Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Oroszország
- Moszkva
- csecsen konfliktus
- Csecsenföld
- Kreml (Moszkva)
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Putyin kritikusait akarják a kémnyomozásért cserébe
Vlagyimir Putyin orosz elnök kritikusait szeretnék otthon látni, máris készségesebbek lennének az Alekszander Litvinyenko ügyében Moszkvában vizsgálódó brit nyomozókkal az orosz hatóságok - írja a brit Times. Az orosz fővárosba a héten érkezett brit nyomozók most szinte egy lépést sem tehetnek az FSZB jóváhagyása nélkül.
Túlélheti a mérgezést az orosz kém ismerőse
Míg a brit sajtó arról írt szombaton, hogy szinte semmi esélye sincs a túlélésre Mario Scaramellának, a közelmúltban meggyilkolt Alekszandr Litvinyenko orosz kém olasz kapcsolatának, szakértői vélemények szerint nem reménytelenek a polóniummal fertőzött férfi életkilátásai. A The Daily Telegraph szerint a gyilkos radioaktív anyagot Oroszországban gyártották. A The Times viszont úgy tudja: nyugati illetékesek kétlik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte volna el Litvinyenko megmérgezését.
Megbetegedett egy volt orosz kormányfő az íreknél
Váratlanul súlyosan megbetegedett Jegor Gajdar volt orosz miniszterelnök. A politikus múlt heti írországi látogatásán lett rosszul, egy előadásán elájult, és orrán-száján át vérzett. Most Moszkvában ápolják. Gajdar Putyin orosz elnök mérsékelt ellenfelének számít.
"Kicsináltak a szemetek" - suttogta halála előtt a kém
Nem tudni biztosan, ki, hol, mikor, miért, és hogyan mérgezte meg Alexander Litvinyenko egykori orosz hírszerzőt. Az exkém csütörtök éjjel halt bele a feltételezett mérgezésbe. A legfrissebb eredmények szerint a férfit radioaktív polóniummal mérgezték meg. Azt azonban még találgathatják, hogy ki és miért végzett a férfival. A háttérben a Kreml és a Putyin által elűzött oligarchák közötti harc, a csecsen konfliktus és a véres Moszkvai lakótömb-robbantások árnya sejlik fel. Maga Litvinyenko is a Kremlt gyanúsította meg halálos ágyán, de közölte, "nem tudnak mindekit elinténzi". Putyin tagadja a vádakat.
Királyságra épít demokráciát a gázember
Az európai hatalmi játszmák egyik legfőbb eszköze lett a csillapíthatatlan étvágyú óriás, az orosz Gazprom. A nagyrészt állami kézben lévő cégtől az EU összetartást mutatva szeretne különleges megállapodást kicsikarni, de az orosz energiapolitika könnyen megosztja az uniós egységet. A Gazprom pedig tör előre, megállíthatatlanul kebelez be egyre több stratégiai lelőhelyet, miközben a Kreml folyosóin azt suttogják: Vlagyimir Putyin szívesen cserélné a vállalat igazgatói posztjára az elnöki széket.
Putyin kaviárral várta Busht
Iránról és Oroszország küszöbönálló WTO-tagságáról is szó esett George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai villámebédjén. A két politikus vasárnap kétoldalú megbeszélést folytat Hanoiban, ahol az amerikai kormány áldását adja Oroszország felvételére a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Egymillióan kérdeznének Putyintól
Már egymilliósra duzzadt az a telefonon és interneten beérkezett kérdés-, kérés- és kívánságlista, amely Vlagyimir Putyin elnökre vár, hogy megválaszolja szerdai maratoni tv- és rádiós fórumán.
Nemi erőszakról viccelődött Putyin
Viccesnek szánt megjegyzéseket tett Vlagyimir Putyin orosz elnök az izraeli államfőről, akit több nő megerőszakolásával vádolnak. "Mindannyian irigyeljük őt" - mondta egyebek mellett Putyin, akinek szavait egy orosz újságíró csípte el egy sajtótájékoztató végén.
Putyint is várják a cselgáncs BEK-döntőre
Egyelőre bizonytalan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadja-e a szervezők meghívását, és ellátogat-e szombaton az OTP Bank Európai Klub Kupa - korábbi nevén BEK - cselgáncstorna budapesti négyes döntőjére.
Bérgyilkos végezhetett a Putyin-ellenes riporterrel
Feltehetően politikai gyilkosság áldozata lett Anna Politovszkaja orosz újságíró, Vlagyimir Putyin elnök kemény kritikusa. Az orosz vezetéssel oknyomozó riportjai miatt szembe került újságíró éppen egy csecsenföldi kínzásokról szóló riporton dolgozott, és hamarosan tanúskodott is volna egy emberrablási ügyben, amelyben Ramzan Kadirov oroszbarát csecsen vezér is érintett.
