Zala megye
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Zalaegerszeg
- kékfény
- foci
- magyar foci
- baleset
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyhavi eső zúdult Zala megyére
Vasárnap este összeült, majd a kárhelyszíneken tájékozódott a vihar következményeiről a Zala Megyei Védelmi Bizottság, miután rövid idő alatt egy hónapnyi eső zúdult a megye északi részére – tájékoztatott a Zala megyei kormánymegbízott a védelmi bizottság elnökeként. Zala több útja is járhatatlanná vált – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
- címkék:
- időjárás
- vihar
- Zala megye
- Címkefelhő »
Megdolgoztatta a zalai tűzoltókat a vihar
Néhány óra alatt mintegy száz esetben hívták vasárnap délután a tűzoltókat Zalában, villámcsapás és a vízben elakadt autók miatt is voltak bejelentések - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
- címkék:
- tűzoltó
- vihar
- Zala megye
- Címkefelhő »
Beteg gyerekek fotóival vertek át 21 ezer embert
Két év alatt közel 21 ezer embertől csaknem 10 millió forintot csalt ki a saját maga által létrehozott alapítványon keresztül egy zalaegerszegi férfi, aki ellen üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Megyei Főügyészség.
- címkék:
- csalás
- Zala megye
- adomány
- Címkefelhő »
Zala megyében okozta a legtöbb kárt a hajnali fagy
Jelentős károkat okozott a hajnali fagy Zala megyében, a gazdálkodók eddig több mint 50 fagykár-bejelentést tettek, mintegy 230 hektárra, de sok gazdálkodó jelezte, hogy még szándékában áll bejelentést tenni a kárról - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.
- címkék:
- Zala megye
- gyümölcs
- fagy
- gazda
- fagykár
- Címkefelhő »
Őzbak ment neki egy idős férfinek Zalában
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a Zala megyei Magyarföldről egy idős férfit, akit a saját udvarán felnyársalt egy őzbak.
Földrengés volt Zalában, többen is érezték
Kisebb földrengés volt hétfő reggel Zala megyében, a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek.
Dráma! Meghalt a pályán rosszul lett magyar futballista: Ezen a héten lett 28 éves!
Mérkőzés közben rosszul lett a futballpályán a gyenesdiási sportkör 27 éves játékosa, akit a helyszínen újraélesztettek, a kórházban azonban nem sokkal később elhunyt - közölte a zalaifoci.hu információja alapján a Zalai Hírlap online kiadása.
- címkék:
- halál
- Zala megye
- futballista
- Címkefelhő »
Káoszt okozott a havazás
Budapesten dugókat, az ország útjain baleseteket okozott az idei első nagy havazás. Egy mediterrán ciklon hozta felénk a hótömeget, amiből kedd délutánig újabb hóesésre számíthatunk. Az Origo Facebook-oldalára is várjuk a képeiket! Figyelje velünk percről percre, mi történik most az országban!
- címkék:
- Budapest
- havazás
- Zala megye
- Dunántúl
- Címkefelhő »
Halálos vadászbaleset történt Zalában
- címkék:
- Zala megye
- vadászbaleset
- Címkefelhő »
A körtemplomok titkát egyedül a magyar szív érti
Egy nem látható, mégis létező buszmegálló, egy teljesen kerek, hófehér kistemplom a falu feletti domboldalon. Sok ehhez kapcsolatos fantasztikus történet, és a kicsi, kerek égimeszelő testvére pár településsel arrébb, Zala megyében. Háromnapi hideg élelem és a zalai Volán-járatok rejtelmei. A kallósdi kerektemplom és a türjei prépostsági szent hely két olyan nevezetesség, amely maradandó élményekkel várja látogatóit.
Mindenkit leköröztek a zalai cégek
A Zala megyében működő vállalkozások árbevétele az országos növekedési átlagot meghaladóan, több mint 10 százalékkal bővült tavaly, összesen 859 milliárd forintot könyveltek el - mondta a Zala megye 100 legnagyobb cégéről szóló kiadvány bemutatóján az adóhatóság régiós főigazgatója.
- címkék:
- növekedés
- Zala megye
- Címkefelhő »
Telegraffitizték a falut a fiatalok
Egy autót, táblákat és több épületet is összefújt festékszóróval egy 15 és egy 17 éves fiú a Zala megyei Reziben.
