teszt

címke rss

A régi jó dolgokból is maradt valami! Kipróbáltuk a retró PlayStationt

Techbázis2018.11.08, 18:43

1994. december 3-án úgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de mikor lenyugodott, már megváltozott a világ. Ezen a napon dobta piacra ugyanis a Sony a PlayStation konzolt, amely forradalmasította a videojátékok világát. A sikeréről mindent elárul, hogy 102 millió darabot adtak el belőle, és az utódokkal együtt pedig már több mint 411 millió darab PlayStation fogyott világszerte. Ezzel pedig vitathatatlanul ez a legsikeresebb konzolcsalád, amelynek a sikerét megközelíteni is alig tudják a riválisok.

Így javíthatjuk fel a tévénk hangját a legolcsóbban, legegyszerűbben

Techbázis2018.10.31, 20:09

A saját, integrált hangprojektorral nem rendelkező tévék túlnyomó többsége meglehetősen satnya megszólalást produkál. Ez persze nem meglepő, hiszen a vékony készülékházba szuszakolt, rejtett hangszórókkal képtelenség becsapni a fizikát. Ennek következtében pedig a hangzás steril, művi, amiből hiányzik a dinamika és az élet. De, mint majdnem mindenre, erre is van megoldás.

Csodálatos westernfilm lett az elmúlt évek legjobban várt játékából

Techbázis2018.10.30, 18:15

A 2010-ben bemutatott nyílt világú westernkörnyezetben játszódó Red Dead Redemption teljesen új színt hozott a játékvilágba, és ennek megfelelően egészen elképesztő sikert aratott. Épp emiatt nem túlzás azt állítani, hogy a komplett játékosiparág várta évek óta türelmetlenül a második részt, amely 2018 őszén végre befutott, mi is kipróbálhattuk, az állunkat pedig azóta is keresgéljük!

Csillagkapu a nagyszobában - Még a legolcsóbb OLED tv is durván jó

Techbázis2018.10.28, 12:47

A prémium, tehát igen drága televíziók szegmensét most már kétségkívül az OLED technológia uralja, lassan de biztosan kiszorítva onnan az LCD modelleket. Jelenleg több tucatnyi márka kínálatában találhatóak meg az ilyen típusú tévék, de hagyományosan az eljárás legnagyobb támogatója és életben tartója az LG jelentkezik minden évben a legtöbb új készülékkel.

Sűrítmény vagy frissen préselt – tudja, mi a különbség?

[origo] Gasztro2018.10.23, 09:48

A legjobb almalé – ez a kifejezés eléggé szubjektív, hiszen mindenkinek mást jelent a legjobb. Nekem az otthon, frissen készített gyümölcsleveket, míg másnak a bolti, hozzáadott cukorral megbolondított változatokat. De van az embereknek egy olyan csoportja is, aki vizet iszik a legszívesebben, és a különféle leveket cukros löttynek titulálja. Noha leginkább mi is az utóbbi csoportba tartozunk, nyakunkba vettük az áruházláncokat, és leteszteltük az almaleveket.

Áramot vezettek Szebeni István testébe

Itthon2018.10.22, 16:04

Szebeni István rengeteget utazik belföldön, legutóbb éppen Szeged városába látogatott el. Kihasználva az utolsó nyárias napokat egy kicsit kikapcsolódott, ami nála természetesen azt is jelenti, hogy mindenféle furcsa dolgot is kipróbál, amit eddig még soha. Most éppen áramot vezettek a testébe, kampókkal akasztották fel, és a legvégén még egy adag csokoládéval is leöntötték. Ez aztán a pihenés!

Samsung Galaxy Watch – Egy igazán csúcs okosóra

Techbázis2018.10.19, 10:19

A Samsung okosórái mindig is a piac élvonalába tartoztak. A tavalyi Gear S3 pedig már egyenesen a kedvencünk volt, és úgy tűnik, az idei modell - amit a Samsung már nemes egyszerűséggel csak Watchnak nevez – még jobban sikerült.

Szex, szerelem, gyilkosság az ókori Görögországban

Techbázis2018.10.09, 19:08

Az Assassin's Creed-sorozat a számítógépes-konzolos univerzum legmonumentálisabb sorozatai közé tartozik, amely viszont az évek során megfáradt, unalmassá és önismétlővé vált. Tavaly a készítők mindent egy lapra téve fel úgy döntöttek, hogy a nevet és a szimpatikus gyakógép orgyilkosra épülő fő koncepciót megtartva, alapjaitól újraépítik a szériát.

