adatgyűjtés

címke rss

Péterfalvi: Jogellenes a céltalan sorozás

Itthon2004.11.02, 13:25

A sorkötelesek, annak ellenére, hogy a sorkatonaság gyakorlatilag megszűnik, most is megkapják azt a felhívást, amelynek alapján meg kell jelenniük a sorozáson, ahol adategyeztetés és egészségügyi vizsgálat vár rájuk. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint cél nélküli, tehát jogellenes az adatgyűjtés, mert az érintetteket úgysem hívják be katonának. A honvédelmi törvény azonban egyelőre adatszolgáltatásra kötelez.

Rekordszámú magáncsőd több országban is

Archívum2005.11.04, 14:35

Rekordot döntött Nagy-Britanniában a harmadik negyedévben azoknak a száma, akik nem tudták fizetni tartozásaikat. A kormány adatai szerint a magáncsődök száma 11,6 százalékkal 17 562-re nőtt július-szeptember között, ami 46 százalékkal volt több mint egy évvel ezelőtt. Ez egyben a legmagasabb adat 1960 óta, amikor az erre vonatkozó adatgyűjtés megkezdődött.

Tovább terjed az AIDS Kínában

Nagyvilág2006.01.25, 07:40

Tavaly 70 ezer új HIV-fertőzöttet regisztáltak a hatóságok Kínában. Bár a pontosabb adatgyűjtés alapján kevesebb az országban élő HIV-fertőzöttek összlétszáma, mint azt korábban becsülték, a WHO szerint semmi jele a betegség visszaszorulásának.

Sérthetik az uniós jogot a CIA banki ellenőrzései

Nagyvilág2006.08.21, 13:35

Az európai és a brit adatvédelmi törvényeket is sértheti az a 2001-ben indult CIA-program, melynek során több millió pénzátutalási megbízás adatait ellenőrizte az amerikai hírszerzés. Az akcióról az amerikai kormány is tudott, de a Bank of England már 2002-ben jelezte a brit kabinetnek is, hogy a CIA ilyen jellegű adatgyűjtést végez.

Markáns évszakeltolódás Grönlandon

Időjárás2007.06.20, 09:33

Dán kutatók tízéves adatgyűjtés eredményére hivatkozva megállapították, hogy az éghajlatváltozás Grönlandon is kimutatható, méghozzá az évszakok eltolódásában. A tavasz a jelentés szerint nagyjából két héttel hamarabb köszönt be, mint tíz évvel ezelőtt. A tavasz kezdetét az élővilág viselkedése alapján határozták meg.

Idén a külföldi is több a Balatonnál

[origo] utazás2008.03.31, 12:44

Tovább nőtt a Balaton népszerűsége a magyarok körében, és kisebb mértékben ugyan, de a külföldi vendégek száma is emelkedett a tó partján az elmúlt hónapokban tavalyhoz képest - derült ki a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Irodájának (BRTPI) első fél éves reprezentatív adatgyűjtéséből, valamint a KSH Balatoni régióról készült első öt havi vendégforgalmi adataiból.

Törvénysértő adatgyűjtéssel vádolja a Fidesz az MSZP-t

Itthon2008.01.05, 16:04

Az adatvédelmi biztos hivatalához fordul a csepeli önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója, mert szerintük a kerület szocialista polgármestere törvénysértő adatbázis-építést folytat. Az ellenzék feltételezése szerint a választópolgárok adatait a népszavazás előtti kampányban használná fel a polgármester.

Mindenki hallott valamit titkos megfigyelésekről

Itthon2008.05.11, 08:43

Nem felkészült az a párt, amely nem figyelteti meg az ellenfelét - állították az [origo] által megkérdezett magánnyomozók. A képviselők megfigyelését törvény tiltja, ennek kijátszására azonban van mód. Ha valaki nem magánnyomozót, hanem magánszemélyt kér adatgyűjtésre, az nem ütközik törvénybe. Bár megfigyelési botrányok általában nagyobbat szólnak, mint amennyi valójában kiderül róluk, mégis találtunk olyan forrást, aki szerint magánnyomozók kapnak politikai megrendeléseket.