Hu Jintao

címke rss

Új szelek fújnak majd Kínában

Javában tart a kínai kongresszusi ülés, aminek végén megtudhatjuk, kik lesznek a világ második legnagyobb gazdaságának új vezetői. A kedvezőtlen világpiaci környezet nem segíti a kínai gazdasági növekedés fellendülését, azonban a politikai elit sokat tehet, hogy javítson a helyzeten, és ún. "puha landolással" (soft-landing) ússza meg a válságot az ázsiai ország. A legfontosabb tényező a belső kereslet élénkítése lehet, ami mellett a kínai pénzügyi rendszer megreformálása sem elhanyagolható tényező.

Földrengés és tüntetők ellen is biztosítják a G8-csúcsot

Archívum2009.07.08, 14:31

Az áprilisban földrengéstől sújtott olasz városban, L'Aquilában rendezik a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) csúcstalálkozóját. A találkozón Irán lesz a fő téma, a kínai elnök pedig nem tud részt venni, mert hazautazik a nyugat-kínai zavargások miatt.

Visszaéltek Petráhn nevével egy Kína-ellenes nyilatkozatban

Archívum2008.08.09, 02:54

Egyelőre kizárólag a pekingi játékokra összpontosít, az olimpia után viszont jogi lépéseket fontolgat Petráhn Barbara, akinek nem volt tudomása róla, hogy a neve szerepel az emberi jogok tiszteletben tartásáért Hu Csin-tao kínai elnökhöz írt levélen.

Először találtkozott Kína és Tajvan vezetője

Archívum2008.05.28, 12:46

Első alkalommal találkozott egymással szerdán Kína és Tajvan első számú vezetője. A két ország 1949-es különválása óta nem volt példa ilyenre. A közeledést az élénk gazdasági kapcsolatok gyorsítják, júniusban 13 év után folytatják a közvetlen tárgyalásokat. Azt nem tudni, most miről beszéltek egymással.

Újraválasztották a kínai államfőt

Archívum2008.03.15, 11:23

A várakozásoknak megfelelően újabb öt évre államfői megbízatást adott Hu Csin-taónak (Hu Jintao) a kínai parlament, alelnökévé a fiatalabb politikus-generációt képviselő Hszi Csin-pinget (Xi Jinping) választották meg a szombati ülésen.

Vérfrissítést hajtottak végre a kínai kommunisták

Archívum2007.10.22, 10:48

Négy új tag is került a Kínai Kommunista Párt legfontosabb testületébe, a központi bizottságba. Köztük vannak a jelenlegi vezető, Hu Csin-tao lehetséges utódai is.

Kigolyózták a kínai elnök riválisát

Archívum2007.10.21, 10:02

Nem választották be a kínai kommunista párt központi bizottságába a pártfőtitkár eddigi legfőbb riválisát, az ország alelnökét. Hu Csin-tao vetélytársa így nem tagja a Kínát ténylegesen irányító testületnek sem. A párt kongresszusa szerint növelni kell Kína világpolitikai befolyását, de nem szabad felhergelni az Egyesült Államokat.

Kenőpénz miatt ostorozza társait a kínai vezér

Archívum2007.10.15, 16:12

Kemény beszéddel nyitotta meg Hu Csin-tao kínai elnök az országot irányító kommunista párt kongresszusát. Kendőzetlenül bírálta a pártot is elérő korrupciót és emlékeztetett arra, mekkora nehézséget jelent a környezetszennyezés és a falusi lakosság leszakadása. Harciasan kiállt Tajvan függetlensége ellen, és évtizedek óta nem látott hadseregfejlesztést jelentett be. A kongresszus előtt letartóztatták a veszélyesnek tartott ellenzékieket, és Hu Csin-tao is csak finoman utalt a politikai nyitásra.

Meghívták Busht a pekingi olimpia megnyitójára

Archívum2007.05.11, 10:47

Hu Csin-tao kínai elnök meghívta George Bush amerikai elnököt a 2008. évi pekingi nyári olimpia megnyitójára egy hongkongi lap szerint..

Előző
Következő