ûrhajó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NASA
- Nemzetközi Ûrállomás
- ûrállomás
- ûrrepülõgép
- ISS
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elárverezik az elsõként Holdra szálló ember emléktárgyait
Neil Armstrong amerikai ûrhajós, az elsõként Holdra szálló ember emléktárgyaiból rendeznek aukciósorozatot, mely idén novemberben kezdõdik.
Fellõtték a Szojuz MSZ-09-es ûrhajót
Egy orosz, egy amerikai és egy német ûrhajóssal a fedélzetén elindult a Nemzetközi Ûrállomásra a Szojuz MSZ-09-es ûrhajó szerdán a kazahsztáni Bajkonurból.
A repülõkrõl kitiltott durián gyümölcsöt küldi az ûrbe Thaiföld
A romlott húsra emlékezetõ bûze miatt repülõkrõl és liftekbõl kitiltott duriánt küldi az ûrbe Thaiföld, hogy megvizsgálja eltarthatóságát.
Elõre tudta, hogy nem õ lesz az elsõ magyar ûrhajós
Hosszan tartó betegség után, hatvannyolc éves korában meghalt Magyari Béla ûrhajós. Õ volt annak a Szojuz–36 ûrhajó tartalékszemélyzetének a tagja, amely az elsõ magyar ûrhajóssal, Farkas Bertalannal végül eljutott a világûrbe.
Spermát lõtt az ûrbe a NASA
Nem mindennapi kísérletbe fogott a NASA: spermát lõttek az ûrbe.
Buzz Aldrin átment a hazugságvizsgálaton, azt mondta UFO-t látott
Buzz Aldrin, az Apollo 11 ûrhajósa azt állítja, UFO-t látott az 1969-es Holdra szálláskor. Átment a hazugságvizsgálaton.
Sikeres volt a Virgin Galactic új utasszállító ûrhajójának próbaútja
Sikeresen végrehajtotta elsõ próbarepülését a Virgin Galactic VSS Unity nevû utasszállító ûrhajója a kaliforniai Mojave sivatag fölött három évvel az után, hogy elõdje próbarepülése során darabjaira hullott szét.
Teherûrhajót indított a SpaceX a Nemzetközi Ûrállomásra
Az amerikai SpaceX cég a NASA ûrkutatási hivatal megbízásából egy Falcon rakétával elindított hétfõn egy ellátmánnyal és berendezésekkel megrakott Dragon ûrhajót a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS), az ûrhajó Föld körüli pályára állt, és várhatóan szerdán ér úti céljához – közölte a NASA.
Úgy tartják, a helyi temetõben földelték el a földönkívüli pilóta testét
Ha ufószerencsétlenségrõl van szó, mindenkinek egybõl Roswell ugrik be. Pedig az ufóhisztériát beindító legendás 1947-es eset elõtt fél évszázaddal egy hasonló, ám jóval kevésbé ismert rejtély borzolta a kedélyeket Amerikában: egy különös repülõ szerkezet zuhant egy álmos texasi kisváros szélkerekére. A legenda szerint a galaxis valamely távoli szegletébõl származó lény földi maradványai a helyi temetõben vannak elföldelve, a gyanús sír exhumálását azonban a mai napig nem engedélyezik a hatóságok. Sokak szerint természetesen csak egy fiktív sztoriról van szó, amit azért találtak ki, hogy megmentsék a bajban lévõ települést az enyészettõl.
Meghalt az asztronauta, aki biztosítókábel nélkül mozgott a világûrben
Nyolcvanéves korában meghalt Bruce McCandless amerikai asztronauta, az elsõ, aki biztosítókábel nélkül mozgott a világûrben - közölte a NASA.
Idegen világba indulna a NASA ûrhajója
A NASA egyik kutatócsoportja nem mindennapi tervet szövöget: 2069-ben egy olyan küldetést indítanának el, amely a Naphoz legközelebb esõ, szomszédos csillagot célozza meg. A távoli, eddig ismeretlen régióba látogató ûreszköz munkájának gyümölcsét mi már bizonyosan nem fogjuk élvezni, de az eredmények vitathatatlanul hatalmas lendületet adnának a tudomány fejlõdésének.
Az aszteroida, amit idegen ûrhajónak hittek
- címkék:
- aszteroida
- galéria
- ûrhajó
- ESO
- Címkefelhõ »
Egyelõre néma az idegen ûrhajónak gondolt objektum
Lelombozó eredményekkel szolgál az Oumuamua aszteroida elsõ megfigyelése, az objektum ugyanis nem bocsát ki rádióhullámokat magából, tehát nagyon úgy tûnik, csupán egy aszteroidáról beszélhetünk. A vizsgálatoknak azonban koránt sincs vége.
