Szentendre

címke rss

Ismét megijedt a választóktól az MSZP

Itthon2017.02.21, 10:42

Sem az MSZP, sem a Demokratikus Koalíció nem állított jelöltet a március 26-i szarvasi időközi választásra. Legutóbb a januári szentendrei időközi választáson nem indultak a baloldali pártok. Akkor ezzel egy civil jelöltet segítettek a kormánypárttal szemben, de végül meggyőző fölénnyel a Fidesz–KDNP nyert. 

Simán győzött a Fidesz Szentendrén

Itthon2017.01.16, 09:15

Négyessy Katalin, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a szentendrei 7-es számú körzetben az időközi választást – értesült az Origo. A kormánypártok több mint negyven szavazattal nyertek. A voksoláson az ellenzéki pártok el sem indultak, egy zavaros múltú, KGB-képzőbe járt, hivatalosan civil jelöltet támogattak.

El sem indulnak az ellenzéki pártok Szentendrén

Itthon2017.01.14, 15:15

Nem állítottak az ellenzéki pártok jelöltet Szentendrén, azaz, el sem indulnak a vasárnapi időközi választásokon. Egy zavaros múltú, KGB-képzőbe járt, hivatalosan civil jelöltet támogatnak, így próbálják legyőzni a Fidesz jelöltjét. Az ellenzék jelöltállítási kudarc után vasárnap az is kiderül, hogy a baloldal és a Jobbik szavazótábora felsorakozik-e egymás mellé. A választás végeredménye egyébként a helyi képviselő-testület erőviszonyait nem befolyásolja.

El sem indulnak az ellenzéki pártok: így egy KGB-képzős álcivilt támogatnak

Nagyvilág2017.01.13, 20:03

Nemcsak a KGB előszobájának tekinthető moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzett (erről az Origo számolt be egy hónapja), de aztán diplomataként fontos feladatai voltak a Szovjetunió számára fontos helyeken a hétvégi szentendrei időközi választás álcivil jelöltjének – írja a Pesti Srácok.

Megszületett a baloldal és a Jobbik szövetsége Szentendrén

Itthon2016.12.12, 16:30

Egy civil szervezet jelöltje mellé sorakozott föl a baloldal és a Jobbik Szentendrén, ahol január 15-én tartanak időközi választást egy képviselő halála miatt. Eddig nem volt példa arra, hogy a radikálisok és a balliberálisok ilyen konstellációban működjenek együtt a Fidesszel szemben. Az Origo úgy tudja, országos szintről érkezett az ukáz a helyieknek, a Jobbikban egyáltalán nem örültek a döntésnek.

Kinőttük a skatulyákat - interjú a Söndörgő együttes vezetőjével

Kultúra2016.12.08, 16:53

A zenélés örömszerzésre tanít: mindegy, hogy hívják a stílust, amiben játszol, népzene, világzene vagy pop, a lényeg, hogy megéld magad benne, és energiát adj át, mondja Eredics Áron. A Söndörgő vezetőjével a világszerte ismert tamburaegyüttes 21 évéről, szakmai elismerésekről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Szemtanúkat keresnek a szentendrei gázolás kapcsán

Archívum2016.11.23, 09:48

Elgázolta áldozatát, majd elhajtott a helyszínről a tettes. A rendőrség nagy erőkkel keresi a felelőst, ehhez kérik a lakosság segítségét is.

Kollektív tollfosztás lesz hétvégén a szentendrei skanzenben

Travelo2017.11.28, 11:53

Finom falatokkal, zamatos újborokkal, kaláka munkákkal és harsány mulatozással búcsúzhatnak az ősztől azok, akik részt vesznek a szentendrei Skanzen Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényén november 12-én és 13-án.

Ingyen mehet hétvégén a szentendrei skanzenbe

Travelo2017.10.17, 10:05

Szokatlan módon ünneplik meg az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ünnepi beszédek helyett szinte élő helyszíneken idézhetik fel a látogatók, mit érzékelt a vidék lakossága az októberi eseményekből. Mindeközben azt is bemutatják, hogyan élt egy hétköznapi család az ötvenes években.