A grúz elnök kész találkozni Putyinnal
A grúz elnök vasárnap egy televíziós műsorban késznek mondta magát arra, hogy bármikor találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, elsimítandó a Grúzia és Oroszország között kialakult diplomáciai válságot.
Játszmát halasztottak a sakkvébé-döntőben
Elisztában, a címegyesítő sakkvilágbajnoki döntő szombati játszmáját a holland főbíró, Geurt Gijssen javaslatára elhalasztották. A Kalmük Autonóm Köztársaság és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov a dél-oroszországi elnökök Vlagyimir Putyin által Szocsiba összehívott értekezletét elhagyva visszatért Elisztába, hogy jobb belátásra bírja Veszelin Topalovot és Vlagymir Kramnyikot, valamint delegációik tagjait. A nagy kérdés, hogy a párharcot 3-1, vagy 3-2 állásról folytatják-e.
Kramnyik kihasználta Topalov fatális hibáját
Elisztában, a kalmük fővárosban megkezdődött a Topalov-Kramnyik címegyesítő mérkőzés. Vlagyimir Putyin államelnök táviratban köszöntötte a két résztvevőt és a rendezőket. Az első játszmában a kezdő lépést Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes, az Orosz Sakkszövetség elnöke tette meg, a partit Vlagyimir Kramnyik ellenfele fatális sakkvaksága után a 75. lépésben a világos bábukat vezetve megnyerte. Veszelin Topalov többször is remizhetett volna, lépésismétléssel, örökös sakkal is befejeződhetett volna a remek csata, de a bolgár világbajnok saját túlzott agresszivitásának lett az áldozata. Vasárnap a második partiban Topalov játszzik ...
Energia- és agrártárgyalás Szocsiban
Az energia az egyik központi témája Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban kezdett tárgyalásának. Ugyanitt orosz kollégájával a magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter aláírt egy magyar-orosz mezőgazdasági megállapodást.
A csempészek és a birkózók államával hízna Moszkva
Oroszországon kívül senki által el nem ismert népszavazással függetlenedne két, szinte nem is létező kicsi köztársaság a posztszovjet államoktól. A Moszkva teljes támogatását élvező referendumok befolyási övezetének növekedése mellett területi gyarapodást ígérnek Oroszországnak. Az egyszerűen csak csempészbirodalomként emlegetett Dnyeszteren túli Moldáv Köztársaság és a birkózóbajnok által vezetett Dél-Oszétia vezetését pedig azzal kecsegtetik, hogy ők élvezhetik majd a legális és illegális kereskedelem minden örömét.
Tengerparton fogadja Putyin Gyurcsányt
Tengerparti rezidenciájában fogadja jövő hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök Gyurcsány Ferencet. Azt hivatalosan sem az orosz, sem a magyar fél nem közölte, hogy milyen kérdésekről egyeztetnek, de Putyin egy nyilatkozatából valószínű: egy Magyarországon is áthaladó gázvezeték építése is szóba kerül.
Az iráni szankciókat pedzegette Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök felvetette a lehetőségét, hogy Oroszország támogasson Irán elleni gazdasági szankciókat. Moszkva ugyanakkor az iráni atomvita katonai megoldását továbbra is ellenzi.
Putyin: Az energia a kulcs mindenhez
Egyetlenegy dolog, az energiától való függőség határozza meg a közel-keleti helyzet, az iráni válság vagy akár az atomsorompó-szerződés jövőjét Vlagyimir Putyin szerint, aki minderről a Die Welt című német lapnak beszélt.
Gazdaságról alkudozik Putyin és Gyurcsány
A gazdasági témák uralják majd Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő hétfőn (szeptember 18-án) Szocsiban esedékes találkozóját - feltételezték moszkvai megfigyelők.
Több orosz gáz és olaj kerül Ázsiába
Ázsia részesedése a következő 10-15 évben a jelenlegihez képest tízszeresére nő az orosz olaj- és gázexportban - jelentette ki a hétvégén az orosz elnök külföldi akadémikusok és újságírók előtt. A jelenlegi 3 százalékos szint 30 százalék körülire emelkedik, idézte a Financial Times Vlagyimir Putyint.
Nő is lehet Putyin utódja
Bár Vlagyimir Putyin számtalanszor kijelentette, hogy nem kíván alkotmánymódosítással harmadszor is indulni az orosz elnökválasztáson, Oroszországban kevesen hiszik, hogy 2008 után ne maradna valahogyan hatalmon a most 54 éves politikus.
