Vészhelyzet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sorozat
- tévé
- utazás
- média
- tévésorozat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elájult a repülõ kapitánya
Vészhelyzet van Olaszországban a jeges utak és az áradások miatt
Északnyugat-Olaszországban a jég, az olasz félsziget középsõ részén a heves esõzések miatti áradások okoztak vészhelyzetet. Emilia-Romagna tartományban ezer embert evakuáltak kedden az Enza-folyó áradása miatt.
Tévés dokik, akik a valóságban is a kórházban kötöttek ki
Ezek a színészek sokáig dokit alakítottak, vagy alakítanak még most is egy-egy népszerû kórházsorozatban. De eljött az a pillanat az életükben, amikor betegként õk is kórházba kerültek. Nézzük, hogy mivel kezelték õket.
Pokoli lángtengerré változott a felszállópálya
Negyven éve, 1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó tenerifei Los Rodeos repülõtér szörnyû eseménynek, a repüléstörténet mindmáig legtöbb halálos áldozatot követelõ katasztrófájának vált a helyszínévé. A holland KLM és az amerikai Pan American légitársaság két Boeing 747-es óriásgépe a felszállópályára borult sûrû ködben egymásnak rohant, és felrobbant. Az összetett, ám egymásra épülõ okok miatt bekövetkezett, és 583 halálos áldozatot követelõ balesethez vezetõ folyamat olyan volt, mint egy görög sorstragédia.
Oxigénmaszkban imádkoztak a bajba jutott repülõgépen
A haszid zsidókat szállító gépen hirtelen lecsökkent a nyomás, és kényszerleszállást kellett végrehajtani.
A kapitány szívrohama után a lovak okoztak gondot a repülõn
Öt órát vártak az utasok a gépen a kényszerleszállás után.
A legcsodálatosabb tévés csókok
A sorozatokban szinte sportot ûznek belõle, hogy minél tovább húzzák két potenciális szerelmes egymásra találását. Amikor viszont hõseink végre tényleg összejönnek, hónapok, évek múltán, azt mindig egy-egy nagyszabású csókjelenettel pecsételik meg. Újév és Bálint-nap között íme egy válogatás a legjobb csókokból, amelyek a képernyõn csattantak el!
Jóváírják a berlini roamingot a szolgáltatók
A Telekom és a Vodafone úgy döntött, jóváírja a berlini roamingot a hétfõ esti terrortámadás hatására. Így aki nem tudná, jól vannak-e a szerettei, vagy segítséget kérne, díjmentesen tud telefonálni.
Egy elszakadt pilótanapló – Különleges kalandok a felhõk felett
Veres András, a Malév egykori Boeing 767-es kapitánya páratlan repülõs életutat mondhat magáénak. Sport-, oktató és berepülõ pilótai jogosítással majd negyven évig járta az égi országutakat, közel tizenkilencezer repült órát töltve el a végtelen levegõóceánban. Harminc különbözõ típuson sajátította el a repülés mesterfogásait. Vitorlázó és dugattyús sportgépek pilótafülkéjében siklott a felhõtornyok között, nagy tapasztalatú kapitányként pedig sugárhajtású utasszállítók szarvkormánya mögött szinte az egész földkerekséget berepülte. Páratlan élményeit a közelmúltban megjelent „Egy elszakadt pilótanapló" címû riportkötetében osztja meeg ...
Vészhelyzet miatt evakuálták a szerb kormányfõt és családját
Vészhelyzet miatt biztonságos helyre szállították szombat este Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt és családját, miután egy egész arzenált találtak a rezidenciája közelében - jelentette be a belügyminiszter.
- címkék:
- Szerbia
- Vészhelyzet
- evakuálás
- Címkefelhõ »
Elkülönítettek egy gépet a manilai reptéren
Tévesnek bizonyult az a riasztás, amely miatt elkülönítették a szaúd-arábiai légitársaság gépét kedden a manilai nemzetközi repülõtéren - jelentette a Fülöp-szigeteki média kedden.
Julianna Margulies még sosem tündökölt ennyire - Fotó
Hol van már a Vészhelyzetbõl megismert hatalmas loboncú, vastag szemöldökû nõvér? Julianna Margulies 49 évesen stílusosabb és gyönyörûbb, mint valaha - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Hollywood Reporter számára készült legújabb címlapfotó, amelyen csak úgy tündököl a sztár!
