Ukrajna

címke rss

Menczer Tamás: Ukrajna fejezze be a magyar kisebbség jogfosztását!

Itthon2023.06.22, 15:44

A magyar kormány felszólítja az ukrán parlamentet, kormányt és Ukrajna elnökét, hogy fejezzék be a magyar kisebbség jogfosztását és a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ursula Von der Leyen és Brüsszel csődbe viheti az Európai Uniót Ukrajna támogatása miatt

Nagyvilág2023.06.22, 09:50

Hatalmas a felháborodás Európa-szerte a legújabb brüsszeli ötlet miatt. A brüsszeliták és a háborúpárti globalista baloldal úgy küldene további 50 milliárd eurót a súlyos korrpucióval küzdő Ukrajnának, hogy közben az uniós polgárok megszorításoktól szenvednek az elhibázott szankciók eredményeként. Ez idáig Brüsszel nem fizetett sem Magyarországnak, sem Lengyelországnak. A szakértők szerint az ezeknek az országoknak járó források megléte is kérdéses már. Elképzelhető az is, hogy a magyar és a lengyel forrásokat már Ukrajnának adták.

Rejtett kamerás felvétel buktatta le az amerikaiak háborús összeesküvését - videó

8882023.06.21, 21:12

Ukrajna jót tesz az üzletnek, ugye tudod? – mondja egy most nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvételen a BlackRock nevezetű amerikai befektetési társaság, a világ legnagyobb vagyonkezelő társaságának egyik toborzója. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a BlackRock vezetése az elmúlt hónapokban folyamatosan tárgyaltak az ország újjáépítéséről. A legutóbbi egyeztetésen arról állapodtak meg, hogy a BlackRock és a JPMorgan Chase is segít az ukrán kormánynak létrehozni egy újjáépítési bankot.

Itt a legújabb őrült ukrán terv: így robbantanák ki az atomháborút

Nagyvilág2023.06.21, 18:05

Egy ukrán képviselő, az Európai Szolidaritás pártba tartozó Olekszij Goncsarenko Telegram-csatornáján közölt egy elképesztő írást.

Brüsszel elköltötte a pénzt Ukrajnára

Nagyvilág2023.06.20, 15:54

Az Európai Bizottság felülvizsgálta az Európai Unió 2021-27-es költségvetését, amelynek eredményeiről Ursula von der Leyen számolt be sajtótájékoztatón kedden.

Brüsszel Ukrajnára költötte a pénzt és most még többet akar

Nagyvilág2023.06.20, 15:25

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatások és hitelek formájában - jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden.

Százezrek halnak meg az Ukrajnában zajló háborúban, de ez nem érdekli a dollárbaloldalt

Nagyvilág2023.06.20, 14:21

Az ukrán ellentámadás kezdetével ismét drámai mértékben megemelkedett a háború halálos áldozatainak száma, a háborúpárti magyar baloldal Brüsszellel karöltve azonban ennek ellenére is azon munkálkodik, hogy a Magyarország megváltoztassa háborúpárti álláspontját és megkezdje a fegyverek küldését Ukrajnának. Magyarul azt kívánják elérni, hogy az ország sodródjon bele a háborúba. Ezért támadja a baloldal többek között a kormány békepárti plakátkampányát is. Tisztán látszik, hogy a háború lezárására és az emberi életek megóvására csak egyetlen megoldás van, a béke. Ehhez azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, nem pedig úújabb ...

Mutatjuk, mi történhet, ha az ukrán ellentámadás nem lesz sikeres

8882023.06.20, 11:13

Vélhetően az ellentámadás eredményei vagy eredménytelensége jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a jövőben milyen támogatást kap majd Ukrajna – mondta a 888 érdeklődésére Kosztur Andrást, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az ukrán ellentámadásról. 

Szijjártó Péter: A nemzetközi közösség legfontosabb feladata az emberéletek mentése kellene legyen

Itthon2023.06.19, 18:50

A nemzetközi közösség legfontosabb feladata az emberéletek mentése kellene legyen, ezért a magyar kormány minden támadás és nyomásgyakorlás ellenére is kitart az álláspontja mellett, s mielőbbi békét sürget Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Strasbourgban.

Nagy a baj: az oroszoknak elege lett a nyugati fegyverekből, kitörhet a világháború

Nagyvilág2023.06.19, 14:38

Moszkva meg fogja torolni az oroszok megölésére buzdító felhívásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című heti műsorában.

Hat férfi próbált meg szombat éjjel átúszni a Tiszán, közülük hárman eltűntek

Life.hu2023.06.19, 14:45

Szombat éjjel 6 férfi próbált meg Ukrajnából Magyarországra úszni a Tiszán, de egyikük sem volt képes önerőből patra jutni.