Putyin poénnal ütötte el Bush kritikáját
Az orosz elnök egy spontán viccel próbálta semlegesíteni George Bush demokráciával kapcsolatos bírálatát - ezen kívül sok érdekesség egyelőre nem történt a szentpétervári G8-csúcson, ahol az energiabiztonságról, az oktatásról és a fertőző betegségek megfékezéséről tárgyaltak a vezető politikusok. Áttörést egyik kérdésben sem sikerült elérni. Szó esett a libanoni válságról is, melyet a G8-ak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalnának. A csúcstalálkozó idején orosz vadászgépeket vetettek be a viharfelhők ellen.
Putyint és Busht aggasztja Irán hozzáállása
Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök szombaton nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy az iráni kormány nem vitatta meg komolyan azokat a javaslatokat, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország tett, az ázsiai ország nukleáris törekvéseivel kapcsolatban.
Összedugják fejüket a világ főnökei
Mi a fontosabb, a terroristák legyőzése vagy az, hogy harminc év múlva is legyen áram a konnektorban? Ehhez hasonló nagy kérdésekről tárgyalnak a hétvégén Szentpéterváron a fejlett ipari államok és Oroszország vezetőit tömörítő G8-csoport tagjai. Az [origo] összeállításának első oldalán megtudhatja, mire érdemes figyelni az idei csúcstalálkozón, a további oldalakon pedig világpolitikai elemzővé avanzsálva osztályozhatja az emberiség kihívásait.
Szeparatista magyarokkal példálózott Putyin
Egyebek mellett a magyar lakosság körében jelen lévő "szeparatista hajlamokkal" is érvelt Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz hadsereg csecsenföldi akciója mellett. Putyin egy sorban említette ezt a példát Baszkfölddel és az egykori Jugoszláviával.
Gyurcsány a gazdasági megállapodásokról tárgyalt Putyinnal
A gazdasági megállapodások teljesüléséről tárgyalt a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel hétfői telefonbeszélgetésén. Gyurcsány és Putyin utoljára egy hónapja folytatott hasonló beszélgetést.
124 áldozata van a szibériai repülőbalesetnek
Hétfő délelőttig 124 utas holttestét találták meg annak a gépnek a roncsai között, amely vasárnap zuhant le az oroszországi Irkutszkban. A szerencsétlenül járt gépen 193 utas és tízfős legénység tartózkodott. Vlagyimir Putyin orosz elnök gyásznappá nyilvánította a hétfőt.
Hetvenen élték túl a szibériai repülőbalesetet
A legfrissebb hírek szerint hetven ember élte túl a vasárnapi szibériai repülőbalesetet. Az irkusztki repülőtér kifutópályájáról kicsúszó repülőgépen összesen 204 ember tartózkodott. Az utasok közül 12 ember sorsáról nem tudnak semmit. Az áldozatokat hétfő reggel kezdik azonosítani. Vlagyimir Putyin gyásznappá nyilvánította a hétfőt.
Cirógatásnak szánta a hascsókot Putyin
Többek között arra a kérdésre is választ adott első online interjúja alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy miért csókolt hason egy kisfiút. Putyin azt mondta, a gesztusnak nem volt különösebb oka, egyszerűen meg akarta cirógatni a fiút. Az internetes interjút a BBC és egy orosz keresőoldal szervezte.
Putyin esélyt lát az iráni atomválság megoldására
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint minden esély megvan arra, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi válság ügye hamarosan visszakerüljön a Biztonsági Tanácstól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kezelésébe.
Putyin szerint joga van Iránnak az atomhoz
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Iránnak is joga van a csúcstechnológiák használatához, mint minden más államnak. Putyin szerint így Irán is használhat atomenergiát, ha azt olyan módon teszi, hogy nem kelt aggodalmat a nemzetközi közösségben. Az iráni politikai vezetés kijelentette: az ország nem hajt fejet.
Most találják csak ki Bush budapesti programját
Két hét sincs hátra George Bush magyarországi látogatásáig, de az amerikai elnök programját még mindig nem véglegesítették. Bár egyelőre a vendég védelmére hivatott Köztársasági Őrezrednél sem tudják, milyen helyszíneket és eseményeket kell majd biztosítaniuk, szakértők szerint a biztonsági intézkedések várhatóan Putyin orosz elnök látogatásához hasonlóan, most is megbénítják Budapestet.
Újra Putyint akarják elnöknek az oroszok
Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is igen népszerű hazájában. A legutóbbi felmérés szerint a lakosság több mint háromnegyede elégedett munkájával, sőt a megkérdezettek közel hatvan százaléka azt szeretné, ha újabb négy évig államfő maradna. Ehhez azonban alkotmánymódosításra lenne szükség, mert az alaptörvény csak két egymást követő négyéves ciklus kitöltését engedélyezi, harmadikat már nem.
Putyin telefonon beszélt Bushsal
Telefonbeszélgetést folytatott hétfőn Vlagyimir Putyin orosz és George W. Bush amerikai elnök a Nyolcak csoportjának jövő hónapban esedékes csúcstalálkozójáról - jelentette be a Kreml.