- címkék:
- aszteroida
- földönkívüli
- ûrszonda
- ûrhajó
- ESO
- Címkefelhõ »
Jövõre megkezdõdik a Hold gyarmatosítása
Egyre több startup próbálkozik az ûr meghódításával. A kiaknázatlan terület komoly üzleti lehetõséget rejt azok számára, akik még idõben beszállnak a versenybe. Ami régen szuperhatalmak közötti rivalizálásban teljesedett ki, az mára a magánvállalatok hadszíntere lett. Tehetõs befektetõk milliárdokat szánnak a következõ években induló projektekre, annak reményében, hogy õk lesznek az elsõk, akiknek sikerül majd valami újat létrehozni. A Moon Express nevû startup már jövõre landolhat a Holdon és ezzel kezdõdik a második ûrháború.
Ûrhajók fekszenek az óceán mélyén
Legalább 260 ûreszköz pihen a Csendes-óceán mélyén, távol a szárazföldtõl.
Visszatért a Földre a Nemzetközi Ûrállomás három ûrhajósa
Sikeresen ért földet a kazahsztáni sztyeppén vasárnap hajnalban az orosz Szojuz MS-04 leszállóegysége, amely az amerikai Peggy Whitsont, az orosz Fjodor Jurcsihint és az amerikai Jack Fischert hozta vissza a Nemzetközi Ûrállomásról (ISS).
Tiltott helyek a Marson, ahol nem kutakodhat senki
Van egy nagyon kicsi, ám mégsem teljesen elhanyagolható esélye annak, hogy a Marson egykor megtalálható volt az élet egyszerû formája, ami (részben) akár ma is jelen lehet a vörös bolygón. Ha ez így van, akkor léteznek olyan területei a planétának, amelyeket tilos meglátogatni. Ezek az úgynevezett „speciális régiók".
A világûrbe küldték Totti mezét
Hogy pontosan miért is történt, ami történt azt nem tudjuk, azt viszont igen, ahogy az Európai Ûrügynökség Vega nevû hordózrakétája ezúttal Francesco Totti mezét juttatta el a világûrbe.
- címkék:
- Francesco Totti
- ûrhajó
- foci
- AS Roma
- Címkefelhõ »
Csak három holttest érkezett vissza a kozmoszból
1971. június 30-án, több mint háromhetes küldetés után a Szojuz-11 ûrhajó problémamentes landolást hajtott végre a kazahsztáni sztyeppén. Az ûrhajó fedélzetrõl a földi irányító központba beérkezõ adatok nem jeleztek semmilyen mûszaki problémát. A fékezõernyõk rendben kinyíltak, és az ûrkabin elõírásszerûen ért földet. A kabin ajtaját felnyitó mûszaki személyzet azonban megdöbbenve látta, hogy három halott, üléseikbe szíjazott asztronauta tekint vissza rájuk, megüvegesedett szemekkel.
Egymillió embert juttatna el a Marsra Elon Musk
Egymillió embert juttatna el a Marsra a következõ 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetõje által papírra vetett tervekbõl, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.
Új típusú ûrhajót fejleszt Oroszország
Az Orosz Szövetségi Ûrügynökség 2022-re tervezi a Federacija (Szövetség) elnevezésû, emberi irányítású ûrhajó felbocsátását.
Föláldozta magát barátjáért a bátor ûrhajós
Ötven éve, 1967. április 24-én történt a szovjet ûrhajózás elsõ, emberéletet követelõ balesete: a világûrbõl visszatérõ Szojuz-1 ejtõernyõje nem nyílt ki, a lezuhant és kigyulladt kabinban meghalt Vlagyimir Komarov ûrhajós. Õ volt az elsõ ember, aki ûrutazás során halt meg.
Kikötött a Tienkung-2 kínai ûrlaboratóriumnál Kína elsõ teherûrhajója
A kínai ûrkutatási hivatal közlése szerint szombaton kikötött a Tienkung-2 ûrlaboratóriumnál Kína elsõ teherûrhajója, a Tiencsou-1.
- címkék:
- Kína
- ûrhajó
- teherûrhajó
- Címkefelhõ »
Rekordot döntött a Föld körül keringõ titokzatos ûrhajó
Már 679 napja Föld körüli pályán kering a titokzatos X-37B néven ismert ûrhajó, ezzel pedig rekordot döntött. Az amerikai kormányzat továbbra is hallgat arról, mi az ûreszköz pontos célja, és azt sem tudni, mikor hozzák vissza a Földre.
