Velencei-tó

címke rss

Túl magas a Velencei-tó vízszintje

Itthon2015.02.05, 09:27

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csütörtökön délelőtt a Dinnyési-zsilip megnyitásával megkezdi a Velencei-tó vizének leeresztését, miután a vízszint meghaladja a maximálisat, legutóbb decemberben engedtek le a tó vizéből, akkor is hasonló okból.

330 millióért eladó a Korda-villa

Tévé2014.11.27, 22:42

Meghirdette a Velencei-tó partján álló luxusvilláját Korda György és Balázs Klári. Korábban pedig ez a ház volt a nagy álma a nemrégiben kórházban kezelt 75 éves énekesnek. 

Kevesebb volt a bűncselekmény a Balatonon és a Velencei-tónál

Travelo2017.10.11, 11:47

Az idei balatoni és velencei-tavi turisztikai szezonban több mint 30 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, és a közlekedésbiztonsági mutatók is 10-12 százalékkal javultak - hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) záróülésén Siófokon csütörtökön.

Kenusokat mentettek a Velencei-tóból

Itthon2014.09.20, 10:36

Négy embert vittek ki a partra a gárdonyi vízirendőrök.

Érezd magad a tengerparton Magyarországon is!

Life.hu2014.07.16, 09:51

A tenger az valami más – mondják, akik úgy érzik, hogy ezt az egyedülálló hangulatot itthon nem lehet átélni. A legújabb luxushotelek a legnagyobb hazai tavak partján viszont arra törekszenek, hogy ez ne így legyen. Mutatunk három helyet, ahol anélkül érezheted magad a tenger mellett, hogy sok száz kilométert kellene autóznod.

Vizet kell tölteni a Velencei-tóba

Travelo2017.10.04, 10:48

Már csak 130 centis a tó, 7 centit rátöltenek. A Kisfalud és Dinnyés közötti kerékpárutat egy hónapig nem lehet használni.

Vizet töltenek a Velencei-tóba

Itthon2014.07.08, 07:55

Hét centivel alacsonyabb a víz az előírtnál. Két tározóból pótolják. A vízpótlás ideje alatt, várhatóan több mint egy hónapig, a Császár-víz melletti, Kisfaludot Dinnyéssel összekötő kerékpárút nem vagy csak korlátozottan lesz használható,

Újabb megyékben várható hőség

Időjárás2014.07.06, 10:52

Szerencsére délután már már jönnek a záporok és zivatarok.

Kalauzok is takarítják a balatoni állomásokat

Travelo2017.11.27, 15:10

Két héten át 500 önkéntes vasúti dolgozó teszi rendbe a Balaton és Velencei-tó környéki állomásokat. Mozdonyvezetők, irodisták és jegyvizsgálók gyűjtik a szemetet, festenek padokat és ültetnek virágokat.

Gabriella a Juventus rádióban beszélt terveiről

Life.hu2014.05.13, 11:43

Benyeczkó Gabriella , aki 50. születésnapja előtt minden hónapban egy-egy kihívás elé állítja magát, a Gerecse 50 teljesítménytúra után ezúttal a Balaton körbebringázására készül. A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja a Juventus rádióban mesélt magáról.

Felhívás! Csatlakozz a Life.hu csapatához, és tekerd velünk körbe a Velencei-tavat!

Archívum2014.05.09, 23:04

A Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja, az 50. születésnapjára készülő Benyeczkó Gabriella minden hónapban egy őrültséget hajt végre – a Life.hu szakértői ebben segítik őt. A Gerecse 50 túrát Gabi már teljesítette, most pedig a Balaton körbebiciklizésére készül. Most te is bekapcsolódhatsz a felkészülésbe!

Gabriella két keréken folytatja

Life.hu2014.04.28, 10:00

Benyeczkó Gabriella, a Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottja 50. születésnapja előtt minden hónapban szeretne valami olyat tenni, amit eddig még soha. Az első vágyát, hogy megcsinálja a Gerecse 50 túrát, már teljesítette. Következő terve: körbebiciklizni a Balatont.

Átadták az új kerékpárutat a Velencei-tó déli partján

Travelo2017.11.27, 15:20

Átadták hétfőn a Velencei-tó déli partján a tizenkét kilométer hosszú kerékpárutat, amelyet több mint 800 millió forintos beruházással létesítettek Dinnyés és Velence között.

