tablet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- táblagép
- okostelefon
- Apple
- iPad
- Samsung
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meglepõdtek a tableteladásokon
A tartós mûszaki cikkek értékesítése az elõzõ negyedévi 4,9 százalékos bõvülést követõen 3,0 százalékkal nõtt Magyarországon az idei harmadik negyedévben a tavalyi év azonos idõszakához viszonyítva, a teljes értékesítési összforgalom 125,1 milliárd forintot tett ki. A növekedés fõ motorját a telekommunikáció, valamint a háztartási nagygépek jelentették.
Soha nem lesz Macbook az iPadbõl
Nem fogja összeolvasztani tableteit és notebookjait az Apple, mondta Tim Cook, a gyártó feje. Szerinte a Microsoft rossz úton jár, két külön termékkategóriáról van szó, más-más közönségnek szólnak.
Beszippantják a gyerekeket az okoskütyük
A legtöbb lurkó odavan az okostelefonok, tabletek hívogató, csillogó képernyõjéért, ezt kihasználva pedig sok szülõ használja ezeket a digitális kütyüket egyfajta gyereknyugtatóként. Az elmúlt években számos vizsgálat mutatott már rá a gyermekkori tévénézés káros hatásaira, arról azonban még mindig csak sejtéseink lehetnek, hogy hogyan hat a gyerekek agyának fejlõdésére és társas kapcsolataira, ha a felnõttek társalgása helyett az okoskütyü képernyõjére tapad.
Púposak lehetnek a telefonfüggõ gyerekek
Púposak lesznek, vagyis elgörbül a nyaka és a hátgerince azoknak a gyerekeknek, akik okostelefonjuk vagy más készülékek monitorja elõtt töltenek naponta több órát egy ausztrál gerincspecialista szerint.
- címkék:
- okostelefon
- egészség
- gerinc
- nyak
- tablet
- Címkefelhõ »
Ennél vékonyabb tablet nem sok akad
Mindössze 6,9 milliméter vastag az a táblagép, amivel a Toshiba megreformálná a tollat és a papírt. A gyártó szerint ez egy "digitális jegyzettömb", mely persze saját billentyûzettel és tollal érkezik.
- címkék:
- notebook
- bejelentés
- táblagép
- tablet
- Toshiba
- Címkefelhõ »
Óriástabletet készít a Samsung
Egyre több nagyméretû és erõs tablet jelenik meg. A Samsung is beáll a sorba: a View nevû készülék gigantikusnak hat a konkurensek között.
Okosak és szépek a notebookgyilkos kütyük
Apple, Google, Microsoft. Három óriáscég, amik úgy gondolták, ideje megváltoztatni a számítástechnika és a mobilpiac felépítését. Hosszú évek stagnálása után teljesen új irányba terelik az ipart. Így végre arra is választ kapunk, mire jó egy táblagép, és miért érdemes csúcsmobilt venni. Buktatók még jöhetnek: évekbe telik, mire a felhasználók reagálnak az új felállásra.
A Microsoft mindent megtesz, hogy kinyírja a PC-t
Az Apple és a Google után a Microsoft is bemutatta a saját termékfelhozatalát. A cég fókuszában még mindig a Windows 10 állt, valamint a hozzá készült eszközök. Lesz HoloLens és új Surface, és a gyártó okosórája is átalakul – ez azonban még semmi az új mobilokhoz képest, amelyek gyakorlatilag megölik a PC-t.
A Microsoft ma visszavág az Apple-nek
A mai napon a Microsoft is bemutatja saját szakmai táblagépét. Az új Surface-t az Apple és a Google is beelõzte saját termékével, így a redmondi óriásnak muszáj nagyot robbantania, ha rivaldafényre vágyik. Az eddig kiszivárgott információk alapján ez sikerülhet is.
Idén sem okozott csalódást a Google
Lezajlott a Google szokásos õszi bemutatója. Leleplezték az új Nexus telefonokat, érkezik a cég mindent tudó tévés kütyüje, és persze a munkára kitalált táblagépek közé is be fog törni a gyártó. Az új Android is a küszöbön áll, igaz, a többség számára talán sosem lesz elérhetõ.
Megújult a Windows 10
Másfél hónappal megjelenése után már frissül is a Windows 10. A Microsoft szoftvere apró javítások mellett új funkciókat kap.