Putyinnal tárgyalt telefonon Gyurcsány
Telefonon tárgyalt vasárnap Vlagyimir Putyin elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az orosz-magyar gazdasági megállapodások teljesüléséről. Elsősorban az orosz elnök február végi magyarországi látogatásán elhatározott közös tervekről esett szó.
Hitlerhez hasonlította Putyint Habsburg Ottó
Vlagyimir Putyint Hitlerhez hasonlította, Oroszországot pedig az Európára leselkedő legnagyobb veszélynek nevezte szombaton Habsburg Ottó.
Júliustól konvertiblis lesz a rubel
A korábban tervezettnél fél évvel hamarabb megteremtik a rubel konvertibilitását, és az olajdollárokat az életszínvonal emelésére használják fel - közölte Putyin elnök szerdai országértékelő beszédében.
Gorbacsov szerint Putyin maradandót akar hátrahagyni
Az orosz emberek felé vett fordulatot észlelt Vlagyimir Putyin elnök szerdán meghirdetett nagyszabású fejlesztési programjában Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő, de kétségbe vonta annak megvalósíthatóságát a jelenlegi államhatalmi struktúrában.
Oroszország és Kirgizisztán erősíti katonai együttműködését
Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősítette a Biskektől keletre lévő orosz légi támaszpont fejlesztésének szándékát, amikor kirgiz kollégáját, Kurmanbek Bakijevet fogadta hétfőn a Kremlben.
Orosz gázt ígért Putyin Kínának
Kínába évenként 60-80 milliárd köbméternyi gáz érkezne a kínai - orosz megállapodás értelmében. A Gazprom és a kínai állami CNPC megegyeztek, hogy a többlet a következő években megépítendő két gázvezetéken érkezik majd.
Kirúgták a Putyin-látogatásnál hibázó hivatalnokot
Egy nem létező engedélyre hivatkozva kapott a külügyi alkalmazottaktól akkreditációt az a férfi, aki így Vlagyimir Putyin orosz elnök közelébe jutott magyarországi látogatásakor. A Külügyminisztérium közleménye szerint a férfi nem jelentett közvetlen veszélyt az orosz államfőre, de az engedélyt kiadó munkatársat ennek ellenére elbocsátották.
Putyin is lökést adhatott az MSZP-nek
Az MSZP további erősödését jelzi a Medián legfrissebb, részleteiben csütörtökön közölt felmérése. A közvélemény-kutató cég elnöke, Hann Endre szerint a korábban bizonytalanok inkább a kormánypártok felé hajlanak, de Putyin orosz elnök látogatását fontosnak tartották az emberek, és ez is erősíthette a szocialistákat.
Illetéktelen személy fért Putyinhoz Pesten
A külügyben ügyeskedett ki magának akkreditációt, amivel jogosulatlanul Vlagyimir Putyin közelébe jutott egy Magyarországon élő orosz üzletember az orosz elnök múlt heti látogatásakor - írja a Magyar Nemzet. A férfit Putyin hivatalos programján őrizetbe is vették, az ügyet a hatóságok vizsgálják.
Putyin a Közel-Keletről és fegyvereladásról tárgyalt Algírban
A politikai párbeszéd és együttműködés elmélyítéséről, a gazdasági kapcsolatok további erősítéséről, valamint a közel-keleti helyzetről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Azíz Buteflika algériai államfő pénteken Algírban.
Merkel nem jön, de Orbán elmegy hozzá
Négy évvel ezelőtt még befolyásos külföldi konzervatív politikusok érkeztek Magyarországra, hogy támogassák a Fidesz kampányát, ezúttal azonban ez valószínűleg elmarad. Angela Merkel német kancellár ugyan kiáll a magyar ellenzék vezető ereje mellett, de nem ő utazik ide, hanem Orbán Viktor látogatja meg Berlinben. A szocialistáknak egy nagy nevet - Tony Blairt - már sikerült idecsábítaniuk, és jól időzítették Putyin orosz elnök látogatását is.
"Egyedül Putyin kezében a döntés"
Durva lelki nyomás alatt tartják szibériai börtönében Mihail Hodorkovszkijt - mondta az [origo]-nak az egykor dúsgazdag orosz üzletember ügyvédje, Robert R. Amsterdam, aki óva inti Magyarországot attól, hogy összeboruljon a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszországgal. Az ügyvéd szerint ugyanis Moszkva és Berlin túl szoros szövetségre lépett, márpedig ebből korábban sem származott semmi haszna a kelet-közép-európai országoknak.
Az útitervet kéri számon Izraelen a Hamász
A Hamász vezetője szerint Izrael nem tartja be a számos állam által támogatott, a közel-keleti békét célzó "útitervet". Háled Mesaal erről Moszkvában beszélt, ahova Putyin orosz elnök meghívására érkezett, aki békéltetni próbálja a szélsőséges palesztin szervezetet.