- címkék:
- Rezi
- graffiti
- Zala megye
- Címkefelhő »
Ellopták a zalai műrendőrautót
Először csak tönkretettek, utána viszont már el is loptak Zalában egy út mellé kitett, rendőrautó formájú táblát. Azért tették ki, hogy kevesebb legyen a baleset.
- címkék:
- rendőrség
- Zala megye
- Címkefelhő »
Rendszeresen vertek és megaláztak egy 11 éves gyereket
A kisfiú alig várta, hogy iskolába, vagy az édesapjához mehessen, mert félt otthon lenni. Egy idő után annyira rettegett, hogy ágyba is vizelt.
Szén-dioxid folyik Sümegnél
Felborult egy folyékony szén-dioxidot szállító kamion a 84-es főúton, Zalagyömörő és Sümeg között hétfőn reggel. A főutat és a kamion környékét is lezárták.
- címkék:
- baleset
- gázszivárgás
- Zala megye
- Címkefelhő »
Öt falunak kell új hivatalt keresni
A Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a Zala Megyei Kormányhivatal azon döntését, amellyel Szentkozmadombja és további négy község önkormányzati hivatalát Söjtörhöz csatolta. Korábban az Alkotmánybíróság határozatával mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség miatt felszólította az Országgyűlést, hogy 2015. december 15-ig alkosson jogszabályt, amiben szabályozza, hogy a kormányhivatal vezetőjének milyen módon és rendben kell kikérnie a helyi önkormányzatok véleményét a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések kijelölése során.
Nem könnyű a magyar vidékbe életet lehelni
Mesés Hetés. A világhálón többet barangolók és az utazást kedvelők mostanában gyakrabban találkozhattak ezzel a két szóval. Bevallom, korábban magam sem tudtam semmit erről a kicsi, részben magyar, részben szlovén tájegységről, de pontosan a hetési példa az, amely bebizonyíthatja, hogy okosan tervezett marketinggel meg lehet(ne) szólítani mindazokat, akik az elfelejtett és magukra hagyott hazai tájakat, falvakat akarják felfedezni.
Halottaskocsit toló embereket ütöttek el
Egy halottaskocsit tolt az úttesten az az öt ember, akik csütörtök reggel szenvedtek balesetet a 76-os főúton. Ketten életveszélyesen, hárman súlyosan sérültek, két mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
Öt súlyos sérült a 76-os úton
Öt ember sérült meg súlyosan egy balesetben Zala megyében Nagykapornak és Kisbucsa között. A helyszínre több mentőhelikopter is érkezett.
- címkék:
- baleset
- Zala megye
- Címkefelhő »
Kidőlt fa miatt állnak a kanizsai vonatok
Megdőlt egy fa a Zala megyei Fityeháznál, 15 vonat forgalmát kellett leállítani miatta. Nem járnak a zágrábi járatok sem.
Indiai embercsempészeket fogtak Zalában
Indiai embercsempészeket, valamint pakisztáni és afgán segítőiket fogták el a zalai rendőrök, miután afgán és bangladesi határsértőket szállító autóikkal menekülni próbáltak a rendőrök elől.
Fűnyírótraktor alá esett egy gyerek
Egy gyerek anyja és nagymamája ellen emeltetne vádat a rendőrség, amiért a gyermek egy főnyíró traktor alá esett. A traktort az anya vezette, a kétéves fiú súlyosan megsérült.
- címkék:
- Zala megye
- baleset
- fűnyíró
- Címkefelhő »
Több út nehezen járható a hófúvás miatt
Hófúvások nehezítik a közlekedést Komárom-Esztergom-, Zala- és Somogy megyében. Több utat le is zártak. Aki teheti, ne induljon el, kérik a hatóságok.
Ma még csak Zalában aggódnak, holnap már a fél Dunántúlon
Szlovénia másfél napra lezárta útjait a kamionforgalom elől, mert 70 centi friss hóra számítanak. Az is gondolja meg az utazást, aki személyautóval indulna nyugati szomszédunk felé.
Távozik a Zala megyei főrendőr
Áder János köztársasági elnök a belügyminiszter javaslatára január 27-től megszünteti Szukics Ferenc Zala megyei rendőrfőkapitány hivatásos szolgálati jogviszonyát.