81 évesen úszta át a Velencei-tavat

Archívum2013.08.17, 16:47

Több mint ezer úszó és 300 triatlonos állt rajthoz szombaton Gárdonyban a IV. Velencei Tóúszáson és túratriatlonon.

Idén jól megy a Velencei-tó

Gazdaság2013.08.07, 07:02

Rég volt ennyire jó szezonja a Velencei-tónak, és a Balatonnál sem panaszkodnak a turisztikai szakemberek. Több a vendég, mint tavaly, és több éjszakára is érkeznek.

Van olyan klassz, mint a Balaton

[origo] utazás2013.07.21, 09:58

A Velencei-tó környékén pont azok a legjobb dolgok, amelyekhez nem nyúlt emberi kéz. De mit lehet csinálni két hétig Sukorón?

Velencei-tó, van az a hely

Travelo2017.10.19, 14:12

Távol a város zajától, mégis elérhető közelségben? Budapesttől 50 km-re, színes szolgáltatásokkal, vízi kalandokkal, kulturális eseményekkel, gasztronómiai különlegességekkel vár a Velencei-tó.

Le akarnak számolni a retro hangulattal a Velencei-tónál

Travelo2017.12.07, 15:40

A kerékpárutakat akarják fejleszteni és újra lesz reggeli kitelepülős tv-műsor is, mert nem elég népszerű a tó környéke.

Bicikliút lesz a Velencei-tónál

[origo] utazás2013.05.16, 14:32

Mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján, a 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik - közölte a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön Agárdon, a Gárdony város és térsége turisztikai egyesület által rendezett szakmai napon.

Fürdőruha nélkül még érdekesebb a Velencei-tó

Travelo2017.12.08, 10:37

Ha nem egy strandrajongó, de a Velencei-tóra utazna, arborétumi sétától a múzeumlátogatásig, bicajozástól a virágfesztiválig bármit csinálhat, akár egy napon belül is.

Túl jó formában van a nagy magyar betonteknő

Környezet2014.05.21, 12:46

Már tíz centiméterrel több víz van a Balatonban az ideálisnál, a víz pedig nagyon tiszta. A tavalyi durva aszály után egyelőre nem engedik le a vizet, és hosszabb távon is jó lenne több vizet tartalékolni, de ehhez át kellene építeni szinte az egész, még a 60-as években lebetonozott partvonalat.

Indul a viharszezon a Balatonnál

Időjárás2013.03.28, 11:47

Április 1-étől kapnak a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál üdülők fél-másfél órával hamarabb előrejelzést a viharokról. Az előrejelzési szezon október 31-ig tart.

A motor és az evező is cserbenhagyta a viharba került horgászokat

Itthon2012.09.26, 17:49

A vízi rendőröknek kellett kimenteniük két budapesti horgászt a Velencei-tóból, miután azok se motorral, se evezővel nem tudtak kivergődni a partra. A szerdai viharban egy vitorlázó is bajba került, őt szintén a hatóságok mentették ki.

Ne maradjon otthon, mert vége a nyárnak!

[origo] utazás2012.08.31, 11:59

A Balatonnál és a Velencei-tónál a nyár vége után sem áll meg az élet, a kései nyaralókra és a kirándulókra is számos kulturális, zenei és gasztronómiai program vár. Várfutás, süllősütés, hőlégballonozás és újévi csobbanás is szerepel a kínálatban, a szüreti felvonulások és pálinkakóstolók pedig már alapnak számítanak.  

Retro hétvége veterán autókkal Gárdonyban

[origo] utazás2012.08.20, 17:30

Hétvégén a Velencei-tó egyetlen kékhullám zászlóval minősített strandján egy igazi veterános, családias retro bulit tart a Retro Autó Klub Egyesület és a Sport Beach. A rendezvényre borkóstolókkal, retro mozizással és autós felvonulással várják a veterán autók és motorok szerelmeseit.

Kevés, de jó minőségű a Velencei-tó víze

[origo] utazás2012.08.16, 18:04

A szabályozási minimum alatt van mintegy 15-18 centiméterrel, így 115 centiméteres a Velencei-tó vízszintje, de a víz minősége kiváló. A vízmennyiség csökkenése annak ellenére következett be, hogy tavasszal 4,7 millió köbméter vizet engedtek a tóba. A tó növényzetére ugyanakkor kedvező hatással van a sekély vízállás.