Röhejesen olcsó az Amazon új tablete
Az Amazon bemutatta 7 colos, 50 dolláros táblagépét. Átszámítva 13 ezer forint a masina, ezért pedig tényleg csak a kötelezõ minimumot nyújtja.
- címkék:
- Kindle
- táblagép
- tablet
- olcsó
- Kindle Fire
- Amazon
- Címkefelhõ »
Októberben érkeznek a Microsoft csúcskütyük
Bemutatják az elsõ Windows 10-es okostelefont, és a Surface tabletre is ráfért már egy ráncfelvarrás. De mit is várunk a Microsoft bemutatójától?
Már három éve megjósolták az Apple nyúlását
Három éve megjelent egy vicces képregény, amely megjósolta a múlt héten bemutatott iPad Prót. Utóbbi nem mellesleg a Microsoft saját táblagépének másolata.
Filléres tableten dolgozik az Amazon
Nagyon olcsó táblagéppel rohanná le a piacot az Amazon. Egy 6 colos, 50 dolláros kütyürõl van szó, mely a cég legolcsóbb e-könyvolvasójánál is kevesebbe kerül.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- olcsó
- Amazon
- Címkefelhõ »
Félmilliós szörnyeteg az iPad Pro
Az Apple professzionális felhasználásra szánt táblagépe nem csak hatalmas és erõs, de saját billentyûzetet is kap - legalábbis egyes források szerint.
- címkék:
- iPad
- táblagép
- tablet
- Apple Keynote
- Apple
- Címkefelhõ »
Teljesen új rendszerbõl tanulhatnak a gyerekek
A digitális oktatás gyerekcipõben jár, míg az informatikaórák száma csak csökken. Igény pedig lenne rá, hogy a diákok megtanulják, hogyan használhatják ki igazán az okostelefont, és ne csak a Facebook és az Angry Birds menjen.
Ezekkel a gépekkel nem lehet versenybe szállni
Most jó csak igazán játékosnak lenni: a berlini IFA techshow eddig jórészt a videojátékok rajongóinak tervezett eszközökrõl szólt. Az eljövendõ hónapok slágere a gamer notebook és PC lesz, de persze a mobilok sem maradnak ki a buliból. Felmerül azonban a kérdés, hogy a vásárlók felkészültek-e a hordozható erõmûvek elõretörésére.
Jó érzés gépelni a Lenovo hibridjén
Bemutatkozott a Lenovo legújabb hibridje, mely a Microsoft Surface termékcsaládot szorongathatja meg.
Jót tesznek a kütyük a családi kapcsolatoknak
Kifejezetten elõsegítik a családtagok gyakori kommunikációját a különféle mobileszközök, de persze azért árnyoldala is van a dolognak. A legtöbb család azonban az okostelefonoknak hála többet kommunikál.
Milyen tabletet vegyen a gyereknek?
Kezdõdik az iskola, de vajon milyen készüléket is érdemes venni a gyereknek? Megnéztük, hogy milyen tabletek fogynak jól, ezek hogyan teljesítenek, mire érdemes figyelni. Egy ikerpár segített nekünk a tesztelésben.
Szõnyegként csavarodik fel a mobilbillentyûzet
Felcsavarható billentyûzetet mutatott be az LG. A termék tabletekhez készült, és könnyen hordozható.
- címkék:
- klaviatúra
- billentyûzet
- táblagép
- tablet
- LG
- Címkefelhõ »
Híznak és izmosodnak a Microsoft munkagépei
A Microsoft saját táblagépei idén még erõsebb alkatrészekkel és nagyobb képmérettel térhetnek vissza.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- Surface Pro
- Microsoft
- Címkefelhõ »
Könyvmolyoknak való az LG új tablete
Az LG bemutatta új táblagépét, mellyel az e-könyvek olvasóit is szeretné megcélozni a gyártó.
Vállalkozókra sóznák rá az iPadet
Úgy tûnik, az iPad még mindig nem fogy elég jól, így az Apple stratégiát váltott: vállalkozóknak szeretné vonzóvá tenni az egyébként inkább szórakozásra kitalált eszközt.
- címkék:
- vállalkozás
- iPad
- terv
- táblagép
- tablet
- Apple
- Címkefelhõ »
Ilyen lesz az iPad mini 4
Sokkal vékonyabbá válik az iPad mini, derült ki egy kiszivárgott tervezõi videóból. A táblagép az új iPhone-okkal együtt mutatkozhat be.