Amitől az olasz fejvesztve menekül - teszt

[origo] Gasztro2018.10.07, 10:04

A spagetti amellett, hogy finom és szinte mindenki szereti, igazi mentőöv, ha felmerül a kérdés, hogy mi legyen vacsorára, vagy ha kell egy gyors ebéd. A tészta minőségén azonban rengeteg múlik. Ha azonnal szétfő vagy borzasztó ragacsos, nincs az a mennyei szósz, ami megmenthetné az ételt. Éppen ezért döntöttünk úgy, leteszteljük az itthon kapható legnépszerűbb tésztákat, hogy kiderüljön, melyiket érdemes beszerezni, ha olaszos menüt tervezünk.

Olcsó tepsifon netezésre, filmezésre és fotózásra

Techbázis2018.10.04, 16:53

Az egykoron francia telefonmárka, az Alcatel névhasználati joga már régóta a hatalmasra nőtt TCL konglomerátum birtokában van. A kínai konszern a közelmúltban úgy döntött, hogy újjáéleszti a brandet, és ennek megfelelően jó pár új modellel jelentkeztek. Ez az Alcatel, tehát nem az az Alcatel, amit a kilencvenes években Magyarországon is megismerhettünk, viszont a hátországa jelenleg erősebb, mint valaha.

Teszt: Pocket Pulse, a férfiak legnagyobb örömére

Life.hu2018.10.03, 12:09

Frissítette speciális kialakítású segédeszköz kínálatát a Hot Octopuss: a jelentős méretcsökkentésen átesett „Guybrator"-t tesztelőpárosunk férfi tagja, Krisztián tette próbára!

A Sony új csúcsmobilja nagyon durva lett

Techbázis2018.10.04, 05:08

A Sony eszméletlen régóta próbálkozik, hogy maga alá gyűrje a mobilpiacot, de eddig valami miatt mindig elbukott a terv. Pedig a cég évről évre előáll legalább egy ütős telefonnal,és ez 2018-ban sem történt másként.

Megkínozták a műsorvezetőt

Itthon2018.09.29, 00:50

Szebeni István hajdúsági gyerekként nőtt fel, így mondhatni gyakran látogat el Hajdúszoboszlóra is. Télen például életében először a gyógyfürdő városában az iszapkezelést is kipróbálta, most viszont az utolsó nyári napokat is kihasználta, hogy testileg és lelkileg is feltöltődjön az őszi napokra. A műsorvezető számára nagyon fontos a testmozgás, ezért úgy döntött, a teljes feltöltődés érdekében egy gerinctornán is részt vesz, ám arra, ami ott történt, ő sem számított. 

Vibrátoros ébresztőórát tesztelt az újságírónő: íme, az eredmény (18+)

Life.hu2018.09.25, 17:11

Az újságírónő kiderítette, hogy a vibrátoros ébresztőóra valóban segít-e a reggeli ébredésben. 

Future Talks teszt

Itthon2021.11.16, 17:34

Future Talks teszt

Szebeni István: Gyönyörű a Balaton és csodálatos, hogy ez nekünk megadatik

Itthon2018.09.22, 14:33

Szebeni István debreceni lévén korábban csak ritkán jutott el a Balatonhoz, ám most néhány napra ellátogatott lazítani, az utolsó nyári napkat kihasználva. Az Echo TV műsorvezetője imádja a magyar tengert és hálás azért, hogy ez megadatik nekünk. 

Menő telefon emberi áron - Huawei Mate 20 Lite teszt

Techbázis2018.09.21, 21:42

A Huawei az elmúlt években egy „gagyi kínai” márkából a telefonos iparág élvonalába küzdötte fel magát, Magyarországon is kedveltnek számít, és nem is véletlenül. A cég remekül ismerte fel, hogy a brutális teljesítményű csúcstelefonok mellett igenis nagy szükség van megfizethető, jól kinéző, viszonylag erős, és sok kisebb extrát kínáló modellflottára, amellyel széles potenciális vásárlói rétegek nyerhetőek meg.

