Vietnam

címke rss

Az iráni atomprogram és a vietnami bányák miatt is emlegették a magyarokat

Nagyvilág2010.11.17, 09:59

A teheráni atomprogramot támogató magyar külügyminiszter és a magyar vörösiszap-katasztrófával példálózó vietnami képviselõk révén is bekerült Magyarország a külföldi sajtóba kedden. A nemzetközi hírügynökségek beszámoltak a parlamentben elfogadott bankadóról, egy bolgár lap a schengeni övezet bõvítésének magyar tervéért lelkendezett, az Alkotmánybíróság korlátozásának híre pedig Kínáig is eljutott.

A magyar iszapkatasztrófával példálóznak Vietnamban

Itthon2010.10.22, 18:08

A magyarországi iszapkatasztrófa példáját használja Vietnamban egy csoport, amely egy helyi alumíniumgyár építése ellen tiltakozik. Az aláírásgyûjtéssel demonstrálók szerint a magyarországi katasztrófa komoly figyelmeztetés arra, milyen veszélyes melléktermékek keletkeznek az alumínium gyártásakor.

Utasszállító gép szenvedett balesetet Párizsban - több tucat sérült

Nagyvilág2010.10.20, 12:39

Leszállás közben balesetet szenvedett a párizsi Roissy reptéren egy vietnami utasszállító repülõgép. Több utas megsérült, 8 embert kórházba vittek, de az állapotukról egyelõre nem tudni semmit.

Vietnam cáfolja a Google hackertámadásokkal kapcsolatos vádjait

Archívum2010.04.06, 09:30

Vietnam visszautasította a Google internetes keresõ és a McAfee számítástechnikai biztonsági cég vádját, miszerint a kommunista ország rosszindulatú szoftvereket használt az interneten tevékenykedõ aktivisták megfigyelésére.

Szeszélyes Mekong

[origo] utazás2010.02.24, 10:03

Az egyre nagyobb népszerûségnek örvendõ folyami hajózás a Mekong turistaforgalmát is fellendítette. Az egyhetes, több országot érintõ vízi kirándulásokat azonban idén törölték a hajótársaságok, mert a folyó egyes szakaszai egyszerûen hajózhatatlanok. A vízállás Laosznál jelenleg nem éri el az egy métert sem. A hajóutak legjobb esetben is csak márciusban folytatódhatnak, de a szakértõk figyelmeztetnek: a hat országot érintõ folyó páratlan természeti szépségei már nem sokáig élvezhetõk.  

Addig egyél vietnami rizst, amíg van honnan

Idõjárás2009.11.25, 13:42

Vietnam egyik legnagyobb rizstermõ vidékét, a Mekong deltáját is veszélyezteti a tengerszint várható emelkedése a legújabb klímakutatások eredményei szerint. A tengerszint egyméteres emelkedésével ez a terület teljesen víz alá kerül. A rizs ugyan igényli a bõséges öntözést, de persze nem sós vízzel.

Vietnami embercsempészeket fogott a rendõrség

Itthon2009.10.29, 17:00

Embercsempész bandát fogott el a rendõrség Budapesten - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Összesen hét embert vettek õrizetbe, akik "bérelt" papírokkal, saját utazási irodán keresztül juttattak Angliába vietnami állampolgárokat.

Ritkán lakott területre csapott le a Parma tájfun

Nagyvilág2009.10.04, 11:10

Miközben a Ketsana tájfun áldozatainak száma még mindig emelkedik, a nyomában érkezõ Parma is pusztít. Az újabb trópusi vihar azonban nem követelt eddig annyi emberéletet, mint a Ketsana: eddig 16 ember halt meg miatta a Fülöp-szigeteken. A Parma most a lakosait menekítõ Tajvan felé tart.

Tájfun közelít Vietnám felé

Idõjárás2009.09.29, 15:27

A Csendes-óceán nyugati medencéje az elmúlt néhány napban igen aktív ciklon tevékenységet mutat. Jelenleg három alacsony nyomású képzõdmény is örvénylik a térségben.

Kétszázezer embert menekítenek a tájfun elõl Vietnamban

Nagyvilág2009.09.29, 07:41

A Fülöp-szigeteken 240 ember halt meg a Ketsana tájfun miatt, a vihar pedig még tovább erõsödve éri el Vietnamot kedd délután.

Hitelkeret segíti a vietnami terjeszkedést

Archívum2009.09.18, 17:59

Hatvan millió eurós kötött segélyhitel keretrõl írtak alá megállapodást Vietnammal. A hitelkeret a magyar cégek vietnami piacra jutását segíti.

Hatvanmillió eurós üzlet Vietnammal

Gazdaság2009.09.18, 14:34

Magyar vállalkozásoknak piacot biztosító segélyhitel-megállapodást ír alá pénteken a magyar és a Vietnami kormányfõ. Más országokkal is folynak tárgyalások hasonló egyezményekrõl - írja a Világgazdaság.

