zavargások

címke rss

Magyarokat is előállítottak a koppenhágai klímatüntetésen

Nagyvilág2009.12.13, 12:49

Körülbelül száz magyar vett részt a szombati tüntetésen Koppenhágában, ahol közel ezer embert állított elő a rendőrség. Az előállítottak között legalább négy magyar is volt. Erről egy magyar tüntető számolt be, akit ugyancsak őrizetbe vettek. A rendőrök vasárnap 13 ember kivételével mindenkit szabadon engedtek.

Zavargás lett a klímatüntetésből Koppenhágában

Nagyvilág2009.12.13, 12:15

Jórészt békésen zajlott a klímaváltozás elleni határozott fellépést sürgető demonstráció Koppenhágában, de egy kisebb csoport törni-zúzni kezdett. A rendőrség 900 embert állított elő, részben megelőző intézkedésként. A felvonuláson a szervezők szerint százezren vettek részt, köztük számos ismert ember.

Szemtanúk szerint lövésekkel is oszlatták a tüntetőket Teheránban

Nagyvilág2009.12.07, 23:48

Zavargások törtek ki Teherán belvárosában, miután egy emléknapon az ellenzék hívei az utcákra vonultak. Több száz rendőr vonult az utcákra: botokkal és könnygázzal akarnak véget vetni a tüntetésnek. A Guardian szerint legalább két nőt letartóztattak, meg nem erősített hírek szerint lövés is dördült.

400 görög tüntetőt vettek őrizetbe

Nagyvilág2009.12.08, 00:30

Rendőrökkel csaptak össze fiatal tüntetők Athénban és Szalonikiban. A fiatalok a tavaly agyonlőtt 15 éves diák halálának egyéves évfordulóján mentek a görög városok utcáira. Öt ember megsérült, köztük az athéni egyetem rektora, akinek az irodáit elfoglalták a diákok. Négyszáz tüntetőt állítottak elő.

Hatezer rendőrt vezényeltek Athén utcáira

Nagyvilág2009.12.05, 14:44

Vasárnap lesz egy éve annak, hogy Athénban rendőrök lelőttek egy 15 éves fiút. A fiatal halála után súlyos zavargások robbantak ki Görögország több városában. Az évforduló előtt a görög kormány zéró toleranciát hirdetett azokkal szemben, akik újrakezdenék az erőszakos zavargásokat, és rendőrök lepték el Athén utcáit.

Újabb öt embert ítéltek halálra az ujgur zavargások miatt

Nagyvilág2009.12.03, 14:16

Öt újabb halálos ítéletet szabtak ki az ujgur zavargások miatt Kínában. Korábban már kilenc emberen végrehajtottak halálos ítéleteket a júliusi, közel 200 halálos áldozattal járó zavargások miatt.

Zavargások voltak Dél-Franciaországban

Nagyvilág2009.10.27, 06:26

Zavargások voltak hétfő este a Saint-Tropez-hez közeli Fréjus és Saint-Raphael elővárosaiban. A zavargások vasárnap kezdődtek, miután egy 21 éves marokkói fiatalember halálos motorbalesetet szenvedett Fréjus külvárosában.

Muzulmánok csaptak össze kopt keresztényekkel Egyiptomban

Nagyvilág2009.10.24, 17:16

Kövekkel dobálták meg egymást muzulmánok és keresztények Egyiptom déli részén szombaton. A hatóságok továbbra is őrizetben tartanak négy muszlimot, akit egy kopt keresztény meggyilkolásával gyanúsítanak. A kiérkező rendőrök rendet tettek, sérültekről nem érkezett hír.

Zavargás tört ki a siralmas lakásviszonyok miatt Algírban

Nagyvilág2009.10.21, 13:57

Kedd éjszaka is folytatódtak a hétfőn kirobbant zavargások Algír munkások lakta külvárosában. A könnygázzal és vízágyúval oszlató rendőrök és a lakásviszonyok ellen tiltakozó rendbontók összecsapásaiban legalább ötvenen megsérültek.