Idegen ûrhajókat hajthatnak a rejtélyes kozmikus felvillanások
A bizarr kozmikus fényfelvillanásokat valójában fejlett idegen civilizációk is létrehozhatják akkor, amikor óriási sebességre gyorsítják fel a csillagközi ûrjármûveiket, fejtegeti egy új tanulmány.
Nem lesz móka és kacagás az elsõ Hold-túra
Szûnni nem akaró hányinger, felpuffadt arc, állandó vizelési inger – bár az ûrturizmus kétségtelenül látványos kikapcsolódási forma, az egy hétig tartó, Hold körüli kaland korántsem lesz olyan kellemes élmény, mint azt a leendõ utasok hiszik. Szakértõk mesélnek a várható egészségügyi hatásokról, illetve kockázatokról.
Pokoli tûzben lelték halálukat az ûrhajósok
Ötven éve, 1967. január 27-én az amerikai Cape Canaveral ûrközpont 34-es kilövõállásán tesztelés közben kigyulladt és megsemmisült a Saturn hordozórakétára szerelt elsõ Apollo-ûrhajó. A háromfõs személyzet életét vesztette a lángok között, ez volt az amerikai ûrhajózás történetének elsõ halálos balesete.
- címkék:
- évforduló
- ûrhajó
- katasztrófa
- halál
- tûz
- Címkefelhõ »
Háború is kitörhet, ha nem teszünk ellene valamit
A globális felmelegedés és az óceáni szemétszigetek jelentette probléma mellett az átlagember vélhetõen könnyen átsiklik ama tény felett, hogy bizony a kozmoszon is „ott hagyjuk a kezünk nyomát". Ez azért jelent gondot, mert az egyre gyarapodó ûrszemét lassan lehetetlenné teszi a biztonságos ûrtevékenységet: mivel az egyes darabok elképesztõ sebességgel keringenek, egy apró tárgy is végzetes lehet, ha egy ûrhajóval vagy ûrállomással – ne adj' isten ûrhajóssal - találkozik. Ötletek és tervek már vannak a probléma megoldására, a gyakorlati megvalósítás viszont még várat magára.
Kórházba került az amerikai ûrhajózás pionírja
Kórházba került John Glenn, az elsõ amerikai ûrhajós, aki megkerülte a Földet - közölte egy kórházi illetékes.
Megsemmisült a Progressz teherszállító ûrhajó
Megsemmisült a csütörtökön felbocsátott, legénység nélküli orosz Progressz MSZ-4 teherszállító ûrhajó az Oroszországhoz tartozó Tuvai Köztársaság feletti 190 kilométeres magasságban, a roncsdarabok többsége elégett a légkörben – jelentette be csütörtök este a Roszkoszmosz orosz ûrkutatási hivatal.
- címkék:
- megsemmisülés
- ûrhajó
- orosz
- ISS
- Címkefelhõ »
Szuperteleszkóppal térképezik fel az ûrszemetet
Egy szuperteleszkóp segítségével vizsgálják, hogy merre, milyen és mekkora ûrszemét köröz a Föld körül.
Kétfõs ûrhajó indult a kínai ûrállomásra
Kína sikeresen felbocsátott a világûrbe hétfõn egy ûrhajót, fedélzetén két asztronautával, akik egy hónapot fognak tölteni a Föld körül keringõ kínai ûrállomáson.
- címkék:
- Kína
- ûrhajó
- rakéta
- asztronauta
- ûrállomás
- Címkefelhõ »
Így hódítaná meg a Marsot a milliárdos feltaláló
Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetõje emberi kolóniákat tervez a Marsra - hangzott el mexikói elõadásában.
Kikötött az ûrhajósokat szállító Szojuz az ûrállomáson
Kikötött a Nemzetközi Ûrállomáson szombat reggel az egy amerikai, egy japán és egy orosz asztronautát szállító Szojuz ûrhajó.
A szupertitkos amerikai ûrhajó nyomában
Az OzoneUniverzum ûrkutatási hírmûsor a második adásával jelentkezett szombat délután, melyben olyan témákat tekintettek át, mint a Kepler ûrtávcsõ küldetése és rejtélyes meghibásodása, vagy a titokzatos amerikai katonai ûrsikló újabb repülése. A Magyar Asztronautikai Társaság hatvanadik születésnapja alkalmából a fõtitkárral beszélgettünk, valamint az emberiség elsõ mûholdjának titkait is kifürkésztük.
Aszteroidákból faragnának ûrhajókat
Pilóta nélkül mûködõ ûrhajókká alakítaná át az aszteroidákat egy kaliforniai székhelyû vállalat, hogy aztán ûrbéli bányatelepekre repülve értékes anyagaik kitermelhetõvé váljanak.