Trópusi vihar tombol Vietnámban

Idõjárás2009.09.11, 15:24

Egy markáns trópusi vihar érte el pénteken Vietnám középsõ vidékét. A rendkívül heves csapadékot adó idõjárási objektum szerencsés módon kevéssel elkerülte a legsûrûbben lakott területeket.

Denílson máris elmenekült Vietnamból

Archívum2009.06.24, 10:09

Mindössze fél mérkõzést játszott új labdarúgócsapatában a brazil világbajnok Denílson, s máris elhagyta vietnami állomáshelyét.

Cipruson is megjelent a H1N1

Nagyvilág2009.05.31, 08:39

Ciprus és Vietnam is feliratkozott vasárnapra a H1N1-es beteget regisztráló országok közé. Mindkét országban egy-egy New Yorkból hazatérõ embernél mutatták ki az új típusú influenza okozta fertõzést.

A világ két legnagyobb barlangját fedezték fel Vietnamban

Tudomány2009.04.24, 11:46

A világ két legnagyobb barlangját fedezték fel brit barlangkutatók Vietnam középsõ részén. A barlangok akkorák, hogy egyelõre be sem tudták járni õket.

A világ egyik legszabályosabb folyótorkolata - a hét mûholdképe

Tudomány2009.03.27, 14:16

Földünk egyik legszabályosabb, a vietnami háború miatt hírhedtté vált folyódeltáját, a Mekong indokínai torkolatát tekinthetjük meg e heti mûholdképünkön.

40 halott egy vietnami kompbalesetben

Nagyvilág2009.01.25, 11:21

Negyvenen haltak meg Vietnamban, amikor vasárnap elsüllyedt az ország középsõ részén egy komp.

Sándortalan Loki, Sebõktelen Diósgyõr, baltias Gyõr

Sport2009.01.10, 09:37

Bár a Kárpát-medencében rekordközeli mínuszok teszik a szokottnál is fagyosabbá a téli mindennapokat, az élvonalbeli futballcsapatok többsége január 5-én megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére. Debrecenben egy Vietnámból hazatért Katonával erõsítenék meg a csapat védelmét, Kecskeméten kitartanak a délszláv vonalnál, míg Fehérváron egy Zalaegerszegrõl már eltanácsolt palesztin-svéd támadó középpályástól várják a megváltást. Átigazolási körkép.

Lezárta határvitáját Vietnam és Kína

Nagyvilág2008.12.31, 16:02

Kijelölte Vietnam és Kína közös szárazföldi határát egy nyolc éves tárgyalássorozat eredményeképpen. A két ország évtizedekkel ezelõtt háborút is vívott a köztük lévõ határvita miatt.

Éllovasok fekete napja a sakkolimpián

Archívum2008.11.22, 22:42

Drezdában, a 38. sakkolimpia kilencedik fordulójában férficsapatunk meccse Kuba ellen négy döntetlen 2-2-vel ért véget. Lékó Péter, Almási Zoltán, Balogh Csaba és Berkes Ferenc játszott. Óriási meglepetésre az izraeli válogatott 2,5-1,5-re legyõzte a címvédõ örményeket, és átvette a vezetést. Elszenvedte második vereségét az elsõ helyre rangsorolt orosz csapat, az örökrangadót az ukránok 2,5-1,5-re nyerték meg. Nagy csatában diadalmaskodott nõi együttesünk. Vietnam ellen Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó gyõzött, Rudolf Anna kiharcolta  a döntetlent, Vajda Szidónia kikapott, a 2,5-1,5-tel a kilencedikek. Szenzáció született a nõk viaadalán, ...

Csak a férfiak örülhettek a sakkolimpián

Archívum2008.11.21, 23:31

Drezdában, a 38. sakkolimpia nyolcadik fordulójában férficsapatunk 3-1-re legyõzte az olaszokat. Lékó Péter és Almási Zoltán világossal, Berkes Ferenc sötéttel nyert, Polgár Judit nagy meglepetésre sötéttel vereséget szenvedett. A gyõzelemmel együttesünk 10 helyet lépett elõre a táblázaton, a 15. helyrõl kezdi Kuba elleni meccsét. A címvédõ örmények ismét remekeltek, az oroszok nagy csatában nyertek. Izrael legyõzte a veretlen német csapatot. Nõi válogatottunk 3-1-re kikapott a lengyelektõl. Rosszul indult a meccs, Vajda Szidónia és Rudolf Anna is világossal vesztett. Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó nagy küzdelemben remizett. A 3-11-es ...

Vietnamot ismét trópusi vihar sújtja

Idõjárás2008.11.17, 13:28

A Csendes-óceán térségében vasárnap alakult ki a Noul névre keresztelt trópusi vihar. A vihar, amely hétfõ délután elérte Vietnam partjait, átkelve az Indokínai-félszigeten, a hétvégén már India keleti partjainál okoz heves esõzéseket.