Hat embert ítéltek halálra az ujgur zavargások miatt Kínában

Nagyvilág2009.10.15, 09:01

Újabb hat halálos ítéletet hozott a kínai bíróság, amely a júliusi ujgur zavargásokat vizsgálja. A majdnem 200 halottat követelő összecsapások miatt négy ujgurt és egy han kínait ítéltek halálra, az ötödik emberről nem tudni a nemzetiségét. A hat halálraítélt közül három büntetését felfüggesztették.

Másfél milliós kártérítést ítéltek meg 2006-os rendőri visszaélés miatt

Itthon2009.10.14, 19:32

A Fővárosi Bíróság kártérítésre kötelezte a rendőrséget, amiért a 2006-os zavargások alatt jogtalanul fogva tartottak egy tüntetésről hazafelé tartó tanárt, aki eközben meg is sérült. A bíróság ezenkívül bocsánatkérésre is utasította a rendőrséget. Az ítélet nem jogerős.

Felfüggesztett fogházat kaptak a tüntetőt bántalmazó rendőrök

Itthon2009.10.13, 17:12

Szükségtelenül rohantak le egy tüntetőt a rendőrök a 2006 őszi zavargások idején, ezért a bíróság első fokon felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte őket. A rendőröket hivatalos eljárás során elkövetett bántalmazás miatt marasztalták el, az ítélet nem jogerős.

Három év börtönt kapott az egyik tévéostromló

Itthon2009.10.02, 15:43

Ítéletet hoztak az MTV-ostromban részt vett 40 vádlott közül hat esetében: négyen felfüggesztett szabadságvesztést, ketten letöltendő börtönbüntetést kaptak. A legsúlyosabb ítélet három év letöltendő börtönbüntetés lett.

Enyhítették a 2006-os tankelkötő büntetését

Itthon2009.10.02, 11:30

Mérsékelte a Fővárosi Bíróság annak a férfinak a büntetését, aki a 2006. október 23-i zavargások idején beindított egy tankot és a Deák téren vezette is rövid ideig. A jogerős döntés szerint a férfit a vezetéstől sem tiltják el.

Ismét kitiltották a turistákat Tibetből

[origo] utazás2009.09.22, 13:10

Átmenetileg nem utazhatnak külföldi turisták Tibetbe - közölték kedden Kínában hivatalos forrásból. A tiltást a népköztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulója miatt vezették be. Az október elsején kezdődő hivatalos pekingi ünnepségeken példátlan biztonsági intézkedések lesznek.

Ősi templomot ostromolt meg 4000 thaiföldi

Nagyvilág2009.09.22, 12:02

Feszült tüntetések zajlottak le szombaton Thaiföldön. Az ország vátlozatlanul megosztott amentén, hogy ki szereti és ki utálja Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt. Ő maga nyugalomra intett, de nem hallgattak rá a tüntetők. A kambodzsai határnál megostromoltak egy ősi templomot.

Vízágyúkkal oszlatták fel az anarchista zavargást Hamburgban

Nagyvilág2009.09.13, 19:05

Üzleteket törtek föl és autógumikat lobbantottak lángra baloldali anarchista tüntetők vasárnap hajnalban Hamburgban. A zavargásokban 40 rendőr sérült meg, a tömeget végül vízágyúkkal oszlatta fel a német rendőrség.

Nyolcmilliót fizet a rendőrség október 23-ért

Itthon2009.08.11, 09:11

Nyolcmillió forint kártérítést fizet a rendőrség a 2006-os utcai zavargások során megsérült tíz embernek. A kártérítést peren kívüli megegyezés után fizeti ki a rendőrség a károsultaknak - írja a Magyar Nemzet.

Zavargások voltak Franciaországban egy fiatal őrizetes halála miatt

Nagyvilág2009.07.09, 11:17

Autókat és szemeteskukákat gyújtottak fel dühös fiatalok szerda éjjel egy dél-franciaországi kisvárosban. Haragjukat egy rendőrségi őrizet alatt álló fiú tisztázatlan halála váltotta ki.

