Gazdaság2010.07.22, 09:58

Személyes központi ügyfélszolgálati irodát nyitott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a fővárosban. A Wesselényi és Kazinczy utca sarkán található iroda a pályázók és a már nyertes pályázattal rendelkezők minél színvonalasabb kiszolgálása érdekében nyílik meg az NFÜ tájékoztatása szerint.

A munkaidő harmadát veszi el a felesleges adminisztráció

Állás 20112006.07.20, 13:43

Sokkal hatékonyabban dolgozhatnának a német cégek alkalmazottai, ha a vezetés jobban szervezné munkájukat. A német munkavállalók munkaidejének egyharmada ugyanis felesleges adminisztrációval telik - áll a német Fraunhofer Intézet 170 cég megkérdezésén alapuló felmérésében.

Putyin az elnöki adminisztrációt is karcsúsítja

Nagyvilág2004.03.25, 21:17

Az orosz kormány átszervezése után Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön elrendelte saját adminisztrációjának karcsúsítását is, felére csökkentve a nagyhatalmú kremlbeli főhivatalnokok számát.

Putyin híve került a Kreml élére

Gazdaság2003.10.31, 11:50

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön felmentette Alekszandr Volosint, az elnöki adminisztráció vezetőjét, és helyére Dmitrij Medvegyevet nevezte ki, aki 2000-ben Putyin elnökválasztási stábját vezette. Volosinnal az utolsó olyan befolyásos politikus is távozott a Kremlből, aki Jelcin elnöksége idején került posztjára.

A DSS nélkül alakult meg Vajdaság új kormánya

Nagyvilág2002.03.12, 20:23

A Vajdaságban megalakult az új, átalakított kormány, amelyben egyetlen helyett sem kapott a jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS). Azért volt szükség a kormány - Tartományi Végrehajtó Tanács - átalakítására, mert a tartomány nemrégiben köztársasági törvény révén visszakapta autonóm hatásköreinek nagy részét, ami többletfeladatokat ró a tartományi adminisztrációra.

Az USA támogatja a tálibok ellenzékét

Nagyvilág2001.09.30, 05:38

A Bush adminisztráció segítséget ajánl az Afganisztánban uralkodó tálibokkal szembenállóknak, de nem akarja eldönteni, hogy ki uralja az országot - mondta ki egy Fehér Ház-i emlékeztető, mely a Nemzetbiztonsági Tanáccsal és a Külügyminisztériummal közösen készült. A pénzbeli segítség rövidtávú célja, hogy megsemmisítse a terrorizmust

Előző
Következő