Itt a bejelentés: Ukrajna nagy bajban van, drámai fordulat jöhet a háborúban

Nagyvilág2023.06.18, 16:49

Lényegében megvalósult az orosz hadsereg egyik fontos célkitűzése, Kijev demilitarizálása Dmitrij Peszkov szerint. Putyin szóvivője szerint Ukrajna egyre kevésbé használja a saját fegyvereit, a nyugati fegyverszállítmányoknak köszönhetően tudja folytatni a háborút. Véleménye szerint ez az európai helyzetet "feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá" teszi, és végső soron a katonai konfliktus kiszélesedésvel járhat.

Itt a NATO veszélyes bejelentése, mindenki ettől félt

Nagyvilág2023.06.17, 15:22

A szövetség ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt, a tagságról maga Ukrajna fog dönteni, és Oroszországnak nem lesz lehetősége ezt megakadályozni.

Elképesztő: az ukránok már a Barátság kőolajvezetéket is támadják

Nagyvilág2023.06.17, 13:53

Az oroszok szerint az ukránok már a Barátság kőolajvezetéket is támadják. Állítólag az ukránok katonai drónokkal próbáltak támadni orosz területen.

Megdöbbentő fordulat: egy lengyel hadtest bevonult Ukrajnába

Nagyvilág2023.06.17, 09:22

Sok szó esik az utóbbi időben a médiában és közösségi platformokon egy bizonyos lengyel önkéntes hadtestről, amely állítólag Ukrajnában az orosz erők ellen harcol. Varsó hivatalosan elhatárolódik ettől az alakulattól, és azt állítja, hogy a lengyel hadseregnek nincs hozzá köze.

Mire készül Alex Soros, az új Keresztapa?

Nagyvilág2023.06.17, 15:37

Habár Alexander Sorost semmi sem legitimálja a pénzén kívül, kifejezetten a szuverén nemzetállamokra és az emberekre tartozó belpolitikai kérdésekbe kíván beleszólni, méghozzá oly módon, ahogyan az az ő nézeteinek és legfőképpen pénztárcájának megfelelő – pénz és élet nem számít alapon – mondta el az Origónak adott interjúban Halkó Petra. A XXI. Század Intézet vezető elemzője arról is beszélt, hogy mi történik most a fegyverkereskedelemben, mi a gond Jens Stoltenberg NATO-főtitkár legutóbbi kijelentésével, és mire készül Soros György fia.

Szijjártó Péter: Fontos, hogy minden országnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az EU-csatlakozáshoz

Itthon2023.06.16, 14:19

Fontos, hogy minden államnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az európai uniós csatlakozáshoz, ne legyenek gyorsítósávok, ehelyett világos és tisztességes szempontrendszerre van szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában.

Egy félelmetes halálos fegyver jelent meg, eldöntheti a háborút

Nagyvilág2023.06.15, 16:04

A fegyverek tekintetében is vannak divatosabb darabok, az Ukrajnában zajló konfliktus hatására pedig ismét megnövekedett a vállról indítható rakéta népszerűsége, emiatt a francia Thales fegyvergyártó konglomerátum már fel is készült az újonnan feltámadó keresletre.

Küszöbön az atomháború? London után Washington is szegényített uránt adna az ukránoknak

Nagyvilág2023.06.15, 13:27

Az Egyesült Királyság után az Egyesült Államok is szegényített uránt adna az ukrán hadseregnek. A szomszédunkban háború egyre jobban eszkalálódik, nő az atomháború veszélye. 

Putyin végre megválaszolta a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt

Nagyvilág2023.06.15, 08:00

Vlagyimir Putyin kedden sajtótájékoztatót tartott, amely során haditudósító kérdéseire válaszolt. Kiderült, hogy mit gondol az orosz elnök az ukrán hadseregről, megváltoztak-e a különleges katonai művelet célkitűzése, valamint az is, hogy szükség lesz-e újabb mozgósítása Oroszországban.

Új fejlemények érkeztek az Északi Áramlat robbantásáról - videó

Nagyvilág2023.06.14, 11:05

Új fejlemények érkeztek az Északi Áramlat gázvezeték robbantásáról - hívja fel közösségi oldalán a figyelmet Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője. Mint írja, a főáramú nyugati média korábban Oroszországot vádolta az incidenssel. Később egy amerikai oknyomozó újságíró arról írt, hogy az akciót az USA szervezhette meg. Ezúttal pedig két, Fehér Házhoz közeli lap is arra utal, hogy Ukrajna állhat a robbantás hátterében. Mégis mi zajlik a médiában? - erre ad választ Hortay Olivér a videójában.

Alapjogokért Központ: Orosz-ukrán háború: el kell kezdeni tárgyalni

Nagyvilág2023.06.13, 16:18

Mintha csak Orbán Viktort hallanánk - de a magyar miniszterelnök már a háború kezdete óta ezt képviseli: azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek - írja az Alapjogokért Központ.