Újabb összecsapások kezdődtek Kínában

Nagyvilág2009.07.08, 14:08

Kedden újra összecsaptak a rendőrök és az ujgur tüntetők a főként muszlim vallású ujgurok által lakott Hszicsiang tartomány fővárosában, Urumcsiban. A városban kijárási tilalmat vezettek be. Vasárnap tisztázatlan okokból évek óta nem látott, véres zavargások törtek ki - aznap 156 ember meghalt. A kínai vezetés kontrollja miatt biztos információk alig vannak, de az összecsapásokhoz etnikai feszültségek vezethettek.

Zavargásokba torkollott egy fesztivál Hamburgban

Nagyvilág2009.07.05, 13:05

27 rendőr sérült meg Hamburgban, ahol zavargások robbantak ki egy utcai népünnepély után. A barikádokat emelő tüntetőket vízágyúkkal és gumibottal igyekeztek megfékezni. 67 embert vettek őrizetbe.

Egymillió jár az indokolatlanul elfogott tüntetőnek

Itthon2009.07.01, 11:43

Megsértette a személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz fűződő jogait egy tüntetőnek 2006. október 23-án a rendőrség, ezért egymillió forintos kártérítést kell fizetniük a férfinek - mondta ki szerdán a Legfelsőbb Bíróság is. A férfit megütötték, megbilincselték és két napig fogva tartották. Az ügyben a rendőrség kért felülvizsgálati eljárást, de kérelmüket elutasították.

Zavargásokba torkollott a horvát melegfelvonulás

Nagyvilág2009.06.14, 00:27

Szombaton Varsóban és Sanghajban több száz ember követelt békés felvonuláson nagyobb figyelmet és egyenlő jogokat a melegeknek, egy hasonló zágrábi demonstráció zavargásba torkollott.

Korántaposás miatt tüntettek Görögországban

Nagyvilág2009.05.23, 09:36

Negyvenhat tüntetőt őrizetbe vettek a görög hatóságok a pénteki athéni zavargások miatt. Az összecsapások azért robbantak ki, mert az iszlám közösség szerint görög rendőrök egy igazoltatás során széttéptek és megtapostak egy Koránt.

Nem emlékszik Révész Máriusz, hogyan verték meg

Itthon2009.05.08, 12:31

Nem emlékszik annak a 2006 októberi napnak az eseményeire Révész Máriusz fideszes politikus, amikor ismeretlenek úgy megverték, hogy kórházba került. Révész megverése miatt két rendőrt vádolnak bűnpártolással. Tettes nincs.

Sertéstenyésztők csaptak össze a rendőrökkel Kairóban

Nagyvilág2009.05.04, 01:08

Zavargásokba torkollt az egyiptomi hatóságok kísérlete, hogy begyűjtsék és levágják a kairói nyomornegyedekben szemétben turkáló sertéseket. A WHO szerint a világ 17 országában 787 ember betegedett meg igazoltan az új típusú influenzavírustól, a halálos áldozatok száma 20. Az Egyesült Államokban már 30 állam érintett, összesen 226 amerikai betegedett meg. Mexikóban a miniszter szerint visszavonulóban van a járvány.

Marad a rendkívüli állapot Bangkokban

Nagyvilág2009.04.15, 11:19

Egyelőre nem oldották fel az erőszakos tüntetések miatt bevezetett rendkívüli állapotot a thai fővárosban. Bangkokban szerdán munkaszüneti nap és nyugalom van, a kormány csütörtökre és péntekre is munkaszüneti napot hirdetett.

Egy magyar utazó szerint tüntetés helyett locsolkodnak bangkokiak

Nagyvilág2009.04.14, 13:26

A kormányellenes tüntetések befejezése mellett döntöttek a megmozdulások szervezői a thaiföldi Bangkokban. A tüntetők nagy csoportokban hagyják el a kormányépületek környékét. A hétvégi összecsapásokban ketten meghaltak, több mint 120-an megsebesültek, de - mint arról egy Bangkokban járt magyar turista az [origo]-nak beszámolt - a helyiek többségét a thai újévi locsolkodás foglalkoztatta.