Vészhelyzetben visszaküldhetik az osztrákok a menekülteket
Menekültügyi "vészhelyzet" esetén Ausztria visszaküldheti a migránsokat a határról Magyarországra - erõsítette meg szerdán az osztrák belügyminisztérium.
- címkék:
- Ausztria
- Vészhelyzet
- menekültek
- Címkefelhõ »
5 dolog, amit nem tudtál a szülinapos George Clooneyról
Szinte hihetetlen, hogy telik az idõ: május 6-án ünnepli 55. születésnapját minden idõk egyik legnagyobb sármõre, George Clooney, aki a mai napig nõk millióinak szívét dobogtatja meg elképesztõ kisugárzásával - és persze színészi tehetségével. A Life.hu ez alkalomból összegyûjtötte azt az 5 tényt, amelyet valószínûleg még nem tudtál a hollywoodi sztárról.
George Clooney: "A Vészhelyzetnél jobb sorozat nem létezik"
Az 53 éves színész mindig is arra vágyott, hogy egy sikeres sorozat fõszereplõje lehessen. Elmondása szerint az amerikai kórházi játékfilmsorozat a karrierje csúcsa volt.
Így néz ki most a Vészhelyzet sztárja, Mekhi Phifer
A színész 2002 és 2008 között volt látható a népszerû kórházsorozatban. Nemrég egy talkshow-ban szerepelt, ahol sokan meglepõdtek a külsején.
- címkék:
- Vészhelyzet
- Címkefelhõ »
Visszatér a Vészhelyzet szõkesége
Sherry Stringfield a Gyilkos elmék spinoffjába ment.
- címkék:
- sorozat
- Vészhelyzet
- tévé
- Címkefelhõ »
Tényleg bárki le tud tenni egy Boeinget, ha baj van?
Nem szabad pánikba esni, ha a pilóta elveszti az eszméletét. Van esély arra, hogy túléljük a kalandot.
„Kicsit olyan ez, mint a Vészhelyzetben” – A pózolás helyett az ápolónõi pályát választotta a modell
Németh Franciska harmincévesen jutott el arra a szintre, hogy hajlandó lenne modellkarrierjét teljesen háttérbe szorítani és gyerekkori álmának szentelni minden figyelmét. A lány ápolónõként akar érvényesülni a jövõben, mesélt a Vészhelyzet-szerû szituációkról, a burnoutról és a két hivatás kontrasztjáról is.
Dr. House és Dr. Ross egy videóban tûnt fel
Amerika egyik kedvenc beszélgetõs mûsorának házigazdája, Jimmy Kimmel összehozta Dr. House-t és Dr. Ross-t egy felvétel erejéig, a végeredmény pedig 6 percnyi kacagás.
A WHO globális vészhelyzetet hirdetett a Zika-vírus miatt
A lépést egy független szakértõkbõl álló bizottság javasolta hétfõn a világszervezetnek. A bejelentés után fokozódhat a Zika-vírus terjedése elleni küzdelem.
- címkék:
- Vészhelyzet
- Zika-vírus
- WHO
- Címkefelhõ »
A képernyõn senki nincs biztonságban: top 10 sokkoló sorozathalál
Legutóbb a The Walking Dead rajongói néztek egy nagyot a képernyõk elõtt, amikor úgy tûnt, hogy meghalt az egyik alapszereplõ, a közönség nagy kedvence. Korábban a Trónok harca hívei is szidhatták többször az alkotókat, de már a Dallas, a Vészhelyzet vagy A szökés nézõit is sokkolták egy-egy szereplõ nem várt halálával. Íme, tíz meglepõ haláleset a sorozatokból.
Kukacok lepték el Sebestyén Balázs otthonát
A Class Fm reggeli adásában a mûsorvezetõ elmesélte, otthonát apró férgek lepték el és szeretne megoldást találni a problémákra.
Válsághelyzetet hirdetett a kormány
Élve a törvényi lehetõséggel, kihirdette a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - jelentette be rendkívüli tájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivõ és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója Szegeden. Az Origo percrõl percre követte az eseményeket.
