vállalkozás

címke rss

Számháború a parlamenti vitanapon

Gazdaság2005.07.05, 13:46

Az év első negyedévében Magyarországra 1,1 milliárd euró működő tőke érkezett, ami 430 millió euróval több, mint tavaly az első három hónapban - mondta kedden Kóka János gazdasági miniszter a "Propaganda és valóság a magyar gazdaságban" című parlamenti vitanapon. Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint a kormány nehezíti, hogy a magyar gazdaság, a vállalkozások sikeresek tudjanak lenni. Herényi Károly, az MDF vezérszónoka szerint nincs válságban a gazdaság, de nagyon súlyos helyzetben van az államháztartás.

Jövő hónaptól változnak az adószabályok

Archívum2005.06.20, 09:21

Miközben a módosításokat a képviselők májusban az úgynevezett akadálymentesítő adócsomag keretében fogadták el, ezzel szemben az áfatörvény némely paragrafusának változása megnehezíti a vállalkozások helyzetét. A cégek életén könnyítő, hamarosan hatályba lépő új szabály ugyanakkor kisebb jelentőségű, írja a Világgazdaság.

Visszatarthatja az áfát az állam

Archívum2005.06.15, 09:03

Legalizálják az állam eddigi jogtalan áfa-visszatartási gyakorlatát. Azzal, hogy július elsejétől megszüntetik a gyakorított áfa-bevallást, lehetővé válik, hogy az állam törvényesen várjon hónapokat a forgalmi adó visszautalásával. A költségvetés számára kedvező változás több ezer vállalkozást hoz nehéz helyzetbe.

Alaposabban ellenőrzik az evázókat

Gazdaság2005.06.30, 15:35

Szigorúbb ellenőrzésnek veti alá az adóhatóság az egyszerűsített vállalkozási adót fizetőket. Az evát választókkal az adóhatóságnak eddig jók a tapasztalatai - írja a Világgazdaság. Az adószakértők szerint a rendszer egyetlen gyenge pontja, hogy az eva hatálya alá tartozó cégek más cégben el tudják számolni költségeiket és áfát igényelhetnek vissza. A szakértők szerint ugyanakkor "nem szimpatikus" az adókulcs 21 százalékra emelése, mert az jelentősen növelné az evázók terheit.

Újabb változások várhatók az adórendszerben

Archívum2005.06.02, 15:16

A száz lépés program keretében a következő két hétben újabb, vállalkozások versenyképességét erősítő intézkedések várhatóak - nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség közgyűlésén.

Ekhót fizetnének a kényszervállalkozók

Gazdaság2005.05.10, 07:54

Várhatóan fix összegű járulékot fizethetnek a pályakezdők után a hazai vállalkozások. Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) legalizálná emellett a színlelt szerződéssel foglalkoztatottak helyzetét is - írja a Világgazdaság. Pető Iván szerint ugyanakkor tanácsos lenne, ha legalább december 31-ig meghosszabbodna a június 30-án megszűnő moratórium.

Elfogadták az akadálymentesítési adócsomagot

Archívum2005.05.03, 08:14

A parlament hétfőn elfogadta az akadálymentesítési csomag névre keresztelt törvényjavaslatot, amely összesen 18 közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályt módosít. Az új rendelkezések a legégetőbb problémákat orvosolják, azonban nem enyhítik számottevően a vállalkozások adminisztrációs terheit - írja a Népszabadság. Az elfogadott szabályozás kedvező környezetet biztosít az off-shore cégeknek.

Szanyi: Lehetőségeik alatt teljesítenek a magyar cégek

Gazdaság2005.04.28, 13:05

Az európai uniós csatlakozás után egy évvel megállapítható, hogy a magyarországi vállalkozások mélyen a lehetőségeik alatt teljesítenek, de még így is jobban állnak a legtöbb új tagállamban működő cégnél - mondta Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára csütörtökön.

Hajléktalanszállókra jegyeztek be cégeket

Itthon2005.04.21, 07:12

Hét hajléktalanszállóra jegyeztek be különféle cégeket a fővárosban tavaly. Az Igazságügyi Minisztérium szerint a cégeljárásban közreműködő ügyvédet vagy közjegyzőt tennék felelőssé, ha a vállalkozás székhelyéül nyilvánvalóan hamis címet jelölnek meg - írja a Népszabadság.

