védőoltás

címke rss

Beoltatta magát koronavírus ellen a román szenátus és képviselőház elnöke is

Nagyvilág2021.01.19, 14:36

Kedden Bukarestben beoltatta magát  koronavírus ellen Anca Dragu, a szenátus elnöke és Ludovic Orban, a képviselőház elnöke is - számolt be a MASZOL erdélyi hírportál. A román elnök már múlt pénteken, a kormányfő pedig rá egy napra esett át a vakcinázáson.

573 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Itthon2021.01.19, 08:55

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 353 276 főre nőtt az itthon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, így a halottak száma 11 520 főre emelkedett - közölte a legfrissebb adatokat a kormányzati tájékoztató portál.

Így működik a kínai koronavírus-vakcina, amelyből hamarosan nagy mennyiség érkezhet Magyarországra

Tudomány2021.01.18, 21:34

Jól kipróbált technológián alapul az a kínai védőoltás, amiből akár egymillió adag is érkezhet Magyarországra. Mit kell tudni a Sinopharm vállalat oltóanyagáról, hogyan véd, és mennyire hatásos az eddigi klinikai eredmények szerint?

A koronavírus-vakcina második dózisát követően erősebben jeletkeznek a mellékhatások

Life.hu2021.01.18, 09:33

Az oltás második dózisa után erősebben jelentkeztek a mellékhatások az izraeli oltottaknál - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap, számolt be az MTI.

Magyar szakember a helyszínről: A kínai vakcina gyártása biztonságos

Itthon2021.01.18, 09:27

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának gyártási folyamata biztonságos - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Pekingből, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) hatósági ellenőrzési főosztályának vezetője.

A hétvégén tovább folytatódik a védőoltás beadása az idősotthonokban

Life.hu2021.01.16, 09:44

Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.

Elkezdődött az oltási kampány második szakasza Romániában

Nagyvilág2021.01.15, 18:33

Romániában pénteken elkezdődött az oltási kampány második szakasza, amelyben a 65 év fölöttiek, a krónikus betegségben szenvedők, valamint a társadalom számára kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást.

Mi történik, ha az oltás után elkapjuk a koronavírust? Szlávik János válaszolt!

Life.hu2021.01.15, 15:45

Szlávik János elmondta, a második oltás után egy hét elteltével már védettek vagyunk a koronavírussal szemben. Az infektológus arra is kitért, mi történik, ha mégis elkapjuk ekkor a covidot.

Karikó Katalin megkapta a második adag védőoltást is

Itthon2021.01.15, 11:25

Megkapta a második védőoltást, vagyis már 94 százalékos védettséget élvezhet Karikó Katalin, a Pfeizer-BioNTech vakcinájának alapjául szolgáló mRNS-technika kitalálója. A biokémikus professzorral a Ripost készített interjút.

Müller Cecília is megkapta a koronavírus elleni védőoltást - Fotók

Life.hu2021.01.13, 18:18

Müller Cecília is beoltatta magát a Pfizer-BioNTech vakcinával. Az oltást Bedros J. Róbert, az országos korházfőparancsnok helyettese adta be neki a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban.

Ferenc pápa is megkapta a koronavírus elleni védőoltást

Life.hu2021.01.13, 17:48

Ferenc pápa megkapta a koronavírus elleni oltást - derült ki szerdán az argentin sajtóból, a Szentszék egyelőre nem erősítette meg a hírt, csak annyit jelentett be, hogy a Vatikánban is megkezdik az oltások beadását, és a katolikus egyházfőt is készülnek beoltani.

Müller Cecília elmondta, mi vonatkozik a koronavírus-vakcinával beoltott személyekre

Life.hu2021.01.13, 16:38

Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján azt kérte az egészségügyi dolgozóktól, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mert - mint mondta - szeretnének "továbblépni az oltási sorban". Azt is elmondta, kell-e maszkot viselni a már beoltott személyeknek.

Videón, ahogy megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány Szlovákiába is

Nagyvilág2021.01.13, 16:30

Szerdán nem egész 5 000 adag koronavírus-vakcina érkezett a Moderna gyártójától Szlovákiába - számolt be az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalra (SÚKL) hivatkozva az Új Szó. A felvidéki hírportálon beszámoltak arról is, hogy kedden több mint 3500 fertőzöttet regisztráltak az 5 és fél milliós országban, amellyel két közös határátkelőjét is lezárja ma éjféltől Ausztria. 

Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter

Nagyvilág2021.01.13, 12:06

Meghalt kedden Bogdan Stanoevici román színész. A Hotnews román hírportál szerint a 62 éves művész, aki a Ponta-kormány egykori minisztere és a Metropolitan Cirkusz igazgatója is volt, a fővárosi Szent Pantelimon kórházban halt bele a koronavírus okozta szövődményekbe. Mint írták, Steanovici tavaly Bukarestben részt vett egy védőmaszkellenes tüntetésen is. Az MTI közölte, hogy kedden 61 éves korában meghalt Florentin Crihalmeanu, Kolozsvár-Szamosújvár görögkatolikus püspöke is, aki január elején fertőződött meg az új típusú koronavírussal, de nem ment kórházba.

Szerbiában eddig több mint százezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra

Nagyvilág2021.01.13, 10:03

Szerbiában hétfő óta több mint százezren regisztráltak online felületen a koronavírus elleni oltásra, harminc százalékuk viszont nem választott vakcinát - jelentette az RTS szerb közszolgálati televízió szerdán.

Megérkezett Romániába is az első, Moderna védőoltást szállító kamion

Nagyvilág2021.01.13, 10:10

Ked este átlépte Nagylaknál a román határt az első, Moderna védőoltást szállító kamion - közölték a Maszol erdélyi hírportálon az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőségre (ISU) hivatkozva. Beszámoltak arról is, hogy még a héten Klaus Iohannis román elnök is beadatja magának a koronavírus elleni védőoltást. 

Százezer adag vakcina soron kívüli felhasználása miatt indult vizsgálat Olaszországban

Nagyvilág2021.01.12, 14:28

Az olasz csendőrség mintegy százezer eddig beadott oltás miatt indított vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit megelőzve ezt az adagot "soron kívüli" emberek kapták meg - értesült a La Repubblica napilap kedden.

Újabb vakcinagyártó céggel köthet megállapodást az EU

Nagyvilág2021.01.12, 13:46

Az Európai Bizottság a francia Valneva gyógyszergyártó céggel zárhatja le tájékozódó megbeszéléseit a koronavírus elleni potenciálisan hatékony vakcina felvásárlására a héten, és elindítják a beszerzési folyamatokat - jelentette be a brüsszeli testület oltásforgalmazókkal folytatott tárgyalásainak vezetője az Európai Parlament által szervezett keddi meghallgatáson.

Szlávik János bizakodó: Ha elegendő vakcinát kapunk, még az idén elérhető a nyájimmunitás

Life.hu2021.01.11, 18:55

Dr. Szlávik János úgy véli, csak azon múlik a lakosság immunizálása, milyen hamar kapjuk meg a szükséges vakcina mennyiséget.

Dr. Szlávik János a védőoltásokról beszélt: "Nem okoznak hosszútávú mellékhatásokat" - Videó

Life.hu2021.01.11, 17:25

A Mokka vendége Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a koronavírus oltásának fontosságáról beszélt.

Bocsánatot kért a szlovák teniszsztár, amiért soron kívül kapta meg az oltást

Nagyvilág2021.01.11, 13:06

Elnézést kért Dominika Cibulková szlovák teniszező, amiért jogtalanul kapta meg a koronavírus elleni vakcinát - írja az Új Szó.

Ferenc pápa szerint erkölcsi kötelesség a védőoltás

Nagyvilág2021.01.09, 18:55

Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már szombaton nyilvánosságra hozták.

Kiderült, hatásos-e a koronavírus vakcina az új, sokkal fertőzőbb mutációk ellen

Life.hu2021.01.09, 11:26

A koronavírus Nagy-Britanniában és a Dél-afrikai Köztársaságban nemrég feltűnt és a korábbiaknál jóval erőteljesebb fertőzési képességgel bíró két új variánsának egyik kulcsmutációja ellen is hatékony lehet a BioNTech és a Pfizer cégek oltóanyaga - derült ki a csütörtökön közzétett előzetes adatokból.