Súlyos árvízhelyzet Délkelet-Ázsiában

Idõjárás2008.11.05, 16:27

Kína déli és Vietnam északi részén még a múlt héten kezdõdtek a heves esõzések, melynek során néhány nap alatt helyenként 500 millimétert is meghaladó csapadék hullott. Az esõzések okozta árvizek és földcsuszamlások miatt a térségben már több tucat ember vesztette életét.

Vadregényes tájakon két keréken

[origo] utazás2008.10.01, 09:56

Mûvelõi szerint ez az utazás legszabadabb formája, de a kívülállók is legalább egyszer eljátszottak a gondolattal, hogy milyen jó érzés lenne két keréken száguldani a naplementébe. Az alábbi helyek ugyan nem a legolcsóbbak, de ha valaki vállalkozik rájuk, egy életre szóló élményben lesz része. Íme a legjobb motoros túrák képekben.

Szökõár kíséri a tájfunt Vietnamban

Nagyvilág2008.09.27, 08:08

Huszonegy ember meghalt, négyen eltûntek Vietnam északi részén a Hagupit tájfunt kísérõ heves esõzések után kialakult áradásokban - közölték szombaton az indokínai ország hatóságai.

Visszavett a tempóból Vietnam

Archívum2008.09.26, 11:29

Vietnamban lassult a gazdaság fejlõdése: a GDP-növekedés az elsõ kilenc hónapban átlagosan 6,52 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest, közölték a vietnami tervezési és beruházási minisztériumban pénteken elõzetes adatként.

Végéhez közeledik a kínai aranykor

Archívum2008.09.03, 00:50

Mind több jel utal a kínai gazdasági aranykor végének közeledtére. A távol-keleti gazdaság lassan elveszíti legfõbb vonzerejét, az olcsóságot, a bérek csaknem 20 százalékkal nõttek, erõsödik a bürokrácia, a GDP bõvülése lassul és a tõzsdék is kezdenek öszeesni. Az országban megtelepült külföldi cégek mintegy ötöde a továbbállást fontolgatja, számukra az új Kánaán Vietnam vagy Banglades lehet.

Nem szigorít a kormány a heroinos halálok miatt

Nagyvilág2008.09.02, 16:56

Nem szigorítja a kábítószerekkel kapcsolatos büntetéseket a kormány - derült ki a parlament kábítószerügyi bizottságának keddi ülésén. A kábítószerrel kapcsolatos bûncselekmények száma az utolsó statisztikák szerint csökkent, az ülésen felszólaló toxikológus szerint azonban sok haláleset rejtve marad, a régóta függõ, leromlott egészségû fogyasztók pedig állandó veszélyben vannak.

Monszun és trópusi vihar - szélsõséges idõjárás Ázsiában

Idõjárás2008.08.13, 13:20

Ázsiában az elmúlt napokban rendkívül változatosan alakult az idõjárás. Indiában a monszun okoz heves esõzéseket, Vietnámban a Kammuri trópusi vihar nyomán súlyos árvízhelyzet alakult ki. A Csendes-óceán térségében ma délelõtt kialakult trópusi ciklon pedig Japán partjait fenyegeti.

A VNPT Kelet-Európában ruház be

Archívum2008.08.05, 18:06

Kelet-Európában akar terjeszkedni Vietnam legnagyobb távközlési cége, az állami tulajdonban lévõ VNPT. A vállalat Csehországban már sikeresen megvetette a lábát, másodikként Lengyelországot vette célba, és a térség más országaiban is hamarosan meg akar jelenni, számolt be a Warsaw Business Journal.

Vietnam vámot vet ki a rizsexportra

Archívum2008.07.21, 19:02

Vietnam vámot vet ki a rizsexportra: a kormány hétfõi közlése szerint - a hétfõn aláírt rendelet értelmében - egy tonna rizs kivitele után 176 dollárig terjedõ vámot kell fizetnie az exportõrnek.

Kevesebb és drágább a bors

Gazdaság2008.07.17, 09:55

Szûkössé válhat a borskínálat a világpiacon, miután a legnagyobb termelõ, Vietnam a tavalyinál lényegesen kevesebbet takarított be az idén. A másik fontos termelõ országban.

Coface: Elérte Európát a pénzügyi válság

Gazdaság2008.07.10, 10:38

Az osztrák Coface hitelbiztosító társaság csütörtökön kiadott értékelése szerint a pénzügyi válság elérte Európát, és most már a legsérülékenyebb feltörekvõ országok felé tart. A társaság ezért leminõsítette Spanyolországot, Észtországot, Litvániát és negatív megfigyelési listára helyezte Portugáliát, Dániát,  Dél-Afrikai országokat, valamint Vietnamot.