Az ukránok megtámadták a lengyeleket

Nagyvilág2023.06.13, 18:51

Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszternek sikerült elérnie, hogy Európa Ukrajna érdekében blokkolja a lengyel gazdáknak nyújtott támogatásokat, írta meg az ukrán UNIAN-ra hivatkozva a Mandiner.

Ezek a nyugati országok összefogtak, és ezzel csak még közelebb került a világháború

Nagyvilág2023.06.13, 09:23

Franciaország, Németország és Lengyelország hosszú távú támogatást ígér Ukrajnának. A vezetők Párizsban találkoznak, hogy megvitassák a Kijevnek szóló „biztonsági garanciák" kérdését, de kevés részletet árultak el a tárgyalásokról - írja a Financial Times.

A Rebrov vezette Ukrajna őrült meccset játszott a németekkel

Sport2023.06.12, 21:46

A német labdarúgó-válogatott fennállása 1000. hivatalos mérkőzésén 3–3-as döntetlent játszott Ukrajnával Brémában.

Elképesztő világháborús fenyegetés: az oroszok már egy német üzem megtámadására készülnek

Nagyvilág2023.06.12, 08:42

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője a Twitteren küldött üzentet a Rheinmetall német vállalatnak - írja a Mandiner.

Miért van nagyon közel a harmadik világháború?

Nagyvilág2023.06.12, 08:51

A harmadik világháború kirobbanása valós veszély, ugyanis az oroszok olyan vörös vonalakat húztak, mint a Krím-félsziget, a másik, ha Oroszországot támadják nyugati fegyverekkel. Kína is megüzente, hogy ha ez bekövetkezik, akkor az számára is elfogadhatatlan – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója az Origónak adott interjúban. A politológus azzal kapcsolatban is kifejtette véleményét, hogy beléphetnek-e a lengyelek a háborúba, mekkora a harmadik világháború kirobbanásának esélye, és mi várható a vilniusi NATO-csúcson.

Újabb gátat robbantottak fel Ukrajnában, szörnyű tragédia következhet

Nagyvilág2023.06.11, 22:17

Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján - állítja Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.

Döbbenetes: lelepleződött Amerika, kiderült, mi a céljuk

Nagyvilág2023.06.10, 10:06

Az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi (mintegy 720 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára új megrendelésként pénteken.

Paks II létfontosságú az energiabiztonság és a rezsicsökkentés megőrzéséhez

Itthon2023.06.09, 10:37

Paks II az ország energiabiztonságának és a rezsicsökkentés megőrzésének alapvető feltétele - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Facebookon arra reagálva, hogy az ukrán miniszterelnök közleményben tudatta, Ukrajna meg akarja akadályozni az Európai Uniónál az új paksi atomerőmű megépítését.

Döbbenetes bejelentés Ukrajnáról: bármelyik percben kitörhet a világháború

Itthon2023.06.09, 10:05

A NATO-országok egy csoportja hajlandó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha a szövetség vilniusi csúcstalálkozóján a tagországok nem adnak egyértelmű biztonsági garanciát - ezt a volt NATO-főtitkár, Anders Rasmussen mondta.

Újabb jelentős segítséget kapott Ukrajna Magyarországtól

Nagyvilág2023.06.08, 12:24

Az ukrán nép barátjaként folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. 

Itt van a volt NATO-főtitkár megdöbbentő bejelentése Ukrajnáról

8882023.06.08, 12:05

A NATO-országok egy csoportja hajlandó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha a szövetség vilniusi csúcstalálkozóján (2023. július 11-12.) a tagállamok – köztük az Egyesült Államok – nem nyújtanak kézzelfogható biztonsági garanciákat Kijevnek – jelentette ki Anders Rasmussen, volt NATO-főtitkár.

Novák Katalin: A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak

Nagyvilág2023.06.08, 14:28

Az érzelmi indíttatású cselekvés nem gátolhatja a racionális értékelést, amely azt mutatja, hogy a szankcióknak van ugyan hatásuk, de többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak - minderről Novák Katalin beszélt a Neue Zürcher Zeitungnak. A köztársasági elnök közölte azt is, hogy külföldi szereplők erőteljesen beavatkoznak Magyarország belügyeibe, és megpróbálják megváltoztatni a politikai vezetést és keresztény-konzervatív irányvonalunkat, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kormányt demokratikusan választották meg.

Drámai fordulat: halálos betegségek szabadulhatnak el Ukrajnából

Nagyvilág2023.06.07, 22:23

Az Origo is beszámolt róla, hogy kedd hajnalban felrobbantották Nova Kakhovka-i vízerőmű gátját, amely következtében nyolcvan települést önthet el a víz. Most az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a robbantás következtében szörnyű betegségek terjedhetnek el.