Tetszik a barátságos légkör Putyinnak
A nagyívű tervek mellett tíz együttműködési megállapodást is aláírtak az orosz és a magyar kormány tagjai, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott azért a légkörért, amelyet a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormány teremtett az elmúlt években. A kétnapos budapesti látogatásra érkezett orosz államfő szerint ez volt a feltétele annak, hogy javuljon a gazdasági kapcsolat a két ország között.
Nem piszkálták Putyint a jogsértések miatt
Bár több magyar civil szervezet is arra kérte a kormány képviselőit, hogy Vlagyimir Putyin látogatásán hozzák szóba az állítólagos oroszországi jogsértéseket, ez a jelek szerint nem történt meg. Igaz, Gyurcsány Ferenc szóvivője szerint a kormányfő annyit azért megemlített, hogy az állam mellett a civil szférának is helye van. A politikusok szerint a tárgyalások gazdasági jellegűek voltak.
Díszvacsora zárta a Putyin-látogatás első napját
Szorosabbá és bizalmasabbá váltak a kapcsolatok Oroszország és Magyarország között - mondta pohárköszöntőjében Vlagyimir Putyin orosz elnök a tiszteletére adott díszvacsorán a Szépművészeti Múzeumban kedden. Vlagyimir Putyin a magyar államfő és kormányfő együttes meghívására aznap érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre.
Putyinék megnyitották a sárospataki könyvek kiállítását
Megnyitották a sárospataki könyveket bemutató kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében. Putyin örömét fejezte ki, hogy a jogos tulajdonosukhoz kerültek a könyvek, majd kitüntetéseket nyújtott át, többek között Szabó István filmrendezőnek. A ceremónián jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Mesterlövészek és térdzoknik kísérik Putyint
A biztonsági zónákban tüzelőállások a tetőn, sugárvédelmi szakemberek az épületekben, vegyészek a konyhákban - többek között ők ügyelnek kedden és szerdán a világ egyik legjobban őrzött személyére Budapesten. Vlagyimir Putyin orosz elnököt 40 fős saját testőrsége mellett 1200 magyar egyenruhás vigyázza. A protokoll sem mindennapi: éjszakánként 1 milliós lakosztályban alszik, megjelenni a társaságában pedig az uraknak csak sötét térdzokniban lehet.
Megint számítunk az oroszoknak
Újra fontossá vált Moszkva számára Magyarország, amely gyakorlatiasan viszonyul az egykori megszállók utódaihoz: nem firtatja az esetleges demokratikus hiányosságokat, nem üti bele az orrát az orosz külpolitikai akciókba, és mindezért cserébe gyümölcsöző üzleti együttműködésre számíthat. Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatása kapcsán az [origo] számba vett néhány, az orosz-magyar kapcsolatokat érintő kérdést, és bemutatja a rejtélyes orosz vezetőt.
Putyin négy pártelnökkel akar találkozni
Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy a magyar parlamentben nem egy, hanem négy párt van, ezért ezek vezetőivel kíván találkozni, méghozzá a rendelkezésre álló időkereten belül - állítja a külügyi szóvivő.
Oroszország erősítene a magyar gazdaságban
A gazdasági kapcsolatok állnak Vlagyimir Putyin február 28-i látogatásának középpontjában, orosz részről egyértelműnek látszik a magyarországi jelenlét erősítésének szándéka.
Eldugják Putyin elől a magyar tüntetőket
Némi huzavona után a rendőrség belement, hogy az Amnesty International Magyarország megtartsa előre bejelentett Putyin-ellenes tüntetését, igaz, a tervezett helyszíntől némileg távolabb. A jogvédők plakátokkal demonstrálnak majd az állítólagos oroszországi jogsértések, valamint az ottani civil szervezetek korlátozása ellen. Utóbbi ügyben hat magyar szervezet nyílt levélben kéri Gyurcsány Ferencet: "jelezze rosszallását" ez ügyben keddi vendégének, Vlagyimir Putyin orosz államfőnek.
Jön Putyin - lezárják a fél várost
Jövő héten érkezik Budapestre Vlagymimir Putyin orosz elnök. A látogatás alkalmából számos fővárosi útvonalon lehet számítani forgalomkorlátozásra, és sok helyen tiltják majd a parkolást is február 28. és március 1 között.
Letenné a fegyvert a Hamász
A Hamász véget vet az Izrael elleni fegyveres harcnak, ha a zsidó állam kivonul valamennyi megszállva tartott palesztin területről - közölte a radikális palesztin mozgalom politikai vezetője, Háled Mesaal a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapnak adott interjúban. Mesaal utalt arra, hogy pozitív választ fognak adni Putyin elnök oroszországi meghívására.