Vizsgálják a Szerencsejáték Felügyeletet

Gazdaság2005.04.18, 09:09

Vizsgálatot indított a Szerencsejáték Felügyeletnél a Pénzügyminisztérium. A tárca azt szeretné kideríteni, valóban pazarlóan gazdálkodik-e a hatóság, illetve, hogy részrehajlóan bírálja-e el egyes vállalkozások engedélykérelmeit - írja a Népszabadság.

Megindultak az áfa-visszautalások

Archívum2005.04.08, 08:45

A jövő hét végéig hozzűájuthatnak a hazai vállalkozások a 2004. negyedik negyedévi áfa-visszaigénylések nagy részéhez - mondta a Világgazdaságnak Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.

Elismerés hazai informatikai cégeknek

Techbázis2005.03.18, 21:38

Összesen hét hazai informatikai vállalkozás nyerte el a  nyerte a CeBIT-en az Európai Kiválóság a Multimédiában-díj különböző fokozatait. A díjat minden évben azok a cégek kaphatják, amelyek kiemelkedő szolgáltatásokat és alkalmazásokat hoznak létre, és nemzetközi piacokon is terjeszkednének.

Iparkamara: korszerűbb adórendszerre van szükség

Archívum2005.03.17, 11:08

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint a magyar vállalkozások versenyképessége, a gazdaság fejlődése nagymértékben függ attól, hogy milyen mértékben és ütemezéssel sikerül korszerűsíteni az adórendszert - mondta Vadász György, a kamara általános alelnöke csütörtökön.

Lehetnek még viták a kétkulcsos eváról

Archívum2005.03.09, 08:07

173 ezer vállalkozást tenne érdekeltté az átalányadó választásában a mostani 104 ezer evázó cégen felül az eva kétkulcsossá alakítása- értesült a Napi Gazdaság. Az uniós egyeztetésen nem kifogásolták az eva hatályának tervezett bővítését, a lap brüsszeli forrásai szerint ugyanakkor ebben a kérdésben még lehetnek viták.

Leáll az APEH a tételes áfa-ellenőrzéssel

Gazdaság2005.03.07, 12:14

A Pénzügyminisztérium arra utasította az APEH-et, hogy az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások teljes körű, tételes áfa-ellenőrzéséről térjen át a célzott, valamint a visszautalást nem kérő vállalkozások ellenőrzésére - közölte Katona Tamás, a tárca politikai államtitkára. Akiknél a harmadik negyedévben mindent rendben találtak, kifizetik a jogosnak ítélt áfát.

960 ezer vállalkozás működik hazánkban

Gazdaság2005.02.18, 14:36

Tavaly év végén 960 ezer gazdasági szervezet működött Magyarországon, ezen belül 416 ezer társas és 456 ezer egyéni vállalkozás. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 15 ezer, a nonprofit szervezetek száma 73 ezer volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Bővül a Fészekrakó program számlakibocsátóinak listája

Archívum2005.02.11, 14:57

Gyorsan bővül azon építőipari vállalkozások listája, amelyek részt vesznek a Fészakrakó-programban. A pontos lista az APEH honlapján olvasható. A Pénzügyminisztérim szerint a lista segítségével mindenki ellenőrizheti a kivitelező cégeket.

AmCham: a helyhatóságok 90 százaléka felesleges

Archívum2005.02.03, 11:52

A vállalkozások adóterheinek csökkentése csak akkor lehetséges, ha a jelenlegi 3200 önkormányzat a tizedére csökken; akkor a 800 ezer közalkalmazottra sem volna szükség - mondta Némethy László, az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke egy csütörtöki konferencián.

ÁSZ-vizsgálat az áfavisszatartások ügyében

Gazdaság2005.01.20, 12:28

Az Állami Számvevőszék is vizsgálja, hogy az APEH jogszerűen tartja-e vissza hónapok óta az uniós adószámú vállalkozások által visszaigényelt forgalmi adót - értesült a Népszabadság.

Vállalkozóbbak az európaiaknál az amerikaiak

Archívum2005.01.18, 13:53

Az Európai Unió polgárai továbbra is jóval elmaradnak a vállalkozói aktivitás terén amerikai társaikhoz képest egy hétfőn közzétett európai bizottsági tanulmány szerint. Míg az Egyesült Államokban a megkérdezettek 28 százaléka gondolkodik saját vállalkozásban, addig ez az arány az Európai Unióban mindössze 15 százalék.  