Megszûnt a vietnami rizsexport-korlátozás

Archívum2008.06.20, 07:29

A nemzetközi élelmiszerválság enyhülésének, az idén várható, tavalyinál jobb termések újabb jeleként Vietnam is megszüntette a rizsexport korlátozását.

Vietnam feloldotta a rizs exporttilalmát

Archívum2008.06.18, 15:14

Vietnam, a világ elsõ három vezetõ rizsexportõrének egyike, feloldotta a rizs kivitelének tilalmát. Ez azt jelenti, hogy javul az ellátási helyzet a világpiacon, egyszersmind mérséklõdhetnek az árak, amelyek az elmúlt hónapokban rekordmagasságba szöktek.

Magasabb vám a vietnami cipõkre

Gazdaság2008.06.13, 15:40

Az Európai Unió megszünteti a vietnami cipõkivitelre vonatkozó preferenciális vámokat, mivel a vietnami ágazat a világ egyik leginkább versenyképes ágazatává vált - jelentette be az Európai Unió vietnami képviselõje.

Százezrek szenvedésébõl Disneyland

[origo] utazás2008.05.20, 11:01

A világ számos országában találkozhatunk olyan, mára már turistalátványossággá szelídült létesítményekkel, amelyek a XX. század viharos évtizedeiben még sokkal sötétebb szerepet játszottak egy-egy ország életében. Az egykori börtönök, fogolytáborok, vagy akár a vasfüggöny megmaradt részei hatalmas bevételeket hoznak fenntartóiknak, erkölcsi megítélésük ugyanakkor kérdéses.

Tüntetésért életfogytiglant kaptak tibetiek

Nagyvilág2008.04.29, 09:34

17 tibetit ítéltek el Kínában a lhászai zavargások miatt. A tüntetõk három évtõl életfogytiglanog terjedõ börtönbüntetést kaptak - õk voltak az elsõk, akiket elítéltek a márciusi zavargások miatt. Közben Kína-ellenes tüntetõket fogtak el Vietnamban.

Magyarok kalandjai Dél-kelet Ázsiában

[origo] utazás2008.04.21, 16:37

Mit csinálhat az ember lánya, ha hirtelen sok ideje lesz, mert megszûnik a feje fölött a munkahelye és mindössze szerény összeg lapul a zsebében? Többféle válasz adódik, amelyek közül csupán az egyik lehetõség: elutazni a világ másik végére. Én is ezt választottam. Kapóra jött, hogy egyik legjobb barátnõm az elmúlt egy évben azt tervezte, hogy szeptemberben Dél-kelet Ázsiába utazik négy hónapra. Nem kellett kétszer mondani, hogy velük tartsak közel két hónapra, ebbõl bõ két hét Burma, 1 hét Bangkok, 10 nap Kambodza és bõ két hét Vietnám. Úti élmények: elsõ rész.

Már 170 kanyaróst találtak Ausztriában

Nagyvilág2008.04.14, 11:29

Kanyarójárvány pusztít Ausztriában - közölte hétfõn az Egészséges Ifjúságért alapítvány. Az országban eddig 170 megbetegedést regisztráltak. Hansonló gondokkal küszködnek Vietnamban, ahol súlyos kolerajárvány ütötte fel a fejét. Ott eddig 136 megbetegedést jelentettek.

Kenyér és béke a választási matek titka

Nagyvilág2008.04.11, 13:08

Meg lehet jósolni a választások eredményét egyszerûen statisztikák alapján? Egy amerikai kutató szerint igen. Képletének szépsége, hogy a lehetõ legalapvetõbb emberi igényekre épít, összesen két tényezõt vesz figyelembe. Douglas Hibbs szerint csak két dolog érdekli a választókat: hogy legyen pénz és béke. A modell 14 amerikai elnökválasztásból 12-nél nem hibázott.

Válsággal fenyeget a drága rizs Ázsiában

Gazdaság2008.03.31, 09:29

A rizs emelkedõ ára és az apadó készletek aggodalmat okoznak szerte Ázsiában. Több ország befagyasztotta a kivitelét, a politikusok takarékosságra kérik az embereket, és egyes helyeken lázadások lehetõségére figyelmeztetnek. A rizs 50 százalékkal drágult az elmúlt 2 hónapban, az ár minimum megduplázódott 2004 óta.

Újabb madárinfluenzás eseteket jelentettek Ázsiából

Nagyvilág2008.02.26, 08:00

Kínából és Vietnamból is újabb, madárinfluenza által okozott haláleseteket jelentettek a hatóságok. Közben Pakisztánban is riadókészülséget rendeltek el, mert ismét felbukkant a baromfiállományban a vírus emberre is veszélyes változata.

Közös vízumot terveznek Dél-kelet Ázsiában

[origo] utazás2008.02.17, 10:07

Közös vízum bevezetését tervezi az idegenforgalom fellendítése céljából hat délkelet-ázsiai ország, amelyeknek ez irányú infrastrukturális fejlesztéseit 40 millió dollárral támogatja az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) is.