Két új Nexust is bemutat õsszel a Google
Az eddigi gyakorlattal ellentétben idén két Google Nexus készülék is érkezhet.
Kigyullad az androidos játékgép
Súlyos tervezési hibák miatt vonják vissza a forgalomból az androidos játékgépet. Az Nvidia Shield tûzveszélyes lehet.
Háborúban is megállja a helyét a masszív tablet
Katonáknak és mentõalakulatoknak is jól jöhet az a táblagép, mely víz, sár, por, ütés és hõálló is egyben.
- címkék:
- háború
- bejelentés
- mentés
- táblagép
- tablet
- extrém
- Dell
- Címkefelhõ »
Kisebb, vékonyabb, könnyebb az új csúcstablet
Kisebb lett a Samsung csúcskategóriás táblagépe, amely kétféle méretben várja a luxusra vágyókat.
Ingyenes játékok jönnek a tévére
Médiabirodalommal fogott össze egy nagy játékkiadó, hogy ingyenes videojátékokat sugározzon az elõfizetõk tévékészülékeire.
„Rögeszmésen ragaszkodott hozzá, teljesen a rabjává vált”- ekkora veszélyt jelent a tablet a gyermekedre
Két évvel ezelõtt került a köztudatba Nagy-Britannia legfiatalabb tabletfüggõ kislánya, aki csupán négyéves volt akkor. Egy friss tanulmány szerint már az alig egyévesek is örömmel töltenek idõt a újdonsült, technikai „bébiszitterekkel”. Vajon ez elõnyükre vagy hátrányukra válik hosszú távon a gyermekeknek? Erre a kérdésre a Life.hu szakértõje válaszolt!
- címkék:
- kutatás
- tablet
- rögeszme
- Címkefelhõ »
Digitális detoxikálóba küldik a japán fiatalokat
Romló tanulmányi eredmények, súlyos alvászavarok jellemzik azt a félmillió japán fiatalt, akik túl sokat neteznek. Állami támogatással próbálják leszoktatni õket errõl a szenvedélyrõl.
- címkék:
- okostelefon
- internet
- függõség
- netezés
- tablet
- Címkefelhõ »
Olyan, mint egy vitaminkapszula az apró iPhone-akksi
Természetesen felbomló, apró akkumulátort terveztek, amely nem csak környezetbarát, de gyorsan használható is.
Isten veled, iPad mini!
Eltûnt az Apple internetes áruházából az elsõgenerációs iPad Mini. Ez a készülék volt az utolsó nem retinás termék, melyet forgalmazott a gyártó.
A Microsoft börtönhöz hasonlította az iskolákat
A Microsoft szerint a régimódi írókellékek csak arra jók, hogy visszafogják a fejlõdést.
Így teheti gyerekbiztossá okostelefonját
Android és iOS készülékeinket is könnyen megóvhatjuk a gyermeki kíváncsiságtól ezekkel a módszerekkel.
Vegyen iPadet, megmondja, odaég-e a csirke
Nagyon teper az Apple, hogy a táblagépét is el tudja még adni a telefon és az okosóra mellett. Az új iPad-eladások ugyanis visszaestek, így meg kell mutatni, mire is jók ezek a gépek.
Nézze meg: az Ön gyereke is kap ingyentabletet?
Mobilinternettel ellátott tabletet kapnak öt magyar iskola diákjai és tanárai. A kísérleti projekt célja a digitális oktatás terjedésének elõsegítése. A következõ másfél évben kiderül: a könyv vagy a táblagép a jobb.
Több tucat repülõt bénított meg az iPad
Évek óta az Apple táblagépét használják fedélzeti kézikönyv helyett, most rosszul sült el.
Már kézírással is csetelhet a mobilján
A Google új kiegészítõjével kézzel írhatjuk meg az üzeneteket okostelefonon és tableten is. Nem kell többé veszõdni a virtuális billentyûzet apró gombjaival. Az offline mûködõ app tesztjén kiderült, még a kacifántos írásmódot is jól felismeri.
Inkább a szex! Nem mondhatnánk, hogy Facebook-függõ nemzet a magyar
Ki számít ma Facebook-függõnek? Hogyan változtak a felhasználási tendenciák az elmúlt egy évben? Mennyire tapadnak a különbözõ generációk az okostelefonjaikhoz? És mit csinálnak rajta? Mindez kiderült az idei Nagy Facebook-kutatásból. Lássuk hát az eredményeket!