Két halottja van a bangkoki összecsapásoknak

Nagyvilág2009.04.14, 00:10

Tüzet nyitott a kormányellenes tüntetőkre a thai hadsereg, a zavargások egész nap folytatódnak Bangkokban. Két ember meghalt, és több tucatnyian megsebesültek az utcai harcokban, de a hadsereg tagadja, hogy katonái a tüntetők közé lőttek volna. Estére a kormányzati központhoz szorították vissza a kormányellenes tüntetőket.

A moldovai elnök a szavazatok újraszámlálását kéri

Nagyvilág2009.04.10, 21:15

Arra kérte a moldovai alkotmánybíróságot Vladimir Voronin Moldova elnöke, hogy rendelje el a parlamenti választások voksainak teljes újraszámlálását. Az ellenzék szerint a választásokat már a választói névjegyzékek összeállításakor meghamisították. Voronin azt is mondta, bizonyítékok vannak, hogy románok is részt vettek a választások utáni zavargásokban.

Nem szereztek abszolút többséget a moldovai kommunisták

Nagyvilág2009.04.09, 00:18

A Vladimir Voronin államfő vezette kommunista párt nem szerzett abszolút többséget, a szerdai hivatalos végeredmény szerint csupán a szavazatok 49,48 százalékát szerezte meg, így a liberális ellenzék blokkolhatja az új elnök megválasztását. Vladimir Voronin szerint román politikai erők szították a chisinaui tüntetéseket, Románia azonban visszautasította a vádat. A moldovai főügyészség államcsínykísérletről beszél és a tüntetés résztvevőit keresi, akik akár 25 évi börtönbüntetésel is sújthatók.

A NATO-csúcs ellen is sokan tüntetnek

Nagyvilág2009.04.03, 02:18

Strassbourgban összetűzések alakultak ki a rendőröki és a hévégi NATO-csúcs ellen tüntetők között. A rendőrök könnygázt is bevetettek a sok széz tiltakozó ellen.

Tüntetők szállták meg a városházát Kréta központjában

Nagyvilág2009.04.01, 00:20

Anarchista tüntetők szállták meg a városházát Iraklionban, Kréta szigetén. A tüntetők előbb összecsaptak a rendőrökkel is. A helyi polgármester próbálja őket rábeszélni arra, hogy elhagyják az épületet.

Politikai káosztól félti a régiót a sztárközgazdász

Gazdaság2009.03.25, 10:24

Csehországban előrehozott választásokra készülnek, Magyarországon új miniszterelnök kerestetik, Lettországban megbukott a kormány, és egyre gyakoribbak az utcai megmozdulások a keleti uniós tagállamokban. Nouriel Roubini sztárközgazdász szerint egyre több jel utal arra, hogy a gazdasági válság politikai instabilitást és szociális feszültségeket hoz a régióban.

Szabadon engedték Budaházyt és Toroczkait

Itthon2009.03.16, 12:34

Szabadon engedte a rendőrség a március 15-én őrizetbe vett Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót. A két férfi ellen feljelentést tesznek az ügyészségen, egyiküket bűncselekmény kísérletével, a másikat bűncselekmény előkészületével vádolják.

Bevándorlók csaptak össze a görög rendőrökkel

Nagyvilág2009.03.03, 01:29

Zavargások törtek ki a görögországi Pátrasz kikötőjében, miután fiatal afgán súlyosan megsérült, amikor megpróbált feljutni egy Olaszországba tartó kompra. Az illegális bevándorlók siralmasak a higiéniás feltételek mellett élnek a kikötő közelében.

Fehér lapok mögé bújtatja titkait a kormány

Itthon2009.02.07, 18:15

Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből. Az illetékes államtitkár a megváltoztathatatlan, sötét múltra és nehezen meghatározható fogalmakra hivatkozik.

Éles lőszerrel tartatják be a kijárási tilalmat Madagaszkáron

Nagyvilág2009.01.28, 01:47

Napok óta tartanak a zavargások Madagaszkáron, ahol tisztázatlan körülmények között több mint félszáz ember vesztette eddig életét. Az ellenzékiek által szervezett sztrájk fajult előbb fosztogatássá, aztán gyilkolássá. Az egész országban kijárási tilalmat vezettek be, és a rendőrség éles lőszerrel lő bárkire, aki az utcára merészkedik.

