Nógrádi György

címke rss
Európa már nem globális játékos

Európa már nem globális játékos

A napokban jelent meg Daniele Scalea: MIGRÁCIÓ – A populisták igaza című könyve, az Alapjogokért Központ kiadásában. A szerző elemzi Európa, ezen belül Olaszország helyzetét. Megállapítja, hogy Európa már nem globális játékos. Ezt a lehetőségét a 20. században folytatott politikájával elveszítette. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő recenziója.

Egyre nyilvánvalóbb: az amerikaiak provokálták ki az orosz-ukrán háborút

Nagyvilág2023.11.05, 10:01

A háborút az oroszok indították el, de az ukránok provokálták ki, az amerikaiak biztatására – jelentette ki Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Gerhard Schröder kijelentése, mely szerint a békemegállapodás már 2022 márciusában megvolt az oroszok és az ukránok között, régóta köztudott – az más kérdés, hogy a nyugati sajtó ezt következetesen megpróbálja elhallgatni. Az Origónak Nógrádi György úgy nyilatkozott: a háború menetében legfeljebb az amerikai elnökválasztás hozhat majd fordulatot, ám addigra Európa „elképesztő veszteségeket szenved el" a válságban.

Nógrádi György: Ukrajna nyugati támogatás nélkül egy nap alatt összeomlana

Nagyvilág2023.10.06, 14:21

Elfogyott a levegő Oroszország körül az elmúlt évtizedekben azzal, hogy az NDK összes tartománya átlépett az NSZK-ba, illetve azzal, hogy a volt szocialista országok uniós és NATO-tagok lettek. Ezek miatt a folyamatok miatt élet-halál harc folyik Belarusz és Ukrajna befolyásolásáért – jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő a lapnak adott interjúban Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédére reagált, amely a Valdaj nemzetközi plenáris ülésen hangzott el.

Óriásit bukhatnak az ukránok: Amerika megvonhatja a dollármilliárdokat Tajvan miatt

Nagyvilág2023.08.15, 09:48

Nemcsak Zelenszkijben, hanem az ukrán kormányban is hatalmas a félelem, hogy az Egyesült Államok azt a támogatást, amit eddig szó szerint odadobott az ukránoknak, korlátlanul, számolatlanul szórták a dollármilliárdokat, a jövőben nem fogják megkapni – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő elárulta, hol tart most a második ukrán ellentámadás, mi történik a dzsiddai találkozó után, és mire készülhet Svájc?

Zelenszkij egyre erőszakosabb: már világháborút akar

Nagyvilág2023.07.20, 09:13

Az elmúlt napok és órák eseményei azt mutatják, hogy nincs világháború, és a vilniusi csúcson nem vették fel Ukrajnát a NATO-ba, de a válság egyre mélyül, és ez kifejezetten aggasztó – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy Ukrajna egyre erőszakosabb, és mindenáron el akarja érni, hogy a Nyugat tovább támogassa pénzzel és fegyverekkel is. Nógrádi György kifejtette véleményét a krími híd elleni robbantásról és a háború lehetséges lezárásáról is.

Nógrádi György a krími híd elleni merényletről

Nagyvilág2023.07.17, 15:01

Hétfő hajnalban két robbanás rázta meg az Oroszországot a 2014-ben annektált Krím-félszigettel összekötő hidat. A robbantás azért történhetett, mivel felerősödtek azok a nemzetközi hangok, miszerint Ukrajnának végre sikereket kell felmutatnia a háborúban – magyarázta a Magyar Nemzet megkeresésére Nógrádi György.

Elszabadult a háború, már senki nem tudja, mi lesz a vége

Nagyvilág2023.06.09, 13:27

A gátszakadásnál 10 balatonnyi vízmennyiség kiszabadult, óriási a baj, mert a víz viszi a taposóaknákat, és nem tudjuk merre. Senki sem tudja, hogy a háború jövőbeni lezárását követően hol húzódik majd az orosz-ukrán határ, így a helyzet elég bonyolult, és ezek az aknák a jövőben is emberéleteket fognak követelni – mondta el az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a kahovkai vízierőmű és a Togliatti-Odessza ammóniavezeték felrobbantása beláthatatlan következményekkel fog járni. A szakértő elárulta, hogy milyen aggasztó fejleményekre számíthatunk, és arra is felhívta a figyelmet, hoggy ...

Mikor robbanhat ki a harmadik világháború?

Nagyvilág2023.06.06, 08:18

Az ukrán elnök addig tudja ezt az egész játékot játszani, amíg az amerikaiak mögötte vannak, és kapja a nyugati fegyvereket, támogatásokat – mondta el az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a helyzet egyre rosszabb, az orosz-ukrán háborús konfliktus csak tovább eszkalálódott. Nógrádi beszélt arról is, hogyan látja az elkövetkező hónapokat, és mi az oka, hogy Zelenszkij ukrán elnök minden béketervet elutasít.

Ukrajna az összeomlás szélén, emiatt törhet ki a harmadik világháború

Nagyvilág2023.05.23, 10:43

Az elkövetkező néhány hónapban a NATO újabb támogatást fog adni Ukrajnának, mert nem akarják elfogadni azt, hogy az ország összeomlik – mondta el az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a NATO nem egységes. Nógrádi beszélt arról is, hogy ősztől új főtitkár lesz a szervezet élén, ami akár komoly változásokat is hozhat, de egyelőre semmi sem biztos. A szakértő hangsúlyozta, hogy az F-16-os vadászgépek átadása Ukrajnának még tovább eszkalálná a konfliktust, és döbbenetes, de az amerikaiak újabb 375 millió dollárt öntenek az országba.

Zelenszkij ki akarja robbantani a harmadik világháborút

Nagyvilág2023.05.16, 08:42

Az ukrán elnök a háborút ki akarja terjeszteni, eszkalálni akarja, ami világháborús veszélyt jelent. Rengeteg négycsillagos nyugati tábornok elmondta, hogy egy atomhatalmat nem lehet legyőzni, Zelenszkij viszont ezt nem érti meg – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő azzal kapcsolatban, hogy kiderült, az ukrán elnök azt tervezte, hogy felrobbantja a Barátság kőolajvezeték Magyarországba irányuló ágát. Nógrádi szerint Zelenszkij gyakorlatilag a tűzzel játszik, és döbbenetes az ukrán propaganda.

Előző
Következő