Hulljon a férgese!

Film2008.02.14, 01:52

John Rambo visszatért, és jobb arc, mint valaha, pedig régen is tiszteltem, becsültem. Pontosan 20 év telt el afganisztáni ámokfutása óta, és bár azóta a hidegháború véget ért, talán már az összes amerikai fogoly is hazatért Vietnámból, mégsem kell Rambót félteni, ebben a megváltozott környezetben is megtalálja a módját egy fincsi kis igazságosztásnak.

Vasútvonal épül a Selyemút mentén

[origo] utazás2008.02.14, 13:56

Örményország és Vietnám megállapodást kötnek arról, hogy összefüggõ vasútvonalat építenek a két ország között. A vasút a híres Selyemút mentén halad, összekötve a legfontosabb kereskedõvárosokat és ipari központokat.

Megszûnik a szénszennyezés a Halong-öbölben

[origo] utazás2008.02.13, 16:58

Szerdától tilos a szénszállítás a természeti szépségérõl híres, a világörökség-listán szereplõ vietnami Halong-öbölben.

A járvány ellenére turistarekord a kínai holdújév idején

[origo] utazás2008.01.31, 15:48

Az egyre aggasztóbb madárinfluenza ellenére sosem látott tömegek utaznak Ázsia különbözõ pontjaira a fõszezonnak számító Kínai Holdújév idején, ami január 29-én kezdõdik. Még a madárinfluenza által leginkább érintett Vietnámban is lényegesen nagyobb szállodai foglaltságot regisztráltak, mint a korábbi években - írja az ABC News.

Engedd, hogy béke legyen!

Kultúra2008.01.25, 11:23

Harmincöt évvel ezelõtt, 1973. január 27-én az Egyesült Államok súlyos veszteségeket elszenvedve kilépett a vietnami háborúból. A közel tíz éven át tartó viszály alatt soha nem látott, mindent elsöprõ tiltakozáshullám indult meg Amerikában, melynek a kulturális vetülete a poptörténelemben is mély nyomot hagyott. Lássuk, milyen hatással volt a vietnami konfliktus a zenére!

Kórházba került a Vietnamban raboskodó rocksztár

Kultúra2008.01.22, 14:53

Gary Glitter, a jelenleg Vietnamban börtönbüntetését ülõ brit énekes állítólag hasi problémák és szívrendellenesség miatt került január elsõ napjaiban kórházba. Kinti börtönbüntetését így sem úszhatja meg, a brit hatóságok tehetetlenek hazahozatásában, mivel az Egyesült Királyság és Vietnam között a mai napig nincs erre vonatkozó megállapodás.

Hatcsillagos hotel Vietnamban

[origo] utazás2008.01.09, 20:14

Vietnamban felépül az elsõ hatcsillagos szálloda - adja hírül a Turizmus Panoráma. A francia tervezésû, minden luxussal ellátott 150 szobás Vinpearl Hotel a Hon Tre-sziget partvidéki városának 25 hektáros területén létesül.

Meghalt egy magyar siklóernyõs Vietnamban

Nagyvilág2007.12.03, 15:15

Életét vesztette az a magyar mérnök, aki siklóernyõjével ereszkedett alá a vietnami Lang Bian hegyrõl. A dél-ázsiai országban dolgozó férfi félórás repülés után csapódott a sziklafalnak.

Trópusi vihar fenyegeti Vietnamot és a Fülöp-szigeteket

Idõjárás2007.11.21, 12:47

A Csendes-óceán felett hétfõn kialakult, Hagibis névre keresztelt trópusi vihar várhatóan a hétvégén éri el Vietnam partjait. A térségben egy nappal késõbb kialakult másik ciklon, a Mitag pedig a Fülöp-szigeteken okozhat komoly pusztítást.

Krokodilok százai szöktek el a vietnami áradásban

Nagyvilág2007.11.12, 11:26

Az áradás miatt szökött meg több száz krokodil egy vietnami tenyészfarmról. A farmon 5000 állatot tartottak, az elszökött jószágok számát megbecsülni sem tudják. Az ország középsõ vidékeit sújtó áradásokban csak a hétvégén kilenc ember halt meg. Vietnamban október eleje óta ötödször lépnek ki medrükbõl a folyók.

Újabb trópusi vihar a Csendes-óceánon

Idõjárás2007.11.05, 12:14

A Csendes-óceán térségében, szombat délelõtt kialakult, Peipah névre keresztelt trópusi vihar hétfõ reggel érte el a Fülöp-szigetek északi részét, ahol kiadós esõzéseket okozott. A következõ napokban nyugat, délnyugati irányba mozgó vihar várhatóan a Saffir-Simpson skála szerinti I-es kategóriájú tájfunná erõsödve a hét második felében éri el Vietnám partjait.