Ebolaálló tablet és drón az igazi fegyver járvány ellen
Bill Gates felvetette egy egészségügyi világhadsereg felállítását, de vajon ki finanszírozná és járulna hozzá a gépjármûparkhoz? A nagyotálmodásnál hasznosabb fegyver az ebolaálló tablet és drón. Az orvosok Sierra Leonéban tesztelik.
Tízszer annyi baktérium van mobilon, mint WC-deszkán
Mivel a mosdót sokkal gyakrabban takarítjuk, mint elektronikus eszközeinket, így a mobilon, billentyûzeten vagy kontrolleren eluralkodhat a káosz: a baktériumok pedig egy sor betegséget okoznak.
- címkék:
- baktérium
- mobil
- billentyûzet
- tablet
- PC
- Címkefelhõ »
Kapcsolj le mindent! - Rákot okozhatnak a fények a hálószobában
Sokan telefont, tabletet nyomkodva alszanak el, mások tévéznek lefekvés elõtt. Azt már korábban megállapították, hogy ez zavarhatja az alvás ritmusát, de most továbbmentek a tudósok. Rákot is okozhat a hálószobai fény.
Rákot okozhat a fény a hálószobában
A kutatások nemrég megállapították, hogy felborítja a belsõ ritmust és ezért rontja az alvás minõségét a világító kütyük, például tabletek, mobiltelefonok babrálása közvetlenül az elalvás elõtt. Több szakember most továbbment. Azt állítják, hogy a hálószobában lévõ minden fényforrás ártalmas az egészségre, és hosszú távú használatuk akár rákhoz és diabéteszhez vezethet.
- címkék:
- alvás
- melatonin
- tablet
- bioritmus
- Címkefelhõ »
Venne androidos táblagépet 670 ezerért?
Ráadásul egy tavalyi Samsung modellt? A BlackBerry német leányvállalata egy szuperbiztonságos táblagépet rakott össze hozott hardverbõl.
- címkék:
- titkosítás
- táblagép
- tablet
- Samsung
- IBM
- Címkefelhõ »
Nincs nagy optimizmus kütyüfronton
Nem fest túl optimista képet az IDC legfrissebb elemzése a PC, illetve a tabletpiacról. Elõbbi esetében folytatódhat a zsugorodás, míg utóbbinál alig lesz majd érzékelhetõ a növekedés.
- címkék:
- PC-piac
- tablet
- Címkefelhõ »
Véget ér a tabletek kora?
A termékkategória 2010-es piaci megjelenése óta a tavalyi negyedik negyedévben csökkent elsõ alkalommal a táblagépek forgalma, a teljes éves forgalom azonban szerény mértékben növekedett, a kisebb márkák pedig a nagyobbak kárára növelték piaci részesedésüket.
Az új tablet akkora, mint egy asztallap
Gigantikus méretû táblagépeket mutatott be a Fuhu a Las Vegas-i CES-en: így a család közösen játszhat, tanulhat vagy mozizhat rajta. Hordozni viszont egyáltalán nem lehet õket.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- CES 2015
- Nabi
- Címkefelhõ »
A mínuszokat a mobilja sem bírja
Az okosmobil és a laptop egyaránt gyûlöli a hideget: az akkumulátor üzemideje jelentõsen lecsökken, az LCD-kijelzõ lelassul a mínuszoktól.
- címkék:
- okostelefon
- laptop
- tablet
- Címkefelhõ »
Egy csúcskütyü a hangja, így beszél velem
A modern technológia nem csak a kényelmet használja, egyre több funkció és eszköz költözik az okostelefonba, táblagépbe - de akár arra is jó, hogy kommunikáljunk velük, ha máshogy nem megy.
Gyerekkel utazik? Ezt ne hagyja otthon!
Összegyûjtöttünk pár hasznos holmit, ami jól jöhet kisgyerekkel utazáshoz. Nincs gyerekszék az étteremben, ledobja a gyerek a tabletet, nem alszik a repülõn? Eláruljuk, hogyan készüljön az útra, hogy nyaralása ne nyûglõdés legyen.
