vádemelés

címke rss

Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: hamarosan vádat emelnek B. László ellen

Life.hu2019.08.27, 11:31

Hamarosan vádat emelnek B. László ellen, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak.

A gyilkos unoka és nyugdíjas bűntársa is megfizethet a brutális támadásért

Itthon2019.08.21, 12:55

Vádat emeltek az ellen a 28 éves budapesti férfi ellen, aki megölte nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette, végül egy kukában találtak a halottra. 

Óbudai gyilkosság: bíróság elé áll az óvónő támadója

Itthon2019.08.05, 11:49

Az óbudai Virág utcában lelőttek egy óvónőt tavaly ősszel. A támadó háromszor lőtt, áldozata a helyszínen meghalt. Elfogták a férfit, aki beismerte a tettét. A gyilkos lánya az óvónő családjával élt együtt. A támadó állítólag attól félt, hogy a felesége után a lányát is elveszíti. A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot az óvónőt lelövő férfi ellen.

Gyárfás Tamás hallgat a Fenyő-gyilkosság vádemeléséről

Itthon2019.07.31, 12:55

Gyárfás Tamás, a bukott baloldali médiavállalkozó ellen kedden emelt vádat az ügyészség Fenyő János megöletése miatt. Gyárfás a Blikk szerint nem nyilatkozott, annyit mondott csak, hogy a hallgatást választotta.

Hosszú évekre börtönbe kerülhet Gyárfás Tamás

Itthon2019.07.31, 10:49

Kedden reggel jelentette be a Fővárosi Főügyészség, hogy felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben. A volt úszóelnököt azzal vádolják, hogy ő adott parancsot riválisa meggyilkolására Portik Tamásnak. Ha bűnösnek találja a bíróság, a bírói gyakorlat alapján 10-15 év börtönre számíthat, mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán. Az ügy számtalan kérdést felvet: Gyárfás Tamás milliárdos vagyonától kezdve addig, hogy a bírósági ítélettel az bizonyosodhat be, hogy a baloldal médiája évtizedeken keresztül egy riválisát megölető köztörvényes bűnöző kezében volt.

Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben

Itthon2019.07.30, 11:29

Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség Gyárfás Tamás ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség. 

Bottal ütöttek le egy 15 éves gyereket egy buszmegállóban - videó

Itthon2019.07.26, 11:49

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat egy 20 éves, ma is letartóztatás alatt álló, gödöllői férfi ellen, aki bottal ütötte le tavaly ősszel 15 éves áldozatát, majd elvette 35 ezer Ft értékű mobiltelefonját.

Bíróság elé állítják a Csehországban halálos baleset okozó magyart

Itthon2019.07.24, 11:00

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy baranyai férfi ellen, aki 2017 decemberében halálos balesetet okozott Csehországban, egy építés alatt álló autópálya-szakaszon - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

Az Iszlám Állam soraiban harcoló férfi ellen emeltek vádat Boszniában

Nagyvilág2019.07.16, 09:41

Vádat emeltek egy 24 éves dzsihadista ellen, aki áprilisban tért vissza Bosznia-Hercegovinába, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam soraiban.

Húsznál is több videó került elő R. Kelly szexuális bűncselekményeiről

Kultúra2019.07.15, 13:17

R. Kelly belső köréhez tartozók adták oda a hatóságoknak a vádemelés alapját képező felvételeket, amelyeket a zenész a bűncselekménynek minősülő szexuális aktusai közben rögzített. 

Visszavonta a vallomását a férfi, aki szexuális zaklatással vádolta Kevin Spacey színészt

Life.hu2019.07.08, 19:43

Visszavonta a vádakat az a férfi, aki szexuális zaklatással vádolta Kevin Spacey színészt.

Magyar sorozatgyilkos állhat bíróság elé

Itthon2019.07.05, 13:13

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy rákóczifalvai férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt három embert 2017 végén és 2018 elején. Mivel a gyanú szerint három áldozata van, akikkel ugyanazzal a módszerrel végzett, nevezhető sorozatgyilkosnak, bár a motiváció miatt nem sorolható a klasszikus sorozatgyilkosok közé, mert nem szexuális indíték vezette el a brutális támadásokig. 

Vádat emeltek a soroksári futónő megölésével gyanúsított férfi ellen

Life.hu2019.07.03, 14:48

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított férfi ellen.

Jelentős mennyiségű heroint akart az országba csempészni egy szerb férfi

Itthon2019.07.01, 12:38

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy szerb férfi ellen, aki tavaly márciusban kábítószer hatása alatt próbált meg frissen vásárolt és átalakított autójában nagy mennyiségű heroint átcsempészni a magyar határon.

Vádat emeltek egy nő ellen, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Nagyvilág2019.06.28, 08:34

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emeltek egy nő ellen az Egyesült Államok déli részén fekvő Alabama államban, mert várandós állapota ellenére összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette a magzatot.