Szeretjük nézni, ahogy mások dolgoznak
Ha valaki tévésorozatokon szocializálódott, azt gondolhatná, hogy a legtöbb ember a törvény szolgálatában áll, csupa nyomozó, ügyvéd, orvos szakértõ tevékenykedik a világban – pedig a forgatókönyvírók és rendezõk igyekeznek más szakmákat is bemutatni. De mitõl mûködik egy-egy munkahelyi széria? És mitõl lesz hiteles?
Elhunyt a Született feleségek sztárja
Jack Carter színészt és mûsorvezetõt 93 évesen, Beverly Hills-i otthonában ért a halál.
Megszületett a Vészhelyzet sztárjának kislánya
Világra jött Carter doktor, azaz Noah Wyle és felesége elsõ közös babája: Frances Harper Wyle.
Rosszul lett a pilóta repülés közben
Az elsõ tiszt tette le a gépet, amiben egy utasként a fedélzeten tartózokdó pilóta is segített.
Julianna Margulies is csillagot kap
Csillagot kap a hollywoodi Hírességek sétányán Julianna Margulies, a leginkább a Vészhelyzet és A férjem védelmében címû tv-sorozatokból ismert amerikai színésznõ.
Visszafordult az Emirates budapesti járata Dubajba
Irán légterében visszafordult Dubajba az Emirates 111-es, budapesti járata csütörtökön - írta az Airportal légügyi szaklap.
Így néz ki élesben egy repülõ vészkiürítése
Az American Airlines gépének fedélzetén füst volt, amikor Denverben leszállt. Nem történt nagyobb sérülés.
Meghalt Az utolsó cserkész gonosza
Forrás: InterCom middle Negron maga is dolgozott stand up komikusként, írt és rendezett színdarabokat, valamint festett. Az utolsó cserkész-ben kapta a legnagyobb hollywoodi filmes feladatát, de a kilencvenes évek szinte összes népszerû tévésorozatában feltûnt: a Jóbarátok-ban, a Seinfeld-ben, a Vészhelyzet-ben, a Kaliforniába jöttem-be és az Ügyvédek-ben. Ebben az idõszakban olyan vígjátékokban játszott, mint az Eszelõs szívatás, a Kõ kövön, a Drágám, add az életed! és a Stuart Little, kisegér. Az utóbbi években fõleg független filmekben foglalkoztatták, utolsó alakítását a nyáron mozikba kerülõ Love and Something Like It címû ...
A trónkövetelõ sem veri le a Vészhelyzetet
- címkék:
- sorozat
- média
- Vészhelyzet
- tévé
- Címkefelhõ »
Sorozatban tûnik fel a Vészhelyzet dokija
A Vészhelyzet Greene dokija, Anthony Edwards is szerepet kapott a Csajok közelgõ, negyedik évadjában.
Tízezren maradtak fûtés nélkül Komlón
Eltört egy 300 milliméteres távhõvezeték, emiatt négyezer lakásban szünetel a távfûtés Komlón. A Baranya megyei város szinte összes közintézményében is megszûnt a távhõszolgáltatás.
- címkék:
- Komló
- Vészhelyzet
- távfûtés
- Címkefelhõ »
Az elsõ a legemlékezetesebb - vagy mégsem? Retró sorozatok elsõ részét néztük újra
Ki emlékszik már Knight Rider valódi történetére vagy arra, hogy hol villant bimbót Pamela Anderson a Baywatchban elõször? Megnéztük kedvenc ’80-’90-es évekbeli sorozataink legelsõ epizódjait és rájöttünk: a hûvös, csoffadt idõben ez az egyik legviccesebb szórakozás. Vigyázat, spoilerveszély!
Brinkmann, House doki és a csinos medikák
Éppen húsz éve, 1994. szeptember 19-én indult minden idõk egyik legnépszerûbb kórházi sorozata, a Vészhelyzet. Ennek apropóján körbejártuk a mûfajt, megpróbáltunk minél több leget összeszedni: Melyik volt a legelsõ orvosos széria? Van-e olyan, amelyen röhögni is tudunk? És mit keres egy halott kislány szelleme egy kórházi liftben?
Ismert arcok is kerültek Vészhelyzetbe
Pontosan húsz évvel ezelõtt, 1994. szeptember 19-én indult el a Vészhelyzet, amely nemcsak a fõszereplõk karrierjét indította be, de számos sztárvendéget is felvonultatott, Sally Fieldnek és Ray Liottának még Emmy-díjat is hozott.