Utcabál és Fényvarázs - Programok az augusztusi hosszú hétvégére

Life.hu2012.08.21, 11:30

Te sem a nyaralsz a hosszú hétvégén? Ne bánkódj, mert országszerte számos különleges program közül válogathatsz. Íme a Life.hu kedvencei az augusztus 20-ai hétvégére.

Agárdon fesztiválozik a Gödör Klub

[origo] utazás2012.08.09, 17:44

Idén először lehetünk részesei a Gödör Kemping elnevezésű összművészeti fesztiválnak, melynek az agárdi Park Strand Kemping ad otthont augusztus 21-26-ig. Ősztől a Klub új helyen folytatja működését, de előtte még közösségi nyaralásra hívja a közönségét.

Fátyolfelhős idő lesz csütörtökön

Időjárás2012.08.09, 08:57

Sehol sem lesz 30 foknál melegebb délután, egyre inkább lehűl a Balaton és a Velencei-tó vize. Front nem éri el az országot, ám a magasban érkező hűvösebb levegő miatt a hidegfrontokkal együtt járó tünetek léphetnek fel.

Szombaton átúszhatjuk a Velencei-tavat

[origo] utazás2012.08.06, 11:20

Augusztus 11-én, szombaton ismét vízre hívják azokat, akik szeretnek természetes vízben úszni, ekkor rajtol ugyanis a gárdonyi Sport Beachről az idei Velencei-tó átúszás. Míg a rutinosabbaknak a 3000 méteres táv ajánlott, addig a gyerekeket az 500 méteres távra várják, de különböző úszótávokkal kombinálva idén kipróbálhatjuk a túra-triatlont is.

Nudista strand és kemping nyílik Gárdonyban

[origo] utazás2012.07.25, 12:51

A balatoni, a délegyházi, illetve a szegedi nudista strandok után újabb naturista létesítmény nyílik az országban, a Velencei-tónál, Gárdonyban. 

Egy viharjelző a zsebben sosem árt

[origo] utazás2012.07.25, 08:59

Bár hazánk minden hajózható taván fények jelzik a veszélyes időjárást, az ingyenesen mobilra letölthető "Tavihar" alkalmazás segítségével ezek a viharjelzések egyetlen mozdulattal követhetők, ahol a riasztás is beállítható.

Egymilliárdból fejeznék be a Velencei-tó kapuját

Itthon2012.07.23, 13:52

1,2 milliárd forintos nyílt közbeszerzést írtak ki a Velencei-tó kapujának elnevezett projekt befejezésére. A beruházás még 2008-ban kezdődött, és tavaly bontott szerződést a velencei önkormányzat a kivitelezést végző vállalkozóval, aki ellen hűtlen kezelés miatt feljelentést is tettek.

A kempingezés ma már nem lesajnált olcsóság

Archívum2012.07.22, 12:32

A legolcsóbb nyaralási formáról, a vadkempingezésről már írtunk itt a Stégen, most megnézzük, mit tegyen, ha valaki ennél egy fokkal komfortosabb pihenésre vágyik, de a sátrazás élményéről sem akar lemondani. A Balatonnál, a Velencei-tó, vagy a Tisza-tó partján szerencsére egyre több, valóban európai színvonalú kemping közül lehet válogatni. Mi ezúttal, teljesen szubjektív módon hármat néztünk meg.

Még mindig divat az aquazorbing

[origo] utazás2012.07.21, 12:03

Évről-évre egyre több balatoni településen népszerű az aquazorbing, más néven Water Ball, amely átlátszó vastag PVC-ből készült, és olyan, mint egy óriás cipzáras strandlabda. A legtöbb balatoni strandon a gyerekek gumimedencében próbálhatják ki, de a Velencei-tó mélyebb partszakaszain egy vezetőkötél és segítség mellett akár a nyílt vízen is járhatunk vele 5 percig ezer forintért.

Hét embert mentettek ki a Velencei-tóból

Itthon2012.07.15, 11:09

A szombati vihar idején hét embert is a járőrök mentettek ki a Velencei-tóból. Volt, aki az úszásban fáradt el, volt, aki egy szörf vitorlájába kapaszkodva hánykolódott a vízen. Három fiatal ellen eljárás indult, mert a viharjelzés után indultak el vízibiciklizni.