Ütötte-verte, megölte nevelt fiát egy budapesti férfi

Itthon2019.06.27, 11:55

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki többször is megverte a nevelt kisfiát. Az utolsó támadását a gyerek nem élte túl, három nappal később belehalt a sérüléseibe. 

Hamarosan bíró elé állhat a szekszárdi gyerekgyilkos

Itthon2019.06.27, 10:42

Vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki bántotta és megölte 6 és fél éves unokatestvérét márciusban Szekszárdon.

Rátámadak egy buszsofőrre, lapátnyéllel és ököllel ütötték

Itthon2019.06.06, 16:31

Megromlott a viszonyuk, ezért egy Heves megyei férfi eldöntötte, hogy a fiával együtt megveri a korábbi jó barátját, egy buszsofőrt. Akkor támadtak rá, amikor egy menetrend szerinti buszt vezetett. Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a két támadóval szemben.

Vádat emeltek egy ohiói orvos ellen, aki huszonöt betegét adagolta túl

Nagyvilág2019.06.06, 11:11

Vádat emeltek Dr. William Husel ohiói orvos ellen, akinek 25 páciense halt meg túladagolás következtében. A hatóságok szerint tette szándékos volt. Az áldozatok 37 és 85 év közöttiek. Ez az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb gyilkossági ügye. 

Pénzt, telefont és alkoholt követelt, végül nápolyit lopott

Itthon2019.06.05, 16:53

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség rablás miatt emelt vádat egy 20 éves, tiszakeszi férfi ellen.

Hamarosan bíróság elé áll a népligeti szexuális ragadozó

Itthon2019.06.05, 11:08

Vádat emeltek a férfi ellen, aki még 2016 októberében szexuálisan bántalmazott és megvert egy nőt a fővárosi Népligetben úgy, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlott ellen, aki emellett több másik nőre is rátámadt.

Terrorista német nők ellen emeltek vádat

Nagyvilág2019.05.22, 15:14

Vádat emeltek két nő ellen Németországban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet támogatása miatt – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.

Külföldieknek állított ki hamis magyar okmányokat egy pesterzsébeti ügyintéző

Itthon2019.05.22, 11:09

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki mintegy 200 hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós polgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között..

Autóból lövöldöztek a gyalogosokra Tápióbicske és Nagykáta utcáin

Itthon2019.05.16, 18:38

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé az ügyészség azt a két férfit, akik egy autó ablakából műanyaglövöldöztek Nagykáta és Tápióbicske utcáin.

Mentősre támadt a beteg, akit kórházba akartak vinni

Itthon2019.05.16, 12:17

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség a férfival szemben, aki kórházba szállítása közben többször megütötte az egyik mentőst. 

Négy év börtönt is kaphat a balhés sorozatsztár

Tévé2019.05.08, 09:29

Hivatalosan is vádat emeltek Nicholas Brendon ellen, miután 2017 októberében letartóztatták családon belüli erőszakért.

Részeg sofőr ütötte el a polgármestert a karácsonyi vásárban

Itthon2019.05.07, 14:27

Az ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés, cserbenhagyás és ittas járművezetés miatt.

Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség

Life.hu2019.04.29, 22:31

Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

A dark neten használta a lopott bankkártyát a csaló

Itthon2019.04.23, 12:34

A Győri Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással vádol egy fiatal férfit, aki az interneten jogtalanul megszerzett bankkártyaadatokkal tizenkétszer próbált pénzhez jutni. Többször sikerült is neki. 

Vesztegetés miatt vádat emeltek egy volt DK-s képviselőjelölt ellen

Itthon2019.04.15, 11:54

Vádat emeltek hat ember, köztük Kőrös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. 

Rendőrök lőttek le egy Down-szindrómás férfit Svédországban

Nagyvilág2019.04.12, 16:24

Vádat emeltek két svéd rendőr ellen, amiért lelőttek egy játék fegyverrel játszó, Down-szindrómás férfit az utcán. 

Részegen több ezer szalmabálát gyújtott fel egy férfi Földeák közelében

Itthon2019.04.12, 10:36

Földeák közelében 2400 szalmabálát gyújtott fel egy férfi, a kár mintegy 8 millió forint. A gyújtogatás még 2018 szeptemberében történt, most emeltek vádat az ügyben.

Vádat emelnek a balek trafikrabló ellen

Itthon2019.04.09, 10:41

Fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy helyi férfi ellen, aki megpróbált kifosztani egy trafikot, de az eladó blöffjének köszönhetően zsákmány nélkül távozott - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

Vádemelés az Alstom-ügyben: megúszhatják a balliberális döntéshozók

Itthon2019.03.31, 11:57

Heteken belül vádat emelhet az Alstom-metrókocsik beszerzésének ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), miután néhány nap múlva letelik a metrókorrupciót érintő nyomozás határideje – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nyomozó ügyészek hat személyt vesztegetéssel gyanúsítanak, ám egyikük sem közszereplő, azaz, jó eséllyel megúszták a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek.