Másfél millió abortusz Vietnámban

Tabu2007.10.19, 13:57

Elkeserítõ statisztikai adatokról számoltak be Vietnámban, az abortuszok éves száma meghaladja a másfél milliót.

A világörökség részét fenyegeti a vietnami ár

Nagyvilág2007.10.18, 07:38

Újabbb tíz ember vesztette életét a vietnami áradásokban, és harmincezren maradtak fedél nélkül. A folyók vízszintje tovább nõtt. A víz most egy olyan õsi várost fenyeget, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Szívroham végzett egy kameruni focistával

Sport2007.10.14, 17:32

A gyorsdiagnózist felállító orvos szerint feltehetõleg szívroham végzett egy kameruni labdarúgóval Vietnamban.

Tûvé tennék az egész világot egy pedofilért

Nagyvilág2007.10.08, 11:43

Története során elõször kért globális lakossági segítséget az Interpol egy pedofíliával gyanúsított férfi azonosításához. A férfi 12 fiúval fajtalankodott Kambodzsában és Vietnamban.

Tájfun pusztít Tajvanon és Vietnamban

Nagyvilág2007.10.06, 18:57

Tájfun és áradás pusztít Vietnámban, eddig több tucatnyi halottról tudnak, de az áldozatok száma tovább nõhet, mert egyes településeket elvágott a külvilágtól egy megáradt folyó. Tajvanon szintén egy forgószél miatt kellett repülõjáratokat törölni, több száz fát csavart ki a Krosa tájfun, amely Kína felé tart.

Tíz embert ölt meg a Lekima tájfun Vietnamban

Nagyvilág2007.10.05, 08:30

Hatalmas pusztítást végzett Vietnam középsõ területein a Lekima tájfun, amely óránként több mint 300 kilométeres széllel csapott le. A vihar több tízezer hektáron pusztította el a termést, hetvenhétezer házat rongált meg, és megölt legkevesebb tíz embert.

Milliókat érintõ tájfunok Délkelet-Ázsiában

Idõjárás2007.10.04, 13:41

A Vietnamban szárazföldet ért Lekima tájfun már legyengült, ugyanakkor a Krosa trópusi ciklon megerõsödve éri el Tajvan sûrûn lakott fõvárosát. A rendkívül erõs széllel és intenzív csapadékkal járó trópusi ciklon többmilliós országrészeket érint.

Félmillió vietnamit telepítenek ki

Nagyvilág2007.10.03, 11:30

Elkezdték mintegy félmillió ember kitelepítését Vietnam középsõ részének tengerparti vidékeirõl a közelgõ Lekima tájfun miatt. A tájfun eddig kilenc halálos áldozatot követelt.

Tizenegy állat- és növényfajt fedeztek fel Vietnamban

Tudomány2007.09.28, 09:24

Vietnam középsõ részén eddig ismeretlen kígyó-, lepke- és orchideafajokat fedeztek fel a kutatók. Az Annamite-hegység  rendkívül gazdag ritka fajokban, ezért védelemre szorul - közölte a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.

Hatvan embert ölt Vietnam legnagyobb hídomlása

Nagyvilág2007.09.26, 13:07

Legkevesebb 60 ember meghalt és közel 100 eltûnt, amikor összeomlott egy építés alatt álló híd Dél-Vietnamban a Mekong folyón. Még nem tudni mi okozta a katasztrófát, de egyes vélemények szerint az elmúlt napok esõzése gyengítette meg az építmény alapjait. A hidat jövõre adták volna át.

Trópusi depresszió okozott áradásokat Vietnámban

Idõjárás2007.08.07, 15:26

9-en meghaltak, 15-en eltûntek és több ezer embert kellett kitelepíteni a heves esõzések miatt, amely tovább súlyosbította a vietnámi árvízhelyzetet. Az elmúlt napok esõzései egy trópusi depresszióhoz kapcsolódtak.

42. Madarassy Márta - Ho Si Minh-város, Vietnam

iWiW-vel a világ körül2007.08.05, 13:26

Új, iWiW a világ körül címû sorozatunkban külföldön élõ magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be õk a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élõ magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma Madarassy Márta mutatja be a Ho Si Minh-városi életet.

Vietnami-Magyar Üzleti Tanács alakult

Gazdaság2007.06.28, 17:21

Hanoiban írták alá azt a szerzõdést, amelynek értelmében megalakult a Vietnami-Magyar Üzleti Tanács. A szervezetet Magyarországon képviselõ AsiaCenter tovább erõsíti regionális kereskedelmi központ szerepét.

Embert fertõzött meg Vietnamban a madárkór

Nagyvilág2007.05.23, 06:14

Megerõsítették szerdán Vietnamban, hogy madárinfluenzával fertõzõdött meg egy férfi, aki a múlt héten  került kórházba. A vírust utoljára másfél éve mutatták ki emberi szervezetben az indokínai országban.