Ár-értékben verhetetlen táblagépet teszteltünk

Techbázis2018.09.20, 18:27

Az elmúlt években egyre több fura, különféle extrákkal kitömött tablet látott napvilágot. Vannak beépített projektorral, extra hangrendszerrel, vagy külön nyomásérzékeny tollal felszerelt darabok, hogy csak néhány példát említsünk. Viszont rengeteg olyan (potenciális) felhasználó van, akiknek ezekre egész egyszerűen nincs szüksége. Ők azok, akik "csak" egy olyan megfizethető tabletet szeretnének, amivel lehet netezgetni, filmeket, illetve videókat nézni, leveleket olvasni, megírni, valamint játszani.

A kutyát nem lehet átverni: pontosan felismeri, ha valaki megbízhatatlan

Tudomány2018.09.18, 19:01

Már számos tanulmány beszámolt arról, hogy a kutyák sokféle módon érzékelik az emberi érzelmeket. Most azonban az is kiderült, a kutyákat nem lehet félrevezetni, mert pontosan felismerik, ha valaki megbízhatatlan.

Kipróbáltuk a világ legvillantósabb tévéjét!

Techbázis2018.09.18, 07:24

A tévés iparág a komplett szórakoztatóelektronikai piac egyik legdinamikusabban változó területe manapság. A gyártók összeszorított fogakkal próbálnak egymásra licitálni, aminek hála az elmúlt években jó pár különleges masina látott napvilágot. Elég, ha csak a Samsung képkerettévéjére vagy az LG tapétatelevíziójára gondolunk, és ebbe a vonalba illeszkedik a Philips idei csúcsmodellje, a 65OLED903 is.

Döbbenet: a macskák értik a fizikát

Tudomány2018.09.15, 19:47

Egy japán kutatás szerint a macskák értik az ok-okozati összefüggéseket, felismerik, amikor ezek nem működnek, és felfognak néhány fizikai törvényszerűséget is. A kutatók eredményüket az Animal Cognition című tudományos magazinban publikálták.

Leteszteltük a világ egyik legjobb táblagépét

Techbázis2018.09.14, 12:07

A tabletek iránti kereslet az elmúlt néhány évben brutálisan visszaesett, de még mindig vannak cégek, amelyek látnak fantáziát e termékcsaládban. Közéjük tartozik a Samsung is, amely a közelmúltban egy rendkívül sokoldalúnak és ígéretesnek tűnő modellel lépett színre. A Galaxy Tab S4-et megkaptuk egy rövid időre, és utána nem is akartuk visszaadni.

Diákcsemegéket tesztelt a Nébih

[origo] Gasztro2018.09.10, 13:48

A fiatalok és a felnőttek körében egyaránt népszerű ropogtatnivalók, a diákcsemegék is sorra kerültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. A hivatal szakemberei 14 termék mikotoxin, penész és növényvédőszer-maradék vizsgálatát végezték el. A csemegék élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek, de jelölési hiányosságok miatt hét esetben figyelmeztetni kellett a vállalkozókat.

Mobiltelefonról mobiltelefonra is utalhatunk

Gazdaság2018.09.04, 10:58

Egy éven belül, jövő év július 1-jén elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a fizetési szokásainkat. Létrehozása történelmi lépés az egész magyar pénzügyi rendszer életében, hiszen bevezetése a hazai pénzforgalom minden szereplője számára jelentős előnyökkel járó változásokat hordoz.

Látod a különbséget? - Találd ki, melyik a műnövény! KVÍZ

Archívum2018.08.30, 20:20

Sokan szeretik magukat zöld szobanövényekkel körbevenni, mert javítják az általános közérzetet, otthonossá teszik a lakást, tisztítják a levegőt, nem mellesleg pedig csodásan feldobják a különböző helyiségek stílusát. Van azonban, amikor nincs időnk, kedvünk, érzékünk a növényeket gondozni, vagy egyszerűen nem elég világos az adott szoba, hogy szépen fejlődjenek. Ilyenkor jönnek jól a műnövények, melyek új generációját, már szinte alig lehet megkülönböztetni az élőktől. Teszteld magad!

Mit rejt a kefires doboz?

[origo] Gasztro2018.08.30, 12:44

Boldogan emlékszem vissza gyermekkorom nagyszüleimnél töltött pillanataira. Különösen a reggeleket szerettem a legjobban, amikor friss kifli és aludttej került az asztalra. A teraszon keresztül beszökött a reggeli napfény, a nagyszüleim pedig csendesen duruzsoltak az étkezőasztalnál. Az aludttejet mindig műanyag joghurtos pohárban készítette a nagymamám: beleöntötte a tejet, és betette a hűtő mellé – később a mikró mögé, a hűtő tetejére. Tudom, a kefir nem azonos vele, mégis, ha azt iszom, mindig a kellemesen kesernyés aludttej íze jut eszembe, amellyel még jobban esett a puha kifli.