- címkék:
- Zala megye
- rendőrség
- Címkefelhő »
Verés után jött a nemi erőszak
Részegen érkezett a volt barát, előbb ütlegelte, majd meg is erőszakolta a menekülni próbáló nőt. A férfi később csak a verést ismerte el.
Hatszor lőtt rá a társát fához szorító autósra a rendőr
Nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a csütörtöki zalaegerszegi üldözés után. Több tucat betörés száradhat a kaposvári betörőbanda lelkén, akik rendőrökre is rátámadtak menekülés közben. Fának szorítottak egy rendőrt, egy másikat elsodortak, és a kilőtt kerekű autóval menekültek el, de végül elkapták őket.
Halálos autóbaleset Egervár mellett
Egy ember meghalt, amikor Egervár közelében árokba rohant egy személyautó, az utat teljes szélességében lezárták.
Az út szélén gázolták halálra a nőt
Halálra gázoltak egy gyalogost Sormáson, az ipari parknál.
- címkék:
- Zala megye
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Kigyulladt a pajta, kikapcsolták az áramot a környéken
- címkék:
- Egervár
- tűzeset
- Zala megye
- Címkefelhő »
Ausztráliából hozták haza a csalót
Tizenkét évig bujkált körözött csaló, akit nemzetközi együttműködéssel hoztak haza Ausztráliából. A férfi több tízmilliós kölcsönöket vett fel, amiket „elfelejtett" megadni.
Brutális állatkínzás Tornyiszentmiklóson
Néhány hónapos kismacskákat ütött agyon egy férfi a Zala megyei Tornyiszentmiklóson. Felfüggesztettet kaphat.
Anya és fia verte meg a 11 éves gyereket
Egy 42 éves nő és 15 éves fia rontott 11 éves rokonukra a Zala megyei Alibánfán. A családi perpatvarnak feljelentés lett a vége.
29 szír szorongott a furgonban
Huszonkilenc szír menekültet találtak a rendőrök egy furgon rakterében Lentiben. Az imbolygó kisteherautót egy szolgálaton kívüli tiszt vette észre, a két szállító előzetes letartóztatásba került.
Még mindig gondokat okoz a belvíz a Dunántúlon
Sikerrel óvott a fideszes polgármesterjelölt
Szavazategyenlőség alakult ki Zalamerenyén a két polgármesterjelölt között, miután a helyi választási bizottság döntését fellebbezés után a területi választási bizottság megváltoztatta, így valószínűleg új szavazást kell kiírni a településen.
Verte a gyerekeit, és amit talált, ellopott egy zalaszentgróti férfi
Amit csak talált, ellopott egy zalaszentgróti férfi. Lőport is találtak nála, és kiderült, hogy a gyerekeit is verte.
Testvére élettársát erőszakolta meg a börtönviselt férfi
Épphogy kiszabadult a börtönből, máris újabb bűncselekményt követett el egy harmincas évei végén járó férfi. Ezúttal testvére élettársát verte és erőszakolta meg.
Valkonyán és Daraboshegyen sem lesz polgármesterválasztás
Brutálisan agyonverte a csüngőhasú sertést a tolvaj
Baltával rontott unokájára a dühöngő nagypapa
Baltával ütötte fejbe saját unokáját egy férfi Keszthelyen. A dühöngő nagypapa többször is lesújtott, nem tudni, miért.
- címkék:
- Keszthely
- kékfény
- Zala megye
- balta
- Címkefelhő »
120 forintos aranytömbért adta el lovait az átvert gazda
Felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot is kapott az a négy ember, akik hamis aranytömböt ajánlottak hét darab lóért, és lószerszámokért. Fenyegették is a lovak gazdáját, aki végül elfogadta az aranyat, ami 3 millió helyett csupán 120 forintot ért.
Kétmilliós kár a targoncával átszúrt Audiban
Ittas volt az a férfi, aki egy targoncával átszúrta és felborította főnöke Audiját Nagykanizsán. Rongálás és járműlopás miatt kell felelnie.