Találkozna Putyinnal a Hamász vezetője
Háled Mesaal, a Hamász radikális palesztin mozgalom vezetője csütörtökön közölte, hogy elfogadja a Moszkvába szóló meghívást.
Már csak Putyinra várnak a sárospataki könyvek
A duma után az orosz felsőház is megszavazta az 1945 után Oroszországba került sárospataki könyvek visszaadását.
Putyin hozhatja a sárospataki könyveket
Az orosz parlament alsóháza elfogadta az 1945-ben hazánkból elszállított sárospataki könyvek visszaszolgáltatásáról szóló törvényt. A könyvritkaságok már csak a felsőház jóváhagyására és Putyin orosz elnök aláírására várnak. Úgy tűnik, a kötetek az orosz közvélemény rosszallása ellenére is visszakerülhetnek Magyarországra.
Moszkva elzárhatja az ukrán gázcsapot
Ukrajna elutasította a jövő évi orosz gázszállításokra tett legutolsó moszkvai ajánlatot, ezért a Gazprom orosz gázmonopólium vasárnap délelőtt várhatóan leállítja a szomszédos országnak szánt gázszállítmányokat. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton ajánlotta fel Ukrajnának a gázár befagyasztását 2006 első negyedére.
Putyin a gázár befagyasztását ígéri Kijevnek
Az orosz elnök felajánlotta Ukrajnának a gázár befagyasztását 2006 első negyedére, de fenntartotta a Gazprom ultimátumát szilveszter napján. Az ukrán elnök szerint a gázártárgyalások "új, konstruktív szakaszba" terelődtek a Kreml új javaslataival, amelyeket a Gazprom "szuperkedvezményesnek" tart.
Az összes kaukázusi gerilla megölését ígérte Putyin
Az összes kaukázusi gerilla megsemmisítését ígérte vasárnap Putyin orosz elnök. Putyin az orosz biztonsági erőket dicsérte, amiért megvédték az összehangolt gerillatámadás ellen Kabard-Balkárföld fővárosát.
Putyin ellen tüntettek Moszkvában
Közel hétszáz moszkvai tüntetett Vlagyimir Putyin orosz elnök tekintélyuralmi rendszere ellen a politikai megtorlások áldozatainak vasárnapi emléknapján a polgárjogi harcossá vált Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok felhívására.
Putyin a kaukázusi gerillák lelövését parancsolja
Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsot adott a csütörtök hajnalban közel 100 muszlim fegyveres által megszállt Nalcsik ostromgyűrűbe zárására és a fegyveresek lelövésére. Eddig legalább 50 fegyveres és egy tucat járókelő halt meg abban az összecsapásban, amely az Oroszországhoz tartozó Kabard- és Balkárföld székhelyén robbant ki. A feltehetően muszlim gerillák kormányzati épületeket támadtak.
Nem aktuális Lenin eltemetése
Az orosz parlament felsőházának elnöke szerint nem időszerű Lenin bebalzsamozott holttestének eltemetése. Mironov nem ellenzi Putyin elnök egyik munkatársának elképzelését, de nem tartja aktuálisnak a kérdés felvetését.
Fed-kupa: elnöki gratuláció az orosz csapatnak
Vlagyimir Putyin államfő is gratulált az orosz csapatnak, amely az elmúlt hétvégén sorozatban másodszor nyerte meg a női teniszezők Fed-kupáját.
Putyin elképzelhetetlennek tart egy újabb hidegháborút
Az orosz elnök szerint ma már lehetetlen a visszatérés a hidegháború időszakára jellemző rivalizáláshoz Oroszország és az Egyesült Államok között.
Bush és Putyin az egységet hangsúlyozza
Nézeteik azonosságát vagy közelségét igyekezett kidomborítani George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a washingtoni Fehér Házban tartott pénteki találkozójukat követő sajtóértekezletükön.
Visszatérnek Irakba az orosz szakemberek
Az orosz szakemberek visszatérnek Irakba - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az iraki államfővel az ENSZ New York-i csúcstalálkozója keretében szerdán tartott találkozója után. Oroszország tavaly tavasszal menekítette ki állampolgárait, miután nyolcukat túszul ejtették.
Német-orosz gázvezetékről állapodtak meg
A Balti-tenger mélyén német-orosz vállalkozásban lefektetendő gázvezetékről írtak alá megállapodást Gerhard Schröder német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében csütörtökön Berlinben.
Putyin a beszlani dráma alaposabb vizsgálatát ígéri
Aprólékosan meg kell vizsgálni az egy esztendeje történt beszláni eseményeket, amelyek 331 ember, köztük 186 iskolás gyermek halálát követelték - mondta az orosz elnök. Az évfordulón a Beszlani Anyák küldöttségének egy tagja közölte: Putyint félretájékoztatták arról, hogy a kormány a tragédiát miképpen kezelte.