Az I. világháború hétköznapjait idézi meg a Skanzen új kiállítása

Travelo2017.11.28, 09:17

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum október 18-án nyitott új kiállítása az első világháború mindennapjait, a harcmezőkön és a hátországban élő egyszerű emberek életét idézi meg frontról küldött levelek és képeslapok segítségével.

17 métert repült az elgázolt babakocsi

Itthon2016.10.15, 15:38

Hatalmas sebességgel gázolt el egy babakocsit toló nőt egy részeg sofőr Szentendrén, áldozatai közel húsz métert repültek, de csodával határos módon túlélték az ütközést. A férfi csak bámészkodni tért vissza a baleset helyszínére.

Ürülék is volt a paleotészta-gyárban

Gazdaság2016.10.14, 12:48

Lejárt alapanyagokkal is dolgozott az a reformtermékeket előállító szentendrei tésztaüzem, amit szeptember végén zárt be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését, és több mint 1500 kg alapanyagot és kész gluténmentes száraztésztát vont ki a forgalomból.

Kisgyerekes anyát gázoltak el Szentendrén

Itthon2016.10.13, 22:11

A 29 éves férfi autóval, majd gyalog próbált menekülni a cserbenhagyásos baleset után.

Az év egyik legmegrázóbb kiállítása nyílt meg a Skanzenben

Travelo2017.10.11, 13:25

Új, rendhagyó szabadtéri kiállítás várja a látogatókat szeptember 30-tól Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban "Csak egy "kis munka" - falusiak Málenkij roboton a II. világháború végén" címmel.

Harrison Ford most szentendrei rendőrök között vigyorog

Film2016.09.25, 15:59

Meeting Ryan Gosling - feels like Hollywood #budapest #movie #ryangosling #unbelievable #handsome #instantlove #elte #hollywood #vsco Daniel Posafalvi (@posafalvid) által közzétett fénykép, 2016. Jún 26., 15:23 PDT Jared Letóval falmászós helyeken lehet összefutni, Robin Wright még nem posztolt magáról magyarországi fotót, a legutóbb a Haverok fegyverben című filmben látott Ana de Armas viszont példásan dokumentálja az ittlétét az Instagramon.  Harrison Ford most egy pákozdi halászcsárdában tűnt fel http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160913-harrison-ford-most-egy-pakozdi-halaszcsardaban-tunt-fel-szunyogszigeti-halaaszcsarda.html ...

Elfogták a plakáttépkedő taxist

Itthon2016.09.24, 22:05

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki csütörtökön Szentendrén letépkedte a Kétfarkú Kutya Párt plakátjait, és bántalmazta a párt egyik aktivistáját. A 63 éves férfit garázdasággal gyanúsítják.

Most megmondjuk, hol vesztegesse az időt!

Unikornis2016.09.19, 16:08

Megfigyelték már, hogy a legtöbbet emlegetett szó a mindennapokban az idő? Valami, ami nincs, de sürget, rohan, lejár, és szeretnénk beosztani, ehelyett vesztegetjük. Vagy egy gyógyír a problémára: el kell menni Szentendrére.

Hajókiállítás, repülőnap, kintornások és jó idő - mi kell még a hétvégére?

Travelo2017.10.16, 10:33

Nyíregyházán repülőnappal, a szentendrei skanzenben pedig muzsikaszóval köszöntik szeptember első hétvégéjét. Mindeközben Balatonon már ötvennél is több hajót suvickoltak tisztára a legnagyobb balatoni hajókiállítás tiszteletére, Keszthelyen pedig verklikkel és zenegépekkel várják a nosztalgiázásra érzékeny közönséget. Az időjárásra ezen a hétvégén egy rossz szavunk sem lehet!

Hétvégén hatalmas táncházzá alakul a szentendrei skanzen

Travelo2017.11.28, 09:42

Persze csak akkor, ha a közönség is úgy akarja. Szeptember első hétvégéjén ugyanis ismét a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján húzzák a talpalávalót a legjobb hazai, határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok.

Ilyen, amikor kortárs művészek buliznak három napig Szentendrén

Kultúra2016.08.29, 00:42

Tisztességesen lezárta a nyarat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, reggeltől éjjelig állt a bál.