Egyéni és cégérdek konfliktusa a karrier tükrében

Archívum2005.01.18, 13:32

Az egyén és az őt alkalmazó vállalkozás érdekei alapvetően különböznek. Míg a munkavállaló az elvégzett munkáért minél több juttatást szeretne kapni, addig a munkáltató érdekei éppen fordítottak. Természetesen a helyzet soha nem ennyire sarkos, hiszen mindkét fél kompromisszumra törekszik, és közös érdekük az együttműködés. A "művészet" épp e kompromisszum létrehozása.

Még az idén változhat az adórendszer

Archívum2005.01.17, 14:00

Draskovics Tibor olyan változásokat kezdeményezne az adórendszerben - akár már az idén is -, amelyek növelik a vállalkozások versenyképességét, de nem járnak az adóbevételek jelentős csökkenésével - derült ki a pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője ezért konzultáció-sorozatot kezdett a vállalkozói és adótanácsadói érdekképviseletek vezetőivel.

Farmertörténelem

Axetázis2005.01.07, 15:12

A farmer az 1800-as években született Észak-Amerikában. Bizonyos Levi Strauss, egy bajor fiú, aki a családi vállalkozást népszerűsítendő járta az országot (Amerikát, mármint), úgy látta, hogy a kaliforniai aranyásók körében nagy igény mutatkozna egy jó erős, strapabíró, tartós munkaruhára.

Kényszerből vállalkoznak a romák

Itthon2005.01.06, 07:59

A roma vállalkozások többsége az építőiparban vagy a kereskedelemben működik. Pontosan nem tudni, hány vállalkozást működtetnek romák, de az kiderült egy kutatásból, hogy kizárólag kisvállalkozásokról van szó és sok esetben más lehetőség híján, kényszerből vágnak bele - írja a Népszabadság.

Az iparkamara szerint szándékosan tartozik a kormány

Gazdaság2005.01.05, 15:18

A Pénzügyminisztérium (PM), a költségvetési cél teljesülése érdekében szándékosan tartja vissza az adó-visszatérítéseket és a pályázati pénzeket - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A vállalkozások áfa-visszaigénylését a pénzügyminiszter nem tartja vissza, mondta Katona Tamás, a PM politikai államtitkára.

Tönkremehetnek kis és közepes cégek a termékdíj miatt

Gazdaság2004.12.22, 16:29

A visszaváltható italcsomagolásokra jövőre életbe lépő szabályozás a kormányzati szándékkal ellentétben nem ad haladékot az alkoholmentes italokat gyártó kis és közepes vállalkozásoknak, amelyek termékei így jelentősen drágulnak, s ez tönkre is teheti e cégeket - mondta Kiss Gáborné, a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének (MÜSZ) főtitkára.

Anyagi nehézségekkel küzd az UbiSoft

Archívum2004.12.16, 10:31

Nagy várakozással tekintett a szeptember végén lezárult üzleti év elé a francia Ubisoft játékkiadó, de annak ellenére, hogy a forgalom terén növekedést értek el, a vállalkozás egyre nagyobb veszteséggel üzemel. Talán a következő periódus sikeresebb lesz a Warrior Withinnek, valamint a Ghost Recon 2-nek köszönhetően.

Az állami autópálya-kezelőnél maradnának a sztrádák

Gazdaság2004.12.15, 12:03

Magánbefektetők helyett állami vállalkozás kezébe kerülhetnek az autópálya-beruházások. Az új tervek megvalósításához szükség lehet a koncessziós törvény módosítására is - írja a Népszabadság.

Összeomlott a bankkártya-rendszer Belgiumban

Gazdaság2004.12.08, 12:40

A hétvégén teljesen leállt a bankkártyás fizetési rendszer egész Belgiumban. A kereskedők kártérítésért kérnek a rendszerhibáért felelősnek tartott Banksys vállalkozástól; szerintük jelentős veszteség érte őket, ugyanis a vásárlók nagy része nem tudott fizetni a kasszáknál - írja az euro.hu.

Kedvezményes agrárhitel-program indul

Gazdaság2004.12.08, 17:43

A kormány a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül 40 milliárd forintos keretösszeggel kedvezményes agrárhitel-programot indít, amelyet euróban vehetnek fel a kis- és közepes vállalkozások eurólibor plusz 4 százalék, azaz mai szinten 6,2 százalékos kamattal - jelentette be Németh Imre agrárminiszter.