Börtönre ítéltek Vietnamban két ellenzéki ügyvédet

Nagyvilág2007.05.11, 08:22

Öt, illetve négy évi börtönre ítéltek Vietnamban két emberi jogi aktivista ügyvédet rendszerellenes propaganda címén. Két napon belül ez volt a második per ellenzékiek ellen.

Francia drogcsempész kapott 18 évet Vietnamban

Nagyvilág2007.04.26, 06:52

Tizennyolc évi börtönre ítélt egy Ho Si Minhvárosi bíróság  egy francia állampolgárságú, vietnami származású kábítószercsempészt. 

H5N1-es kacsákat öltek Vietnamban

Nagyvilág2007.04.01, 11:17

Több tucat kacsa pusztult el a madárinfluenza H5N1-es altípusának vírusa miatt Dél-Vietnamban. Az ázsiai országban múlt szerdán jelentették be, hogy sikerült megfékezni a madárinfluenzát.

Vietnamban 8 évi börtönre ítéltek egy ellenzéki papot

Nagyvilág2007.03.30, 08:33

Nyolc évi börtönre ítéltek kormányellenes tevékenység miatt pénteken Vietnamban egy máskéntgondolkodó katolikus papot, aki a tárgyaláson a kommunista párt vezetõit szidalmazta.

Vietnamhoz hasonló összeomlás jöhet Irakban

Nagyvilág2007.03.01, 17:30

A bagdadi amerikai parancsnok tanácsadói szerint fél évük van megnyerni a háborút a koalíciós erõknek. Ellenkezõ esetben megismétlõdhet, ami a vietnami háborúban történt: a közvélemény és a politika támogatásának összeomlása végül menekülésre kényszerítheti a hadsereget.

Arsenal-futballakadémia Vietnamban

Archívum2007.01.30, 11:55

Az Arsenal, az angol Premier League egyik élklubja labdarúgóakadémiát létesít Vietnamban. A tervek szerint 12 éven aluli gyerekekkel kezdenék el a képzést, elsõ alkalommal 20 fõs osztály indulna.

Vietnamot felvették a WTO-ba

Archívum2007.01.11, 12:57

Csütörtökön Vietnam hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezet 150. tagállama lett. A dél-kelet-ázsiai ország növekedési üteme Kínáéval vetekszik.

Félszáz vietnami vállalatot privatizálnak

Archívum2007.01.02, 14:49

A WTO-hoz való csatlakozás elõszeleként felgyorsítják a vietnami állami cégek magánosítási folyamatát. A spektrum a légiközlekedéstõl az élelmiszeriparig terjed.

Ismét fertõz a madárinfluenza Ázsiában

Nagyvilág2006.12.30, 13:30

Ismeretlen okból elhullott csirkékbõl készült ételt evett az a vietnami család, amely madárinfluenza gyanújával került kórházba. Bár az országban egy éve nem volt humán megbetegedés, már 42 halálos áldozata van a H5N1-nek Vietnamban.

Újra terjed a madárinfluenza a Távol-Keleten

Nagyvilág2006.12.21, 17:38

Ismét madárinfluenza-járványról beszélnek a Távol-Keleten, ahol egyre több helyen találnak megbetegedett szárnyasokat. Vietnamban augusztus óta most elõször bukkant fel a H5N1 vírus, és már most több ezer szárnyas pusztított el, Dél-Koreában pedig egy hónap alatt immár a negyedik madárinfluenza-gócot találták meg.

Ismét megjelent a madárkór Vietnamban

Nagyvilág2006.12.20, 06:41

A madárinfluenza vírusát mutatták ki Vietnam déli részén tömegesen elhullott háziszárnyasokban.

Megszégyenült amerikaiakat jósol az ajatollah

Nagyvilág2006.12.03, 23:43

Ugyanolyan megszégyenülten távoznak majd az amerikaiak Irakból, mint Vietnamból - fogalmazott az iráni ajatollah, aki a török kormányfõvel tárgyalt. Négy hónap alatt több mint 13 ezer civil halt meg Irakban erõszakos cselekményekben.

Vietnamban jótékonykodtak Pitték

Nõi Lapozó2006.11.27, 13:31

Egy vietnami árvaházat látogatott meg a hétvégén Angelina Jolie és Brad Pitt, és játékokat, édességet ajándékoztak az ott élõ gyerekeknek, hálaadás alkalmából.

Ázsiában oldódhat a világkereskedelmi vita

Gazdaság2006.11.18, 13:42

Az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Szervezet ülésén a megnyitó után rögvest a szabadkereskedelmi tárgyalások mihamarabbi felújítását sürgették. Ennek érdekében a legfontosabb kérdésekben engedményeket is tennének, így például hajlandóak lennének csökkenteni a mezõgazdasági támogatásokat.