Ezen a hétvégén elég 1 jegyet venni Szentendre felé!

Gazdaság2016.08.26, 18:20

Annyi program lesz a háromnapos nyárzáró fesztiválon, hogy felesleges eljönni onnan vasárnapig.

Sörök, denevérek és rengeteg csoki: programok hétvégére

Travelo2017.10.11, 14:41

Német és tanksörök, denevérek, jazz, swing koncertek és két egészen rendhagyó fesztivál várja - az egyik a pécsi középkorba, a másik a szentendreiek műhelyeibe ad betekintést.

Szentendreiek házába leshetünk be a hétvégén

Travelo2017.10.16, 13:35

A nyár utolsó hétvégéjén késő éjszakáig kulturális és gasztronómiai programok várnak mindenkit Szentendre belvárosában. Idén ráadásul az itt élők is megnyitják házaik, galériáik, műhelyeik ajtaját.

Állati hétvégét tartanak a szentendrei skanzenben

Travelo2017.10.17, 13:41

A paraszti gazdaság jószágai lesznek főszereplői a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum programjainak augusztus 20-án és 21-én, amikor izgalmas bemutatókon keresztül és mókás feladatok segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók a háziállatokkal.

Biliárdasztallá változott a Duna Szentendrénél

Kultúra2016.08.04, 18:22

Különleges installációval gazdagodott a szentendrei látkép: a helyi képzőművész, Vincze Ottó műve az Art Capital programsorozat keretében készült el. Az Art Capital augusztus végén kezdődik Szentendrén: augusztus 27. és október 16. között a nemzetközi és hazai kortárs képzőművészet meghatározó képviselőinek munkái láthatóak majd.

19 nagyra nőtt billiárdgolyó lebeg a Dunán

Travelo2017.12.07, 17:32

19 nagyra nőtt billiárdgolyó lebeg a Dunán

Újra megnyílt a csíkos, dunaparti lakókocsi-bár Szentendrén

Travelo2017.10.13, 13:27

Az italokat lakókocsiból mérik, a fákon függőszékek lógnak, a parton újrahasznosított anyagból készült bútorok és nyugágyak csábítják pihenésre az arra járót. A dunaparti Kacsakő Bisztró pont olyan, mint egy apró, kék és fehér csíkokban pompázó tengerparti bár.

Ha Szentendrén járnak, forduljanak be a Dumtsa Korzóra!

Travelo2017.12.12, 11:00

Hétvégi kirakodó vásár, kultúrprogramok, utcazenészek és egy lelkes civil szervező csapat a kézművesség és a vásári perecek alkalmi utcájában - ez a Dumtsa Korzó már harmadik éve tavasztól őszig.

Hamarosan megnyílik Szentendre első legális szabadstrandja

Travelo2017.10.06, 13:46

Hamarosan megnyílik Szentendre első legális szabadstrandja

Már csak 3 nap a világ!

Kultúra2016.07.08, 14:32

Már csak 3 napig, 2016. július 10-ig látható Magyarország legnagyobb gyűjteményes kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban. A mintegy 100 neves művész – köztük Ferenczy Károly, Korniss Dezső, Vajda Lajos, Czóbel Béla, Deim Pál, feLugossy László, Bukta Imre – alkotásait felvonultató, a több mint 10 ezer darabos szentendrei gyűjteményt reprezentáló válogatást áprilisi megnyitása óta sok ezren nézték meg. Ezen a hétvégén még pótolhatják azok, akik eddig elmulasztották.

Megajándékozták a tízezredik látogatót a kiállításon

Kultúra2016.07.02, 16:36

Chiharu Shiota: Emlékeső című kiállításának tízezredik látogatóját ajándékozták meg  Szentendrén. Sok ezer méternyi piros fonalból és 23 ezer, magyar civilek által gyűjtött fémkulcsból készül az Emlékeső című képzőművészeti installáció a Szentendrei Képtárban. A kiállítás kurátorával, Gulyás Gáborral beszélgettünk a kiállításról, és arról, hogy mivel ajándékozták meg a tízezredik látogatót.

