
Újra öl a H1N1 vírus: március eleje óta tizenketten haltak meg sertésinfluenza-fertőzéstől Indiában, jelentette az indiai egészségügyi minisztérium.

Harmincmillió sertésinfluenza elleni vakcinát készül megsemmisíteni Németország. A 2009-es járvány idején rendelt oltások azért nem fogytak el, mert az emberek szkeptikusan viszonyultak a járványveszélyhez.
Alig több mint egy éve Andrea és férje, Kevin a sertésinfluenza következtében elvesztette nyolcéves kislányát, Maisie-t. Az élettel teli kislánynak nem voltak egészségügyi panaszai, ennek ellenére néhány nap alatt maga alá gyűrte a vírus. Így ő lett az egyik első egészséges brit gyermek, aki a sertésinfluenza következtében vesztette életét.
Kellemetlenebb formában térhet vissza a télen az új influenza, amely tavaly világjárványt okozott - figyelmeztettek hétfőn orvos szakértők.

Az új típusú influenza (H1N1) vírusa már az Amazonas esőerdeiben élő indián törzsekben is megjelent: a londoni székhelyű Survival International emberjogi szervezet jelentése szerint heten fertőződtek meg a Matsigenka törzs tagjai közül. A szakemberek szerint a hír azért különösen aggasztó, mert a bennszülött törzsek és általában véve a világ őslakos népeinek immunrendszere az átlagosnál sokkal védtelenebb a külvilágból érkező fertőző betegségekkel szemben.
Csak az esetek felében mutatják ki a H1N1 gyorstesztek a vírust a fertőzött emberekben - állapította meg az amerikai járványügyi központ (CDC) legfrissebb tanulmánya. Mivel a gyorstesztek sokszor félrevezető eredményt adnak, nem lehet kizárólag ezekre támaszkodni a diagnózis megállapításánál.
Olyan gyorsan terjed az új influenza, hogy már nincs értelme világméretű statisztikát vezetni a megbetegedések számáról. Az WHO a jövőben csak azoktól az országoktól vár jelentést, amelyekben újonnan jelenik meg a vírus.
Már több mint ötvenezer brit fertőződött meg az új influenzavírustól, amelynek eddig 29 halálos áldozata is van. Az egészségügyi hatóságok azt kérik, akinek enyhébbek a tüneteik, maradjanak otthon, hogy az orvosok a súlyos esetekkel tudjanak foglalkozni.
Ajánlást tett közzé a H1N1-vakcina jövőbeni felhasználásáról az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint minden országban szükség lesz a védőoltásra, a járvány ugyanis megállíthatatlan. Egy amerikai kutatás szerint az új vírus jobban károsítja a tüdőt, mint a hagyományos influenza. Közben Dániában és a Távol-Keleten olyan eseteket is találtak, amelyek ellenállnak az eddig használt víruselleni gyógyszereknek.
Ősszel az európai lakosság egyötöde megfertőződhet az új influenza H1N1 vírusával az európai járványügyi központ magyar igazgatója szerint. A járványügyi vezető szerint a vírus valószínűleg akkor is csak enyhe lefolyású betegséget fog okozni, de a betegek várhatóan nagy száma miatt sokan kórházba fognak kerülni.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.