Nem a táblagépeké a jövõ
Nem vár túl fényes jövõ a tabletekre a következõ években, bár egyre többet adnak majd el belõlük, 2014-ben világossá vált: a nagy növekedési sztori nagyon úgy fest, hogy befuccsolt.
- címkék:
- okostelefon
- PC-piac
- tablet
- Címkefelhõ »
Csodakütyükkel szerelik fel a brit rendõrt
Okosszemüveg, grafénpáncélzat, robotváz: a brit bûnüldözõk jobban fognak hasonlítani Robotzsarura, mint egy sima rendõrre.
Olcsó táblagépet könnyû venni az idén
Harmincezerért fapados, ötvenezerért korrekt, százezer forintért szuper táblagépe lehet. Segítünk kiválasztani a legjobbat.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- karácsony 2014
- Címkefelhõ »
A csúcskütyük mellé kávéfõzõt vesz a magyar
Idén is a mobil, a tablet és a tévé a slágertermék, de kerül pár meglepõ kütyü is a karácsonyfa alá.
Már a világ legnagyobb karácsonyfája is fényárban úszik
Ferenc pápa 230 kilométeres távolságból kapcsolta fel a világ legnagyobb karácsonyfájának fényinstallációját a közép-olaszországi Gubbio városában.
Virtuális valóság gyerekeknek - a pedofilok merítõhelyei
Szinte minden nap létrejön egy új közösségi hálózati webhely, az online felhasználókat elkényezteti a választék. Létezik azonban egy új online jelenség, amely egyre fejlõdik, és amely a fiatalabb generációt célozza meg.
A Nokia újdonsága egy kínai iPad-klón
A Nokia N1 olyan, mint egy iPad Mini. Az olcsó kütyü csak jövõre érkezik, újfajta USB-vel.
A Tesco vagy az Auchan tabletje a nyerõ?
Vagy inkább vegyünk egy olcsó márkásat? Fapados táblagépeket teszteltünk.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- techbázis teszt
- Címkefelhõ »
Agykárosodást okoz a multitasking
A túlzott médiafogyasztás megváltoztatja az agyszerkezetet: figyelemzavar, depresszió és szorongás alakul ki azoknál, akik sokat ülnek monitor elõtt.
- címkék:
- okostelefon
- agy
- televízió
- újság
- tablet
- Címkefelhõ »
Foglalj otthont 4G sebességgel!
Nyakadba vennéd a világot úgy, hogy egy steril szállodai szoba helyett a helyiek vendégszeretetét élveznéd? Bérelnétek a pasiddal autót egy szimpatikus fiatal pártól a szigorú autókölcsönzõ helyett? Beugranátok egy jó házi sütire valakihez, aki a legellenállhatatlanabb ételfotókat posztolja a konyhájából?
- címkék:
- okostelefon
- alkalmazás
- tablet
- 4G
- Címkefelhõ »
Ez a táblagép lehet a legjobb az idén
Óriásfelbontású képernyõje szupervékony kivitellel párosul. Meglepõ módon nem az Apple, hanem a Dell gyártja.
- címkék:
- táblagép
- tablet
- Dell
- Címkefelhõ »
Kész csõd az iskolakezdés
Az abakuszt a számológép, a számítógép, majd az okostelefon és a tablet váltotta fel: rengeteget változtak az iskolai tanszerek az elmúlt évtizedekben. Ehhez a technológia fejlõdése, térhódítása is hozzájárult. Egy azonban közös a múlt és a jelen iskolakezdése között: hatalmas anyagi terhet jelent a szülõknek.
Tudjuk, mit nem veszünk idén: táblagépet
A korábban vártnál látványosan gyengébben alakulnak a táblagép-értékesítések a világban. A piackutatók kénytelenek beismerni: túlságosan is optimisták voltak korábban.
- címkék:
- technológiai szektor
- tablet
- IDC
- Címkefelhõ »
Dolgozzunk a Balaton közepérõl!
Ön is unja az irodában senyvedést? Jobb lenne a Balaton közepérõl dolgozni? Kipróbáltuk, hogy lehetséges-e. Mobil kütyükkel felszerelkezve szálltunk vízre egy vitorlással, hogy onnan végezzük a napi teendõnket.
- címkék:
- Balaton
- okostelefon
- wifi
- mobilnet
- tablet
- Címkefelhõ »
Mi lesz így a tabletekkel?