Összefüggő lesz a Velencei-tó és a Bakony közti kerékpárút-hálózat

[origo] utazás2012.07.14, 11:37

Elkezdődött a még hiányzó, Székesfehérvárt Iszkaszentgyörggyel összekötő szakasz építése.

Szigor a köbön: kutyával strandolni tilos

[origo] utazás2012.07.10, 10:49

Ma Magyarország egyetlen strandján sem fürödhet együtt blöki és gazdája, a szabadstrandokon azonban gyakran látunk kutyát a vízben. "Ha a 40 fokos kánikulában szeretnél csobbanni egyet, választhatsz: hagyod a kutyát a lakásban pácolódni, míg te a habokban hűsölsz, vagy elviszed oda a kutyádat, ahol ember nem fürödhet, és míg ő úszkál, te rákvörösre fősz a napon."- panaszolta a Kutyabaj Alapítvány elnöke.

Részeg fürdőzőt bírságoltak meg Gárdonyban

Itthon2012.07.05, 12:27

Kimentettek, majd megbírságoltak egy részeg fürdőzőt a vízi járőrök a Velencei-tónál. A férfi egy céges rendezvényen rúgott be, majd a kikötő vizében találtak rá.

Vihar csapott le a velencei EFOTT-ra

Kultúra2012.07.06, 06:53

Hétezer ember volt a velencei EFOTT-on, amikor erős széllel és esővel megérkezett a vihar. Nem sérült meg senki, és késéssel ugyan, de a koncerteket is megrendezik.

Szörföst és fürdőzőt mentettek ki a Velencei-tóból

Itthon2012.07.04, 11:32

Egy 17 éves lányt halántékon vágott a szörfje, egy 33 éves férfinak pedig elfújta a matracát a szél - mindkettejüket ki kellett menteni a Velencei-tóból.

Hat embert kellett kimenteni a Velencei-tóból

Itthon2012.06.20, 22:59

Hat embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi rendőrkapitányság vízi rendőrei szerdán. Egy idős férfinak már csak a holttestére találtak rá a Balatonban.

Sportprogramok a Velencei-tónál

[origo] utazás2012.06.21, 10:54

Bár az utóbbi időben egyre több nagy turisztikai beruházás valósul meg a Velencei-tó partján, a kisebbik tavunk még mindig csak a második a Balaton után. Pedig a fővárosból alig háromnegyed óra alatt idejuthatunk és a fekvés, valamint az uralkodó széljárások miatt a tó ideális vízisport-helyszín. Megnéztük, milyen sportprogramokkal csábít a nyárra a Velencei-tó.

Kézigránátot találtak a Velencei-tóban

Itthon2012.06.18, 21:34

Fürdőzők találtak rá hétfőn este a strandon az úgynevezett Vécsey-gránátra. Szombaton a Balatonban is robbanószerkezetet találtak.

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása

Travelo2017.10.04, 16:25

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása

Meghosszabbították a nyomozást a Velencei-tó kapuja ügyében

Itthon2012.04.24, 10:47

Újabb három hónapig nyomozhat a rendőrség és az ügyészség a hatalmas beruházás után, amely miatt a velencei önkormányzat és egy parlamenti képviselő is feljelentést tett. A Velencei-tó partján félbehagyott hatalmas fejlesztés a nyáron is tovább kísértheti a fürdőzőket.

Sóhajok hídja helyett betontömb várja a magyar dubajozókat

Itthon2012.04.14, 15:57

Fehér homokos lidó és tóparti pláza helyett idén is csak a két éve álló, lehangoló betontorzó fogadja majd a strandolni vágyókat Velencén. Egy lángosért, hekkért kilométereket kell gyalogolni, a régi büfések tönkrementek, a tópartra tervezett magyar Dubajból semmi nem lett. A helyiek szerint a milliárdos, meg nem valósult projekt tíz évvel lökte vissza Velencét az időben.

Vitorlázókat mentettek ki a Velencei-tóból

Itthon2012.04.02, 13:58

Idén először kellett vitorlázókat kimenteni a Velencei-tóból. A két férfi egy versenyen került bajba vasárnap, amikor a nagy szélben a hajó vitorlarúdja eltörött.

Pótolni kell a vizet a Velencei-tóban

Időjárás2012.04.02, 14:45

Hat centivel a szabályozási minimum alá süllyedt a vízszint a Velencei-tóban a szárazság miatt. A csapadékosabb január-március segíthetett volna a 2011-es rekordszárazság után.