Pedálozó adóellenőrök csaptak le a kempingekre
- címkék:
- kemping
- adóellenőrzés
- Zala megye
- NAV
- Címkefelhő »
Kritikus az árvízhelyzet négy zalai településen
Lentibe már visszatérhettek az esőzés miatt kiköltöztetett lakók, de másutt Zala megyében még így kritikus a helyzet, négy települést zár el a víz a külvilágtól. Országszerte 285 embernek kellett elhagynia otthonát – jelenleg hat megyében hatezer ember védekezik az eső okozta áradások ellen. A katasztrófavédelem drónnal méri fel, hol kell még segítség.
Egy vokssal is polgármester lehet Iborfián
Egy szavazattal megnyerheti bárki a polgármesteri címet Iborfián, az ország legkisebb lélekszámú, önálló testületet fenntartó településén. A helyi körjegyző, Szemes Róbert szerint a kis faluban jelenleg 14 választópolgár szerepel az állandó lakosok névjegyzékében.
Hamis okmányokkal bonyolították le a nagy sajtrablást
Zalában adták el azt a 20 tonnányi sajtot, amit hamis fuvarokmányokkal, egy budapesti cég megbízásából Csehországból hoztak be a tolvajok.
- címkék:
- rablás
- sajt
- Zala megye
- Címkefelhő »
Zalában szárnyal a vállalkozói szféra
Összegezte a tavalyi személyijövedelemadó-bevallási adatokat a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága. A Zala megyei eredmény szembetűnő, az egy főre jutó adókötelezettség 20 ezer forinttal meghaladja az országos átlagot.
- címkék:
- kkv
- Zala megye
- NAV
- Címkefelhő »
Külföldiek sérültek meg egy zalai balesetben
- címkék:
- Zala megye
- baleset
- Címkefelhő »
A tévéből tanulta, hogyan kell füvet termeszteni
- címkék:
- Zala megye
- cannabis
- Címkefelhő »
Vádat emeltek egy zalai asszony ellen, mert nem küldte iskolába a kislányát
Az ügyészség azzal vádolja az asszonyt, hogy veszélyeztette a gyerek fejlődését, a kislány magányossá vált, és sérült a további élete is.
Most lecsapnak az amerikai szőlőkabócára
Légi permetezést rendeltek el Lenti térségében. Az amerikai szőlőkabócát irtják a zártkerti övezetben. A rovar egy veszélyes szőlőfertőzést terjeszt. A permetezőszer mérsékelten veszélyes a méhekre, az emberekre alacsony kockázatú. Azért mindenki zárja be az ablakot, fedje be a kutakat, és tartsa fedett helyen a jószágot a permetezés idején – figyelmeztet a kormányhivatal.
Patakba borult egy autó, az egyik utas megfulladt
- címkék:
- baleset
- Zala megye
- Címkefelhő »
A tipikus jobbikos nem szegény munkanélküli. De fél, hogy az lesz
Somogyban, Baranyában, Zalában és Hajdú-Biharban valami miatt nagyon megugrott a Jobbik támogatottsága. Az okokat keresve megnéztük, hogy mennyire járulhattak hozzá a Jobbik térnyeréséhez a romló gazdasági adatok ezekben a megyékben. Mi változott négy év alatt a munkanélküliségben, a fizetésekben és a beruházásokban? Mit mondanak a számok?
Zala megye nyerte a kkv-k országos versenyét
A múlt héten ért véget a KKVHÁZ Megyék Versenye nevű játéka a vidék kis- és közepes vállalkozásai számára. „13 megye és Budapest indult a versenyben. Több tízezer szavazat érkezett és 500 feletti vállalat fejezte ki támogatását a regisztrációjával. Remek gondolatok, anyagok születtek”, összegzett a díjátadó kapcsán Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója.
Tarolt egy autós Zalában
Három autónak és egy embernek ment neki egy autós a Zala megyei Miháldon. Az elütött 57 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján.
Mindenki hazamehetett a szén-monoxid-mérgezés után
Még vasárnap hazamehettek a Zala Megyei Kórházból azok, akik szombaton szén-monoxid-mérgezés miatt kerültek oda a zalaegerszegi jégcsarnokból. A mérgezés okait még vizsgálják, a jégcsarnok zárva marad.
Négycentis a hó Kékestetőn
A hegyekben már pár centis a hóréteg és a fővárosban is havazik. Közben áradnak a folyók Zala megyében. A metsző szél miatt pedig riasztást adtak ki.