Három napig emlékeznek a beszlani áldozatokra
Három napos megemlékezés kezdődött Beszlanban a vérfürdőbe torkollot túszdráma egyéves évfordulóján. Hozzátartozók százai emlékeznek a 331 halottra - köztük 186 gyerekre -, miközben Moszkvában az észak-oszét elnök és a beszlani anyák küldöttsége egyenesen Vlagyimir Putyin elnöknek teszik fel máig megválaszolatlan kérdéseiket.
Tengeralattjárók helyett parádékra költenek az oroszok
Semmit sem tanult az orosz hadvezetés az öt évvel ezelőtti Kurszk atom-tengeralattjáró tragédiájából - visszhangozzák az orosz lapok a hétvégi, szerencsés kimenetelű tengeralattjáró-baleset következményeit elemezve. Kifogásolták azt is, hogy a végsőkig el akarták titkolni a baleset hírét, így csak az utolsó pillanatban érkezett a külföldi segítség.
Putyin aláírta a koncessziós törvényt
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a koncessziós szerződésekről szóló törvényt, valamint a privatizációs ügyletekkel szembeni keresetek elévülését tízről három évre lefaragó jogszabályt.
Putyin az észak-kaukázusi határvidéket erősítené
Az észak-kaukázusi határvidék sürgős megerősítésére irányuló intézkedések megtételét kérte kormányától kedden Vlagyimir Putyin elnök néhány órával azután, hogy csecsen felkelők merénylete 14 ember életét kioltotta és 35 személyt megsebesített.
Kivásárolják Abramovicsot Oroszországból
Április óta tárgyalásokat folytat a Gazprom orosz gázmonopólium Roman Abramovics olajcége, a Szibnyefty jelentős tulajdonhányadának megvásárlásáról. Ugyanakkor az állami Rosznyefty is pályázik a Szibnyeftyre. Putyin orosz elnök közvetve jelezte, hogy nem ellenzi az ügyletet.
Ma döntenek a 2012-es olimpia helyszínéről
Jacques Chirac francia államfő személyesen, míg George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök videoüzenetben korteskedett Párizs, New York, illetve Moszkva pályázata mellett Szingapúrban, ahol magyar idő szerint hajnali három órakor megkezdődött a 2012-es olimpia lebonyolítására jelentkezett öt város utolsó prezentációja.
Putyin kisajátítaná a vodkagyártást
Állami monopóliumot akar bevezetni a vodkagyártásban Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint rengeteg a silány minőségű termék, ami évente 40 ezer orosz halálát okozza - írja a BBC News.
Putyin és a gyűrű
Furcsa einstand foglalkoztatja a világ és az amerikai közvéleményt. A szóbeszéd tárgya egy gyémántgyűrű, amelyet a New England Patriots amerikaifutball-csapat nyert és annyira megtetszett az orosz államelnöknek, hogy kamerák előtt egyszerűen zsebre tette.
Katonai együttműködésről tárgyalt az orosz és a kínai elnök
Vlagyimir Putyin orosz elnök a katonai együttműködés szélesítését említette kínai kollégáját, Hu Csin-taót fogadva Moszkva melletti rezidenciáján, Kreml-beli tárgyalásuk előestéjén, amely olaj- és gázipari megállapodásokat hozhat, egy politikai nyilatkozat mellett a XXI. századi világrendről, kidomborítva az ENSZ központi szerepét.
A "rendőrállam" ellen tüntettek Moszkvában
A demokratikus értékek védelmezőjeként lépett fel Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap, az ország függetlenségének ünnepén, miközben ifjúsági szervezetek Moszkva központjában a "rendőrállam" ellen tüntettek. A tüntetők kiálltak a Kreml által irányított perben adócsalás vádjával kilenc évi börtönre ítélt Mihail Hodorkovszkij mellett.
Orosz olajfúrásba társul India
India is beszállna a Szahalin sziget közelében rejlő olaj és földgázkincsek kiaknázásába. Erről Abdul Kalam indiai elnök tárgyalt orosz kollégájával Moszkvában. Putyin orosz elnök szerint a műszaki-tudományos együttműködés fontosságát hangsúlyozta. India várhatóan Oroszországgal együttműködve korszerűsíti légierejét.
Nem tetszett Bushnak az orosz sajtókritika
George W. Bush amerikai elnök nagyon sikeresnek ítélte május elejei moszkvai találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de nem tetszettek neki egyes bírálatok, amelyeket a látogatás után olvasott - közölte hétfőn Moszkvában az idősebb George Bush amerikai exelnök, akinek Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben második világháborús veterán érdemérmet adományozott.