Egy hétig sem bírta a jég a nádkombájnokat

Időjárás2012.02.28, 15:42

Csak rövid ideig kedvezett az időjárás a nádaratásnak a Velencei-tavon, így a tervezett 300 hektár helyett mintegy 200 hektárról tudták csak levágni a nádat. Vigyázniuk kellett a víz felszíne fölé került nádrizómákra is.

Olvadnak a balatoni jégpályák

Travelo2017.10.04, 14:14

A melegebb idő miatt a Velencei-tó és a Balaton jege is olvadásnak indult, ezért valamennyi jégpálya bezárt. A vasárnapra tervezett keszthelyi jégkarnevál is elmarad, a jégre merészkedők pedig szabálysértést követnek el.

Fakutya kölcsönözhető a Velencei-tavon

Travelo2017.11.23, 14:32

A befagyott Velencei-tavon öt korcsolyapálya várja a hétvégén a sportolni vágyókat; korcsolyázni csak a kijelölt területeken és a déli parton szabad, másutt balesetveszélyes lehet a jég.

A Velencei-tó kapuja nevű beruházás ügyében tett feljelentést a Fidesz

Itthon2011.11.05, 20:11

L. Simon László fideszes képviselő szerint a velencei önkormányzat úgy fizetett ki több százmilliós előleget a Velencei-tó kapuja elnevezésű turisztikai fejlesztésre, hogy cserébe semmilyen fedezetet nem kért a képviselő szerint likviditási gondokkal küzdő befektetőtől. Az 1,6 milliárd forintos beruházásnak idén nyáron kellett volna elkészülnie. Az önkormányzat szerint a fideszes képviselő kijelentéseinek politikai okai vannak, az ügyben pedig ők is feljelentést tettek.

Szabadnapos rendőr mentett meg egy fuldokló férfit a Velencei-tónál

Itthon2011.08.28, 11:55

Elmerült a Velencei-tóban szombaton egy férfi, akit később újraélesztéssel sikerült megmenteni. Egy arra járó szabadnapos rendőr húzta ki a vízből.

Bajba jutott vitorlázókat mentettek ki a Velencei-tóról

Itthon2011.08.27, 18:02

Két vitorlázót segített partra a Baptista Szeretetszolgálat mentőhajója a Velencei-tóról, mert vitorlájuk beleakadt a kötélzetbe. Senki nem sérült meg.

Viharba került vitorlázókat mentettek ki a Velencei-tóból

Itthon2011.08.08, 12:51

Telefonon kértek segítséget a vitorlázók, akiket az után kapott el a viharos erejű szél, hogy vasárnap este egy pákozdi kikötőből elindultak a Velencei-tó déli partja felé.

Szörfösöket kellett kimenteni az utóbbi napokban a Velencei-tónál

Itthon2011.07.12, 16:02

Az utóbbi napokban két szörfös is segítségre szorult a Velencei-tóban. Mindkettőjüket a gárdonyi vízirendőrök segítették partra.

Hol csap le a legtöbb villám Magyarországon?

Időjárás2011.05.25, 17:01

Tévhit, hogy nem élhető túl a villámcsapás, nagyon sok múlik azon, van-e a közelben segítség. Megkezdődött a zivatarszezon: az elmúlt napokban a legtöbb villámot szombaton érzékelte az Országos Meteorológiai Szolgálat SAFIR villámdetektáló hálózata - egy székesfehérvári asszony az áldozata a zivataros időjárásnak. Országos átlagban egy négyzetkilométerre két és félszer csap le a villám egy év alatt.

Villám csapott agyon egy idős asszonyt a Velencei-tónál

Itthon2011.05.21, 16:36

Hiába próbálták újraéleszteni a mentők, meghalt az az asszony, akit a Velencei-tónál ért villámcsapás szombaton.

Újra lehet korcsolyázni a Velencei-tavon

Itthon2011.01.28, 19:07

Újra lehet korcsolyázni a Velencei-tavon. A sportolni vágyók a hétvégén ismét birtokukba vehetik az agárdi Pop strandot. A szervezők egyebek mellett zenével, fűtött melegedővel és korcsolyakölcsönzővel várják a látogatókat. A Balatonnál is vannak korcsolyázásra alkalmas helyek. Bár a legtöbb helyen nem alakult ki téli sportolásra alkalmas jég, Siófoknál és Fűzfőn azonban biztonságosan rá lehet menni a a tó jegére.