Vitray Tamás: "Vártam a bejelentésre, nincs bennem semmi kétely"

Life.hu2021.01.09, 06:16

A 88 éves Vitray Tamás is beoltatja magát koronavírus ellen. Amint lehetett, regisztrált a vakcinainfo.gov.hu weboldalon, és várja, hogy megkaphassa a védőoltást.

Maximálisan biztonságos a védőoltás az MTA szerint

Itthon2021.01.08, 09:47

Karádi István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja maximálisan biztonságosnak tartja a koronavírus elleni védőoltást.

A 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnes is regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra

Itthon2021.01.07, 20:33

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász is regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra csütörtökön.

Dr. Rusvai Miklós: "A vírus sokkal súlyosabb szövődményeket okozhat, mint a vakcina"

Life.hu2021.01.07, 09:05

Rengetegen bizonytalanok a koronavírus elleni oltással kapcsolatban. Akadnak, akik attól tartanak, megbetegíti őket a vakcina, de olyanok is, akik a rövid fejlesztési idő miatt kételkednek a hatékonyságában.

Csütörtökön a négy legnagyobb létszámú idősotthonban is megkezdődik a védőoltás

Itthon2021.01.07, 08:25

Az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók oltása mellett fokozatosan megkezdődik az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak oltása is. Elsőként csütörtökön az ország négy legnagyobb létszámú idősotthonában kezdik meg az oltást a mobil oltócsapatok: a fővárosi Pesti úti idősotthonban, az újpalotai Olajág otthonban, egy pécsi és egy miskolci idősotthonban - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

A szerb házelnök és a belügyminiszter is beoltatta magát az orosz vakcinával

Nagyvilág2021.01.07, 09:05

A szerb kormány több tagja is beoltatta magát a koronavírus elleni orosz vakcinával - közölte az N1 szerb hírcsatorna.

Miben különbözik a Moderna a Pfizer-BioNTech vakcinától? Hogyan véd a koronavírus ellen? Mennyire hatásos?

Tudomány2021.01.06, 19:45

Engedélyezte a Moderna-vakcina használatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A döntés értelmében a Moderna vakcinája lett a második szer, amelyet jóváhagyott a bizottság a BioNTech-Pfizer után. Ezzel a védőoltás 27 tagország számára válik elérhetővé. Mit kell tudni az oltásról?

Már több mint egymillióan regisztráltak a koronavírus elleni oltásra

Itthon2021.01.06, 14:55

Meghaladta az 1 milliót a koronavírus elleni oltásra regisztrálók száma - jelentette be Dömötör Csaba a közösségimédia-oldalán.

Újabb körét oltja be az egészségügyi dolgozóknak a NEAK

Life.hu2021.01.05, 17:53

Folytatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az egészségügyi dolgozók "megszólítását és meghívását" a koronavírus elleni védőoltásra, hogy a "frontvonalban levő", a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók elsőként részesülhessenek az oltóanyagból.

Angela Merkel és Vlagyimir Putyin közös vakcinaelőállításról egyeztettek

Nagyvilág2021.01.05, 13:02

Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szorosabb együttműködésről, illetve a koronavírus elleni vakcina közös előállításának kilátásairól egyeztetett kedden telefonon - közölte a Kreml.

Meghatódott Győrfi Pál, amikor megkapta a koronavírus elleni védőoltást - videó

Itthon2021.01.05, 07:36

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője is megkapta hétfőn a koronavírus elleni védőoltást, melyről közösségi oldalán számolt be.

Kiderült, kell-e vakcina, ha már átestél a koronavírus fertőzésen

Life.hu2021.01.04, 07:47

Sok hír terjeng arról, hogy aki átesett már a koronavírus-fertőzésen, az egy ideig védettséget is szerez a vírussal szemben. Az ő esetükben így szükséges-e a vakcina?

Több tízmillió oltás beadását várják a következő hónapokban az Egyesült Királyságban

Nagyvilág2021.01.03, 15:25

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból.

A Vatikánban megkezdődik az oltási kampány

Nagyvilág2021.01.02, 18:19

Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be - közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.

Indiában jóváhagyták az Oxford/AstraZeneca vakcina használatát

Nagyvilág2021.01.02, 14:09

A koronavírus által második legfertőzöttebb országban, Indiában jóváhagyták az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyagának használatát.