Györfi Alen tesztekkel készült a bajnoki címért folyó csatákra

Sport2018.08.28, 16:21

Rövidesen folytatódik Györfi Alen számára a 2018-as szezon az Alpok-Adria Sorozatban. Miután a korábbi Európa-bajnok legutóbb kettős győzelmet aratott Rijekában, a H-Moto Team versenyzőjének ismét esélye van az összetett bajnoki cím megszerzésére. A minél jobb felkészülés érdekében a következő futam helyszínén, Spielbergben, illetve a Hungaroringen is tesztelt.

A nő, aki kiszimatolja a Parkinson-kórt

Tudomány2018.08.21, 14:08

Skóciában él egy különleges képességekkel megáldott hölgy, aki képes kiszimatolni a rendkívül nehezen diagnosztizálható és gyógyíthatatlan Parkinson-kórt. A kutatók Joy Milne segítségével most egy olyan hatékony teszt kidolgozásán fáradoznak, amellyel már jóval az ismert tünetek jelentkezése előtt felismerhető lesz az alattomos betegség.

Közepesen olcsó telefon, buktatókkal

Techbázis2018.08.18, 12:55

A Vodafone a bevallottan belépő szintű, rendkívül olcsó, alaptelefonnak szánt Smart N9 Lite mellett egy komolyabb darabbal is színre lépett az idei évben a Smart N9 személyében. Ez a modell tehát nem a legalacsonyabb kategóriában indul, ami az árán is meglátszik.

Csúcsra járatja a pihenést Szebeni István

Itthon2018.08.16, 17:58

Szebeni István a hideg és a már túl meleg időjárás elől is Magyarország legmagasabban fekvő szállodájába menekül, Galyatetőre. Az Echo Tv műsorvezetője télen még hógolyókat dobált a szálloda kültéri jakuzzijából, most viszont a napozásé volt a főszerep. A halpedikűr ezúttal elmaradt. 

Így vészeli át a kánikulát Szebeni István

Itthon2018.08.10, 18:12

Több napja tart a kánikula hazánkban, napok óta szinte folyamatos a hőségriadó. Ilyen időben mindenki megpróbál valamilyen megoldást találni a túlélésre, így tett Szebeni István is. A jó időt kihasználva az Echo Tv műsorvezetője is a kalandokat kereste, lehetőleg vízközelben. Sikerült. 

A mormon lány, Courtney megcsalási tesztnek vetette alá barátját: nem volt boldog a végeredménytől

Archívum2018.08.08, 13:48

Courtney nem volt biztos barátja hűségében, ezért egy csodálatosan dekoratív nővel teszteltette le. Nem volt boldog a végeredménytől.

Feladta a leckét az LG a világ összes tévégyártójának

Techbázis2018.08.05, 16:03

Az LG mérnökei az idei évben is remekeltek. Ez meg is látszik tesztünk szereplőjén, az LG C8 4K OLED televízión.

A nagy grillkolbászteszt

[origo] Gasztro2018.08.04, 13:43

Milyen a jó grillkolbász? Szerintem az, amelyiket a szomszéd falu őstermelőjétől veszek. Biztosan majdnem mindenkinek van rokona, őstermelője vagy jó hentese, aki finom grillkolbászt készít. De persze mi értelme volna erről írni, ha sem én nem tudom megvenni az önét, sem ön azt, amit én veszek. Na, pont ezért fogtuk magunkat, végigjártuk a mindenki számára elérhető nagyobb áruházláncokat, és nekiálltunk sütni, kóstolni és véleményezni. Íme a 2018-as nagy grillkolbászteszt első része, ahol az itthon klasszikusabbnak számító – nem bajor jellegű, nem fehér – kolbászoknak jártunk utána. Szám szerint 21-nek.

Igazi álommunka: íztesztelőket kereszek a Nutellához

Archívum2018.08.03, 17:07

Nutellrajongók, figyelem! Az édesség gyártója íztesztelőket keres, lehet jelentkezni!

Ennyit tud ma egy ultraolcsó okostelefon

Techbázis2018.08.01, 19:30

A Vodafone hosszú évek óta kínál saját márkás okostelefonokat, és a cég stratégiája az idei évben sem változott meg. Idén is több új készülékkel jelentkezett a brit telekommunikációs gigász, amelyek között a hagyományokhoz hasonlóan megtalálható egy igen kedvező árú modell, a Vodafone Smart N9 Lite.