Soványak a balatoni madarak
A korábbi évekhez képest kevesebben vannak és sokkal soványabbak a Balatonnál a madarak a zalai madarászok szerint. Úgy vélik, túlzásba vitték a szúnyogirtást.
Okostelefonos tárlatvezetés a várkastélyban
Az országban elsőként okostelefonos tárlatvezetéssel járhatják körbe a látogatók a felújított egervári Nádasdy-Széchényi-várkastélyt, amely mostantól a reneszánsz kor mindennapi életét is bemutatja.
Pogácsagyár lesz egy zalai legelőből
Új üzemet épít Zalaegerszegen egy helyi sütőipari cég, és egy tejüzemet is felhúz a közelben. A két beruházás összesen több mint 150 munkahelyet teremt.
Kigyulladt egy sorház Fenékpusztán
Huszonkét embert kellett kitelepíteni, miután kigyulladt egy sorház a Zala megyei Fenékpusztán. Két lakás teljesen kiégett.
- címkék:
- Zala megye
- tűzeset
- Címkefelhő »
Négy ember halt meg a zalai tartálykocsi-balesetben
Frontálisan ütközött a 75-ös főúton egy tartálykocsi és egy személyautó. A balesetben négyen haltak meg, a tartálykocsi sofőrje nem sérült meg.
- címkék:
- Zala megye
- autóbaleset
- baleset
- Címkefelhő »
Apadnak a folyók Zalában
A homokzsákos védekezést tovább folytatják a Principális-csatornán. A vízállások még magasak a zalai folyókon és patakokon, de már folyamatos az apadás.
- címkék:
- Zala megye
- árvíz
- Címkefelhő »
Apadnak a folyók, jön a belvíz
A belvízzel elöntött terület jelentősen nőtt tegnap óta, 14 ember még nem tudott visszatérni otthonába a Kerka-patak áradása miatt.
- címkék:
- Zala megye
- vízállás
- áradás
- Címkefelhő »
Apadnak a folyók Zalában
A Zala folyó felső szakaszán már megszűnt az árvízveszély, az alsó szakaszon azonban kedden érheti el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő vízállást. Félig már járható a dötki bekötőút.
- címkék:
- Zala megye
- vízállás
- áradás
- Címkefelhő »
A falunap felrobbantását ígérte két diáklány
Interneten fenyegetőzött robbantással két zalai lány. Szerintük csak vicc volt, hogy az emberek "könyörögni fognak az életükért", de a rendőrség vádat emelne ellenük.
- címkék:
- Zala megye
- kékfény
- robbantás
- Címkefelhő »
Hét településen választottak polgármestert
Hat településen is időközi választást tartottak vasárnap. Újraválasztották a harkányi polgármestert, és új vezetőt kapott Tyukod és Vajszló is. Zala megyében öt faluban is voksoltak.
Eláztatja az eső a Nyugat-Dunántúlt
Melegszik az idő, hosszabb-rövidebb időre már kisüt a nap, de ismét sok eső hull Vasban és Zalában. A több hullámban érkező nedves levegő melegfronti tüneteket okoz: fáradékonyságot, levertséget tapasztalhatnak az időjárás-érzékenyek.
Fél méter hó is eshet szerda éjfélig
Vas, Zala és Veszprém megyében szerda éjfélig még nagy mennyiségű hó eshet. Győrben átlagosan 25 centi hó várható, de lesz, ahol akár fél méter hó is hullhat.
Négy országban állnak sorban a kamionok a hó miatt
Már a cseh-szlovák határon sem engedik át a Magyarország felé tartó kamionokat. A magyar határátkelőket is lezárták előttük, mivel Magyarországról Szlovéniába onnan meg Olaszországba nem engedik át őket a hóhelyzet miatt. Kedd reggelre csak Zala és Vas megyében nyolcszáz kamion vesztegelt, de a szlovén, sőt a szlovák pihenők is tele vannak járművekkel. Ez még napokig így lehet, már szervezik az utasok ellátását.
Fejmosás elé néz a cégek több mint harmada
Elvileg akár több tízezer forintos büntetésre számíthat a magyarországi vállalkozások 38 százaléka, ennyien ugyanis biztosan lecsúsztak a cégadatok kötelező bejelentésének február 1-jei határidejéről. A cégbíróság korábban azt ígérte, nem büntet automatikusan.