80 milliárdos gazdaságfejlesztési hitelprogram indul

Gazdaság2004.11.11, 10:42

Új gazdaságfejlesztési hitelprogramok indítását jelentette be a vállalkozások és a régiók versenyképességének erősítésére, valamint az önkormányzatok infrastrukturális beruházási céljainak támogatására Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter - írja a magyarorszag.hu.

Sok cég idén nem kapja meg a visszaigényelt áfát

Archívum2004.11.10, 07:59

Mintegy százmilliárd forintnyi áfát zárolt idén a Pénzügyminisztérium, vagyis több mint tízezer, közösségi adószámmal rendelkező vállalkozás csak jövőre kapja meg az idei évről visszaigényelt áfát - adta hírül a Népszabadság.

Az Arush és a Groove megállapodása a Kohnke Communicationsszel

Techbázis2004.11.05, 22:55

Szerződést kötött a Groove Games és az Arush Publishing a Kohnke Communications nevű vállalkozással, mely utóbbi cégnek komoly tapasztalatai vannak az amerikai piacon. A Kohnke a Playboy: The Mansion című játék terjesztésében segédkezik majd partnereinek.

Megduplázódott a lakóparki építkezések száma

Gazdaság2004.11.04, 15:34

Az év első kilenc hónapjában Magyarországon több mint 22 ezer új lakást vettek használatba és több mint 42 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki. Az építtetők körében a vállalkozások szerepe tovább nőtt: a használatba vett lakások 36 százalékát építették vállalkozások. Az első háromnegyed évben 300 bérlakás épült - közölte honlapján a KSH.

Nőtt a működő gazdasági szervezetek száma

Archívum2004.10.29, 09:22

Az idén a harmadik negyedévben 14 ezerrel, 944 ezerre nőtt a működő gazdasági szervezetek száma. A legtöbb társas és egyéni vállalkozás a közép-magyarországi régióban működik - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A kamara szerint nő a vállalkozók adóterhe

Archívum2004.10.28, 16:42

A pénzügyminiszter szerint az adóváltozásoknak köszönhetően jövőre összességében csökken a vállalkozások terhe; ezzel ellentétes a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének számítása.

Partnereket talált az SCi

Archívum2004.10.13, 21:31

A brit játékfejlesztés és kiadás egyik kiemelkedő alakja, az SCi megállapodást kötött több vállalkozással is programjai terjesztéséről az Egyesült Államokban, valamint játékai átkonvertálásról mobiltelefonokra. Míg az amerikai terjesztésekért felelős partner kiléte titokban maradt a telefonokra a Synergenix adoptálja az SCi munkáit.

90 milliárddal nő jövőre a cégek adóterhe

Archívum2004.10.06, 13:49

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számítása szerint a költségvetés adóbevételeinek GDP-ben mért aránya az idei 20,48 százalékról 21,23 százalékra nő jövőre, ami mutatja a vállalkozók terheinek növekedését is. Az MKIK szerint a vállalkozások adóterhe jövőre 83-95 milliárd forinttal nő, a minimálbér tervezett négyezer forintos emelése pedig 30-40 milliárddal növeli az érintett cégek kiadásait.

A parlament előtt az adótörvények

Gazdaság2004.09.27, 13:01

A Pénzügyminisztérium beterjesztette az Országgyűlésnek az adózással kapcsolatos törvényjavaslatokat. Az egyik az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló indítvány, a másik a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló önálló törvényjavaslat - közölte a tárca sajtófőnöke.

A cégek háromnegyede használja a világhálót

Gazdaság2004.09.22, 13:23

Az év első felében az 5 fő feletti vállalatok 77 százaléka, körülbelül 45 ezer vállalkozás rendelkezett internetkapcsolattal. Ebből a körből csupán 7200 cég értékesítette termékeit az interneten keresztül. A vállalatok szerint termékeik vagy szolgáltatásaik online értékesítésre való alkalmatlansága a legjelentősebb korlátozó tényező.

Gyurcsány gyorsabban csökkentené a hiányt

Gazdaság2004.09.21, 13:23

A következő években a korábban kitűzöttnél gyorsabban, átlagosan évi 0,6 százalékkal kell csökkenteni az államháztartás hiányát - közölte Gyurcsány Ferenc a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán. A miniszterelnök-jelölt az MKIK elnökének bevezetőjére reagálva elmondta: "egy normális piacgazdaságban a vállalkozások adót fizetnek, és nem támogatást kérnek a kormánytól".