Három jóképû doki a Vészhelyzetbõl
A 15 évadot megélt kórházas sorozatban több sármos doki is megfordult a több mint 300 rész alatt. Az itthon is óriási népszerûségnek örvendõ Vészhelyzet legjobb pasijai közül választottunk ki hármat. Ma épp 20 éve, hogy elindult a nagy hatású kórházas sorozat.
- címkék:
- sorozat
- Vészhelyzet
- tévé
- Címkefelhõ »
Titokban megnõsült a Vészhelyzet sztárja, Noah Wyle
Házasember lett a Vészhelyzet címû népszerû sorozat sztárja, Noah Wyle, aki újdonsült feleségével a napokban tért vissza romantikus nászútjáról.
Majdnem elfogyott a Lufthansa-gép üzemanyaga
A Florida felett keringõ repülõ a vihar miatt nem tudott leszállni, végül épphogy sikerült neki.
Ne tegyék a hullát a vécébe!
A British Airways személyzetének felkészítésén ilyen hasznos tanácsok is elhangoznak.
- címkék:
- Vészhelyzet
- utazás
- British Airways
- BBC
- Címkefelhõ »
53 éves a világ legszexibb pasija
A világhírû amerikai színész és rendezõ május 6-án ünnepli 53. születésnapját. Ki más lehetne a keddi Napi Hímünk?!
Dokik vészhelyzetben
Aki máshol pályakezdõ, az itt élet és halál ura. Új, három évados sorozatunkban frissen végzett orvosok sorsát követhetjük, ahogy nekivágnak hivatásuk gyakorlásának Nagy-Britannia egyik forgalmas, nagyvárosi kórházában.
- címkék:
- Vészhelyzet
- orvos
- Dokik
- Címkefelhõ »
Vészjelzést adott le egy repülõ Budapestnél
A British Airways gépének jobb oldali csûrõlapja rendetlenkedett, de nem történt baj.
- címkék:
- repülés
- Vészhelyzet
- utazás
- Címkefelhõ »
Tíz sokkoló sorozathalál
A Family Guy tizenkettedik évadjában meghalt az egyik fõszereplõ: az eset miatt rengeteg tiltakozó levél érkezett az alkotókhoz és a Fox csatornához, sõt a feltámasztására vonatkozó petíciót is aláírták már úgy 125 ezren. Természetesen nem ez volt az elsõ sorozatkarakter, akinek váratlan halála megrendítette a közönséget.
Bevallotta másságát a Vészhelyzet sztárja
Maria Bello színésznõ leszbikusságáról vallott a New York Times-ban.
Szembejött egy autó a Wizz Air gépével
Az eset augusztusban történt Debrecenben, most komoly incidenssé nyilvánították.
- címkék:
- Debrecen
- repülés
- Vészhelyzet
- utazás
- Wizz Air
- Címkefelhõ »
Falhoz szorította a csúszda a légiutas-kísérõt
Majdnem tízezer méter magasban nyílt ki, kényszerleszállás lett a vége.
Leesett a légnyomás a Swiss gépén
Vészhelyzet alakult ki csütörtökön a Swiss Zürichbõl Valenciába tartó gépén a légnyomás-szabályozó meghibásodása miatt. A légiirányítók elõször nem engedték a lejjebb ereszkedést, csak a pilóták vészjelzése után.
- címkék:
- repülés
- Vészhelyzet
- utazás
- Swiss
- Címkefelhõ »
Tévén, rádión is lehet vészhelyzetet hirdetni
Nem volt jogszerûtlen az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem követett el mulasztást - közölte a szaktárca az Ars Boni címû jogi folyóirat cikkére reagálva az MTI-vel.
- címkék:
- Vészhelyzet
- árvíz
- Magyar Közlöny
- Címkefelhõ »
A pánik a legnagyobb ellenség
Vészhelyzetben az izommemóriáé a fõszerepe, nem gondolkodni kell, hanem csak tenni, amit a rutin diktál, a legfontosabb szabály, hogy ne essünk pánikba. Az extrém sportokat ûzõ emberekben pont a kockázat miatt nagy az alázat, és a saját sérülékenységük miatt sokan átértékelik az életüket. Mi dönti el, hogy egy veszélyes helyzetben kibõl lesz áldozat és kibõl lesz túlélõ?