Tények és tévhitek a koronavírus elleni oltásról - videó

Itthon2021.01.02, 13:33

Számos tévhit, álhír és elbizonytalanító információ jelenik meg a védőoltásokról, miközben már bizonyított, hogy a Pfizer vakcinája biztosítja a koronavírus elleni védelmet - emelte ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a vakcina beadásának valós részleteivel kapcsolatban.

A legtöbb nyugat-balkáni országban már elkezdődött az oltás

Nagyvilág2021.01.02, 11:53

Míg a legtöbb nyugat-balkáni országban megkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, a bosznia-hercegovinai kormány még nem tudja, mikor érkezik meg az első vakcinaszállítmány az országba - közölte a helyi sajtó szombaton.

Merkely Béla: Folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat

Nagyvilág2021.01.01, 21:48

December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Már egymillió oltást adtak be Nagy-Britanniában

Nagyvilág2021.01.01, 21:40

Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.

Jóváhagyták a Pfizer/BioNtech-vakcina vészhelyzeti használatát

Tudomány2021.01.01, 12:54

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön jóváhagyta a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását. Ez a vakcina az első, amely elnyerte a világszervezet jóváhagyását

Minden tervezett helyszínre megérkezett a vakcinaszállítmány

Itthon2020.12.30, 18:50

Minden tervezett helyszínen megkapták a koronavírus elleni oltóanyagot a szerdán Magyarországra érkezett második vakcinaszállítmányból a kórházak. A nap folyamán a kormány által kijelölt 21 oltási pontra szállították ki a vakcinákat - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda délutáni Híradójában.

Megkezdték az oltási kampányt Argentínában a Szputnyik V vakcinával

Nagyvilág2020.12.29, 19:06

Megkezdték az oltási kampányt Argentínában a koronavírus elleni Szputnyik V orosz vakcinával - számolt be kedden a helyi média.

Oroszország koronavírus-oltást igazoló útlevél bevezetését tervezi

Nagyvilág2020.12.29, 18:43

Oroszország azt tervezi, hogy különleges útleveleket bocsát ki azok számára, akik beoltatták magukat a koronavírus elleni vakcinával - közölte kedden Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Barta Sylvia tavasszal esett át a koronavíruson, de még most is maradványtünetekkel küzd

Life.hu2020.12.29, 14:52

A TV2 gyönyörű időjósa, Barta Sylvi a koronavírus első hullámában lett beteg, de a mai napig érzi a betegség hatását.

Jól halad a koronavírus elleni védőoltások beadása a Dél-pesti Centrumkórházban

Itthon2020.12.28, 13:17

Jól halad a koronavírus elleni védőoltások beadása a Dél-pesti Centrumkórházban, vasárnap 225 egészségügyi dolgozó kapta meg a vakcinát, és azóta egyetlen esetben sem alakult ki szövődmény - mondta a kórház főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

132 egészségügyi dolgozót oltottak be a Semmelweis Egyetem Klinikáján szombaton

Itthon2020.12.27, 14:10

Százharminckét egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen a Semmelweis Egyetem Klinikáján szombat délután.

Januártól újabb vakcinával kezdhetik meg az oltást Nagy-Britanniában a sajtó szerint

Nagyvilág2020.12.27, 13:24

Két héten belül kétmillió brit állapolgár kaphatja meg az AstraZeneca brit-svéd konzorcium által  kifejlesztett védőoltást, amely 2021. január 4-től lesz elérhető az Egyesült Királyságban, amennyiben hétfőn jóváhagyják az alkalmazását - számolt be a THE SUN.

Ez a véleménye Győrfi Pálnak a koronavírus elleni vakcináról

Life.hu2020.12.27, 10:32

Bátran kijelenthetjük, hogy a koronavírus elleni védekezés egyik arca Győrfi Pál. Most kiderült, hogyan vélekedik a védőoltásról.

Ausztriában egy nyugdíjas asszony, Romániában egy orvosi asszisztens kapta meg először az oltást - videók

Nagyvilág2020.12.27, 12:31

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a mai naptól, azaz december 27-től kezdődik az EU valamennyi tagállamában a lakosság összehangolt, az új típusú koronavírus elleni beoltása a német BioNTech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett vakcinával. December 27. történelmi nap 2020-ban - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután Ausztriában az első önként jelentkezőknek beadták a koronavírus elleni vakcinát.