Enyhül az idő, romlik a jég minősége a Balatonon

Itthon2011.01.07, 15:11

Egyelőre még lehet korcsolyázni a Balatonon, de az enyhülés miatt mindenkit óvatosságra intenek. A Velencei-tavon csak Agárdnál biztonságos a jég.

Balesetek miatt van nagy torlódás az M7-esen Balaton felé

Itthon2010.08.20, 12:35

Két baleset is történt pénteken délelőtt az M7-esen a Balaton felé. Mind a két balesetben öt autó ütközött egymásnak, az egyik a 44-es, a másik a 14-es kilométerkőnél volt. Több kilométeres a dugó.

Harmadik Országos Öko Expo és Bio Fesztivál péntek-szombaton

365 környezettudatos ötlet2010.06.04, 08:13

Június 4-6. között rendezik a tudatos kiállítók és látogatók fesztiválját az ország első ÖKO strandján. Az öko-, bio-, és helyi-termékek - ételek, italok, gyümölcsök, édességek, környezetbarát építési és közlekedési technológiák stb. - bemutatója és vására lesz a Velencei-tó környékén. Részletesen a szórakoztató programokról, vásárlási lehetőségekről és szakmai előadásokról a biotar.hu oldalon olvashatunk.

Esett a nyaralók ára a hazai vizek mellett

Ingatlan2010.05.03, 17:59

Élénkülő kereslet, változatos kínálat, többségében hazai vásárlók, átlagosan 15-30 százalékos árcsökkenés, óvatos, de készpénzes vevők - ezek jellemzik idén a magyarországi vízpartok ingatlanpiacát az egyik nagy hazai ingatlanközvetítő hálózat szerint.

Vékonyodik a jég a hazai tavakon

Itthon2010.02.12, 12:41

Az enyhülő időjárás és a sok hó miatt egyre kevesebb kijelölt korcsolyapálya van nyitva a Balatonon. A Velencei-tavon pedig már egyáltalán nem lehet csúszkálni, mivel helyenként már 10 centiméter víz van a jégen.

Csütörtökön nyit az első balatoni korcsolyapálya

Itthon2010.01.28, 00:19

Siófokon már csütörtökön, Balatonfüreden pedig péntektől engedik rá az embereket a balatoni jégre, a nagy hideg miatt ugyanis a kijelölt területeken már elég vastagra nőtt a jégpáncél. Mivel a tavat hó borítja, a nem kijelölt helyeken korcsolyázni veszélyes és tilos. A Velencei-tó jege a hó miatt a kemény fagyok ellenére sem alkalmas korcsolyázásra.

Még nem lehet korcsolyázni a hazai tavakon

Itthon2010.01.24, 12:02

10-12 centiméteres jégvastagságtól biztonságos a korcsolyázás a tavakon - közölte Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője. Azonban még nincs a magyarországi tavakon ekkora jégréteg, a Balatonra is kockázatos lenne rámenni. Ha marad a hideg, január végére akkorára hízhat a jégfelület, hogy biztonságosan rá lehet majd menni.

Licitálni lehet a Velencei-tavi strandbelépőkre

[origo] utazás2009.07.22, 10:37

A Velencei-tó vendégforgalmának fellendítése végett internetes árverésre bocsátotta több vállalkozó a vendéglátással kapcsolatos szolgáltatásait. A nagycsaládosok pénz helyett PET-palackokkal licitálhatnak - mondta el a távirati irodának az ötlet gazdája.

Megölt egy járókelőt a viharban leszakadt vezeték

Itthon2009.07.29, 18:52

Áramütés ölt meg egy járókelőt szombaton Budapesten. A balesetet egy, a viharban leszakadt áramvezeték okozta. Az országon átvonuló vihar fákat döntött ki, épületeket rongált meg. A heves széllökésekkel kísért zivatar miatt le kellett zárni egy időre a ferihegyi repülőteret, és csak vasárnap reggelre ígérték a menetrend szerint közlekedés helyreállását mind a légi-, mind a vasúti forgalomban. Az országból több helyről - köztük Budapestről is - áramkimaradásokat jelentettek. A vihar elől fürdőzőket és vízibicikliseket kellett kimenteni délután a Velencei-tóból, és kiürítették a Balatont is.