Soros megírta a háború folytatásának forgatókönyvét – Az emberélet nem számít

Nagyvilág2023.06.07, 13:56

Soros György Ukrajna győzelmére számít, de az nem érdekli, hogy ezért hány embernek kell meghalnia. 

Brüsszel nem nyugszik: egyre több fegyvert követel - videók

Nagyvilág2023.06.07, 13:37

Újabb fegyverszállításokat követel a baloldali többségű Európai Parlament, és ezt a programot hajtaná végre a magyar dollárbaloldal a nyugatról érkező guruló dollárokért cserébe. Teljesen világos, hogy a Gyurcsány vezette baloldal azért képvisel háborúpárti álláspontot, és azért megy szembe a békepárti magyar közvéleménnyel, mert csak így remélhetnek külföldi támogatást. Az elmúlt hetekben több magyarellenes európai parlamenti képviselő is nyíltan kimondta, addig nem érkeznek uniós források Magyarországra, amíg nem lépünk be a háborúba.

Így reagált Zelenszkij Ferenc pápa béketervére

Nagyvilág2023.06.07, 09:58

Találkoztam Matteo Zuppi bíborossal, Ferenc pápa különmegbízottjával – jelentette be Telegramon Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök arról tájékoztatott, hogy megbeszélték az ukrajnai helyzetet, illetve a humanitárius együttműködést is.

Volodimir Zelenszkij: All in! - videó

Itthon2023.06.07, 10:15

Ahogy közeledik a júliusi NATO-csúcstalálkozó, úgy fokozódik a nyomás Ukrajnára a várva-várt ellentámadás elindítására. Vajon hol fognak az ukránok támadni és hol az oroszok? „Erősebb biztonsági garanciák, mint Izraelnek, de kevesebb, mint a NATO-tagság" – egyre több nyugati vezető utasítja el ezzel a formulával a háborúban álló országok EU- és NATO-tagságát. Világháborús csúcson az amerikai államadósság, avagy meddig tart a vudu? - erről is beszél a Kontextus legújabb videójában Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai elemzési igazgatója.

Egyre emelkedik a vízszint, több ezren váltak hajléktalanná a gátrobbanás miatt Ukrajnában

Nagyvilág2023.06.07, 10:08

Az ukrajnai gát lerombolása súlyos és messzemenő következményekkel jár több ezer emberre nézve – figyelmeztetett az ENSZ.

Milyen tragédiákhoz vezethet az ukrán gátrobbantás?

Nagyvilág2023.06.07, 10:03

A duzzasztógát rendszerét robbantották most fel, amely inkább az orosz fél érdekében állhatott, de ugyanakkor az ukrán fél érdekét is szolgálhatta a robbantás – mondta el Resperger István ezredes, egyetemi tanár az Origónak adott interjúban. Resperger Istvánt arról kérdeztük, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy kedd hajnalban felrobbantották a Nova Kakhovka-i vízerőmű gátját? A szakértő beszélt még az ukránoknak szánt F-16-os vadászgépekről, és arról is, hogy mikor jöhet el a várva várt béke.

Szijjártó Péter: Nem szabad hinni a liberális politikai fősodornak, a globális többség békét akar Ukrajnában

Itthon2023.06.06, 11:53

Nem szabad hinni a transzatlanti világ liberális politikai és médiavilágának, ugyanis jól látható, hogy a globális többség, Magyarországhoz hasonlóan, mielőbb békét akar Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Itt az orosz bejelentés a háború végéről

Nagyvilág2023.06.04, 10:11

Dimitrij Peszkov elnöki szóvivő elmondta, hogy Putyin kész a kapcsolatfelvételre a különleges katonai művelet céljainak más módon történő elérése érdekében, vagyis hajlandó békét kötni - írta a lenta.ru. Vagyis a háború elvi befejezéséről beszélt Putyin szóvivője, de azt nehéz elképzelni, hogy az ukránok az oroszok jelenlegi feltételeit elfogadnák.

Rettegnek a sorozástól, életüket kockáztatva menekülnek Ukrajnából a férfiak

Nagyvilág2023.06.03, 20:24

Ukrajna új törvényjavaslatot készít elő, amely büntetné azokat a hadköteles korú férfiakat, akik a hadiállapot idején illegálisan átlépik a határt – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

Nagyvilág2023.06.03, 19:02

Ukrajna visszautasította az indonéz védelmi miniszter javaslatát az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, amely többek között tűzszünetet, demilitarizált övezet létrehozását és ENSZ-békefenntartók betelepítését tartalmazta - írta az iz.ru. Nagyon sokan féltek tőle, hogy az ukránok minden békejavaslatot elutasítanak.

Itt van Putyin legfőbb szövetségesének háborús bejelentése

Nagyvilág2023.06.03, 16:24

Fehéroroszország elnöke Minszkben a Független Államok Közösségének biztonsági ügynökségeinek vezetőivel folytatott megbeszélésen ismertette álláspontját.