Egy 101 éves asszony kapta meg elsőként a vakcinát Németországban

Nagyvilág2020.12.26, 19:25

Elsőként egy idősotthon lakói és személyzete kapták meg a koronavírus elleni vakcinát Németországban.

Az oltás a járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere

Itthon2020.12.26, 17:46

Az oltás az új típusú koronavírus-járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere - jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szombat délután az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Nyíregyházára is megérkeztek a vakcinák

Itthon2020.12.26, 18:25

Nyíregyházára is megérkeztek a koronavírus elleni vakcinák - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután.

Megérkezett Debrecenbe a vakcina

Itthon2020.12.26, 14:14

Közel ezer vakcina érkezett Hajdú-Bihar megye székhelyére. 

Fontos információt közölt a Koronavírus Sajtóközpont az oltóanyagal kapcsolatban

Life.hu2020.12.25, 08:46

December 26-án érkezik a koronavírus elleni vakcina Magyarországra, másnap elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Mobiltelefonos alkalmazással igazolhatják a magyarok, ha védettek a koronavírus ellen

Itthon2020.12.23, 19:56

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket - számolt be a Magyar Nemzet.

Huszonöt oltóhelyet jelöltek ki az országban, december 27-én adják be az első vakcinákat

Itthon2020.12.23, 13:35

A második oltást követő 7. napon alakul ki a beoltott személy szervezetében a védettség. Az első oltást itthon december 27-én adják be Budapesten. Hiába a korlátozás feloldása, gyülekezni, csoportosulni szenteste sem szabad – hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. 

Szlovákiában vasárnap kezdik az oltást

Nagyvilág2020.12.22, 17:01

Vasárnap kezdik meg Szlovákiában a lakosság koronavírus elleni oltását - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az egészségügyi minisztérium közlésére hivatkozva kedden.

Eddig ennyien szeretnék beoltatni magukat a koronavírus ellen Magyarországon

Life.hu2020.12.22, 15:50

Dömötör Csaba elárulta, már 307 ezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásért hazánkban. A két ünnep között már meg is kezdődik az egészségügyi dolgozók oltása.

Gulyás Gergely: túlvagyunk a koronavírus-járvány csúcspontján

Life.hu2020.12.22, 15:07

A kormány keddi sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kijelentette, már egyértelműen túlvagyunk a koronavírus-járvány második hullámának csúcspontján.

Megállapodott az EU az egyik gyártóval a vakcina áráról

Nagyvilág2020.12.21, 16:05

Az Európai Unió a koronavírus elleni védőoltás 15,5 eurós darabonkénti áráról állapodott meg a Pfizer és a BioNTech gyártókkal - derült ki hétfőn egy uniós belső dokumentumból, amelybe betekintést nyert a Reuters hírügynökség.

Vasárnap megkezdődött az oltási kampány Izraelben

Nagyvilág2020.12.20, 14:04

Megkezdődött az új koronavírus elleni védőoltás tömeges beadása Izraelben - jelentette a helyi média vasárnap.

Így kell eljárni, ha a koronavírus elleni védőoltás allergiás reakciót okoz

Life.hu2020.12.20, 07:06

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és - Megelőzési Központja (CDC) közölte szombaton, hogy vizsgálja a koronavírus-oltásoknál néhány esetben felmerült allergiás reakciókról szóló jelentéseket, egyúttal ajánlást adott ki arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni a korábban allergiás sokkon már átesett személyek esetében.

Életmentőek a koronavírus elleni oltások

Itthon2020.12.19, 15:52

A koronavírus elleni oltások egyértelműen életmentőek, hiszen nemcsak a járványt, hanem a súlyos szövődményeket és a haláleseteket is megakadályozhatják - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A virológus szerint ekkor érhetjük el itthon a nyájimmunitást a koronavírussal szemben

Life.hu2020.12.19, 08:23

Legalább 4 millió beoltott lakos kell a virológus szerint ahhoz, hogy elérjük hazánkban az úgynevezett nyájimmunitást a koronavírussal szemben. Ez várhatóan tavaszra következhet be.

Újabb információ derült ki a koronavírus elleni vakcináról

Life.hu2020.12.18, 15:45

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján kiderült, hogy kétszer kell majd beadni a vakcinát, illetve Müller Cecília elárulta, hogy pontosan hol kezdik meg az oltást.