Nincs nagy növekedés a táblagépek piacán, az IDC statisztikái az elsõ félévrõl igen gyászos képet festenek.
- címkék:
- tablet
- Címkefelhõ »
A vártnál gyorsabban csökken az okostelefonok ára
Már az is lenyomja az árakat, hogy az olcsó okostelefonok és notebookok is rendelkeznek szinte minden funkcióval, amivel a drágábbak.
- címkék:
- okostelefon
- notebook
- árcsökkenés
- tablet
- Címkefelhõ »
Szuperszenzort kap a Google táblagépe
Az érkezõ készülék hátlapján lévõ érzékelõ képes lesz letapogatni a teret.
- címkék:
- szenzor
- táblagép
- tablet
- Címkefelhõ »
Elfogyhat a növekedés a tableteknél
Pár éven belül elfogyhat a növekedés a tabletek piacáról, derült ki az IDC legfrissebb statisztikái alapján.
- címkék:
- tablet
- Címkefelhõ »
Áprilisra várják a Google Nexus 8-at
Itthon még nõnek a PC-eladások
Pedig világszerte már szinte mindenhol zuhannak. Itthon különösen az utolsó negyedévben ugrottak meg az értékesítési adatok, írja a Világgazdaság az IDC adataira hivatkozva.
- címkék:
- számítógép
- PC
- tablet
- Címkefelhõ »
Durva lassulás a tableteknél
Hiába adtak el 77 millió tabletet az elõzõ negyedévben, drámaian visszaesett 28 százalékra a növekedési ütem.
- címkék:
- tablet
- Címkefelhõ »
Minden idõk legnépszerûbb alkalmazásai – Neked is megvannak, igaz!?
Ma már szinte mindenkinek van okostelefonja, és akinek van, annak biztosan különbözõ alkalmazások is vannak rajta. A legtöbb hasznos vagy jópofa app ingyenes, de vannak olyanok is, amikért fizetnünk kell. És mivel mindössze néhányszáz forintba kerülnek, kifizetésük nem okoz túl nagy traumát. Íme, a legnépszerûbb alkalmazások, amikért hajlandóak voltunk fizetni 2013-ban.
Tabletekre és telefonokra panaszkodunk a legtöbbet
Több mint 230 panasz érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelethez decemberben táblagépekkel és mobiltelefonokkal kapcsolatban.
- címkék:
- mobiltelefon
- tablet
- Címkefelhõ »
Ezek kellenek az új mobiljára
Mindegy, hogy iPhone vagy Android várta a fa alatt, mindkét platformra összegyûjtöttük a leghasznosabb appokat.
Ne vegyen ócska tabletet!
Húszezerért és százhúszezerért is lehet táblagépet venni. Mi a különbség? Cikkünkbõl minden hasznos információt megtudhat a tabletvásárláshoz.
Csúcskamerát kap a Nokia elsõ táblagépe
A Nokia Windows 8.1-es táblagépe mobilinternettel kerül majd annyiba, mint egy wifis iPad. Szuper kamerával szerelik fel, és az elsõ beszámolók szerint elég gyors.
Reszponzív webdizájn? Ez tényleg magyarul van?
Egy újabb szakkifejezés, amitõl nagyon okosnak látszol, vagy értelme is van? Valójában csak arról van szó, hogy a weboldalad okostelefonon és tableten is normálisan nézzen ki. De miért?
Fapados számítógép dukál az iskolához
A kisebbeknek asztali gép, a nagyobbaknak laptop jó a tanuláshoz. A táblagépek és az e-könyv-olvasók a legmobilisabbak, de ezek még sok mindenre nem jók.
Retinább az iPadnél a Google új táblagépe
Az új Nexus 7 a világ legjobb képernyõjét kapta meg, de a cég a tévéket is meghódítaná új YouTube-kütyüjével.
Nem lesz gagyi a hetvenezer forintos laptop sem
Mire jó egy óriástablet?
Félmillió forint, tizenegy órás üzemidõ: a Windows 8.1-gyel teszteltük a Sony ultrabook táblagépét.
Nincs internet az észak-koreai tableten
Saját androidos táblagépet fejlesztett Észak-Korea: a Szamdzsijon nevû készülékbõl csak az internet hiányzik, de Angry Birds játék, vagy annak klónja rákerült a készülékre.