Gyurcsány ragaszkodik a bankadóhoz

Gazdaság2004.09.20, 10:56

A kormány nem vonja vissza és nem is dolgozza át a pénzügyi vállalkozások nyereségadójának 18-ról 24 százalékra emelésére vonatkozó döntését - nyilatkozta a Népszabadságnak Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök-jelölt szerint a bankoknak az ország fejlődéséért is aggódniuk kell.

Izrael, a Közel-Kelet Szilícium-völgye

Gazdaság2004.08.31, 10:21

A közel-keleti ország gazdaságát évek óta megtépázza a politikai helyzet, amelynek a jelek szerint egyhamar nem lesz megoldása. Az országnak gyakorlatilag nincsenek természetes erőforrásai, a gazdaság mégis meglódult, igen magas az internetpenetráció, és gombamód szaporodnak a feltörekvő információtechnológiai vállalkozások. Ráadásul itt található az iparág több világvezető cége is. Az [origo] a helyszínen járt utána a közel-keleti Szilícium-völgy csodájának.

Sétahajóztatás a legújabb Tycoon vállalkozás

Techbázis2004.08.26, 15:03

A gazdasági életnek akad-e még olyan területe, mely ne került volna feldolgozásra egy tycoon játékban? Az Artexnek sikerült találni egy ilyen témát, az óceánokat átszelő sétahajókat, mely ötletet nyomban fel is dolgozták a Carnival Cruise Line Tycoon 2005: Island Hoppingben.

Közel 1 százalékkal nőtt a francia gazdaság

Archívum2004.08.12, 10:38

A francia gazdaság a második negyedévben 0,8-0,9 százalék közötti ütemben bővült az első negyedhez képest - közölték a francia statisztikai hivatalban csütörtökön első becslésként. Az eredmény meghaladta az elemzők 0,6 százalékos vállalkozását, és arra vall, hogy az ütem eléri a kormámy 2,3 százalékos célját egész évre.

Folyamatosan drágul a gyémánt

Archívum2004.08.11, 17:17

A nyersgyémánt árait még ebben a hónapban átlagosan 5 százalékkal emeli a De Beers, a világ vezető gyémántipari vállalkozása. A lépés hátterében a kereslet első félévi növekedése áll.

Olajvezeték épül Pozsony és Schwechat között

Archívum2004.08.09, 17:34

Olajvezeték épül Pozsony és a schwechati olajfinomító között az osztrák OMV és a szlovák Transpetrol olajvállalat közös vállalkozásában. A beruházás célja, hogy az orosz olaj könnyebben eljusson Ausztriába a fekete-tengeri szállítás és a trieszti átrakás megkerülésével.

Kevesen várnak hasznot az F1-től

Gazdaság2004.08.06, 12:35

Drasztikusan csökkent a jövő hét végi Forma-1 Magyar Nagydíjtól hasznot remélő vállalkozások száma. Amíg tavaly 151 engedélyt adott ki az önkormányzat, addig egy héttel a Magyar Nagydíj előtt mindössze huszonkettőt. Az eddig eladott jegyek számát tekintve úgy tűnik, a tavalyihoz hasonló, alacsony nézőszámmal számolhatnak egy hét múlva a Hungaroringen - írja a Világgazdaság.

930 ezer vállalkozás működik hazánkban

Gazdaság2004.07.30, 09:45

Közel 930 ezer gazdasági szervezet működött Magyarországon június végén, ezen belül mintegy 400 ezer társas, és több mint 440 ezer egyéni vállalkozás. A legtöbb vállalkozás az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban működik - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Szervezkednek az engedély nélküli pénzváltók ellen

Gazdaság2004.07.07, 08:10

Érdekvédelmi szervezet megalakítását határozta el 13 hazai pénzváltó cég. A szervezet egyik fő feladata az lesz, hogy hatékonyabban álljon ki a tevékenységüket a jogszabályi előírásoknak megfelelően végző vállalkozásokért. A hazai piacon ugyanis magas a feketeváltók aránya, egyre gyakoribb, hogy működési engedéllyel nem rendelkező "pénzváltó" tart fenn váltóirodát - írja a Napi Gazdaság.