A 81 éves Sir Ian McKellen is megkapta a koronavírus elleni védőoltást - Fotó

Life.hu2020.12.18, 12:12

A 81 éves forgatókönyvíró is megkapta a COVID-19 elleni vakcinát.

Orbán Viktor közölte: ekkor kezdődnek a koronavírus elleni oltások hazánkban

Life.hu2020.12.18, 09:03

December 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása, első körben 35 ezer embernek elégséges mennyiség érkezik Magyarországra, és első helyen az egészségügyi dolgozókat oltják majd be - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Már több mint 200 ezren regisztráltak a koronavírus-oltásra

Itthon2020.12.15, 16:51

Már több mint 200 ezren regisztráltak az oltásra - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy Facebook-videóban.

Beoltották az első embert koronavírus ellen az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.12.14, 17:59

Kezdetét vette hétfőn a koronavírus elleni oltási kampány az Egyesült Államokban.

Moszkvában egy hét alatt hatezer embert oltottak be

Nagyvilág2020.12.14, 11:05

Hétfőtől az okmányirodák, a kulturális intézmények és a kiskereskedelmi alkalmazottak is feliratkozhatnak a koronavírus elleni védőoltásra Moszkvában.

Hamarosan dönt a WHO a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca védőoltásának jóváhagyásáról

Nagyvilág2020.12.11, 22:27

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várakozásai szerint a szervezet szakértői heteken belül döntenek a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca védőoltásának jóváhagyásáról - közölte pénteken Genfben Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főmunkatársa.

Orosz partnerekkel kezd vakcinakombinációs kutatásokba az AstraZeneca

Nagyvilág2020.12.11, 13:52

Közös kutatásokat kezd a AstraZeneca az orosz Gamaleja Intézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI), és az R-Pharm gyógyszergyárral annak érdekében, hogy saját, az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcináját kombinálja a Szputnyik V-vel - közölte pénteken a brit-svéd gyógyszergyár és az orosz szuverén alap.

Megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja Magyarországra

Itthon2020.12.11, 12:24

Péntek reggel megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Koronavírus: ekkora az érdeklődés a vakcina iránt

Life.hu2020.12.10, 17:04

Nemrég indult a regisztráció a koronavírus elleni oltásra, és már most látszik, hogy óriási az érdeklődés - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerdán.

Koronavírus: ezekben a kórházban fogják beoltani az egészségügyi dolgozókat

Life.hu2020.12.10, 06:18

A koronavírus elleni védőoltásokra felkészülés első állomásaként kijelölték azt a huszonöt kórházat, ahol majd megtörténhet az egészségügyi dolgozók védőoltása - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szerdán az MTI-vel.

Megszólalt Szlávik János a koronavírus elleni védőoltásról: erre figyelmeztet

Life.hu2020.12.09, 09:50

Azt javasolja a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.

Szlávik János: Mindenki, aki teheti, kérje a védőoltást!

Itthon2020.12.09, 10:30

Azt javasolja Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.

Koronavírus: ezért nem szabad az oltás előtt és után alkoholt fogyasztani

Life.hu2020.12.08, 16:41

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

Kiderült, mikortól indul a tömeges oltás Magyarországon

Itthon2020.12.08, 12:43

Eddig a kormány 17,5 millió adag vakcinát kötött le, az emberek bizalommal vannak a magyar gyógyszerhatóságok iránt, így ha az engedély megérkezik, akkor csak itthoni engedéllyel rendelkező vakcinákat adnak majd be. A tömeges oltásra a következő év első negyedében lehet számítani – hangzott el az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján.

Úgynevezett platófázisba ért a járvány az eddigi korlátozó intézkedéseknek köszönhetően

Itthon2020.12.08, 11:11

Úgynevezett platófázisba ért a koronavírus-járvány a csaknem egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedéseknek köszönhetően - közölte a Semmelweis Egyetem rektora kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Koronavírus: kiderült, meddig ad védettséget a vakcina

Life.hu2020.12.06, 20:03

Már nem kell sokat várni, hogy megkezdődjön a tömeges oltás a koronavírus ellen. Arról azonban még nem nagyon olvashattunk, hogy meddig ad védettséget a vakcina.