Meztelenül mászott fel a Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi - fotó

Nagyvilág2023.06.02, 09:59

Ruhátlanul felmászott a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi csütörtök este, hogy így tiltakozzon az ukrajnai háború ellen.

Drámai fordulat a háborúban

Nagyvilág2023.06.01, 20:35

Visszaverték az orosz katonai és határvédelmi egységek ukrán fegyveresek három arra irányuló kísérletét, hogy behatoljanak Belgorod megyébe, és ott terrortámadást hajtsanak végre a polgári lakosság ellen - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

Szijjártó Péter: Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország NATO-csatlakozása - videó

Itthon2023.06.01, 16:36

Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Oslóban.

Mexikói drogkartellnél köthettek ki az Ukrajnába küldött fegyverek

8882023.06.01, 10:56

Nem ez lenne az első eset, hogy külföldön kötnek ki fegyverek, amelyeket Ukrajnának szántak. 

Zelenszkij atomot akar!?

Nagyvilág2023.06.01, 16:44

Az időjárás javulásával fokozódik a fronttevékenység. Az ukrán támadások északra húzzák az orosz csapatokat, miközben Belgorod megyében egy orosz atomfegyver bázist akartak elfoglalni. Az EP megszüntetné a rezsicsökkentést és elvenné Magyarországtól a 2024 II. félévi uniós elnökség jogát. Törökország sem kér a szivárványkoalícióból, újraválasztották Erdogan elnököt. Éleződik a feszültség Koszovóban. Nézze meg Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatójának rendkívül érdekes videóját!

Itt a vég: teljes ukrán megsemmisülés

Nagyvilág2023.05.31, 20:04

Az orosz hadügyminisztérium tudósítása szerint az orosz légierő megsemmisítette az ukrán flotta utolsó hadihajóját, a Jurij Olefirenkót - idézi a jelentést az Izvesztyija.

Az Európai Parlament baloldali képviselője kimondta: a háború miatt vennék el az EU elnökséget Magyarországtól

Nagyvilág2023.05.31, 15:12

Az Európai Parlament magyarellenes zöldpárti képviselője, Gwendoline Delbos-Corfield teljesen egyértelműen elmondta szerdán, hogy azért vennék el Magyarországtól az uniós elnöki posztot, mert a magyar kormány békepárti álláspontot képvisel.  

A harmadik világháborúról beszélnek a NATO-ban

Nagyvilág2023.05.31, 11:52

Egyre véresebb az orosz-ukrán háború, egyre nagyobb az eszkalálódás veszélye, már a cseh vezérkari főnök is arról beszélt, hogy kitörhet a NATO-orosz háború. Mindez pedig a III. világháború kirobbanását jelentené. A nagy-britanniai orosz nagykövet is arról beszélt, előbb-utóbb ez az eszkaláció új dimenziót kaphat, amire nincs szükség és az oroszok nem is akarják. Kedden az ukránok már drónokkal támadták Moszkvát.

Hazaárulással vádolják Zelenszkijt

Nagyvilág2023.05.31, 11:48

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi tanácsadója elképesztő vádakkal ált elő, szerinte az ukrán elnököt hazaárulásért kellene elítélni - írja a Mandiner.

Háborúpárti nyilatkozat: Karácsony Gergely gyáva módon próbál megfelelni a baloldali finanszírozóinak

Itthon2023.05.31, 13:00

Karácsony Gergely szervilis módon próbál megfelelni egyes nemzetközi baloldali gazdasági és politikai érdekcsoportoknak - ezzel magyarázta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az Origónak, hogy a főpolgármester durva háborúpárti nyilatkozatot tett a minap. Mint ismert, Budapest baloldali vezetője arról beszélt az ATV-ben, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal. A szakértő szerint nem ez lesz az utolsó tudatos, agresszív megnyilvánulás a baloldalon, hiszen egyfajta versenyfutás kezdődött meg a guruló dollárokért a különböző pártok között.

Ukrán fegyverek a francia utcákon

Nagyvilág2023.05.30, 08:50

Európában és a tengerentúlon is komoly aggodalmat kelt a gyanú, hogy az európai feketepiacra is kerülhet abból a temérdek fegyverből, amelyet a nyugati országok Ukrajnának szántak. Egyre több országban erősítik meg, hogy az ukrajnai háború az illegális fegyverkereskedelem újabb virágkorát hozhatja el, de nemzetközi hatóságok is erre hívják fel a figyelmet - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Lelepleződött Amerika, elképesztő dolog derült ki

Nagyvilág2023.05.29, 09:12

Az ukrán elnökkel találkozott Lindsey Graham, elég erős mondatok hangoztak el a beszélgetésen.

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

Nagyvilág2023.05.29, 06:43

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 460. napjáról.