Olcsóbb lesz a Windows RT
Csökkenteni fogja olcsó táblagépekre szánt operációs rendszerének árát a Microsoft, hogy elõsegítse a Windows RT-t futtató készülékek elterjedését.
A laptopot is kiváltja a csúcstablet
Az iPad Retina-képernyõjénél is jobb kijelzõvel szerelik fel az Asus új, Transformer Pad Infinity táblagépét, amely egy ráhelyezhetõ billentyûzettel laptoppá alakítható.
- címkék:
- Google Android
- táblagép
- tablet
- Asus
- Címkefelhõ »
Telefonáljon táblagéppel! Vagy mégse?
A Samsung új táblagépe akkora, mint az iPad Mini, de telefonálni is lehet rajta, legfeljebb kiröhögik az embert. A Galaxy Note 8.0-nak sincs Retina-képernyõje, helyette egy digitális tollat adnak hozzá, és ezzel együtt már nem olcsó. Kipróbáltuk, milyen telefon helyett táblagéppel élni.
Hogyan hat a kisgyerekre az okostelefon?
A legtöbb gyermek számára ellenállhatatlan az okostelefonok, táblagépek csillogó képernyõje, így nem véletlen, hogy számos szülõ használja egyfajta gyereknyugtatóként a készülékét. Míg a gyerekkori tévézés káros hatásait az elmúlt években egyre több vizsgálat tárta fel, az egyelõre nem világos, hogy pontosan mibõl is marad ki a gyerek a táblagép bûvöletében, hogyan hat agyának fejlõdésére és társas kapcsolataira, ha a felnõttek társalgása helyett a képernyõre tapad.
Nem tudja levédetni az iPad Minit az Apple
Megtagadta az illetékes amerikai hivatal az Apple-tõl az iPad Mini táblagép márkanevének védjegyként való bejegyzését.
Megöli nagytestvérét az iPad Mini
Csupán közel feleannyi nagyképernyõs iPadet fog értékesíteni az idén az Apple, mint ahogy azt korábban tervezte, az iPad Minit viszont a vártnál sokkal jobban veszik az emberek, de összességében az idén még így is kevesebb táblagépet fog eladni a cég.
A Microsoft olcsó Windowszal fog vásárlókat
Lapértesülések szerint a Microsoft kedvezményes áron kínálja gyártópartnerei számára a Windows 8-at, hogy így tegye olcsóbbá, és a vásárlók számára vonzóbbá az ezeket futtató érintõképernyõs gépeket.
Fapados tabletet hoz ki a HP
Nem túl izgalmas, de legalább olcsó táblagépet dob piacra a Hewlett-Packard. A Slate 7 lesz a cég elsõ androidos készüléke.
- címkék:
- Google Android
- táblagép
- tablet
- HP
- Címkefelhõ »
Speciális csoport vadászik a lopott iPhone-okra
Külön nyomozócsoportot hoztak létre a New York-i rendõrségen kifejezetten az iPhone-lopások felderítésére.
A Samsung lenyomja az iPad Minit
Az Apple kisebbik iPadjével azonos méretekkel, de jobb felszereltséggel bír a Samsung új androidos táblagépe, a Galaxy Note 8.0, amelynek mobilnetes verziójával telefonálni is lehet.
Levédette boltjai kinézetét az Apple
Az amerikai szabadalmi hivatal jóváhagyta a számítógépgyártó kérelmét, amelyben az Apple Store-ok minimalista belsõ kialakítását.
Alig lesz hely a Microsoft profi tabletjén
Túl sok helyet foglal el a Windows 8 rendszer a hamarosan megjelenõ Surface Pro táblagépeken. Az elsõ tesztek szerint a 64 gigabájtos típuson csupán 23 gigabájt adatot tárolhatnak majd a felhasználók.
Óriásmemóriát kapott az iPad
A korábbi modelleknél nagyobb, 128 gigabájtos háttértárral szerelt verziót dob piacra az Apple a Retina képernyõs iPadbõl.
- címkék:
- iPad
- iOS
- táblagép
- tablet
- Címkefelhõ »
Visszatér az egerekhez a Logitech
Visszatér gyökereihez a Logitech: a cég egereket, billentyûzeteket és hangfalakat fog gyártani, és felhagy a konzolos irányítók, iPod-dokkolós hangfalak, távirányítók készítésével, a táblagépes kiegészítõk kínálatát pedig bõvíteni fogja.