WTCC

címke rss

Michelisz újra a WTCC-ben

Auto2009.07.06, 10:26

Michelisz Norbitól már megszokhattuk, hogy minden egyes Seat Leon Eurocup hétvégén valamilyen kiemelkedő eredménnyel rukkol elő, ezúttal sem volt ez másképp. Portóban ismét fantasztikusan versenyzett, futamot nyert, ezáltal újra indulhat a WTCC-ben.  

Michelisz álomszerű kezdése a WTCC-ben

Archívum2009.07.18, 20:40

Ezen a hétvégén Michelisz Norbertnek egyszerre két terepen kell helytállnia az angliai Brands Hatchben: a túraautó világbajnokságon indulhat egy gyári Seattal, valamint a Seat Leon Eurocup bajnokságban is folytatódik a küzdelem. Norbinak tehát egyszerre kell a világ legjobbjai között bizonyítani, miközben a számára nagyon fontos bajnokságban is harcol a bajnoki címért. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy külön-külön is elég nehéz feladat, de úgy néz ki, hogy őt ez nem hatotta meg.

Nem sikerült a WTCC-kaland

Auto2009.07.20, 00:14

Két első körös kiesés - röviden ennyi lenne Michelisz Norbi mérlege a WTCC két futamán Brands Hatch-ben. Szerencsére ennél azért egy árnyalattal szebb a helyzet, ugyanis a második futam végén még visszamehetett kicsit körözni. Meg is lett az eredménye, hiszen megfutotta a leggyorsabb versenyben futott kört a privát versenyzők között. Ott a pont.

Konyhaasztaltól a túraautó-világbajnokságig - Michelisz Norbert interjú

Auto2009.08.15, 11:26

Sosem lehet tudni, honnan érkeznek a legnagyobb tehetségek. Bár szakértők szerint az autósportot nem lehet elég korán elkezdeni, Michelisz Norbert húszéves korában még csak a konyhaasztalra szerelt szimulátor kormányát tekergette. Rögtön az első autóversenyzői szezonjában bajnok lett, most pedig rá figyel a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnye.

Wéber második, Michelisz a hetedik, két pontra a bajnoki címtől

Auto2009.09.19, 18:21

Horrorisztikusan indult a Seat Leon Eurocup mai napja Michelisz Norbert számára, hiszen a bajnoki cím legnagyobb esélyese már az időmérő első körében ütközött Rodával, majd beesett a kavicságyba. Nem is tudott kijönni, így az utolsó helyről rajtolhatott. Wéber Gábor a második, Hatvani Bálint a harmadik rajtkockába kvalifikálta magát.

Magyar sikerek Európa versenypályáin

Archívum2009.10.27, 13:26

Bár a magyar gyorsasági autósport központja elvileg ezen a hétvégén a Hungaroring volt - ahol a hazai bajnokság szezonzáróját tartották -, a szakmai figyelem mégis sokkal inkább Európa versenypályái felé fordultak. Walter Csaba az FIA GT3-as bajnokságban az utolsó futamon második helyezést ért el, míg az ETCC-n Michelisz Norbert az összetettben hozott el egy dobogót.  

Massa és a magyar autópiac - az év legnagyobb autós-motoros bukásai

Auto2009.12.30, 14:53

Bucskázás a hegyoldalon, Forma-1-pilóta ralis balesete, a csaló csapatfőnök menesztése, a magyar autópiac mélyrepülése és egy patinás svéd márka halála - összegyűjtöttük az idei év legnagyobb autós és motoros bukásait.

Michelisznek ennél több kell

Archívum2010.03.08, 12:31

Ismerem már Norbit négy éve, sőt egy csapatban versenyeztünk, egy bajnoki címet is összehozva. Ezért aztán azt kell mondanom, bár sikeresen debütált a fiú a WTCC-ben, nem ezért ment oda.

Walter Csaba remekül indított, Michelisz Norbert hullámzott

Auto2010.05.04, 13:03

Hétvégén kapkodhatta a fejét az, aki autóversenyre volt kíváncsi, hiszen a hazai gyorsasági szezonnyitó mellett külföldön igen neves bajnokságok versenyeit rendezték, néhol magyar indulóval.

Elrontják a játékát

Archívum2010.07.19, 13:33

Michelisz Norbert megint Brands Hatchben ment, a kedvenc versenypályáján. Tavaly egészen jól szerepelt itt a benzines Seattal a WTCC-ben, igaz a futamok nem sok jót hoztak. Most sem sikerült igazán a hétvége, de így is összehozott egy tizedik és egy hetedik helyezést.