Itt vannak az orosz békefeltételek

Nagyvilág2023.05.28, 22:29

Andrej Kelin a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az orosz kormány legfontosabb elvárásai közé tartozik, hogy Ukrajna ne fenyegesse Oroszországot, valamint az, hogy az Ukrajnában élő oroszok olyan bánásmódban részesüljenek, mint bármely más nemzetiség a világon, például "ahogy a francia emberek élhetnek Belgiumban" - erről ír a Portfolio az összefoglalójában.

Hamarosan komoly meglepetés érheti az ukránokat

Nagyvilág2023.05.28, 17:12

Az F-16-os repülőgépeket korábban vezető veterán pilóták szerint azok a gépek, amelyeket Ukrajna kap, vagy a védelemre korlátozódnak, vagy nagyon magas kockázatú műveletekben lesznek bevethetők – számol be a hírről a Bloombergre hivatkozva a Portfolio. Figyelmeztetnek arra is, hogy a valószínűleg Ukrajnába küldendő F-16-osok gyengébb radarral és rövidebb hatótávolságú rakétákkal rendelkeznek, mint a legmodernebb orosz repülőgépek és légvédelem.

Így fenyegetőznek az ukránok

Nagyvilág2023.05.28, 16:10

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint, akinek a BBC Newsnak adott interjújáról ír a Meduza.

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

Nagyvilág2023.05.28, 06:38

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 459. napjáról.

Elképesztő bejelentés az ukrán ellentámadásról

Nagyvilág2023.05.27, 14:49

Ezt Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára közölte a BBC-vel.

Hatalmas robbanás történt egy orosz olajvezetéknél

Nagyvilág2023.05.27, 12:16

Dróntámadás rongálta meg az orosz-fehérorosz határon egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét - közölte Pszkov megye kormányzója szombaton a Telegramon.

Karácsony Gergely háborúzni akar

8882023.05.27, 11:46

Még néhány baloldali politikust leszámítva viszont minden magyar ember békét szeretne.

Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája

Nagyvilág2023.05.27, 17:01

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 458. napjáról.

Itt van a megdöbbentő orosz fenyegetés

Nagyvilág2023.05.26, 17:07

Dmitrij Medvegyev, volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Telegramon posztolt egy szöveget Ukrajna jövőjéről. Egyik opció sem túl biztató az ukránok számára.

G. Fodor Gábor: Karácsony háborúja

8882023.05.26, 13:55

A politikában a kimondott szavaknak súlya van, felelősséget kell értük vállalni és következnek belőlük dolgok, eredményeznek valamit.

Most éppen Karácsony Gergely tett gyalázatos háborúpárti nyilatkozatot - videó

Itthon2023.05.26, 10:44

Karácsony Gergely szerint Magyarország háborúban áll Oroszországgal, tehát megint bebizonyosodott, hogy a dollárbaloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba és feladja békepárti álláspontját. Korábban Karácsony párttársa, Tordai Bence is többször követelte a fegyverszállítások megindítását Ukrajnába, ahogy több baloldali képviselő is. Orbán Viktor kormányfő korábban egyértelműen kijelentette: nemet mond a migrációra, a genderre, és nemet mond a háborúra is. A miniszterelnök kijelentését ezt követően élesen támadták Brüsszelből, Gyurcsányék persze megint a brüsszeli utasításokat követik. 

Óriási bajban vannak az ukránok

Nagyvilág2023.05.25, 18:38

Igor Zovka, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese szerint az ukrán ellentámadás akkor indul el, amikor az ukrán hadsereg megkapja az összes ehhez szükséges fegyvert a nyugati országoktól. Mindezt azzal egyidőben mondta, hogy az elnök tanácsadója már arról beszélt, zajlik az ellentámadás. Láthatóan óriási a káosz az ukránoknál.

Elképesztő fordulat: az amerikaiak leleplezték az ukránokat

Nagyvilág2023.05.25, 11:44

Az amerikai hatóságok szerint az ukrán titkosszolgálat áll a moszkvai Kreml elleni dróntámadás mögött - írja a Lenta.

Az ukrajnai fegyverszállítások miatt egyre közelebb a világháború

Nagyvilág2023.05.25, 11:30

Ha bekövetkezik egy NATO országot ért támadás, például orosz repülőgépek csapást mérnének egy NATO országra, akkor először egy politikai döntést kell meghozni, amit a NATO tagországok állam- és kormányfői vagy védelmi miniszterei hoznak meg – mondta el Resperger István ezredes, egyetemi tanár az Origónak adott interjúban. Resperger Istvánt arról kérdeztük, hogy milyen esetben léphet életbe a NATO-szerződés 5. cikkelye, és ha ez bekövetkezik, az hogyan valósulna meg a gyakorlatban. Az interjúból az is kiderül, miért rendkívül veszélyes a fegyverek szállítása Ukrajna számára.