- címkék:
- vállalat
- aszteroida
- tervek
- világûr
- ûrhajó
- NASA
- Címkefelhõ »
Magyar az ûrben: 36 éve indult el küldetésére Farkas Bertalan
1980. május 26-án az elsõ, és máig egyetlen magyar asztronauta megkezdte utazását az ûrben, egy ország pedig lélegzetvisszafojtva figyelte a róla érkezõ híreket. Az évforduló kapcsán felelevenítjük a korabeli eseményeket és érdekességeket.
- címkék:
- Farkas Bertalan
- évforduló
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
2018 után már nem szállít amerikai ûrhajósokat a Roszkoszmosz
Az orosz ûrügynökség nem tervezi a személyszállítási szerzõdés meghosszabbítását sem a NASA-val, sem az európai partnerével.
- címkék:
- ûrhajó
- Roszkoszmosz
- Címkefelhõ »
India is újrahasznosítható ûrhajót tervez
India is beszállt a többszöri ûrutazásra alkalmas ûrhajók kifejlesztésének versenyébe: hétfõn sikeres tesztet hajtottak végre egy kisméretû modellel, amellyel a hiperszonikus sebességet és az önálló visszatérést vizsgálták.
Nem tudni, mi a titokzatos ûrhajó küldetése
Ha az égre pillantva éjszaka egy suhanó, fényes objektumot látunk, lehet, hogy éppen az Egyesült Államok szupertitkos ûrrepülõgépe húzott el a fejünk felett. Egy éve kezdte meg negyedik küldetését az X-37B, amelynek pontos céljairól a hadsereg nem árul el jóformán semmit. Emiatt megannyi találgatás kering a neten: van, aki a világ bármely pontján, bármikor lecsapó ûrbombázóként tekint az eszközre, más lopakodó szatellitvadász fegyvert lát benne. Mindeközben pedig egy másik futurisztikus fejlesztés is zajlik a hadsereg felügyelete alatt.
Sikeres rakétastart Oroszországban
Sikeresen végrehajtották csütörtök hajnalban a Távol-Keleten megépített orosz Vosztocsnij ûrrepülõtér elsõ rakétastartját - jelentették az orosz hírügynökségek.
- címkék:
- Putyin
- Oroszország
- rakéta
- indítás
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Apró ûrhajót találtak eltemetve a föld alatt
Kicsiny ûrhajót ástak ki a föld alól az egyesült államokbeli Houston városában.
- címkék:
- ûrhajó
- Gemini-program
- ûrkutatás
- világûr
- NASA
- Címkefelhõ »
Hamarosan lángolni fog egy ûrhajó
Ha az emberiség egyszer hosszú ûrutazásra adja fejét, minden eshetõségre fel kell készülnie. Például arra is, hogy az ûrhajó fedélzetén tûz üt ki. A NASA ezt a forgatókönyvet akarja tesztelni új kísérletében: tüzet fognak gyújtani egy ûreszközön.
- címkék:
- ûrhajó
- súlytalanság
- világûr
- NASA
- Címkefelhõ »
Újfajta hajtómû pusztítaná az ûrszemetet
Hajtóanyaggá alakítaná az ûrben keringõ szemetet egy új rakétahajtómû. A veszélyes, nagyobb darabokkal Pacman és a lézerek birkóznának meg.
Embereket visz az ûrbe Elon Musk
A NASA hivatalosan is megrendelte elsõ személyszállító ûrutazását a SpaceX-tõl. Elon Musk cége 2017-ben küldhet asztronautákat a Nemzetközi Ûrállomásra. Bár a Falcon 9 rakéta már egyszer csõdött mondott, így mégis függetlenednének az oroszok drága Szojuzaitól.
Gondoltad volna? Így lehet az ûrben hajat mosni
Az ûrben nem olyan egyszerû még a leghétköznapibb dolgokat sem megtenni. Komoly feladat fogat mosni, enni vagy aludni is.
Elindult az elsõ dán ûrhajós
Három ûrhajóssal a fedélzetén a Nemzetközi Ûrállomásra indult szerdán egy orosz ûrhajó.
- címkék:
- Nemzetközi Ûrállomás
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Teszteli a NASA a nyomtatott rakékát
Tesztüzemben a NASA új rakétája, mely majdnem kizárólag 3D-nyomtatott elemekbõl áll.
Festménynek is beillõ kép a Földrõl
A Japán Ûrügynökség ötödik teherûrhajójának dokkolására készül a fotón látható robotkar, a Canadarm – a múlt hét szerdán felbocsátott hajó hétfõn dokkol majd az ûrállomással.