Milliókat veszélyeztet a Chebi tájfun

Idõjárás2006.11.10, 13:15

A Chebi névre keresztelt trópusi ciklon péntek este éri el a Fülöp-szigetek legsûrûbben lakott, a fõvárost is magába foglaló területét. Bár a szigetek fölé érve átmenetileg gyengül, a még így is 130 km/órás tartós szelek és a hatalmas esõzés nagy károkat okozhat. A tájfun vasárnap - az elõrejelzések szerint ismét megerõsödve - tovább folytatja útját Vietnám partjai felé.

fogadjorokbe

T-Online Portal2006.11.07, 16:51

Jakupcsek Gabriella és a világ árvái "Fogadj örökbe!" Új sorozatot tûzött a héten mûsorra a TV2: a Baptista Szeretetszolgálat segítségével és a népszerû riporter, Jakupcsek Gabriella vezetésével árva gyerekek és nehéz sorsú fiatalok életét ismerheti meg a nézõ, miközben olyan távoli, egzotikus országok mindennapjaiba nyerhet betekintést, mint pl. Kambodzsa, Vietnám, Sri Lanka vagy Mongólia. Az elsõ rész a kongói gyerekek életét mutatja be, de a már említett országokon kívül a késõbbiekben lesz szó erdélyi, kárpátaljai és ukrajnai csöppségekrõl is. A jelenleg hétfõnként, a késõ esti órákban képernyõre kerülõ dokumentumsorozat máris kkomoly ...

Folyóba fulladhattak tizenöten Vietnamban

Nagyvilág2006.10.25, 06:16

Tizenöten veszthették életüket Vietnamban egy folyami balesetben, amelynek során egy háziállatokat szállító hajó felborult.

A Nagy Sas nem kapkod legyek után

Itthon2006.10.16, 12:06

Küzdött a csicskáztatás ellen, nyomozott a húsos ügyben, foglyot cserélt Vietnamban, kitüntette George Bush, és tanította az amerikaiakat. Az új legfõbb ügyészt szokatlan egyetértésben szavazta meg a parlamenti többség, és az általunk megkérdezett szakmabeliek is csupa jót mondtak róla. Portrénk Kovács Tamásról.

250 emberéletet követelt a Xangsane tájfun

Nagyvilág2006.10.03, 12:49

Már 250 ember vesztette életét a Xangsane tájfun pusztításában a Fülöp-szigeteken és Vietnamban. A vihar miatt több tízezer ember maradt fedél nélkül, miközben a térséghez újabb forgószél közeledik: a Bebinca.

Tizenhat életet követelt Vietnamban a tájfun

Nagyvilág2006.10.02, 08:25

Vietnamban 16 emberéletet követelt a Xangsane tájfun. A vihar pusztításában összesen már közel száz ember veszett oda Dél-Ázsiában, a legtöbb áldozatot a Fülöp-szigeteken szedte az ítéletidõ.

Észak-Korea titkos bankszámlákat nyitott

Nagyvilág2006.09.03, 09:05

Az észak-koreai rezsim finanszírozását szolgálhatják azok a bankszámlák, amelyet állítólag Vietnamban, Oroszországban és Mongóliában nyitott Phenjan. Észak-Korea így elkerülheti az Egyesült Államok által kivetett pénzügyi szankciókat.

Drágul a hús és a kávé

Gazdaság2006.08.23, 14:54

A hússzövetség szerint akár negyedével is emelkedhet a hús ára az adóemelések miatt. Ugyanakkor a kávéfogyasztókra is rossz idõk járnak: a rossz vietnami termés miatt a robusta-kávébab hétéves csúcsot döntött a londoni árutõzsdén.

Áradás és esõ pusztít Délkelet-Ázsiában

Nagyvilág2006.08.21, 14:07

Több mint 45 halottja van a Vietnamban és Kambodzsában több napja dúló ítéletidõnek. Az esõk és áradások miatt tízezrek menekültek el otthonukból.

Mégsem büntetik a kínai cipõket

Gazdaság2006.08.07, 08:07

Az EU 25 tagállama közül 14 elvetette az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében a Kínából származó bõrcipõkre 16,5, a Vietnamból származókra 10 százalékos büntetõvámot vetettek volna. A jóváhagyáshoz 13 ország igen szavazata kell.

Legyen Ön is milliomos! - de máshol

Tévé2006.07.21, 16:29

"Mit kell egy színházban az elõadás kezdetén kikapcsolni? Autóriasztót, laptopot, szívritmusszabályzót vagy mobiltelefont?" Ez nem egy rossz vicc, hanem az elsõ, 100 dolláros (22 ezer forintos) kérdés a Legyen Ön is milliomos! amerikai változatában. A mûsor tévétörténetet írt, aligha adtak el több országba ilyen játékot: egy idõben bolondult érte Pakisztán, Szingapúr, Argentína, Vietnam, Kenya vagy Fülöp-szigetek. Száznál több tévétársaság sugározta, sok helyen ma is fut.