Itt az ukrán bejelentés, ami eldöntheti a háborút

Nagyvilág2023.05.24, 11:56

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője nemrég úgy nyilatkozott, hogy az ukrán fegyveres erők minimális mennyiségű fegyverzettel rendelkeznek a hamarosan kezdődő ellentámadáshoz. Budanov szerint a művelet elhúzódik, a siker vagy kudarc pedig a többi nemzet fegyveres támogatásától függ - írta a Mandiner.

Megdöbbentő lépésre szánta el magát a német kancellár Ukrajnával kapcsolatban

Nagyvilág2023.05.24, 08:59

A Breitbart alapján a Mandiner arról ír, hogy Zelenszkij ukrán elnök látogatása a G7 csúcson sikeresnek mondható, de Ukrajna NATO-csatlakozása nem kerül közelebb. Erre utal az is, hogy Olaf Scholz német kancellár egy interjúban azt mondta, hogy a szövetséghez való csatlakozásnak egy sor olyan követelménye van, amelynek Ukrajna jelenleg nem felel meg.

Szijjártó Péter: Minél előbb lesz béke, annál több ember életét lehet megmenteni

Itthon2023.05.23, 19:32

Minél előbb lesz béke, annál több ember életét lehet megmenteni - írta kedd délutáni Facebook-bejegyzésében a külgazdasági- és külügyminiszter.

Így eszkalálódhat világháborúvá a fegyverszállítások miatt az orosz-ukrán háború

Nagyvilág2023.05.23, 15:08

Miközben a NATO konkrét haditerveket dolgozott ki egy Oroszország elleni támadásra, addig az Ukrajnában lévő NATO-tagországi katonák és személyzet miatt egyre nagyobb esélye, hogy csapás éri ezeket a személyeket, így pedig életbe lépne a NATO. 5. cikkelye. A nyugati személyzetet érő bármilyen támadás tehát a közvetlen katonai belesodródás veszélyével jár az 5. cikkely értelmében, ami a III. világháború kitörését jelentené. Ugyanis a bonyolultabb, most küldött nyugati fegyvereket az ukránok nem tudják maguk kezelni, ehhez a küldő ország katonái kellenek - így a fegyverszállítások miatt egyre több NATO-katona van Ukrajnában. 

Kenőpénz elfogadásával vádolják az ukrán legfelsőbb bíróság elnökét

Nagyvilág2023.05.23, 14:56

További mintegy félmillió dollárt (173 millió forint) foglaltak le az ukrán legfelsőbb bíróság vesztegetés miatt őrizetbe vett egykori elnökénél - közölte kedden az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU).

Ukrajna az összeomlás szélén, emiatt törhet ki a harmadik világháború

Nagyvilág2023.05.23, 10:43

Az elkövetkező néhány hónapban a NATO újabb támogatást fog adni Ukrajnának, mert nem akarják elfogadni azt, hogy az ország összeomlik – mondta el az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a NATO nem egységes. Nógrádi beszélt arról is, hogy ősztől új főtitkár lesz a szervezet élén, ami akár komoly változásokat is hozhat, de egyelőre semmi sem biztos. A szakértő hangsúlyozta, hogy az F-16-os vadászgépek átadása Ukrajnának még tovább eszkalálná a konfliktust, és döbbenetes, de az amerikaiak újabb 375 millió dollárt öntenek az országba.

Itt a döbbenetes amerikai leleplezés az ukránokról

Nagyvilág2023.05.23, 09:44

Frank Kendall, az amerikai légierő vezetője szerint az ukrán pilóták kiképzése fontos lépés, azonban az F-16-os vadászgépek nem fogják befolyásolni a háború menetét.

Így szolgálják ki Gyurcsányék a háborúpárti Brüsszelt és Amerikát

Itthon2023.05.23, 08:41

Immár hivatalosan is megerősítést nyert, hogy Brüsszel és a dollárbaloldal legfőbb célja, hogy Magyarország belépjen az ukrajnai háborúba. Daniel Freund szélsőbaloldali-magyarellenes német európai parlamenti képviselő maga ismerte el, hogy Magyarország addig nem kap uniós pénzt, amíg nem adja fel békepárti álláspontját. A háborúpárti amerikai demokrata párti kormányzat által négymilliárd forinttal kitömött hazai dollárbaloldal brüsszeli és amerikai utasításra mindent elkövet annak érdekében, hogy belépjünk a háborúba.

Most nagy a baj: kitörhet az atomháború

Nagyvilág2023.05.22, 17:51

Támadás ért több orosz határmenti települést, Oroszország nemzetközileg ismert határain belül. Bár az ukrán propaganda szerint orosz "partizánok" támadnak, de a felvételen ukrán tankok láthatók - vagyis az ukránok minimum tankokat adtak a támadáshoz - írja a Mandiner. Korábban elemzők azt valószínűsítették: Oroszország akkor vethet be atomfegyvert, ha az ukránok saját területén támadják meg az oroszokat.