Kilóra mérte a kokaint és füvet a szentendrei banda

Itthon2016.06.24, 14:01

Kilós csomagokban árulta a füvet, emellett nagy mennyiségben hozott be külföldről kokaint és amfetamint a Szentendrén lebuktatott drogkereskedő banda. A napokban emeltek vádat ellenük.

Pizsamapartit tartanak hétvégén a szentendrei skanzenben

Travelo2017.10.16, 16:08

Vajköpülés, kukoricamorzsolás, játékok, filmvetítés, izgalmas kalandtúra a látogatók elől elzárt, éjszakai Skanzenben, és reggeli állatetetés - ez várja a gyerekeket a Da Vinci Pizsamapartikon.

Erdélyt is megépítik a Szentendrei Skanzenben

Travelo2017.10.18, 11:13

Jövőre elkezdődhet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum új, Erdélyt bemutató tájegységének építése.

Falusi olimpiát rendez hétvégén a szentendrei Skanzen

Travelo2017.10.18, 12:25

Június 5-én játékos vetélkedővel idézi meg a közeledő Olimpia hangulatát a szentendrei Skanzen. A Falusi Olimpián népi próbatételekre számíthatnak a résztvevők, akik egyénileg és családosan is nevezhetnek a helyszínen.

20 ezer kulcs, 300 kilométer vörös fonal

Videó2016.05.15, 13:14

Siota Csiharu nemzetközi kortárs képzőművésznek nyílik tárlata Szentendrén. Csaknem 300 kilométernyi piros fonalra a kárpát-medencében összegyűjtött régi fémkulcsokat fűzött fel a művész. Összesen több, mint 20 ezret. Még márciusban hirdették meg a kulcsgyűjtést, amelyre Magyarországról és a határon túlról is érkeztek kulcsok.

Családja kétségbeesetten keresi a 18 éves Balogh Kinga Virágot, aki szombaton tűnt el

Life.hu2016.05.08, 21:49

Az Eltűnt emberekért-megoszthatod Facebook-csoport leírása szerint a fiatal lány bekísérte a barátját annak munkahelyére, egy uszodába, azóta viszont nem tudni róla semmit, életjelet nem ad magáról. Keresték a lány előző barátját is, aki azonban szintén nem elérhető.

Japán világsztár fűzi össze a magyar emlékeket Szentendrén

Kultúra2016.05.04, 22:37

Sok ezer méternyi piros fonalból és 22 ezer, magyarországi civilek által gyűjtött fémkulcsból készül az Emlékeső című képzőművészeti installáció. A Szentendrei Képtárban május 13-tól lesz látható a kiállítás, amelynek alkotója, Chiharu Shiota, a kortárs képzőművészet egyik legsikeresebb alakja már tegnap elkezdte az installálást. A sajtó már néhány órával ezután megnézhette, hogyan készül a mű, Gulyás Gábor kurátor pedig további érdekességeket is elmondott az Origónak.

Népmesés játszótér nyílik a szentendrei skanzenben

Travelo2017.10.17, 15:35

Csodacsűr, bábszínház, kisbolt, egy magyar népmeséket megjelenítő játszótér, fotóműterem és gyerekgazdaság - a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban új gyermek-élménypontokat adnak át május elsején.

Meglepő tárgyak láthatók a Skanzenben

Travelo2017.12.12, 11:33

Sósborszeszes üveg Amerikából, drakulás hógömb Erdélyből, alumínium sajtár a Dunántúlról - a jövőre ötven éves évfordulóját ünneplő szentendrei Skanzen nemrég leltározta az elmúlt évek gyűjtéseit, így született meg a Gyűjtőpontok című kiállítás.

Húsvéti titoktúrát indít a szentendrei Skanzen

Travelo2017.10.17, 14:49

Hímes tojással, komatállal és locsolóbállal várja látogatóit a szentendrei Skanzen március 27-én és 28-án. A régi, falusi húsvétokat felidéző programokat az idén bárányszépségverseny és a húsvét titkait kutató gyerektúra gazdagítja.