Orosz politikusok is kaphattak olajpénzt Szaddámtól
Orosz politikusok is törvénytelenül üzleteltek Szaddám Huszein diktátor rezsimjével a kőolajat élelmiszerért humanitárius ENSZ-program kijátszásával az amerikai szenátus egyik bizottságának hétfőn közzétett jelentése szerint. Többek között Putyin pártja is hasznot húzott Szaddám Huszein olcsó olajából. Az érintettek tagadnak.
Moszkvában ünnepli a nácik bukását Schröder
Gerhard Schröder és Vlagyimir Putyin szerint is felszabadították 1945-ben az orosz csapatok Németországot. A két politikus erről egy egy német lapnak adott közös interjúban beszélt. Schröder a harcok végének 60. évfordulóján Moszkvába látogat, és - az egyesítés utáni német kancellárok közül elsőként - részt vesz a győzelem napi ünnepségeken, például a moszkvai katonai parádén.
Putyin meglátogatta Jeruzsálemben a Siratófalat
Az izraeli biztonsági szolgálat kifejezett kérése ellenére Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda éjszaka Jeruzsálemben meglátogatta a Siratófalat - közölte a Kreml.
Putyinnal tárgyal a BP-vezér
Lord Browne, a British Petrol (BP) brit olajtársaság elnöke tárgyal pénteken Putyin orosz elnökkel. Browne várhatóan a külföldi társaságok oroszországi olajérdekeltségeiért emel szót az elnöknél.
Putyin megerősíti rakéták szállítását Szíriának
Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősítette rövid hatótávolságú légvédelmi rakéták szállítását Szíriának egy tévéinterjúban, és cáfolta, hogy elhidegült volna amerikai kollégájához, George Bushhoz fűződő viszonya.
Az orosz jogot és a médiát félti az USA Putyintól
Condoleezza Rice, az Egyesült Államok külügyminisztere kétnapos moszkvai látogatása során aggodalmat keltőnek nevezte a Kreml törekvéseit az igazságszolgáltatás és a média befolyásolására. Rice figyelmeztette Putyin orosz elnököt, hogy az ne próbálkozzon az orosz alkotmány módosításával annak érdekében, hogy harmadszor is elnök lehessen.
Palesztin területekre is ellátogat az orosz elnök
A palesztin területekre is ellátogat Vlagyimir Putyin orosz elnök április végére tervezett izraeli útja során - jelentette be kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tartott moszkvai megbeszélése után. Az EU és Oroszország tagja a közel-keleti rendezésben közvetítő kvartettnek, és fellép azért, hogy a térségben stabilitás legyen, az izraeliek és palesztinok békében éljenek - mondta Solana.
Oroszország befogadta a bukott kirgiz elnököt
Oroszország befogadta Aszkar Akajev megbuktatott kirgiz elnököt. Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök segítséget ígért a kirgiz ellenzék vezetőjének az ország helyzetének stabilizálásához.
Csubajsztól féltik az olcsó áramot az oligarchák
Oroszország energiarendszerének átalakítása miatt kísérelték meg felrobbantani és agyonlőni Anatolij Csubajszt - állítja az ügyben megszólalt politikusok és üzletemberek többsége. Szerintük az ország villamosenergia-rendszerének reformja nyomán néhány óriásvállalat nem juthatna többé villamos energiához a világpiaci ár töredékéért. Tény ugyanakkor, hogy az energiamonopólium vezetőjeként dolgozó Csubajsz a napokban kezdett ismét politizálni, és nem Putyin lelkes híveként szólalt meg.
Maszhadov négyszemközt tárgyalna Putyinnal
Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezető szerint egy félórás személyes beszélgetés elég lenne ahhoz, hogy rávegye Vlagyimir Putyin orosz elnököt a háború leállítására. A Kreml elutasít bármiféle tárgyalást Maszhadovval.
Újra kísért az elháríthatatlan orosz atomrakéta
Az orosz védelmi miniszter kedden megismételte, hogy hazája a jövőben olyan hadászati rakétarendszerekkel vértezi fel magát, amelyekkel szemben nincs védelem. Az atomfegyvert Putyin elnök hozta szóba egy éve, azt persze nem árulva el, melyik országok ellen fordítanák azt.
Nyilvánosan leckéztette meg Bush Putyint
Az atomfegyverek és a rakétatechnológia terjedésének megakadályozásában egyetértett, a demokrácia kérdésben azonban már kevésbé pozsonyi csúcstalálkozóján az orosz és az amerikai elnök. Vlagyimir Putyin és George Bush viszonya elemzők szerint hűvösebbé vált.
Bush demokráciára okítja Putyint Pozsonyban
Egyebek mellett az orosz demokrácia, Irán és Oroszország WTO-tagsága lesz a témája Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök pozsonyi csúcstalálkozójának. A szlovák fővárosban példa nélküli biztonsági intézkedéseket vezettek be az esemény miatt. Az amerikai elnök délelőtt nyilvános beszédet is mond Pozsony központjában.