Oxigénmaszkkal vezettek a pilóták
A Frankfurtból Londonba tartó Lufthansa-járat már a leszálláshoz készülõdött, amikor émelyítõ bûz kezdett el terjedni a fedélzeten. Nem történt baj.
- címkék:
- London
- repülés
- Vészhelyzet
- utazás
- Lufthansa
- Címkefelhõ »
Kissé megõszült a sármos George Clooney
A sármos színész a napokban ünnepli 52. születésnapját.
Tudod, hogyan kell újraéleszteni valakit?
Életet menthetünk, ha nem veszítjük el a fejünket baj esetén, és nem fordítunk hátat a sérültnek. Jól tudják ezt a külföldi és a hazai sztárok is, akik közül nem egy mentett már életet. Jack Osbourne például az esküvõje után már egy fuldokló nõ újraélesztésével foglalatoskodott.
Vészhelyzet a Germanwings budapesti járatán
Bécsben szállt le a Germanwings Stuttgartból Budapestre tartó szerda délelõtti járata. A gép mûszaki hiba miatt vészhelyzetet jelezve fordult vissza a magyar légtérbõl. A 66 utas és a személyzet a megszokott módon hagyta el a gépet.
Bundyék nevelt fia, T. J. Hooker társa - eltûnt karakterek nyomában
Sûrûn elõfordul, hogy egy tévésorozat valamely karaktere kifárad, ezért a forgatókönyvírók úgy döntenek, inkább megválnak tõle. Vannak azonban olyan esetek, amikor egy szereplõ minden magyarázat nélkül tûnik el, és a késõbbiekben sem nagyon utalnak rá, hogy egyáltalán létezett volna. A jelenségnek az angolban külön neve is van: Chuck Cunningham Syndrome - ennek jártunk utána.
10 gyors segítség érzelmi vészhelyzetekhez
Hiába ragyog odakint a nap, néha nagyon nehéz elhinni, hogy az élet szép. A legkisebb problémákat is hegyekként tornyosuló gondoknak látjuk, és a sötét felhõktõl észre sem vesszük, hogy kikandikál a kék ég.
Jockey, Brinkmann, Columbo - tévés színészek egyetlen szerepben
Vannak színészek, akik annyira összetapadtak valamely sorozatbeli karakterükkel, hogy már el sem tudjuk õket képzelni más szerepben. Ilyen Larry Hagman, akit nyolcvanegy évesen ismét Jockeyként láthatunk, de például Peter Falk is örökre Columbo hadnagy, Leonard Nimoy pedig Spock kapitány marad. Íme tíz példa arra, amikor valaki sehogy sem tudott kitörni a skatulyából.
Félmillió dollárra perlik a Vészhelyzet sztárját
420 ezer dollárt követel Julianna Margulies korábbi menedzserirodája, mert az ügynökség szerint a színésznõ nem folyósítja a bevételei után járó, kialkudott tíz százalékokat.
Újra együtt dolgoznak a Vészhelyzet színésznõi
Új sorozatban kapott fontos szerepet Maura Tierney, aki A férjem védelmében címû drámai szériában szerepel õsztõl.
Egy tüntetésen letartóztatták a Vészhelyzet Carter dokiját
A fogyatékkal élõ amerikaiak jogaiért állt ki egy washingtoni tüntetésen Noah Wyle.
73 éves korában elhunyt a Vészhelyzet színésze
Elhunyt James Farentino színész, aki többek között a Vészhelyzet és a Melrose Place tévésorozatokban is szerepet kapott.
Elhunyt a Vészhelyzet egyik színésze
Elhunyt James Farentino színész, aki a Vészhelyzet-ben George Clooney karakterének apját alakította - de játszott több filmben és sorozatban is.
Elöntötte Dublint a víz a heves esõzések után
Vészintézkedéseket vezettek be az írországi Dublinban, miután egy nap alatt annyi esõ esett, mint általában egy hónapban szokott.