Kiderült, hogy kik lesznek az ûrtaxik elsõ utasai
A NASA kiválasztotta, hogy kik juthatnak fel elsõként a Nemzetközi Ûrállomásra az asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi ûrhajókkal.
- címkék:
- ûrhajó
- SpaceX
- Nemzetközi Ûrállomás
- NASA
- ISS
- Címkefelhõ »
Indítás után felrobbant a SpaceX hordozórakétája
Két perccel az indítás után felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, amely egy teherûrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Ûrállomásra - jelentette vasárnap az amerikai ûrkutatási ügynökség.
- címkék:
- SpaceX
- baleset
- ûrhajó
- ISS
- Címkefelhõ »
Még a növényzetet is megfigyeli az új mûhold
Olyan mûholdat bocsátottak fel, mely többek között a Föld növényzetének állapotát is képes elemezni. A gazdaságban is hasznos lehet.
Százezer galaxisban keresték a földön kívüli hódítókat
"Ha egyedül vagyunk, akkor az borzasztó helypocsékolás" – írta a híres amerikai csillagász, Carl Sagan Kapcsolat címû regényében. Valóban nehéz elképzelni, hogy egy ilyen roppant méretû univerzumban egymagunk lennénk, pedig a jelenlegi megfigyelések egyelõre emellett szólnak, dacára annak, hogy tudósok hada több mint fél évszázada kommunikációra utaló jeleket keresve kutatja a kozmoszt. Egy amerikai kutatócsoport legutóbb százezer galaxist böngészett át. Az új tanulmány eredményeirõl az egyik szerzõt, Jason Thomas Wrightot, a Pennsylvania Állami Egyetem kutatóját is megkérdeztük.
Megépítették a Star Trek ûrhajó mását
Kína egyik milliárdosa, aki a Star Trek nagy rajongója, cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise ûrhajó formájában építtette meg.
A közösségi média sztárja lett a Star Trek ruhás ûrhajósnõ
Az internet sztárja lett az elsõ olasz ûrhajósnõ, aki Star Trek ruhában szelfizett egy speciális kávés csészével. Samantha Cristoforetti a magyaroknak is üzent már, nem is egyszer!
Elbutulnak az ûrhajósok a kozmikus sugaraktól
Nem az ûrszemét, elszabadult aszteroidák, az utánpótlás hiánya, vagy egy segédrakéta hajtómûvének meghibásodása jelent veszélyt az ûrhajósokra a hosszú távú ûrutazások során, hanem a világûrben mindenütt jelenlévõ kozmikus sugarak - derítették ki amerikai kutatók.
Baj van az ISS felé tartó teherûrhajóval
Mûszaki problémák merültek fel azzal az orosz teherûrhajóval kapcsolatban, amelyet kedden reggel indítottak útnak a kazahsztáni Bajkonurból a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) - közölte a Roszkoszmosz orosz ûrhivatal a TASZSZ orosz hírügynökség értesülése szerint.
Szelfizés egy ûrséta alatt – Van ennél menõbb?
Barry Butch Wilmore és Terry Virts az Amerikai Ûrállomás új egységének kábelfektetésén dolgoznak. Ha pedig már ott voltak, toltak néhány szelfit is.
Az asztronauták visszatértek a Nemzetközi Ûrállomás amerikai moduljába
A Nemzetközi Ûrállomáson tartózkodó asztronauták visszatértek az ûrbázis amerikai részébe, miután több mint tíz órát töltöttek az orosz szegmensben ammóniaszivárgás gyanúja miatt – közölte szerdán az amerikai ûrhajózási hivatal.
- címkék:
- asztronauta
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Hogy készítsünk selfie-t a világûrben?
Hogy készítsünk selfie-t a világûrben?
- címkék:
- világûr
- ûrhajó
- selfie
- Címkefelhõ »
Kilövés után felrobbant egy amerikai hordozórakéta
Másodpercekkel a felbocsátás után felrobbant az Antares 130 hordozórakéta, amely a Cygnus ORB-3 teherûrhajót juttatta volna el a Nemzetközi Ûrállomásra. A balesetben senki sem sérült meg. Az Antares orosz párját szerdán reggel indították útjára Bajkonurból.
Küldd fel magad a Marsra!
Néhány kattintással akárki ott hagyhatja lábnyomát, pontosabban a nevét a bolygón. Mutatjuk, hogyan.
- címkék:
- ûrhajó
- regisztrálás
- név
- bolygó
- NASA
- Mars
- Címkefelhõ »
Ismét lencsevégre kapták az Apple-ûrhajót
A felvételek tanúsága szerint jól halad az építkezés: az Apple új fõhadiszállásának betonalapja majdnem kész. Felsejlett az ûrhajóalakzat Cupertinóban.