Zavargások voltak Koszovóban

Nagyvilág2008.12.30, 23:48

A szerbek és albánok lakta Kosovska Mitrovicában kedden zavargások törtek ki. Koszovói szerbek egy csoportja albán üzleteket gyújtott fel és autókat tört össze. Az incidens miatt a NATO-békefenntartók fokozottan őrködnek a városban.

Rendőrfőiskolára támadtak a görög tüntetők

Nagyvilág2008.12.21, 09:31

Rendőrautókat gyújtottak fel és gyújtópalackokkal dobálták meg egy rendőrfőiskola épületét Athén elővárosában a tüntető fiatalok. A 15 éves fiú megölése miatt kezdődött zavargások már két hete tartanak Görögországban.

Zavargások törtek ki Malmőben

Nagyvilág2008.12.19, 15:25

A svédországi Malmőben két napja tartanak a zavargások, ameyek azért törtek ki, mert a hatóságok bezártak egy helyi iszlám kulturális központot. A gyakorlatilag imaházként működő épületet a kiürítéstől félve muszlim fiatalok szállták meg.

Újabb zavargások törtek ki Athénban

Nagyvilág2008.12.18, 23:21

Kiújultak a tüntetők és a rendőrök közti összecsapások a görög fővárosban, ahol 12 napja tartanak a tüntetések. A demonstrációk eredetileg egy tinédzser fiú halála miatt kezdődtek, de mára kormányellenes élük lett. A tüntetőkhöz csatlakoztak az athéni repülőtér légiirányítói is, akik politikai változásokért és fizetésemelésért sztrájkolnak.

100 ezer ingyen repjegy a thaiföldi turizmusért

[origo] utazás2008.12.18, 14:19

Dél-kelet Ázsia vezető fapados légitársasága, az AirAsia bejelentette, hogy 100 ezer ingyenjegyet dob piacra thaiföldi járatokra, hogy így lendítsen némileg a politikai zavargások miatt visszaesett thaiföldi idegenforgalmon.  

Fehér port postáztak a szolnoki MSZP-nek

Itthon2008.12.17, 14:47

Fehér port küldtek egy levélben a szocialisták szolnoki irodájába. A Nemzeti Felszabadító Szervezet írta alá a szerdánt érkezett levelet, amelyben a rendőrség 2006. október 23-i zavargások elleni fellépését bírálták. Az első gyorsteszt szerint a por ártalmatlan.

Rendőrségi reformra készül a görög kormány

Nagyvilág2008.12.12, 20:41

Pénteken folytatódtak a tüntetések Görögországban a tizenöt éves fiú megölése miatt. Athénben ismét könnygázt vetett be a rendőrség a kövekkel dobálódzó fiatalok ellen. A halálos lövést leadó rendőrt átszállították egy másik börtönbe, a hatóság nem árulják el: hova. A görög kormány rendőrségi reformot készít elő: szigorítanák a rendőrök fegyverviselésének szabályait és évente pszichológiai vizsgálatra küldenék őket.

Rendőrőrsre támadtak az athéni tüntetők

Nagyvilág2008.12.11, 20:31

A rendőrség szerint csütörtökre csillapodott az erőszak Görörországban, Athénban többezer ember vett részt békés felvonuláson. Megtámadtak viszont egy athéni rendőrőrsöt és több helyen barikádokat emeltek a görög fővárosban napok óta tüntető diákok. Görögországban a hétvége óta folyamatosak az utcai harcok, a maszkos, kapucnis randalírozók több egyetemet és középiskolát is megszállva tartanak. A zavargások egy 15 éves tüntető fiú halála miatt robbantak ki, akit - egyelőre tisztázatlan körülmények között - rendőrök lőttek le.

Orosz tévéstábra támadtak Athénban

Nagyvilág2008.12.10, 22:23

Benzines palackokkal és botokkal felszerelkezett fiatalok támadtak egy orosz televízió forgatócsoportjára Athénban szerdán. A stáb a zavargásokról próbált tudósítani.