Gyanús az ügyészségnek a sukorói kaszinóváros

Itthon2009.05.08, 12:44

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Velencei-tó partján tervezett kaszinóváros miatt, mert a vádhatóság szerint a befektetők feltünően aránytalan cserével jutottak hozzá a 70 hektáros sukorói telekhez. Az ügyről cikket közlő Heti Válasz szerint a területen el sem férne a befektetők által megálmodott komplexum, hiszen csak a golfpálya elfoglalná az egész telket.

Uniós pénzből gyorsítják Pest-Balaton vasútvonalat

Archívum2009.04.16, 14:34

Az Európai Unió fejlesztési forrásainak felhasználásával, mintegy 55 milliárd forintos beruházással átépítik a Tárnok-Székesfehérvár között vasúti vonalszakaszt- közölte Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője annak kapcsán, hogy megkezdődtek az előkészületi munkák.

Gigaberuházás indulhat a Velencei-tónál

Ingatlan2009.02.11, 12:26

Egy befektető 1,5 milliárd eurós beruházással idegenforgalmi komplexumot hozna létre a Velencei-tó partján - írja a Népszabadság.

Visszavonták a kaszinótendert

Gazdaság2009.01.19, 08:21

Mivel az egyetlen potenciális befektető nem tudott volna megfelelni a kritériumoknak, ezért visszavonta a Pénzügyminisztérium a kaszinókoncessziós pályázatot. A Velencei-tó partjára tervezett komplexum telkével nincs minden rendben, így biztosan csúszott volna a tender - írja a Napi Gazdaság.

Rianások miatt veszélyes a jég a Velencei-tavon

Itthon2009.01.17, 14:01

Csak a kijelölt helyeken szabad korcsolyázni a Velencei-tavon, egyes más területeket ugyanis rianások tesznek életveszélyessé. Szombaton is beszakadt a jég egy korcsolyázó alatt, de kimentették a tóból.

Idén is jó minőségű a Balaton vize

[origo] utazás2008.07.03, 16:19

A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó strandjain is jó a vízminőség - közölte a távirati irodával Kádár Mihály, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági főosztályvezető főorvosa.

Turisztikai fejlesztés a Velencei-tónál

Archívum2008.06.26, 17:56

Velencei-tó kapuja elnevezéssel, európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként Velencén - jelentette be csütörtökön Velencén a Közép-dunántúli Regionális Tanács elnöke.

Újévtől lehet korcsolyázni a Velencei-tavon

Itthon2007.12.30, 15:16

Január elsejétől lehet biztonságosan korcsolyázni a Velencei-tavon, a Balatont fedő jégréteg azonban még mindig túl vékony ahhoz, hogy ráengedjék az embereket. Így is sokan próbálkoznak, és akadt, aki a vízimentőknek köszönheti az életét. A rendőrség azonban hangsúlyozza, nem tudnak ott lenni minden könnyelmű korcsolyázó mellett.

Még veszélyes a Velencei-tó jege

Itthon2007.12.26, 14:09

Rendőrök figyelmeztetik az embereket a korcsolyázás veszélyeire a Velencei-tó partján, a tó ugyanis már befagyott, de rámenni még nem biztonságos. A tavon korcsolyázni a rendőrség közlése szerint egyelőre tilos és életveszélyes.

Nem kapkodnak a kikötők után

Ingatlan2007.12.20, 11:50

Egy teljes kikötőt hirdetnek eladásra Tiszaugban. Budapesten a Meder utcai luxuslakásokhoz kínálnak dunai kapcsolatot, a Balatonon és a Velencei-tónál nyaralók tartozéka a saját kikötő. Az efféle extra biztosan emel egy vízparti ingatlan értékén, de beletelhet némi időbe az értékesítés.

Horgász-vb lesz a Velencei-tavon

Sport2007.08.28, 11:09

Szeptember 7-én és 8-án a Velencei-tavi sukorói evezőspályán rendezik meg a horgász-világbajnokságot.

Jövőre kész lesz a velencei élményfürdő

Ingatlan2007.07.09, 19:01

Hatmilliárd forintos turisztikai beruházás közeledik a befejezéshez Velencén. Élményfürdő, szálloda, konferenciaközpont és apartmanház.

Kultúradömping a Velencei-tónál

[origo] utazás2007.06.22, 09:56

Nyolc héten keresztül, nyolc településen kínál látványos programokat a Velencei-tavi Nyári Játékok rendezvénye, a programsorozatot Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg csütörtökön Velencén.