De mi lesz, ha rosszul leszek az epekőműtétem után? - körkép a hó által elzárt falvakból
Volt, aki vakon vezetett a hófúvásban, mások traktorral mentek a kenyérért, vagy gyalog sétáltak át a szomszédos faluba, a répceszentgyörgyi plébános pedig bespájzolt. De volt, aki nem is tudott róla, hogy a hó elzárta a faluját a külvilágtól. Körkép a hó által elzárt dunántúli falvakból.
Esőre váltott a havazás, de nyugaton még sok út járhatatlan
Hótakaró alatt küszködik az egész Dunántúl, több alsóbbrendű út is járhatatlan, sok helyen elakadt kamionok zavarják a forgalmat, több városban leállt a buszközlekedés. A havat felváltó eső sok helyütt közben elolvasztotta a délután keletkezett hótakarót.
Riasztás a hófúvások miatt
Újabb ciklon szállítja a havat előbb a Dunántúlra, csütörtökön már az ország középső részére is. Vasban és Zalában 25 centiméter friss hóra kell számítani csütörtök éjfélig.
Rengett a föld a horvát határnál
Kisebb, a Richter-skála szerint 2,5-ös magnitúdójú földrengés volt kedden délután a horvát határ közelében. A rengést a környéki falvakban többen is érzékelték, rezegtek az ablakok, és tompa morajlást is lehetett hallani.
- címkék:
- Zala megye
- földrengés
- Címkefelhő »
Nagy hóval és széllel küzdöttek a Dél-Dunántúlon
A Dél-Dunántúl után a Dél-Alföldre érkezett az intenzív havazás szombaton a nap folyamán az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint. Járhatatlan út nem volt, elzárt településről sem érkezett jelentés, ugyanakkor több helyen kötelezővé tették a hólánc használatát.
Kifeküdt az úttestre, elgázolták
A kabátját a feje alá gyűrve feküdt ki egy férfi az úttestre Zalában, és elgázolták. Életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.
- címkék:
- Zala megye
- gázolás
- Címkefelhő »
Harmincmillióra bírságolták az olasz kutyacsempészt
A férfi közel hatvan kistestű kutyát, köztük mopszokat, tacskókat, csivavákat zsúfolt be a kocsijába, hogy Olaszországba csempéssze őket.
- címkék:
- Zala megye
- kékfény
- állatkínzás
- kutya
- NAV
- Címkefelhő »
Úttesten fekvő férfit gázolt halálra
A horvát rendszámű jármű sofőrje egy úttesten fekvő férfin hajtott át, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Autós tiniket üldöztek rendőrök Zalában
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy 17 éves fiú ellen Zalában, aki 16 éves társával együtt autón próbált menekülni a rendőrök elől, majd elfogásakor a rendőr kezére csapta az ajtót.
Futva menekült az orvvadász, leteperték
Két vadász fogott el egy orvvadászt Zala megyében, a férfi puskával a hátán, futva próbált meg elmenekülni a vadászok elől.
- címkék:
- Zala megye
- orvvadász
- Címkefelhő »
Tízen verekedtek össze két helyszínen Zalában
A zalaszentgróti Fő téren hat ember verekedett össze, Szentgyörgyvölgyön négyen bántalmaztak egy 18 éves fiatalt a szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
- címkék:
- Zala megye
- kékfény
- verekedés
- Címkefelhő »
Dödölle
- címkék:
- zsír
- Zala megye
- burgonya
- krumpli
- dödölle
- Címkefelhő »
Bíróságon a bicikli miatt ölő család
Biciklilopással vádolt meg tavaly novemberben egy családot egy bánokszentgyörgyi férfi, amiért a család öt tagja részegen halálra verte. Bírósági tárgyalásuk szerdán kezdődött meg Zalaegerszegen.
- címkék:
- Zala megye
- kékfény
- gyilkosság
- bicikli
- Címkefelhő »
Lebukott egy bordélyt működtető házaspár
Lentiben lévő éjszakai bárjukban óránként 533 forintos órabérért dolgoztak a nők. Félórás szexuális kényeztetést 60 euróért kínáltak.