Húsz ember ellen emeltek vádat a görögországi tűzvésszel kapcsolatban

Nagyvilág2019.03.05, 20:25

Vádat emeltek húsz ember, köztük egy kormányzó és két polgármester ellen a görögországi Máti és Rafína településeken tavaly nyáron pusztító tűzvésszel kapcsolatban, amelyben mintegy száz ember meghalt.

Ügyvédje szerint R. Kelly egy rocksztár, akivel mindenki le akar feküdni

Kultúra2019.02.26, 07:22

R. Kelly ügyvédje rocksztárnak tartja védencét, akinek szerinte emiatt nem lehet gondja egy szexuális kapcsolat létesítésével, legyen bárki is a másik fél. Az ügyvéd annak ellenére nagyon határozott, hogy úgy tűnik, egyre több bizonyíték van már a vád kezében. 

Csalási kísérlet miatt emeltek vádat egy közjegyző ellen

Itthon2019.02.15, 11:24

Öt ember ellen emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Egy közjegyzőt és a testvérét felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolják. 

Vádat emeltek a taxisofőrt megkéselő férfi ellen

Itthon2019.02.14, 15:21

Minősített emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki késsel támadt egy taxisofőrre tavaly Budapesten.

Egyetlen ütéssel gyilkolta meg az idős zsámboki asszonyt

Itthon2019.02.04, 12:28

Betört egy idős asszonyhoz, majd egy vascsővel úgy fejbe verte, hogy a 88 éves nő azonnal meghalt. Aztán átkutatta a házat, és felgyújtotta az asszony ruháit a zsámboki gyilkossággal vádolt férfi. Később egy munkatársának elmondta, hogy mit tett, mire az ahelyett, hogy szólt volna a rendőröknek, el akarta égetni a férfi ruháit, amelyeket a gyilkosság alatt viselt. 

Vádat emelt az ügyészség Czeglédy Csaba ellen

Itthon2019.02.04, 10:00

Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több mint hatmilliárd forint adót csaltak el.

VV Aurelio összetört: így reagált a vádemelésre

Life.hu2019.01.31, 09:18

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség az emberrablással vádolt Aurelióra. Az egykori VV szereplő ügyvédje nyilatkozott.

Perdöntő bizonyíték VV Fanni ügyében: itt találták meg a lány hajszálát

Life.hu2019.01.29, 09:13

A Blikk azt írja, perdöntő bizonyíték került a nyomozók kezébe, amelynek a vizsgálata meg is történt.

14 éves lányt erőszakolt, majd fojtott meg egy migráns

Nagyvilág2019.01.24, 13:32

A német ügyészek szerdán jelentették be, hogy egy 14 éves lány megerőszakolása és brutális meggyilkolása miatt vádat emelnek az iraki illegális migráns, Ali Bassár ellen.

Lánya udvarában ásta el a fegyvereket és a gránátokat a kiskőrösi férfi

Itthon2019.01.23, 11:02

Puskát, kézigránátot, pisztolyt és lőszereket rejtegetett évtizedeken át egy 65 éves férfi. Egyikre sem volt engedélye, a működőképes robbanószerek pedig életveszélyesek. A férfi ellen vádat emeltek. 

Majdnem halálra verte fiatal barátját ünneplés közben

Itthon2019.01.23, 10:45

A marihuána világnapján rendezett házibulit egy társaság tavaly áprilisban. Ezt persze kábítószerrel ünnepelték, füves cigarettát szívtak Sándorfalva külterületén, azután bementek egyikük házába, ahol inni kezdték. Ott történt a verés. 

Kővel dobta be az autó szélvédőjét

Itthon2019.01.17, 16:33

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt egy 28 éves bajai férfivel szemben, aki 2017. november 1-jén kővel dobta be egy parkolóból távozó autó szélvédőjét.

Vádat emeltek a villanyórákat visszatekerő üllői férfi ellen

Itthon2019.01.17, 09:59

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban – közölte a Pest megyei főügyész.

Megvertek egy polgárőrt Püspökladányban

Itthon2019.01.14, 13:00

A támadót két polgárőr vezette ki a püspökladányi strandpartiról, amikor mindhárman elestek, ezután történt a támadás. Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene.

Terrorizmus miatt emeltek vádat két turista meggyilkolása miatt Marokkóban

Nagyvilág2018.12.30, 21:14

Tizenöt ember ellen, terrorizmus miatt emelt vádat az ügyészség Marokkóban. A gyanú szerint közük van egy dán és egy norvég turista meggyilkolásához az Atlasz-hegységben.

Videoüzenetben reagál a zaklatási vádakra Kevin Spacey

Archívum2018.12.25, 12:01

Vádat emeltek Kevin Spacey ellen szeméremsértés miatt. Állítólag még 2016-ban alkoholt vett egy 18 éves fiúnak, majd megfogdosta őt. Most reagált a vádakra.