Delfines vízibicikliket loptak a Velencei-tónál

Itthon2007.04.27, 11:34

Hárommillió forint kárt okoztak azok a bűnözők, akik vízibicikliket és kajakokat loptak el egy Velencei-tavi üdülőből. Az elkövetők pótkocsis, darus teherautóval és megfelelő létszámmal érkeztek.

Sok az olcsó ingatlan a Velencei-tónál

Ingatlan2006.06.02, 07:15

Abban egyetértenek a szakmabeliek, hogy az elmúlt években jelentősen visszaesett az ingatlanpiac a Velencei-tónál, de a kilátásokat eltérően értékelik. Három, a tó környékére specializálódott közvetítő tapasztalatait vetettük egybe.

Termálfürdő épül a Velencei-tónál

[origo] utazás2008.02.04, 15:41

Mintegy kétmilliárd forintos beruházással gyógy-és termálfürdő, szálloda és két apartmanház épül Velencén; a fürdő és a szálloda kivitelezési munkái augusztus végén, az apartmanoké jövő tavasszal kezdődnek meg, a komplexum jövő őszre lesz kész.

Képek a Velencei-tavon talált vidrakölyökről

Tudomány2006.02.02, 14:28

Az elmúlt hétvégén a tavon korcsolyázók figyeltek föl a vidrakölyökre - az állat anyját halva találták, ezért Lilit a vidrák regionális mentő központjaként működő, szegedi vidramenhelyre szállították. Hazánk Európában vidra-nagyhatalomnak számít, ami nagyrészt a hazai vidravédőknek köszönhető.

Ismét lehet korcsolyázni a Velencei-tavon

Itthon2006.01.28, 14:34

Újra lehet korcsolyázni a Velencei-tavon miután kemény hideg felhizlalta a jeget. Az agárdi Pop Strand programszervezője ugyanakkor figyelmeztetett: veszélyes sötétedés után a jégen maradni. A héten egy férfi meghalt amikor beszakadt alatta a jég.

Beszakadt a jég egy korcsolyázó alatt a Velencei-tavon

Itthon2006.01.24, 23:45

Több órás kutatás után a búvárok megtalálták annak a 29 éves pákozdi fiatalembernek a holttestét, aki alatt kedden kora este beszakadt a jég a Velencei-tavon - közölte a rendőrség. A tilos helyen korcsolyázó fiatal társai a szerencsétlenség után mobiltelefonon kértek segítséget.

Belvizet hozott az óriási hótömeg

Itthon2006.01.03, 15:59

Az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Zagyván, a belvízzel elöntött területek nagysága pedig meghaladja a 40 ezer hektárt. Kedden a magas vízállás miatt megkezdték a Velencei-tó vizszintjének csökkentését. A következő napokban további árhullámok várhatóak.

Másfél hét múlva jöhet a szúnyoginvázió

Itthon2005.07.19, 07:22

A fővárosban másfél hét múlva lehetne jelentős szúnyoginvázióra számítani, ha nem irtanák a vérszívókat, a Velencei-tónál azonban már harapni lehet a rovarokat. Utóbbi helyen nincs elég pénz az irtásra. Sikerrel védekeztek a szúnyogok ellen a Tisza-tónál, míg a Balatonnál felemás a helyzet - írja a Népszabadság.

Friss műholdfelvétel legnagyobb tavainkról

Tudomány2005.03.17, 15:01

Megindult a jégolvadás tavainkon: a Balaton északi oldalán elvékonyodott, helyenként teljesen elolvadt a jég, ám még összefüggő jég borítja a Velencei-tavat. A Fertő-tóról először közlünk felvételt.

Védett területeket veszélyeztet a tevezett aranybánya

Itthon2004.07.30, 08:50

Több üdülőterület védett részét is érintené az az aranybánya, amit egy brit cég szeretne megnyitni a Velencei-tónál - írja a Napi Gazdaság. A helyi fejlesztési tanács ezért megfellebbezte a júniusban kiadott elvi kutatási engedélyt.

Csirkepaprikásfőző-bajnokság a Velencei-tónál

Női Lapozó2004.07.29, 16:22

Nagyszabású baromfiünnepet rendeznek július 31-én, szombaton délután 1 órától a velencei szabadstrandon. Az egész délután tartó rendezvényen összemérhetik tudásukat azok, akik szeretnek és tudnak is főzni.