- címkék:
- ûrhajó
- légifelvétel
- építkezés
- Iroda
- Apple
- Címkefelhõ »
Meghalt Anatolij Berezovoj ûrhajós
Életének 73. évében szombaton elhunyt Anatolij Nyikolajevics Berezovoj orosz ûrhajós.
- címkék:
- anatolij berezovoj
- halál
- ûrhajó
- ûrhajós
- Címkefelhõ »
Így néz majd ki az otthonunk a Marson
A Mars Base kihívás keretében olyan koncepciókat vártak a versenyzõktõl, amelyek a leendõ Mars telepek kinézetét, felépítését hozzák létre fõleg a vörös bolygón található alapanyagokból.
- címkék:
- Mars
- ûrhajó
- Mars One
- Címkefelhõ »
Az öt legfurább tárgy az ûrben
Legújabban a Scientific American mutatott be öt olyan érdekes vagy különös tárgyat, amely az ûrben járt. Ne gondoljuk persze, hogy az eddigi körülbelül 500 ûrhajós közül csak minden századik vitt fel titokban – vagy éppen engedéllyel – valamilyen furcsa dolgot. A világhálón több különbözõ összeállítást is találhatunk, a keringõ pletykákról nem is beszélve.
A sci-fiket idézi a NASA új ûrruhája
Fantasztikus filmekbe illõ a NASA új ûrruhája. Az új szkafander lehetõvé teszi az idegen égitestek felszínén való ténykedést is.
- címkék:
- világûr
- ûrhajó
- ûrruha
- fejlesztés
- Mars
- NASA
- Címkefelhõ »
Nagy volt a pezsgés az ûrben, de az igazi dobások jövõre jöhetnek
Bõvelkedett az óév az érdekes és fontos ûreseményekben. A magánûripar oroszlánkörmeit mutogatja, az oroszok ûrrepülõteret építenek, a kínaiak eljutottak a Holdra, Európa és Amerika inkább a tudományos programokban jeleskedik, miközben mindenki erõt gyûjt az évtized második felének még nagyobb ugrásaihoz.
Ezt látják az ûrhajósok az ablakból
Elõször lehet megcsodálni, milyen látványban részesül egy ûrhajós, ha kinéz az ablakán. Elképesztõ videó következik.
Beszélõ robotot küld az ûrbe Japán
A Nemzetközi Ûrállomáson (ISS) fog szolgálatot teljesíteni egy japán cégek által kifejlesztett, emberekkel való társalgásra képes apró humanoid robot.
- címkék:
- robot
- ûrhajó
- ISS
- Címkefelhõ »
Fúziós hajtómûvel hódítjuk meg a Naprendszert
A NASA egyik tudományos igazgatója szerint az atommag-fúzióval mûködõ rakéták teszik lehetõvé az emberiség következõ nagy lépéseit az ûrben.
- címkék:
- ûrhajó
- magfúzió
- Címkefelhõ »
Kínaiak az ûrben - ötödik alkalommal
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 ûrhajó. Ezzel Kína ötödik olyan jármûvét küldte a világûrbe, amelyen emberek vannak.
Három kínai indult az ûrbe
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 ûrhajó, s ezzel Kína ötödik olyan ûrhajóját küldte a világûrbe, amelyen emberek tartózkodnak. A Sencsou-10 közép-európai idõ szerint 11 óra 38 perckor indult, a startot a kínai központi televízió élõben közvetítette.
- címkék:
- Kína
- ûrhajó
- expedíció
- Címkefelhõ »
Visszatért a Dragon teherûrhajó az ISS-ról
Több mint ezer kilogrammnyi terhet hozott vissza a Nemzetközi Ûrállomásról a Dragon teherûrhajó. Kedd este landolt a Csendes-óceánban. Még egy hûtõláda is volt a fedélzeten.
Kötelezõ lehet a fogamzásgátlás az ûrben
Bajban lesznek a Földön kivüli kolóniák jövõbeli lakói, kanadai biológusok szerint ugyanis a gyermeknemzés a Földétõl eltérõ gravitációs körülmények között fejlõdési rendellenességekkel járhat.
Nem nyíltak ki a Dragon napelemei
Tíz perccel az indítás után az ûrhajó Föld körüli pályára állt, ahol meg kellett volna kezdenie a közelítõ manõvereket, de a négy hajtómû közül csak egy indult be, és nem sikerült a napelemek tábláinak kinyitása sem - jelentette a NASA. A mérnökök végül megoldották a problémát.