- címkék:
- Írország
- Dublin
- Vészhelyzet
- áradás
- esõ
- Címkefelhõ »
Hõsnek születtek
A "Hõsnek születtek" olyan hihetetlen, de megtörtént eseteket mutat be, amikor hétköznapi emberek az életüket kockáztatták mások megmentéséért, és egy katasztrófába torkolló mindennapi szituációban szuperhõsökké váltak.
- címkék:
- Vészhelyzet
- hõs
- Hõsnek születtek
- Címkefelhõ »
Visszatér a képernyõre a Vészhelyzet dokija
A Vészhelyzet-bõl Benton doktorként ismert Eriq La Salle egy induló orvosi sorozatban kapott visszatérõ szerepet.
Divatkatasztrófa az irodában? Segélycsomag az íróasztalról
Kitört a cipõd sarka? Leszakadt egy gomb egy fontos megbeszélés elõtt? A veszélytelennek tûnõ malõrök, az apró bosszúságok nem tesznek jót a pattanásig feszült idegeknek. Pánikolás és kiborulás helyett hárítsd el stílusosan a problémát az íróasztalodon fellelhetõ kellékekkel.
- címkék:
- Vészhelyzet
- divat
- baki
- divatkatasztrófa
- Címkefelhõ »
Rá sem lehet ismerni a népszerû filmsztárra
Bár már hatvanegy éves, korábban lényegesen jobban tartotta magát William H. Macy színész.
Vészhelyzet miatt kellett kiüríteni a Nemzetközi Ûrállomást
Kis híján ûrszeméttel ütközött kedden a Föld körül keringõ Nemzetközi Ûrállomás (ISS). A veszély miatt átmenetileg el kellett hagynia az ûrbázist az ott dolgozó hat ûrhajósnak - közölte az orosz és az amerikai ûrkutatási hivatal.
Top 10: sorozathõsök sokkoló halála
A Trónok harca kilencedik részében az egyik fõszereplõ, Eddard Stark meghalt, ami igencsak felbõszítette az amerikai rajongókat, az interneten számos kommentet olvashatunk, amelyekben a nézõk felháborodásukat fejezik ki. Természetesen nem õ az elsõ sorozatkarakter, akinek váratlan halála megrendíti a közönséget - íme tíz meglepõ vagy sokkoló haláleset a tévébõl.
Búcsúzik a Vészhelyzet: mi lett a régi szereplõkkel?
A Vészhelyzet az Egyesült Államokban már 2009-ben véget ért, május 31-én pedig itthon is búcsúzik a képernyõtõl. A korszakalkotó orvosi sorozat története 1994-ben indult: azóta a kezdeti színészgárda több tagja komoly karriert futott be, másokról viszont korántsem lehet annyit hallani. Utána jártunk, mi történt az eredeti szereplõkkel a több mint tizenöt év alatt.
Katasztrófavédelmi gyakorlattól lesz hangos a média szerdán
Próbariasztást tart szerdán a katasztrófavédelem, hogy tesztelje az új médiatörvényben elõírt tájékoztatási csatornákat, amelyeken vészhelyzet esetén a lakosságot tájékoztatnia kell. Emiatt több országos médium is rendszeres próbariasztásokat fog közzétenni a nap folyamán egy imitált vészhelyzetrõl - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
A nõ, aki nem csókolná George Clooney-t
Julianna Margulies - aki jó pár évvel ezelõtt alakította George Clooney kedvesét a Vészhelyzetben - a napokban elárulta, hogy cseppet sem olyan nagy szám a világ egyik legszexibb férfija, mint ahogyan a legtöbb nõ azt gondolja.
Reklámarc lett Julianna Margulies
A férjem védelmében fõszereplõje, Julianna Margulies lett a L'Oréál új reklámarca.
Már a Született feleségek utódját keresik
Még jóformán el sem kezdõdött az új tévés idény, a nagyobb amerikai csatornák már a következõt tervezik, forgatókönyveket kérnek be, hogy 2011 tavaszán pilotot forgassanak belõlük. Két nagy tévétársaságnak nincs sikeres, kórházas sorozata, ezt próbálják jövõre orvosolni, de nincs igazi utódja sem a 24-nek, sem a Lost-nak. A szappanopera-jellegû szériák (mint a Született feleségek) is erõsödhetnek, és várhatóan megjelenik pár többkamerás szitkom is.