Újabb bizonyítékokat találtak az ukránok ellen az Északi Áramlat felrobbantása kapcsán

Nagyvilág2023.05.22, 13:13

Újabb ukrán szál az Északi Áramlat felrobbantása mögött címmel közölt friss elemzést a Tűzfalcsoport. A portál arról ír, hogy számtalan kis vitorláshajó horgonyoz a Balti-tengeren, a 15 méter hosszú "Andromeda" azonban időközben világhírnévre tett szert. A jelek szerint erről a hajóról származnak a német nyomozók legforróbb nyomai az eddigi egyik leglátványosabb bűnügyben, az Északi Áramlat 1 és 2 balti-tengeri vezeték elleni robbanószeres merényletek tekintetében.

Joe Biden: Zelenszkij megígérte, hogy nem veti be az F-16-osokat

Nagyvilág2023.05.21, 22:11

Az Egyesült Államok újabb 375 millió dollár (mintegy 130 milliárd forint) értékű katonai segítséget küld Ukrajna számára lőszerek és egyéb felszerelés formájában - közölte a Fehér Ház vasárnap.

Ilyen súlyos világháborús veszélyről még nem beszélt Oroszország: itt a drámai bejelentés

Nagyvilág2023.05.21, 10:49

A nyugati országok "kolosszális kockázatot" vállalnának azzal, ha F-16-os harci repülőgépeket adnának Kijevnek - jelentette ki szombaton Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes.

Váratlan lengyel háborús bejelentés

Nagyvilág2023.05.21, 10:21

„Az ukrán elnöknek a volinyi mészárlással kapcsolatban bocsánatot kellene kérnie a történtekért. Mi, lengyelek, állami szinten vállaltuk a felelősséget a korábban, az ukránok ellen elkövetett bűnökért. Ukrajna részéről hiányzik ez a felelősségvállalás" – szögezte le Lengyelország álláspontját a külügyminisztérium szóvivője, Lukasz Jasina az Onet lengyel hírportálnak adott interjúban. Ez a kijelentés váratlan és az eddigi legkeményebb üzenet az ukránoknak a lengyelektől. 

Eldőlt Bahmut sorsa, robbanások rázták meg Donyecket

Nagyvilág2023.05.21, 11:02

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 452. napjáról.

Nagy bajban az ukránok: az oroszok bejelentették, hogy elfoglalták Bahmutot

Nagyvilág2023.05.20, 18:11

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoshadsereg vezetője szombaton közölte, hogy a Wagner harcosai befejezték a Bakhmut elfoglalásáért indított ostromot. Ukrajna szerint még mindig nem került teljesen orosz kézre a város, továbbra is dúlnak a harcok.

Deutsch Tamás egyértelmű válaszokat vár Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb zsarolásával kapcsolatban

Itthon2023.05.20, 12:52

Haladéktalan, mellébeszélés nélküli, egyértelmű és világos választ vár Brüsszeltől Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb súlyos zsarolásával kapcsolatban Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője.

A kormány nemcsak az országon áthaladó ukrán gabonát és annak útját ellenőrzi - videó

Itthon2023.05.20, 12:58

A kormány nemcsak az országon áthaladó ukrán gabonát és annak útját ellenőrzi, hanem a korábban ide érkezett termények minőségét is - írja közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő.

Egyre nagyobb bajban az ukránok, az amerikaiak kétségbeesésükben már vadászgépeket is adnának

Nagyvilág2023.05.20, 11:20

Továbbra sincs semmi jele az ukránok ellentámadásának, amit hónapok óta nagy propagandával hirdettek. Mint kiderült, ennek hátterében az áll, hogy hiába önti a Nyugat a tömérdek pénzt Ukrajnába, hiába kaptak rengeteg fegyvert, mégsincs elég eszközük a támadás megindításához. Az ukránok helyzete közben egyre rosszabb, hiszen nem elég, hogy nem tudnak ellentámadást indítani, csődöt mondott az amerikaiaktól kapott Patriot légvédelmi rendszer is. A nyugati támogatók egyre türelmetlenebbek, kevésbé hisznek már az ukrán sikerpropagandának. A hatalmas veszteségek láttán az amerikaiak most kétségbeesett lépésre szánták el magukat. Hiába monndták ...

Drámai bejelentés: Radioaktív felhő sodródhat Európa felé

Nagyvilág2023.05.20, 10:23

A Nyugat által Ukrajnának szállított, szegényített urántartalmú lövedékek megsemmisítése után egy radioaktív felhő keletkezett, amely Európa felé sodródik – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács titkára pénteken - számolt be róla az Index.