Szteroidokkal teletömött mesterséges intelligencia telefonnak álcázva

Techbázis2018.08.02, 15:59

Hiába voltak a múltban különleges, extra funkciókkal teletömött, ígéretes mobiljai az LG-nek, a dél-koreai vállalatnak nem sikerült letarolnia a telefonpiacot. Pedig ott volt az ívelt, öngyógyító hátlappal ellátott Flex, vagy a moduláris G5, de a nagy áttörés nem jött össze. Mostanra úgy tűnik, hogy a cég belenyugodott ebbe, nincsenek már radikális megoldások, a cél csak az, hogy szimplán csináljanak egy szuper telót. Legalábbis erre utal a közelmúltban bemutatott G7 ThinQ, amely néhány napot nálunk vendégeskedett!

Ki tudod találni, hány évesek a magyar celebek? Teszt!

Archívum2018.07.25, 16:58

Nap mint nap látjuk a magyar celebeket a közösségi oldalakon, vagy éppen a tévében. Arcukat és hangjukat bármikor könnyedén felismernénk, de a koruk már nehezbb dió. Habár arról vannak sejtéseink, ki melyik korosztályhoz tartozik, a pontos évet nehezen tudnánk megmondani. Neked sikerülne? Tedd magad próbára!

Egy cég letesztelte, milyen lenne a négynapos munkahét

Archívum2018.07.22, 09:26

Új-Zélandon kipróbálták, mi történne akkor, ha bevezetnék a négynapos munkahetet. Meglepő, amit tapasztaltak.

18+-os szállodában járt Szebeni István

Itthon2018.07.20, 20:21

Kizárólag 18 éven felülieknek szóló szállodába látogatott el kikapcsolódni Szebeni István. A felnőttbarát hotelek azoknak szólnak, akik gyerekzsivaj nélkül szeretnének pihenni és feltöltődni, ugyanis ezekben a szállodákban csak felnőtteket fogadnak.

Ezt tudja ma egy jó LCD tévé

Techbázis2018.07.19, 18:32

A Samsung gőzerővel hirdeti a QLED, azaz a kvantumpontos LED LCD technológia előnyeit, ami érthető is, hiszen a cég legnagyobb tudású, csúcstelevíziói erre az eljárásra épülnek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy elengedték volna a hagyományos LED háttérvilágítású LCD készülékeket.

Zsebre vágható projektorral bárhol élvezheti a vb-döntőt

Techbázis2018.07.12, 10:31

A projektorok általában viszonylag nagy, bumfordi téglák, épp emiatt sokkolta a Sony a világot idén tavasszal egy olyan vetítővel, amely mindössze akkora, mint egy okostelefon. Az előzetes információk alapján az MP-CD1 típusszámú, DLP technológiára épülő modell kifejezetten érdekes és életképes darabnak tűnt, így nagy várakozással vetettük rá magunkat.

Itt az olcsó vizsgálat a betegségre, ami milliárdos kárt okoz

Gazdaság2018.07.08, 13:44

A maláriáé a világ egyik legpusztítóbb kórokozója, mely minden, a visszaszorítására irányuló erőfeszítés ellenére rengeteg halálos áldozatot követel a világon, miközben óriási gazdasági károkat okoz. Most egy új, forradalmi eszköznek köszönhetően lehetővé válik a kórokozó kimutatása vérvétel nélkül.

Először a Mercedes luxusbuszain tesztelik az önvezetést

Auto2018.07.06, 13:41

A Daimler egyterűi Peking utcáit járják majd.

Nem sok kellett, hogy a HTC megint nagyot alkosson

Techbázis2018.07.04, 08:16

Menetrendszerűen érkezett meg a HTC aktuális csúcskészüléke, az U12+. Habár elsőre úgy látszik, hogy a tajvaniak végre több ponton is felzárkóztak a prémium kategória nagyon erős konkurenciájához, azonban használat közben hatalmas csalódások fogják érni a vásárlót, és az készülhet az idegösszeroppanásra.

időzített nativ cikk teszt

Itthon2021.11.18, 12:18

Áramellátási hiba miatt nem közlekedett reggel Budapesten többek között a földalatti, a 4-6-os villamos és több trolibusz sem. A forgalom azóta helyreállt.