Magyarországon gyűjt kulcsokat a világhírű japán művész

Archívum2016.03.10, 10:16

Különleges kiállítás nyílik a Szentendrei Képtárban, ahol a japán Chiharu Shiota Emlékeső című installációja látható 2016. május 13-tól. A neves művész a kiállítóteret piros fonalakkal hálózza be, melyekre fémkulcsokat helyez - összesen tizenötezer darabot. 

Huszártáborral és bajuszversennyel ünnepel a Skanzen

Travelo2017.10.12, 15:05

Március 12. és 15. között 48-as színtérré változik szentendrei Skanzen. Lesz lovas díszbemutató, kardkészítés, huszárpróba és bajuszmustra is.

Jobban jár, aki magának épít házat

Gazdaság2016.03.02, 09:30

Bár az új lakások esetében lassult a drágulás februárban, a különböző országrészeket nézve jelentősek az eltérések, Budapesten például 6 százalékkal nőttek az átlagárak január végéhez képest, míg Szombathelyen 32 százalékkal csökkentek. A legnépszerűbb méretű téglaépítésű és panellakások átlagára is nőtt több mint 6 százalékkal - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Megnyílt a felújított Czóbel Múzeum Szentendrén

Travelo2017.10.12, 09:36

Újra látogatható péntektől a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz (FMC) tartozó, frissen felújított szentendrei Czóbel Múzeum. Az intézmény az Újragondolt Czóbel című új állandó kiállításával várja ismét a közönséget.

Megújul a szentendrei Ferenczy Múzeum

Travelo2017.10.12, 11:30

Új szervezeti rendszerben, megújult arculattal és művészeti koncepcióval működik jövő elejétől a szentendrei Ferenczy Múzeum, melynek a neve is megváltozik, Ferenczy Múzeumi Centrum lesz.

Riasztópisztoly és luxusszemét a politika csataterén

Itthon2015.11.14, 22:56

Nőn veszett össze egy fideszes és egy szocialista politikus Szentendrén. Szijjártó Péter kidobott zakójából politikai ügy lett, a fagyállós gazda büntetését pedig az ügyészség akarja enyhíteni. Ez volt a hét a belpolitikában.

Téli történetek és gesztenyesütés a Skanzen adventi hétvégéin

Travelo2017.10.16, 09:07

Téli történetek és gesztenyesütés a Skanzen adventi hétvégéin

Fenyegető üzenetek előzték meg a szentendrei lövöldözést

Itthon2015.11.11, 09:19

A vasárnap este történtek Dombay Zsolt életének legrettenetesebb óráit jelentették. Rédei Ottó pedig reméli, belőle hamarosan gyanúsított helyett sértett lesz.

Villant valami a sötétben

Itthon2015.11.09, 15:45

Tele vagyok kék-zöld foltokkal, most megyek látleletet venni - mondta az Origónak Rédei Ottó, a szentendrei szocialisták elnökségi tagja a vasárnap esti támadásról. A Fidesz önkormányzati képviselője és a szocialisták városi szervezetének elnökségi tagja Szentendrén ugrott egymásnak, majd feljelentették egymást. Lövések dördültek, állítólag előkerült egy kés is. Cikkünk frissül!

Két távhőszolgáltató körmére nézett az ÁSZ

Gazdaság2015.11.05, 11:30

Egy szentendrei és egy hajdúnánási távhőszolgáltatót ellenőrzött a számvevőszék, amely több javaslatot is tett a cégeknek.

Tollfosztó, libator és mesetúra lesz Szentendrén Márton-napkor

Travelo2017.12.07, 18:31

Az ország minden részén készülnek már a Márton-napi libalakomára. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, idén már tizenharmadszor várják a Szent Márton Újborfesztiválra és Libatorra a látogatókat november 7-én és 8-án.

Farmville-hétvége a skanzenben városi gyerekeknek

Travelo2017.10.18, 14:29

A skanzenesek ezen a hétvégén azt mutatják meg, mivel játszottak a korábbi generációk szerényebb körülmények között élő gyerekei, hogyan varázsoltak szinte a semmiből játékokat és hogyan élvezték azt, hogy együtt lehetnek. Gyerekjátékok hétvégéje a szentendrei Skanzenben.