Nincs kivételes bánásmód: ekkor kapja meg a koronavírus elleni oltást Erzsébet királynő

Life.hu2020.12.06, 16:14

Erzsébet királynő és férje, a 99 éves Fülöp herceg is igénylik a kornovírus elleni oltást, ám kénytelenk kivárni a sorukat.

Szerbiában a jövő év első felében kezdődhet meg a tömeges oltás

Nagyvilág2020.12.05, 09:52

Szerbiában 2021 első felében várható a tömeges oltás megkezdése, első körben az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és a katonák kapják meg a vakcinát - jelentette be Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár a szerbiai közszolgálati televízió szombat reggeli híradójának beszámolója szerint.

Szombaton indul meg Moszkvában az emberek tömeges oltása

Nagyvilág2020.12.04, 10:07

Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra. Az országban az elmúlt egy napban több mint 27 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A járvány terjedésésnek mértéke 1 százalék felett van.

Jövő héten kezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány: megérkezett az első szállítmány az Egyesült Királyságba

Life.hu2020.12.04, 06:37

Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.

Pénteken megkezdődik a tömeges védőoltás Moszkvában

Nagyvilág2020.12.03, 15:50

Moszkvában pénteken megkezdődik a koronavírus elleni tömeges védőoltás beadása, amelyre aznaptól lehet online feliratkozni - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.

Megvan az első engedélyezett koronavírus-vakcina - minden, amit tudni lehet róla

Tudomány2020.12.02, 17:37

A brit gyógyszerfelügyelet kedden engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság az első olyan ország a világon, amely jóváhagyta a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját széles körű használatra. Ezzel a lépéssel megnyílt az út a legmodernebbnek számító védőoltások, az RNS-vakcinák széles körű alkalmazása előtt. Az Európai Unió gyógyszerügynöksége, az EMA december 29-re ígéri az engedély kiadását.

Itt lehet majd a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezni

Life.hu2020.12.02, 12:24

Müller Cecília elárulta, a kormány külön weboldalt hoz létre, ahol bárki jelezheti, hogy igényt tart a koronavírus elleni vakcinára.

Koronavírus: az idősotthonok lakói és dolgozói juthatnak először az oltáshoz Franciaországban

Life.hu2020.12.01, 10:08

A francia egészségügyi hatóságok ajánlása szerint az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatják meg elsőként a koronavírus-elleni oltást.

Ha már itt a vakcina, minél több ember be kell, hogy oltassa magát

Itthon2020.11.26, 21:01

„Az 50 év felettiek alkotják a globális „ezüstgazdaságot", amely a világ harmadik legnagyobb gazdasága lenne az Egyesült Államok és Kína után" - mondta Rózsa Péter egészségügyi közgazdász, a Nézőpont Intézet munkatársa. A Nézőpont Intézet az idősek társadalomban betöltött szerepéről és gazdasági jelentőségükről készített tanulmányt. Ebből egyebek mellett az derült ki, hogy az idősek egyre jelentősebb arányban járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez. A kutatásból az is kiderül, hogy többségében vigyáznak magukra, próbálnak egészségtudatosan élni, de a védőoltások területén van még teendő - kevesebb mint a felük oltatja be magát pééldául ...

Koronavírus - Szlávik János: Az oltóanyagok több mint 90 százalékos hatékonyságúak

Life.hu2020.11.24, 14:03

Ahhoz, hogy minél többen beadassák majd maguknak a koronavírus elleni védőoltást, ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak oltások, mi történik a szervezetükben a vakcina hatására - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Jó hírek jöttek az Oxfordi Egyetem koronavírus-vakcinájáról

Tudomány2020.11.23, 09:58

Hetvenszázalékos hatékonyságú az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég közösen fejlesztett koronavírus-vakcinája.

Koronavírus: már decemberben megkezdődik a védőoltások beadása az Egyesült Államokban

Life.hu2020.11.23, 07:41

Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása - közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője.

Az Egyesült Államokban várhatóan december 11-én kezdődik a védőoltások beadása

Nagyvilág2020.11.22, 18:07

Az Egyesült Államokban még december közepe előtt megkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása - közölte Moncef Slaoui, a kormány által szervezett oltási kampány egyik magas rangú vezetője.