Beleírták a sorozatba a rákot legyõzõ színésznõ betegségét
A Vészhelyzet-bõl ismert Maura Tierney rákos volt, a Ments meg! utolsó évadjában karaktere is az lesz.
A Tisza tetõzik, de nincs már vészhelyzet az országban
Feloldotta a kormány a hónap elején az árvíz miatt elrendelt vészhelyzetet minden településen. A vízügy is mindenhol megszüntette a rendkívüli árvízvédelmi készültséget, a Tisza tetõzik, minden más folyó már apad.
Újra dolgozik a Vészhelyzet doktornõje
Maura Tierneynél emlõrákot diagnosztizáltak, de a kezelés után visszatért a munkához: jövõre a Ments meg! címû sorozatban láthatják a nézõk.
Meghalt David Mills
48 éves korában elhunyt David Mills tévés író, akihez olyan sorozatok köthetõek, mint a Vészhelyzet vagy a Drót.
Emberrabló ufók Spielberg tévés életmûvében
A filmmogul nemcsak a mozivásznakon alkotott maradandót, de a televízióknak is dolgozott - így az eddigi két legdrágább széria, Az elit alakulat és testvérsorozata, az HBO-n nemrégiben startoló Pacific is hozzá köthetõ. Összeállításunkban Steven Spielberg emlékezetes és kevésbé ismert tévés produkcióiból válogattunk.
Rendõr lett a Vészhelyzet dokija
Goran Visnjic a Vészhelyzet Kovac doktora után egy volt rendõrt alakít az ABC egyik pilotjában.
- címkék:
- Goran Visnjic
- Vészhelyzet
- pilot
- krimi
- Címkefelhõ »
Drogfüggõ nõvér is indul a Vészhelyzet trónjáért
Tizenöt évadon keresztül uralkodott a kórházas sorozatok közt a Vészhelyzet, és nem csak az USA-ban - bár igaz, hogy az utolsó pár évben inkább a Grace klinika népszerûsége nõtt. Bár az Egyesült Államokban 2009 április 9-én 331. epizódjával örökre búcsúzó sorozatból itthon még van hátra egy évad, az amerikai csatornák nem késlekedtek, és számos trónkövetelõt küldtek ringbe, hogy megküzdjenek pörgõs kórházas akciók szerelmeseiért, azokért, akiknek a Grace klinika kapcsolati drámáiból és gyakran pajkos, ironikus hangvételébõl már rég elegük lett, és a jelenlegi királyt, Doktor House-t sem bírják.
Újra képernyõn a Vészhelyzet sztárjai
A közeljövõben a Vészhelyzet három színésze - köztük a sorozatban tizennégy évig látott Laura Innes - is feltûnik különbözõ pilotokban.
- címkék:
- Laura Innes
- Vészhelyzet
- pilot
- Címkefelhõ »
Vészhelyzet után visszatérhet a tûzoltóhoz
Jövõre a Ments meg! címû sorozattal forgathat a Vészhelyzet 189 részében látott Maura Tierney.
2009: búcsú a képernyõtõl
2009 számos új tévés produkciókat kínált a nézõknek, de sajnos jó pár kedvelt, színvonalas sorozattól is ebben az évben kellett elbúcsúznunk. Összeállításunkban ezekre a szériákra emlékezünk, a Csillagkapu: Atlantisz-tól a Monk, a flúgos nyomozó-ig, utolsó (amerikai) adásuk idõrendjében. Tíz sorozat, amely hiányozni fog.
Minden sorozatot lepipált a Jóbarátok
A kétezres években a legtöbb amerikai nézõ a Jóbarátok utolsó epizódjára volt kíváncsi.
Szabó Sipos Barnabás: a Gumimaciktól a Vészhelyzetig
Szabó Sipos Barnabást, ha máshonnan nem is, de George Clooney magyar hangjaként biztosan ismerhetjük. A színész számos más figurának kölcsönözte már a hangját, tévében és filmen egyaránt, jelenleg pedig a Story TV-n mondja be a mûsorrendet, ajánlókat. Terveirõl és emlékeirõl beszélgettünk vele, közben a Gumimacik-ról, Dr. Agyról, a festészetrõl és a Barátok közt-rõl is esett néhány szó.