Mi magyarok tényleg nem tudunk élni?

Archívum2015.08.20, 11:22

Ha valaki még mindig azt hinné, hogy a lehetőségek hazája Amerika, hát nagyot téved. A lehetőségek hazája minden kétséget kizáróan Magyarország. Csak éppen mi a soha meg nem valósuló lehetőségekre specializálódtunk. Idén nyáron az ország három csakráját fedeztük fel biciklivel: a Balaton északi partjának keleti csücskét, a Káli-medencét és a Szentendrei-szigetet. És miközben úgy éreztük, rég nem volt ilyen tartalmas, energiafeltöltős nyarunk, mégis egyre-másra így sóhajtoztunk: miért nem tudjuk ezeket a csodás helyeket élettel megtölteni?

Elképesztő! Ollóval szúrta le saját nevelt fiát egy férfi Szentendrén

Life.hu2015.08.16, 18:27

Egy 64 éves férfi összeveszett, majd bal hónalján megsebesített egy fiatal fiút Szentendrén, szombat este.

Melege van? Menjen múzeumba!

Travelo2017.10.09, 12:44

Melege van? Menjen múzeumba!

Igazi bombázó lett: bikinis fotó Baukó Éváról

Life.hu2015.06.13, 18:55

A ValóVilág egykori nagy balhésa nagyon szexi fotót posztolt a közösségi oldalán.

Baleset miatt áll a forgalom a 11-es úton Szentendrén

Itthon2015.06.05, 15:08

Két személyautó ütközött össze frontálisan, ketten megsérültek a 11-es főúton Szentendre belvárosában péntek kora délután, az utat lezárták.

Négyméteres árokba hajtott egy autós Szentendrén

Itthon2015.05.22, 18:56

Egy közel négy méter mély árokba hajtott egy furgon Szentendre belterületén péntek délután, a sofőr megsérült.

Feke Pál megkérte olimpikon párja kezét

Life.hu2015.05.15, 08:14

Eljegyezte Gyenesei Leila öttusázót az István, a király címszereplője.

Motorosbaleset Szentendrén

Itthon2015.04.25, 21:43

Motorkerékpár és személyautó ütközött össze Szentendrén szombaton délután.  

Dühödt nyugdíjas támadt a plébánosra

Itthon2015.03.26, 14:31

Nyugdíjas korú garázda rugdosta meg a tahitótfalui plébánost Szentendrén, felvették a térfigyelő kamerák. Parkolás miatt kezdődött a vita, ami aztán verekedésig fajult - tudta meg az Origo a bántalmazott férfitól.

Gyilkosság Szentendrén

Itthon2015.03.20, 15:15

Bűncselekmény áldozata lett az a 42 éves nő, akire fia talált rá szentendrei otthonukban péntekre virradóra. A közelben később egy eszméletlen férfit is találtak, az ügyben eljárás indult.

Holtan találtak egy nőt szentendrei otthonában

Itthon2015.03.20, 06:32

Holtan találtak egy 42 éves nőt szentendrei otthonában péntekre virradóra - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.   

Nyomoz az ügyészség a lövöldöző tűzoltó miatt

Itthon2015.02.13, 10:48

Lőfegyverrel való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, mert lövöldözött egy szolgálatos tűzoltó a szentendrei laktanyában. 

Vége a potyázásnak, Óbuda fizettet a parkolásért

Itthon2015.02.04, 14:38

Szabadulna az Óbudát P+R-ként használó ingázóktól Bús Balázs polgármester, ez a fő oka annak, hogy júliustól fizetőssé válik a parkolás a III. kerület központjában. Olcsó tarifát, és az átlagosnál több kedvezményt ígér a helyieknek a kerület, Kaszásdűlőt viszont ellephetik az inkább ingyen parkoló autósok.

Furgon rohant a szentendrei HÉV-be

Itthon2015.01.26, 14:59

A BKV szervizautója ütközött egy HÉV-szerelvénnyel és egy másik autóval Budakalásznál, egy ember megsérült a balesetben.