Szalámitolvaj bukott le Zalában
Kétszázezer forint értékben lopott szalámikat és sonkákat a munkahelyéről egy zalai férfi, ám a rendőrök közbeléptek, így a több ládányi hús visszakerült a helyére.
- címkék:
- Zala megye
- lopás
- rendőrség
- Címkefelhő »
Háromszáz embert küld el egy üléshuzatgyártó
A BMW-nek is szállító, üléshuzatokat gyártó Car-Inside Kft. az eddigi négy üzeméből kettőt bezár Vas és Zala megyében, és háromszáz fővel csökkenti dolgozóinak létszámát. A Lentiben megszűnő üzem dolgozóinak fele vállalta, hogy ingázik a megmaradó üzemekbe.
Nem gondoltuk, hogy újra megteszi
Tudtak arról a faluban, hogy szexuális erőszak miatt ült börtönben az a 37 éves dióskáli férfi, aki másfél hónapja megerőszakolt egy iskolai záróünnepségről hazafelé tartó 12 éves kislányt. Az alig több mint 500 fős Zala megyei település lakói az [origo]-nak azt mondták, ismerték a gyanúsítottat és múltját, de nem tudták elképzelni róla, hogy újra erőszakoskodna. A magyar jogalkotókban még nem merült fel annak a lehetősége, hogy nyomon kövessék a szexuális bűnözők utóéletét.
12 éves kislányt erőszakolt meg egy visszaeső erőszakoló Dióskálon
Megerőszakolt egy férfi egy 12 éves lányt a Zala megyei Dióskálon. A férfit korában már elítélték hasonló ügy miatt. A faluban lincshangulat alakult ki - jelentette az M1 híradója.
- címkék:
- Zala megye
- Dióskál
- kékfény
- nemi erőszak
- Címkefelhő »
Zalai összefogás a turistákért
Zala megyében egy nagyszabású turisztikai projekt keretében új kilátókat, raftingbázist, tanösvényt illetve szabadidőparkot létesítettek, és sokat várnak a bunkerturizmustól is.
Eloltották a tüzet a Mol zalaegerszegi finomítójában
Kedden délután egy órakor történt robbanás a Mol zalaegerszegi finomítójában, egy tartály robbant föl, majd gyulladt ki. A tüzet délután három óra előtt sikerült eloltani, nem sérült meg senki.
Próbára bocsátották a gyereket megpofozó rendőrt
Megpofozott egy rendőr egy kiskorú fiút a Zala megyei Csatáron, amiért a fiú a tűzbe rakta egy elejtett vaddisznó tetemét. A rendőrt először 300 ezer forintra büntették, majd jogerősen próbára bocsátották.
- címkék:
- Zala megye
- Csatár
- rendőr
- vaddisznó
- pofon
- Címkefelhő »
Gyerekeket mentettek ki egy égő lakásból Nagykanizsán
A konyha gyulladt ki, a tűzoltók három kisgyereket és két nőt mentettek ki a lakásból.
Másfél milliárdnyi támogatás zalai cégeknek
Az Új Széchenyi-terv nyugat-dunántúli forrásaiból közel másfél milliárd forint támogatást nyert összesen 35 zalai cég.
- címkék:
- Zala megye
- támogatás
- pályázatok
- Címkefelhő »
Virágzik az áprilisban nyíló repce
A sokéves átlaghoz képest több fokkal melegebb időjárás miatt kivirágzott a repce Hahót határában, Zala megyében. A térségben szerdán és csütörtökön is 6 Celsius-fokig melegszik a levegő a januárban napközben is jellemző mínuszok helyett.
Békapeték elpusztításáért szabtak ki 42 milliós bírságot Zalában
Tömegesen pusztultak el a védett békák egyedei a csömödéri tározó vízszintjének tavalyi csökkentésekor. Emiatt, vagyis a természetben okozott károk megtérítésére 41,8 millió forint megfizetésére kötelezte az üzemeltetőt a Zala Megyei Bíróság. Az ítélet nem jogerős.
Hurokba szorult vaddisznó sebesített meg egy férfit Zalában
Kórházba kellett szállítani egy férfit, akit egy hurokba szorult vaddisznó sebesített meg Zala megyében. A könnyebb sérüléseket szenvedett férfi azt állítja, az állat megharapta.