- címkék:
- ûrhajó
- Dragon
- NASA
- Címkefelhõ »
Új ûrhajót fejlesztenek az oroszok
A kiöregedett Szojuz ûrhajók felváltásán dolgozik a Roszkoszmosz orosz ûrhajózási hatóság, a fejlesztés 2020-ra befejezõdik.
Ûrhajóba költözik a szépséges modell
A szépséges szupermodell, Naomi Campbell az utóbbi években leginkább botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Most azonban különös dolog történik vele. Párja ugyanis egy igazi luxus ûrhajóvillát épít neki.
Elhunyt Sally Ride, az elsõ amerikai ûrhajósnõ
Elhunyt Sally Ride, az Egyesült Államok elsõ nõi ûrhajósa.
- címkék:
- halál
- ûrhajó
- ûrhajós
- Címkefelhõ »
Meghalt Sally Ride, aki rakétával törte az utat a nõk elõtt
Az elsõ amerikai nõi ûrhajóst gyászolja az NASA és az Egyesült Államok. Sally Ride töretlenül hitt abban, hogy a lányoknak helyük van a tudományos világban. Amikor 1983-ban a Challenger fedélzetén útnak indult, minden újságból az õ arca köszönt vissza. Nemcsak az elsõ amerikai nõ volt a világûrben, hanem az elsõ leszbikus is, de ez csak a halála után lett nyilvános.
- címkék:
- Sally Ride
- ûrutazás
- ûrhajó
- NASA
- Címkefelhõ »
E-mailt kaptak a kínai ûrhajósok
A Föld körüli pályán keringõ Tienkung-1 (Tiangong-1) ûrállomásmodul három kínai ûrhajósa kedd délután megkapta elsõ e-mailjét a Földrõl - közölte a pekingi irányító központ információi alapján a kínai média.
- címkék:
- Kína
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Hajtómûhiba az új amerikai ûrhajónál
Az új Dragon ûrhajó startját a visszaszámlálás során, a hordozórakéta egyik hajtómûvénél jelentkezõ probléma miatt elhalasztották. A következõ indítási lehetõség kedden, magyar idõ szerint 9.44-kor lesz.
Valóban járt az ûrben a román lego-ûrrepülõgép
Egy meteorológiai ballon segítségével a Föld atmoszférájának peremére juttatott egy legóból összerakott ûrrepülõgépet egy román ezermester, aki egy extrém sportolóknak szánt kamerával a 2001: Ûrodüsszeia ismert jelenetéhez hasonló felvételt is készített a játékról.
Eldugult vezeték miatt zuhant le a Progressz teherûrhajó
A hajtóanyag befecskendezését biztosító gázgenerátor eldugult csöve miatt állt le idõ elõtt az orosz Progressz teherûrhajó hajtómûve, derítették ki részletes vizsgálatok. Az ûrhajó lezuhanása óta nincs hír arról, mikor indul a következõ szállítmány a Nemzetközi Ûrállomásra.
Üresen maradhat az ûrállomás a lezuhant orosz ûrhajó miatt
Nyolc nappal elhalasztotta három ûrhajós visszatérését a Nemzetközi Ûrállomásról (ISS) az orosz ûrügynökség a Progressz teherûrhajó lezuhanása miatt, újabb személyzet pedig legalább másfél hónappal késõbb dokkolhat, mint azt korábban tervezték. Ha nem sikerül megbízhatóan kijavítani a Progresszeket hordozó Szojuz hordozórakéták hibáját, tízéves történetében elõször maradhat személyzet nélkül az ISS.
Tíz-húsz éven belül embert tervez küldeni a Marsra egy amerikai magáncég
A SpaceX tavaly elõször állított Föld körüli pályára ûrhajót.
- címkék:
- ûrkutatás
- Mars
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Lehet-e idegen ûrhajó a kisbolygók között?
Elméletileg nem kizárt, hogy észrevétlenül idegen ûrhajók juthatnak be Naprendszerünkbe. Az eddigi megfigyelések során sikerült már mesterséges tárgyakat nagy távolságból felismerni - ezekrõl azonban kivétel nélkül kiderült, hogy saját elkóborolt ûreszközeinket azonosították a szakemberek.
Turistaûrhajót épít a Boeing
Az amerikai Boeing bejelentette, hogy megállapodást kötött az ûrturizmussal foglalkozó Space Adventures vállalattal. Ennek értelmében a repülõgépgyártó cég kereskedelmi célú ûrhajót épít, amellyel az ûrturisták rövidebb ûrutazást tehetnek.
- címkék:
- ûrturizmus
- ûrhajó
- Boeing
- Címkefelhõ »
Tervezik az elsõ csillagközi ûrhajót
A célpont egy közeli csillag és annak Föld-típusú bolygója, ahova az Icarus nevû ûrhajó akár száz év alatt eljuthatna. A kutatók az elsõ csillagközi ûreszköz megalkotásán gondolkodnak.