Vádemelés a szentendrei fegyveres rablók ellen

Itthon2015.01.06, 11:38

Az ügyészség előtt van annak a három férfinak a büntetőügye, akik fegyverrel raboltak ki egy embert Szentendrén. Megkötözték, és elvitték több százezer forintját.

Súlyos sérüléseket szenvedett egy túrázó

Itthon2014.12.28, 17:22

Egy gerincsérült turista mentéséhez kért segítséget a tűzoltóktól a mentőszolgálat a Szentendre melletti Kőhegyre, ahol a kivonuló egység egy másik, könnyebben sérült férfit is talált. 

Újabb fideszes polgármesterek szidják az M0-s adóját

Itthon2014.12.11, 20:21

Egyre több kerületi és Budapest környéki polgármester tiltakozik a kormány terve ellen, amely fizetőssé tenné az M0-s körgyűrű egyes szakaszait.

Félmilliárdos követelést akar behajtani Szentendre

Itthon2014.11.14, 21:57

Jogi lépéseket kezdeményez Szentendre a QualiTeam Consult Kft.-vel szemben 586 millió forintos követelés behajtására - közölte Verseghi-Nagy Miklós fideszes polgármester.

Vegyszert ihatott a Szentendrén holtan talált férfi

Itthon2014.08.04, 15:01

A haláleset miatt egy helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Meghalt egy szavazó Szentendrén

Life.hu2014.04.06, 19:18

Szentendrén meghalt egy idős férfi az egyik óvodában kialakított 5. szavazókörben vasárnap délután. A haláleset miatt másfél óráig nem lehetett voksolni - írja az Origo.

Programok, mielőtt kiborulnánk ünnep előtt

Travelo2017.12.10, 19:14

Lassan kezd a karácsonyi láz össznépi tematikus pánikká válni, ezért egy békés, nyugis ünnepi programajánlóval még mindenképp tartozunk olvasóinknak.

Kisjézuska kalácsa és adventi gyűjtőakció Szentendrén

Travelo2017.10.09, 14:12

Kisjézuska kalácsa és adventi gyűjtőakció Szentendrén

Megmutatjuk, hol töltsd a hétvégédet!

Life.hu2013.11.22, 00:05

Ha beleborzonganál az illuzionisták trükkjeibe, csokit kóstolgatnál és készítenél, megkötnéd az adventi koszorúdat vagy Marseille-be utaznál képzeletben, böngészd végig a Life.hu programkínálatát, biztos találsz kedvedre valót!

Újborfesztivált és libatort tartanak a Skanzenben

Travelo2017.10.09, 14:46

Újborfesztivált és libatort tartanak a Skanzenben

Vízóraaknába zuhant egy póni Szentendrén

Itthon2013.10.20, 14:12

Egy szentendrei családi ház udvarán vízóraaknába esett egy póniló. Már jól van.

Bikinis esküvőn csobbanhat a menyasszony

Travelo2017.12.05, 17:08

A bollywoodi romantikus filmeket idézte az az esküvő, amikor egy indiai pár krétával fehérített elefánton vonult be a Vajdahunyad várba. Ha egy pár itthon extrém esküvőt, vagy különleges helyszínt szeretne, a győr-gyirmóti Rodeo Ranchtől az élményparkokon és skanzeneken át, az erdőbényei medencés esküvőig talál néhány őrült ötletet. Nem mindennapi esküvői helyszínek után kutattunk.

Férjhez akar menni vagy boszorkányt égetne?

Travelo2017.10.19, 15:13

Férjhez akar menni vagy boszorkányt égetne?

Víz alatt a magyar hídfő - légi fotók Esztergomról és Szentendréről

Tudomány2013.06.11, 10:16

Hétfői légi fotók Esztergomról és Szentendréről.

Mit bír ki egy mobilgát?

Techbázis2013.06.06, 16:19

Ijesztő látvány, ahogy a vékony mobilgátak és mobilfalak megtartják az irdatlan víztömeget számos osztrák településen. Hamarosan Szentendrére ér az árhullám, és a várost az itthon először alkalmazott árvízvédelmi csúcstechnológiával védik a víztől.