Jövõre már nem térnek vissza
Az amerikai tévécsatornák már mind megrendelték a 2009/2010-es évadban induló új sorozataikat, ezzel párhuzamosan viszont el is kaszáltak - a realitykkel, játékos vetélkedõkkel együtt - vagy ötven produkciót. Van köztük, amelyik mára valóban kifutotta magát, más mûsorok megszüntetése azonban a legtöbb nézõt meglepetésként érte. Tíz búcsúzó sorozatra emlékezünk.
Vége mindennek: emlékezetes sorozatfinálék
Egy sorozatot befejezni mindig rizikós dolog, hisz a nézõk méltó lezárást várnak: amellett, hogy az addigi mûsorfolyamnak valamiféle esszenciáját akarják látni, a szálak elvarrására, a történet végsõ magyarázatára is számítanak az utolsó epizódban. Összegyûjtöttünk pár sorozatfinálét, amely - akár saját jogon, akár kulturális-társadalmi hatását tekintve - élénken megmaradt emlékezetünkben.
Gyönyörûen zárt a Vészhelyzet
Méltó módon búcsúzott a Vészhelyzet: az Egyesült Államokban 1996 óta nem voltak ennyien kíváncsiak egy drámai sorozat záróepizódjára.
Soha többet nem lesz Vészhelyzet
Április 2-án véget ért az amerikai televíziózás történetének második leghosszabb sorozata, 15 év után. Az eredeti forgatókönyvet a nemrég elhunyt Michael Crichton írta még 1974-ben, saját kórházi gyakornoki tapasztalataira alapozva. 1993-ban tért vissza a témához, amikor Steven Spielberggel közösen úgy döntöttek, hogy inkább dupla nyitóepizód legyen belõle, mint film. A többi pedig már televíziózás-történet. Az alábbiakban egy rendhagyó szemezgetéssel emlékezünk a sorozat néhány felejthetetlen vagy épp elfeledett pillanatára.
Sokat felejtett a Vészhelyzet nõvére
Csak két napot forgatott, de hazatérésként definiálta a Vészhelyzet-tel való munkát Julianna Margulies.
- címkék:
- tévésorozat
- Vészhelyzet
- Címkefelhõ »
Szakmát vált a Vészhelyzet nõvérkéje
Ügyvédnõ lesz a Vészhelyzet Hathaway nõvérébõl, pontosabban az õt alakító Julianna Marguliesbõl.
- címkék:
- tévésorozat
- Vészhelyzet
- Címkefelhõ »
Új arcok is búcsúztatják a Vészhelyzetet
Nemcsak a régi dokik térnek vissza a Vészhelyzet fináléjára, de egy-két máshol látott ismerõs is felbukkan.
- címkék:
- tévésorozat
- Vészhelyzet
- Címkefelhõ »
Vészhelyzet Twin Peaksben
Lassan a kétezres éveket is értékelhetjük egészében, mi azonban inkább nosztalgiáznánk, és a kilencvenes évek tévés termését összegeznénk: számos korszakalkotó sorozat indult ugyanis akkoriban, melybõl egy-kettõ ráadásul még ma is mûsoron van. Megpróbáltuk a legkedveltebb, legnagyobb hatású mûsorokat összeszedni, és igyekeztünk sokféle mûfajra kitérni, a Jóbarátok-tól a Vészhelyzet-en át az X-akták-ig. Ha valami kimaradt, írja meg nekünk!
George Clooney újra a Vészhelyzetben
Március 12-én lesz újra képernyõn George Clooney, mint a Vészhelyzet orvosa.
Valódi mûtétet néznének a tévében
Az európai tévézõk bõ fele valódi mûtétet is nézne tévében, de a magyar nézõk kevésbé lelkesednének egy ilyen mûsortól, derült ki egy felmérésbõl.
- címkék:
- Vészhelyzet
- A Grace klinika
- Címkefelhõ »
Újra rendelnek a Dokik
Dupla epizóddal és Zach Braff öntudatára ébredt arcszõrzetével startolt el január 6-án a Scrubs utolsónak ígérkezõ évada - hosszas huzavona, írósztrájk, gyártási problémák és csatornaváltás után az elmúlt évek egyik legjobb szitkomja végül megkapta az esélyt a méltó befejezésre. Itthon február 2-án kezdenek a Comedy Centralon.