- címkék:
- Icarus
- ûrutazás
- ûrhajó
- Daedalus
- Címkefelhõ »
Élesben tesztelték az új turistaûrhajót
A Virgin Galactic új turistaûrhajója, a VSS Enterprise hétfõn végrehajtotta elsõ tesztrepülését a kaliforniai Mojave sivatag fölött.
Már 2010-ben magánûrhajó megy az ûrállomáshoz
A SpaceX nevû amerikai cég a NASA megbízásából fejleszti Dragon nevû ûrhajóját, amellyel a tervek szerint 2011-tõl repülnek majd a Nemzetközi Ûrállomáshoz az asztronauták. Az új ûrhajót az ugyancsak a SpaceX által épített Falkon-9 hordozórakétával fogják indítani, amelynek korábbi kísérleti változata eddig háromszor robbant fel. Képes lesz átvenni a magánszektor az USA ûrhajózását az államtól? Az éles tesztek már idén elkezdõdnek.
Elindult az elsõ japán teherûrhajó
A távol-keleti ország nemcsak modulokkal, hanem egy teherszállító ûrhajóval is közremûködik az ûrállomás fejlesztésében. A H-2 jelû ûrhajó csütörtökö este indult a Nemzetközi Ûrállomáshoz.
- címkék:
- HTV
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
Új modell fénynél gyorsabb ûrutazásra
Egy elméleti modell alapján nem kizárt, hogy a távoli jövõben az ûrhajók egy külsõ megfigyelõ szemszögébõl fénysebességgel vagy annál gyorsabban is utazhatnak - ahogy azt a Start Trek hõsei teszik a filmvásznon.
Bemutatták az új orosz ûrhajó terveit - a Hold és a Mars is célpont lehet
Az Orosz Ûrügynökség, a Roszaviakozmosz nyilvánosságra hozta a Szojuz-ûrhajókat felváltó új rendszer terveit. Az elõdjénél nagyobb teljesítményû ûreszköz a hasznos terhet nemcsak a Föld körüli pályára, de a Holdra is képes eljuttatni, és akár az emberes marsutazáshoz is felhasználható lesz.
- címkék:
- ûrhajózás
- Szojuz-ûrhajók
- ûrhajó
- Címkefelhõ »
2037-re a Marsra érhet a NASA
Az Egyesült Államok és világ vezetõ ûrkutatási szervezete, a NASA október 1-jén ünnepelte fél évszázados fennállását. A NASA az ûrtevékenységgel kapcsolatos tervezés, fejlesztés és kivitelezés teljes vertikumában dolgozik. Az elmúlt fél évszázad eredményeinek jelentõs része már a mindennapi élet területén is megjelent, a következõ 50 évre pedig nagy terveket szõnek: új ûrhajót, holdbázist és az elsõ marsutazást.
Odakint az ûrben 2008-ban
A 2008-as év is számos érdekes felfedezést hozott a csillagászat és ûrkutatás területén. A Phoenix lett az elsõ Mars-szonda, amely közvetlenül is bizonyította, hogy vízjég van a bolygó talajában. Beérkezett bolygónk légkörébe az elsõ olyan kisbolygó, amelyet az emberiség történetében elõször sikerült elõrejelezni. Végre közvetlenül is megpillanthattuk az elsõ Naprendszeren kívüli bolygókat, és ha nem is láthatjuk, de most már bizonyos, hogy saját Galaxisunk centrumában is egy nagy fekete lyuk terpeszkedik.
Nem lehet nyugodtan használni az ûrvécét
A Nemzetközi Ûrállomáson dolgozó asztronauták a héten beüzemelték vadonatúj toalettjüket, ám az egyelõre mégsem használható nyugodtan.
Tíz éve a Föld körül a Nemzetközi Ûrállomás - képes építéstörténet
Az ûrkorszak kezdete óta nem volt kérdéses, hogy kellene egy igazán nagy, állandóan a Föld körül keringõ laboratórium, ahol a súlytalanság elõnyeit kihasználva lehetne kísérleteket folytatni. A sok szempontból sikeres, ám pályafutását ócskavasként végzõ orosz Mir után napjainkra lényegében el is készült az eddigi legbonyolultabb és legdrágább ûreszköz.
Nehezen indult az új víztisztító az ûrállomáson
A Nemzetközi Ûrállomás (ISS) fejlesztése jól halad az Endeavour ûrrepülõgép aktuális küldetése során. A napelemtábla forgatórendszerét megolajozták, és kisebb nehézségek után a víztisztító berendezés is beindult.