Rendőröket hívnak a kitelepítésre fittyet hányó szentendreiekre

Itthon2013.06.06, 19:22

A legnagyobb árvizek idején is békén hagyták őket, most azonban váratlanul kitelepítési parancsot kaptak Szentendre egyik ártéri negyedének lakói. A meglepett és felháborodott helyiek nem akarnak elmenni, a hatóság viszont azzal fenyegeti őket, hogy rendőrök segítségével teszi ki a szűrüket az elöntött utcákból. Az ügyben még a város polgármestere is próbálta puhítani a katasztrófavédelem szívét, de az nem enged a tervekből, állítva, hogy mindez a lakosság érdeke.

A gyűrűsférgek is menekülnek az ár elől

Itthon2013.06.03, 20:02

Újpesten a Szilas-patak torkolatánál a víz elől tekergő giliszták jelzik: emelkedik a Duna szintje. A Római-parton már pakolnak a büfések, Újpesten menekíti felszerelését a gumis, a csatornázási művek pedig zárja az árvízkapukat és a Dunába folyó csatornák zsilipjeit. Az előrejelzések rekordárvizet jósolnak, de Szentendrén nem aggódnak a vendéglősök.

Lelőtte az asszonyt, aztán saját magát

Itthon2013.06.02, 14:02

Egy középkorú pár holttestét találtak meg Szentendrén, lőtt sérülésekkel. Valószínűleg a férfi végzett a nővel, majd öngyilkos lett.

A szentendrei lövöldöző előzetesbe került

Itthon2013.05.03, 16:21

Szökéstől tart a bíróság ezért elrendelték a szentendrei lövöldöző előzetes letartóztatását. Ügyvédje szerint M. Józsefnek megbocsátott élettársa.

A meglőtt nő megbocsátott a jaguárosnak

Itthon2013.05.03, 09:14

A még mindig kórházban ápolt élettárs megbocsátott élettársának, M. Józsefnek, aki múlt pénteken szentendrei otthonukban több lövéssel súlyosan megsebesítette, majd autóval elmenekült, szerdán fogták el - nyilatkozta a TV2 Mokka című műsorában az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi ügyvédje.

Kamu SMS-ek húzták fel a szentendrei lövöldözőt

Itthon2013.05.03, 09:50

Az élettársát meglövő férfi azon dühödött fel, hogy a nő gyengéd SMS-eket váltott egy férfival. A Blikk szerint a nő csak próbára akarta tenni a férfi szerelmét, az üzenetek megbeszéltek voltak, nem volt viszonya senkivel.

A TEK kapta el a szentendrei lövöldözőt

Itthon2013.05.01, 13:46

Tolna megyében kapta el a TEK az élettársára lövő férfit.

Száz rendőr keresi a szentendrei lövöldözőt

Itthon2013.04.28, 16:23

Jaguarral menekül a férfi, aki többször is rálőtt az élettársára. Még a tetoválásairól is pontos leírást adtak a kereséshez.

Élettársára lőtt, azóta Jaguárral menekül

Itthon2013.04.26, 12:32

Veszekedést követően családi házukban többször is meglőtte élettársát egy szentendrei férfi péntek hajnalban, majd elmenekült. Az asszonyt kórházba szállították, a Jaguárral menekülő, tetoválást viselő férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Bujákodás és torkoskodás a húsvéti fesztiválokon

Travelo2017.12.08, 12:12

Ópusztaszeren aranytojást keresgélnek, Hollókőn sonkát lakomáznak a hétvégén. Gödöllőn pedig egyenesen Sissi fogadja a látogatókat.

Fideszes győzelmek az időközi választásokon

Itthon2013.03.24, 23:45

Dunakeszin és Szentendrén is magabiztosan nyertek a kormánypárti jelöltek, Tiszaszigeten kihívója sem volt a fideszes jelöltnek.

Nyolc időközi választást tartanak

Itthon2013.03.24, 09:50

Polgármestereket és önkormányzati képviselőket választanak nyolc településen országszerte időközi választáson vasárnap. Hat helyen új polgármesterről, két helyen elhunyt képviselők utódairól szavaznak.

Zene és szó összhangja a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon.

Travelo2017.10.19, 12:46

Zene és szó összhangja a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon.